Ginny másnap reggel boldogan és elégedetten ébredt fel az ágyában. Először nem tudta, mitől származik ez az érzés, mivel hat éve nem ébredt már fel ilyen frissen. Aztán meghallotta, hogy valaki halkan szuszog mellette. Harry volt az.
Ginny elmosolyodott, majd Harryhez bújt, fejét a férfi meztelen mellkasára helyezve. Harry nem ébredt fel, mégis szorosan húzta magához a lányt és úgy aludt tovább.
Ginny is elszundikált még egy kicsit. Nem akarta megszakítani ezt a csodálatos érzést, amit a testében uralkodott. Békességet, nyugalmat és biztonságot érzett.
Ginny úgy érezte magát, mintha az elmúlt hat év meg sem történt volna.
Körülbelül egy óra múlva arra ébredt, hogy a mellette fekvő férfi apró csókokkal borítja be.
- Jó reggelt! – szólt álmoskásan a nő.
- Neked is, szerelmem! – válaszolta Harry, majd megcsókolta a lányt.
Sokáig ölelgették egymást, csókolgatták, aztán nagy nehezen rávették magukat, hogy felkeljenek, és azon agyaljanak, hogy juthatnának ki.
Mikor mindketten, ruhában, a nappaliban ültek, tanácstalanul, Harry szólalt meg:
- Ginny! Ha már úgysem tudunk kimenni, akkor beszélgethetnénk!
- Harry! – utasította el Ginny. – Majd, ha kijutunk, addig úgysem tudok másra figyelni, amíg nem tudom, hol van Sophie!
- Ne aggódj! Biztos jól van, nagyon okos kislány! – nyugtatgatta a férfi, majd közelebb hajolt, hogy megcsókolja, de Ginny elfordult.
- Harry, ne most! Nem érted, hogy aggódom?! – emelte fel egy kicsit a hangját.
- Ginny! – mondta csalódottan, miután visszaült. – Milyen a kislány?
- Nagyon okos – felelte a lány.
- Mesélj róla!
- Majd később!
- Ginny! Mi a baj?
- Semmi!
- De érzem, hogy baj van! Miért nem mondod el?
- Nincs semmi bajom, csak aggódok Sophie miatt!
- Biztos Hermionénél van!
- Te aztán annyira ismered! Sophie nem olyan, aki sokáig egy helyen marad! – torkolta le a férfit.
- Jól, van! – hagyta rá Harry.
Valaki kopogott, illetve elkezdett dörömbölni az ajtón.
- Harry! Ginny! Bent vagytok? – ez Hermione volt.
A hangra a két említett felpattant, majd az ajtóhoz siettek.
- Hermione! Itt vagyunk bent! Nem tudnád valahogy kinyitni az ajtót? – kérdezte Harry.
- Hermione, Ginny vagyok! Sophie hol van?
- Ne aggódj, Ginny! Itt van mellettem.
- Szia, mami! – hallatszott a kislány félős hangja.
- Jaj, Sophie! Jól vagy?
- Igen, anya!
- Sophie! – kiabált Ginny, miután megnyugodott. – Hogy jutott eszedbe ilyet csinálni?
- Bocsi…
- Ha kijutok innen, elbeszélgetünk!
- Ginny! Ne szidd le! Hiszen neki köszönhetjük, hogy újra együtt vagyunk! – mosolygott Harry, de Ginnynek csak egy fanyar mosolyt sikerült az arcára erőltetnie.
- Harry! Ginny! Összejöttetek? – kérdezte izgatottan Hermione.
- Igen! – vigyorgott a férfi.
- Ez nagyszerű! Segítek kijutni! Ginny, milyen bűbájt alkalmaztál? – faggatózott.
Ginny elmesélte, mi az a francia bűbáj, amit az itteni gyógyítóképzőben tanult, és hogyan lehet feloldani.
Néhány perccel később Hermionénak köszönhetően Ginny sebesen odarohant a lányához majd átölelte.
- Jaj, kicsim! Úgy aggódtam érted! Ne csinálj ilyet többet! – suttogta a lány fülébe.
- Ginny! Egy ölelést se kap a legjobb barátnő, és most már a sógornő? – kuncogta Hermione, majd kinyújtotta a kezét.
- Jaj, ne haragudj, Hermione! Egyébként meg gratulálok! – mondta, majd megölelte a lányt.
- Köszönöm – mondta a barna hajú nő, miután elengedték egymást. – Szóval tényleg összejöttetek?
- Tényleg – válaszolt a vörös hajú nő helyett egy kócos, fekte hajú férfi, majd szorosan magához ölelte.
Ginny is viszonozta az ölelést, bár az ő arcán nem látszott az a határtalan boldogság, ami Harryén, ezt Hermione észre is vette.
- Ginny! Nem látszol valami boldognak!
- Nem, dehogy! – hazudta. – Nagyon örülök, hogy én, meg… izé… Szóval boldog vagyok!
- Gyere fel a szobánkba! Ron már nagyon vár!
- Ööö… mindjárt, csak előtte még muszáj beszélnem Sophie-val, Markkal, és egy alapos fürdőt is vennem kell. Nem akarok úgy mutatkozni, mint, aki három hete nem fürdött! – mosolyogta, de a szeme egyáltalán nem sugározott boldogságot. – Menjetek csak előre! Egy fél óra múlva fel megyek hozzátok!
- Biztos? – nézett rá Hermione. Ginny úgy érezte, a veséjéig lát.
