|
Huszonnegyedik fejezet: Hová tűnt Kate?
Zsani 2009.11.20. 15:36
Kicsit hosszabb fejezet lett. A közepén van egy kis biológia, és ha ez valakit zavar, attól bocsánatot kérek.
Huszonnegyedik fejezet: Hová tűnt Kate?
- Harry? – kérdezte Ginny kétségbeesetten. Körülnézett a teremben és még mindig mindenki őket bámulta. – Mit keresel te itt? – suttogta, hogy más ne hallja. Ginny meglátta Dracót, magától nem messze. A férfi dühösen nézet, hol Harryre, hol Ginnyre. – Én…én azt hittem, hogy…hogy Draco vagy! – ordította Ginny. Nem érdekelte, hogy mindenki hallja, nem érdekelte, hogy élete szerelmével ordít. Harry döbbent arcot vágott, mert azt hitte, Ginny tudja, hogy nem Dracóval, hanem vele táncol.
- Minden diák hagyja el a termet és menjen lefeküdni. Ti hárman - mutatott Ginnyre, Harryre és Dracóra -, gyertek az irodámba. Most! – mondta nyugodtan az igazgató. A diákok elindultak a Nagyterem ajtaja felé. Pár perc múlva a Nagyterem üres volt. A három érintett elindult az igazgató irodájába. Mikor beléptek Dumbledore még nem volt az irodában. Draco kicsit később ért az irodába. Mikor belépett, azonnal Harryre vetette magát. Elkezdtek verekedni. Ginny persze próbálta őket leállítani, de a két férfi lelökte őt a földre. Mikor Ginnynek sikerült felállnia a földről, ismét megpróbálta szétválasztani a verekedő párost. De most sem járt sikerrel. Most annyival volt jobb, hogy egy székbe esett. Kívülről figyelte a két férfit. Dracónak vérzett a szája, Harrynek pedig az orra. Ginny már üvöltött, hogy hagyják abba, de a verekedő páros mintha észre sem vette volna.
-ELÉG LEGYEN!!! – ordította Ginny amennyire csak tudta. A két férfi erre abbahagyta a verekedést. – Nincs jogotok ahhoz, hogy egymást verjétek! Vagy van?! Szerintem nincs! Azonnal hagyjátok abba!
- Te csak ne szólj bele! – ordította Draco Ginnynek. – Hogyan csókolhattad meg?
- Én azt hittem, hogy te vagy az álarc mögött! Engem is meglepett, hogy Harry volt!
- De hogy keverhettél össze minket? – kérdezte Draco. – Én egyáltalán nem hasonlítok erre a…erre a…
- Nézzetek már magatokra! – mondta Ginny. – A jelmezetek egyforma! Mind a ketten griffendélesek vagytok! - Draco és Harry úgy tettek, ahogy Ginny mondta nekik: magukra néztek és látták, hogy teljesen egyforma jelmezt viselnek.
- Ez hogy történhetett? - kérdezte Harry.
- Vajon, hogy? Te tervelted ki az egészet! - Mutatott Harryre. - Te voltál! Valld be! - gyanúsította Draco Harryt.
- Neked elment az eszed! Megőrültél! - ordította Harry. - Nem állítanék csapdát senkinek, Ginnynek főleg nem!
- Fejezzétek.... - kezdte Ginny, lemondóan sóhajtva, de valaki megszólalt
- Be - fejezte a mondatot Dumbledore. Egyikük sem vette észre, hogy az igazgató időközben megérkezett és homlokát ráncolja. - Beszéljük meg úgy, mint a tisztességes emberek, és nem pedig úgy, mint a fán mászó állatok - kérte az igazgató. - Üljünk le és beszéljük meg! - Mutatott a székekre, amik az igazgatói asztal előtt álltak. - Nos, hogy történhetett ez? - kérdezte az igazgató, mikor már mindenki leült. - Mrs Malfoy? Először magát kérdezem, hogy mi történt!
