|
2. A vacsora
Godric’s Hollow. Az a kisváros, ahol minden van, és ahol mindenki ismeri egymást. Az utcák gyönyörűek, a táj csodálatos, és hullnak a levelek. Ezen a remek őszi estén sétálgatott Ginny Weasley az üres utcákon. Nem akart egyből Hermionéékhoz hoppanálni, addig össze kellett szednie a gondolatait. Hiszen ezt az estét Ronnal, Hermionéval és Harryvel fogja tölteni. Jelen esetben Ron és Hermione nem számítottak. Sétája közben végig egy mondat dübörgött a fejében: „Ott lesz Harry! Ott lesz Harry! Ott lesz Harry!” Ginny eddig tagadta, hogy többet érez barátságnál a fiú iránt, de most, hogy a kapcsolata is tönkrement, be kellett ismernie. Rajta kívül pedig csak a barátnői tudtak róla. Gondolatai közé befészkelte magát a legkellemetlenebb, vagyis a szakítása Adammel.
~1 nappal korábban~
- Ginny, elég volt! Mégis mi vagyok én neked? Valami játékszer? – fakadt ki Adam, amikor Ginnyvel beszélgettek a lány lakásán.
- Miről beszélsz?
- Arról, hogy elegem van! Fél éve vagyunk együtt, de te fél éve semmi másról nem bírsz beszélni, csak a csodálatos és fantasztikus Harry Potterről!
- Ez nem igaz!
- De igen, igaz! Kezdetben azt hittem, csak mesélsz róla, de most már rájöttem, hogy csak róla vagy képes beszélni!
- Figyelj! Harry a barátom, ezért magától értetődő, hogy beszélek róla!
- Én nem hiszem, hogy ti csak a barátok vagytok.
- Ez a...ez a...ez a legalaptalanabb és a legundorítóbb vád, ami valaha ért!
- Mondd, hogy nem így van! Te tök véletlenül nem jártál vele?
- De. Igen. Jártam vele. Pár hónapig, amikor még ötödikes voltam. De utána más utakon indultunk el, és az óta csak barátok va...
- De te még mindig szereted.
- Tessék?
- Mondd a szemembe, Ginny! Mondd a szemembe, hogy már nem vagy belé szerelmes!
- Én...én...
- Tudtam!
- Ne, Adam, kérlek, hallgass meg!
- Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani! Végeztem veled! És hagyj békén!
- Adam, kérlek, várj! – kiáltotta Ginny, de addigra Adam már elhoppanált. Ginny lekuporodott a földre és elkezdett sírni...
Szörnyű volt erre a szóváltásra visszagondolni. Ginny nem is tette szívesen. De mire ezt végiggondolta, azt vette észre, hogy már az ajtó előtt áll. Épp készült volna kinyitni az ajtót, amikor egyszer csak: ’Pukk!’
- Ááá! Jaj, Harry! A szívbajt hoztad rám! – sikoltott Ginny.
- Igazán nem akartam. – mondta Harry, megtoldva egy mosollyal, amitől Ginny már nem érezte a lábait. – Ennél pontosabban nem is jöhettem volna.
- Ja, én gyalog jöttem.
- Komolyan?
- Igen, szeretek sétálni. És egy kicsit gondolkodnom kellett.
- Hát igen. Én is olyankor szoktam sétálni, amikor gondolkodnom kell.
- Hm, ezek szerint úgy látszik, ez is közös bennünk.
- Ezek szerint. – mosolygott Harry. - Hát akkor, csak ön után, hölgyem!
Beléptek Ron és Hermione házába, ahol már az előszobában ínycsiklandozó illatok fogadták őket.
- Sziasztok! Megjöttünk! – kiáltott Ginny.
- Nahát! Együtt jöttetek! De jó, akkor nem kell várni senkire! – hajolt ki a konyhából Hermione.
- Pont egyszerre érkeztünk. – mondta Harry. – Fú, Ron! Tudod, mit hoztam?
- Remélem, csak töményet!
- Hülye. Nem. Igazi, tölgyfahordóban érlelt mézbort, szigorúan - és ezen van a hangsúly – méreg nélkül!
- Király! Mindig is meg akartam kóstolni méreg nélkül. – vigyorgott Ron, miközben Ginny bement a konyhába Hermionéhoz.
- Szia Hermione! Mit csinálsz?
- Ó, mindenféle földi jót! Pulykát, pudingot, salátát, mindent!
- Mindenesetre jó illata van!
- Mondd csak, Ginny! Mi van veled, meg Harryvel?
