-         Nincsen semmi bajom!

-         Mr. Potter, kérem! Látom, hogy megsebesült, hadd vizsgáljam meg!

-         De most fontosabb dolgom is lenne!

-         Elhiszem, és meg is értem, de muszáj megvizsgálnom! Mr. Potter! Kérem! – ilyen szépen még soha nem kérte senki Harryt semmire.

-         Hát jó.

-         Remélem, nem vagyok túl indiszkrét. De elmondaná, mi történt? Rengeteg sebesült, és halott van.

-         Bizonyára hallott már róla, hogy új halálfaló banda szerveződött.

-         Igen, több embert is megöltek. Például a minisztert.

-         A miniszter meghalt? – döbbent le Harry.

-         Igen. Annyi átok érte egyszerre, hogy a szervezete nem élte túl.

-         Oh. Még ez is! – sóhajtotta Harry. – Szóval, – mondta, miután sikerült összeszednie magát. – kiderült, hogy két minisztériumi dolgozó szervezte az egészet, akik igazából csak azért dolgoztak a minisztériumban, hogy információkat szerezzenek. Tönkre akarták tenni az Auror Parancsnokságot, mert hát a halálfalóknak tulajdonképpen az aurorok a legfőbb ellenségeik. Felszólítottak minket, hogy küzdjünk meg, nyilván azért, mert ha elpusztítanak minden aurort, akkor már senki sem állhat az útjukba. Ennek a küzdelemnek most lett vége és... – Harry hangja elcsuklott.

-         Valami szörnyű dolog történt? – kérdezte a gyógyító hölgy.

-         Korábban elrabolták egy kolléganőmet, akit nagyon kedveltem, aztán megölték. Utána az egyik legjobb barátom holtan esett össze az orrom előtt, és jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy a szerelmem életben van-e, vagy nem.

-         Igazán sajnálom. De én hiszem, hogy a szerelme nem halt meg. Maga túl jó ember ahhoz és túl sok mindent tett már a varázslóvilágért, hogy ezt érdemelje. – a nőn látszott, hogy tényleg együtt érez vele. – Nos, azt hiszem végeztünk. – mondta, miután megitatott Harryvel pár bájitalt.  – Elmehet, Mr. Potter.

-         Köszönöm. Mindent köszönök, Miss...

-         Walsh.

-         Miss Walsh. Köszönöm. – búcsúzott el Harry, majd kilépett a kórteremből. A Szent Mungó folyosóján nagy volt a nyüzsgés. Amikor kiért, egyből össze is futott Ronnal.

-         Harry...

-         Hol van?

-         14-es kórterem.

-         Kösz. – Harry úgy rohant, ahogy a lába bírta. Perceken belül elérte a 14-es kórtermet, majd berontott. – Ugye nem halt meg?

-         Uram, kérem, menjen ki! – utasította Harryt egy gyógyító.

-         Kimegyek, csak mondják meg, életben van-e!

-         Sajnálom, de csak családtagoknak adunk ki információkat.

-         De kérem, muszáj tudnom!

-         Mr. Potter, legyen szíves, hagyja el a kórtermet! A saját érdekében, kérem!

-         Jó. – azzal kiment, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Kinn leült, majd a kezeibe temette arcát. Ez nem történhet meg! Bárcsak lenne egy időnyerője! Mindent megváltoztatna. Nem hagyná, hogy Sarah-t elrabolják. Ha Sarah-t nem rabolták volna el, nem lenne halott, sem ő, sem Daniel, sem Caramel. Szörnyen idegesítette, hogy nem tud semmit Ginnyről. Ha meghalt...ebbe belegondolni sem mert. Tudta, hogy nem lett volna szabad a lánynak ott lennie. Nem véletlenül aggódott! Tudta, hogy ez lesz a vége. Akkor hagyta abba a mélázást, amikor valaki leült melléje.

-         Hogy vagy? – kérdezte Peter.

-         Ezt most komolyan kérdezed? – vágta hozzá Harry.

-         Bocs. Igazad van.

-         Miért kellett Ginnyt elküldened?

-         Figyelj, Ginny egy nagyon ügyes lány. Kiváló auror lesz belőle.

-         Hát épp ez az! Lesz! Peter, 23 éves! Még csak két éve auror! És ő nem Hermione! Nem tud kívülről minden könyvet, ami tele van varázsigével! Ő még csak 23 éves! Emellett remek varázsló, de 23 éves! Meglátja egy halálfaló, mit gondol? Itt egy csaj, nyírjuk ki! És ha így volt? A gyógyítók nem mondanak semmit, mert nem vagyok családtag! Ha meghalt, én...én azt nem bírom ki.