- Hát... Draco néhány napja megmutatta a jelmezét, ami már akkor is a griffendéles öltözék volt. Ma este pedig minden olyan fura volt. Táncoltunk egyfolytában, ő elment innivalóért. Már tíz perce vártam, de ő még sehol sem volt. Hirtelen megláttam a terem közepén egy grffendéles férfit - Nézett Harryre -, és én azt hittem, hogy ő a férjem. Elkezdtünk táncolni, majd jött egy lassú szám. Az a szám, amelyiken....
- Ginny és én összejöttünk tizenhat éve - fejezte be a mondatot Harry.
- Igen! Elkezdett kongani az óra és megcsókoltuk egymást. Mikor kinyitottam a szemem, nagy meglepetés ért, mert nem Draco, hanem Harry állt előttem.
- Értem! Mr Malfoy? Valami ellenvetés? - A kérdezett megrázta a fejét. - Mr Potter, várom a maga verzióját.
- Ma este Hermionéval érkeztem a Nagyterembe. Egész este Ginnyt kerestem, de sehol sem találtam. Töbször is láttam a ezt a jelmezt, ami Ginnyn van, de nem hittem, hogy őt rejti az álarc. Egyik pillanatban éjfél előtt láttam, hogy rohan felém valaki, akiről kiderült, hogy Ginny az. Elkezdtünk táncolni és jött az előbb említett zeneszám. Majd lekerültek az álarcok és örömmel vettem észre, hogy életem asszonyával táncoltam és őt csókoltam. - Draco ökölbe szorította kezét, Ginny pedig dühös arckifejezéssel nézte Harryt.
- Életed asszonya? ÉLETED ASSZONYA?! - ordította Ginny. - Szerintem összekeversz Cho Changgal!
- Ginny! Hagyjuk már Chót! Nem ő számít!
- De nagyon is számít! - mondta Draco Ginny helyett. - Ha ő nem lett volna, Ginny nem jön hozzám!
- Téged senki sem kérdezett! Te áruló! - ordította Harry Dracónak. Dracóba, mintha villám csapott volna. "Potter sejt valamit"
- Ő nem áruló! Ő szeret engem, nem úgy, mint te! Aki itt áruló az te vagy! - mondta Ginny. Dumbledore és Draco egymást nézték.
- Jó. Elég legyen - mondta higgadtan Albus. - Ez az egész csupán egy véletlen volt. Nem volt lehetőségük figyelni egymást, hogy ki mit vesz fel. Ez egy lényegtelen incidens. nem lesz semmi gond.
- Csak annyi, hogy holnap az egész iskola erről beszél majd - mondta Draco.
- Kate - suttogta Ginny. - Ha megtudja, akkor végünk!
- Már ideje lenne, hogy megtudja. Hisz az egész élete egy hazugság - mondta Harry.
- Fogd már be! - Telt be Ginnynél a pohár. - Ez már nem rád tartozik tizenkét éve. Tudod te, hogy mikor született?
- Igen! November huszonharmadikán - válaszolta Harry. Már tudta, hogy miért pont ezt kérdezte Ginny.
- Ezért nem köszöntötted fel két héttel ezelőtt? - kérdezte Ginny. Megvetette Harryt, hogy a saját lánya születésnapját felejtette el. Más lett volna a helyzet, ha Harry nem tudja, mikor született Kate.
- Elfelejtettem! - vallotta be Harry.
- Egy apa sohasem felejti el a szülinapokat! Draco minden évben az első volt, aki felköszöntötte. Még előttem! Minden szülinapján korán reggel azzal ébresztette, hogy " Boldog szülinapot, kismanóm!" Pedig nem volt kötelessége ezt tenni. De ő szereti Kate-t, nem úgy, mint te!
- Ginny! Ezt ne! Nem rá tartozik, hogy mi volt eddig! - mondta Draco.
- Elmehetnek! - mondta Dumbledore. Mindannyian kimentek az irodából.
*
Kate és Rose sétáltak a Roxfort folyosóin. Egyszer egy csoport negyed-, és ötödéves diák haladt mellettük. Az ötödévesek mesélték a negyedéveseknek.
