- Potter! Megint nagy voltál! – veregette hátba egy magas, kreol bőrű, fekete hajú férfi Harryt.
- Kösz, Fabio! Nagyon hajtok arra az év fogója címre! – nevette a fekete hajú, smaragdzöld szemű férfi.
- Harry! Gratula! – szaladtak oda Harry csapattársai a pálya szélére, miután leszálltak seprűikről.
A lelátókon tombolt a tömeg. Nem csoda, hisz kedvenc csapatuk most jutott be a Bajnoki döntőbe. Ráadásul teljesen lealázták a görög Athénos csapatot.
- Uraim! Menjünk be az öltözőbe! Van még néhány instrukcióm az elkövetkezendő néhány hétre! – szólt egy alacsonyabb termetű férfi.
- Na de Leonard! Most ünneplünk! – ellenkezett egy emberként a csapat többi tagja.
- Nem Francois! Aztán majd ünnepelhettek, mit bánom én! – torkolta le őket a csapat kapitánya.
- Jól van, igaza van, menjünk be! – egyezett bele először Harry. – De azért előtte tehetnénk egy tiszteletkört.
- Jó! Uraim, seprűre! – adta ki az újabb utasításokat Leonard.
Mind a hét piros-fekete köpenyes férfi felült a seprűjére. A menetet a csapat őrzője és egyben kapitánya is kezdte, Leonard Nesta. Utána a terelők Francois Perez és Sergio Carlos. A három hajtó: Fabio Betti, Franco Davioli és Paolo Usai. És végül Harry Potter, a fogó.
Miközben a levegőben repültek, hallották a kommentár közvetítését.
- ELÖL AZ OLASZ NEMZETISÉGŰ ÖRZŐ, LEONARD NESTA. MÖGÖTTE A KÉT TERELŐ, A FRANCIA PEREZ ÉS A SPANYOL CARLOS. A HÁROM HAJTÓ, A KÉT OLASZ BETTI ÉS DAVIOLI ÉS A DÁN USAI.ÉÉÉÉÉÉSSS AZ ANGOL POTTER!
Mikor kimondta Harry nevét, a közönség még nagyobb üdvrivalgásban tört ki. Annak ellenére, hogy Harry angol volt, mindenki szerette, hisz már lassan öt éve játszott ebben a csapatban. Azóta már megnyertek több trófeát is, de valahogy a Bajnokok Kupáját még nem sikerült megszerezniük. Hát most itt a nagy lehetőség.
Néhány kör repülése után a játékosok leszálltak a földre és az öltözőjükbe siettek, ott mindenki ledobta magáról izzadt köpenyeiket, és leültek a padra. A kapitány állva maradt. Egy ideig dicsérte a mai meccsen játszó nagyszerű játékosokat, aztán a Kupáról kezdett beszélni.
- A döntőt május 30-án rendezik meg. Az ellenfelünk pedig nem más, mint a háromszoros győztes, Nürnberg. A meccset Angliában rendezik meg, a helyszínt pontosan nem tudom, az ottani minisztériumi dolgozók azt mondták, hamarosan elkészül a stadion, amely 100 000 vendég befogadására képes. Úgy néz ki teli is lesz. Az angolok megengedték, hogy az ott játszó két csapat három héttel a döntő előtt kipróbálhassák a helyszínt. Mi evvel élni is fogunk! Úgyhogy a jövő héten utazunk a jó öreg Angliába! Harry végre haza mehetsz!
A hírt mindenki nagy ujjongással fogadta, kivéve Harry. Ő nem akart visszamenni, nem köti őt oda már rég semmi. Mindene itt van, a barátai, a munkája. Családja még nincs, de ezt is itt tervezi.
- Harry! – zökkentette ki a kócos fekete hajú fiút Sergio. – Nem örülsz neki?! Végre meglátogathatod a régi barátokat!
- Aha! Persze, nagyon jó! – hazudta Harry. Senki nem tudta, miért nem utazik soha vissza még a nyári szünetben sem Londonba a fiú. Senki a csapatból. Persze néhány barátjának elmesélt dolgokat, de az egész történetet, csak egy valaki ismeri, barátnője, Vittoria.
