A két lány három teljes órát töltött azzal, hogy a Weasley házban található minden könyvet átolvassanak, átkutassanak Kevin Close nevét keresve. Bár a család könyvtára mindössze három polcot foglalt magába, de ezen könyvek 
kiegészítve Ginny és bátyai összes régi tankönyvével elég sok olvasnivalót jelentettek. Nem csak a keresgélés volt nehéz feladat, de meg is kellett magyarázni Mrs Weasly-nek, hogy miért ez a nagy olvasási láz, ami miatt még az ő 
szakácskönyvein is sorra átrágják magukat. Végül Ginny azt hazudta édesanyjának, hogy hallott egy híres boszorkányról, Karmen Claus-ról, és szeretne kicsit többet megtudni róla, ezért néz át minden könyvet.
- És mit tudsz róla?
- Hát csak a nevét hallottam, ami nagyon tetszik, meg azt, hogy állítólag volt valami különleges képessége, és most gondoltam utána nézek. Luna pedig szívesen segít, mert úgy rémlik neki, hogy ez a boszorkány valami kapcsolatban állt a 
morzsás szarvú szapirtyókkal... - mondta a lány, és megpróbált kislisszolni a szobából.
- Értem. De akkor mindek neked a Varázstörténelem 100 leghíresebb ura című könyv? - faggatózott tovább az asszony. Ginny tudta, hogy nem könnyű átverni, és leállítani sem, főleg ha szimatot fog, így igyekezett gyorsan kitalálni valamit.
- Hát talán írnak benne az édesapjáról, vagy az édesapja kapcsán róla is, és úgy már könnyeb lesz a keresés - vágta ki magát.
- Aha - mondta Mrs Weasley, de látszott rajta, hogy még mindig gyanakszik. Végül Luna mentette ki barátnőjét a szorult helyzetből.
- Tudja Mrs Weasley, meglehet, hogy Karmen rokona annak a bizonyos Alfred C-nek aki teljes nevét titkolva a legértékesebb feljegyzéseket készítette a szapirtyókról, és adta be a Minisztériumnak, akik azonban elutasították kutatása 
eredményeit. Így csak azok a feljegyzések maradtak fenn, amiket saját könyvében közölt, de ezek csupán töredékei az eredeti tanulmánynak. Ebben ugyan olvashatunk az eddig ismeretlen területről a párzásukról, de sok más érdekesség 
hiányzik. Előfordulhat, hogy valóban rokonok, és így a hölgy tudhat olyan részleteket, ami csak a minisztérium levelében volt leírva és eddig homály fedte. Például valószínű, hogy Mr C. ismereteket szerezhetett a táplálkozásukról, amely a  mai napig rejtély a kutatók számára. Tudta például, hogy a morzsás szarvú szapirtyók nem esznek emberek jelenlétében, ami veszélyes, mert éhen halhatnak, és nem termelhetik az igen fontos ürüléket, amelyben ha ugrálunk rengeteg 
betegséget gyógyít, valamint fontos alapanyaga a türelem javító bájitalnak, mely egy igen bonyolult rúnafordítás eredménye... - Lunából csak úgy dőlt a szó.
- Értem, értem, minden világos - úgy tűnt az érdekes előadás lehetősége nem igazán tetszett a boszorkánynak.
Így sikerült elaltatniuk a gyanút, nagyjából...
De hiába a kemény munka, nem sok gyümölcse lett. Csupán egyetlen egy mondatot találtak a titokzatos férfiről, és abban sem lehettek biztosak, h valóban róla szól. Luna kinyitotta a Varázsnép felkelései című vaskos, és Binns 
unalmasságával vetekedő kötetet a megjelölt résznél.
- ...a Jogot az Elnyomott Varázslényeknek Egyesület gyűlésén Kevin Close egy messzi földről érkezett varázsló szólalt csak fel az örökké állatbőrben ragadt mágusok jogaiért... - olvasta fel újra Ginnynek.
- Ez nem sokat segít... Vagyis, de! Luna, mikor volt ez a gyűlés? - kapott észbe a lány.