-... Képzeljétek! Tegnap a bálon hatalmas botrány volt! - mesélte az egyik ötödéves. - Ginerva professzor - Kate meghallotta anyja nevét és felfigyelt a diákokra -, és Potter professzor megcsókolták egymást. Értitek ezt? Smároltak a bál végén. - Kate úgy érezte megállt a szíve. Mikor eltűntek a diákok, Kate Rose-hoz fordult.
- Anyukám? Potter professzorral? Nem lehet! Lehetetlen!
- Ezt a pletykát már én is hallottam ma reggel! De nem úgy történt, ahogy azok mesélték. - mutatott a távolodó diákokra. - Apukád és Potter professzor ugyanolyan jelmezt viselt, és anyukád összekeverte őket.
- Ja, értem! Akkor semmi baj! Húúú - fújta ki magát a lány. - Már megijedtem, hogy anyám szereti Potter professzort. - "Ha tudnád az igazat!" gondolta Rose.
*
Teltek a hetek, közeledett a karácsony és a téli szünet. Kate a szobájában csomagolt. Örült, hogy végre hazamehet az otthonába. Rose mellette csomagolt és ő is mosolygott, mert ő is örült, hogy találkozhat végre a nagyszüleivel és az apjával lehet másfél hétig. Mikor végeztek, elindultak a klubhelység kijárata felé. A vonat indulásáig már csak pár óra volt. Elbúcsúztak egymástól és elmentek megkeresni a saját szüleiket.
- Hiányozni fogsz! – mondta Kate és átölelte Rosét.
- Te is nekem! Nagyon! Majd írj levelet!
- Rendben! Naponta írok neked, de te se felejts el nekem írni – Kibontakoztak az ölelésből.
- Kate, gyere! Mindjárt indul a vonat! – szólt Ginny Kate-nek.
- Megyek, anya! Hát, szia!
- Szia, Kate! – mondta Rose. Kate eltűnt a tömegben. Feltűnt Rose anyja és Harry is.
- Gyere, kicsim! Indul a vonat! Mi a baj? – kérdezte Hermione lányától, mert látta, hogy nagyon szomorú.
- Három héten keresztül nélkülöznöm kell Kate társaságát. Pedig olyan jól elvagyunk mindig – mondta szomorúan Rose.
- Fogsz vele találkozni, biztosan. Egyik estére meghívjuk őket vacsorára, rendben? – A lány vidáman bólintott.
*
Eközben Kate ugyanezen szomorkodott. Ültek a vonatfülkében és várták, hogy mikor érkezik meg a King’s Cross pályaudvarra. Ginny és Draco egész úton beszélgettek, de őket is nyomasztotta, hogy Kate csak bámul kifelé az ablakon. Mikor megérkeztek, leszálltak és elindultak a házuk felé. Útközben sokan megbámulták őket, de már hozzászoktak. Mikor megérkeztek a Malfoy- kúriába, Kate örömmel nézett szét otthonában.
- Jó újra itthon! – mondta Kate. Ránézett „apjára”, aki nem nagyon örült annak, hogy hazaértek. De Ginny tudta miért van ez. Nem szívesen jött ebbe a házba, ahol apja kínozta anyját és ahol Voldemort is járt már egy párszor. – Apa, jól vagy?
- Igen, kicsim! Csak olyan furcsa itthon lenni! Megszoktam a Roxfortot.
