|
15. fejezet: Mese a toronyba zárt hercegnõrõl
 ...
Lily és James már rég az igazak álmát aludták, mikor Harry és Ginny hazaérkeztek. Hajnali kettő magasságában ez nem is volt meglepő. Dobbyt a konyhában találták, épp a polcokat portalanította, mikor beléptek a helyiségbe. A kis manó nem volt hajlandó elfogadni több pénzt 3 galleonnál (bár Harry 5-öt akart adni.) Miután Dobby elmondta, hogy a gyerekekkel minden rendben, dehoppanált.
Nem sokkal később Harry fia hálószobájába lépett, hogy leellenőrizze, hogy tényleg minden rendben van-e a kisfiúval. James, a hüvelykujjával a szájában békésen aludt a kiságyban. Szénfekete haja ugyanolyan kócosán állt, mint apjáé, arcocskájára rózsaszín pír ült ki. Szegénykét Dobby nyakig betakarta és minden valószínűség szerint a gyereknek melege volt. Épp ezért Harry csöndben odasétált az ágyhoz, hogy egy kicsit lejjebb húzza a takarót.
Leült az ágy szélére, és nézte alvó kisfiát. Nemsokára egy újabb taggal gyarapodik a család. Fiú, vagy lány lesz? Harrynek ez nem számított. Csak azt szerette volna, ha az új jövevény is olyan kicsattanóan egészséges lenne, mint Lily és James. Gyermekeik eddig vegyesen örökölték kettejük a tulajdonságait. Lily vörös haja Ginnyé, szeme viszont Harryé. James teljesen az ellenkezője. Fekete hajával és barna szemével, le se tagadhatná, hogy kiknek a gyermeke.
A kisfiú megmoccant, mikor Harry végigsimított a homlokán és pár pillanat múlva fia álmos szemei felpattantak. A kisfiú pislogott egy párat, nagy, csokoládébarna szemeivel döbbenten nézett apjára. Aztán hüvelykujját kirántva a szájából, fölugrott és a karjaiba vetette magát.
- Papa! – mondta. – Hát már itt is vagytok?
- Igen, fiam, megjöttünk! – mosolygott Harry. – Már el is múlt hajnali kettő.
- Ó! Akkor már ti aludni jöttetek haza? – kérdezte ártatlanul a kisfiú.
- Igen, James! – nevette Harry. – Aludni jöttünk. És hogy megnézzük, mennyire vagytok jó gyerekek a nővérereddel!
- Aha! – bólintott James és közelebb bújt apjához. – De még mindig nem értem, miért jöttetek haza ilyen későn?
- Tudod, fiam, ha a felnőttek jól érzik magukat, akkor hajlamosak sokáig fent maradni.
- Nem értem, mit tudtok csinálni ilyen sokáig – töprengett a kisfiú, majd megvonta a vállát. – Hol a mami?
- Édesanyád Lilynél van. De nemsokára ő is jön!
- Meg szabad várnom? – kérdezte reménykedve James.
- Nem, kisöreg! – rázta a fejét az apja. – Már így is elég sokat voltál már fent. Ideje aludni, menni!
- De… Én szeretném, ha mesélnél a bálról! – nyöszörgött a kisfiú.
- Majd reggel, prücsök! – emelte fel fiát Harry. – Majd reggel.
Harry fogta Jamest és befektette a takaró alá. Ezúttal azonban nem húzta az orráig, mint ahogy azt Dobby tette. Ahogy puszit nyomott a kisfiú homlokára, már látta, hogy James álmosan pislog.
- Megígéred, hogy mesélsz? – ásított James.
- Igen James! Mesélek. Megígérem! Most pedig aludj!
*****
Csak egy pillanatra sandított be Lily szobájába. A kislány mélyen aludt, és Harry nem akarta megkockáztatni a belépésével azt, hogy felébressze. Ezért csak állt az ajtóban és nézte, ahogy a lánya egyenletesen szuszog álmában, és ahogy vörös fürtjei szétterülnek a párnákon. Nem tudott betelni vele.