- Persze! Na, menjetek! – mondta. Harry lépett oda hozzá, adott neki egy puszit, a csókot Ginny nem hagyta, aztán mind a ketten elmentek.
- Bocsássatok meg! – suttogta. – Gyere Sophie! – intett a lányának, majd bementek.
- Anya, ne haragudj! Csak azt akartam… - kezdett mentegetőzni a kislány.
- Sss! Semmi baj! Én tartozok neked köszönettel!
- Anya! Miért sírsz?
- Semmi baj! Sajnálom… - mondta, majd sírva megölelte a lányát.
- Mami…
- Sophie! Annyira sajnálom, de én nem tehetem ezt! Egyszer majd megérted… Majd ha nagyobb leszel... – zokogta. – De most el kell menjünk innen, olyan gyorsan, amennyire csak lehet! Kérlek! Tudom, hogy nagyon örülnél, ha együtt lennék az apukáddal, de nem lehet! Majd egyszer, de nem most!
- Anya…
- Sajnálom, Sophie! Kérlek, hozd ide a ruháidat! Egy kis időre vissza kell menjünk Giselle nénihez! Aztán…
- De majd később találkozhatok apuval?
- Ígérem! – mondta, majd még egyszer megölelte a lányt. – De most nem szabad neki erről tudnia… Majd később… Jó? – kérdezte, a kislány csak egy aprócskát bólintott.
Sosem látta még sírni az anyját. Hallani hallotta, mivel majdnem minden éjjel sírt, de látni még sosem látta. Sokkal jobban megrémisztette a kislányt, mintha leszidta volna, vagy kiabált volna vele. Értette, hogy most jobb nem ellenszegülni az anyjának. Azt ugyan nem értette, hogy mi a baj, de megérezte, hogy tényleg szomorú. Így, mikor Ginny elengedte, egyből a szobája felé indult, hogy összepakolja a holmiját. Ginny ugyanígy tett. Bement a hálószobájába és a pálcájának köszönhetően két perc alatt be is pakolt.
Kivitte a bőröndjét a nappaliba, majd megvárta a lányt.
- Sophie! Mindjárt jövök! Várj itt meg! Sietek! És kérlek, komolyan kérlek rá, hogy ne menj el sehova! Ez nekem is nagyon nehéz, de muszáj! – mondta, majd adott egy puszit a lány szomorú arcára.
Kiment a szobából, le a liften, egyenesen a recepcióhoz. Ott kijelentkezett rendezte a számláját, és írt egy levelet.
- Kérem, ezt küldje el Harry Potternek! Nem tudom, hányas szoba, de valahol ebben a hotelben van! És még valami – fordult vissza – csak tíz perc múlva küldje el. Köszönöm!
- Kérem! – bólintott a recepciós. – Köszönjük, hogy nálunk szállt meg! Visszavárjuk! – búcsúzott a vendégtől.
Ginny visszament a szobájába, ahol Sophie ugyanott várta, ahol hagyta.
- Köszönöm! – ment oda hozzá, majd megfogta a bőröndöket és a lány kezét. – Emlékszel, egyszer már hoppanáltunk? Most ugyanígy fogunk elmenni, úgyhogy szorítsd erősen a kezem, és csukd be a szemed! – adta ki az utasításokat. – Háromra! Egy… kettő… három… - Ginny erősen koncentrált arra a helyre, ahova menni akart. Aztán jött az az érzés, amit annyira utált. Mintha egy szűk vákuumcsőben húznák keresztül. Aztán levegőhöz jutott. Lenézett maga mellé. Sophie is ugyanannyira nagyot szippantott a levegőből, mint anyja. Görcsösen fogta Ginny kezét. Leguggolt mellé, majd adott neki egy puszit.
- Kicsim, megérkeztünk! Kinyithatod már a szemed! – mondta, mire a lány először az egyik, majd a másik szemét nyitotta ki.
- Anya…
- Majd később, gyere! Most keressük meg Giselle nénit! – mondta, majd beléptek a ház ajtaján. – Giselle néni! Megjöttünk! – kiáltotta.
- Drágáim! Hogyhogy ilyen korán itt vagytok?! Én azt hittem, hogy csak egy hét múlva jöttök meg! Ginny, mi a baj? – kérdezte aggódva Ginny könnyes, dagadt szemeit látva.
- Semmi! Igen, tudom, hogy csak később jöttünk volna meg, de történt egy s más, ezért nem maradhattunk! Remélem nem zavartam meg semmit!
- Ugyan, dehogy! Gyertek be! – A három nő bement a házba, lepakolták a bőröndöket az előszobában, majd a nappaliban foglaltak helyet, miután Giselle hozott neki és Ginnynek egy-egy csésze teát, míg Sophie-nak egy pohár gyümölcslevet.
- Anya! Átmehetek Natasához? – kérdezte, miután szinte egy húzásra megitta az üdítőt.
- Hogy kihez? – értetlenkedett az anyja.
- Natasa, a lány, aki a szomszédban lakik. Ő a legjobb barátnőm! Tudod! Na?
- Mi? Persze! Menj csak! De ebédre gyere haza! Szia! – köszönt el tőle Ginny, mire a kislány kirobogott az ajtón.
- Na és most mindent tessék elmesélni! – adta ki a parancsot Giselle néni.

