Ülök a szobámban, és nézek ki a fejemből. Nem valami eseménydús időtöltés, de nekem megfelel. Tulajdonképpen inkább gondolkodom. A gondolataim pedig csak egyvalaki körül forognak. Na, ki az? Csak nem Harry? Dehogynem. Jaj, Harry. Miért szeretlek téged? Miért pont téged? Ez tipikus. Ginny Weasley, aki folyton beleválaszt... – ezekkel az öncsépelő gondolatokkal volt elfoglalva Ginny szerda este, amikor a szobájában ülve az aznapi eseményekre gondolt vissza.

~Reggel~

Ginny nagy vidáman kelt föl reggel és indult be a minisztériumba. Kíváncsi volt, hogy milyen lesz úgy dolgozni, hogy kihagyott egy napot. Amikor beért, semmi furcsát nem érzett. Beült az irodájába, hogy elkezdjen dolgozni, ám meglepve tapasztalta, hogy nincs az asztalán semmilyen munkára váró irat. Épp elindult volna Peterhez, amikor résnyire nyílt az ajtó, utána pedig valaki belökte a lábával.

-         Helló. Bocs, hogy így kopogás nélkül rád török, de az előbb Peternél voltam, aki közölte, hogy ha már erre jövök, hozzam már el neked ezt a „néhány” papírt. – jött be Harry. Elég furcsa látványt nyújtott, hiszen mindkét keze tele volt mappákkal és papírokkal. – Aszongya. Ezt itt – vett elő annyi papírt, hogy Ginny szerint az simán kitette a Roxfort történetének a felét. – Peter küldi, ezt meg – húzott elő egy másik adag papírt – meg a miniszter. Mindenki kapott. Különböző figyelmeztetések vannak benne, hogy egy, vagy több szökött halálfaló közeledik. Nem érdemes elolvasni. Hülyeség. Most pedig, ne haragudj, de mennem kell. Szia!

-         Szia. – mondta Ginny magának, mert ekkor Harry már messze járt. Vajon haragszik rám? – kezdett el gondolkodni Ginny, de rájött, hogy ennél több ezer fontosabb dolga is van. Már majdnem öt óra is elmúlt, amikor Ginny végre felállt az asztalától, és mivel egész nap nem evett semmit, a büfé felé vette az irányt. Imádta a minisztérium büféjét, mert ott mindig zajlott az élet, és tudta, hogy ez most sem lesz másként. Amikor odaért, Hermione, Sarah és Christine már messziről integettek neki. Elindult feléjük, de az útjába állt maga Cornelius Caramel.

-         Miss Weasley! Örülök, hogy itt van! Megkapta a figyelmeztető leveleket, amiket küldtem?

-         Igen, megkaptam, miniszter úr.

-         És mit gondol róluk?

-         Azt, hogy nincs sok értelmük. Miniszter úr, egyelőre nincs miért aggódni, szóval ne is tegye ezt!

-         Ugyan, Miss Weasley, magát elvakítja a szerelem.

-         Milyen szerelem? Miniszter úr, én szingli vagyok! – mondta Ginny a kelleténél kicsit hangosabban. – Akarom mondani, nem élek párkapcsolatban és nem vagyok szerelmes. – fejezte be Ginny, de olyan vörös volt, mint a haja.

-         Jó, rendben, nem érdekes. – mondta Caramel, majd elment. A büfére hatalmas csend borult, és Ginny felé hirtelen túl sok hím nemű lény kezdett el közeledni.

-         Ginny, igaz, hogy nincs senkid?

-         Ginny, randiznál velem?

-         Ne, velem!

-         Ginny, tetszel nekem!

-         Szerelmes vagyok beléd!

-         Ginny,...

-         ÁLLJ! – kiáltott fel Ginny. – Fiúk. Nagyon kedvesek vagytok, de csak vicceltem. Van barátom.

-         Ez nem igaz! – szól valaki a fiúk közül.

