Ginny úgy döntött, amint apja hazaér a munkából, belőle is megpróbál kihúzni valamit Harry Potterrel kapcsolatban. A dobozban talált még néhány nyomot, amik mind arra utaltak, hogy ő nagyon is ismeri Harry Pottert. Szerelmeslevelek, naplóbejegyzések, rajzok - ezek mind azt mutatták, hogy tetszett neki a fiú. Viszont olyan emléket nem talált, ami arra utalna, hogy Harry viszonozta az érzelmeit. Ginny nem hagyta nyugodni a dolog, az azonban még jobban zavarta, hogy nem tudta, hogy felejtette el a fiút, akivel nyilván sokat foglalkozott, mert egy terjedelmes cikk gyűjteményt is talált róla. Egyelőre visszapakolt a dobozba, és a kis cetlire koncentrált. Elhatározta, hogy valamelyik nap elmegy Lunához, hátha a lány segít valamelyik problémáján.
Ginny nem is tudta, hogy aggódó édesanyja pár perce bepillantott szobájába és látta, hogy Harryvel kapcsolatos emlékeket őrizget. Mrs Weasley most férjével beszélgetett.
- Mit csináljak? Nem akarok kutatni sem a szekrényében, sem abban a dobozkában, sem a naplójában, és az emlékezetében meg pláne nem. Fogalmam sincs, mit tehetnénk. Az biztos, hogy nem sokat tud, és még idejében el kell kapnunk a dolgot, hogy nem legyen baj. Te mit gondolsz Arthur?
- Molly, én nem tudom. Ha most hagyjuk, akkor az egész kárba vész és csak többet szenved mind az Oblivego nélkül. Azt hiszem előadást tartok neki, arról, hogy vigyázzon a naplószerű dolgokkal, és majd  átsodródunk arra, hogy bizonyos jelszavakat időnként meg kell változtatni. Aztán ki kell nyomoznod, hogy megváltoztatja-e, és ha igen után mondasz rá egy kis exmemoriam-et, és akkor elfelejti az új jelszót...  Szerinted?
- Megpróbálhatjuk. De fenn áll a veszély, hogy nem változtatja meg a jelszót. És tudod, hogy a sok emlékezet kitörlés károsítja az emlékező képességet.
- Ha nem változtat, akkor megváltoztatjuk mi, azt mondtad hallottad a jelszavát - felelte Mr Weasley, majd hozzátette. - Megyek is.

----

Ginny az ágyán feküdt gondolataiba merülve. A kis cetlit szorongatta a kezében, bár egyelőre nem tudta mihez kezdjen vele. Ekkor kopogtak az ajtón. Épp csak arra volt ideje, hogy párnája alá rejtse titkát, apja máris benyitott. Váltottak néhány szót, majd Mr Weasley elmondta a tervezett kiselőadást. Nyomott egy puszit lánya arcára, majd ki ment a szobából. Kiérve úgy tett, mintha lemenne a lépcsőn, valójában azonban az  ajtó előtt maradt és csöndben hallgatott.
Ginny úgy döntött, megfogadja apja tanácsát, és jelszót változtat. Azonban, mintha érezte volna mi fog történni a kis fecnit inkább magánál tartotta. Amint megváltoztatta a jelszavát Mr Weasley belépett szobába.
- Nem hagytam itt egy levelet kicsim? - kérdezte. - Megnéznéd nem esett-e az ágy alá?
- Nem tudom, de megnézem - felelte Ginny. Amint lehajolt Mr Weasley elsuttogott egy exmemoriam - et, majd kilépett a szobából.
Ezúttal valóban lement a lépcsőn, majd gyorsan beszámolt az eseményekről feleségének. Mrs Weasley felsietett a lépcsőn lányához, férje pedig leült az asztalhoz. Undorodott magától. Képes volt kitörölni a saját  lánya emlékeit. Aljas csellel hátba támadta az egyetlen lányát.