***

Harry, Hermione és Ron szobájában ült, Ginnyre várva. Juliette még nem kelt fel. Legalább is még nem mutatta magát.
Harryék mindent részletesen elmeséltek Ronnak, aki nagyon kíváncsian várta már húgát.
Aztán egyszer kopogtak.
- Ez ő! – pattant fel Harry. – Megyek! – mondta, majd odarohant az ajtóhoz és egy határozott mozdulattal kinyitotta azt.
- Jóh náphot! – mondta egy férfi, erős francia beütéssel. – Ehzt a lehveleth öhnek khüldték! – mondta, majd oda adta a levelet, amit Ginny írt Harrynek, aztán elment.
- Köszönöm! – mondta csalódottan Harry. Azt hitte, hogy Ginny lesz majd, meg a kislánya. Nem sejthette, hogy rosszabb dolog várt rá, ami a levélben olvasott, mint azt hitte volna.
Kinyitotta a levelet, majd olvasni kezdte.

Kedves Harry!

Nagyon sajnálom, de nekem ez nem megy! Én nem tudok neked megbocsátani! Minden porcikámmal szeretlek, és a mai éjszaka volt hosszú idők óta életem egyik legboldogabb éjszakája. Szeretlek! De ez nem elég ok rá, hogy megbocsássak neked! Ahhoz túlságosan mély a seb! Kérlek, ne is keress! Úgysem találnál meg, a házon, ahol élek Fidelius-bűbáj van.
Sophie-nak nagyon fogsz hiányozni, de megértette, hogy eddig sem voltál velünk, és ez után sem leszel. Nem akarlak örökre elszakítani tőle. Te vagy az apja, és ezt nem is tagadom! Néha majd találkozhatsz vele. Ígérem! De ennek még nincs itt az ideje. Engem viszont kérlek, felejts el! Én is megpróbállak! Nehéz lesz, de tudom, hogy sikerülni fog.

