V�ge volt. Olyan r�vid volt az eg�sz, Harry sokkal t�bbre sz�m�tott. Egyetlen z�ld �s piros villan�s, �s v�get �rt. Az eg�sz var�zsl�t�rsadalom �t �nnepelte, az � nev�t ki�ltozt�k vil�gszerte. Luna j�l mondta, Harrynek semmihez sem volt nagyobb kedve, mint mindenkit�l t�vol egyed�l �nnepelni. �nnepelni... Harryben keser� indulatok t�madtak fel, kez�t �k�lbe szor�totta. H�t hogyan is �nnepelhetne �, mikor �pp most �lte meg Voldemortot? �lt... Hi�ba Voldemort �tka okozta minden id�k legf�lelmetesebb var�zsl�j�nak hal�l�t, Harry is r�szt vett benne. Mikor elindultak a horcruxok ut�n, pr�b�lta mag�ban lek�zdeni a tal�lkoz�st�l val� f�lelmet, �s �gy �rezte, sikerrel j�rt. B�zott abban, hogy el�gg� felk�sz�lt, k�sz szemben�zni a r� v�r� megpr�b�ltat�st�l. Nem �lhet az egyik, m�g �l a m�sik. - visszhangzott a fej�ben. Tudta, mire v�llalkozik. Tiszt�ban volt vele, hogy vagy �, vagy Voldemort alulmarad. De arra az �rz�sre, ami az �l�st k�vet�en t�madt benne, nem sz�m�tott.

�

A nemes c�l�rt tette... Csakis az�rt, hogy megmentse az embereket. Egy kis hang azonban ott suttogott a fej�ben, azt hajtogatva, hogy egyszer� bossz� volt az eg�sz. Nem err�l sz� sem lehet! Csak �nmag�t sanyargatja, legbel�l tudja �, hogy helyesen cselekedett. Tenyer�t a fej�be temette, �s nagyot s�hajtott. Minden �ssze volt benne zavarodva, val�j�ban fel sem fogta, mit tett nem is olyan r�g. Tal�n neki is �nnepelnie kellene. Hiszen e perct�l a felszabadults�g �s az �r�m veszi majd �t a hely�t.

�

Ahogy ezt Harry v�gig gondolta, sz�ve kiss� �tmelegedett, �s m�r der�sebben vizsg�lta a helyzetet. V�gt�re is gy�z�tt! Legf�ltettebb �lma val�ra v�lt, legy�zte �t! B�szke volt mag�ra, �s el�bbi szorong�sai messzire elrep�ltek. Abban a percben sz�v�r�l hatalmas k� g�rd�lt le, �s fej�ben egyetlen gyors mozdulattal kipip�lta ezt a megoldand� feladatot.

�

Ahogy a nap kelt fel, v�r�sesre festette a horizontot, a f�radt napsugarak m�g �pphogy csak �bredeztek, f�l�nken tekintettek ki a Tiltott rengeteg f�inak �gai m�g�l, mintha meger�s�t�sre v�rn�nak, hogy el�b�jhatnak, a vesz�lynek v�ge. Harry elmosolyodott, �s feln�zett a k�k �gre. H�l�s sz�vvel gondolt Dumbledore-ra, aki annyi mindenben seg�tett neki, �s mindig t�mogatta. Az �reg var�zsl� mindig hitt Harryben, �s sosem vesztette el bizalm�t a fi� ir�nt. Tudat�ban volt a fi� k�pess�geivel, ez�rt hagyta nyugodt sz�vvel a kis T�l�l�re a nagy feladatot. Harry sz�gyellte mag�t azok�rt az �rz�sek�rt, amelyekkel olyan sok �r�n �t v�v�dott, amikor m�rges volt igazgat�j�ra, ami�rt az cserben hagyta �t. T�vedett. Dumbledore j�s�gos ap�k�nt rendezgette Harry el�tt az utat, amire az ifj� r� is tal�lt, �s lassan felfedezte, merre vannak a l�pcs�k, a kapaszkod�k.