- Mi lenne? Semmi! Jaj, Hermione, légy szíves ne nézz így rám! Barátok vagyunk, ennyi! És ha nem tudnád, most vagyok túl egy fél éves kapcsolaton...
- Aminek tudjuk, hogy lett vége, ééés újra visszaértünk Harryhez.
- Ez egy ördögi kör. – sóhajtott egy hatalmasat Ginny, mire Hermione átölelte.
- Hidd el, Ginny, szerintem lesz ebből több is, mint barátság!
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne! – mosolygott a lány. Hermione nagyon érdekes helyzetben volt. Tisztában volt Harry, és Ginny érzéseivel is, hiszen mindketten bevallották neki. Ám, hogy ne bízzák el magukat, Hermione a somolygásokon és a megjegyzéseken kívül nem mondott senkinek semmit. – Nos, azt hiszem, teríthetünk!
Miután elfogyasztották Hermione kiváló vacsoráját, leültek beszélgetni. Ez jó sokáig eltartott, s közben elfogyott a mézbor is. Már éjfél is elmúlt, mire Ginny és Harry kiléptek a házból.
- Eszméletlenül jóllaktam! – mondta Ginny.
- Igen, én is! Hermione nagyon jót főzött.
- Az biztos.
- Haza is gyalog akarsz menni?
- Igen, mert annyira jóllaktam, hogy ha hoppanálnék, annak szerintem elég undorító következményei lennének. – fintorgott a lány.
- Akkor elkísérlek. Amúgy sem laksz tőlem messze, és rám is rám fér a séta.
- Rendben. Legalább nem fogok unatkozni.
Azzal elindultak. Rengeteget beszélgettek útközben, és ez annyira elvonta a figyelmüket, hogy egy pillanatról a másikra bizony azon kapták magukat, hogy már Ginny lakása előtt állnak.
- Ó! Már itt vagyunk? Pedig olyan jót beszélgettünk. – szólt Harry.
- Folytathatjuk odabent, ha van kedved.
- Jól hangzik.
Beléptek a lakásba, és Harry hirtelen nem volt képes becsukni a száját.
- Ginny! Ez a lakás...gyönyörű!
- Komolyan? – döbbent le a lány. - Pedig nagy a rendetlenség. Pff, látnád a szobámat!
- Hidd el, az én lakásomhoz képest ez rend. – vigyorgott Harry. – De tényleg gyönyörű! Hirtelen a Griffendél klubhelyiségében érzem magam. Pedig több mint öt éve nem jártam ott!
- Örülök, hogy tetszik. Kérsz valamit? Nincs semmi, de azért kérj bátran.
- Nem kösz. Megelégszem a semmivel. – mosolygott Harry. – Ginny – szólt, mikor már mindketten a kanapén ültek. – Kérdezhetek valamit?
- Persze, mondjad.
- Nem akarok tapintatlan lenni, de miért szakítottál a barátoddal?
- Hát...igazából...azzal gyanúsított, hogy mást szeretek, és nem őt.
- De hiszen...
- És teljesen jogosan. Amíg együtt voltunk, nem mertem bevallani magamnak, hogy nem őt szeretem, csak akkor, amikor a szemembe mondta.
- Ginny...én...igazán sajnálom.
- Nem érdekes. Csak most, hogy már nem vagyunk együtt, hihetetlenül magányosnak érzem magam. Tudod, a lányok mind párkapcsolatban élnek, így velük nem találkozom olyan gyakran, és nincs senki, aki meghallgatna, és... – a lány hangja elcsuklott, és könnyek gördültek le az arcán. Harry pedig gondolkodás nélkül átölelte.
- Figyelj. Bármi van, én mindig itt leszek. Szívesen meghallgatlak, és segítek, ha tudok.
- Köszönöm, Harry.
- Öhm...most már azt hiszem, ideje mennem. – állt föl Harry, miután kibontakoztak az ölelésből.
- Hát jó. Harry! Mindent nagyon köszönök.
- Igazán nincs mit. Ginny, jól vagy? Hullasápadt vagy!
- Ami azt illeti, nem egészen. – motyogta Ginny, majd összeesett...volna, ha Harry nem kapja el az utolsó pillanatban. A karjaiba vette, és bevitte a szobájába. Aurorként tudta, hogy mely bűbájokkal kell az ájult embert meggyógyítani, így ellátta a lányt, aki ezek után fel is ébredt.
- Harry, mi...
- Összeestél. De, nyugi. Nincs semmi baj. Most aludj. – mondta Harry, és megpuszilta Ginny homlokát. De ő már ekkor csendesen aludt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
