Ron el�ttem l�pkedett, �n meg loholtam ut�na. Tekintve, hogy � sokkal nagyobbakat l�p, iparkodnom kellett. Egy id� ut�n �rezni is kezdtem a fesz�tett temp� hat�s�t, bal oldalam kezdett nagyon sz�rni.
- Lass�ts, k�rlek! – lihegtem, �s meg�lltam, hogy kif�jjam egy kicsit magam.
- Nocsak, csak nem terhel meg ez a kis s�ta? – g�nyol�dott.
- S�ta? Hah, neked biztos az! – v�laszoltam, majd egy pad fel� vettem az ir�nyt.
- Ne m�r, Kate! Nekem sietnem kell vissza...
- Akkor menj! Majd megyek �n is... – tan�csoltam.
- Persze! Majd sz�pen elt�vedsz, �s az �n hib�m lesz az eg�sz.
- Mi�ta �rdekel ez t�ged? – v�gtam vissza.
- Hermione kitekern� a nyakam.
- Aha... Sz�val Hermione... �rthet�... – motyogtam.
- J�, akkor lass�tok. Megfelel? – forgatta a szem�t. Lassan b�lintottam, �s �jra elindultunk.
Ron betartotta az �g�ret�t. M�r nem loholt annyira, �gy egym�s mellett mehett�nk.
- Mi�ta dolgozol n�la? – k�rdeztem.
- Nem r�g �ta – v�laszolta h�v�sen. – Mi�rt �rdekel ez t�ged?
- Semmi, semmi... Ha tudtam volna, hogy itt leszel... – Elharaptam a mondatot. L�ttam, hogy lehajtja a fej�t, nem sz�lt semmit. – Hogy van anyuk�d? – vetettem fel k�nnyednek sz�nt hangon, de ink�bb cincog�snak t�nt.
- Eg�sz j�l. M�r sokkal jobban van az�ta, hogy... besz�lt�nk – fejezte be.
- �r�l�k – nyeltem nagyot, mert m�r tudtam, hogy m�sodpercek k�rd�se, �s kirobban a balh�.
- Mi�rt kerest�l meg aznap? – tette fel a nagy k�rd�st.
- Mert agg�dtam �rted. Nem tudtuk, hol vagy, napokra elt�nt�l, �n pedig azt hittem... azt hittem...
- Nem kellett volna odaj�nn�d.
- Ut�lag m�r �n is megb�ntam. �s sok mindent m�g – mondtam. �sszeh�zott szemekkel n�zett r�m, mintha azt k�rdezn�, ezzel az � kijelent�s�re c�lzok-e. Magabiztosan �lltam a tekintet�t, megadva ezzel a v�laszt: igen. Ron arc�n �szinte mosoly jelent meg, �n pedig elbizonytalanodtam... Tal�n f�lre�rtettem valamit? Minek �r�lhet ennyire? Azt�n r�j�ttem: meg�rkezt�nk. A k�nyvt�r utc�j�ban �lltunk, m�r messzir�l l�ttam a Hermione �ltal kirakott c�gt�bl�t, amely nagy bet�kkel hirdette, hogy itt azt�n mindenki megtal�lja a neki val� k�nyvet. �n is megk�nnyebb�l�st �reztem, v�gre megszabadulok t�le.
- V�gre – s�hajtotta, majd er�teljes l�ptekkel megindult a k�nyvt�r fel�.
- Hermione, megj�tt�nk – ki�ltottam el magam, mikor bel�pt�nk.
- Megj�ttetek? Hogy �rted, hogy meg... – Amint megl�tta Ront, tork�n akadt a sz�. – H�t � meg mit keres itt? – lep�d�tt meg. – Azazhogy... Ne haragudj Ron! Szia! – ocs�dott fel, majd gyorsan elvette Ront�l a l�d�t, �s az egyik asztalra helyezte. – Meglep, hogy te j�tt�l. Egy�ltal�n mi k�z�d van az eg�szhez?
- Mr. Creepn�l dolgozom... � meg engem v�lasztott, ez a l�da ugyanis t�l neh�z lett volna Kate-nek.
- Aha... �rtem. K�sz, hogy seg�tett�l, Ron – mosolygott Hermione.
- Sz�vesen – motyogta v�laszk�nt. – Most mennem kell vissza. Sziasztok! – k�sz�nt el gyorsan, �s m�r el is t�nt.
- Ez meg mi a j� �g volt? – n�zett r�m Hermione, mire �n csak megvontam a v�llam. Mindent nekem kell tudni?

Term�szetesen nem �sztam meg ennyivel. Hermione alaposan kifaggatott az �tr�l, �n pedig besz�moltam a k�lcs�n�s gy�l�let�nkr�l.
