Huszonkettedik fejezet: Dumbledore „meglepetése”




Minden tanár megjelent Dumbledore irodájában. Ott volt Neville Longbottom, Rubeus Hagrid, Hermione Weasley, Remus Lupin, Harry Potter, Draco Malfoy, Ginerva Malfoy, Sybill Trelawney, Daniel Jones, Aurora Sinistra, Bathsheba Babbling, Cuthbert Binns és Charity Burbage. Ginny azt hitte, hogy Albus csak vele akar beszélni, de mikor belépett az irodába és meglátta a tanári kar tagjait, erről a feltételezésről letett. Az irodából már csak Dumbledore hiányzott. Az igazgató széke üres volt. Amint Ginny belépett az ajtón, Draco odament hozzá. Ginny néha Harryre nézett, aki egyfolytában őt bámulta, miközben Hermionéval társalgott. Tekintetében féltékenységet fedezett fel és egy kis haragot. Ginny sejtette, miért mérges. A tegnap délutáni események miatt. Ginny kopogott Harry ajtaján, Harry ajtót nyitott, és betessékelte Ginnyt. Ginny átnyújtotta neki az eljegyzési gyűrűt, amit régen Harry adott neki, de Harry nem fogadta el. Majd Harry bevallotta, hogy a gyűrűnek van egy párja. Ginny bedühödött, széttört egy képet, és hozzávágta Harryhez a gyűrűt. Azóta nem beszéltek. Ginnyt Draco szavai zökkentették ki a gondolkodásból.
- Ginny! Ha ennek a megbeszélésnek vége lesz, szeretnék beszélni veled! Négyszemközt! – mondta Draco. El akarta mondani, hogy Cho figyeli, és veszélyben van, Kate-tel együtt.
- Rendben. Este megfelel, nyolc órakor?
- Persze! Nekem jó a nyolc óra. Hol?
- Nem tudom.
- Az én szobámban! Mutatnom kell neked valamit.
- Ott leszek! De mi ilyen fon… - kezdte Ginny, de nem bírta befejezni, mert Albus megjelent az ajtóban.
- Örülök, hogy minden kedves társam megjelent. Szeretnék bejelenteni valamit. A diákok a holnapi vacsorán tudják majd meg. Úgy döntöttem, hogy a Roxfort ebben az évben rendez egy álarcos bált december legelején. – Néhány tanár elmosolyodott, de Ginny nem nagyon örült az ötletnek.
- Beavatna minket a részletekbe, Albus? – kérte Lupin.
- Hát persze, Remus! A bál december ötödikén lenne. Ami a diákokat illeti: minden ötöd-, hatod-, és hetedéves diák részt vehet a bálon, persze csak jelmezben. És egy fontos szabály, amit ismertetniük kell a diákokkal: a jelmeznek el kell takarnia a testüket és az arcukat. Ez a lényeg! Ha táncra kerül sor, senki sem tudja kivel táncol. A jelmezt mindenki maga választja, de nem mutathatja meg senkinek. Ha valaki megszegi, és mégis megmutatja valakinek a jelmezt, átok sújtja azt, aki megmutatta és azt is, akinek mutatta. A legszórakoztatóbb az lesz, hogy maguk és jómagam is jelmezt húzunk és elvegyülünk a diákok között. A különbség az lesz, hogy a tanárok láthatják egymás jelmezét a bál előtt, és tudni fogják, hogy ki a diák, ki nem – Ginny fellélegzett. – Elvégre, egy diákokkal teli teremben, egy diák nem flörtölhet egy tanárral és, tanár se diákkal. Remélem, senkinek lesz nehéz betartania ezt a szabályt. – Minden tanár bólintott. – Magának sem okoz gondot, Daniel? – Az edző az igazgatóra nézett. Daniel nagy nőcsábász hírében állt, így néha Dumbledore is kételkedett a tanárban. Főleg hetedéves lányok között volt nagy híre. A barna hajával és a kék szemeivel még a legerősebb és legelegánsabb nőket is levette a lábáról. És a mosolya! A mosolya Gilderoy Lockhart mosolyával szemben is nyert volna. Ginnyt már nem egyszer próbálta levenni a lábáról, de Ginny nem volt olyan, mint a többi nő. Ő uralkodott magán, és megmondta a férfinak, hogy ne járjon utána, mert nincs semmi esélye. A férfi ezután Hermionét vette célba. De Hermione nem szavakkal, hanem egy hatásos átokkal fejezte ki azt, hogy nem tetszik neki a férfi. Ráadásul a diákok látták ezt a vitát. Megindult a pletyka Hermione és Daniel viszonyáról. De kiderült, hogy ez a pletyka légből kapott. Hermionét ezek a pletykák amúgy sem izgatták nagyon. De Rose-t annál inkább. Egy este felkereste az anyját és kérdőre vonta. Hermione tagadta. Megesküdött, hogy neki a család a legfontosabb. Rose-nak már nem voltak kétségei.
