Ginny ránézett arra, akinek karjaiba szédült. Harry volt az.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen! De engedj el!
- Hagyd, hogy tartsalak még egy kicsit. – kérlelte Harry Ginnyt. Ginny belenézett azokba a zöld szemekbe és hatalmas vágyat érzett, hogy megcsókolja tulajdonosát. Harry is egy csókon gondolkodott, de nem volt rá ideje.
- Nem! Engedj el!
- Kérése, számomra parancs. – Azzal elengedte a lányt. – Hallottam, hogy elájultál. De nincs semmi bajod?
- Nincs! De szerintem ez nem…
- Anyu! Anyu! – Kate rohant oda hozzájuk. Amint odaért, rögtön átölelte anyját. Harry még sosem látta együtt Kate-t Ginnyvel, de rájött, hogy Kate nagyon szereti az anyját.
- Én elmentem. Sziasztok! – szólt Hermione és elment.
- Mi a baj, kicsim? – nézett le Ginny a lányára és elkezdte simogatni a haját.
- Hallottam, hogy itt vagy! Nagyon megijedtem!
- Nincs miért félned
- Annyira szeretlek, anyu!
- Én is szeretlek, kicsim! – Kate már sírt. Csak most vette észre Harryt.
- Potter professzor? Maga mit keres itt?
- Kate, ne zaklasd a …
- Meglátogattam az édesanyád. Régi ismerősök vagyunk.
- Aha. – mondta Kate gyanakodva. – Képzeld, anyu! Már barátnőm is van! Szinte olyan, mint te! Vörös haj, barna szem!
- Igen? – Ginny megrémült. „Rose Weasley?” – Ki az?
- A neve Rose! Rose Weasley! Az anyukája a számmisztika tanár.
- Úgy látom, a gyerekeink… vagyis a gyerekeitek is barátnők lesznek! – mondta Harry. „Jézusom! Egy kicsi, és lebukunk!”
- Miért? Anyu? Rose anyukája a barátnőd volt?
- Igen! A Legjobb barátnőm!
- Akkor ismered az apukáját is? – Ginny teljesen megrémült. „ Bírd ki egy kicsit! Nem bukhatsz le, Ginny!” – Ronald Weasleynek hívják.
- Ööö… igen, ismerem! – Harry elmosolyodott. „Ismeri? Az nem kifejezés. Egy házban nőttek fel!”
- Úgy irigylem Rose-t! – mondta szomorúan Kate.
- Miért? – kérdezte az anyja.
- Mert Potter professzor a keresztapja! Nekem miért nem a rokonom? – fakadt ki Kate. Ginny azt hitte, mindjárt összeesik. Harry ránézett a kislányra. „Mit mondjak neki? Nincs tapasztalatom a gyerekek terén!”
- Kate! Minden ember rokona a másiknak, ha nem is vér szerint, de ez így van! – „Ha tudnád, hogy az apád vagyok!” Kate odarohant és megölelte Harryt. Egy kicsit váratlanul érte Kate ölelése, de a végén ő is átölelte a kislányt. Ginny dermedve nézett rájuk. „Ha tudnád, hogy az apád!”
- Kate! Engedd el a professzort! – a lány úgy tett, ahogy anyja mondta neki.
- Professzor! Hallottam, hogy magának van egy lánya, de eltűnt. – Ginny és Harry egyszerre döbbent meg.
- Igen! Van!
- És látta már? – kíváncsiskodott Kate.
- Kate, ez nem… - kezdte Ginny.
- Igen, láttam! És az anyját is. Olyan gyönyörű, mint régen. – Nézett Ginnyre úgy, hogy Kate ne vegye észre. Ginny látta Harry szemeiben, hogy igazat mond.
- Nagyon sajnálom magát, professzor! Hogy lehet valaki olyan gonosz, hogy elválassza a lányát az apjától? Szívtelen nő lehet! – mondta Kate, nem tudva, hogy az anyjáról beszél.
- Szerintem volt rá oka, hogy elmenjen! – mondta Ginny.
- Mi lehet olyan súlyos, hogy elválassza a lányt az apjától?