�

Hermione �s Ron... Harry maga sem tudta megfogalmazni mit is �rez kett�j�k ir�nt, de egyben biztos volt: m�rhetetlen�l b�szke volt r�juk. Meghatotts�ggal t�lt�tte el bar�tai �nzetlens�ge, az, hogy sosem hagyt�k mag�ra. Ron kis botl�s�t m�r el is felejtette, hisz a fi� m�r kimagyar�zta mag�t, �s Harry tudta, hogy �szint�n b�nja tett�t. A fi� �s Hermione kapcsolata mosolyt csalt arc�ra. Mindig is furcs�nak tal�lta a viselked�s�ket, �s most m�r az ok�t is tudta. A szerelem sz�r�l azonban nem Hermione �s nem is Ron jutott esz�be. Egy v�r�s hajzuhatag, a meleg barna szemek, a sokat sejtet� t�r�keny test... Ginny Weasley jelentett Harry sz�m�ra mindent, �s tal�n m�g ann�l is t�bbet. Sosem �lltatta mag�t, a h�bor� hozta bizonytalans�g miatt pr�b�lt t�vol maradni a l�nyt�l. T�ls�gosan f�lt, hogy baja esik, �gy ink�bb a f�jdalmas elszakad�st v�lasztotta. Nem telt el azonban egy �jszaka sem an�lk�l, hogy ne gondolt volna csak egyetlen pillanatra a v�r�s haj tulajdonos�ra. Ez adott er�t Harrynek folytatni a harcot, �jra �s �jra szemben�zni a neh�zs�gekkel.

�

Most, hogy a h�bor�nak v�ge, Harry nem tudta, mi lesz kettej�kkel. Mindenn�l jobban szerette a l�nyt, a karjai k�zt akarta tudni, de a l�ny �rz�seir�l semmit sem tudott. Elt�prengett a m�lton, amikor el�sz�r tal�lkoztak. Ginny rajong�sa – amelyet j�l titkolt – zavartt� tette, nem tudta hova rakni a l�ny �rz�seit. Ahogy teltek az �vek, �gy n�tt a vonz�d�sa a l�ny ir�nt, m�r t�bbet �rzett holmi bar�ts�gn�l, �s n�ha azt vette �szre, hogy a l�ny sem �rez m�sk�nt. Az els� k�z�s cs�kjuk ind�tott el mindent, Harry att�l a perct�l fogva s�v�rgott a l�ny ut�n. �t k�pzelte el gyermekei anyjak�nt, �s mindent megadott volna, hogy ez az �lma val�ra v�ljon. A gondolat, hogy m�shogy is d�nthetett volna, mikor elhagyta Ginnyt, mindv�gig nyomasztotta, nem tudott szabadulni a Mi lett volna, ha...? k�rd�st�l egy percre sem. Nem akarta elvesz�teni a l�nyt, abba belehalt volna.

�

Elvesz�teni, belehalni... Harry sz�ve �sszeszorult, ha Tonksra, Lupinra, R�mszemre �s Dobbyra gondolt. Elveszt�s�k borzaszt�an f�jt, hisz mind a bar�tai voltak. Az elkeseredett d�h �s az �r odabent k�nnyeket csalt a szem�be. Nem tudott, �s nem is akart nekik ellen�llni, hagyta, hadd csurogjanak le a csata por�t�l sz�rke arc�n, v�kony csillog� utat rajzolva r�. Elmentek, sosem j�nnek vissza... – visszhangozta bels�je. A kis Teddy sz�l�k n�lk�l, az aurorcsapat R�mszem n�lk�l, Harry Dobby n�lk�l... Hogy szerette a kis man� a fi�t! Gazd�j�nak tartotta, minden k�r�st megtiszteltet�snek vett, milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy pont egy ilyen feladat k�zben kellett meghalnia.

�

�s akkor m�r nem b�rta tov�bb. Az elm�lt �r�k esem�nyei kirobbantak bel�le, ahogy a zokog�s is. �kl�t a sz�j�ba nyomta, hogy tomp�tsa a hangokat. Hirtelen egy �rint�st �rzett a v�ll�n, mire ijedten h�trafordult. Ginny �llt felette, �s aggodalmas arckifejez�ssel tekintett Harryre. A fi� lehajtotta a fej�t, sz�gyellte kirohan�s�t. Ginny egy gyors mozdulattal helyet foglalt mellette, majd a t�jat kezdte fix�rozni. Harry nem tudta, mit mondjon, �gy � is hallgatott. Csak n�ha s�hajtott egy nagyot, vagy t�r�lte meg a szemeit.

�

-�������� Nem te tehetsz r�la – sz�lalt meg hirtelen a l�ny. A kis T�l�l� felkapta a fej�t, �s meg�tk�zve n�zett a mellette �l�re. H�t ennyire ismeri? Tudja minden gondolat�t? Ezt is kital�lta... Harry tov�bbra sem sz�lt semmit.