A fiúk elmentek zuhanyozni, fél órával később már mind a heten frissen, tisztán és üdén mentek ki a stadion kapuin, ahol a rengeteg rajongó erre a pillanatra várt. Mindenki gratulálni akart nekik, autogramot kérni, vagy egy közös fotót csinálni.
A csapat megállt a kijárat előtt, Paolo szólalt meg:
- Hát fiúk, mindenkinek sok szerencsét a rajongókhoz! Egy fél óra múlva jön a busz értünk!
Mikor kiléptek az ajtón, hatalmas sikolyok hallatszottak, amire rögtön mindenki felfigyelt. De semmi újdonság nem történt. Mindössze az „Imádjuk együtt Harry Pottert!” klub lány tagjai nem bírták ki, hogy ne hívják fel magukra Harry figyelmét.
A csapat elnevette magát.
- Na akkor, skacok, én mentem! – mondta Harry nevetve, majd oda ment rajongói elé, és elkezdte alá írogatni az elé dugdosott pergameneket.
Harry sokkal jobban élvezte ezt a fajta rajongást, mint amit Angliában kapott. Most azért szerették, mert jó kviddicsjátékos. És nem azért, mert 22 éve meghalt érte az anyja.
Egy órával később már mind a heten egy hotelteremben ünnepeltek, barátaikkal. Sokan közülük nős volt, és Harryt is egyre többen nyaggatták, hogy nősüljön meg.
- Ugyan Harry! Most még jóképű vagy! Aztán az egyik meccseden eltalál egy gurkó, és maradandó sárüléseket szerzel. Szerinted ki akar majd akkor hozzád menni, ha csak fél orrod lesz?! – szögezte neki egyszer a kérdést Franco.
- Ne aggódj, Franc! Majdcsak lesz valaki! – mondta Harry, aki nem szeretett erről beszélgetni.
Most itt áll a terem közepén és egy feltűnően csinos lánnyal táncol. A lánynak hosszú fekete haja volt, és csokibarna bőre. Nagyon jól összeillettek Harryvel.
- Vittoria! – szólította meg partnerét tánc közben a férfi.
- Tessék?! – kérdezte a lány, akit nagyon lekötött a táncolás.
- Beszélhetnénk egy kicsit?
- Persze! Menjünk fel a szobádba!
Harryék kiosontak a teremből, senki nem figyelt már rájuk. Mindenki a parketten ropta, vagy a bár mellet öntötte magába a finomabbnál finomabb italokat, és mesélték a játékot. Francois, aki nem igazán bírja az alkoholt, és ezt mindig el is felejti, most is rendesen a pohár, illetve poharak fenekére nézett nagy hévvel mesélte a mai meccs beszámolóját, persze már a saját javított verziójában.
- Szóval, mikor bedobtam a hatodik gólomat, megláttam a cikeszt. Gyorsan szóltam Harrynek, aki nem látta és elkapta! – dicsekedett saját teljesítményével három lánynak.
Harry mikor meghallotta a sajátos beszámolót, csak kuncogott egy kicsit, aztán tovább ment a lánnyal a szobája felé. Hamarosan beértek, ott bezárta az ajtót és kiterült a hatalmas baldachinos ágyra. Vittoria egy fotelben helyezkedett el, és Harryre szegezte a tekintetét.
- Na mi az, a fontos dolog, ami miatt nem hallgathatom tovább Francois fantasztikus beszámolóját?! – kérdezte mosolyogva a lány.
- Hahaha! Egy komoly dologról szeretnék beszélni! Sajnálom, hogy elrángattalak a buliról, de nem bírom már tovább magamban tartani – mondta komolyan Harry, aki közben felült az ágyon, és a lány szemébe nézett.
- Mi van? Tudod, hogy mindent elmondhatsz! Ki vele! Mi bántja a mi Potterünk kicsi szívét? – kérdezte poénkodva lány, de Harryt ez egyáltalán nem zavarta. Ezért is szerette a lányt, mert mindig meg tudja nyugtatni, hogy még a legrosszabb helyzetben is lehet vidám az ember.