- Majd megtudod egyszer! Még fiatal vagy!
- Édesanyádnak igaza van! Majd később!
- Jól van! Én megyek, mert Rose vár! Viszlát, professzor! Szia, anyu!
- Szia, kicsim! – köszönt Ginny. Mikor már nem látták a lányt, Ginny megszólalt.
- Beszélnünk kell! – mondta komolyan.
- Szerintem is!
- Gyere! – mondta Ginny. Megláttak egy rakat diákot. Ginny belökte Harryt a mellettük lévő kis helységbe. Ő is bement és becsukta az ajtót. Vaksötét volt, Harryt szinte nem is látta. Elkezdte tapogatni a falat, hátha megtalálja a villanykapcsolót.
- Nem lenne egyszerűbb megoldás? – mosolygott Harry.
- Mire gondolsz?
- Hogy ne kapcsold fel a lámpát. Maradjunk kettesben.
- Jobb ötleted nincs? – kérdezte Ginny és tovább tapogatta a falat.
- De van! – Harry elkezdett turkálni talárja zsebében. Meg is találta, amit keresett. – Lumos Maxima! – Ginny döbbenten nézett rá.
- Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Na, mindegy. Most nem erről van szó, hanem Kate-ről. És minden hangos szó nélkül.
- Ki mondja kinek? – kérdezte Harry. – Drágám, te szoktál hangosan „beszélni”.
- Ne szólíts drágámnak! Mit fogunk tenni? – kérdezte Ginny rekedt hanggal.
- Mire gondolsz? – kérdezte Harry huncut mosollyal.
- Nem arra! Kate-re gondoltam. Ha így töri magát, hogy kiderítse ki a lányod, akkor előbb-utóbb kiderül az igazság.
- Ezt neked kell megoldanod! – vonta meg a vállát Harry. – Én szeretném, hogy kiderüljön! Szeretném, hogy tudja, hogy én vagyok az igazi apja! – Ginny úgy nézett rá, mint akibe villám csapott. – Szeretném, ha újra boldog család lennénk! Kate, én és te Ginny! Hagyd ott Malfoyt! Biztos vagyok, hogy nem szeret téged!
- Nem! Nem tehetem! Még így is jobban szeret, mint te!
- Tényleg? Akkor ítéld meg tettek nélkül!
- Mivel tudnád bizonyítani?
- Ezzel! – Közelebb lépett Ginnyhez, karjaiba zárta és megcsókolta. Ginny egy kicsit tiltakozott, de a végén megölelte Harryt.
- Nem! Elég!
- Még mindig szeretlek! – suttogta Harry, Ginny nyakát csókolgatva.
- Én is szeretlek! – Ezek a szavak már Ginny száját hagyták el. Hirtelen úgy érezték, megváltozik a szoba berendezése. A következő pillanatban pedig, már egy hálószobában álltak. A szoba tele volt gyertyával. Középen egy nagy ágy helyezkedett el és az egyik falnál, nagy kandalló állt, amiben lobogott a tűz.
- Ez a Szükség Szobája! – mondta Ginny, de Harry meg sem hallotta, mert felkapta Ginnyt, és vitte az ágy felé. Lefektette az ágyra, és elkezdte kigombolni a nő ruháját. Szenvedélyesen csókolóztak, mikor Ginny észbe kapott.
- Nem, Harry! Nem lehet! Nem szabad! – állt fel Ginny. – Ez nem történhet meg!
- Miért? Az előbb vallottad be, hogy még mindig szeretsz és én viszont! – próbálta visszahúzni a nőt az ágyra, de az nem hagyta.
- Nekem családom van! Tönkretenném Dracót! Tizenegy évet adott nekem az életéből! Tizenegy évet! És én nem tudtam neki meghálálni! Nem adhattam neki a szívem, mert a tiéd volt! De te eldobtad!
- Ginny, ha nem szeretnélek, nem lennénk most itt! – Mutatott a szobára.
- Nem fogom elhagyni Dracót! Kate őt szereti apjaként! Draco és én jelentjük neki a családot! Fel tudod fogni, mennyire megviselné, ha megtudná, hogy te vagy az apja?
