Csütörtök délelőtt Harry ült az irodájában. Lábát az asztalon pihentette, a zene szólt, és munka helyett a Reggeli Prófétát olvasta. Ez egy furcsa jelenség volt, hiszen Harry minden nap már a reggeliző asztalnál elolvassa a prófétát, és az irodában pedig mindig dolgozik. Hogy mi is volt az indok erre a munkakerülő viselkedésre? Az, hogy amit munka gyanánt kapott, így nézett ki: Jelentést kérek a legutóbbi akcióról, ami szökött halálfaló ellen volt. C. Caramel. Harry már röhögött kínjában. Mikor fogja fel végre a miniszter, hogy egyelőre nincs veszély? Gondolta, majd összedob valamit, ha már nagyon sürgős. Egyszer csak, a szokásos csattanással nyílt az ajtó, és Harry tudta, hogy ezek szerint, nem csak ő kapta ezt a bugyuta feladatot.

-         Dan, téged gyerekkorodban nem tanítottak meg a kopogás csodás művészetére?  - kérdezte Harry még mindig az újság mögül, majd becsukta, levette a lábát az asztalról, és várakozóan vendégére nézett.

-         Ha meg is tanítottak, régen volt. – felelte a megszólított, és leült a Harryvel szemben lévő székre. – Te is megkaptad ezt az agyatlan marhaságot? – mutatott a Harry előtt heverő papírra.

-         Te sem dolgozol rajta? – kérdezett vissza Harry.

-         Mégis mikor fogja már fel, hogy nem kell fosni, mert nem szökött meg és nem tért vissza senki?

-         Nem tudom.

-         Lehet, beszélned kéne vele. A te véleményedre legalább ad.

-         Ja, lehet. Majd alkalomadtán megmondom neki. De addig legalább nem kell csinálni semmit. Annyira idegesít ez a sok papírozás. Bejövünk reggel: írjál jelentést erről meg erről, satöbbi. Csak a papírmunka van. Ahelyett, hogy teszem azt, mennénk védeni a Roxfortot. Tudom, hogy nem kell, de szívesebben álldogálnék fölöslegesen egy iskola mellett, mint hogy folyamatosan az irodámban üljek és írjak mindenfélét Peternek. Akinek mindez persze azért kell, mert nem bírja levenni a nyelvét a miniszter seggéről. Bírom Petert, nem az, de úgy lohol Caramel után, mint egy pincsikutya.

-         Teljesen igazad van. Minek aszalódunk itt? Az egyetlen vigasztaló tudat, hogy legalább csajok is vannak.

-         Neked úgy teljesen véletlenül nincs barátnőd?

-         A csajok alatt Sarah-t értettem.

-         Hát hogyne.

-         Komolyan!

-         Oké, vicceltem. – mondta Harry, amikor a Danieléhez hasonló csattanással nyílt ki és csukódott be egy szempillantás alatt az ajtó, és a fiúk csak annyit észleltek, hogy Ginny támaszkodik az ajtónak, és liheg.

-         Bocs, fiúk. De megláttam az első ajtót, ami ez volt, és bemenekültem. Komolyan, kikészítenek. Jó, hogy a mosdóba nem jönnek utánam.

-         Menekülsz a rajongóid elől? – kérdezte vigyorogva Harry.

-         Igen. Pontosan azt csinálom.

-         Hát – állt fel Daniel – akkor nem végeztél jó munkát. – odalépett Ginnyhez, a szemébe nézett és közölte: Ginny, szerelmes vagyok beléd! Járni akarok veled! – Ginny pár másodpercre ledöbbent, majd utána leesett neki:

-         Menj a francba, Dan! – kiáltott fel, Ginny, de addigra Daniel és Harry is a hasukat fogták a nevetéstől. – Jól van, elég volt! Hagyjátok már abba! – ezt már Ginny sem gondolta komolyan, mert ő is elnevette magát. Nagyjából tíz percbe telt, mire sikerült abbahagyniuk a nevetést, de kinn még mindig hallatszott a Ginny után futkosó srácok hangja. – Istenem, ennek soha sem lesz vége. – sóhajtotta a lány. – Bárcsak láthatatlanná válhatnék!

-         Nos – szólalt meg Harry – ezt megoldhatjuk. - kihúzott egy fiókot, majd elővett egy ezüstös csillogású anyagot. Felállt, Ginnyhez lépett, és a kezébe nyomta.  – Használd, amennyit csak akarod.

-         Harry, az életemet mented meg! Köszönöm!

-         Bármikor. – mosolygott Harry.

-         Na, gyere Ginny! – szólt Daniel – Kimegyek veled. – majd Ginny kérdő tekintetét látva hozzátette – Biztos vagyok benne, hogy te tudod, hol van Sarah. Egész nap nem láttam. – de erre Ginny csak forgatta a szemeit. Amint nyílt az ajtó, egyből ott termett sok kíváncsiskodó tekintet.

-         Na, jól van, szia, Dan! – „köszönt el” Harry.

-         Daniel! – állította meg Dant egy srác, akiről tudta, hogy már látta, de a nevére nem jött rá.

-         Mondjad. – miközben szépen a láthatatlan Ginny mellett lépkedett.

-         Nem láttad Ginnyt?

-         Nem, nem láttam. És most sem látom. – vigyorgott Dan, de ez a vigyor keserves vicsorba ment át, mert Ginny teljes erőből rátaposott a lábára. – De most megyek. Hello! Áá, Ginny, ez fájt. – mondta, amikor már hallótávolságon kívül tudták a fiút.

