Július 24. Vasárnap

Anya délelőtt hozott el minket a Roxfortból. Engem, Hermionét, Harryt és Ginnyt. Amúgy meg Hermionéval már fél éve járunk. Eszméletlen jó dolog. Már túl vagyunk az elsőn is.

Kissé abszurd dolog lenne részletezni a dolgokat egy pergamenre, ezért nem is mesélek róla. Mögöttem Hermione krumplit pucol a levesbe. Anya sem használ varázslatot, azt mondják, hogy nincs az a hangulat. Fredéknek mindig az van, de szerintem csak azért teszik, hogy oldják a hangulatot.

Harry Remussal gyakorol a pajtában. Egy hét múlva rajtaütünk Tudjukkin és a bandáján. Majd alaposan megkapják a magukét.

Ginny tőlem átlósan jobbra az ablakban ül. Mezítláb a párkányon és a hátát a keretnek dönti. Csak néz ki az ablakon. Amióta megjöttünk csak a zuhogó esőt bámulja és meg sem szólalt egy szót sem. Lányok. Ki érti őket?

George és Fred kacag valamin és Ginnyhez szólnak. Fölakarják vidítani, de ő csak lassan, mintha gép lenne rájuk néz és ugyanazzal a mozdulattal vissza tér az eső nézéshez.

Az Ikrek elszontyolodnak.

Július 25. Hétfő

Hamar eltelt a délelőtt és én vissza tértem a lapomhoz. Ginny tegnap csak este 11kor volt hajlandó lejönni a párkányról. Nem vacsorázott, egyszerűen fölment a szobájába. Reggel hatkor már megint üldögélt.

Megint zuhog az eső. Hermione söpör távolabb. Az előbb kaptam az arcomra egy puszit.

Harry Remussal, Anyával és Apával ebédel. Én meg itt ülök. Pocsék a hangulat.

Július 26. Kedd

Reggeli után Hermionéval és Harryvel a pajtában gyakoroltunk. Kintről lehetett látni Ginnyt az ablakban. Ugyanazt csinálta mint eddig.

Most délután öt van. Négy órakor csak én voltam a konyhában és Ginny. Végre megszólalt. Azt mondta: „Ron, szeretnél meghallgatni?” Még csak rám se nézett.

Elmondta, hogy azért bánatos, mert közeledik háború. Legyintettem és mondtam neki, hogy mindenki így van ezzel. Nagyon furcsán nézett rám, mint aki mindjárt sírva fakad. Inkább vissza fordult az ablakhoz és tovább nézte meredten az időjárást. Az esőt.

Július 27. Szerda

Mára megbetegedtem. Reggel Ginny kivételével mindannyian kimentünk az udvarra, hogy paradicsomot, káposztát és paprikát szedjünk a zöldség levesbe. Nem is értem, hogy miért nem használunk varázslást?! Amikor ezt mondtam Hermionénak tuskónak nevezett.

De amikor hangosan tüsszögtem pokrócot terített rám, teát főzött nekem és a hajamba túrt egy ölelés után. Imádom ezt a lányt.

Amikor Hermione vissza ment a többiekhez segíteni, Ginny rám nézett és bevallotta, hogy szerelmes Draco Malfoyba.

Azt hiszem a torkomra forrt a tea, fájt az orrom, kidülledtek a szemeim, minden bajom volt abban a pillanatban, de inkább nem mondtam semmit. Nem akartam vele kiabálni, inkább vártam a folytatást. Számítottam rá, hogy most már beszélni fog.

Két hónapja történt, hogy Ginny észrevétlenül ellopta Harrytől a Tekergők térképét. Éjszaka felderítést tett a kastélyban és egy folyosón találkozott Malfoyyal.

Egy ideig szidták egymás házát, családját, haját. Aztán cukkolásból Malfoy azt mondta, hogy ha Ginny el tudja kapni, akkor igazat ad neki, sőt, bocsánatot is kér. A húgomat sem kellett noszogatni.

Miközben ezt mesélte, az arcán komisz mosoly jelent meg. Úgy gondolom ilyen ábrázattal szaladt Malfoy után. A görény meg gondolom végig vigyorgott.

Ginny nem kifejezetten gyors futó, inkább nagy léptekben szaladós típus. Még éppen elérte Malfoyt és megtudta fogni a csuklóját. Ettől az felé fordult és mind a ketten megálltak. Nézték egymást és csókolóztak.

„Egy pillanatnyi fellángolást érzel szerelemnek? Hogy te mennyire tyúkeszű vagy!” – mondtam neki és miközben Ginnyt néztem, Lavander arca rémlett föl előttem. Egy kategória.