Üdv: Ginny

Harry nem tudott megszólalni. A levelet könnycseppek áztatták. Legalábbis erre engedett következtetni, hogy az írás egyes részein elmosódott.
- Harry! Mi van Ginnyvel? – kérdezte aggódva Hermione.
- Harry! Miért sápadtál el? – faggatózott Ron is.
Harry még mindig állt egyhelyben. Nem nézett semerre, reszkető kézzel tartotta a kezében a levelet, ami megint tönkretette az életét. Érezte, hogy az ő szeme is elfátyolosodik.
Hermione lépett elé, majd kivette a kezéből a levelet, és hangosan olvasni kezdte. Mikor a végére ért, Hermione és Ron is falfehérre sápadt arccal nézett Harryre. A leghamarabb Hermione tudott megszólalni.
- Harry! Ne aggódj! Minden rendben lesz! – nyugtatgatta, de ő maga sem hitte ezeket el.
- Ne aggódjak?! – kiabálta. – Olvastad a levelet! Utál! Soha többé nem fogom látni! Hermione én szeretem!
- Tudom, Harry! De a lányodat már láthatod, ez már haladás! – próbálta meg a jó oldalról megközelíteni a dolgokat.
- Persze, ki tudja, mikor! Én azt hittem, minden rendben lesz! – mondta Harry, majd egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Tudom, Harry! De Ginny…
- Mi van vele? – kérdezte Ron. – Mio, te tudtad, hogy ez lesz?
- Nem, Ron! Csak sejtettem, hogy nincs minden rendben. Valami nem stimmelt vele, olyan fura volt. Hát ezért…
Harryék a nap hátralevő részét a szobában gubbasztva töltötték. Nyomott hangulatuk volt. Később sikerült meggyőzniük Juliette-t, hogy menjenek haza.
A vacsorát Harry már a Grimmauld téren töltötte, magányosan. Ugyan Ronék felajánlották, hogy ott maradnak vele, de ő egyedül akart lenni.

***

- Sziasztok! – köszönt Ginny az iskolában, miután véget ért a téli szünet, a barátainak. Nagy nehezen végre sikerült néha másra is gondolnia, nem csak Harryre. Ebben az is segített neki, hogy hamarosan kezdődtek a félévi vizsgái, és minden idejét lekötötte a tanulás.
Mostanában nagyon sokszor volt fáradt, vagy szédült. Ezt mind annak a stressznek tudta be, ami a tanulással és a Harry utáni kavalkáddal járt.
Azonban, miután köszönt barátainak, újra szédülés fogta el. Annyira emlékezett, hogy a többi ember ijedten kiáltanak, hogy mi van vele. Aztán minden elhomályosult.
Mikor felébredt egy hófehér teremben találta magát. Feje felett a barátnői vigyorogva néztek le rá.
- Hol vagyok? – kérdezte, de a feje még mindig nagyon lüktetett.
- Nyugi, Ginny! Feküdj vissza! Még eléggé gyenge vagy! Kész szerencse, hogy egy gyógyító-képzőben ájultál el! – kacarászta az egyik szőke hajú lány.
- Charlotte! Mi bajom van? És hogy kerülök én ide? – értetlenkedett.
- Nyugi, Ginny! Semmi baj! Csak elájultál a folyósón.
- Igen? Biztos amiatt van, mert nem igazán aludtam sokat tegnap éjjel!
- Nem, kedves barátném! Mi alaposan kivizsgáltunk, és ájulásodnak semmi köze a kimerültséghez! – vigyorogta.
- Hát mi? Mondjátok már! Ne kínozzatok!
- Nem tudom, Ginny, hol voltál a szünetben, de az biztos, hogy alaposan megváltoztatja az életedet!
- Mi van?
-Terhes vagy, drágám! - nevetett egy másik nő. – Szóval elárulnád, hogy ki az a szerencsés?
- Micsoda?! Én nem…
- De igen. Ez olyan biztos, mint hogy én itt állok! Szóval… Részleteket!
- Nem… - sápadt el megint Ginny.
„Terhes vagyok?! Már megint! Ez nem lehet igaz! – sikoltozta magában. – Én nem lehetek megint terhes, Harrytől! Egyszerűen nem lehet!”