- Hát, hol is kezdjem. Szóval talán arrébb kéne mennünk innen. – Ez egy bizalmas téma, és ha Daph elkezd hisztériázni, azt nem szívesen teszem közszemlére. Sem azt, amit kapni fogok tőle.

- Tehát, emlékszel még mit mondtam apukádról?
- Azt, hogy sosem szóltál neki rólam, mert nem akartad, hogy elvegyen feleségül, mert az senkinek sem lett volna jó. Főleg nem nekem, mert akkor úgy kellett volna felnevelni engem, hogy semmit sem szabad csinálnom.
- Pontosan. Nos, szeretnéd tudni, hogy ki az apukád?
- Nem.

- Tessék?
- Mondom nem.
- De miért?
- Mikor idejöttem, elhatároztam, hogy kiderítem, ki az apum. Nem fogod most elrontani a munkám. Azt már tudom, hogy mardekáros, mert nagymama is mindig arról beszélt, hogy mekkora griffendéles lesz belőlem. Aztán mégse. Szóval az apum mardekáros. A suliban estél velem teherbe, ezt is kiszámoltam, szóval csakis valamelyik iskolatársad lehet az. Fiatalabbakkal nem kezdtél, ez elvi szabály a lányoknál, szóval csak három évfolyamot kell átnéznem. De erre vannak az évkönyvek. Szőkét kell keresnem, mivel a családból senki sem szőke. Kivéve persze Luna nénit, de most ő nem számít. Ma megyek majd a könyvtárba. Na, szia, kívánj sok szerencsét!

Azt hiszem, én most itt fogok maradni egy darabig. A falnak dőlve, halál kussban, kikerekedett szemekkel.

Az én lányom! És milyen logikája van! Kár, hogy nem tőlem örökölte…

Miért van az, hogy minden órámról el kell késnem? Miért? Nem mintha nagyon be akarnék menni… De most én vagyok a tanár, elviekben pont nekem kellene bent lennem.

Mikor végre bevánszorgom, örülök, hogy egyáltalán élek. Elsőéveseknek tanítom a Vingardium Leviosát. Nagyon ügyesek. Komolyan. Már kettőnek is sikerült. Bezzeg nekem semmi sem ment az első napon, ezek meg csak úgy ontják magukból a bűbájokat…

Hálát adok mindennek, ami egy kis varázslattal is rendelkezik, hogy túléltem ezt a napot. Szinte sajog minden csontom. Fárasztó volt a mai nap. Minden gyerek ilyen baromi rossz az első napon, vagy ez egy idő múltán elmúlik? Nagyon remélem, hogy igen, mert ilyen körülmények között lehetetlen haladni a tananyaggal.

- Anyu!
- Itt vagyok a hálóban!
Hallom a lányom trappolását, majd enyhén kirántja az ajtót a helyéről, úgy mondja: - Eltűnt a szobám!
- Mondtam, hogy csak addig lesz itt, amíg át nem költözöl.
- De akkor is, az az enyém volt. Most mi fog így emlékeztetni rám?
- Ha nem vetted volna észre, most rontottál be, és igenis észrevettelek, és emlékszem rá, hogy ki vagy. Egyébként is tanítalak, nem?
- De az nem ugyanaz!
- Mondd, miért is jöttél?
- Megtaláltam az apukámat!
- Igen?
- Ahham.
- És ki az? – Azért sem mutatom ki, ha meglepődtem.
- Draco Malfoy Professzor – keresztbefonja a karját, nekidől az ajtófélfának, és mindezt halál komolyan, mintha egy díjnyertest jelentene be. A hangjában lévő büszkeségre már nem is figyelek fel.
- Gratulálok.
- Miért nem mondtad, hogy ő az?
- El akartam mondani, de te azt mondtad, ne tegyem.
- Jó, de akkor még azt hittem, hogy teljesen távol van tőlem, erre meg kiderül, hogy itt van a szomszéd szobában.
- Hát igen, ez tényleg… Honnan tudod, hol van a szobája?
- Már voltam nála.
- Igen? - Nem lepődöm meg, nem, csak azért sem!
- Ja. Tök jó fej. Komolyan. Megbeszéltük ezt az egész apa-lánya dolgot. Azt mondta, nem is tudta eddig, hogy van egy lánya. De tökre örült nekem. Vagy úgy tett, mintha örült volna nekem. Aztán meg beszélgettünk rólad is…
- Rólam?
- Ja, megosztottuk az információinkat rólad.
- Igen?
- Tudod, hogy tizenegy év alatt alig változtál?
- Igen?
- Tudod, ott volt reggel a csokis süti, meg aztán megbeszéltük, hogy vannak néha kirohanásaid, meg szereted, ha ágyba kapod a reggelit, meg szeretsz sétálni, de azt nem szereted, ha vígasztalnak, vagy ha mégis azt teszik, akkor te ne jöjj rá, hogy vígasztalnak, meg nem szereted, ha zavarnak munka közben, de szereted, ha besegítenek néha, meg ilyenek. Malfoy professzor nagyon jól ismer téged.
- Igen?
- Mást nem tudsz mondani, anyu? Ja, egyébként is, nem nevezhetem a fiam Dracónak, ha az apám már az! Borzalom. Most új fiúnevet kell találnom.