- Nem okoz gondot, Albus! A diákok számomra csak gyerekek. Én még diákokkal sohasem kerültem közeli kapcsolatba, és nem is szeretnék. Én csak élek! Kihasználom az élet minden gyönyörű pillanatát. Nem úgy, mint egyesek. – Itt Ginnyre nézett. A férfi tudta Ginny titkát, de esze ágában sem volt elárulni senkinek. Azon a véleményen volt, hogy attól, hogy a nő nem érdeklődik iránta, attól még lehetnek barátok. De valami megakadályozta a férfit, hogy barátok legyenek: Ginny nem akart a férfi barátja lenni. Így a férfi csak a titkát őrizte. Ginny észrevette, hogy Daniel őt bámulja. A gond az volt, hogy Draco is. Daniel hosszasan bámulta Ginnyt. Dracónál betelt a pohár.
- Mondd csak, Jones! Kérdezni akarsz valamit a feleségemtől? – kérdezte Draco. Hangja nyugodt volt, de legbelül majd megőrült a féltékenységtől. Daniel elsőre nem figyelt rá, de néhány pillanat múlva felfogta, mit kérdeztek tőle.
- Mi? Ja… nem!
- Akkor levennéd róla a tekinteted? – fogalmazta meg szépen Draco a mondanivalóját.
- Persze! – mondta Daniel. Draco Harryre nézett, aki ott állt a terem egyik sarkában, Hermione társaságában. Egy különbség volt most kettőjük között. Harry kimutatta azt, hogy féltékeny.
- Tipikus férfiak! – nevetett Dumbledore. – Ha valaki ránéz a feleségükre, akkor a másik férfi búcsút vehet az életétől. – Harrynek eszébe jutott, hogy mi lenne akkor, ha Ginny most az ő felesége lenne. Ő is ugyanúgy viselkedne, mint Draco. Biztos volt benne, hogy Ginny nem szereti Dracót, hiába mondja azt. És abban is biztos volt, hogy Draco úgy tekint Ginnyre, mint egy ereklyére, amit soha senki nem választhat el tőle. Még a halálba is magával vinné.
- Mára ennyi lett volna a mondanivalóm. Láttam egyesek szemében – Ginnyre gondolt, de nem nézett rá -, hogy nem örülnek annak az ötletnek, miszerint álarcos bált rendezünk. – Harry még mindig féltékenyen méregette Danielt. Hermione észrevette ezt, és oldalba bökte.
- Ne ilyen feltűnően. – suttogta Hermione. – Nincs miért aggódnod. Ginny nem érez iránta semmit.
- De Hermione! – suttogott Harry is. – Malfoy iránt sem érzett semmit, mégis hozzáment.
- Azért tette, mert csalódott. De ezt nem itt kellene megbeszélnünk.
- És ha Malfoyban is csalódik? – kérdezte nagyon halkan Harry.
- Az istenért, Harry! – kiáltott Hermione, mire minden szem rájuk szegeződött.
- Valami baj van, Hermione? – kérdezte az igazgató. Harry vigyorra húzta a száját. Úgy vigyorgott, mint amikor Mcgalagony megkérte Ront, hogy mutassanak be együtt egy táncot, a Karácsonyi Bál előtt, negyedikben.
- Ööö… nincs! Bocsánat!
