Huszadik fejezet: A gyűrű


„- Harry! Ginny! - Hermione állt nem mesze tőlük."



- Hermione! – Ginny ellökte magától Harryt. Harry viszont mosolygott.
- Mit csináltok? – kérdezte Hermione és hangján érezhető volt, hogy ő ugyanolyan zavarban volt, mint Ginny.
- Semmit! – válaszolt Ginny.
- Nekem nem úgy tűnt! Legyen már eszetek! Ez egy nyílt folyosó! Mi lett volna, ha nem én, hanem egy diák lát meg! Holnapra az egész iskola tudná! Vagy Draco! Harry három hétig a gyengélkedőn feküdne!
- Igazad van, Herm! – mondta Harry. – Én kezdtem, úgyhogy én vagyok a hibás. Sajnálom, Gin! – De Ginny már rohant is el. Harry hallotta, hogy sír. – Mi rosszat mondtam? – Hermione felemelte az újságot, ami a kezében volt és fejbe vágta vele Harryt. – Én ezt nem értem! – Hermione csóválta a fejét.
- Te nem értesz a nőkhöz!
- Ezt miből gondolod? – értetlenkedett Harry.
- Először: nem kellett volna bocsánatot kérned azért, mert meg akartad csókolni! Másodszor: nem kellett volna Ginnek hívnod! Tudod, hogy ő már nem Gin! Ő már Gineva Malfoy! Jobb lenne, ha távol tartanád magad tőle! – Harry még mindig értetlenkedett. – Tudom! Azt hiszed, hogy én nem akarom, hogy összejöjjetek. De hidd el, én annyira szeretném, mint bárki más! Boldognak szeretnélek látni titeket EGYÜTT, de adj neki időt! Ezt már mondtam neked! Tizenegy év telt el, amióta nem találkoztatok. Nem tudtok egymásról semmit! Először beszélgessetek a múltról! Csak utána akard azt, hogy együtt legyen veled! De egy kis ideig hagyd őt békén! De ha mégis megcsókolnád – Hermione elmosolyodott -, ne kérj bocsánatot! Azzal csak megbántod, és azt hiszi, hogy azért kérsz bocsánatot, mert már nem szereted, és csak ki akarod használni.
- Köszönöm a jó tanácsokat! Megpróbálom kerülni! És nem kérek bocsánatot, ha megcsókolnám! – mondta Harry, huncut mosollyal. Hermione meglátta ezt, és felnevetett.
- Te malac! Olyan vagy, mint Ron! – nevetett még mindig.
- Én is férfiból vagyok! És szeretem Ginnyt! És kívánom! Évek óta vágyom rá! Tizenegy éve nem voltam nővel!
- Jó! Ezt ne velem beszéld meg! Mond el neki!
- És mit fog csinálni? „Helló! Képzeld Gin, kívánlak! Vágyom rád, minden értelemben! Nem akarsz velem lenni?” Tudod, mi lenne? A fejemhez vágna egy vastag könyvet, és azt mondaná:”Hagyj engem békén! Keresd meg Cho Chang-ot! Ő majd kielégíti vágyaidat!”
- Hát, ha meg se próbálod? – Szétnézett a folyosón. – De ezt ne itt és ne most beszéljük meg! Megyek és megnézem Rose-t! Tényleg? Nem láttad?
- De! – mutatott a két kuncogó lányra, akik még mindig a fa alatt ültek.
- Ez furcsa! – mosolygott. – Pont az a fa!
- Igen! Menj és beszélj velük! És mesélj a fa történetéről!
- Ezzel most azt akarod elérni, hogy meséljek rólad és Ginnyről? – Harry bólintott. – Nem! Még Kate megsejt valamit!
- Szerintem már sejt valamit! Rose esti meséje után! – Hermione eltátotta a száját.
- Elmesélte Kate-nek a ti sztoritokat? – Harry ismét bólintott. – Beszélek vele! Nehogy elmondja, mi lett azzal a lánnyal, aki elszökött terhesen.
- Már azt is tudja!
- Na, jó! Én tényleg megyek!
- Szia, Herm!
- Szia, Harry! – A nő eltűnt a folyosón. Harry meg akarta keresni Ginnyt, de belátta, hogy annak most nem lenne jó vége.