- Tudod mit, Kate? Menj fel a szobádba, én addig megfőzöm a kedvenc ételed, jó lesz így? – Kate boldogan bólogatott. Felment a lépcsőn, nézte a képeket (bár fogalma sem volt, hogy kit ábrázolnak). Sok év alatt ezek közül is kiválasztotta a kedvenc képét, ami egy szőke, szép, magas, kék szemű nőt ábrázolt. Nem tudta, hogy ki ő, de nagyon szerette ezt a képet, mert az „apukájára” emlékeztette. Néha megállt ezelőtt a kép előtt és beszélt hozzá, mire a festmény válaszolt neki. De a festmény sohasem árulta el, hogy ki ő. A vászon sarkán csak annyi állt, hogy „N. M”. Kérdezte már anyját és apját is, hogy kit ábrázol a kép, de az apja mindig témát váltott, anyja pedig azt mondta mindig, hogy még nem elég nagy ahhoz, hogy ezt megértse. Bár Kate nem sejtette, de anyja utána lopózott, hogy megnézze, tényleg a szobájába megy-e. De látta, hogy lánya mindig elidőzik azelőtt a festmény előtt. Mikor Kate bement a szobájába, Ginny bement a sajátjába, hogy átöltözzön. Már teljesen hozzászokott, hogy Dracóval külön aludtak a Roxfortban, de a saját szobájukban nem. Mindig együtt feküdtek le. Gyorsan átöltözött és odaült egy kicsit az ablakpárkányra. Sok emlék kötötte ehhez az ablakpárkányhoz. Hisz, itt indult be nála a szülés, itt mesélt Kate-nek, hogy elaludjon, és itt nézte, hogyan játszik Kate és Draco az udvaron. Mindig csodálatos férfinak tartotta Dracót, hogy képes más lányát felnevelni, de ilyenkor úgy volt, hogy jobb apát Kate nem is képzelhetne el. Egyszer hallotta, hogy nyílik az ajtó. Férje lépett be az ajtón. Tudta, hogy feleségének nincs kedve beszélgetni. Egyszer csak hallotta, hogy felesége sír. Odament hozzá úgy, hogy Ginny az ölébe ült. Megölelte feleségét és a nő csak sírt és sírt. Draco nem akart neki mondani semmit. Tudta, hogy miért sír. Sok éjszakán sírt ezen a párkányon, miután Harry megcsalta, és biztos eszébe jutottak ezek az emlékek. Felkapta Ginnyt és az ágyba vitte. Lágyan az ágyra helyezte, betakarta, és kiment a szobából. Ginny rögtön álomba szenderült. Álmában egy családot látott, akik a réten piknikeztek. A kislány Kate volt, az anya Ginny, és az apa… az apa Harry volt. Boldogan ültek egy pokrócon. A kislányuk játszott, Harry és Ginny pedig ültek a pléden és csókolóztak. Egyik pillanatban azonban az eget viharfelhők takarták el, és megjelent Cho. Ginny észrevette, hogy már nem Harryvel, hanem Dracóval csókolózik, Harry pedig Chóval. Ginny felriadt és észrevette, hogy már besötétedett. Lement a konyhába és nekikezdett a vacsorához. Pár perc múlva léptek hangját hallotta, és belépett a konyhába Kate. A lány elszánt tekintettel nézett anyjára. Úgy nézett, mint aki bármi áron meg fogja tudni azt, amit szeretne.
- Anya, ki az a nő a képen? – kérdezte váratlanul. Ginny leejtette a tálat, ami a kezében volt.
- Tessék? – kérdezte Ginny, közben lehajolt a tálért.
- Ki az a nő a képen? – ismételte meg a kérdést Kate.
- Jól van. Ideje, hogy megtudd! Gyere, ülj le! – Mutatott a székre. Kate gyorsan odament és leült. Kíváncsi volt.
- Az a nő… Narcissa Malfoy! – nyögte ki Ginny.
- Narcissa Malfoy? Malfoy? Apa egyik rokona? – Ginny fájdalmasan bólintott.
- Az… az édesanyja. – Kate nagy szemekkel meredt rá.
- Az any…anyja? Akkor ezért hasonlít rá – suttogta Kate. – Szóval, ő a nagymamám?
- Igen! Ő! – füllentette Ginny.
- Valahol már hallottam ezt a nevet. Vagy olvastam? – Gondolkozott, hol hallotta már Narcissa Malfoy nevét. Eszébe jutott, hogy Rose egyik könyvében olvasta, méghozzá…
- Ő Voldemort szolgája volt?! – kérdezte és ordította egyszerre Kate.
- Ig-igen! Voldemort szolgája volt halála napjáig. De nem volt hűséges hozzá. Bátor volt, de nem hűséges. Nem szerette a kínzást és nem szerette látni, hogyan végez ki valakit Voldemort.