- Akkor elmehetnek! Kivéve Harry Pottert és Draco Malfoyt. – a két említett egymásra nézett és fintorra húzták a szájukat. Mindenki az ajtó felé indult, kivéve Ginnyt. Már mindenki kiment, de Ginny még mindig ott állt, ahol eddig. Már csak Ginny, a két férfi és az igazgató volt az irodában. – Ginerva! Megkérném, hogy maga is menjen ki! Fontod dologról kell beszélnem az urakkal! – mutatott a két fintorgó férfira. Ginny nem akart kimenni. Tudni akarta, hogy mi ilyen fontos az igazgatónak.
- Persze! Megyek! – Elfordult és ment az ajtó felé. Lehajlította a kilincset, és kilépett.
- Uraim! Foglaljanak helyet! – komolyodott meg az igazgató.
- Miért kellett itt maradnunk? – kérdezte Harry. – Ezzel a fér…
- Nem miért, hanem kiért. Ez jobban illik ide, mivel egy élő emberről van szó. Egy nőről. És ezt a nőt Ginerva Weasleynek hívják.
- Ginerva Malfoynak! – javította ki Draco.
- Ahogy tetszik!
- Neki a Malfoy jobban tetszik! Tudja, Albus – hajolt az asztal fölé -, a Malfoy név az egész világon a legszebb és legtalálóbb név. Emberek halnának érte, hogy Malfoynak hívhassák. – gúnyolódott Harry.
- Fogd be, Potter! Mert a te nevedért halnának, mi? – gúnyolódott Draco is. – Elfelejtetted, hogy már Ginnyt is Malfoynak hívják? Ginny sem akarta a neved! Ha akarta volna, nem jött volna el, és nem jött volna hozzám! Nem Ginerva Potternek hívják, hanem Malfoynak! Jól jegyezd meg!
- De én szeretem őt! Szeretem! És ő is engem! Nem olyan rég vallotta be! Na, ehhez mit szólsz, Malfoy?
- Szeret, mi? Azért van még mindig velem? Azért állított meg múltkor, mikor le akartál feküdni vele? Én ezt nem szerelemnek hívom.
- Akkor minek?
- Csábításnak!
- Ja, persze! El is felejtettem, hogy a Roxfort legnagyobb csábítójával veszekszem arról, hogy mi a szerelem és mi a csábítás. Te egy csalfa vagy! Hány nővel fetrengtél, miközben Ginny esténként téged várt? Ha várt egyáltalán.
- Boldog házasok voltunk addig, míg te meg nem jelentél!
- Megjelentem? Ti jelentetek meg a Roxfortban! Nem én!
- De akkor is megpróbáltad visszaszerezni Ginnyt!
- Miért? Mit gondoltál? Ülök, ölbe tett kézzel és nézem, hogyan öleled meg, és hogyan csókolod meg?
- Igen! Ha lenne benned tisztesség, ezt tetted volna!
- Tisztesség? Hogy bennem nincs tisztesség? Benned nincs!
- Én csaltam meg? Hát nem! Én hagytam, hogy máshoz menjen? Nem!
- Én nem szeretem Chót, és nem is szerettem soha! Valamivel megbűvölt! De mit mentegetőzöm előtted? Nincs ehhez semmi közöd! Ginny még mindig engem szeret! Ő soha sem volt a tiéd! Ő mindig is az enyém volt!
- A tied? – Draco az asztalra csapott. - Úgy beszélsz róla, mintha csak egy tárgy lenne! Pedig ő a világ legcsodálatosabb nője! Mit akarsz neki hazudni, hogy visszaszerezd? Mit találtál ki?
- Csak az igazat fogom neki mondani! Kiderítem, Cho miféle módon csábított el!
- Szerintem, te se ellenezted a dolgot! És most megpróbálod visszaszerezni az ÉN feleségemet? Olyan vagy, mint egy mondásban egy személy: nem sajnálod, hogy loptál, de nagyon bánod, hogy elkaptak, és rács mögé csuktak!
- Hagyj engem békén! Nem tartozik rád, hogy mi van köztem és Ginny között!
- De igen! Rám is tartozik! Elmondom még egyszer, hogy ő a feleségem, így, ha róla van szó, rám is tartozik!
- Már nem soká… - kezdte Harry.