- A bevezetőben csak annyit ír, hogy éppen kerek 26 éve a londoni JEVE gyűlésnek, melyen...
- Kerek 26 éve? Ez értelmes... És nem sokat segít. Ha csak nem tudjuk, hogy mikori a könyv.
- A 26 a entüh kultúra legnagyobb, legkerekebb száma - oktatta ki barátnőjét Luna.
Ginnyt ez kicsit lelombozta, mert ezek szerint a könyv írója hasonló fazon lehetett, mint Mr Lovegood... Így aztán kérdéses az írás megbízhatósága. De mivel nincs más forrás, erre kell hagyatkoznia.
- Ezt nem is tudtam.. De mikori a könyv?
- 1995-ös kiadás, de a tanulmány végén az 1992-es dátum szerepel, tehát szerintem ezt kell számítanunk. Ami azt jelenti, hogy a gyűlés 1978-ban volt.
- Inkább 1966, nem?
- De igen. Ne haragudj, csak néha véletlenül egy régi, a kelták ősének tekintett nép számolását használom.
- Értem. De az a fő, hogy ha a gyűlés 1966-ban volt, akkor az emberünk még simán élhet, most lehet úgy 50 éves - ragyogott fel Ginny arca.
- De honnan veszed, hogy fiatal volt azon a gyűlésen? - tette fel a kézenfekvő kérdést Luna.
- Ez sajnos igaz. Szóval eddig annyit tudunk, hogy harcolt az örökre állatbőrben ragadt mágusok jogaiért, hogy 1966-ban még élt, és hogy nem londoni. Sőt ha messzi földről érkezett talán nem is nagy-britanniai. Ez csak szűkíti a kört 
nem? - ironizált a vörös hajú.
Nem a csak hosszú, unalmas és fárasztó munka eredménye nem tetszett neki, hanem azok az érzések sem amik kutatás közben újra és újra fel törtek benne. Egy-egy különösen unalmas kötet olvasása közben gyakran elkalandozott, és 
gondolatai mindig Harry Potter körül forogtak. Ginny arra jutott, hogy ha nem is ő, de egy fiú akire nem emlékszik, és akit nagyon szeretett biztos volt az életében. Különben miért érezne egy tátongó űrt a lelkében, miért érezné azt, hogy 
valaki nagyon fontosat elvesztett... Az illető ismeretlen kiléténél is zavaróbb volt az, hogy nem tudta hogyan felejtette el. Csak némán, magában szomorkodhatott, magának tehetett fel száz és száz megválaszolatlan kérdést. De Luna mégis észrevette, hogy valami nem stimmel vele. Egyszer, mikor a vörös különösen sokáig és mélyen merengett problémáján Luna megszólalt:
- Találtál valamit? Vagy baj van? - kérdezte aggódva.
- Mi? Ja, nem, nem... - tért magához kábulatából barátnője. - Miért?
- Csak mert öt perce ugyanazt az oldalt fixírozod...
- Csak... elgondolkodtam. Folytassuk!
Bármilyen álmodozónak tűnt is, bármennyire hitt apja abszurd feltételezéseiben, Luna sem volt vak. Tökéletesen látta, hogy Ginnynek problémája van, és eldöntötte, hogy utána jár mi az. Úgy vélte az a leghelyesebb, ha még egy ideig 
figyel, hátha csak az egyre szaporodó eltűnések, halálesetek bántják a lányt, de ha nem lát változást beszélni fog Mrs Weasley-vel...

----

- Oké, akkor most gyakoroljuk az okklumenciát! - vezényelt Hermione. - Ron te kezded, velem.
- Vigyázz a titkaidra Hermione, mert most mindenre fényt derítek - vigyorgott Ron.
- Majd meglátjuk...