�

-�������� Ez volt a feladatod – magyar�zta Ginny. – Te nem vagy gyilkos, Harry.

�

Most el�sz�r mondta ki a fi� nev�t, mi�ta megjelent. Nem vagy gyilkos... - visszhangzott. – Ugye nem gondolod, hogy te tehetsz a hal�lokr�l? – tette fel Ginny a legk�nyesebb k�rd�st, amit�l Harry a legjobban f�lt. – Harry, te sem gondolhatod komolyan, hogy minden mindig a te hib�d. �rted haltak meg, nem miattad! �rzed a k�l�nbs�get?

�

A fi� elmerengett a hallottakon, pr�b�lta megem�szteni a r�z�dul� szavakat. �rte haltak meg. Szerett�k �t, mindent megadtak volna, csak hogy � �lhessen �s legy�zhesse Voldemortot. Mintha tudt�k volna a kimondatlan szavak n�lk�l is: mindez Harry feladata.

�

-�������� �rezt�k, hogy te leszel a megment�nk – mosolyodott el kiss� Ginny. – A rem�ny t�mogatott benn�nket, Harry. B�ztunk benned, �s te nem okozt�l csal�d�st. Most mindenki t�ged �ljenez. B�r tudom, hogy ez sz�modra semmit sem jelent. T�ls�gosan szer�ny vagy hozz�.

�

Harry sz�ja sz�les mosolyra h�z�dott az elm�lt �jszaka �ta el�sz�r. Ginny elhallgatott, mintha valamin nagyon t�rn� a fej�t.

�

-�������� �n csak az�rt j�ttem ide... – L�tszott, hogy k�szk�dik a szavakkal. -, mert meg kell, vagyis nem... Meg szeretn�m neked k�sz�nni, amit �rt�nk tett�l, Harry. Most nem mondhatom, hogy az eg�sz var�zsl�t�rsadalom nev�ben, de a saj�t nevemben biztosan. K�sz�n�m... – mosolygott r� a fi�ra.

�

-�������� Nincs mit – motyogta Harry halkan. – �r�l�k, hogy v�ge van...

�

-�������� Mind �gy vagyunk ezzel. Harry... – hallgatott el Ginny, majd hossz� gondolkod�s ut�n kib�kte: - �s... Mi lesz kett�nkkel?

�

M�g miel�tt a fi� v�laszolhatott volna, Ginny tov�bb folytatta mondand�j�t:

�

-�������� Tudom, hogy annak idej�n az�rt szak�tottunk, mert nem akartad, hogy miattad vesz�lybe ker�ljek. Ez nemes gesztus volt, b�r akkor is mondtam, hogy nem �rdekel. Neked mindig fontosabb volt a m�sok �ps�ge, mint a tied – mosolyodott el Ginny savany�an. - Most viszont v�ge a h�bor�nak...

�

Az �g der�s volt, l�gy szell� f�jt, �s Harry akaratlanul is visszagondolt a r�gi id�kre. Olyan �l�nken �lt benne minden eml�k, mintha alig egy perc telt volna el megt�rt�nt�k �ta. M�g �rezte azt a felemel� �s megk�nnyebb�lt �rz�st, amikor kil�ptek Ginnyvel a klubhelyis�g portr�j�n – k�zenfogva. Akkor volt tal�n a legboldogabb. Akkor v�gre norm�lisnak �rezhette mag�t. Szerelmesnek. Az a p�r h�t Ginnyvel olyan volt, mintha k�lcs�n kapott volna egy kis id�t valaki m�snak az �let�b�l. Hiszen � sosem rem�nykedhetett ebben. Dumbledore j� el�re felk�sz�tette Harryt, �s nem hagyta meg a fi�t b�k�s – m�r amennyire – �let�ben. Voldemort legy�z�s�nek k�nyszere mindig ott lebegett Harry el�tt, b�rmit tett, azt vette fontol�ra, szabad-e, vajon nem lenne-e fontosabb a horcruxokkal foglalkozni. Nem csak az�rt volt m�s az �lete, mert nem voltak sz�lei, hanem mert olyan terhet r�ttak r� tizenh�t �vesen, amivel m�s feln�ttk�nt sem birk�zik meg. �gy amikor v�gre felh�tlen�l �r�lhetett volna valaminek, nem volt r� k�pes.