Ő csak vissza fordult az ablakhoz.

Vacsoránál finom volt a leves. Ginny persze most sem evett.

Július 28. Csütörtök

Délelőtt van. Anya az asztal fölött zokog. Apa a kanapén ül a pálcáját forgatva a kezében. Siralmas helyzet.

Ginny a szokásost műveli. Hermione mellettem ül itt, a dohányszó asztalnál. Karjára fekve alszik. Mindenhol a göndör haját látom.

Fred és George, vagy George és Fred a konyhában vigasztalják Anyát és közben főznek is. Csirke a mai menü, mert George biztos benne, hogy Ginny annak nem tud ellenállni.

A húgom felém pillant. Tudja, hogy tegnap éjjel miközben aludt, nála jártam. Amikor már mindenki nyugovóra tért, bementem hozzá, hogy megnézzem sír-e álmában. Amilyen rosszul fest manapság és Anya is mindennap sír, gondoltam végre ő is elengedi magát és nem játssza a rideg főhősnőt.

Amikor bementem hozzá békésen aludt. De én biztos vagyok benne, hogy a távozásom után csendben pityergett.

(Később)

A vacsora elkészülése előtt 5 perccel mindenki elment kezet mosni. Hermione még mindig mellettem szunyókált.

Ginnyre néztem és megkérdeztem tőle, hogy, mégis miért nem ereszkedik le közénk. Még most is ideges vagyok miközben ezt írom.

Nem válaszolt, én pedig a fejéhez vágtam, hogy titokban biztos ő is sír, szóval ne tegyen úgy, mintha szobor lenne. Erre ő azt mondta:

„Mindennap sírok alvás közben. Most boldog vagy?”

Nem voltam az.

„Tegnap miattad zokogtam miután kimentél”

Nem volt időm megszólalni, ugyanis anyáék vissza tértek és neki láttunk a vacsorának. Ginny végre evett egy combot, de csak az ablakban fogyasztotta el. Anya megint sírdogált.

Most hason fekve írom mindezt. Hermione egész nap aludt, úgyhogy nem fáradt. Jól szeretné eltölteni az időt és kéri, hogy fújjam el a gyertyát.

És én eleget teszek a késérnek.

Július 29. Péntek.

Egy órával ezelőtt mindenki távozott. Én otthon maradtam azzal az indokkal, hogy vigyázzak a húgomra. A többiek a főhadiszállásra mentek.

Hermione indulás előtt a fülembe súgta, hogy köszöni a remek éjszakát. Ezalatt Apa lehordta Ginnyt.

Azt mondta, hogy Anya már anélkül is eléggé stresszes, hogy néznie kelljen a lánya néma szenvedését, úgyhogy emberelje magát és inkább segítsen a házi munkában, ahelyett, hogy az ablakban álmodozgat.

Távozásuk után bezártam az ajtót. Amikor megfordultam Ginny állt előttem. Ütni kezdte a mellkasomat, de persze nem fájt. Még csak az hiányozna.

„Miért nem érti meg senki, hogy nem akarok sírni????!!! Hogy fáj nekem létezni????!!!! Senki sem ért meg, gyűlölöm a családomat!!!!!!” – üvöltötte nekem  és elszaladt a szobájába.

(Később)

Anyáék haza értek. Furcsállták, hogy Ginny nincs az ablakban, de megnyugtattam őket, hogy csak a szobájába ment. Sokan jöttek velük: Tonks, Kingsley, Mordon és még sokan mások, de kár lenne névsorral tarkítani a pergamenem.

Hajlani egy van, ideje gyertyát oltani. Hermione ma sem álmos.

Július 30. Szombat.

Reggel 9-kor fölmentem Ginnyhez. Ébren volt. Az ágyában ült. Megálltam előtte.

Megkérdezte miért jöttem. Azt válaszoltam, hogy holnap lesz a nagy nap. Leültem az ágy végébe és megkértem, hogy most már tényleg meséljen arról, hogy mi történt a régi Ginnyvel.

Megint csak azt mondta, hogy, hogy ő bizony szerelmes. Lenyeltem a belőlem kitörő gúnyt és inkább hallgattam.

Azt mondta, hogy az „éjjeli fogócska” után másnap sokszor összefutottak, persze véletlenül. Vagy a Nagyteremben, vagy órára menet, esetleg az udvaron találkozott a pillantásuk. Éjszaka Ginny szándékosan ment ismét arra a bizonyos folyosóra. Ott találta Malfoyt, aki úgy festett, mintha már várt volna rá.

