Nagyon okos voltam tegnap, hogy nem hagytam magam belerángatni megint. Pedig úgy megtettem volna, komolyan. Csak hát az igazság néha fáj. Jó, ezt is pont én mondom…

De már felnőtt nő vagyok, akire nem hatnak az ilyen szép szavak, pont azok, amiket hallani akarok, pont olyanok, amikre már olyan rég vártam, pont olyanok, amikről mindig álmodtam. Ugyan, kinek kellenek?

Nekem! Nekem kellenek! Akarom őket hallani, mindig és mindenkor.

Hülye Weasley! Nem vagy te normális. Ez itt Draco Malfoy. Az a Draco Malfoy, akitől gyereked született. Aki állandóan leteremtett, bármit csináltál. Az, aki állandóan okosabb volt nálad. Ez az a Draco Malfoy. Nem az, akit te elképzeltél magadnak az évek során.

Lemegyek inkább reggelizni.

Nem találok sehol sem sütit, szóval úgy döntök, leülök a tanári asztalhoz. Legalább legyen olyan benyomása a dolognak, mintha ennék. Behúzom magam alatt a széket, mire egy adag étel jelenik meg előttem. De nem akármilyen, hanem csokis süti! Rögtön el is kezdek vigyorogni. Aztán körbenézek, hátha megtalálom, ki tett velem ilyen jót.

Rögtön le is hervad az arcomról, mikor belenézek egy szürke szempárba. Hülye Malfoy.

Eltolom magam elől a tálat, bár a szívem szakad meg. Felállok, és tüntetőlegesen nem nézek még az irányába sem a bájitaltanárnak.

Alig várom, hogy elkezdődjenek az óráim, hogy legalább le tudjam foglalni magam valamivel.

Még nem is gondolkoztam azon, hogy miket mondott tegnap Draco. Összezagyvált mindenfélét. Nem is tudtam követni, hogy mit miért mondott. Gondolom, hogy elrejtett bizonyos információt a szövegen belül, olyan malfoyos, olvass a sorok között stílusban. Na, hát én nem tudok olyat. Szóval, amíg nem mondja meg nekem, hogy mit is akar, addig én ugyebár nem fogok rájönni. Pedig én szeretnék, én tényleg szeretnék rájönni, hogy mit akar tőlem.

Jó, tegnap mondta, hogy el akar venni. Eddig rendben is van. De miért? Csak azért, mert van egy lányunk, és a rohadt aranyvére azt mondatja vele, hogy ez a helyes, mert ugyebár aranyvérű gyermek ne legyen már olyan szülő mellett, mint én. Gondolom.

Ebédidőben megkeresem Harryt.

- Hello.
- Professzor.
- Vicces, Harry.
- Na, hogy mennek a dolgok Dracóval?
- Neked már csak így Draco?
- Néha, mikor olyan kedvem van. Egyébként is én vagyok az igazgató. Úgy hívok mindenkit, ahogy akarok. Szóval, hogy vagytok?
- Nincs olyan, hogy vagyunk. Ő van, meg én van. Két különböző dolog.
- De eddig azt hittem, hogy azt akarod, hogy legyetek. Ketten, csak ti ketten.
- Ha nem tűnt volna fel, van egy lányom.
- Akkor hárman legyetek. Mint család. Egyébként is tudod, hogy értettem.
- Ezt a logikát Lunától tanultad ugye?
- Jaj, ne is említsd.
- Na, mi történt?

- Még mindig nem tudtam kiszedni belőle, hogy milyen nemű a baba. Az idegeimre megy, hogy nem tudom. Még legilimenciával is próbálkoztam, de csak egyszer, mert utána megfenyegetett, hogy nem alszik velem egy ágyban még egyszer, ha megpróbálom. Itt tartok. Heteken, dehogy, napokon belül megszületik a gyerekem, és azt sem tudom, hogy fogják hívni. A gyerekszobát is zöldre kellett festeni. Nem rózsaszínűre, nem kékre, zöldre. Luna már be is rendezte. Igazán aranyosan néz ki. De már alig várom, hogy menjünk az ispotályba, és láthassam végre mindkettőjüket egyszerre.

- Ez nagyszerű tőled Harry. Emlékszem, hogy mikor én voltam terhes, sokkal jobban izgultál, mint én. Csak párszor ájultál el a szülés közben. Hallottam kintről a puffanásokat. Látod, most, hogy egyszer már átélted, nem lesz olyan borzalmas. Gyorsan meglesz, és nem lesz semmi baj. Kíváncsi vagyok, hogy megdöntöd-e a rekordot. Azt hiszem, háromszor ájultál el. Remélem, most azért kevesebbszer fogsz.
- Még csak tizenhét éves voltam! Nem várhattad el tőlem, hogy amíg te bent szenvedsz, én addig kint állok, és nem teszek semmit!
- Igen, helyette találkoztál néhányszor a padlóval. Tényleg sokkal jobb időtöltés…
- Szóval, mi is van Dracóval?
- Tereled a témát?
- Mint ahogy az előbb te is.
- Semmi nincs. Daphnie tudja, hogy ő az apja. És tetszik neki. A gondolat is, hogy van apja, méghozzá ilyen közel, és maga az apja is. Nem tudom, mit kéne tenni. Bár talán az lenne a legokosabb, ha nem szólnék bele.
- Ginny, tudod, hogy fontos vagy nekem. De. Nem hiszem, hogy jó az, amit csinálsz.
- Miért?
- Mert beszéltem Dracóval?
- Mikor?
- Ma reggel.
- Oh.
- Bizony, bizony. Mondott néhány dolgot.
- Mint például?
- Hogy nem mész hozzá.
- Meg se kért!
- De megemlítette.
- Harry, nem ismered a körülményeket.
- Hogy pontosak legyünk, ismerem őket. Tudod, én vagyok az igazgató, aki mindent tud. Mit gondolsz, Dumbledore nem tudott mindent, ami az iskolában zajlott? Na, most én vagyok ő, fiatalabb kiadásban.
- És mit tudsz?
- Mindent.
- Mindent?
- Mindent. Azt, hogy mit beszélt Daphnieval, hogy mit beszélt veled, hogy te mit mondtál neki. Épp hogy csak a gondolataidat nem hallom vele kapcsolatban.
- De ugye, te ezt is meg tudnád oldani?
- Természetesen. De többre tartalak annál, mint hogy megpróbáljam. Most pedig mondd el, hogy mit is érzel.