�

Erre a k�rd�sre v�rt hossz� h�napok �ta. �lmaiban ezerszer v�gigk�pzelte ezt a helyzetet, mindig m�shol, m�s �s m�s k�r�lm�nyek k�z�tt. De egyik sem ilyen volt. �lmodoz�saiban nem Voldemort meggyilkol�sa ut�n tette fel a l�ny a k�rd�st. Nem akkor, amikor Harry �nmag�val viaskodott, hogy legy�zze azt az undort, amely �gy szor�totta bel�lr�l, mint egy r�gen kin�tt nadr�g. Nem, Harryt nem hagyta nyugodni a gondolat, ez pedig teljesen elvette a j�zan �t�l�k�pess�g�t. A boldog igen helyett csak nagyot s�hajtott, �s lehunyta a szemeit.

�

�risten, mit tett? Hogy lesz k�pes ezek ut�n �lni? D�h�s volt az �letre, ami�rt mindent ilyen sz�rnyen rendezett, ami�rt gyilkoss� kellett v�lnia. Gy�l�lte saj�t mag�t is, ami�rt beler�ngatta az eg�sz var�zsvil�got ebbe a lehetetlen harcba, amelynek csak kudarc lehet a v�ge. A sok halott... Mordon, Fred �s a sok-sok roxforti di�k, akik�rt �gy f�jt Harry sz�ve, mintha mindegyikhez szoros kapcsolat k�t�tte volna. � ind�tott el mindent. Ha � nincs, Voldemort nem ered a nyom�ba, a tizenhat �ven �t tart� hajsza meg sem t�rt�nt volna. Lily �s James Potter is �lhetne, ha nem sz�letik meg a fiuk. Lily �s James... - visszhangzott Harry fej�ben, mire olyan jeges keser�s�g sz�llta meg, mint amilyet az elit�lt �rez a dementorcs�k el�tt. Sz�lei eml�ke el�kotorta benne a m�lyen elnyomott gy�szt, azt, amelyet az�ta �rzett, mikor el�sz�r felfogta: sz�lei nincsenek t�bb�.

�

Most �gy �rezte, semmi �rtelme nem volt annak, amit tett. Hi�ba a dics�s�g, amely val�sz�n�leg �lete v�g�ig sz�lna, nem �rdekelte; egy gyilkos nem �rdemli ezt. De hiszen gonosz volt! Meg�lte azt a sok embert, akik�rt ezrek s�rnak minden este. Ugyan�gy f�j nekik az elveszt�s�k, mint Harrynek Lily� �s James�. Meg kellett tennie, meg kellett mentenie az embereket. De val�ban ez volt a v�gzete? Az, hogy ilyen idegroncsk�nt v�gezze, aki k�pes lenne elhagyni az �letet, mert k�ptelen abban a jeges val�s�gban �lni, amely apr� darabokra z�zza a lelk�t? Vissza akarta kapni a sz�leit. Titkon rem�nykedett benne egy kicsit, hogy Voldemort hal�l�val az elvesztettek visszat�rnek, de ha jobban elgondolkodott ezen, be kellett l�tnia, el�g irracion�lisat k�v�n. Harry nem �rtette, mi�rt lehet m�s boldog, ha neki szenvedni kell? A sok boldog ember meg sem �rdemli a boldogs�got. �k nem tettek semmit, ellenben ezzel Harry legy�zte Voldemortot. Neki kij�rna a boldogs�g. Hiszen itt van egy karny�jt�snyira. - hallatszott a fej�ben. Itt van, csak egy szavadba ker�l... M�r semmi sem �ll az utatokba. � a tied, te az �v�... Olyan ez, mint amikor nagyon v�gysz valamire, de mikor ott van el�tted k�ptelen vagy elvenni. Tal�n mert el sem hiszed, hogy a ti�d...

�

Ezt �rezte Harry is, �s majd beleszakadt a sz�ve. Lopva Ginnyre pillantott, aki azonban a felkel� napot n�zte. Hirtelen felkapta a fej�t, �s k�rd�n Harryre n�zett. V�g�l nagyot s�hajtott.

�

-�������� Figyelj, ne haragudj, hogy idej�ttem. Nem kellene most zavarnom...

�

Harry azonban megr�zta a fej�t.

�

-�������� Maradj... – suttogta. – Tudod, Gin, ezt �n eg�sz m�sk�pp k�pzeltem el. Azt hittem, � milyen balga voltam! Azt hittem, hogy j�l j�v�k majd ki ebb�l a harcb�l...

�

-�������� De hisz j�l j�tt�l ki! – er�sk�d�tt Ginny. – Gy�ztesk�nt.