- Ejnye, uraim! Ezt nem kellene! – szólalt meg az igazgató. Harry és Draco el is feletkezdtek róla. – Itt a falnak is füle van. Megbeszélhetjük ezt nyugodtan is. Hiszen, egy élőlényről beszélünk. Tudom, hogy mindkettőjük nagyon szereti, de valamelyiküknek el kell engednie. Ezért maradtak itt. Ezért nem hallhatja Ginerva, hogy miről beszélünk. Várom mindkettőjük verzióját. Mondják el nekem, mit éreznek Ginerva iránt.
- Szeretem! – mondta kórusban a két férfi.
- Sejtettem, hogy ez lesz! De Harry! Draco tizenegy éve hű társa. Benne megbízik. Benned nem fog megbízni, mert fél, hogy megint megcsalod. Harry! Neked kell őt elengedned! – Harry eltátotta a száját.
- Nekem? Miért nekem?
- Mert nem bízik benned! Engedd el! Mindkettőtöknek jobb lesz!
- De a lányom!
- Ő Mr Malfoyt tekinti apjaként. Ha megtudná, hogy az egész élete egy nagy hazugság, nagy trauma érné. Találkoztam már ilyen esettel. Az illető három egész hónapig feküdt a Mungó intenzív osztályon, kómában! Ha szereti őket, elengedi mindkettőjüket!
- Mi történt magával, Albus? – szörnyedt el Harry. – Nem kérheti ezt tőlem! Ha Ginnyt el is engedném, a lányomat soha! Ő az én vérem! Nem a görényé! – mutatott Dracóra, mire kapott egy gúnyos szájhúzást.
- Engedd el őket! – Harry nem válaszolt, hanem kirontott az ajtón. – Erről ennyit! – Albus nagy levegőt vett.
- Köszönöm, hogy ezt tette!
- Nem magáért, hanem Ginerváért és a lányáért. Harrynek igaza volt, hogy magának kellene elengednie, de Ginerva nem engedné el magát. Ha választania kellene Harry és közted, akkor téged választana, mert megbízik benned, nem azért, mert szeret téged.
- De én akkor is köszönetet mondok magának! És mit akar tenni, hogy Potter ne szegje meg az ígéretét?
- Ő nem ígért meg semmit! De ha közelebb megy Kate-hez vagy Ginervához, akkor sajnos egy felejtésátkot kell rászórnom, ami elfelejteti vele Ginervát és hogy van egy lánya.
- Nem teheti! – tört ki Dracóból. – Nem engedem meg! – Az igazgató elmosolyodott.
- Mit látnak szemeim? Megsajnálta?
- Nem! De Ginny szereti őt.
- Akkor miért nem engedi elmenni vele? – kérdezte Dumbledore.
- Mert vele nem lenne boldog!
- Eszem ágában sem volt kitörölni Harry emlékeit. Csak kíváncsi voltam, hogy mit mondasz erre. Ha azt mondod, hogy „tegye csak meg”, akkor egy szívtelen ember lennél. De te ellenzed.
- Becsapott? – sziszegte Draco.
- Sajnálom, fiam! Muszáj volt valami módon kiderítenem, hogy szívtelen vagy-e. De bebizonyítottad, hogy nem vagy az és soha nem is leszel. Ezért kérlek arra, hogy ne okozz fájdalmat Ginervának azzal, hogy segítesz Chónak. – Draco se nyelni, sem köpni nem tudott.
- Ma-maga tudja? – dadogott.
- Előttem nincsenek titkok. Ne szövetkezz vele még egyszer.
- Már késő. – csóválta meg Draco a fejét szomorúan.
- Soha nincs késő!
- De már tényleg késő! Nem tudtam, hogy Cho ilyen szívtelen. Megígértette velem, hogy tegyek meg valamit Ginnyvel, mert ha nem, akkor Ginny és Kate is meghal.
- A kastélyon belül ez nem történhet meg.
- De én nem mondtam, hogy a kastélyban akarja megölni.
- Nem fogja bántani őket. – Vonta fel az igazgató a szemöldökét. Draco ravaszságot látott benne. – Gondoskodom róla.