- Mit érzek? Rendben. De csak neked. Először is, új ez az egész helyzet nekem. Nemcsak, hogy itt a lányom és az apja, még te is itt szekálsz, már csak Ron és Hermione hiányozna ahhoz, hogy teljes legyen a család… Ha Daphnie nem lenne itt, úgy érezném magam, mint iskolás koromban. Ugyanolyanok vagytok. Senki sem változott. Még ha szeretném azt hinni, akkor sem. Draco nem hagy békén, valamilyen indokból kifolyóan. És nagyon idegesít, hogy mindenfélét tud rólam, hogy kibeszél a lányommal a hátam mögött, hogy sütit küld nekem reggel. Hogy el akar venni feleségül, csak azért, mert így érzi helyesnek. A nevére akarja venni a lányom, ugyanebből az okból kifolyólag. Közben pedig úgy viselkedik, mint aki… Nem is tudom, hogy viselkedik. Már kétszer nem engedett kimenni a helységből. Múltkor pedig megölelt. Azt mondta, hogy ne menjek el. Az előtt pedig zavarban volt. Még sosem láttam zavarban. Aranyos volt – mondom. Harry vigyorog. - Mi van?
- Szerelmes vagy.
- Ezt eddig is tudtuk.
- Nem, én csak sejtettem. Örülök.
- Minek?
- Annak, hogy a keresztlányom végre normális családot fog kapni.
- Ezt miből gondolod?
- Szereted Dracót, pedig… szóval nem lehet tudni, mit miért csinál, de gondolom, hogy jó oka van rá. És ha Daphnien múlik, hamarosan menyasszony leszel.
- Dehogy leszek.
- Majd meglátjuk.
- Harry, ha tudsz valamit…
- Mindent tudok. Már mondtam.
- Akkor mondd el nekem, hogy mit akar Malfoy.
- Majd el fogja neked mondani. Vagy már meg is tette. Csak nem figyeltél.
- Én mindig figyelek!
- Persze Ginny. Arról vagy híres.
- Most szemétkedsz velem?
- Talán.
- Hát dögölj meg Potter!
- Én is szeretlek Ginny.
- Menj az asszonyhoz inkább. – Enyhébben teszem hozzá, miután kinyitom az ajtót. – Puszilom Lunát.
- Átadom.

Becsukom magam után az igazgatói iroda ajtaját. Kint pedig beleütközöm… na kibe?

- Ginny.
- Draco.
- Potternél voltál?
- Látsz még irodát a közelben?
- Költői kérdés akart lenni.
- Igen, nála voltam, de ha most megbocsátasz, szeretnék elmenni ebédelni, ugyanis éhen halok.
- Ha reggel megetted volna, ami a tányérodon volt, akkor talán nem kellene így sietned. Egyébként már lekésted.
- Igen? – kérdezem elkeseredetten.
- Igen. De vitettem le hozzád egy kicsit.
- Hogy mit csináltál?
- Ételt vitettem a szobádba. Hogy meg ne dögölj nekem.
- Igazán nem kellett volna Malfoy.
- Vissza a Malfoyhoz?
- Megint rendezgeted az életem. Senki nem kért meg semmire.
- Csak gondoltam, hogy kedves leszek veled.
- Kedves? Te meg a kedvesség…
- Igenis kedves vagyok olyan emberekkel… akik fontosak nekem.
- Oh, és én az vagyok.
- Igen, az vagy. – Ha egy szóval is többet mond, a nyakába vetem magam. El kell tűnnöm. Nagyon, nagyon gyorsan.

- Jó, akkor mentem is.
- Ginny…
- Ennem kell. Tudod, most nem késhetek el az órámról. Tanár vagyok.

Meg sem várom, hogy mit válaszol, úgy viharzom el.

Meg kell tanulnom szelektálni. Egyes dolgokat csak ki kell rekesztenem a fejemből, és máris sokkal jobban érzem magam. Legyen, mondjuk Malfoy. Az össze vele kapcsolatos gondolatot kizárom a fejemből. Úgy. Kár, hogy akkor nem marad semmi sem a fejemben, amire gondolhatnék.

Meg kell oldanom ezt a dolgot. Minél előbb, annál jobb. Nem bírom ezt a sok mindent. Tisztáznom kell Dracóval mindent, mielőtt beleőrülök. Hisz én már egy nő vagyok. Igenis okos nő, akit nem lehet ilyen könnyen, mindössze pár szóval felkavarni. Addig fogom mondogatni magamnak, míg el nem hiszem. Kár, hogy egyáltalán nem hiszek ebben a baromságban.

Este beszélek Dracóval.