- Hát… - kezdett bele a férfi. – Tudod… most, hogy megnyertük a mai meccset is.. a döntő következik…
- Harry! Ne köntörfalazz itt nekem! – nézett rá szigorúan a nő.
- Angliában lesz! – bökte ki végül. – És három héttel a meccs előtt beköltözünk egy ottani szállóba!
- MI?! – A lány dermedten ült a fotelben és semmitmondó tekintettel nézett maga elé. – Harry! Én nem tudok veled lenni végig, nekem most lesznek a vizsgáim! Sajnálom!
- Tudom, nem is akartalak ilyenre kérni! Persze a meccsen kötelező a megjelenésed! – tette hozzá mosolyogva a fiú. – Csak azért mondtam el, mert te vagy az egyetlen, aki tudja a tényleges okát, hogy miért nem mentem oda már lassan öt éve.
- Harry! – állt fel a lány és oda ment Harryhez és leült mellé. – Miért nem teszed már túl rajta magad?! Csak tizenhét éves volt, te meg tizennyolc! Mit vártál? Mindketten fiatalok voltatok! Csak egy tiniszerelem volt.
- Az ő részéről lehet! De én tényleg kész lettem volna feleségül venni! Én szerettem és még most is szeretem! Sajnálom Vittoria, ezt te is tudod! Én vele képzeltem el az egész életemet! És pont vele kellett megcsalnia?! És pont akkor! – ömlöttek a szavak Harryből.
- Harry! Nyugi! – csitítgatta a lány a fiút, akinek már elfátyolosodott a tekintete.
- Nem, Vittoria! Nincs nyugi! Amiatt, a nő miatt nem láttam a keresztfiamat. Nem voltam ott, mikor apám utolsó barátját és a feleségét eltemették! És akkor sem, amikor az összes többi barátomat temették! Nem találkoztam a barátaimmal, akik még élnek! Összevesztem miatta a legjobb barátaimmal! Elegem van! Miért kellett ezt csinálnia?! – Törtek ki Harryből az érzései, és mintha néhány könnycsepp is.
- Harry! – szólt csendesen Vittoria, és átölelte Harryt.
Néhány percig csak csöndben ültek az ágy szélén.
- Harry! Mikor ott leszel, nem is biztos, hogy találkozol majd vele. És ha igen, akkor majd lesz, ami lesz. Te már megváltoztál! Nem vagy az a kisfiú, akivel csak úgy el lehet játszadozni! Most annak örülj, hogy megnyertétek a meccset! Lehetsz az év fogója!
- Köszönöm Vittoria! – hálálkodott Harry és adott egy puszit a lánynak.
- És majd én is megyek veled, mert csak két hét múlva lesz a vizsga, tanulni meg… hisz osztályelső vagyok! És majd megmutatod nekem London titkait. De most menjünk vissza, nem soká hozzák a vacsorát! Gyere! – állt fel az olasz szépség, és magával húzta Harryt.

***

Eközben több ezer kilométerrel arrébb egy házban egy vörös hajú férfi szintén boldog volt.
- Szívem! Nyertek! Milánó nyert! Micsoda döntő lesz! Milánó-Nürnberg! Itt Angliában! És vannak jegyeim is! Hurrá!
- Ron, nyugi! Ez csak egy meccs!
- Csak egy meccs?! Hermione! Ez nem csak egy meccs! Ez az utóbbi tíz év egyik legnagyobb meccse! És… itt lesz Harry is – tette hozzá kelletlenül Ron.
- Mi?! – kapta fel a fejét Hermione. – Ginny tudja már?
- Nem, nem hiszem. De szerinted tudnia kéne?
- Igen. Majd ő eldönti, mit akar tenni! – jelentette ki a lány.
- Szegény hugi, annyit szenvedett miatta!
- Ron! Nem tudjuk mi történt!
- Hermione! – kapta fel a vizet Ron. – Nem tudjuk mi történt?! Óóó, dehogyis nem tudjuk! Az történt, hogy a harc után Harry lelépett Olaszországba, itt hagyott mindent egy levéllel, amiben leírta, hogy csalódott Ginnyben és elmegy kviddicsezni Milánóba. Ott összejött egy lánnyal és azt rebesgetik az újságírók, hogy nem sokára össze is házasodnak! Nem tudjuk?! Azért ment el, mert rájött, hogy mi már túl unalmasak vagyunk neki! Hát tudod mit?! Menjen!