----

Ezalatt Harry Pottert is hasonló gondolatok foglalkoztatták. Órák óta egy fotelben ülve gondolkodott. Mindössze egyszer állt fel és sétált el az ablakhoz. Az ablakhoz, amely az épület hetedik emeletén volt, és amely  egy forgalmas utcára nézett. Mikor Harry odaért lassan elkezdte kinyitni az ablakot. Már a lábát emelte az ablakpárkányra, amikor eszébe ötlött egy szó:
- Önző...
Először csak egész halkan hallotta, de aztán egyre erősödött, és visszhangzott, mintha valaki a fejében kiabálta volna. Hiszen Harry úgy érezte, az ő feje most pont olyan, mint az a bizonyos barlang. Üres, sötét, visszhangos. A barlangról azonnal Voldemort jutott eszébe, az aki miatt most már teljesen árván áll itt. Csupán két barátjára támaszkodhat, őket azonban már mindennél jobban félti, náluk csak Ginny fontosabb, 
Ginny aki... Az öngyilkossággal csak magán segítene, cserbenhagyná a világot, a barátait és Ginnyt. Ha most kiugrana az ablakon, azzal pont olyan önzően viselkedne, mint ahogy Voldemort szokott. Ettől a  gondolattól Harry úgy feldühödött, hogy teljes erejéből bevágta az ablakot. Az üvegek hangos csörömpöléssel zuhantak apró darabokban a földre. Erre a zajra már Hermione is bekukkantott a szobába. Másodpercek  alatt felmérte a helyzetet, majd egy pálcaintéssel helyre tette a széttört darabokat. Harry egy apró biccentéssel viszonozta a gesztus, Hermione pedig visszament az aggódó Ronhoz.
- Túl van a dühösség, most még jó darabig bánatos lesz, aztán majd kijön magától - kommentálta a lány az eseményeket.
Harry szomorúan rogyott vissza a fotelbe.