- Nem hiszem, hogy gy�l�l t�ged, Kate. Nem olyan r�gen m�g cs�kol�ztatok. Az �rz�sek nem v�ltoznak meg ilyen k�nnyen...
- T�vedsz! A szerelem nagyon k�nnyen �tfordulhat gy�l�letbe. Sajnos �gy van.
- Biztos minden rendbe j�n... – veregette meg a v�llam, mikor l�tta keser� fintoromat.
- Te nem tudod... Nem is sejtheted, milyen volt Ron arca az �t alatt... – zokogtam fel. – Minden olyan volt, mintha dementorok venn�nek k�r�l. M�g �lni sem volt kedvem komolyan. Meg akartam ezt az eg�szet besz�lni vele, de nem j�tt �ssze. Addig b�n�zok, m�g �r�kre elvesz�tem. Pedig �n... �n... – k�szk�dtem – szeretem.
Hermione meg�rt�en b�lintott, �n pedig tov�bb s�llyedtem az �nsajn�latba.

Teltek a napok, elsuhant p�r h�t is, �s a Ronnal t�rt�nt n�zetelt�r�sem v�g�re m�g mindig nem siker�lt pontot tennem.
- Kate, ma hamarabb el kell mennem, de megk�rn�lek egy sz�vess�gre. – Na kezd�dik, gondoltam. – D�lut�n �rkezik meg n�h�ny lev�l, amiket el kellene hoznod hozz�m. Megtenn�d? – Mit mondhattam volna?
- Igen, persze.

�gy azt�n, mikor a h�rom bagoly megj�tt a levelekkel, �n pedig bez�rtam, elindultam Hermion�hoz. Kopogtam, mire kikiab�lt:
- Egy pillanat!
Majd:
- Nyisd ki, l�gyszi!
Nem tudtam, mire v�lni, tal�n van fent n�la valaki? Hamar megkaptam a v�laszt, mivel kiny�lt az ajt�.
- M�r megint te? – ny�gtem fel. Na, vajon ki �llt ott? Igen, igen, �. Pirospont, ha eltal�lt�tok. Becs�rtettem mellette jobbra-balra pillantva, mikor megl�ttam Hermion�t. Nem, nem volt hi�nyos �lt�zetben, teljesen norm�lisan n�zett ki.
- Itt vannak a levelek – nyomtam mogorv�n a kez�be, �s m�r fordultam is el.
- M�sz is? – k�rdezte. – Gyere, �lj le. K�rsz valamit?
- Nem. T�nyleg mennem kell.
- Ugyan m�r, egy kis narancsl� ezut�n a l�t�s-fut�s ut�n biztosan j�l esne. – Azzal m�r a kezembe is nyomott egy poharat, �s lenyomott a sz�kbe. – Mindj�rt j�v�k – mondta, majd elt�nt az el� szob�ban.
- Hermione, hol vagy? – t�nt fel Ron, majd megpillantott engem. Egy fintorra volt csak ideje, mert valami meg�t�tte a f�l�t. �n is hallottam, �s abban a percben a v�r megfagyott az ereimben. Ajt�kattan�s. Ron azonnal a bej�rathoz szaladt, de nem t�vedtem, z�rva volt.
- Merlin szak�ll�ra! – szitkoz�dott Ron. – Nyisd ki, Hermione! Ez nem vicces!
Semmi v�lasz. M�g el is nevettem volna magam ezen az egy�bk�nt r�hejes szitu�ci�n, ha nem Ronnal lettem volna bez�rva egy lak�sba az �t�dik emeleten.
- Pr�b�lkozz az Alahomor�val - mondtam lust�n.
- Azt hiszed, nem ezzel kezdtem – j�tt az ep�s v�lasz. – Ennek annyi. Itt maradtunk.
- Egyszer csak visszaj�n – elm�lkedtem.
- Egyszer. De �n nem v�rok addig! Nem b�rok ki egyetlen perccel t�bbet sem ve... – Elharapta a mondatot, b�r �gy is tudom mit akart mondani.
- Mi�rt s�rtegetsz folyton? – tettem fel a k�rd�st szomor�an. Ezzel megfoghattam, mert elgondolkozott.
- Nem is tudom... El�gt�tel.
- El�gt�tel, de mi�rt? – faggattam tov�bb.
- Na ne mondd, hogy szerinted te kisangyal vagy!
- Egy sz�val sem mondtam – menteget�ztem. – �n csak... Rosszul esik, �s k�sz. Nem �rtem, hogy k�t feln�tt ember mi�rt nem tud tiszta vizet �nteni a poh�rba.
- Tal�n az�rt, mert k�zt�nk olyan fesz�lts�g van, amit nem tudok csak �gy eltaposni.