*

Harry mérgesen ballagott folyosón. „Elfelejteni? Ginnyt? Az lehetetlen! Ő a szerelmem! A lányom anyja! Őt nem lehet olyan egyszerűen elfelejteni!” Megérkezett Hermione ajtaja elé. Kopogás nélkül ment be. De a szobában nem csak Hermione volt. Ott volt még Hugo és Ron is. Hermione Ron ölében ült, míg Hugo a szoba egyik sarkában játszott.
- Bocsánat. Nem akartam így rátok rontani – mondta Harry. Ron és Hermione egyszerre álltak fel. Ron elindult Harry felé. – Szia, Ron! – nyújtotta Harry a kezét legjobb barátja felé, de az nem fogta meg a kezét. Helyette megölelte Harryt.
- Szia, Harry! – megveregette barátja hátát. – Nagyon ki vagy borulva? – kérdezte Harrytől. Ron elengedte Harryt és megállt vele szemben.
- Szerintem, ezt nem Hugo előtt kellene megbeszélnünk. – mutatott a kisfiúra.
- Igazad van! Hugo, gyere! – mondta Hermione. – Elmegyünk Remus bácsihoz, rendben?
- Menjünk, anyu! – Átölelte anyját. Mione felvette a fiút, pedig már nem volt annyira kicsi.
- Ne kezdjétek el nélkülem! – A kisfiúval együtt kilépett az ajtón.
- Mesélj, cimbi! Mit csinált a húgom? Nagyon ki vagy borulva! – Harry leült a kanapéra.
- Ő semmit! Csak a férje! – mondta undorodva Harry.
- Óh. Mit csinált?
- Elkezdett kötözködni Dumbledore előtt. És tudod mit mondott Dumbledore?
- Mit mondott? – kérdezte kíváncsian Ron.
- Azt, hogy hagyj… - Kopogtattak az ajtón. Harry nem bírta befejezni a mondatát, de nem is akarta elmondani. – Biztos Hermionéhoz jött egy diák büntetőmunkára.
- Lehet, de ki kellene nyitni. Nem gondolod?
- De! Majd én kinyitom. Ha diák jött, még a végén azt hiszi, hogy te egy… - A kopogás egyre hangosabb lett. Harry elindult az ajtó felé. Kinyitotta és Kate állt előtte.
- Jó napot, professzor! – köszönt a lány.
- Kate? Te mit keresel itt?
- Weasley professzor hívott ide. – Harryt meglepte a válasz, de utána rájött, hogy Mione valószínűleg azért hívta ide a lányt, hogy bemutassa Ronnak.
- Akkor? Gyere be! – Szélesebbre nyitotta az ajtót. A lány belépett. De amikor meglátta Ront, megtorpant. – Bemutatom Ronald Weasleyt. Ő Rose édesapja.
- Üdvözlöm, uram! Rose sokat mesélt magáról. – A lány bátortalanul elindult Ron felé. A végén kinyújtott kezét, és kezet rázott Ronnal.
- És nekem kihez van szerencsém? – kérdezte Ron. – Biztos jó családból származol, ha ilyen szépen és kedvesen tudsz köszönni.
- Kate Malfoy vagyok. – Ron félrenyelte italát.
- Malfoy? Te vagy Ginny kis…
- Ron! – csitította Harry. – Ő Ginerva és Draco Malfoy kislánya. Hiszen ismered mindkettőjüket.
- Igen! Ismerem! – sziszegte Ron. – Bárcsak ne ismerném azt a görényt.
- Kérem, ne sértegesse az apukámat – kérlelte Kate.
- Jaj, elnézést! Nem akartalak megbántani. Tudod, apukáddal egy évfolyamba jártunk a Roxfortba. És nem volt valami szimpatikus. Volt benne vala… - Megint kopogtak. Harry elindult az ajtó felé. Most Ginny állt előtte. Harry azt hitte, agyvérzés kapja el. „nem találkozhatnak!”
- Ginny? Mit keresel te itt?
- Beszélni akarok Hermionéval. Beengednél? Vagy már a sógornőmmel is viszonyod van? – kérdezte gúnyosan Ginny.
