- Harry! Biztos vagy ebben? – tette fel a kérdést szinte már ezredére Hermione.

 - Igen, Mio! Megmondtam, a lányomért mindent megtennék! Akár az életemet is feláldoznám! Ahhoz, hogy velem legyen, az kell, hogy nős legyek. Ginny nem akar hozzám jönni. Hát ő maradjon csak annál a férfinál, aki teherbe ejtette, de a lányom nem érdemli ezt – tört ki Harryből.

 - És Juliette-nek mikor akarod elmondani, hogy nem szereted?

 - Soha. Előbb-utóbb csak megszeretem.

 - Mint barátot! – mondta szemrehányóan a nő. – Ezt ő sem érdemli! Tudod, hogy sohasem fogod annyira szeretni, mint Ginnyt.

 - És mit csináljak? – kérdezte dühösen a férfi. – Nem én nem akartam elvenni Ginnyt, hanem ő nem akar hozzám jönni! Elhiheted, hogy én lennék a legboldogabb, ha Ginny hozzám jönne, de ez már futott ügy. És most hagyd abba, mert mindjárt itt van Juliette!

 - Rendben! De azt ne várd, hogy beletörődjem! Juliette nagyon kedves, és csinos lány, de nem Ginny!

 - Hermione! Hányszor akarod még elmondani?

 - Amíg meg nem érted, hogy neked Ginnyt kell elvenned!

 - És ezt Ginny is tudja, mert ő nem nagyon akar hozzám jönni!

 - Megkérted már?

 - Nem. Először is az kéne ahhoz, hogy hagyjon szóhoz jutni, meg hogy szeressen!

 - Harry, ezt már rég el akartam mondani! Tudod, olvastam azt a könyvet, amit az apád írt a Fidelius-bűbájról…

 - Szép jó napot, mindenkinek! – kiáltotta vidáman egy csinos, szőke nő a konyhába beérve. – Szia, szerelmem! – mondta Harrynek, majd egy csókot lehelt a homlokára. – Szia, Hermi!

 - Szia, Juliette! – üdvözölte a lányt Harry.

 - Szia – mondta mogorván a másik nő.

 - Miről folyik a beszéd?

 - Ginnyről – vetette oda neki a másik nő, akinek így, hogy Harry felesége lesz, már egyáltalán nem volt szimpatikus.

 - Kiről? – értetlenkedett. Nem tudta még teljesen a Weasley-családfát, tekintve, hogy Harry mindössze két hónapja kérte meg a kezét, minden előzetes járás nélkül. Mondván, hogy titkon nagyon tetszett neki, és nem tud nélküle élni. Még nem ismert mindenkit.

 - Ron húgáról – magyarázta Harry kicsit zavartan.

 - Jah, aki Franciaországban él, ugye?

 - Igen, róla – bólogatott Hermione.

 - Én is gondolkodtam rajta, mármint hogy meghívom az esküvőnkre. Lehetne a másik koszorúslányunk, mivel rajtad kívül, Hermione egyetlen közeli lányismerősünk sincs, és jobb, ha két koszorúslányunk van. Mrs. Weasley mesélt róla, hogy mikor még itt élt, akkor nagyon közel állt hozzád, Harry, mint barát. Gondoltam szép gesztusnak venné tőlünk!

 - Azt képzelem! – dörmögte magában a férfi, csak annyira hangosan, hogy Hermione hallhassa.

 - Mit mondasz?

 - Semmit, csak, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Mi éppen nem vagyunk Ginnyvel túl jóban – akadékoskodott Harry.

 - Itt az ideje, hogy kibéküljetek! És mi erre a legjobb alkalom? Hát a barát legboldogabb napja! Megyek is és írok neki! – mondta, majd a nappali felé indult.

 - Hagyd csak, Juliette! – állt fel Hermione. – Majd én írok neki, úgyis beszélni akartam vele! – sietett elé a lány.

 - Hermione! – szólt sötéten Harry. – Hagyd őt békén!

 - Ezt bízd csak rám, elvégre a legjobb barátnők voltunk!

 - Tényleg? – lelkendezett a francia lány.

 - Igen, nagyon, nagyon hosszú ideig, csak aztán történt valami…

 - Micsoda?

 - Azt majd Harry elmondja, ha akarja. Na én megyek! Sziasztok! – búcsúzkodott, majd eltűnt.