�

-�������� Gy�ztesk�nt? – Harry undorral ejtette ki a szavakat. – Gy�ztes vagy gyilkos? Nem mindegy, Ginny...

�

-�������� Ugyan Harry, ezt te sem gondolhatod komolyan – cs�v�lta a fej�t a l�ny. – Te nem lehetsz gyilkos...

�

-�������� De hisz meg�ltem! – fakadt ki a sebhelyes. – Lehet, hogy �gy t�nik, megold�dott minden, de �n cseppet sem �gy l�tom. �gy �rzem, minden hi�ba val� volt!

�

-�������� Hogy mondhatsz ilyet, Harry? Megmentett�l minket... Minket, embereket. Nem gyilkos vagy, hanem h�s...

�

-�������� H�s... – visszhangozta Harry.

�

Feje z�gott, tele volt bonyolultabbn�l bonyolultabb k�rd�sekkel, amiket legsz�vesebben a l�nyra z�d�tott volna. Mi�rt mondja, azt hogy h�s, mikor nyilv�nval�, hogy nem az? D�h�s volt. A l�nyra, a vil�gra, mag�ra... Elkeseredetten a kez�be temette az arc�t. A folyamatos gondolkod�st�l, �s az �jszakai harct�l kimer�lt volt, semmi m�sra nem v�gyott, csak hogy v�gre az �lmok mezej�re t�vedhessen. F�lt azonban, hogy r�m�lmok kergetn�k, �s �jra meg �jra v�gig kellene n�znie Voldemort pusztul�s�t. Soha t�bb� nem akart erre gondolni...

�

-�������� T�nyleg magadra hagylak, Harry. Tiszt�zd magadban az �rz�seidet. Am�g magaddal nem vagy kib�k�lve, am�g gyilkosnak tartod magad, addig jobb, ha nem besz�lsz m�sokkal.

�

-�������� Nem akarom, hogy elmenj...

�

-�������� De mi�rt, Harry? – k�rdezte Ginny zaklatottan. – Ennek semmi �rtelme...

�

-�������� Sz�ks�gem van r�d... Ha egyed�l kell lennem... Ne hagyj itt!

�

Harry olyan elkeseredetten ejtette ki a szavakat, mintha az �lete f�ggne Ginny marad�s�t�l. A l�ny hitetlenkedve cs�v�lta a fej�t, de v�g�l a marad�s mellett d�nt�tt.

�

-�������� Mit v�rsz, mit tegyek? – k�rdezte. – Hiszen m�r nem tudlak meggy�zni. �nmagadat hib�ztatod... a semmi�rt.

�

-�������� Hiszed, vagy sem, �n is ink�bb �nnepeln�m magamat, mint ostorozn�m. De te nem tudod... Fel sem foghatod, milyen �rz�s meg�lni valakit.

�

-�������� Meg�ll az eszem! H�t nem veszed �szre, hogy mennyire nevets�ges vagy? Erre k�sz�lsz h�napok �ta! H�t nem az�rt ment�l el horcruxot keresni, hogy elpuszt�thasd Voldemortot? Akkor meg mi�rt nyavalyogsz most, Harry? MI�RT? – ord�totta Harry arc�ba a l�ny. Teste vadul remegett, a felgy�lemlett idegess�get ki kellett adnia mag�b�l. – Ez nem te vagy... Nem lehetsz te...

�

-�������� Pedig �n vagyok az, Gin...

�

-�������� Ne sz�l�ts Ginnek!

�

-�������� Most meg mi a bajod? Itt csak �n lehetek most kiakadva!

�

-�������� Na ez m�r te vagy! A h�res Harry Potter. „Csak �n lehetek...” – ism�telte meg Ginny g�nyosan. – Elegem van bel�led, Harry. Ebb�l az eg�sz agyr�mb�l, amit Voldemort hal�la �ta �z�l. �s egy�ltal�n nem akarok r�szt venni benne.

�

Harry k�ts�gbeesetten n�zte, ahogy a l�ny sarkon fordul, �s nagy l�ptekkel elindul a kast�ly fel�. Hagyod elmenni... Hib�t k�vetsz el... M�g visszah�vhatod... M�g nincs veszve minden... Ki�lts m�r! - sz�lt a hang a lelk�ben. Harry �tkozta mag�t az�rt, amit tesz, �s f�lt, hogy k�s�bb megb�nja, de Ginny ut�n ki�ltott.