*

Ginny a szobájába rohant. Útközben, egy diákkal sem találkozott. Amint beért a szobába, rögtön az ágyra vetette magát. Sírni kezdett. Úgy sírt, ahogy csak tudott. Könnyeiből tengert lehetett volna tölteni.
- Hogy mondhatta, hogy sajnálja? Miért sajnálja? Miért? Már nem szeret! Soha nem is szeretett! Gyűlölöm! Gyűlölöm! Tönkretett! De még így sem tudom gyűlölni, mert szeretem! Mindig is szerettem! Légy átkozott Cho Chang! Légy átkozott! Miért akarsz te mindenáron elválasztani tőle? Ha szeretnéd, hagynád, hogy boldog legyen velem! Elég! Ez már megtörtént! – ordított és fuldokolt könnyeitől. Azt se tudta, hogy mit beszél. – Várj csak Harry Potter! Megbosszulom még, hogy ezt tetted velem! Van rosszabb is a lányod elvesztésénél! Engem is el fogsz veszíteni! Már egyikünk sem a tiéd! – Felállt az ágyról és az utazóládája felé sétált. Kinyitotta és kivett belőle egy nagy bordó dobozt. Az ágyhoz sétált és újra leült. Kinyitotta a dobozt. Benne volt minden, ami Harryhez kötötte. Fényképek, ajándékok és egy kis fekete bársonydoboz is. Kivette azt a kis dobozt, félretéve a nagyobbat. Elkezdte kinyitni a kisdobozt, olyan lassan, mintha bomba lenne benne. Pár pillanat múlva, már látni lehetett a doboz tartalmát. Az a gyűrű volt benne, amivel Harry megkérte a kezét Rose születési partiján. A smaragdkő még mindig ragyogott. Felhúzta az ujjára. Ginny becsukta a szemét.




- Ginerva Weasley! Hozzám jössz?
- Igen! - mondta Ginny és Harry nyakába ugrott.
- Szeretlek, Gin!
- Én is szeretlek!
…

Harry egy kis dobozt vett ki a kabátja zsebéből. Kinyitotta és egy gyönyörű gyűrű volt benne, smaragdzöld kővel.
- Azért ezt választottam, mert ha ránézel, olyan mintha az én szemembe néznél – azzal kivette a dobozból a gyűrűt, és Ginny ujjára húzta.
- Harry, ez gyönyörű. Köszönöm.
- Boldog vagy?
- Én vagyok a legboldogabb a világon. – Megcsókolták egymást.


Kinyitotta a szemét. Könnycseppek folytak végig az arcán. Ezek az emlékek voltak neki a legszebbek. Levette a gyűrűt az ujjáról, majd a kőre nézett. Azonnal maga előtt látta Harry arcát, szemeit, száját. Visszarakta a gyűrűt a dobozba. Azon gondolkodott, visszategye-e a gyűrűt az utazóládába, vagy adja oda a tulajdonosának, Harrynek. Végül az utóbbi mellett döntött. Észre sem vette, hogy egy galamb ül a nyitott ablakban. Mikor Ginny elhagyta a szobát, a galamb Draco ablakába repült. De az nem volt nyitva. Vékony csőrével megkopogtatta az ablakot, mire Draco rögtön ki is nyitotta az ablakot.
- Mit akarsz? – kérdezte Draco. Elfordult az ablaktól egy pillanatra és mikor visszafordult, madárnak nyoma sem volt, hanem egy nő ült az ablakpárkányon.
- Nem tartod a tervet!
- Hagyj engem békén, Cho! Nincs jobb dolgod annál, hogy engem piszkálj! Figyeld Harryt vagy Ginnyt.
- Eddig Ginnyt figyeltem! Szegény nagyon szomorú! – mondta Cho, hangjában gúny érződött.
- Miért? – kezdett el aggódni Draco.
- Jaj, a hős szerelmes! Ne félj, nem tettem vele semmit! Még!
- Mi az, hogy még?
- Megteszed az alku rád eső részét vagy a szerelmed, és a lánya meghal! De előtte még elmondom neki, hogy a férje egy áruló. Melyiket választod? – Draco nagy levegőt vett. Mindenféleképp fájdalmat okoz Ginnynek.
- Az elsőt! Megteszem az alku rám eső részét.
- Ezt már szeretem! – mosolyodott el Cho. – Kapsz három hónapot. Karácsonyeste eljövök, és ha még mindig nem tetted meg, akkor elbúcsúzhatsz a te Ginnydtől! – undorodva mondta ki e szavakat.