 - Harry, mi az? Meséld el! – kérte a lány a férfit, majd leült mellé.

 - Mi, mi? – nézett fel a bambulásából Harry.

 - Min vesztetek össze Ginnyvel?

 - Nem fontos.

 - De igen is az! Négy nap múlva a feleséged leszek, és te nem akarod elmesélni, min vesztetek össze azzal a lánnyal, akivel több, mint hét évig nagyon jó barátságban voltatok!

 - Voltunk, és ez a lényeg!

 - Harry!

 - Hát jó! – egyezett bele. – Mivel még nem töltötte be a tizenhetet, mikor kezdődött a háború, el akartuk küldeni Franciaországba, hogy ott biztonságban legyen, de ő túl makacs volt hozzá. Aztán egyszer csak, hogy elmenjen, nagyon gonosz dolgokat vágtam a fejéhez. És emiatt vesztünk össze! – merengett Harry a szomorú múlton.

 - De elérted, amit akartál! – erősködött a lány.

 - Igen, de milyen áron! Azóta nem járt itt!

 - Értem! Hát majd az esküvőn biztosan találkoztok! – mosolygott a nő, majd hosszan megcsókolta Harryt.

Ginny fáradtan nyúlt el a kanapén egy hosszú, fárasztó tanítási nap után. A szerda amúgy is a legnehezebb napja a héten, és még most ez a terhesség is elveszi az energiáját.

 - És még csak most jön majd a reggeli rosszullét! – mondta hangosan.

 - Hogy mondod? – kérdezte a nénikéje, aki éppen akkor ért haza a délutáni sétáról Sophie-val.

 - Semmi. Már itthon vagytok?

 - Már? – kérdezte nevetve. – Már este hat óra.

 - Micsoda? – kapta fel a fejét a nő. – Mikor telt el az idő négy és hat között.

 - Elaludtál, szívem – mosolygott Giselle.

 - Oh! Akkor ma se fogok igazán tanulni!

 - Miért nem kérsz egy év halasztást?

 - Mert már csak egy hónap van hátra a suliból. Addigra még a hasam se fog megnőni! Utána elmegyek pihenni, és minden időmet a két gyerekemnek szentelem!

 - És megkereshetnéd az apját!

 - Giselle! – szólt fenyegetően. – Ezt most hagyd abba! Sophie is jól megvan Harry nélkül, a fiam is jól ellesz!

 - A fiad? – vonta fel a szemöldökét az idős hölgy.

 - Nem is mondtam még?! Kisfiú lesz. Én is csak ma tudtam meg.

 - Jaj de jó! Remélem, olyan jóképű lesz, mint az apja!

 - Giselle néni!

 - Ginny, tudom, hogy most nem szereted, de el kell ismerned, hogy attól még eszméletlenül helyes!

 - Giselle néni, mintha csak Claire-t hallanám! – mosolyogta a fiatal nő. – De nekem is el kell ismernem, hogy Harry egyre helyesebb. Ha a fiam is örökli ezt a tulajdonságát, akkor majd nagyon sok női hódolóval kell számolnunk!

 - Na ugye, most pedig megyek, és előkészítem a vacsorát! – mondta azzal kiment a konyhába.

Ginny még mindig ott ült a kanapén, és gondolataiban maga elé képzelte Harry vonásait. Állandóan kócos fekete haja, a huncutul csillogó smaragdzöld szemei, széles válla, a biztonságot adó karok…

 - Nem! Ginevra Weasley! Ezt most hagyd abba! – parancsolt magára, majd megrázta a fejét.

 - Mami! –szaladt oda hozzá Sophie.

 - Szia, kicsim! Jót sétáltatok? – kérdezte, majd megölelte a lányt.

 - Aha. Nézd! – mondta izgatottan.

 - Mit? – kérdezte kíváncsian az anyja.

 - Ezt! – mutatott fel egy borítékot diadalmasan. – Nekem küldték! Egy levelet! Most jött egy bagoly – magyarázta az érdeklődve bámuló Ginnynek.

 - Kitől?

 - Nem tudom. Felolvasod nekem?

 - Mindjárt megnézem. Add csak ide! – mondta, majd elvette, és elkezdte nyitogatni a vaskos borítékot.

 - Na, mi van benne? – türelmetlenkedett a kislány.

 - Várj még egy pillanatot!

 - Apa írta?

 - Nem tudom. De Angliából jött – felelte az anyja.