Mindenféle köszönés nélkül egymáshoz léptek és gyors szájra puszit váltottak. Malfoy megfogta Ginny kezét és csöndben fölmentek a csillagvizsgáló toronyban. Nagyon jó volt éjszakájuk.

Ennél a résznél fölpattantam.

„Micsoda? Malfoy és te?! De hát tudod jól, hogy ki ő! Még jó, hogy csak egyszeri….”

„Minden estét együtt töltöttünk” – mondta. Rá se nézve szitkozódtam, hogy mennyire undorító dolgot művelt, és hogy Malfoy csak egy Malfoy és, hogy Ginny mennyire ostoba.

És kiszaladtam a szobából.

Este van. Hermione már alszik. A ma éjszakánk nem sikerült, túl ideges voltam, de Hermione megértett. Holnap jön a háború.

Július 31. Vasárnap

Hajnali négykor keltem. Fölébresztettem Hermionét, hogy hadd szeressem még, talán utoljára.

Hatig az ágyban voltunk. Utána lementünk reggelizni. Anya szalonnás rántottát készített. Velem szemben Fred és George ült. A jobbomon Apa, mellette Anya. Bal oldalamon Hermione ült elfojtott zokogással.

Ginny jött le a lépcsőn lassú léptekben. Megnézett minket a lépcső legutolsó fokáról és a fejét rázva fölszaladt.

George és Fred ott hagyva a reggelijüket (és Anya szitkozódását) rohantak föl.

Megkérdeztem Apát az ütközés időpontjáról. Este 10-re tervezik, de már fél kilenckor elmegyünk.

Délelőtt nagyon sok mágus járt nálunk. Borral koccintottak a siker reményében velünk, biztosítottak minket a hűségükről, majd elhopponáltak.

Az Ikrek délután kettőkor jöttek le. Fred megkérdezte Anyától, hogy Ginnyvel mi lesz, jön-e a csatába. Jó kérdés volt, engem is érdekelt.

Anya azt mondta, hogy Ginny marad. Apa egyetértett.

Megtudtam őket érteni. Ginny csont sovány, sápadt, karikás szemű és betegnek néz ki. Nem tudna pálcát forgatni.

Délután öt. Hermione Anyával főz levest, hogy legyen erő a harcra. Én itt ülök az ágyon és írok.

Egyre csak Ginnyn jár az agyam. Egész este gondolkoztam rajta…

… és ebben a pillanatban mindenre rájöttem.

Főleg arra, hogy én nem is ismertem őt.

Azt hittem Harry felesége lesz. De most már tudom, hogy Ginny nem az volt, akinek hittem.

Emlékszem, hogy egy időben sokszor vitatkozott Harryvel. És most már látom magam előtt, hogy mi volt a gond. Azt hittem ez a „szerelem tüze” dolog, mint köztem és Hermione között, de nem volt az.

Harry túl nyugodt természet volt Ginnyhez, talán túl felnőtt is. Ginnyt dühítette a barátom higgadtsága… hát persze… és ezért lopta el aznap este a Tekergők térképét.

És találkozott Malfoyyal. Szinte látom magam előtt, hogy a két gyerek találkozik. Ginny… a gyerek, a kislány… De nem úgy, mint ahogyan én gondoltam. Ő nem éretlen tyúk. Ginny szabadságra vágyott, színekre, gyermekkora, ami ebben a családban nem adódott meg túlságosan. Én könnyen beletörődtem, de ő…. Ő lány, valljuk be.

Istenem, nem is ismertem őt. Éretlennek hittem, pedig felnőttebb a gondolkodása talán az enyémnél is. Élni akart és szerelmes lenni. Így találkozott Malfoyyal akivel gyerek volt, és akivel boldognak érezte magát.

Gin… Nem akarom elhinni, de zokogom egy ócska pergamen fölött.

Délután 8 van. Remeg a kezem.

Az előző bejegyzésem után fölszaladtam a szobájába. Kopogtam, de nem nyitott ajtót. Rángattam a zárt, de bezárta.

„Alahamora!” – mondtam, de nem nyílt ki. Persze, hiszen Anya tette rá a világ legjobb védőbűbáját, hogy a csata alatt, ha néhány Halálfaló ide jönne, Ginnynek legyen ideje védekeznie. Hogy csak ennyi gondja legyen a húgomnak.

Dörömböltem.

- Gi….!

És ekkor vér szivárgott ki lassan az ajtó alól. A szemeim elkerekedtek és vékony könnypatak folyt végig az arcomon. Tudtam mi történt.

Pulcsim ujjával törölgettem föl a vért. Szólnom kellett volna Anyának? Nem lehetett, akkor besokkol…. és a harc… Ginny már halott, de a többi embert meg kell menteni. A muglik nélkülünk kihalnak. Fontos dolog előtt állunk.

