Harry Potter elgondolkodva sétált az Abszol úton. Útjával főnöke, Kingsley Shaklebolt megbízását teljesítette. A nyári szabadások előtti szokásos aurori partira hívná meg az Auror Parancsnokság az Egyesült Királyság első számú énekesnőjét –mellesleg aki az újságok szerint Anglia legszexisebb hajadonja, egy istennő, csodálatos hanggal és tehetséggel megáldva-, Ginewra Weasleyt.

Harry épp emiatt nem rögtön az Abszol úti Pontba –azaz épület, amely Ginny próbatermeit, irodáját… rejtette- hoppanált, hanem az út másik végébe. Végig akarta gondolni az érzéseit a nővel kapcsolatban, még mielőtt olyat tenne vagy mondana a találkozáskor, amit később megbánna. Legjobb barátja húgával talán a Voldemort legyőzése utáni ünnepségen beszélgetett utoljára úgy igazából. Azóta eltelt két és fél év, melyben Ginny a véletlen folytán hasonló ismertségre tett szert, amilyen neki, Harrynek is volt. Egyáltalán nem volt féltékeny a hírnevére, csak azt sajnálta, hogy emiatt rengeteg dolga akadt; a dalait mind ő maga írta, a próbák, a turnék, melyek során bejárta a világot. Utoljára karácsonykor találkozott Vele, most február vége volt. Félt a Ginnel való találkozástól, mert 23 évesen is ugyanúgy érzett irányába, mint hatodéves korában, a Roxfortban. A háború miatt ellökte magától, a győzelem után pedig mire összeszedte magát, és minden bátorságát, hogy megvallja az igazat Ginnynek arra Ő már híres lett, és nem volt semmire sem ideje, legfőképp a magánéletére nem. Hogy azóta változott-e a helyzet ezen a téren, azt a férfi nem tudta. Amikor saját hibája miatt elvesztette Gint, hasonlóképpen érzett, mint Sirius vagy Dumbledore halálakor. Néha kielégítette a Prófétát azzal ténnyel, hogy járt valakivel, de nem vette egyik barátnőjét se komolyan. Őket inkább barátnak tekintette, Sammel és Miával a mai napig jó barátságot ápolt. Úgy gondolta, talán majd valamelyik partnere elfeledteti vele vörös hajú szerelmét, de inkább még jobban kihangsúlyozódott Harry számára, hogy igenis, Ginny az Igazi. Mindezen érzéseit azért nem osztotta meg az óta sem Vele, mert úgy érezte az Ő részéről már nem kölcsönös.

Harry gondolatai villámgyors tempóval visszakavarodtak a jelenbe. Hirtelen még kifundálta viselkedését, a barátira jutott a választása. Ezt gondolta még magában utoljára, mielőtt belépett volna a Pontba.

Odabent elállt a szava. Az előcsarnok mindenre emlékeztette, ami valaha kedves volt számára; a Griffendél klubhelységére, az Odúra, a Grimmauld térre, a Roxfort előcsarnokára. Mindezek irigylésre méltóan voltak ötvözve az Abszol úton. Harryvel pont szemben állta portaszolgálatot és recepciót ellátó boszorkány pultja. Gyorsan odalépett a megdöbbent nőhöz, aki nem bírt betelni „Anglia első számú agglegénye” látványával. A férfi mindezzel nem foglalkozott, mosolyogva megszólította:

-         Jó napot kívánok Ms…. Leora! Ms Weasleyt keresem minisztériumi megbízásból.

-         … –Ms Leora úgy állt ott, mint aki még nem látott fehér embert, mert nem bírta tátva maradt száját becsukni.

-         Öhm… Beszélhetnék Ms Weasleyvel? Ms Leora!

-         Ööö… Egy pillanat…- a fiatal boszorkány hirtelen megrázta a fejét, ezzel jelezve magának, hogy jelenése van a jelenben. - Nos azaz igazság, hogy Ms Weasley és a Force jelen pillanatban is próbál- szólt a nő egy határidőnaplót lapozgatva-, de már csak ha minden igaz olyan 10 percig. Elvileg nem lenne szabad senkit felengednem a próbateremhez, de Ön, kedves Mr Potter minden valószínűség szerint nem az a személy aki Ms Weasley vagy együttes bármely tagjának az életére tör. Nem igaz?- tette fel a kérdést inkább önmagának a zavarodottan nevető recepciós.