- Egy apának legnagyobb szerelme a lánya. Igaz? – jött egy halk hang a háta mögül, majd Ginny férje hátához simult. – Lily az első pillanattól fogva megbabonázott téged, igaz?
- Akárcsak te – felelte Harry és megfogta Ginny kezét. – Életem két legfontosabb nője.
- Hm. – kukucskált be Ginny is az ajtón. – Most már talán lesz egy harmadik is.
- Én nem bánnám – dőlt az ajtófélfának Harry. – De azt se bánnám, ha fiunk születne. Nekem csak azt számít, hogy bővül a család. Ez minden vágyam.
Ahogy nézték az alvó kislányt, Ginny és Harry egymáshoz bújtak. Harry óvón ölelte át a feleségét, és ahogy megsimogatta a most még lapos hasat, szinte érezte a benne növekvő életet. Még pár hét és gyerekből áradó mágiát is érzékelni lehet és akkor majd akár ő, Harry is érezheti a gyerek minden rezdülését. Hát igen! A varázslók lényegesen többre voltak képesek, mint a muglik.
- Valahogy zavar, hogy ma nem mesélhettem neki – jegyezte meg már a hálószobában Harry, miközben kibújt a talárból és az ingből. – Annyira megszoktam már.
- Hát még Lily! – hangzott a paraván mögül Ginny hangja. – Imádja, ha mesélsz neki.
Ginny egy gyönyörű, krémszínű selyem köntösben lépett ki a spanyolfal mögül és mosolyogva a férjéhez lépett.
- Igen – bólintott Harry. – Ezt tudom! Csak azt nem értem, miért kell paraván mögött öltözködnöd? Azt hiszem, elég sokszor láttalak meztelenül – vigyorgott.
- Te lökött! – bökte meg férjét Ginny. – Nem erről van szó! Csak azt a vörös ruhát nem lehet akárhogy letenni! Ott volt a baba, amire vissza lehetett rakni!
- Értem!
Végigfeküdtek az ágyon. Ginny Harry mellkasára hajtotta a fejét és nézte, ahogy a hópelyhek lassan elkezdenek újra szálingózni. Ekkor eszébe jutott a korábbi beszélgetés, ami félbe maradt Harryvel és felemelte a fejét, hogy a smaragdzöld szemekbe nézhessen.
- Jut eszembe! Mikor meséltél utoljára Lilynek?
- Tegnap. Mondtam, hogy most hiányom volt, hogy nem mesélhettem neki. Olyan jó kis esti programmá kezdett válni.
- Meghiszem azt. A lányok imádják, ha az apjuk mesél nekik. Ezt saját tapasztalatomból tudom.
- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Harry.
- Igen. Kislány koromban apa mindig mesélt nekem és én imádtam hallgatni. Minden este olyan csodaszép történeteket mesélt sárkányokról, hős varázslókról és boszorkányokról, hercegekről és hercegnőről… A mai napig nem felejtettem el egyiket sem. Olyan jól tudta előadni, hogy a fantáziám teljesen meglódult és szinte magam előtt láttam az eseményeket.
- Volt kedvenced?
- Ó igen – mosolyodott el Ginny és álmodozva nézett a csillogó zöld szemekbe. – Egyet különösen szerettem. Ott szinte minden egyes szereplőt tökéletesen magam elé tudtam képzelni és annyira szép és romantikus volt, hogy rögtön beleszerettem abba a történetbe. Az volt a címe: Mese a toronyba zárt hercegnőről.
- Toronyba zárt hercegnő? Ilyen mese a mugliknál is van.
- De biztos nem ilyen! – könyökölt fel Ginny. – Ez egész más.
- Elmeséled? – kérte Harry feleségét és bevette az állandóan beváló kiskutya tekintetét. – Kérlek!
- Harry! Te már 27 vagy!