- Nem is viselt meg az eset?
- Úgy nézek ki?
- Nem. Egyáltalán nem.
- Na, látod. Ennyi. Lett egy apám, aki a házvezető tanárom is egyben, akinek egyébként is az a feladata, hogy olyan legyen, mint a második apánk. Sőt, itt van keresztapu is, aki meg szintúgy vigyáz rám. Meg persze, a nagyapa, meg a bácsikáim. Tisztára pasis környezetben növök fel. Aztán majd ne ájulj el, ha nagy pasifaló leszek. Ilyen emberek mellett csakis!
- Daphnie!
- Na, most mi van anyu? Teljesen komolyan gondoltam!
- Azt hiszem, ideje lefeküdnöd. Majd holnap megbeszéljük még egyszer a dolgot.
- Á, látom, ki akarsz bújni a felelősség alól. Rendben, akkor majd holnap. Szia, anyu!

Van egy olyan érzésem, hogy nem fogok hamar elaludni. Főleg nem úgy, hogy Malfoy a másik oldalon szuszog. Akarom mondani, horkol a másik szobában. Pontosan.

Ismételd: Nem kívánom Malfoyt. Nem szeretem Malfoyt. Egy ronda dögnek tartod.

Kívánom Malfoyt. Szeretem Malfoyt. Egy dögös… Áá, ez így nem megy. Segítségre van szükségem.

Kopogok egy szoba ajtaján. Na, vajon kié lehet?

- Ginny?
- Draco.
- Gyere be.
- Hallom beszéltél a lányunkkal. – Huppanok le a kanapéjára.
- Lányunk? Már a mienk?
- Mivel tud rólad, igen.
- Beszéltél vele? – Mintha cseppet zavarban lenne.
- De még mennyire. Elmondta, hogy rólam is esett szó.
- De Ginny, ha nem akarod nem kell, vagyis csak én gondoltam úgy, de…
- Malfoy, miről beszélsz?
- Ohh, akkor semmi.
- Na, mondd el.
- Semmi. Nem számít.
- Holnap fogok beszélni a lányommal. Úgyis elmondja, ha valami olyan, amiről tudnom kell.
- Hát…
- Még sosem láttalak zavarban – mosolygok.
- Nem vagyok zavarban! – csattan fel.
- Persze, hogy nem vagy. Na, mondd, mit gondoltál úgy?
- Azt mondtam Daphnienak, hogy… elvennélekfeleségülőtpediganevemrevenném.
- Hogy mit mondtál?
- Elvennélek feleségül.
- TESSÉK?
- Ahogy mondtam.
- Ó, Malfoy, te arrogáns kis… És mit gondoltál, mikor közlöd ezt velem? Mikor ár megtervezted az egészet a lányunkkal együtt?
- Csak gondoltam…
- Te csak ne gondolj semmire!
- Ginevra Weasley! Nem te leszel az, aki megmondja nekem, hogy mit tegyek, és mit ne. Természetesen kértem volna a belegyezésedet, hogy szépen mondjam, megkértelek volna tisztességesen. De te csak nem hagyod.
- Persze, hogy nem hagyom.
- Egyszer már elmenekültél előlem, vitted magaddal a lányomat is. Még egyszer nem engedem meg.
- Ne mondd Malfoy, hogy elkapott az apai ösztön.
- Ginny, nem gondolod, hogy egy olyan varázsló, mint én, huszonhét évesen épp elég nőt kaphat meg? Nem gondolod, hogy minden ujjamra jut valaki, ha nem a kinézetem, akkor a pénzem miatt? Nem gondolod, hogy már rég házasnak kéne lennem? Nem gondold, hogy gyerekek seregeit nemzhetném, ha épp arra volna kedvem? Vajon miért akarnék én, mégis veled családot? Miért akarnálak pont téged elvenni? Hisz csak szültél nekem egy olyan lányt, akinél szebbet, okosabbat, értelmesebbet elképzelni sem tudnék. Miért is akarnálak titeket? Ugyan miért? – elcsendesedik, majd folytatja – Tudod, hogy talált meg? Kikövetkeztette! Tizenegy éves létére megtalált, csak az alapján, hogy elejtettél egy megjegyzést. Elmesélte nekem. És mikor kopogott az ajtómon? Bejött, és azt mondta, nem tudja, hogy most professzornak vagy apunak szólítson. A padlóról kellett fellocsolnia, úgy bepánikoltam. Ilyen lányom van. Akit megtagadtál tőlem tizenegy évig. Ugyanúgy, ahogy magadat.
- De te nem szeretsz engem. Sosem tetted. Mindig azt mondtad, hogy te sosem fogsz senkit sem szeretni. Ha engem nem tudtál, a lányomat sem tudnád. Most azt akarod, hogy mi oldjuk meg a családi problémáidat, csak azért, hogy úgy érezhesd magad, mint akinek van családja. Te nem minket akarsz, csak az érzést. – Könnyes lesz a szemem. Elindulok az ajtó felé. Ismételten hiába rángatom. De most nem voltam olyan előrelátó, hogy áthozzam a pálcám. Kár. Csak azért sem fordulok vissza. A homlokomat az ajtónak támasztom.

- Hagyj elmenni – kérem.
- Nem – suttogja közelről. Aztán érzem a kezét a derekamon.
- Kérlek.
- Nem akarom, hogy így menj el.
- Olyan sok mindent akarsz, hogy nem mindent kaphatsz meg belőle. Engedj. – Most az egyszer, én leszek a felnőtt, én leszek az, aki kimondja az utolsó szót, aki bölcsebb lesz kettőnk közül… Jó ez így nekem? Talán a tapasztaltabbra kellene hagyni ezt a bölcsesség dolgot.
- Ginny.
- Engedj. El. – Nem, mégsem.

Elenged, és hallom a pálca suhintását. Feltépem az ajtót, úgy viharzok be a szobámba. Lerogyok az ágyra, és álomba sírom magam. Milyen ismerős. Az után a tanév után, hetekig csak így tudtam elaludni. És most is. Hülye Malfoy. Hülye érzések. Hülye én.