- De hát ő is mondta, hogy örülne, ha a rokona lennék!

- Rokona!!! Nem az apja, a rokona!
- De nem érted? Én is része akarok lenni az életének! Elvesztettem tizenegy évet!
- Igen, Harry! Elvesztettél! Nem láttad, hogyan ő fel! Nem tudod, milyen érzés a saját gyerekedet a karodban tartani! Én láttam! Ott voltam, mikor Draco a karjaiban tartotta Kate-t! Láttam, mikor először ment! Mikor először megszólalt, és azt mondta „anya”! És mikor kimondta, hogy „apa” nem neked mondta, hanem Dracónak! Nem voltál ott, mikor először ment mugli iskolába! Nem voltál ott, hogy megvigasztald, mikor rossz álma volt! Tudod te, milyen érzés, mikor a szomszéd szobában a TE gyereked egy másik férfi altatja? Valószínű, hogy nem tudod! Nem voltál ott, mikor először érezte, hogy szerelmes, mikor veszekedett a barátaival! És nem voltál ott, hogy lásd, hogyan nő fel! Késő, Harry. Ami fontos volt, azt te már lekésted.
- Láthattam volna, ha…
- Tudom! Ha nem megyek el! És én elmondom még egyszer: ha nem csalsz meg, nem megyek el!
- Ginny – Harry közeledni kezdett felé -, még van esélyünk arra, hogy boldogok legyünk!
- Csak a testemen keresztül! – mondta valaki az ajtó árnyékából. Draco volt.
- D- Draco! – dadogott Ginny. – mióta vagy te itt?
- Elég ideje, ahhoz, hogy lássak és halljak mindent! Láttam, hogy belökted Harryt ebbe a szobába. Utánatok jöttem!
- Draco, én…
- Ne mondj semmit! Látott mindent! – mondta Harry.
- Igen, láttam! De megmondtam, hogy csak a testemen keresztül leszel vele boldog! - Ginny odalépett Dracóhoz.
- Nem foglak elhagyni! – Majd Harryhez fordult. – És kérlek, Harry! Hagyj engem békén! És Kate-t is!
- Menjünk, drágám! – megragadta Ginny karját és elindult vele kifelé.
- Azt hiszed, elfelejthetsz engem? – ordított utánuk Harry.

*

Teltek a hetek, Harry és Ginny kerülte egymást. Elérkezett Kate első repülőórája. Ginny szerette volna megnézni, hátha beveheti a Griffendél kviddics csapatába. Az oktató, Daniel Jones, tipikus angol volt, és híres kviddicsjátékos. Harminchat éves volt, kék szemű és fekete hajú. Egyik nap, Ginny félrehívta.
- jó napot! Ginerva Malfoy professzor vagyok! – nyújtotta kezét Ginny.
- Helló! Daniel Jones! – rázott kezet Ginnyvel. – Nem is tudtam, hogy a Roxfortban ilyen szép nők tanítanak.
- Köszönöm a bókot – nevetett Ginny.
- Én csak az igazat mondom.
- Szeretnék beszélni magával a lányomról. – tért tárgyra Ginny.
- A lányáról? – kérdezte csalódottan Daniel.
- Igen. De kérem, szólítson Ginnynek! Nem vagyok én olyan öreg!
- Rendben, Ginny! Akkor te is hívj engem Dannek!
- Nos, a lányom most elsős. Nekem órám van, így nem tudom megnézni, hogyan is ért a seprű nyelvén. És itt kérném a te segítséged! Te, mint híres kviddics játékos, szerinted jó lenne-e valamilyen posztra a Griffendél csapatába.
- Azt hiszem, megoldható! És feltennék egy személyes kérdést, de csak akkor, ha téged nem zavar!
- Nem! Kérdezz csak!
- A lányod apja is az iskolában dolgozik? – kérdezte Dan, reménykedve, hogy Ginny válasza „nem” lesz.
- Igen! A nevelője és az igazi apja is! – Dan furán nézett rá. Ginny rájött mit mondott, kezét saját szájára rakta és motyogott valamit, amit Dan úgy értelmezett, hogy „francba”.