- Na és! – vonta meg a vállát Harry. – Egyszer kifogyhatok én is a mesékből, és akkor jól jöhet. Mellesleg szeretném tudni, hogy a feleségem miért volt oda kislánykorában. Kérlek!
Simán elmehetne Walt Disney-hez egy újabb Bambinak! – gondolta Ginny, akinek eszébe jutott egy mugliismeret óra, amin a híres rajzfilmgyárosról beszélgettek. – Tuti befutó lenne! Ezek a szemek!
- Na jó! – adta be a derekát Ginny. – Elmesélem! De csak ha megígéred, hogy nem fogsz kinevetni, bármit is hallasz! Ne feledd! Kislány voltam még, amikor hallottam.
- Ígérem nem nevetek! – emelte esküre a kezét Harry. – Szavamat adom!
- Hát jó! Akkor elmesélem!
*****
- Volt egyszer egy csodaszép boszorkányhercegnő, akit Ginevrának hívtak. Az apja egy nagy és szép királyság uralkodója volt. Mindenki szerette és tisztelte őt, mert a királyságban mindenkinek volt munkája és senki sem éhezett. Ennek a hercegnőnek élt még hat idősebb bátyja, akiket mind lovagoknak nevelt az apjuk, hisz egyszer szükség lehetett arra, hogy komoly csatában is teljesíteniük kelljen.
- Ez a fiatal hercegnő csak az egyszerűbb bűbájokat tanulta meg, de azokat nagyon jól alkalmazta. Sok-sok évig tökéletes volt a boldogság az országban, aztán egyszer, mikor a hercegnő hét éves lett, Ginevrát elrabolta egy gonosz, nagyon gonosz varázsló és bezárta a kastélyának legfelsőbb tornyába. Sok herceg, köztük a hercegnő bátyjai is próbálták kiszabadítani őt, de nem jártak sikerrel és az egész ország gyászba borult.
- Elég szomorú mese, eddig – szólt közbe Harry. – De mindemellett vannak benne ismerős elemek – jelent meg egy huncut mosoly a férfi arcán.
- Mondom, hogy még kislány voltam – emelte meg a hangját Ginny. – Akkor apa így mesélte. Biztos úgy gondolta, hogy könnyebb úgy elképzelnem a történetet, ha ismerős dolgokat is belesző.
- Ez valóban így van – bólintott Harry. – Folytasd, kérlek!
- A hercegnő nem szenvedett hiányt semmiben. Mindent megkapott: szép ruhákat, ételt, könyveket, amit csak szeretett volna. Ám mégis boldogtalan volt. Rabként élt abban a toronyban, senkivel sem oszthatta meg a bánatát, egyedül élte a mindennapjait és még azt sem értette, a varázsló miért rabolta el őt. Tíz éven keresztül élt bezárva oda és nem történt semmi. Aztán egyik nap, mikor a hercegnő már tizenhét éves volt, valaki más hozta be a vacsoráját, mert az a szolga, aki tíz éven át mindennap megjelent nála, annyira beteg lett, hogy nem bírt mozdulni sem. Egy fiatal férfi lépett be a toronyszobába. Elnyűtt, szakadt ruhákban, lyukas cipőben, de a hercegnő számára üdítőbb látvány volt, mint bármi az elmúlt tíz évben. A fiatal férfinek olyan zölden csillogtak a szemei, mint a smaragdok, és hercegnőt teljesen letaglózta…
- Állj! – szólt közbe Harry. – Ez… Ezt is apád találta ki, vagy te költötted hozzá?
- Hogy hogyan néz ki a férfi?
- Ühüm!
- Nos apa azt mondta, képzeljem el a fiút úgy, ahogy szeretném. Ő csak annyit mondott, hogy milyen ruhákat viselt és hogy a haja fekete volt, akár a szén.
- Értem.
- Nos ezt a fiút Harrynek hívták. Igen! Tudom! De már akkor is rabja voltam a történetednek! Ron biztos mesélte!
- Megemlítette! – vigyorgott Harry.
