6. fejezet:
...
Mit jelent az, hogy már rólad szól? És ha le akarok feküdni Malfoyjal, akkor mi van? Attól, hogy utálom, még tarthatom jó pasinak. Jogom van hozzá. Nem hiszem el, hogy emiatt kiakadt. Hacsak… Hogy én milyen hülye vagyok! Malfoy belém van zúgva! Azért nem akart megölni, azért játssza, hogy járunk, azért csókol meg! Azért fáj neki, hogy le akarok feküdni vele? Ez hülyeség. Ja, hogy Harryt emlegettem, az lehet, hogy hiba volt.
A hirtelen felismeréstől elvesztettem az egyensúlyom és leestem valamelyik kanapéra. Tudniillik, már a klubhelyiségben voltam. Pár harmadikos srác felnevetett. Bezzeg az, akinek az ölébe huppantam, meg sem tudott szólalni. Mire feltápászkodtam, már senki nem figyelt rám. Ebből következtetni lehet a mozdulat lassúságára. Felmászok a szobámba, de amint benyitok, földbe gyökeredzik a lábam.
A szoba közepén Harry álldogál. Ha lett volna valami a kezemben, biztos eldobom. El is akartam ájulni, csak ez nem olyan könnyű ilyen nagy döbbenetek közepette. Harry. A szobámban. Elnézést, még emésztem.
- Szia – szólal meg. Azt hiszem, kezdek egy szellemre hasonlítani – színben.
- Szia – nyögöm.
- Hát… én… szóval izé…
Idegesít ez a motyogás, de nem bírok megszólalni, nem tudom azt mondani neki, hogy hagyja abba. Pedig jobban tenné...
- Azért jöttem… - Abbahagyja.
- Miért?
- Hát, hogy…
- Hogy jöttél fel?
- Ja, az ablakon át.
- És? Átmásztál?
- Dehogy! Repültem. Ott a seprűm az ablaknál.
- Szóval, miért jöttél?
- Tényleg Malfoyjal jász?
- Tényleg.
- És mióta? – Leül az ágyamra.
- Nem olyan rég. Talán két napja. Lehet, hogy három.
- És szereted?
- Hülye kérdés.
- És engem szeretsz?
- Harry, négy évig téged szerettelek. Ezt nem lehet olyan könnyen elfelejteni.
- Nem ezt kérdeztem.
- Persze, hogy szeretlek.
- Akkor miért jársz Malfoyjal?
- Hogy elfelejtselek.
- Miért akarnál elfelejteni?
- Mert kidobtál?
- Oh, de én azt nem úgy gondoltam!
- Miért, hogy gondoltad?
- Hát nem így.
- Nem mondod? Mit hittél? Hogy könyörögni fogok, hogy visszafogadj? Hogy megfogadom, amit mondasz, és megváltozom? Hogy aztán visszajövök hozzád és reménykedem, hogy megbocsátasz?
- Igen! Pontosan ezt gondoltam! Reméltem, hogy magadba szállsz, elgondolkodsz néhány dolgon és belátod, hogy igazam volt. Csak azt akartam, hogy végre normális légy.
- Szóval szerinted nem vagyok normális?
- Szerintem van némi problémád. – Nem most hallom először. – És azt akarom, hogy oldd meg őket.
- Valaki azt mondta nekem, hogy a barátnak kell átsegítenie ezeken a dolgokon a másikat. Persze, ez csak akkor megy, ha azok éreznek egymás iránt valamit. Te pedig azt mondod, hogy szeretsz, de nem akarsz segíteni, azt mondod, oldjam meg magam. Végül is kinek képzeled te magad? Minek jössz ide és osztod az észt? Foglalkozz inkább a saját dolgoddal!
- Szerinted mivel foglalkozom? Egyébként is, kitől hallottad ezt a baromságot? Még, hogy segítsek! Hogy fogsz így megerősödni?
- Megerősödni? Megerősödni?! Normális vagy? Mit gondolsz, mit kéne csinálnom, hogy jó legyek neked?
- Ginny, te úgy vagy jó, ahogy vagy.
- Az előbb még nem ezt mondtad.
- Én azt mondtam, lehetsz jobb is, ha megváltozol. Én ezt mondtam.
- Ezért jöttél? Hogy elmondd, mik a gyengéim?
- Nem. Azért, hogy tudjam, mit érzel. És nem csalódtam. Szeretsz engem. Malfoyt pedig csak kihasználod. Gyere vissza hozzám. Csak néhány apró dologban kell megállapodnunk.
- Mint például?
- Például a viselkedésedben. Nem rendezhetsz nagyjelenetet állandóan. Vissza kell fognod magad. Nem vagy már kislány. Aztán keresnünk kell neked valakit, aki segíteni tud rajtad.
- Tessék?!
- Segít, hogy megoldd, a problémáid. Talán egy pszichológus jól jönne.
Érdekes, nem olyan rég még én mondtam ezt Malfoynak. Azt sem tudta, mit jelent. Elmosolyodom, mikor eszembe jut, milyen arcot vágott, mikor kimondtam előtte a szót és azt találgatta magában, vajon mi a jelentése.
- Te meg mit mosolyogsz? Mondtam én, hogy neked orvosi segítségre van szükséged. – Felriadok a hangjára. Megborzongok, mire végigmondja a mondatot.
- Takarodj!
- Mit mondtál?
- Mondom, takarodj!