A fiatalok Harry korábbi tapasztalataira hagyatkozva inkább leültek két kényelmes fotelbe egymással szemben, így megelőzve a fájdalmas földet érést. Mióta Bill és Fleur esküvője után eltűntek ők hárman, és egy kis londoni albérletbe 
költöztek és megállás nélkül gyakoroltak. Nem csak okklumenciát, hanem a hopponálást - így a fiúk is átmentek a vizsgán -, a nonverbális varázslást, és a rengeteg átkot, védőbűbájt... Már sikeresen felkutattak és megszereztek egy 
horcruxot, de megsemmisíteni még nem tudták. Nem rég pedig valószínűleg egy újabb nyomára bukkantak, de Hermione Harryre tekintettel még nem akarta elkezdeni az akciót. A sok gyakorlás, edzés eredménye azonban megvolt. 
Mindhárman tökéletesen varázsoltak nonverbálisan, és az okklumenciában is egyre jobban haladtak. A "tanárnő" persze már többet is tudott: elkezdett pálca nélkül varázsolni, csak apróbb igéket tudott így használni, és nem is mindig 
sikerült, de nem adta fel, és lelkesedése a fiúkra is átragadt. Most éppen egy kimerítő nonverbális párbajgyakorlás után voltak, az okklumenciát levezetésnek szánták.
Ron megpróbálkozott betörni Hermione elméjébe, sikertelenül. Végül kissé szégyenkezve feladta.
- Jó, Harry, te most Ronon gyakorolj!
A fiú összpontosított. Ron eleinte ellenállt, de aztán szép lassan megtört, így Harry egy másodpercig belelátott barátja gondolataiba. Mikor befejezték Ron arca vörös volt, Harry pedig kajánul vigyorgott.
- Mi van? - értetlenkedett Hermione, de Ron egyetlen pillantása után ő is vörösödni kezdett. Harry elmulatott ezen egy ideig, bár nem értette, barátai hogy hihették, hogy ő erről nem tud semmit. Aztán az jutott eszébe, hogy talán miatta és Ginny miatt próbálták titkolni kapcsolatukat... Erre a gondolatra kissé elkomorult.
- Most én jövök, Harry! - terelte el a témát Hermione.
A fiút váratlan érte a támadás, és Ginny gondolatától el is gyengült, így a lány elég könnyen bejutott elméjébe, és láthatta, hogy Harry minden gondolata szerelme körül forog. Bár ő sejtette, hogy Harry magában nagyon is szenved, és 
csak megjátssza a "minden rendben, túl tettem rajta magam" figurát, mégis ledöbbentette az amit látott. Ezért gyorsan megszakította a kapcsolatot.
- Khm.. Ne könnyítsd meg a dolgom Harry! - köszörülte meg a torkát. - Újra!
Ezúttal Harry erősebb volt, így Hermione kénytelen volt feladni.
- Jó, most ment. Ne törj meg, tudom, hogy fáj... - kezdte a lány.
- Hagyjuk! - Pattant fel Harry. - Megyek, főzök egy teát.

----

Luna hosszas győzködés után rávette Ginnyt, hogy aznap már ne folytassák a kutatást. Úgy volt megbeszélve, hogy Luna az Odúban marad két napig.
- Addig még bőven lesz időnk nyomozni - érvelt a lány, és végül ezzel győzte meg barátnőjét.
A keresés első, sikertelen felvonása után Ginny és Luna még jó ideig beszélgettek, majd lementek vacsorázni, és lefekvés előtt folytatták a a megkezdet beszélgetést. Sok minden szóba került, de a pasi témát messze elkerülték. Ginny 
ennek köszönhetően egyre kevesebbet gondolt A Fiúra, Akit Elfelejtett - ahogy magában elnevezte őt. De mikor álmosodni kezdtek, Luna szóáradata a legújabb rúnafordításokról akadozni kezdett, majd véget is ért, az elfojtott 
gondolatok, érzelmek újra előtörtek. Ginny szeméből minden álmot kitörölt ez az ismét előjövő rossz érzés. El akarta felejteni, az el nem feledett érzelmet. Nem tudta kit felejtett el, hogyan, mikor és miért, csak azt tudta, hogy a lehető 
legrosszabb történt vele. Arra gondolt, hogy még az is jobb lett volna, ha semmit sem felejt el, vagy épp fordítva az érzelmeket felejti, és a fiúra emlékezik. Sokáig gondolkodott helyzetén, és még akkor sem volt nyugta, amikor elaludt. 