----

Ginny aznap másodszor esett át emlékezet kitörlésen illetve módosításon. Mikor ismét magához tért úgy érezte magát, mint akit jól fejbecsapott egy troll. Azon a túrán tényleg jól megüthette magát, ez a sok  eszméletvesztés már nem normális. De hol is tartott mielőtt elájult? Mit is csinált? Ó igen! Jelszót módosított. De mire?
- Ó, te jó ég! Olyan lyukas lett az agyam, mint Frics díszöltözete - suttogta maga elé.
Ráadásul minden értékes bizonyítéka arra, hogy ismerte azt a fiút a dobozban volt. Végül úgy döntött pihenteti a dolgot egy kicsit. Tapasztalatból tudta, hogy egy ilyen elfelejtett jelszó néha csak úgy visszasétál az  ember emlékezetébe. De nem akkor, ha nagyon akarja, és erővel töri rajta a fejét, hanem ha már nem is figyel rá, akkor szokott bevillanni. Eszébe sem jutott, hogy ez a jelszó nem fog csak úgy visszasétálgatni, így  pedig a bizonyítékok is elvesznek.
A titokzatos Harry Potter - akit ismer, és mégsem, akibe talán szerelmes volt - gondolata azonban nem hagyta nyugodni. Ágyán ülve sorra gyártotta a szerelmi történeteket, kereste a magyarázatokat. Épp egy  különösen drámai történeten gondolkozott, amikor eszébe jutott az a szerelmeslevél. Mintha valami olyasmi lett volna benne, h szakítottak Voldemort miatt. Akkor hát mégis szereti őt a fiú? De akkor ő, Ginny miért  nem emlékszik rá? Ekkor döbbent rá, hogy elfelejtett apjánál is puhatolózni ez ügyben. Lement hát a konyhába ahol szerencséjére csak édesapja tartózkodott.
- Szia apu. Az előbb el is felejtettem kérdezni, hogyhogy ilyen korán itthon vagy? - kérdezte.
- Scrimgeur minden alkalmazottnak biztosít havonta egy szabad fél napot. Azt mondja, hogy ez alatt pihenjük ki magunkat - felelte egy sóhaj kíséretében apja. - Mióta Tudodki nyíltan harcol sokkal több a munka a  minisztériumban.
- Igen, olvastam a Reggeli Prófétában, hogy egyre szaporodnak az eltűnések... Meg arról is olvastam, hogy Harry Pottert eltűntnek hiszik - tette hozzá csak úgy mellesleg. Ginny figyelmét nem kerülte el a riadt  villanás apja szemében.
- A Próféta sok mindent ír... - mondta Mr Weasley rövid hallgatás után.
- Mondd csak apa én ismertem őt? Tudod a túra miatt nem emlékszem néhány dologra...
- Iskolatársak voltatok. Biztos ismerted - tért ki a válasz elől Mr Weasley. - Azt hiszem, lepihenek egy kicsit.
- Jó. Anya merre van?
- Kint eteti a tyúkokat - szólt vissza a lépcsőről apja.
- Köszi. - Ginny úgy döntött nem adja fel, így kiment a kertbe.
Odakint édesanyja már befejezte az etetést, a tyúkok elégedetten kapirgáltak, ő pedig egy padon ült gondolataiba merülve. Mikor Ginny elindult felé épp egy könnycseppet törölt le az arcáról. A lány csak nézte őt. Nem tudott mozdulni, megszólalni, bármit is tenni, annyira lebénította a hirtelen fellángoló szeretet édesanyja iránt. És egy kis sajnálatot is érzett iránta. Tudta, hogy édesanyja minden percben attól retteg, hogy egy  családtag halál hírét kapja, hogy ha édesapja később ért haza a munkaidő végezténél - tehát mindig, hiszen folyton túlóráznia kellett -, ő azonnal a legrosszabbtól tart. Tudta, hogy percenként ránéz az órára, ami  mindig ugyanazt mutatja: halálos veszély, hogy édesanyja minden percben a családért imádkozik, és többször látta már őt sírni. Végül kicsit hátrált, megköszörülte a torkát, időt hagyva az asszonynak könnyei  letörlésére.
- Szia kicsim, hogy vagy? - kérdezte kicsit rekedt hangon édesanyja.
- Voltam jobban is. Mondd csak anya én ismertem Harry Pottert? Tudod a túra miatt sok dolog kiesett a fejemből, és most teljesen összezavarodtam - mondta Ginny. Úgy döntött, ha tőle is kitérő választ kap, akkor  mindent elmond. Tapasztalatból tudta, hogy egy sokkoló igazság roham gyakran megoldja mások nyelvét.
- Nos biztos. Iskolatársak voltatok, és ő Ron és Hermione osztálytársa volt. Biztos ismerted, meg hát kviddicsben is helyettesítetted őt néha, úgyhogy csak beszéltetek néha... - motyogta Mrs Weasley.
- Anya, őszinte leszek. Én szerelmes voltam belé? Jártunk?
- Nem kicsim. Mindig rajongtál érte, talán kicsit szerelmes is voltál belé, de ennyi. Tudod, milyen híres, meg hát helyes fiúcska is, de sosem volt semmi több - felelte anyja a kelleténél kicsit hamarabb.
- Ha lúd, legyen kövér - gondolta Ginny, majd folytatta:
- De anya, én találtam rá bizonyítékot. Leveleket írtam neki, az egyikben azt írtam szakítottunk. És még sok hasonló dolgot találtam.
- Én is őszinte leszek hozzád kicsim. Mint mondtam, nagyon rajongtál érte, de ő maximum mind barátra - ha - gondolt rád. Téged ez bántott, és annyira szeretted volna, hogy igaz legyen, hogy szeret, hogy néha már  magad is elhitted. És gyakran álmodoztál róla, képzelted el milyen lenne ha járnátok, eljátszottad magadban. Mint kiskorodban, mikor hercegnőt játszottál és a játékhoz koronát meg ilyeneket készítettél. Bizonyára  álmodozás közben írtad ezeket a leveleket - hazudta édesanyja.
- Köszönöm, hogy segítettél anya - mondta Ginny és visszaindult a szobájába. Útközben a hallottakon gondolkodott:
- Ez sajnos mind igaz lehet, hiszen az előbb is történeteket gyártottam. Szóval valóban nem volt semmi köztünk. Hogy is lett volna, hiszen ő híresség én meg egy senki. Különben is mikor jártunk volna? Michael volt az első pasim, utána Dean és utána már senkivel sem jártam. Mégis a Deannel való szakítás utáni időszak emléke olyan szép. Akkor igazán boldog voltam. De miért? Na, mindegy. Ha ez a Harry Potter probléma megoldódott, akkor ideje lesz a cetlire koncentrálni. Hova is tettem? Csak nem a dobozba? De a jelszó még mindig nem jutott eszembe...
- Nem baj addig is írok egy levelet Lunának...