Ő meg csak áll egy helyben, mintha semmit sem hallott volna. Így fogom a pálcám és felé lendítem. Kidobom őt a szobából, de még a lépcsőn is lecsúsztatom. Ki van írva a megrökönyödés az arcára. Elég nagy halom ember van a lépcső végén, így ráteszek egy lapáttal.
- Nekem barátom van, te állat! Próbálkozz olyannál, akinek nincs! Áá, férfiak! Te mindig csak azt akarnád! De ne tőlem!
Odalentről hangos nevetés hallatszik fel a szobámba. Végül is, megcsináltam. De Merlin, mit tettem? Kiraktam Harryt a szobámból! Aki újra járni akart velem!
Kár, hogy ekkora paraszt. Nem tart semmire. És én még szerettem! Mekkora hülye voltam! Miatta voltam annyira elkeseredve! Meg akartam ölni magam. Erre mit mondd? Hogy kell nekem egy agyturkász.
És még én hittem, hogy ő a legjobb pasi a világon? Négy évemet áldoztam rá! Négy évet!
Mit láthattam benne? Kócos, fekete hajában? Kerek szemüvegében? Zöld szemében? Zöld…
Harry arcképe elmosódik előttem, helyette megjelenik a mardekáros címer. Aztán egy arc, egy szürke szempár, majd egy ezüstszőke haj, vállig érő. Egy gúnyos mosoly. Draco Malfoy.
Sosem gondoltam rá úgy, mint férfira. Mindig Harry volt az első. De most, valahogy őt is elhomályosítja. Pedig nem kedves, nem hízeleg, még csak nem is engedi, hogy az emberek közelebb kerülhessenek hozzá. Semmi szeretnivaló nincs benne. Nem mintha szeretném. De talán foglalkozik velem. Talán érdeklem. Utálom ezeket a talánokat az életemben. Mindig csak az a sok talán.
Megkeresem Malfoyt. Hátha tud valami okosat mondani. Mindig tud. Kezdek rá úgy tekinteni, mint a legjobb barátomra. Malfoy meg a barátság… Mint a Himalája meg a Mariana-árok.
De most szükségem van valakire, aki megért, aki nem hozza szóba a hibáimat, aki nem sérteget. Lehet, hogy mégsem Malfoyt kellene megkeresnem… Mégis úgy érzem, hozzá kell mennem. Hogy ő megnyugtat. Remélem. Mondjuk nemsokára takarodó lesz, nem kéne itt járkálnom. Ja, prefektus vagyok. Ez nekem nem számít. Bár mostanában hanyagoltam az ezzel kapcsolatos teendőimet. Nagyon hanyagoltam. Általában Harryvel töltöttem azt az időt, amikor járőröznöm kellett volna Nagyon… jól elvoltunk. Na, erről jut eszembe. Malfoy is prefektus. Ha-ha. Akkor ő is kint lehet. Akkor újból járnom kéne az eligazításokra. Úgyis gyengíteni kell a Mardekár-griffendél ellentétet. Mi lehet jobb ennél, mint egy Mardekár-Griffendél prefektus párnál? Komolyan, a végén még mi fogunk példát mutatni az egész Roxfortnak. Én meg Malfoy, mint példa…
Szóval keresem Malfoyt. Kár, hogy még egy csomóan állnak itt a folyosón. Azért már el kellett volna menni csicsikálni, nem? Nem mintha a tömegben nem vennék észre egy hidrogénszőke fejet. Itt mindenkinek vagy barna, vagy fekete a haj. Bezzeg nekem. Bezzeg Malfoynak...
Áá, ott látok egy szőke foltot. Közelebb megyek. Ó, csak Luna az. De ha már itt van…
- Szia Luna!
- Ginny, olyan rég nem hallottam rólad. Valami gond van?
- Miért lenne?
- Mert csak akkor szoktál beszélgetni velem.
- Nem is.
- De. A múltkor összevesztél Harryvel, azelőtt meg megbüntettek, mert nem végzed a prefektusi teendőidet, azelőtt meg…
- Jó, jó, tényleg. De ma csak úgy megláttalak, és gondoltam, ide jövök.
- Akkor megfognád ezt nekem? – És felemelt egy hatalmas dobozt és a kezembe nyomja
- Persze, Luna.
- Tudod Ginny, mostanában sok dolgom van. Én nem vagyok prefektus, de nagyon sok mindent kell csinálnom. Most például megkértek, hogy ezeket osztogassam szét. Aztán ha visszaérek, el kell kezdenem tanulni az RBF-ekre és talán még lesz időm, hogy keresgéljek az elveszett cuccaim után.
- Aha, jó. Luna, nem láttad véletlenül Mal… Dracót?
- Dracót? A fiúdat?
- Honnan tudod?
- Ginny, mindenki tudja, hogy jártok.
- Na, igen. Őt keresem. Szóval láttad őt?
- Nemrég ment el a klubhelyiségük felé.
- Oh, köszi Luna. Köszi, szia.
Ledobom a dobozt és elmegyek arra, amerre Luna mutatott. Aztán megyek, mendegélek. De nem találok egy teremtett árva lelket sem a bájitaltan terem közelében. Sebaj, megyek tovább.
Teljes joggal állíthatnám, hogy eltévedtem. De még hogy. Ötven év múlva sem találják meg rothadó hullámat, úgy el vagyok veszve.
Aztán hallom egy cipő kopogását a padlón. Megörülök, hogy végre valaki rám talált és nem itt fogok meghalni, de mikor meglátom a fordulóban a szőke csillogást, minden reményem elszáll. Itt a vég. Ha Malfoy meglát itt és így, én nem élem meg a holnapot, olyan alázást fogok kapni…
|