Az elkövetkező napokban nem hallottam Ron felől, és megkönnyebbülésemre Hermione sem emlegette. Már-már azt hittem, letett a tervéről, mely szerint összehoz engem Ronnal, és ez meglepett. Azt hittem, ha Hermione valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi. Úgy látszik, megint tévedtem...

Aztán egyik nap drágalátos főnöknőm kijelentette, hogy szórakozni akar. Tökre megijedtem, hogy szegény Ronnal akar... (Mármint hogy az érzéseivel...) Mikor ezt szóvá tettem, kiröhögött. Sőt azt merészelte mondani, hogy ÉN beleszerettem Ronba. Ez bizony HAZUGSÁG! Szóval miután eléggé kinevetgélte magát, elmagyarázta, miről is van szó. Úgy érzi, kissé begyepesedett, és ráférne egy jó kis lazítós, csajos este. Mondom, oké, de minek kellek én ehhez? Nem igazán értettem... Természetesen azért, mert VELEM akart bulizni. Hűha!

Először nem is tudtam, mit reagáljak erre. Örüljek? Vagy vegyem megtiszteltetésnek? Egyáltalán van nekem kedvem Hermionéval BULIZNI? Érdekes lenne, az biztos...
Mindenesetre azonnali választ akart, én meg csak álltam kukán, mint Ron a visszautasítás után. Nem akartam elmenni. Ennek hangot is adtam, mire Hermione teljesen felháborodott. Ő úgy gondolta, erre nem lehet nemet mondani. Muszáj voltam elmenni.

Így történt, hogy aznap este valami nagyon, de tényleg nagyon hangos dizsiben ücsörögtem teljes sminkben, csili-vili topban, szuper frizurával. Tökre nem Kate voltam. Tekintgettem jobbra-balra, mintha valamelyik bulizótól várnám a választ arra, hogy MIT KERESEK ÉN ITT? Persze senki se mondta meg...
Hermione viszont jól érezte magát. Már mikor beléptünk egy csokornyi pasi lengte körül, és mind táncolni akartak vele. Persze mind szuperjól nézett ki. (Na jó, talán Ron jobban néz ki, de ezt Hermionénak nem mondtam.) Drága főnöknőm azonnal kiválasztotta magának a szerinte legdögösebbet, és elvonult táncikálni. Csak néha nézett felém, én meg hiába tátogtam neki, hogy JOHN, JOHN, JOHN, nem értette. Így jártam.

Voltak gyors számok, nagyon gyors számok, jó számok, meg lassú számok. Amikor az egyik lassú szám jött, Hermione visszacsapódott mellém.
- Mizu, Kate? – kérdezte tök lazán.
Szerintem a „mindenpasiengemakar” érzés hatása alatt volt még, különben biztos kedvesebb lett volna. Így viszont királynőnek érezte magát. Mások meg királynőnek nézték őt, és ráhajtottak. Pár másodperccel később Hermione sehol sem volt, valahol a parketten lejtett újra. Én meg ücsörögtem továbbra is egyedül...

Egészen addig, amíg le nem ült mellém valaki. Azt hittem, Hermione az, és már kezdtem volna kioktatni, hogy "NE IZÉLJ MÁR HERMIONE, NEKED VAN PASID", amikor észrevettem, hogy egy férfi ül mellettem. Nem, nem Ron volt (sajnos...). Valami magas, fekete hajú pasi volt, és nagyon csábítóan kacsintgatott rám. Azazhogy csak akart, de átláttam rajta. Az a tipikus nőcsábász volt, akinek trófeának kellenek a csajok. Meg az ágyba. De mivel én egy illedelmes kislány vagyok, muszáj voltam bemutatkozni egy kedves mosoly kíséretében:

- Kate vagyok.
- Michael – tudatta velem, és kezet ráztunk. – Miért üldögél itt egy ilyen szép nő egyedül? – vetette be a biztos nagyon hatásos dumáját.
- Csak megpihenek – hazudtam, és kissé legyezgettem magam, mintha melegem lenne.
- Aha... Figyeltelek... Egész este fel sem álltál még.
Hoppá! Ez ciki, Kate!
- Na jó, igazad van. A barátnőm ráncigált el. Nem tudom, mit keresek itt.
- Akkor meg minek jöttél?
- A főnököm. Nem mondhattam nemet – vallottam be zavartan.
- Értem. Ezek szerint nem érzed túl jól magad. De ez most megváltozik – dőlt hátra, és átrakta a kezét a vállamon. – Milyen italt kérsz, Kate?
Nem szeretem az alkoholt, akartam mondani, de mégsem tettem. Hogy még jobban beégessem magam?
- Egy vodkanarancsot – mondtam. Intett az egyik felszolgálócsajnak, aki piros miniszoknyában szaladgált mellettünk, és rendelt két vodkanarancsot.
Jól van, nem kell kinevetni, nem vagyok jártas a piák között. Ezt is csak onnan ismerem, hogy egyszer unokatestvéremnél is elmentünk egy bárba, és ő iszogatta ezt. Mindegy, még kicsi voltam akkor.