- Ron!
- Nem Hermione! Ronnak igaza van! – most Ginny lépett a konyhába.
- Ginny! Mindent hallottál? – kérdezte meglepetten Ron.
- Igen. Tudod bátyus, az Odúban még a falnak is füle van – mondta egykedvűen a lány. – Szóval visszajön?
- Ööö… igen. Mit akarsz tenni?
- Semmit. Ő hagyott itt egy árva kukk nélkül, majd ő tesz valamit, persze, ha akar - azzal a lány visszament a szobájába.
- Én mindenesetre beszélek vele – jelentette ki olyan határozottsággal Hermione, mint amikor a házimanókat védelmezte.
- Te beszélj vele, ha akarsz, de számomra halott ember – dühöngött tovább Ron.

***

Egy héttel később Olaszországban, pontosabban Milánó belvárosában, a mugli szemek elől alaposan eldugva a kviddicscsapat minden poggyászukkal együtt felsorakoztak az ottani zsupszkulcs-állomáson.
Mikor mindenki megérkezett a csapat menedzsere, Marcello és még egy férfi lépett oda a csapathoz.
- Fiúk! – szólalt meg Marcello. – Ő itt az angol Mágiaügyi Minisztérium Sportosztályáról jött, és ő fog nekünk az elkövetkezendő néhány hétben segíteni. Most elmegyünk a hotelünkbe egy magán zsupszkulccsal. Aztán ma megnézhetjük a várost, egy őslakos szemszögéből – kacsintott Harryre.
- Rendben, Marc! Mikor indulunk? – kérdezte Fabio.
- Öhm… én vagyok Ben Shaperd! - szólalt meg a másik ember. - Azért küldtek ide, hogy mindenben a szolgálataikra álljak. Hatalmas megtisztelés, hogy megismerhetem Önöket! – És mind a hét játékossal kezet fogott.
- Elnézést! – szólt közbe Harry. – Ha nem gond, akkor elkísérne a barátnőm is egy ideig, persze csak egy látogatás erejéig Londonban. Természetesen mindent én állok. Nem gond, ugye?
- Nem, persze nem Mr. Potter! Indulhatunk, ugye? Kérem, kövessenek!
Mindenki elindult a fiatal szőke fiú után. Megtalálták a zsupszkulcsot, majd néhány perc múlva már egy londoni hotel halljából nézhették a csodás temzei kilátást.
Nyolc szoba volt lefoglalva előre, de nem volt gond még egyet kérni Vittoria számára sem.
Mindenki felment a saját szobájába és kényelmesen elhelyezkedett. Egy óra múlva újra a hallban találkoztak, és elindultak egy kis városnézésre. Először mugli módra nézelődtek. Végighajóztak a Temze legszebb részén. Megcsodáltak Anglia egyik jelképét, a Temze fölött levő hidat, amely már több száz éve ott állt, a Buckingham-palotát, a Westminster-apátságot, a Big Bent és még sok mást, ami nem csak a muglik számára híres, hanem amikre a varázslók is büszkék lehetnek.
Két óra múlva a csapat belépett a Foltozott Üstbe. Harry nagy csodálatára még mindig ugyanaz volt a csapos, Tom. Ugyanaz, aki akkor is volt, mikor tizenegy évesen először lépett be ezen az ajtón első barátjával, Hagriddal.
Harrynek kicsit összeszorult a szíve, és kicsit jobban megszorította Vittoria kezét. A lány, aki észrevette ezt, belesuttogott a férfi füleibe:
- Nyugalom Harry! Minden rendben lesz!
- Remélem! – de ezeket a szavakat már hiába mondta, még ha ordított volna se biztos, hogy meghallják, ugyanis akkora hangzavar lett a kocsmában, mikor felfogták, milyen vendégek jöttek.
- Uraim! - szaladt eléjük az öreg kocsmáros, Tom. – Mit hozhatok Önöknek?