- Szóval ez a fiatal férfi vitte be aznap Ginevrának a vacsorát és a lány első pillanatban beleszeretett az ágrólszakadt fiúba. Attól a naptól kezdve mindig Harry vitte a hercegnőnek az ételt. Kiderült, hogy Harryt is ugyanúgy elrabolták gyerekkorában, mint Ginevrát, de őt három évesen, szóval még a szüleire is alig emlékezett. Csak annyi derengett neki, hogy az anyjának ugyanolyan vörös volt a haja, mint a hercegnőnek. Erről azonban Ginevra már rájött, hogy kicsoda is Harry. Az apja mesélte neki egyszer, hogy a szomszédos birodalom királyának fiát három éves korában elrabolta egy gonosz varázsló, és a gyerek azóta sem került elő. Ginevra elmesélte Harrynek, hogy találkozott is a királynéval, akinek tényleg vörös hajjal rendelkezett és nagyon szép, de szomorú zöldek voltak a szemei.
- Szóval kiderült, hogy Harry nem más, mint egy elveszett herceg. Mikor a férfi ezt megtudta, nagyon dühös lett és megígérte Ginevrának, hogy ha törik, ha szakad, de ki fogja szabadítani mindkettőjüket! Nagyon tanult fiú volt. Az alatt az idő alatt, amíg a gonosz varázsló nem tartózkodott otthon, kiolvasta az összes könyvet a könyvtárban és a többi szolgától elesett egy pár párbaj trükköt is. Már csak egyetlen akadály állt előttük. Egyiküknek sem volt birtokában a pálcája. Harrynek eleve nem is volt, hiszen három évesen még a mesében sem adnak pálcát a gyerekek kezébe. Ginevra viszont rendelkezett egyel, amit a gonosz varázsló elvett tőle és elzárta valahova.
- Egyik este, mikor a vacsorát hozta, Harry kiengedte Ginevrát a toronyszobából, mert elhatározta, hogy megszöknek. A gonosz varázsló azonban számított a szökésre és útjukat állta. Ekkor Harry szembeszállt vele, puszta kézzel. Egy idő után a varázslónak rá kellett jönnie, hogy egyik átok sem hat Harryn, amit kimond rá.
- És miért nem hatott? – kérdezte izgatottan Harry.
- Mert Ginevra szerelme olyan erős volt Harry iránt, hogy megvédte őt. A varázsló semmit sem tudott tenni. Harry pedig olyan ügyesen harcolt, hogy legyőzte a gonoszt és kardélre hányta. Nem volt több sötét nagyúr, mert a szerelem diadalt aratott a sötétség felett. Persze ezt apa sokkal szebben mesélte el!
- És mi történt utána?
- Természetesen Harry és Ginevra összeházasodtak és lett egy tucat gyerekük. – mosolygott Ginny. – Később Harryből pedig igazságos és könyörületes király lett, aki több mint nyolcvan évig uralkodott és még utána is nagyon sokáig éltek boldogan és békében együtt Ginevrával. A gonosz varázsló kastélyát pedig, a toronnyal együtt lerombolták, és soha senki nem ment többé a közelébe.
- Szép történet – nézett elmélázva feleségére a varázsló. – Nagyon szép!
- Persze sokkal szebben is elő lehet adni! Egy gyereknek szebben is kell! De nem féltelek!
- Tényleg? – gördült felesége fölé Harry. – Szóval azt mondod, én szebben el tudnám mesélni?
- Ez természetes. Még én is meghallgatnám a te verziódat!
- Akkor ezt hallgasd! Volt egyszer egy varázsló, aki imádta a feleségét és egy este nagyon szeretett volna vele ágyba bújni. De a feleség ravasz volt és el akarta altatni őt egy mesével. Bár a férj nagyon élvezte e történetet, a nő terve mégsem járt sikerrel.
- És mi történt utána? – fogta kezeibe Harry arcát a nő. – Meséld el!
- Inkább megmutatom! – somolygott a férfi és szétnyitotta a selyem köntöst.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