Az italaink megérkeztek, én meg elkezdtem kortyolgatni. Fúj, gondoltam magamban, de jókislányként iszogattam tovább. Michael valami sablonos dumával szédített tovább, nem igazán figyeltem, csak doboltam a lábammal a zene ütemére. Ezt sajnos észrevette, és táncolni hívott. Valami gyors szám ment, vígan pörgetett. Hányingerem lett, szerintem kissé el is zöldültem, vagy sápadtam, mert megállt, és a fülembe ordította:
- JÓL VAGY?
Megráztam a fejem, mire intett, hogy üljünk le. Én inkább a mosdók felé mutattam, a nagy WC felirat felé. Engedelmesen engedett, és elkísért. Annyira pancser vagyok, hogy még hányni sem tudtam. Csak öklendeztem, de nem segített semmit. Így továbbra is maradt a hányinger. Megmostam az arcom hideg vízzel, hoppá, a sminkem, de ez sem érdekelt. Egészen addig, míg meg nem közelítettem az ajtót. Hirtelen bevágódott Hermione.
- Kate, hogy nézel ki? – rökönyödött meg. – Mint egy bohóc... – és elnevette magát. Én majdnem HÁNYTAM, ő meg RÖHÖGÖTT. Kösz, Mio!

Aztán engedelmesen segített, és pár bűbájjal (mikor nem volt mugli a közelben) helyrehozta súlyos baklövésem.
Ezután visszabotladoztam Michaelhez, és újra az italomért nyúltam. Időközben elhagytam a maradék eszem is. Nem is figyeltem, az egészet megittam. Michael elismerően nézett rám, és nekem kezdett világossá válni a dolog. Talán több vodka volt a narancslében, mint általában...
Kezdett melegem, és egész jó kedvem lenni. Michael rendelt még egy italt (szerintem még erősebbet), nehogy visszatérjen a depresszióm. Kavargattam a szívószálam a piában, majd felhajtottam. Ezek után már nem éreztem semmit, csak Michael két erős kezét, ami a derekamat szorította valami érzelmes szám közben, amire EGYÜTT ringtunk. Jobbra-balra, jobbra-balra, istenem, hol a WC??
Alaposan kiadtam magamból mindent. Hermione talált rám, miután határozatlan időre eltűntem a színről. Szegény tökre megijedt, ahogy a padlón fetrengtem, RÉSZEGEN. Ekkor hálaistennek úgy döntött, távozunk. A bejáratnál ért minket utol Michael, és a telefonszámomat követelte a szép este után. Hermione elküldte a francba, de én annyira részeg voltam, hogy visszakiáltottam:
- Küldj baglyot!
Hermione szegény ijedten nézett rám, és én is felfogtam mi is a baj. Michael úgy nézett rám, mint egy hülyére, és szerintem a részegségemnek tudta be a dolgot. Remélem...

Hermione próbálta kiszedni belőlem, hogy hol lakom, de én akkor már teljesen kész voltam. Nyitott szemmel pislogtam rá, értettem, mit mond, de a válasz nem jött a torkomon. Hermione idegesen felsóhajtott, és tudatta velem, hogy hozzá sem mehetünk, mert otthon kanbuli van, amit John rendez. Csípősen rá akartam kérdezni, hogy: Csak nem félsz Hermione, hogy meglátszik rajtad a pasizás? De tekintve, hogy beszélni nem tudtam, hagyhattam az egészet a csudába. Hermione tök tanácstalanul álldogált, én meg rádőltem. Elég nehéz lehettem, mert elkezdett lihegni.

Ott álltunk volna reggelig is, de szerencsénkre, valami isteni megmentésként arra sétált valaki. Na jó, nem valaki, hiszen ismertük a valakit. Mikor meglátott bennünket, gyorsan a segítségünkre sietett, és elvett Hermionétól. Elég homályosan láttam, de a vörös folt alapján felismertem. Ron volt az. RON! Ron engem nem láthat részegen! Te jó isten, mit fog gondolni rólam, ijedeztem. Ő azonban semmi sértőt nem mondott, csak a hónom alá nyúlt, és felemelt kissé. Kedvesen nyugtatta Hermionét, hogy majd elvisz hozzá, csak fogja meg a kezét. Társashoppanálással pillanatokon belül ott voltunk.

Ron először is lefektetett egy nagyon kényelmes, pihe-puha ágyra, majd vizes törülközőt hozott a homlokomra. Betakargatott, és lelkemre kötötte, hogy most már aludjak. Engedelmesen tettem neki eleget, és a Ron-illatú párnák között az álmok mezejére tévedtem.