- Nem engedhetlek be! – Állta el Ginny útját. De Ginny nem hagyta ennyiben: belevert Harry kezébe és bement a szobába. Harry még mindig a folyosón állt és háttal állt az ajtónak. Várta, hogy hogyan reagál Ginny. Behunyta a szemét, mert tudta, hogy hamarosan nagy veszekedés veszi kezdetét. Már egy perce kint állt, de semmi hang nem jött a szobából. Belépett és nagy meglepetés érte. Ron és Ginny ott állt a szoba közepén. De nem veszekedtek, hanem átölelték egymást. Szorosan ölelték egymást. Látta, hogy mind a ketten könnyeztek. Kate megdermedve figyelte őket.
- Annyira hiányoztál, Ron! Nagyon!
- Te is hiányoztál, Ginny!
- Anya! Miért ölelkezel Rose apukájával? – kérdezte Kate.
- Mert régen láttam, kicsim! Olyan volt nekem, mint a bátyám! – Harry mosolygott, de Ron elhúzta a száját.
- Mi az, hogy olyan voltam neked, mint a bátyád? Hiszen a bátyád… - Hermione visszért. Látta, hogy Ginny és Ron szorosan ölelik egymást.
- Látom, mi most zavarunk! Van mit megbeszélniük. Gyere, Kate! Menjünk ki! – szólt kedvesen a kislányhoz Hermione. – Te is gyere, Harry! – Harrynek nem kellett kétszer mondani: rögtön elindult az ajtó felé. – Kate – Fordult a lány felé -, te menj és keresd meg Rosét és beszélgessetek.
- Megyek, professzor! Jó éjszakát! Neked is anya! – Anyja már nem ölelte Ront, így meg tudta ölelni lányát.
- Neked is, kincsem! – megcsókolta lánya arcát. A lány elhagyta a szobát és Hermione is. Ginny rögtön Ronhoz fordult. Ron szemében nyoma sem volt haragnak. Inkább örömnek és vidámságnak. Ginny elindult Ron felé. Félt, hogy bátyja nem úgy fog reagálni, ahogy az előbb tette. Félt, hogy nem ölelni fogja, hanem lekever egy pofont. De ha pofont fog adni, Ginny tudta, hogy megérdemli. Hisz, szó nélkül lelépett. És tudta, hogy a szülei, a bátyjai és Ron nem fognak ülni és várni, hogy Ginny egyszer belépjen az Odú ajtaján. Keresték.
- Annyira sajnálom, Ron! – borult bátyja vállára, és rögtön sírni kezdett. Azt hitte, hogy Ron ellöki majd magától, de helyette megölelte húgát. Olyan szorosan, hogy senki sem tudta volna elválasztani őket egymástól.
- Sajnálod? Nem elég! – mondta Ron. Elengedte húgát, hogy szemébe nézhessen. – Nem tudod, hogy mit érzett apa és anya, mikor eltűntél.
- Nem, tényleg nem tudom! De velük akarok lenni. Beszélni akarok velük.
- Ők is akarnak veled! Elhiheted, hogy mennyire akarnak már látni. De nem engedtem ide őket. Anya elzavart otthonról, miután bejelentettem, hogy élsz. Tudod, apa már közel állt ahhoz, hogy megbolonduljon. Annyira szeretett téged. Sokáig kezelték a Mungó elmebaj osztályán. De nem sokat tettek érte. Inkább a családjának köszönheti azt, hogy meggyógyult. – Ginny könnyei csak folytak és folytak. Undorodott magától, hogy a saját hülyesége miatt, majdnem meghalt egy ember. És az az ember az apja lett volna.
- Jaj, Ron! Én ezt nem tudtam! Ha tudom, hazamegyek!
- Már mindegy! Vége! Te élsz! Csak ez a lényeg! Annak az időnek már vége. Felejtsük el, rendben? – Ginny bólintott. – Mesélj valamit az életedről! Időnk, mint a tenger! Gondolom, rólam már tudsz mindent, mert Herm elmondta.
- Igen, elmondott mindent! Mit akarsz rólam tudni?
- Hogy milyen férj az a tapló? – mondta Ron.
- Ő nem tapló! Ha jobban megismered, te is rájössz!
- De én nem akarom megismerni! Jó nekem távolról is figyelni!
- A házasságunk tökéletes. – füllentette Ginny. – Boldogok vagyunk. Más nem is kell.
- De kell még valami! – javította ki Ron.
- Micsoda? – értetlenkedett Ginny.
- A szerelem!