- Semmit, Tom, köszönjük. Most az Abszol Útra megyünk. De majd visszafelé biztosan megiszunk valamit, köszönjük! – és elindultak az átjáró felé, de csak nagy nehézségek árán jutottak el odáig. Mikor maguk mögött hagyták a kocsmát és a rengeteg rajongót elindultak az utcán. Harry lelkesen magyarázta, hogy ő itt vett ezt, vagy ott ismerte meg valakit. Miközben sétálgattak, mindenki vett néhány apró csecsebecsét a barátoknak otthonra.
Nemsokára mind a tízen leültek Florean Fortescue Fagylaltszalonja teraszára egy nagy asztalhoz.
- Maradjatok csak! – szólt Harry. – Majd mi bemegyünk Vittoriával! Rég nem beszéltem Floreannal. Mindenkinek jöhet egy nagy tál, lángoló fagyikehely?
- Igen – mondták kórusban a csapat tagjai gyerekes izgalommal.
- Gyere Vitt!
Mikor a pár belépett a fagyizóba a kiszolgáló, aki már szintén évtizedek óta itt dolgozott, rögtön Harryék elé ugrott.
- Harry Potter! Tíz éve nem jártál itt! Azt hittem el is felejtettél már! Ki ez a bájos hölgy, Harry? A menyasszonyod? – szegezte neki a kérdést. Harry elpirult, és nem láthatta, de a kávézóban még valakinek vörös lett az arca, de nem amiatt, amiért Harrynek. Nem ő a dühtől vörösödött el, de senki nem vette észre. Kivéve a vele szemben ülő kisfiú.
- Ginny, mi a baj? – kérdezte.
- Semmi, Ted drágám! Semmi! Együnk tovább! – terelte el a szót Ginny.
Harry hallotta a beszélgetést, de nem fogta fel, ki volt az. Egyelőre nem tudott mit válaszolni a feltett kérdésre.
- Nem! – válaszolt helyette Vittoria. – Még nem! De majd egyszer lehet!
- Harry! Siess vele, nagyon szép pár vagytok így együtt – ütötte tovább a vasat a fagylaltos. – És ha majd lesz esküvő, akkor azt hol tartják?
- Öhm… Olaszországban, ott van Harry összes barátja és az én családom is. De ez majd nagyon soká lesz! Még én is tanulok, Harry pedig el van foglalva a kviddiccsel – válaszolta a lány, aki is egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Harryvel megbeszélték, hogy a külvilágnak egy boldog párt mutatnak, de mindketten tudták, hogy még nem lépett tovább Ginnyn.
- Ööö.. Florean, rendelnénk tíz lángoló fagyikelyhet. Kint ülünk a csapattal. Kihoznád majd? – kérdezte Harry, aki megelégelte az esküvő témáját.
- Szent Cikesz! A Milánó csapata! Az én fagylaltozómba! Ööö… persze Harry, néhány perc.
- Köszönöm! – és kézen fogta a lányt és a kijárat felé mentek.
Azonban Harry nem figyelt rendesen és neki ütközött az előtte álló nőnek.
- Pardon, kisasszony! Nem figyeltem! Hadd segítsek! – mondta szórakozottan, majd lehajolt a lány retiküléért, mikor visszaadta a nőnek, akkor még az ütőér is megállt benne.
- Köszönöm! – vette el Ginny, ő tudta, hogy Harry az, de nem akarta a meglepettséget mutatni. Arra várt, hogy Harry tesz majd valamit.
- Ginny – mondta szinte suttogva Harry.
- Igen Mr. Potter, én vagyok, és ha most megbocsát, sietek! Gyere kicsim! – szólta barna hajú kisfiúnak mellette, megfogta a kezét, kivezette őt a helyiségből és eltűnt az utca forgatagában.
- Harry! Ki volt ez? – érdeklődött a nő felől Vittoria, de Harry még mindig csak megkövülten állt. - Harry! Hahó!
- Mi?! Ja! Ööö… hát ő volt Ginny Weasley, életem nagy szerelme – mondta ezeket a szavakat Harry szinte gondolkodás nélkül. – Ginny Weasley, és még egy kis fiú, akiről nem tudom, hogy kié.