-         Ööö…- hangzott a tömör felelet.

-         Menjen fel itt rögtön jobbra a lépcsőn az emeletre, onnan pedig a hang megadja az irányt- igazította útba Harryt a nő.

-         Köszönöm- mosolygott az útbaigazított. A fiatal segítő pedig kis híján elrepült a boldogságtól…

Ezt már Harry nem vehette észre, mert már öles léptekkel ellépett a pult elől, és a lépcső irányába tartott. Lépcsőmászás közben szítta magában Ms Leorát, mint a bokrot, hogy miért nem bírja egyértelműen elmagyarázni; az emeleten merre. „Majd a hang megadja az irányt. Na persze, szerintem is!- itt elfojtott egy gúnyos horkantást, hisz rég leszokott arról, hogy lelkiállapotát a külvilággal közölje. – Hiszen itt teljes csönd van!”

Ebben a pillanatban ért fel a varázsvilág megmentője, Voldemort legyőzője, minden idők legnagyobb mágusa, a gyémánt-fokozatú Merlin-díj egyedüli tulajdonosa az emeletre, ahol már nem volt hangszigetelő bűbáj. És ahol Harry meghallotta szerelme, Ginny tízszeresen kitüntetett torkának gyémántját, a Force zenéjét, és a mai napig nem kedvelt ex-hálótársa, Seamus Finnigan hangját, az egyik legkedvesebb Gin-szerzeményében. A fő helyet természetesen a három Magic Award’s –öt kapott mindent elsöprő sikere, az Irrepleaceble foglalta. You ’re irrepleaceble… Bárcsak ő lenne az… De hát Ginnek minden bizonnyal elege van belőle… Azok után, hogy meg se hálálta neki az utolsó csata utáni hat hetes ápolást… De hát majd egyszer, ha újra a régi lesz minden… Miért nem lehetett minden olyan, mint a régi jó Roxfortban?...

Ahogy haladt a folyosón előre, egyre hangosabbá vált a zene és Harry szívverése –legalábbis ő úgy érezte-. Végre megtalálta a próbatermet, amelynek ajtaja szerencsére csak be volt hajtva. Bemenni nem akart, mert lehetőleg el szerette volna kerülni az esetleges találkozást Seamusszel –aki ahogy egyre híresebb lett, egyre hülyébbé és elviselhetetlenebbé vált-, vagy valamelyik elszállt haverjával. Ő csak Ginny miatt van itt, vele kell beszélnie. Most itt szépen letáboroz az ajtó előtt és kivárja azt a 10 percet, közben pedig abban reménykedik, hogy Ginny szép feje fog először felbukkanni.

Ebben a pillanatban bent vége lett a számnak, és már hallani is lehetett a beszélgetést, mely szinte azonnal elkezdődött.

-         … Gin, te egy igazi ajándék vagy. Ez a szám tök cool, nem srácok?- kérdezte a Force együttes frontembere, Seamus Finnigan.

Egyetértő morgás hallattak a kérdezettek.

-         Igazán kedves vagy Seamus. De ha nem tévedek, most jön a jól ismert de, nem igaz?- kérdezett vissza gyanakodva Ginny.

-         Ööö… Túl jól ismersz…- motyogta kifejezetten elmésen Seamus.

-         Seamus azt akarta mondani, hogy nagyon jól sikerült a mai próba is. A hangod gyönyörű, a mozgásodat szívem szerint tátott szájjal bámulnám. Mint mindig… DE, mint azt Te is nagyon jól tudod, pihenésre lenne szükséged - igazította ki haverját Chris, a basszusgitáros.

-         PIHENÉSRE???!!! Chris, te meg vagy húzatva??? Két hét múlva kezdődik a turné, most nem lehet pihenni!- emelte fel egy csöppet a hangját Ginewra.

-         A srácoknak igaza van, Gin- szólt bele az eszmecserébe Adam, az együttes és Ginny menedzsere.