�

-�������� Nem �rdekel m�r, Harry! – kiab�lta a l�ny.

�

-�������� V�rj, hallgass meg! Ginny!

�

Lassan be�rte a l�nyt, �s er�teljesen a karja ut�n kapott.

�

-�������� �llj m�r meg! – n�zett a szem�be.

�

-�������� Hagyj, Harry! Te teljesen megbolondult�l...

�

-�������� �s akkor is bolond vagyok, ha ezt teszem? – k�rdezte, majd ajk�t Ginny�re tapasztotta. A l�ny a kezdeti meglep�d�tts�g ut�n odaad�an viszonozta a cs�kot, nyelv�vel elm�ly�tve azt. Karjait Harry nyaka k�r� fonta, �s belesimult az �lel�sbe. Harry ugyanazt �rezte, mint els� alkalommal. Gondolatban visszarep�lt a klubhelyis�gbe, oda, ahol el�sz�r megcs�kolta a l�nyt. Most ugyanazt a robban�st �rezte a bels�j�ben, mint abban a percben. Nem sz�m�tott m�r semmi, csak �k ketten. Ginny fels�hajtott, �s belet�rt Harry selymes hajf�rtjeibe. �gy �rezte, nem telik be a cs�kkal, k�zelebb szeretne ker�lni a fi�hoz; legsz�vesebben a b�re al� b�jt volna.

�

Mikor ajkaik elv�ltak, n�h�ny m�sodpercig mindketten leveg��rt kapkodtak - nem is k�pzelt�k, hogy egy cs�k ennyi energi�t ig�nyel. Ginny a sz�j�hoz emelte a kez�t, mintha arr�l szeretne tan�bizonyoss�got, hogy az el�bbi percek val�s�gosak voltak. De ahogy Harryre n�zett, azonnal tudta: ez nem lehetett �lom. A fi� �desen elmosolyodott, �s elpirulva mustr�lta a l�nyt. Ginny azonban m�g mindig a t�rt�ntek hat�sa alatt �llt. Megcs�kolta, megcs�kolta, Harry megcs�kolta �t! A test�ben t�l�rad� �r�m hull�mai feler�s�dtek, �s kit�rni k�sz�ltek: a l�ny els�rta mag�t. K�nnyei szapor�n folytak v�gig kipirult orc�j�n, hogy az �ll�n meg�lljanak egy pillanatra, majd hossz� zuhan�sba kezdve meginduljanak a f�ld fel�. Harry ijedten konstant�lta Ginny kit�r�s�t, � nem volt tiszt�ban azzal, hogy ezek �r�mk�nnyek. K�zelebb l�pett a l�nyhoz, aki erre a fi� karjaiba vetette mag�t.

�

-�������� Soha t�bbet! �rted? Soha t�bbet, m�g egy percre se hidd azt, hogy gyilkos vagy. Harry, amit tett�l... – szipogta. – Szeretlek!

�

-�������� Ne haragudj r�m, Gin... T�l kell ezen m�g tennem magam. Nem tudom hirtelen feldolgozni, hogy mindennek v�ge lett. Most nem tudom, mit kezdjek magammal. Hogyan tov�bb... Csak egyet tudok: soha t�bbet nem akarlak elvesz�teni. Ahhoz t�ls�gosan szeretlek.

�

A felkel� nap f�ny�ben minden m�snak t�nt. Ha egy k�v�l�ll� v�gign�zett volna a roxforti birtokon nem tudta volna eld�nteni, hogy az emberek mi�rt �lelgetik egym�st boldogan a romok felett. Mi�rt mosolyog mindenki a halottak felett? A cs�p�s reggeli szell� elf�jta a gy�szt olyannyira, mintha sosem lett volna ott. N�h�ny s�t�truh�s ember m�r meg is kezdte a hull�k elt�vol�t�s�t, a romok helyre�ll�t�s�t: egysz�val feltakar�tani az �jszaka csat�j�nak nyomait. P�r sz�z m�terrel arr�bb az egyik domb t�v�ben egy fekete haj� fi� a kez�t ny�jtotta egy v�r�s haj� l�nynak, aki nem restellt elfogadni azt. Egyik�k sem tudta, mi k�vetkezik. Nyugalomra, b�k�re v�gytak a viharos �vek ut�n. De legf�k�ppen a m�sik k�zels�g�re. �m b�rhogy is lesz, bizakodva tekintettek a j�v� fel�, mert tudt�k:

�

��������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������� (J.K.Rowling)

�

