Miután a reggel ilyen remekre sikeredett, úgy gondoltam, hogy pihenek egy kicsit. Nehéz dolog bosszút állni. Persze, a lazítás csak akkor jöhet szóba, ha már bemutattam az új pasimat a volt fiúmnak. De ez rengeteg kérdést vet fel bennem. Például, hogy fogadja Harry Malfoyt. Gondolom, rosszul. Remélem is, hogy rosszul. Valahogy csak ez tud most érdekelni.

Azt tudom, hogy Ron reakciója olyan lesz, mint Harryé, megtoldva egy kis a bátyád-vagyok-én-mondom-meg-kivel-jársz effektussal. Hermione meg olyan idegesítően fog mosolyogni, mint aki mindent tud. Pedig nem. Nem érti, mit miért teszek. Hogy tudná ő azt, amit még én sem tudok?!

A lényeg az, hogy nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre. Tudom, hogy utálni fogják Malfoyt, de hát mit tegyek, én is utálom… De használati tárgynak remek. Mutatós. És nekem csak ezért van rá szükségem.

Végeztem az órákkal délelőttre. Úgy gondoltam, hogy ideje meglátogatnom az újdonsült barátomat, tehát megálltam a Nagyterem előtt és vártam. Nemsokára be is futott a drága. Nem volt egyedül, de ugyan kit érdekelnek a koloncai? Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, és szájon pusziltam. Kissé meglepődött. Kissé. A többiek rosszabbul néztek ki. Nem értem, mi ez az egész. Még panasz se lehet rám. Aranyvérű vagyok, szép, okos, vicces. Akkor meg mi bajuk? Az, hogy griffendéles vagyok, és Harry Potter volt barátnője, az nem számít, nem igaz? De lehet, hogy mégis…

Mire körbenézek mindenkin, a megrökönyödés helyett a düh ül ki az arcukra. Uppsz! Megint mi rosszat tettem? Megszorítom Malfoy kezét, de ő még mindig robotosat játszik. Ki van kapcsolva. Nem nagyon reagál. Valamivel fel kéne ébreszteni? De mivel? Á, megvan.
- Draco édes, nem vagy éhes? – Na, tessék, még rímelt is. Igazán figyelmes vagyok.

Rámnézett. Valahogy olyan furcsa volt a pillantása. Mintha ölni akart volna. De ezt biztos csak beképzeltem magamnak. Azért körbenéztem, hátha meglátom Harryt a hátam mögött, és azért mereszt felém ilyen szemeket. De csak én álltam vele szemben. Vajon kire lehet ilyen mérges?

Akkor most bevezetem a terembe. Túl nagy figyelmet kapunk. A mögöttünk jövő néhány mardekáros teljes erőből csapja be az ajtót, ezért mindenki felénk fordul. Ami azt jelenti, hogy mindenki lát is minket. Pontosabban engem meg Malfoyt, kézen fogva. Francba, pedig én akartam bejelenteni a dolgot.

A mindenkibe Harry, Ron és Hermione is beletartozik. Ron szájából lassan, de biztosan kiesett az éppen rágott falat, és… Nem részletezem, épp elég gusztustalan élőben is. Harry inkább rámnézett, majd Malfoyra, szemei hatalmasra nőttek, majd kissé elfordult.
- Szia drágám – szóltam, majd ismét megpusziltam.
Már nem olyan arcot vágott, mint az előbb. Mikor el akartam hajolni tőle, megfogott és visszarántott magához.

Az első dolog, amit észrevettem, hogy megcsókol. De nem úgy, mint az álbarátnőt szokták, sem ahogy a brazil szappanoperákban összeszorított szájjal mozgatják a fejüket a színészek, nem. Rendesen. Forrón, kicsit durván. Még sosem volt ilyen első csókom. Mindenki olyan félénken csókolt meg, mintha egy kristályváza lennék. Nem úgy Malfoy. Nem tudom, mit és kinek akart bizonyítani, de engem teljességgel meggyőzött.

A második az volt, hogy még mindig a Nagyteremben állunk és körülöttünk emberek vannak. Ez persze nem lett volna baj, de így hogyan fogom leállítani a pletykákat? Malfoy kezei a derekamon vannak, és én még mindig a csók hatása alatt vagyok.