 - Siess már!

 - Sophie! – szólt szigorúan. – Már kész is vagyok, de nem apád, hanem Hermione nénikéd írta.

 - Olvasd, gyorsan!

 - Jó! Szóval: Kedves Sophie! Remélem, emlékszel még rám! Hermione vagyok, apukád és anyukád barátnője. Remélem, jól vagy! Nagyon hiányzol már nekünk! Remélem, hamarosan találkozunk! – Ginny felpillantott a levélből, majd fürkészve nézte a lányát, hogy lát e valami titkos mosolyt az arcán, de semmi.

 - Na, folytasd már!

 - Mi jól vagyunk! Apukád nagyon sokszor puszil, és ígéri, hogy hamarabb találkozol vele, mint azt te gondolnád! Addig is legyél nagyon jó, és fogadj szót édesanyádnak! Puszil téged, Hermione.

 - Hű! Tök jó! És mi a másik boríték? – kíváncsiskodott a lány, ugyanis a borítékban volt egy kisebb boríték is.

 - Hermione azt írja, hogy ez nekem jött.

 - Anya, odaadod nekem a levelemet? Megmutatom Giselle néninek!

 - Jó, vidd! – válaszolt, majd odaadta neki a levelet, mire a lány üvöltözve rohant a konyha felé.

Ginny most szemügyre vette a másik borítékot is. Nagy nehezen rávette magát, hogy kinyissa és elolvassa.

Kedves Ginny!

Hogy vagy? Remélem, jól! És a babád? Igen, tudom, hogy terhes vagy. És tudja még Ron is. De rajtunk kívül senki más. A két férfival ellentétben, én tudok még valamit. A baba apja Harry. Mondhatsz te akármit, én tudom. És bizonyítékom is van rá!

Emlékszel, mikor körülbelül két hónapja meglátogatott Harry? Eszedbe jutott már valami, hogy hogy tudta áttörni a Fidelius-bűbájt? Nem? Nos, én megmagyarázom:

Harry öröksége Siriustól egy szoba volt, telis-tele könyvekkel. Olyan könyvekkel, amiket az apja, vagy Sirius írt, Benne rengeteg olyan varázslat, amit ők találtak ki. Egy olyan is volt benne varázslat, ami megtöri ezt a bűbájt. Két feltétele volt. Az egyik, hogy terhes legyen a férfitól a nő, a másik, hogy kölcsönösen szeressék egymást.

Harry megtalált. Mire következtetsz ebből? Hogy mindenre rájöttem. Nem értem, miért kell eltitkolnod Harry elől, hogy ő az apja. Ő is szeret, te is szereted őt! Merlin szakállára, miért vagytok mindketten ennyire tökfejek!

Mind a kettőtöknek jobb lenne együtt, és annak a két szegény gyereknek, akiknek ő az apja.

Ginny! Te nő vagy! Legyen már legalább neked eszed!

Harry hatalmas hibát fog elkövetni napokon belül. Csak te állíthatod meg!

Ennek az, az előzménye, hogy mikor legutóbb beszélt veled, akkor annyira haragudott rád, hogy úgy döntött, hogy ő akarja nevelni Sophie-t. Elment a londoni bíróságra, és ott azt mondták neki, hogy addig nem nevelheti a lányát, amíg egyedülálló. Erre megkérte Juliette kezét.

Ginny meg kell állítanod! Csak te tudod! Szeret téged, és csak azért nősül, hogy találkozhasson Sophie-val!

Tudom, hogy szereted, és belehalnál, ha mást venne el! Tedd félre a büszkeségedet, és beszélj vele, mert különben örökre elveszíted!

Sietned kell, mert szombaton esküvő. Nem lesz nagy ceremónia, ott lesznek a szüleid, a testvéreid, néhány volt barát, és mi. Senki más. Az esküvő Roxmortsban lesz, a helyi kápolnában. Kérlek, mentsd meg az életét. A tiedet. A gyerekeidét, és Juliette-ét is. Harry egyáltalán nem szereti, és ez a nő sem ezt érdemli.

Kérlek, siess!

Üdvözöl: Hermione

U.i.: Harry nem tud erről a levélről.

Mikor Ginny elolvasta a levelet, először azt hitte csak, ő gondolja mind ezt. Aztán még egyszer elolvasta, és végre felfogta, hogy most minden vagy semmi a tét.