-         Figyelj rám, Harry. Ginny 16 évesen túlélt egy háborút. 16 volt, fele ennyire okos, egyáltalán nem képzett, még az iskolát se járta ki! De túlélt egy háborút. Gondolod, hogy 23 évesen, amikor már képzett auror, ne élne túl egy egyszerű harcot? Hiszen erről szólnak a mindennapjaink!

-         Nem. A mindennapjaink az irodában ülésről és a papírmunkáról szólnak. – szólt közbe Harry.

-         És mit csinálsz azokban a papírmunkákban? Az elmúlt időszak eseményeiről, támadásairól írsz! Csak azért, mert éppen nincs semmi, attól még dolgozni kell! Te akartál harcolni! Hát tessék! Itt van a harc! Harcoltál, nem? Mindannyian a munkánkat végeztük! De amikor arra adtuk a fejünket, hogy aurorok leszünk, tudtuk, hogy ez nem lesz egyszerű, mert tele leszünk ilyen esetekkel! Vagy te nem tudtad? Azt gondoltad, hogy elmegyek aurornak, mert az király? Ez egy hálátlan szakma Harry. És igen, vannak, akik meghalnak, de ha nem becsülnéd alá a saját barátnődet, akkor rájönnél, hogy van annyira tehetséges és talpraesett, hogy ezt túlélte!

-         Nem becsülöm alá! Simán aggódom érte! Mondd, Peter, van neked barátnőd?

-         Van!

-         És te mit tennél, ha mondjuk az lenne a kérdés, hogy él-e, vagy sem, és te csak ülnél a kórterem ajtaja előtt, mert a gyógyítók nem mondanak semmit?

-         Hát...aggódnék.

-         Akkor miről is beszélünk?

-         Maradjanak már csendben, zeng maguktól az egész Szent Mungó! – rontott ki Ginny kórterméből egy gyógyító. – A hölgynek pihenésre van szüksége, de bemehetnek hozzá, ha akarnak. De csak nagyon rövid ideig!

-         Él? – pattant fel Harry.

-         Igen, él.

-         És ezt nem tudták volna 10 perccel ezelőtt megmondani?

-         Akarja látni, vagy nem?

-         Megyek. – mikor Harry belépett a kórterembe, egyszerre jött ki vagy öt gyógyító.

-         Harry! – szólt Ginny.

-         Itt vagyok. – ült le az ágya mellé a megszólított. – Hogy vagy?

-         Mindenem fáj.

-         Mi történt?

-         Nem tudom. Eltalált egy átokkal, de nem tudom, mivel.

-         Mindegy, nem érdekes. Az a lényeg, hogy életben vagy.

-         Hallottam, hogy kiveszekedted magad mindenkivel. – mosolygott a lány.

-         Tudnom kellett, hogy életben vagy-e. Nem bírtam volna ki, ha meghalsz. Sarah, Daniel, plusz még Caramel is.

-         Caramel meghalt?

-         Aha.

-         Te jó ég! Most mi lesz?

-         Fogalmam sincs. De arra is kíváncsi vagyok, hogy másokkal mi történt.

-         Hát arra én is. – sóhajtott Ginny. Hosszú percekig ültek csöndben. Majd Harry szólalt meg:

-         Na, jól van, hagylak aludni, kicsim.

-         Nem akarom, hogy elmenj!

-         Nem is megyek el. Itt leszek kint. De muszáj pihenned.

-         Hát jó. Szeretlek, Harry!

-         Én is szeretlek. – szólt Harry, majd mosolyogva nézte, ahogy kedvese elalszik. Mikor kiment, Ron, Hermione és Peter ültek a kórteremnél lévő padon.

-         Hogy van? – kérdezte Ron.

-         Azt mondta, mindene fáj. De egyébként látszik rajta, hogy jól van. Ki kell pihennie magát.

-         Hála Istennek! – sóhajtott Hermione. – Ha ő is... – nem tudta befejezni a mondatot, mert eleredtek a könnyei. Ron egyből átölelte. Tudták, hogy Hermionét szörnyen érintette Sarah halála, hiszen az egyik legjobb barátnőjéről volt szó. Hát igen. Sarah és Daniel. Harry leült, és a falnak támasztotta a fejét.

-         Ha lenne egy időnyerőm, - kezdte - mindent máshogy csinálnék.

-         Én is.

-         Én is.

-         Én is.