- Tessék? – kérdezte Dan, furcsállva.
- Semmi!
- De hallottam! Azt mondtad, hogy a nevelője és az igazi is!
- Sajnálom, de nem mondhatok semmit! – Bocsáss meg, de csak most ismertelek meg, és egy kis bizalmatlanságot érzek veled kapcsolatban.
- Bennem megbízhatsz! Ha dementorok vallatnak, akkor se mondom el! – Ginny nagy levegőt vett.
- Rendben! De tényleg ne mond el senkinek! A lányom nem tud semmit!
- Becsszó, hogy nem árulom el senkinek!
- Röviden elmondom! Na, szóval… volt egy férfi, akibe szerelmes lettem. És ő is szerelmes lett belém. Elkezdtünk járni. Huszonhárom éves voltam, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Boldogok voltunk, megkérte a kezem és már azt hittük, semmi nem árnyékolhatja be szerelmünk. De – könnyes lett a szeme -, egy nap minden megváltozott. Hazaértem és ott találtam egy másik nővel. Azonnal elszöktem, és Draco Malfoyhoz mentem. Megkértem, hogy segítsen felnevelni a lányom. Aztán összeházasodtunk. És Kate őt szereti apjaként.
- Hűűű! – mondta Dan. – Ez nagyon izgi! De valamit nem mondtál el!
- Mit? – kérdezte még mindig könnyes szemmel Ginny.
- Hogy ki volt az a férfi! – Ginny nem volt benne biztos, hogy elmondhatja. – Bátran! – bíztatta a férfi.
- Harry! Harry Potter! – nyögte ki.
- Potter? Aki legyőzte Voldemortot? – Ginny bólintott. Zajt hallottak a hátuk mögül. Ginny el is felejtette, hogy egy folyosón osztotta meg legnagyobb titkát Daniellel. Ginny ereiben megfagyott a vér. Ránéztek a zaj okozójára, aki rémült arccal nézett rájuk. Aztán elkezdett szaladni. Az erei már szét akartak durrani.
- Rose! Rose, állj meg! – futott a lány után, nem törődve Daniellel. – Rose, beszéljük meg! – Utolérte a lányt, majd elé állt.
- Maga hazudott Kate-nak! – sírt a lány.
- Csak az ő érdekében tettem. Így volt jó neki!
- Egy gyereknek sem jó, ha ilyesmit titkolnak előle! Jézusom! Kate a keresztapám lánya! A kereszttestvérem! Mag meg a… a keresztanyám.
- Igen! A keresztanyád vagyok! És apád húga!
- Maga nem tudja, hogy mennyire hiányzott nekik! Nem tudja, tizenegy év alatt hányszor hallottam azt, hogy „bárcsak Ginny is itt lenne!” ! Még tizenegy év után is magára emlékeztek! Harryt százszor láttam sírni, maga miatt! És maga, se szó, se beszéd, lelépett!
- Volt rá okom! – Ginny már ordított, de a kislány nem rettent vissza.
- Harry százszor megbánta! Gondolom, már ő is elmondta, de most én még egyszer elismétlem: megbűvölték! Nem szabad akaratából tette!
- És ezt te honnan tudod?
- Biztos vagyok benne! Álmában mindig magáról beszél!
- Az csak álom! Nem valóság! De Kate nem tudhatja meg!
- De meg fogja tudni! Gondoskodom róla! Ha nem tőlem, akkor valaki mástól!
- Kérlek! Ne mondd el senkinek! Kate-nek főleg ne!
- De jobb lenne neki!
- Nem lenne jobb! Dracót szereti apjaként, nem Harryt!
- Jól van! Nem mondom el! – adta be a derekát a lány.
- Köszönöm! - lélegzett fel Ginny.
- De egy biztos: Cho Chang egyszer bevallja, mivel csábította el Harryt! – Ginnynek elakadt a lélegzete. – Nekem mennem kell! Visz…Szia… keresztanya! – Ginnyt ez egy kicsit felvidította. „Minden rosszban van valami jó! Visszakaptam a keresztlányom!”
- Szia! - Mikor már nem látta a lányt, ő is elindult a folyosó másik irányába.