Álmában ugyanis egy fekete, magas árnyat követett. Hiába kiabált neki, hogy várjon, futott, rohant utána, egyszer sem érte el őt. Így aztán többször is felriadt, majd újra visszamerült lidérces álmába.
Reggel fáradtan, rosszkedvűen ébredt. Luna korábban felkelt, és kihasználta az alkalmat, hogy beszéljen Mrs Weasleyvel. Eleinte az asszony értetlenkedett, tagadott, de látva Luna kitartását végül engedett, és elárult mindent a lánynak. 
Igaz, hogy ő nem értett egyet a döntéssel, de megígérte, hogy nem szól róla senkinek. Épp azt mesélte, hogy mennyire látszik Ginnyn a fájdalom, amikor az említett belépett a konyhába. Vörös haja teljesen össze volt kócolódva, szeme alatt sötét karikák húzódtak, pizsamája is gyűrött volt, és mikor megszólalt a hangja tavolinak csengett:
- Jobb reggelt! - Mrs Weasley azonnal leültette őt, majd elé rakott két szelet megkent pirítóst. A lány némán enni kezdett. A reggeli folyamán kezdett ráeszmélni, hogy viselkedése nem vall jó vendéglátóra, és hogy el kell rejtenie fájdalmát.
- Hogy aludtál, Luna? - kérdezte egy kényszeredett mosoly kíséretében.
- Köszi, jól. Tudod egy ideje korán kelek, ugye nem baj, hogy nem keltettelek fel?
Ginny szája épp tele volt kenyérrel így csak megrázta a fejét.

Egy órával később már felöltözve, megmosakodva, és megfésülködve toporgott az Odú ajtajában. Lunát várta, hogy együtt elindulhassanak egy kicsit sétálni. Vagyis ezt állították. Valójában azonban a nyomozást akarták folytatni, 
Lunára pedig azért kellett várni, mert pergamenért, pennáért és tintáért szaladt vissza a házba, hogy mindent lejegyezhessenek, amit találtak. Miután kijutottak a házból elkezdtek gondolkodni, hogy pontosan hova is menjenek. Ám az igazi kérdés csak ezután következett: hogy jussanak oda? A Hopp-hálózatot csak Weasley-éknél használhatnák, hopponálni nem tudnak, seprűvel sem röpködhetnek...
- Megvan! - ragyogott fel Ginny arca egy kis gondolkozás után. - A Kóbor Grimbusz! Nem a legbiztonságosabb, de jobbat nem tudok.
- Felőlem - mondta Luna, majd ki is nyújtotta az út irányába a pálcás kezét. Néhány másodperc múlva le is fékezett előttük egy hatalmas, kétemeletes piros busz. Ginny csak néhányszor utazott ezzel a csodajárművel, és a letartóztatás hírét 
is hallotta, mégis meglepetésként érte, hogy nem Stan vigyora, és betanult köszöntése fogadja őket. A busz ajtajában egy új kalauz állt. A fiú nagyjából egyidős lehetett velük, magas volt, és mikor megszólalt hangja barátságosan, 
mégis komolyan  csengett:
- Üdv a Kóbor Grimbuszon! Szálljatok fel gyorsan, nehogy baj legyen - siettette őket, majd mikor a jármű egy rántással újra elindult a helyükre kísérte őket.
- Hova parancsoltok menni? - érdeklődött.
- Londonba, a Banya közbe, kérlek.
- A Banya közbe nincs jogosultságunk be hajtani, de a bejáratánál, a Csavargó cikesznél ki tudunk tenni titeket, Mrs Hollechburg is ott száll le. Csak előbb még néhány utast kiteszünk, és ti jöttök - magyarázata a fiú.
- Ott jó lesz, köszönjük - felelte Ginny. - Mennyi lesz?
