Több mint egy hét telt el azóta, hogy visszatért halálfalók támadtak az Auror Parancsnokságra. Az emberek, akiket akkor a Szent Mungóba szállítottak, ma álltak újra munkába. Többek között Sarah Davis is, aki teljesen ki volt akadva azon, hogy a miniszter „büntetés” gyanánt folyamatos irodában ülésre és munkára ítélte őket. Több mint egy hét telt el, ám az aurorok azóta sem tudták kideríteni, vajon ki áll a halálfaló csoport élén. Ezen a hétfő reggelen Ginny és Harry vidáman, nevetve sétáltak be a minisztériumba, és bizony, amikor Peter elsétált mellettük, figyelembe se vették. Akkor sem, amikor utánuk kiáltott.

-         Harry, Ginny, ne csináljátok ezt! – kérte Peter, de kérésére nem érkezett semmilyen reakció. Követte őket, beszélt hozzájuk, úgy sem. Örült neki, hogy egyedül volt velük a liftben, mert gondolta, így könnyebb lesz beszélni velük. De sajnos rosszul gondolta. Harry és Ginny folyamatosan levegőnek nézték, azután is, mikor már kiszálltak a liftből. A lány irodája előtt elbúcsúztak egymástól, majd mindketten elindultak dolgozni. Peter üldözőbe vette Harryt, az irodájába is bement, öt percig tépte neki a száját, de ezek után feladta. Gondolta, tesz egy próbát Ginnynél is. Ez nehezebbnek bizonyult, mert a lány irodájához éppen akkor hoztak új ajtót.

-         Nos, reméljük, ez az ajtó megfelelő lesz, Miss Weasley. – mondta egy középkorú férfi. Társa, aki nagyjából egy 20 évvel volt fiatalabb nála, nem bírta levenni a szemét Ginnyről, és munka közben is elég felületes volt. Ginny messzebbről nézte, és időnként megmondta nekik, hol van jó helyen az ajtó. Peter kísérletet tett arra, hogy beszéljen a lánnyal. De miután itt is kudarcot vallott, mély levegőt vett, majd elhatározta magát: irány Caramel. Lement az 1. szintre, majd udvariasan bekopogott a miniszter irodájába. Miután engedélyt kapott a belépésre, bement, és egyből nekikezdett:

-         Nézze, miniszter úr, el kell mondanom önnek valamit.

-         Hallgatom, Wilson.

-         Az a helyzet, hogy én sem hittem el magának, amikor azt mondta, visszatért halálfalók közelednek.

-         Hogyan?

-         Nem hittem el magának. Hülyeségnek gondoltam. De felülkerekedtem ezen, és támogattam önt. Úgy érzem, nem kellett volna. Folyamatosan egy kettős játékot játszottam, ami ahhoz vezetett, hogy tulajdonképpen a legjobb aurorjaim nem állnak velem szóba.

-         Mi az, hogy nem állnak magával szóba? Na, majd én intézkedem!

-         Eszébe ne jusson! Igazuk van. Teljesen egyetértek, és ezelőtt is egyetértettem velük. Megkérdőjelezték az állítását. Hibáztak. Na és? Ez egy megbocsáthatatlan bűn? Ugyan már, miniszter úr. Nem érdemelnének érte semmilyen büntetést. Legfeljebb egy figyelmeztetést, hogy többet ilyet ne csináljanak. De azt nem köszönte meg nekünk, hogy harcoltunk ezekkel a halálfalókkal. Hogy védtük a minisztériumot. Nem. Semmi köszönöm. Csak a büntetés. Őszintén. Csodálkozik, hogy Daniel Vettel kilépett?

-         Hatalmasat csalódtam magában, Wilson.

-         Tudom. De nem érdekel.

-         Mi az, hogy nem érdekli?

-         Én is hibáztam. Tudom, hogy mit érez Harry Potter, a Weasley testvérpár, Hermione Granger és Sarah Davis. És itt már rég nem arról szól a dolog, hogy ön, miniszter úr, kiben csalódott és kiben nem.

-         Tudja, hogy miért szabtam ki nekik ekkora büntetést? Mert azt akartam látni, hogy dolgoznak, és nem azt, hogy folyamatosan lázadnak! Tudja, miért voltam annyit az utóbbi időben az Auror Parancsnokságon? Meg akartam figyelni Christine Walterst. Nem akartam senkire se bízni az ügyet, mert ennyire nem bízom meg senkiben. Christine Walters az első naptól fogva furcsa volt nekem. Azt gyanítom, hogy nem velünk van, ha érti, mire gondolok. Azóta tartom szemmel ezt a hat, illetve öt embert, amióta az a lány kilépett. Egy társaság voltak, és úgy érzem, a jómadaraink egyszerre állnak két oldalon.