A harmadik, és egyben legfontosabb, hogy Harry is látta a csókot. Nem rögtön felé néztem, mikor elszakadtunk egymástól, előbb még Malfoyt vizsgáltam egy darabig, csak aztán emeltem a tekintetem a körülöttünk lévőkre, minket bámulókra. Harry arcához jutva meglepődtem. Ekkora döbbenetet még sosem láttam az arcán. Remekül éreztem magam tőle. Megnyugodtam. Így kell neked. Látod, van más, nem kellesz. Ront nem is nézem, gondolom úgy reagált, ahogy vártam tőle. Pont, mint az előbb, csak elővigyázatosságból, most nem evett. Hermione nem néz a szemembe.

Ha így állunk, hát így állunk. Elköszönök Malfoytól és leülök. Az évfolyamtársaim jönnek oda hozzám.

- Mióta jártok?
- Mikor szakítottál Harryvel?
- Na, hogy csókol?

És ezekhez hasonlók. Ahhoz képest, hogy szerintem ők terjesztik rólam az összes pletykát, nem nagyon zavartatják magukat. Leszállnak a dögre egy pillanat alatt, pont, mint a keselyűk.

Persze, nem küldöm el őket. Angyali mosollyal adom elő a nap folyamán kitalált történetet, miszerint Draco tegnap este odajött hozzám, hogy megvigasztaljon. Aztán látta, hogy mennyire padlón vagyok, elmeséli, hogy már nagyon régóta tetszem neki, és szeretne velem járni… Idilli történet. A baj csak az vele, hogy Malfoy nem tud róla. Így a Nagyterem előtt újfent hatalmas lánysereg vár kiléptemre.

Mikor ez megtörténik, több mint húsz feldühödött macskával találom szemben magam. Annyi időm sincs, hogy elővegyem a pálcám, már rángatnak is arrébb, egy csendesebb folyosóra. Ott megállunk és körbevesznek. Itt kell megjegyeznem, hogy utálom, ha körbevesznek. Ez arra a bizonyos Minisztériumi esetre emlékeztet, arra, mennyire reménytelen volt a helyzet, szemben a halálfalókkal. Az az este a szellemi fejlődésemet is visszafogta egy ídőre, az biztos.

- Szállj le Dracóról!
- Igen, elmondta, hogy rátukmáltad magad!
- Jobb lenne, ha elhúznád a beled!

Most igazán meglepődtem. Malfoy elmondta nekik az igazat? Csak nem lehet ilyen hülye. Remélem, hogy nem ilyen hülye. Nem fogom vissza magam.

- Csak nem féltékenyek vagyunk?
- Ugyan, egy magadfajtára? Csak tudnám, mit eszik rajtad Draco.

Aha, szóval van esze a gyereknek. Nem reménytelen eset.

- Ha nem féltékenyek vagytok, akkor mit keresünk itt?
- Figyelmeztetünk, hogy húzz el a francba.
- Ó, milyen figyelmes vagy. De ha kirándulni akarok, majd szólok, hogy meg tudd mutatni merre menjek.
- Te kis liba…
- Nem tudok róla, hogy lennének állati rokonaim, de ha megbocsátasz, most vár a barátom.

És otthagytam őket. Egyszerű volt, pedig meg voltam győződve róla, hogy hátba fognak támadni. Hát, jelentem, már a mardekárosok sem a régiek. Teljesen sértetlenül érkeztem a folyosó végéhez, sőt a hálóteremig is elmásztam valahogy.
Lefeküdtem az ágyra. Mit csinálok? Hisz így Harry csak mérföldekkel távolabb kerül tőlem. És nekem ezzel a szépfiúval kell csókolóznom a Nagyteremben. Jó, nem esett nehezemre, de akkor is. De legalább Harry visszakapja, amit nekem adott. Most megtudja, milyen, ha elhagyja valaki. Biztosra veszem, hogy öli belülről a féltékenység. De nem érdekel. Hadd tudja meg, mit éreztem én. Mennyire fájt.

Ma még beszélnem kell Malfoyjal. Nem lesz ez így jó. Meg kell tudnom, hogy mi a francot újságol mindenkinek. Lehet, hogy elrontottam valamit. Talán mégse kellett volna elkezdenem ezt az egészet.
Pihiztem egy kicsit, majd elindultam. Miért van az, hogy a griffendélesek és a mardekárosok legendás lények gondozásán mindig, ismétlem, mindig összekerülnek? Szegény Harrynek is állandóan a mardekárosok képét kell bámulnia. Meg persze, most nekem is. Milyen furcsán méregetnek engem a mardis lányok… A szokottnál is furcsábban. Ó, igen. Meghódítottam Harry Pottert és most Draco Malfoyt is. Én vagyok a suli legjobb csaja.