- J�. Akkor besz�lj�k meg. Kezdj�k azzal, hogy bocs, ami�rt fel akartalak vid�tani, amikor anyuk�d beteg volt.
- Mi�rt akarsz velem kib�k�lni, Kate? – k�rdezte �szint�n Ron. �reztem, hogy elpirulok, �gy gyorsan lehajtottam a fejem. – H�t j�l van – vont v�llat. – �n meg akkor bocs�natot k�rek, ami�rt azt mondtam, hogy megb�ntam a randit.
- Hazudt�l? – k�rdeztem vissza halkan. �retlen�l n�zett r�m, mire �n megism�teltem: - Hazudt�l, mikor ezt mondtad, vagy igaz volt, �s t�nyleg megb�ntad?
- Nem b�ntam meg – r�zta a fej�t. Megk�nnyebb�lten s�hajtottam fel. – Csak akkor j�l esett ezt mondani.
Robotszer�en b�logattam, majd mindketten cs�ndbe burkol�ztunk. Siker�lt valamennyire elsim�tani a kett�nk k�z�tt felgy�lemlett fesz�lts�get, de azt m�g nem mondhatn�m, hogy minden rendben van. Egy ilyen besz�lget�s m�g nem old meg mindent. Azok a szavak akkor is ott vannak a fejemben, ha bocs�natot is k�rt. Tal�n sosem felejtem el �ket. Tal�n csak id� kell. Nem tudom. Mindenesetre kezd�snek ez is megteszi. Mindketten kimondtuk, b�rmennyire is neh�z volt. A percek lassan teltek, de �n �gy �reztem, nincs mit mondanom. Most nem tudok. Kell egy kis id�, vagy tal�n sok, hogy megem�szthessek mindent, m�g ezerszer �tgondolhassam, megfejthessem a megold�sra v�r� k�rd�seket. Egysz�val egyed�l akartam lenni. Ez azonban am�g Hermione nem j�n vissza, �s nem enged minket el, nem igaz�n lehets�ges. Ahogy Ronra pillantottam � is hasonl�kon gondolkozhatott, mert s�r�n tekintgetett az ajt� fel�, �s minden apr� neszre felkapta a fej�t. Arca gondterhelt volt, homlok�t v�kony r�ncokba form�lta az er�s gondolkod�s. Sz�j�t �sszecs�cs�r�tette, szeme s�t�t volt. Ideges mozdulattal a haj�ba t�rt, majd lassan visszatette kez�t az asztalra. Ujjai dobolni kezdtek, �temesen j�tszottak a falapon. Kin�ztem az ablakon, �s szomor�an vettem tudom�sul: esik. A lusta es�cseppek lassan folytak le a konyha bep�r�sodott ablak�n, majd gyorsabb temp�ra v�ltottak, ahogy a zaj is er�s�d�tt: az es�cseppek egyre er�szakosabban doboltak az ablakp�rk�nyon. Hirtelen olyan s�t�t volt minden, �gy �reztem, nem el�g, hogy a hangulatom is szomor�, az id�j�r�s m�g egy lap�ttal r� is tesz. Egy vill�m has�tott �t a komor �gen, �n pedig ijedten rezzentem �ssze.
- Hermione cs�nya tr�f�t �z vel�nk – morogtam f�lhangosan. Ron egyet�rt�en b�lintott. – Nekem haza kell mennem. – �jabb b�lint�s. – A csud�ba is! – csaptam az asztalra, de azonnal fel is szisszentem a f�jdalomt�l. Magamban k�romkodtam, cs�ny�bbn�l cs�ny�bb szavakkal l�ttam el mind magamat, mind Ront, mind Hermion�t, �s ezt az eg�sz helyzetet. Olyannyira belefelejtkeztem a dolgokba, hogy meg se hallottam, amint Hermione kulcsa cs�rd�lt a z�rban, l�bai halkan koppantak a padl�n �s ahogy b�tortalanul ”hall�zott” nek�nk.
- Merre volt�l? – n�ztem r� v�dl�n. – Ez nem volt sz�p, Hermione.
- Ne haragudjatok... �n csak seg�teni akartam. Rem�ltem, hogy megbesz�litek a dolgokat.
- Ha a seg�ts�gedre szorulok, majd sz�lok – vetettem neki, majd felpattantam, �s kiviharzottam a szob�b�l.
Odakint tov�bbra is szakadt az es�, nem kellett neki t�z m�sodperc, b�rig �ztam. Az es� elmosott mindent, de a gondolataimat nem. �gy �reztem, az eg�sz �letem kisiklott az eredeti hely�r�l. El�sz�r Ron, most Hermione. Elegem volt �s fogalmam sem volt, mit tegyek...