Ginny Draco szavaira, és hirtelen távozása miatt abbahagyta a sírást, és a dühtől vöröslő arccal nézett Ronra, aki köpött egyet. Hermione hitetlenkedve figyelte férjét, és keze is megállt Ginny hátán, abbamaradva a műveletben, hogy a háta simogatásával nyugtassa a lányt.

-Ron! Gratulálok! Csupa hazugságot vágtál a fejéhez! S csakhogy tudd, ha miattad újra elveszítem, te is elveszítesz engem! Mert szeretem őt! Érted! Sze-re-tem!- ordított a lány, és a fiú után indult. A saroknál megállt, és megkönnyebbülve sóhajtott egyet, miután a hosszú utcán megpillantotta a tejfölszőke üstököt. Arcát törölgetve futott Draco után.

-Várj! Draco, várj! Állj már meg!- kiáltott bele az utca csendjébe. A fiú sóhajtott egyet, és bevárta a lányt, aki a térdére roskadva állt meg mellette.

-Kérlek, ne haragudj rám! Ne is törődj Ronnal!- nézett fel a szürke szemekbe.

-Nem haragszom rád. Igazából Ronra sem, én is így viselkednék fordított esetben. De abban igaza van, hogy nekünk nem szabadna együtt lennünk. Ne, kérlek Ginny, ne szakíts félbe! Ebben igen is igaza van! Tudtam, tudom, és tudni is fogom! Mostantól nem fogok elgyengülni! Ne is próbálkozz! Ez egyszerűen nem fog menni, túl sokan vannak ellenünk.- Draco könyörtelenül mondta végig mi a szívét nyomta, és próbált ellenállni a lány iránt érzett érzelmeinek.

-Sajnálom, Ginny!- nézett a lány szemeibe, reményei szerint utoljára.- Viszlát Miss Weasely!- nézett el a lány feje fölött, és hoppanált.

A lányon újra erőt akart venni a zokogás, de nem akart sírni. Agyában erősen koncentrálva pörgette végig Roxforti éveit, hogy a gyűlölt Malfoyt lássa, és sikerült könnyeit magában tartania.

Magányosan sétált vissza Roxfortba. A klubhelységben már nagyobb volt a tömeg, és egy sarokban meglátta Dennist, aki éppen nagyban magyaráz barátainak. A fiú intett egyet Gin felé, ő pedig egy intés félét produkálva viszonozta is azt. Miközben fel felé haladt a lépcsőn szobája felé próbált mosolyt csalnia arcára, kisebb nagyobb sikerrel. Ám, ahogy belépve három sugárzó lánnyal találta szembe magát nyomorék mosolya végképp lelankadt arcáról.

Amilyen hamar csak lehetett bevetette magát a fürdőszobába… persze ezelőtt le kellett futnia az alapvető, ám unalmas „Szia! Mizu? Hogy vagy?” kérdéseket, válaszokat, és visszakérdezéseket. A zuhany alatt állva azonban újra lejátszódott szemei előtt a ma esti jelenet, majd a három lány ragyogó arca, és észre sem vette, hogy az arcán lefolyó vízcseppek közé könnycseppek is kerültek. Ahogy a sírástól kipirult arccal lépett ki a fürdőszobából a szobatársai vidám trécselése abbamaradt. Lassú léptekkel haladt az ágya felé, ráheveredett, majd kissé ideges mozdulatokkal húzta el a vörös függönyöket, majd az ágya tetejére meredt mozdulatlanul egészen addig míg álomba nem merült. Nyugtalan álomba, ahova minduntalan beleszöktek Linda, Sarah és Emily mesés történetei a mai napjukról.

Másnap. Vasárnap lévén a Roxfort sokáig csendes, nyugodt maradt. Ám dél felé, mikor már a hétalvók is magukhoz tértek, kezdett élettel telibbé válni. Ginnyt Emily keltette fel fél tizenkettőkor, hogy az ebédet le ne késsék.

-Mennyi az idő?- kérdezte Ginny kócos haját fésülködve. Még nem igazán ébredt fel, így a tegnapi nap sem ugrott még be neki.

-Mindjárt dél, tehát neki kezdhetsz készülődni, hogy lemehessünk ebédelni.- felelte készségesen Emily, és a takarójánál kezdve újra ülőhelyzetbe húzta vörös hajú barátnőjét.

-Nem akarok felkelni! Sőt mi több nem akarok élni!- motyogta, ahogy eszébe jutott a tegnapi napja.

-Miért? Mi történt tegnap?- kérdezte kedvesen Em, és Gin mellé ült. A lány pedig, mint már máskor is kiöntötte a szívét, és egy leheletnyit talán könnyített vele magán.

-Köszönöm, hogy meghallgattál. De most mesélj, neked milyen volt a tegnapi napod? Valósággal sugárzott rólad a boldogság.- pillantott fel kérdő tekintettel barátnőjére.

-Nagyon jó volt. Összejöttünk Dennissel.- mesélte, és épp rá akart nézni Ginnyre mit szól mindehhez, amikor is a szóban forgó személy visítva vetette magát a nyakába.

-Na, mesélj! Mindenre kíváncsi vagyok!- kérlelte Ginny kicsit hűltebb kíváncsisággal.

-Szóval a faluba menet nagyon jól elbeszélgettünk. Történt egy kis incidens is, ugyanis elcsúsztam. Nagyon aranyos volt, segített felkelni, megkérdezte jól vagyok-e, és nem röhögött ki. Csak belőle is akkor tört fel a röhögés, mikor én elkezdtem röhögni saját magamon. Így ezután átkarolta a derekamat meg ne csússzak. Aztán a faluban benéztünk pár helyre, végül a Három Seprűben állapodtunk meg. Meghívott egy vajsörre. Nagyon jól éreztem magam, míg meg nem jelent, Rose Parkison. Tudod, Pansy húga. S be nem szólt, hogy én csak egy pótlék vagyok Dennis számára. Ezen én nagyon elszomorodtam. Dennis észrevette, a csajra gyilkos szemekkel meredt. Utána közelebb bújt hozzám, és mondta, hogy nem vagyok pótlék. Egy kedves, szép, és okos lány vagyok. S amikor felnéztem volna rá, hogy megkérdezzem „Tényleg?” megcsókolt. Ennyi lenne a történet.- hadarta el a lány, majd eufórikus boldogság közepette dőlt el Ginny ágyán.

-Sarah és Linda? Ők is bepasiztak? Apropó, jól láttam, hogy kibékültél velük?

-Oh, igen. Felszedtek két izompacsirtát. Hát a sok izom miatt sajnálatos módon az ész kimaradt belőlük.- sajnálkozott Em. Ginnyből kitört a röhögés, és a válaszok további részét Emily csak akkor tudta vele megosztani, mikor már lenyugodott. Miszerint kibékült velük, mivel csak egy szobában laknak. S hogy a lányok tőle, Ginnytől is bocsánatot fognak kérni.

A nagy kibeszélőshownak végül az lett  a vége, hogy lekésték az ebédet, így koplalhattak vacsoráig, ugyanis lusták voltak lemenni a konyhába.