- Hány évesek vagytok? - kérdezte a kalauz.
- Ez hogy jön ide? - pirult el a lány.
- A Mágiaügyi Minisztérium legújabb törvénye szerint a jelen időkben a kiskorúakat ingyen szállítjuk - Bár a hangja komoly maradt, a szája sarkában mosoly bujkált, és barna szemei is vidáman csillogtak. Ginny csak most nézte meg őt 
alaposabban. A haja fekete volt, enyhén göndörödött, és elől egy kicsit a szemébe lógott. Ginny egyszer látott egy képet Siriusról, Azkaban előtt. A srác rá emlékeztetett.
- Vagy úgy! Mind ketten tizenhat évesek vagyunk.
- Ez esetben ingyen utaztok - jelentette ki mosolyogva a kalauz, majd előre ment, hogy lesegítse az egyik idős boszorkányt.
A két lány halkan beszélgetni kezdett. Azért akartak a Banya közbe menni, mert tudták, hogy ott van egy könyvtár, tele mágikus történelmi könyvekkel. Éppen azon tanakodtak, hogy vajon merjék-e majd a helyi könyvtáros segítségét 
kérni a kutatásban, vagy dolgozzanak teljesen egyedül, amikor visszatért a kalauz.
- És mi dolgotok a Banya közben? Nem túl népes hely, veszélyes ezekben az időkben ilyen helyeken járni. Pláne két fiatal, védtelen lánynak.
Ginny felnevetett a védtelen szó hallatán, Luna pedig figyelmeztette a fiút:
- Ilyet ne mondj, míg nem láttad a rémdenevér rontásait! Ginny ennek a mestere.
- Valóban Ginny? - nézett kérdőn a lányra.  - Bocsánat, be sem mutatkoztam! Matt Sternheart vagyok.
- Ginny Weasley, ő pedig a barátnőm Luna Lovegood.
- Klassz. De kitértetek a kérdés elől, mit kerestek ott egyedül?
- Ez titkos, bizalmas dolog... Ne faggatózz! Te régóta vagy itt kalauz?
- Miután Stant letartóztatták, és Ernie az előző sofőr megbolondult, új sofőr és kalauz kellett, így vettek fel minket.
- Tényleg! - vigyorodott el Ginny. - Eddig egyszer sem dőlt el a székem...
- Hát igen, ap... Albert sokkal biztonságosabban vezet, mint Ernie - nevetett Matt.
Tíz perccel később a busz lefékezett egy apró, koszos boltocska előtt. A bolt hasonlóan működött, mint a Foltozott üst, annyi volt a különbség, hogy itt nem egy hátsó udvar, hanem egy próbafülke volt az átjáró a mágikus világba.
- Vigyázzatok magatokra, szerintem még találkozunk! - búcsúzott Matt.
- Elég valószínű - mosolygott Luna. A lány megvárta míg a Kóbor Grimbusz odébb áll, és Mrs Hollechburg sietősen besiet a boltba, csak azután szólalt meg újra.
- Azt hiszem tetszel neki.
- Dehogyis! És különben is, milyen aggodalmaskodó és beképzelt! - háborodott fel Ginny.
- De helyes is... Nem?
- Ugyan már, Luna! Hagyjuk, jó?
Mégis míg elindultak a Csavargó cikesz felé, végig Matten járt az esze. El kellett ismernie, hogy Lunának talán igaza van. Amíg ezen gondolkodott végig motoszkált egy másik érzés is benne.  Csak mikor elérte a bűvös próbafülkét eszmélt 
rá, hogy bűntudata van. Először úgy gondolta, hogy hülyeség. Miért legyen hűség valakihez, aki A Fiú, Akit Elfelejtett. Egyáltalán hogy legyen hűséges, ha nem tudja kihez? És miért? Hiszen lehet, hogy nem is volt kölcsönös az érzelem. De mégis, valamiért úgy érezte, hogy a bűntudata jogos. Hogy még várnia kell, ki kell derítenie ki is az, akire nem emlékszik.