*

Ginny, Harry ajtaja előtt állt. Kicsit várt, majd elhatározta magát és bekopogott. Várt egy kicsit, mikor hallotta, hogy valaki ajtót akar nyitni. Egyszer csak nyílt az ajtó és kilépett rajta Harry.
- Miben segíthetek, hölgyem? – kérdezte Harry udvariasan. Ginny nem tudott megszólalni. „Milyen jóképű!” Harry várta a választ, de az ő fejében is hasonló gondolatok keringtek”Milyen gyönyörű!”
- Sajnálom! Nem tudom, miért jöttem ide! – Már indult is, de Harry megfogta a kezét.
- Csak van valami oka, hogy megzavarod a szombati magányomat. Vagy nincs?
- Szeretnék visszaadni valamit! – nyögte ki Ginny.
- Tényleg? Mit?
- Nem mehetnénk be? Ez egy folyosó! Diákok is járnak erre, és amit én mondani szeretnék, az csak ránk tartozik.
- Akkor, gyere be! – Ginny belépett a szobába. A szoba tele volt képekkel, a legtöbb a Főnix Rendjének tagjait ábrázolta. Volt egy asztal, hozzá székek, egy kanapé és egy ágy. Az ágy mellett volt egy kis éjjeli szekrény.
- Szép szoba! – mondta Ginny zavartan.
- Köszönöm! De nem hiszem, hogy csak azért jöttél ide, hogy megdicsérd a szobám szépségét.
- Tényleg nem! Vissza aka…
- Gyere, ülj le a kanapéra. – szólt közbe Harry. Ginny elindult a kanapé elé, ami nem volt olyan messze az ágytól.
- Szóval – kezdte és leült a kanapéra. -, vissza szeretném neked adni ezt! – Belenyúlt talárja zsebébe és kivette azt a dobozt, amit olyan nagy szeretettel őrzött idáig. Kinyitotta és a smaragdkő megcsillant a nap fényétől. – Ez a tiéd. Soha nem is volt az enyém. A ládámban van már közel tizenegy éve. Mikor hozzámentem Dracóhoz, nem hordhattam, és utána se. Megsértettem volna vele, hogy a felesége vagyok, közben más eljegyzési gyűrűjét hordom. – Harry csak állt Ginny előtt és az arcát nézte. Látta a nő szemében, hogy fájdalommal válik meg a gyűrűtől. Nem akarta visszavenni a gyűrűt, hisz ez volt szerelmük bizonyítéka. Annyira szerették egymást, hogy már házasodni készültek. De ez az egész már csak emlék.
- Ginny! Ez a gyűrű a tiéd! Szerelmünk jelképe! Ez egy jelkép! Nálam van a párja! – Ginny eltátotta a száját. – Bizony! Van egy párja, ami egész végig nálam volt! Ezért tudtam, hogy nem haltál meg! A kő világított! Ha meghaltál volna, a kő elsötétedett volna!
- Te…te…
- Tudom! Te kedves, aranyos, okos Potter! – mosolygott Harry. De Ginny nem tudott nevetni. Becsapottnak érezte magát.
- Becsaptál! – nézett Harry szemeibe, majd felállt. – Én megyek! – Körbenézett még egyszer a szobában. Szeme megakadt az éjjeliszekrényen. Vagy inkább az éjjeliszekrényen lévő képen. A kép Ginnyt ábrázolta. Mosolygott.
- Ginny! Én nem csaptalak be! Nem is állt szándékomban! – Követte Ginny tekintetét. Már látta is, hogy min akadt meg a nő szeme. Egy fényképen. – Látod, Ginny? Nekem még mindig ezt jelenti a kapcsoltatunk! –A nő odasétált a szekrényhez.
- Nekem meg ezt jelenti még mindig a kapcsolatunk! – mondta Ginny és lelökte a képet a szekrényről. A keret üvege ezer darabra tört és a fénykép is elszakadt. Rá se nézett Harryre, már ment is az ajtó felé, de az utolsó pillanatban visszanézett. Eszébe jutott a zsebében lévő gyűrű. Előkapta és dobozostól, az ágyra dobta. – Add oda Chónak! Ő örömmel fogadja majd! – Harry már nem tudott válaszolni, mert Ginny nem volt a szobában. Odasétált az eltört képhez. Kiemelte a fényképet a tartóból vigyázva, nehogy elvágja az ujját. Leült az ágyra és csak nézte a szakadt képet.
- Ezt jól megcsináltam, ugye apa? – nézett az egyik festményre, mely anyját és apját ábrázolta.
- Nem a te hibád, kisfiam! – nyugtatta James.
- De igen! Ha tizenegy éve nem vagyok olyan hülye, akkor most nem itt tartanánk! – könnyek folytak az ő szeméből is.
- Ne hibáztasd magad! – Már az anyja is nyugtatta. – Ha nem akkor, hát máskor történt volna valami, ami szétválaszt titeket. Isten akarata. Isten pedig szeretné látni, hogy elég erős-e a szerelmetek, hogy azt a sok szerencsétlenséget is legyőzitek. Bizonyítanotok kell.
- Anya! Te mióta vagy hívő? – próbált mosolyogni Harry.
- Nem vagyok! Csak én tanultam a halálomból. Be kell bizonyítanotok, hogy a szerelmetek erős. Le kell győznötök a legnagyobb veszélyt, ami vadászik a szerelmetekre. Ginny esetében ez a bizalmatlanság. A sajátodra pedig neked kell rájönnöd! Talán nem is egy tulajdonság, hanem egy személy. Egy személy, aki nem akar téged boldognak látni. És egy ilyen személy Ginny mellett is van. Lehet barát, rokon, ismerős. De amíg nem jöttök rá, nem lesztek boldogok. Többet viszont nem mondhatok. Így is sokat mondtam.
- Köszi, anya!
- Nincs mit! Keress, és rátalálsz!
- Én megyek! Beszélnem kell Dumb… valakivel.
- Menj és beszélj Dumbledore-ral.
- Sziasztok!
- Szia, kicsim! – köszönt kórusban Lily és James.