- És a nagyapám? – kérdezte ijedten Kate.
- A nagyapád az ellenkezője volt. Voldemort hűséges, de gyáva szolgája. Ő örömmel nézte végig az emberek halálát, és ő maga is gyilkos volt. A kínzás nagy mestere volt. Sok halálfaló rá akart hasonlítani. Még apádat is képes lett volna feláldozni Voldemortnak, de Narcissa nem engedte. Narcissa azt kérte, hogy apád legyen szabad és maradjon életben. De Voldemort látni akarta, hogyan folyik egy Malfoy vére. Így hát kijelölte Narcissát áldozatnak. De nem ölte meg azonnal, hanem bezárta ebbe a házba, ahol nagyapád kínozta. Narcissa örömmel várta a halált, de az apád mellett akart maradni, ezért festetett egy festményt magáról, hogy apádnak legyen valami emléke róla. És ezután Voldemort megölte.
- Hogy hívták a nagyapámat? – kérdezte könnyezve Kate. Ez a szomorú történet megragadta és úgy érezte, hogy nem tudja magában tartami könnyeit.
- Lucius Malfoynak.
- Vele mi történt?
- Fogalmam sincs. Eltűnt, de sokan állítják, hogy még mindig él. De elég legyen ebből a horrorból.
- Az egész családom egy halálfaló banda. A te szüleid nem halálfalók, ugye?
- Nem, kicsim! Messze állnak tőle! – Ginny elszólta magát.
- Állnak? Nem álltak? Még élnek? Azt mondtad, hogy meghaltak.
- Csak szóbotlás volt.
- Anya, mond el, hogy élnek! Nem halottak, igaz? – Már Ginnynek is kicsordultak a könnyei.
- Igen, élnek!
- Akkor miért nem mégy el soha hozzájuk?
- Mert úgy tudják, hogy meghaltam. De menj lefeküdni.
- Rendben, megyek. Szia! Jó éjszakát! – Odament anyjához és megölelte.
- Neked is, kicsim! – De egyiküknek sem volt szép és jó éjszakája.
*
Eltelt három nap. Egyik este, mikor Ginny és Draco már aludt, Ginny ajtónyikorgásra ébredt. Látta, hogy valaki bejön az ajtón.
- Ki az? – kérdezte ijedten.
- Én vagyok, anya – suttogta Kate.
- Mi a baj, kicsim? – suttogta Ginny, nehogy felébressze Dracót.
- Anya, gyere ki! – Kate hangjában ijedség volt.
- Megyek, de halkan, mert apát nem ébreszthetjük fel, te is tudod. – Ginny felvette köntösét és ment a lánya szobájába.
- Mi a baj? – kérdezte Ginny ijedten.
- Anya, beteg vagyok! – mondta Kate ijedten.
- Beteg? Milyen beteg? – kérdezte aggódva Ginny.
- Nézd meg az ágyam! – Ginny odalépett az ágy mellé, ami csupa vér volt. Már sejtette, hogy mi a baja a lányának.
- Ez nem betegség! – mosolygott Ginny. – Görcsöl a hasad? – Kate bólintott. – És a vér a lábad közül jön? – Kate ismét bólintott. – Akkor már biztos, hogy nem betegség.
- Akkor mi?
- Kislányom, te nő lettél! Menstruálsz!
- Mit csinálok?
- Ez azt jelenti, hogy nő lettél. Minden hónapban jelentkezik a menstruációd, amit többen havi vérzésnek hívnak.
- Elmagyarázod ezt bővebben?