Mikor vége az órának legutolsóként vonulok a kastélyba. Én lepődtem meg a legjobban, mikor néhányan hátrafordultak és rámmosolyogtak. Aztán észrevettem, miért teszik. Malfoy ott állt a bejáratnál. Valószínűnek véltem, hogy rám vár. Mikor odaértem elé, és megfogta a kezem, már tudtam. Milyen érdekes, hogy én értem ide fel legelőbb, pedig én indultam utolsónak… Várják, mit produkálunk.

Alig láthatóan intettem feléjük a fejemmel, de úgy látom, Malfoy felfogta, mire gondolok, mert rögtön kiült az arcára egy bizonyos vigyor ás közelebb húzott magához. Nagyon közel. Ha nem lennék szerelmes Harrybe, akkor biztos belezúgnék Malfoyba.

Valahogy olyan furcsa érzés a karai közt lenni. Egyáltalán nem olyan, mint Harryében. Ő mindig baromi félénk volt, annyira vigyázni akart rám, és annyira óvott mindentől. Túlságosan óvatos volt. De annyira édes… Ellenben Malfoy túlságosan magabiztos. Biztos benne, hogy jól csinálja azt, amit csinál. Úgy leordítanám a fejét, de igaza van. Ó nem finomkodik, nem óvatos, egyszerűen csak megcsókol. De azt úgy, hogy az első két másodperc után nincs kedve tiltakozni senkinek sem. Mint ahogy nekem sem. Miközben két kezemmel átfonom a nyakát, hallom, hogy elmennek mellettünk a többiek. Kicsit leállok, levegőt kell vennem. Zavartan nézek Malfoyra. Mikor tudatosul benne, hogy már egyedül vagyunk, rögtön messzebb lép.
Azért ez zavar. Nem hiszem el, hogy még ő szégyell engem!
- Akarok veled beszélni – kezdem.
- Mondjad. – Úgy szól hozzám, mintha csak egy kis kosz lennék a méregdrága cipője orrán. Bár a koszokhoz a cipő orrán nem szoktak beszélni…
- Mit mondtál, hogy jöttünk össze? – Vigyorog. Utálom, ha vigyorog, akkor valami szemétséget akar, vagy fog mondani vagy tenni. Vagy már meg is tette.
- Szóval?
- Elmondtam, hogy annyira ki voltál borulva Pottyka miatt, hogy az első adandó jó pasi karjaiba vetetted magad, vagyis az enyémbe. Mindezt alig pár perccel a szakításotok után. Vagy azt mondtam, hogy még mielőtt szakítottatok, azelőtt jöttünk össze? Nem is tudom.
- Így Harry azt hiszi, hogy megcsaltam. Elrontottál mindent. Nem fog könyörögni nekem! - Kétségbe vagyok esve.
- És miért is baj az?
- Mert én azt akartam, hogy visszakönyörögje magát! Te nem azt akarod, hogy idegesítsd?
- És szerinted melyik fáj neki jobban, hogy már akkor is mással voltál, amikor vele jártál, vagy az, hogy pár perccel a szakításotok után vetetted magad a karjaimba?
- Nem fog neked hinni. – Remélem, hogy így lesz.
- Mibe fogadunk?
- Ezt nem teheted.
- Ó, dehogyisnem. Kivéve persze, ha…
- Ha mi?
- Lefekszel velem.
- Te normális vagy? – Most tényleg azt mondta, amit hallottam, hogy mondott?
- Ha nem, hát nem. Mi óta is vagy a barátnőm? Mit mondjak a többieknek? Ja, igen. Egy hónapja.
- Nehogy meg merd tenni!
- Miért, mi lesz, ha megteszem? Nem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz. Egyáltalán nem.
- Hogy tépte volna le a fejed az a hipogriff, te szemétláda!
- De sajnos kihagyta.
- Fordulj fel, görény.

Otthagytam. Felmentem a szobámba. Alig pár órája ugyanígy terültem el az ágyon. Akkor még akartam beszélni Malfoyjal. Most már látni sem bírom. Utálom őt. Azt a vigyort a képén, a kezeit, amik olyan rohadt erősen tartanak, a száját, amivel az enyémet tépi. Utálom!
Ez a görény tényleg be akarja bizonyítani, hogy egy ribanc vagyok. Pedig nem. Úgy tökön rúgtam volna abban a pillanatban… Annyira tudtam volna bántani. Eszembe sem jutott elővenni a pálcám, annyira meg voltam lepődve. Szemétség ilyet kérni. Sőt, nem is kért, megfenyegetett. Talán tényleg inkább a halált kellett volna választanom Malfoy helyett.

Kedves unikornis, aranyhal, vagy valaki, csak Harry meg ne tudja!