-         Tessék??!! Adam, ezt pont te mondod??!! Te, aki a szadista hajlamaidat rajtam éled ki, a koncertmennyiségeket tekintve!!? Te, aki egy szabad percet sem akarsz soha adni…- fakadt ki már a könnyeivel küzdve Gin.

-         Igen, én. Értsd meg, két éve szinte megállás nélkül dolgozol. Nincs semmid a munkádon kívül. Munkamániás vagy, fogd fel! Elhanyagolod a munkád miatt a barátaidat és a családodat. Már amennyire én tudom, hónapok óta nincs is kapcsolatod. Remélem megérted, hogy a Te érdekedben tesszük- Adam egy pergament húzott elő a háta mögül.

-         Mi ez? –érdeklődött halkan a leforrázott vörös hajú istennő.

-         A „szabadság-leveled”. Több nap nem fér bele a turné indulása előtt, majd utána. Röviden, még mielőtt ellenkeznél, 5 nap szabadságot kapsz - hivatalosan, nem hivatalosan pedig 5 nap szabadságra kötelezünk Téged.

-         Tessék? Csak így, a fejem fölött döntötök az életemről? Ez így nem fair! –háborgott vészesen csengő, de ennek ellenére nagyon halkan Ginny.

-         Nos, valóban. De ha nem lehetett semmilyen szöveggel rávenni a pihenésre, kénytelen vagyok radikálisabb módszerekhez folyamodni. Mint menedzsered, és mint barátod, nem engedem, hogy tönkre tedd magad.

-         Igen Gin, el kell menned pihenni- fejezte ki véleményét a dobos, Andrew.

-         Egyetértek –fordult a nőhöz Seamus.

-         Szintúgy –bólogatott Chris.

-         Látod, mindenki látja azt, amit te nem. Parancsolj, itt a papírod- nyomta Gin kezébe a pergament Adam.

-         Mi most megyünk, a jövő héten a szokott időben jövünk- mondta Andrew, majd a hangszereiket villámgyorsan összebűvölve távoztak az együttes tagjai.

-         Szia! –köszönt el Adam.

Gin könnyes arccal, megtaposva, lelkileg összetörve állt a terem közepén.

Eközben Harry Adam szavait hallva teljes mértékben letaglózva állt a folyosón. Nem bírta megérteni, hogy hogyan nem vette észre szerelmének túlzott munkakedvét. Ekkor bukkant fel Harry számára sajnálatosan nem Ginny, hanem a Force együttes tagjainak feje. Háttal álltak neki, így a Kis Túlélőnek alakalma nyílt kivágni magát gyanús helyzetéből, mert bárhogy is szépítette, hallgatózott. Hirtelen ötlettel aurori modorát elővéve megszólította Seamuséket:

-         Hello mindenkinek!- köszönt rájuk széles mosollyal.

-         Harry?? Te, itt?? –lepődött meg egykori szobatársa. – Ööö… Bocs, csak nem számítottam rád. Vagyis hy. Na jó, bemutatom neked a haverjaimat; Chris, a basszusgitáros, és Andrew, a dobos. Srácok, ha még nem esett volna le, ő Harry Potter.

-         Örülök, hogy megismerhetlek benneteket- rázott kezet a banda eddig ismeretlen két tagjával. – De azaz igazság, hogy hivatali megbízás miatt vagyok itt, Ginnyvel szeretnék beszélni.

Harry végszavára csukódott az ajtó Adam mögött. Értetlenül nézett egy pillanat erejéig a fekete hajú férfira, majd megszólalt:

-         Üdvözlöm, Mr Potter. Fogalmam sincs miért van, de jelen pillanatban nem is érdekel. Amennyire tudom, Ön valamilyen fokon a barátja Ms Weasleynek. Kérem, vigasztalja meg Ms Weasleyt! – azzal egy enyhének éppen nem nevezhető mozdulattal a teremhez taszigálta Harryt.

 A férfi ki nem állhatta, ha lökdösték, vagy úgy érezték, hogy rendelkeznek vele, de még a bent elhangzottakon nem bírt napi rendre térni. Végül erőt vett magán és átlépte a küszöböt.

Odabent letaglózó látvány fogadta.