-         HOGY MI??? Miniszter úr, ennél nagyobb őrültséget még sosem hallottam. Harry Potter. Az a Harry Potter, aki megmentett minket minden idők legnagyobb sötét varázslójától, az a Harry Potter lenne a visszatért halálfalók vezetője? Vagy Ron Weasley? Esetleg Hermione Granger? Vagy netán Ginny Weasley? Uram, ezt maga se gondolhatja komolyan!

-         Nem feltétlenül rájuk gondoltam! Ők csak a körítés hozzá! És mi van Sarah Davis-szel és Daniel Vettellel? Mr. Vettel szintén kilépett. Vajon miért?

-         Mert nem akart úgy itt dolgozni, hogy reggel beül az irodájába, és ott van egész nap!

-         Hát ez az! Mi is a baj ezzel? Vajon mit akart csinálni ezen kívül? Csak nem megfigyelni az aurorjainkat, hogy információkhoz jusson? Ó, dehogynem! Maga szerint miért van annyit Harry Potterrel?

-         És Sarah Davisszel?

-         Azért, mert ők összedolgoznak! Ügyesen csinálják! Mr. Vettel megfigyeli a férfiakat, Miss Davis a nőket. Több embernek a bizalmába férkőznek, például: Potter, Granger és Weasleyék. Aztán leadják az információkat a főnöküknek! Már, ha egyáltalán van ott valamilyen főnök!

-         Ez képtelenség!

-         Higgye el, nem az! Egyszerű! Logikus! Nekem is eltartott egy darabig, amíg rájöttem, de minden egybevág!

-         Akkor is képtelenség! Azóta ismerem Daniel Vettelt és Sarah Davist, amióta aurornak tanulnak! Ismerem őket annyira, hogy tudjam, ők a mi oldalunkon állnak!

-         És mi van Christine Waltersszel?

-         Őt valóban nem ismerem. De ez lényegtelen, mert ő már nem auror!

-         Hogy került az Auror Parancsnokságra?

-         Fogalmam sincs.

-         Hát akkor, ha fontos önnek az állása és a jó híre, Wilson, ajánlom, hogy derítse ki! Most pedig elmehet!

Peter, miközben az irodája felé tartott, próbálta összerakni a dolgokat. Amiket Caramel Danielről és Sarah-ról állított, az egy kész vicc volt. Emlékezett arra, hogy miért akartak aurorok lenni. Hogy védjék az embereket a rossztól. Ők is, mint minden varázsló, kaptak a háborúból elég rendesen. Peter tudta, hogy ők biztosan nem lehetnek árulók. Viszont Christine Walters felettébb elgondolkodtatónak bizonyult. Nem tudta, hogy került a minisztériumba. Azt pláne nem tudta, hogy került az Auror Parancsnokságra. Utánanézett. Az elmúlt 5 évben nem járt az aurorképzőre ilyen nevű lány. Sok időt töltött Sarah-val, Ginnyvel és Hermionéval, de mindig is olyan zárkózottnak tűnt. Aztán az, amit Ginnyvel tett...Ez az! Ginny! Beszélnie kell Ginnyvel! Gyorsan elment az irodájához. Ginny beengedte, de amikor elkezdett beszélni, ismét levegőnek nézte.

-         Ginny, nagyon fontos dologról kell beszélnem veled! Ginny, kérlek! Beszéltem Caramellel! – na, erre a lány felkapta a fejét.

-         Beszéltél vele? – vonta fel a szemöldökét Ginny.

-         Igen. Megmondtam neki, hogy végig veletek voltam. Viszont egy elég furcsa dologra világított rá. – ezzel elmesélte, hogy mit beszéltek Caramellel. – Ezért nagyon fontos lenne nekem, hogy elmondj minden részletet azzal a bizonyos vitával kapcsolatban.

-         Hát jó. Az úgy indult, hogy bementem Christine irodájába, ahol rajtakaptam, hogy Adammel, a volt barátommal csókolózik. Elrohantam, de utánam jött, és elmondta, hogy nagyon régóta tart a kapcsolata Adammel, meg, hogy egyszerre két fiúval jár. Vagyis már akkor is együtt voltak, amikor én jártam Adammel. Aztán a fejemhez vágta, hogy én sosem szerettem Adamet, erre pofon vágtam. Ennyi a nagy történet.

-         Hol jöttél össze Adammel?

-         Egy minisztériumi bulin. Tudod, ő a Varázsjogi Hivatalnál dolgozik.

-         Mi a teljes neve?

-         Adam Smith.

-         Adam Smith. Köszi. Szia Ginny!

-         Peter várj, hová...mész? – kérdezte Ginny, de Peter addigra már távol járt.