-         Bocs, fiúk, megbeszélhetnénk ezt máskor? Most dolgom van. – indult kifelé a büféből Ginny, de mindegyik egymást löködve követte. Ginny a végén már futott, és sikerült bemenekülnie az irodájába. Ott visszaidézte, hogy ki milyen arcot vágott. Mindenki tátott szájjal nézett rá, kivéve Harryt. Ő próbálta elfojtani a nevetését, sikertelenül. Ginnynek ez nagyon rosszul esett, mert azt hitte, Harry meg fogja érteni. Hiszen őt is minden nap követik lányok mindenhová. Miért teszi ezt? Ginny leült a földre, hogy gondolataiba mélyedjen, de ezt nem tehette meg, mert kopogtattak.

-         Ki az? – kérdezte Ginny bátortalanul.

-         Chris vagyok, és itt van velem Sarah és Hermione is!

-         Gyertek!

-         Úristen, Ginny, ez mi volt? – kérdezte Hermione.

-         Én tudjam?

-         Jó sokan vártak rád, ahhoz nem fér kétség. – mondta Sarah. – De miért vágsz ilyen savanyú képet? Várj, kitalálom. Harry. – Ginny bólintott.

-         Ő is követett? – kérdezte izgatottan Christine.

-         Nem. Csak, amikor körbenéztem, mindenki teljesen le volt döbbenve, kivéve őt. Röhögött. Egyszerűen csak röhögött. Pedig ha valaki, akkor ő tudhatná. Hiszen lányok milliói állnak érte sorba! – Ginny a végén már ordított.

-         Jaj, Ginny. – guggolt le hozzá Hermione, és megölelte. – Hidd el, hogy...

KOP! KOP!

-         Ki vagy? – szólt ki Sarah.

-         Sarah?

-         Harry? – Sarah kinyitotta az ajtót.

-         Minden rendben? – lépett be a szobába Harry.

-         Ööö...bocsi, de nekem most mennem kell! – állt fel Hermione.

-         Nekem is! – csatlakozott hozzá Sarah.

-         Nekem nem. – közölte Christine, de miután Hermione a bordái közé könyökölt, kinyögte, hogy ’nekem is’, majd a három lány elhagyta Ginny irodáját.

-         Ginny, mi a baj? – guggolt le a lányhoz Harry, de ő fel se emelte a fejét. – Ginny? Ginny, nézz rám! – a szólított felemelte a fejét, majd megszólalt: - Hogy tehetted, Harry?  Egyszerűen szörnyű volt! De te észre se vetted, hogy nekem talán rosszul esik, de azért kiröhögtél!

-         Ginny, figyelj... – vigyorgott Harry.

-         Látod, már megint!

-         Ginny, végighallgatnál? Gondolod, hogy én nem éltem át ezt már vagy ezerszer? Dehogynem. És először én is így viselkedtem. Eszem ágában sem volt kinevetni téged, csupán azt találtam aranyosnak, és viccesnek, hogy hogyan próbálod visszatartani őket. Ginny! Te egy fantasztikus lány vagy, akit mindenki szeret! Csodálkozol, hogy ez a sok srác mind utánad ácsingózik? Mert én nem. És hidd el, ez egyáltalán nem vészes. Hozzá fogsz szokni és utána majd észre sem veszed!

-         Komolyan gondolod?

-         Biztos vagyok benne. – mosolygott Harry, és megölelte a lányt. Ezek utána felálltak, és Ginny azt érezte, hogy szédül, így meg is kapaszkodott az ajtófélfában. – Ginny, jól vagy? – kérdezte aggódó hangon Harry.

-         Persze, csak megszédültem.

-         Ginny, mondtam, hogy pihend ki magad!

-         Így is volt! Csak ma még nem ettem semmit, és szörnyen éhes vagyok. Úgyhogy ha megbocsátasz, most hazamegyek, és eszem.

-         Ahogy gondolod. – indult el kifelé Harry. – Gin! – szólt vissza. – Vigyázz magadra.

-         Úgy lesz. – mosolygott a lány, majd becsukta Harry mögött az ajtót, és elhoppanált. Otthon, miután evett, leült az ágyára, és elkezdett zenét hallgatni. Kinn szakadt az eső, de ez Ginnyt, nem érdekelte, mert csak az aznap lezajló események jártak a fejében.