-         Nem ez volt a megfelelő alkalom az idióta szóvicceidhez. – közölte a lány. Közben odaértek Ginny irodájához. – Köszi, hogy falaztál nekem. Ja, és Sarah szerintem már az irodájában van.

-         Köszi! Szia!

-         Szia!

Ginny végre nyugodtan le tudott ülni, és megnézte, milyen munka vár rá aznap. Mivel csak a Caramel által kért jelentés várta, egy negyed óra alatt megírta, majd úgy döntött, átmegy Hermionéhoz, hogy elmesélje neki a történteket. Minél többet akarta hordani a láthatatlanná tévő köpenyt, mert Harry-illata volt, ami Ginnynek nagyon tetszett. Hermionét természetesen nem találta az irodájában, így egyből tudta, hogy a lány az ő bátyjával van. Sarah-nál tudta, hogy Daniel van, így utolsó reményként megcélozta Christine irodáját. Levette a köpenyt, majd bekopogott. Mivel nem érkezett válasz, benyitott. De, mikor ezt megtette, azt kívánta, bár ne tette volna. A szobában ugyanis nem más volt, mint Christine. De nem egyedül. Hevesen csókolózott Adammel. Amint belépett, Christine és Adam szétrebbentek, de Ginny se megszólalni, se mozdulni nem tudott döbbenetében. Nem tudta, mit csináljon. Azt se tudta, mit érez. Egyrészt szörnyen dühös volt, amiért Christine az ő volt barátjával csókolózott, akivel nem mellesleg pár napja szakítottak. Emellett Christine pedig egy több mint egy éves kapcsolatban volt Marc-kal, a gyógyítóval. Vagy már nem? Talán erről csak ő nem tudott?  Másrészt borzasztó érzés volt újra látni Adamet; Ginny azt hitte, ez soha nem fog bekövetkezni. Akárhányszor eszébe jutott a fiú, mindig megkörnyékezte a sírás, így most úgy érezte magát, mint aki annyira dühös, hogy mindjárt elsírja magát.

-         Ginny... – kezdte Christine, de addigra a megszólított kapcsolt, és szó nélkül elhagyta a szobát. Christine nagyon sokáig futott utána, és Ginnynek nem volt lehetősége arra, hogy magára kapja a köpenyt. Következésképpen Christine utolérte.

-         Ginny, kérlek, hallgass meg!

-         Nem, Christine, nem érdekel, mit akarsz mondani!

-         De Ginny, muszáj végighallgatnod! Kérlek! Mindent megmagyarázok!

-         Jó. – törődött bele Ginny, mert úgy gondolta, ha nem hagyja szóhoz jutni Christine-t, ezek után nem csak az a sok srác, hanem ő is követni fogja. – Mondd.

-         Az a helyzet, hogy Adammel már nagyjából három hónapja tart a kapcsolatunk. Azért mondom el most neked, mert jobban járok, ha nem titkolózom, mert utálok hazudni.

-         Ahhoz képest egész jól csinálod! – vágott közbe Ginny.

-         Nézd, tudom, hogy haragszol...

-         Még jó, hogy haragszom! Majdnem másfél éve jársz a barátoddal, akit az utolsó három hónapban folyamatosan csaltál, és nem mással, mint az én barátommal! Akivel tudom, hogy már szakítottunk, de három hónapja azért még együtt voltunk! – ordította Ginny.

-         Nem csalom! Egyszerűen két fiúval járok! Tudom, hogy ez szörnyű dolognak tűnik, de hidd el, nem az! Egyszerűen nem tudok a kettőjük között dönteni! És ha megkérhetlek, ne sajnáltasd magad, mert mindketten jól tudjuk, hogy sosem szeretted Adamet! – ’CSATT’ – Ginny teljes erőből pofon vágta Christine-t, aki nyilván sok minden másra számított, de erre nem.

-         Ezt most azért, mert elvetted a barátomat, azért, mert átverted a „másik” barátodat, azért, mert megbíztam benned, azért, mert becsaptál, azért, mert engem is átvertél, és azért, mert azt hittem, barátok vagyunk. De legalább egyvalamit hadd kérdezzek. – Christine még mindig az arcát fogdosta, ami piros volt Ginny keze nyomától – Hermione és Sarah tudták? – Christine a fejét rázta, és ijedten pislogott körbe. Ginny sarkon fordult, és elindult az irodája felé, de úgy megállt, mintha falba ütközött volna. Fogalma sem volt, hogy mikor és hogyan került oda annyi ember, de a Christine-nel való jelenetét az egész Auror Parancsnokság látta.

-         Ennyire érdekes vagyok? – kérdezte Ginny, és elindult.

-         Nem, csak kicsit furcsálljuk, hogy másodszor rendezel jelenetet alig két nap leforgása alatt. – szólalt meg valahonnan a háta mögül Peter.

-         Nem rendeztem jelenetet! – csattant fel Ginny.

-         Akkor vajon miért áll és bámul téged az egész Auror Parancsnokság? – Ginny hirtelen nem tudott megszólalni. Megint az az érzés fogta el, hogy mindjárt elsírja magát. Dühös léptekkel elindult, útközben Harry mellkasának vágta a köpenyét, és megszólalt: Most már, ha akarnék, se tudnék láthatatlanná válni, nem gondolod? – majd kiviharzott a minisztériumból.