Ginny…

Lejöttem a lépcsőkön és mentem a szobámba. Hermione itt volt akkor. Még neki sem mondtam el, hogy a húgom öngyilkos lett. Megcsókoltam és megkértem, hogy hagyjon magamra.

Azóta itt írok. De most már mennem kell. Apa kopog. Mennünk kell. Megtörlöm az arcomat.

Augusztus 5.

Hát újra itt vagyok a pergamen fölött. Azt hittem már meg sem találom, annyira beletuszkoltam a könyves polcom mögé. De meglett.

Győztünk. Több ezer varázsló és boszorkány egyszerre hopponált Voldemort búvóhelyéhez.

Az első tíz percben megtörtént a nagy találkozás: A barátom és Voldemort végzetes összecsapása. Egyszerre mondták egymásra a halálos átkot és olyan dolog történt, amire senki sem számított. Voldemort holtteste elterült a földön, de Harryé eltűnt.

- Harry már jobb helyen van - suttogta Hermione síri hangon. Szomorúan bólintottam.

De itt még korántsem ért véget a dolog. A többi halálfaló felbőszülten küzdött tovább.

Hermionéval egymás hátát védtük. Remekül együttműködtünk. A halálfalók nagyon lassan, de hullottak körülöttünk.

Nem tudnám pontosan leírni az eseményeket. Még most is fölrémlik előttem néhány arc, jók és rosszak is. A hangokat is néha fel tudom idézni. Fred később azt mondta, hogy néha nem is figyelt már kit öl, csak azt, aki elé került. Bevallom, én is így voltam a dologgal.

Két óra elteltével még mindig rengetegen harcoltak. Átnéztem Hermione válla fölött.

„Jól vagy?” – kérdeztem. Bólintott. Sírt.

Hirtelen a mieink legvégéből előre szaladt Ginny. Szinte Hermione és mellettem rohant el és még csak ránk se nézett.

„Ginny!” – kiáltottam, de nem hallotta meg. Fred üvöltött valamit, de nem értettem mit.

Húgom az alig lábon álló, megtépázott Malfoy karjaiba szaladt. Szenvedélyes csókot váltottak és én végre biztos voltam benne, hogy a halált várják.

Nem kellett sokáig várniuk. Mordon, aki Malfoyra célzott, és Bellatrix, aki Ginnyre célzott, szóval a kettőjük halálos átka beléjük csapott.

„Ron” – sírt ismét Hermione. Hatalmas dühvel küzdöttem tovább.

Véget ért. És mint már említettem, győztünk. A megmaradt ember elszállította a holtakat. Én rá sem tudtam nézni a meghalt családtagjaimra.

A halálfalók közül néhányan elmenekültek. De ők már a Minisztérium dolga.

Eltelt öt nap. Hogy mivel? Sírással. Otthon mindenki mélyen gyászolt. Anya, a halott gyermekei (Bill, Percy, Ginny) okozta sokktól kórházba került. Apa most is bent van nála.

Az Ikrek velem szemben ülnek. Kávét isznak. Fred nem rég mesélte el, hogy amikor fönt jártak Ginnynél, nem tudtak meg tőle semmit. Csak a nyakukba borult és sírt.

„Szegény Ginny” – rázta George a fejét és eltakarta az arcát.

„Mi volt ez a Malfoy dolog? Te tudsz valamit?” – kérdezte Fred.

Elmeséltem nekik mindent, szigorú titoktartásra kötelezve őket. Ők nem szóltak semmit a történtekhez. Már minek?

Charlie visszatért Romániába. Hamar fölépült, úgyhogy szívesen temetkezik a munkába.

Mindjárt lemegy a nap. Ideje fölmennem a szobába.

_______________________________________________________________________

Az Augusztus 5.-ei bejegyzés volt Ron utolsó írása.

Két hétre rá, Mrs. Weasleyt álmában vitte el a halál. Mr. Weasley a gyászban hunyt el fél évvel később. Az Odú immáron csak Roné, Hermioné (akik sohasem házasodtak össze) és az Ikreké lett.

Arthur Weasley halála után, egy esős napon Ron nem bírta tovább és mindent elmondott Hermionénak. Hermione nem haragudott rá, de azt mondta, hogy el kell égetni a pergament. Ha egyszer napvilágra kerülne, az a Weasleyk és a megmaradt Malfoyok között hatalmas leszámolást jelenthet.

A pajtában gyújtottak tüzet. Fred és George is részt vett. Előttük pattogott a tűz, hátuk mögött zuhogott az eső, de Ron végig csak a húga zokogását hallotta.