- Persze! Kezdem is, csak tudod, én még ezt nem mondtam el senkinek. Szóval…A havi vérzés néhány napig tart – általában három-hét napig tart. A lányok többsége tíz és tizenhat éves kora között kezd el menstruálni. Erre nincs megfelelő időpont: mindenkinél akkor kezdődik el, amikor a teste készen áll erre. Legtöbb nőnek minden hónapban egyszer van vérzése. Az egyik havi vérzés első napja és a következő vérzés első napja között körülbelül huszonnyolc nap telik el, vannak, akiknél ez kevesebb és vannak, akiknél ennél több. A huszonegy és a harmincöt nap között normálisnak tekinthető. Az első néhány menstruáció előfordulhat, hogy nem szabályos időközönként jön meg. Az első után lehet, hogy a következő csak két-három hónap múlva jelentkezik, és akár kettő-tíz napig is tarthat. Időbe telhet, akár két évbe is, míg a tested beáll egy szabályos ciklusba. Nyugodj meg kicsim, mert ez normális. A menstruáció kezdetének jelei, hogy a hasad alsó részén görcsölsz, fájhat a hátad, és a combok belső felén is fájhat. Ha nagyon fáj, megmasszírozod a fájó hasad, hogy átmelegedjen, vagy tegyél a hasadra egy meleg vizes palackot.
- Mami, ilyen neked is van?
- Igen, kicsim! Ilyen mindenkinek van!
- A papának is?
- Nem. Neki nincs, mert ő férfi. Ez csak a nőkkel van így.
- Te mennyi idős voltál, amikor ez történt veled?
- Annyi, mint most te! – mosolygott lányára. – Ez azt jelzi, hogy később kisbabád lehet.
- Tényleg? Az jó! Én sok gyereket akarok.
- Én is sok unokát szeretnék – mosolygott Ginny. – Jól van! Gyere velem a fürdőszobába és megtanítok neked néhány dolgot, ami ilyenkor életbevágó, nehogy elkapj valami fertőzést.
*
Harry, Ron és Hermione némán ültek a Ronék házában, a kanapén. Nem szóltak egymáshoz, de így is tudták, hogy kire gondol a másik: Ginnyre. Ron azon gondolkodott, hogyan béküljenek ki, Hermione azon, hogy miféle módon fogja Kate megtudni az igazságot, Harry pedig azon, hogy milyen módon hozzon össze egy találkozót az idős Weasley házaspár és Ginny között. Kérdezgette magát, hogy titokban tartsa, vagy megossza barátaival? Titokban szervezze, vagy beavassa Arthur és Molly Weasleyt? Abban biztos volt, hogy Ginnynek nem szabad megtudnia, hogy miről lenne szó. El is határozta magát, hogy karácsony estéjén megrendezi azt a vacsorát, amin Ginny és szülei találkozni fognak. Csak egy gond volt: Ginnynek a családjával kell töltenie a szentestét. Így hát arra jutott, hogy karácsony után két nappal meghívja Ginny egész családját, és magát Ginnyt is a Potter-kúriába. Tudta, hogy Ginnyn rossz emlékeket fog ébreszteni, de nem volt más választása. Sok mindent szeretett volna megmutatni neki. De elsősorban azt, amit a lányuk jelent neki. Még mindig ugyanolyan a gyerekszoba, mint régen volt, és ezt Ginnyvel is tudatni akarta.
- Harry? Itt vagy? – kérdezte Hermione. Észrevette, hogy barátja gondolatai elkalandoztak.
- Mi? Ja… Igen, bocs, csak gondolkozom!
- És beavatnál minket a gondolataidba? – kérdezte Ron.
- Azt tervezgetem, hogy Ginny hogyan jöhetne el a karácsonykor szervezett vacsorámra. Azt akarom, hogy találkozzon a szüleivel. De nem tudom, hogy mikor lenne alkalmas. Hisz, a szentestét mindenki a családjával szereti ölteni. És Ginny is Kate-vel és Dracóval akarja tölteni, biztos vagyok benne.
- Akkor legyen karácsony után pár nappal, mondjuk december huszonhatodikán. Nem jó? – kérdezte Hermione.
- Tökéletes – mosolyogta Harry. – Ron, te hívd el a szüleid, Charlie-t, Fredet és George-ot. Nekik muszáj ott lenniük. Hermione, te gondoskodj az ételről és hívd el a szüleidet is, hisz ők is örömmel látott vendégek. Így hát – Nagy levegőt vett -, nekem jutott Ginny. Megpróbálom rávenni, hogy eljöjjön. Már tudom is, hogy hogyan – Mosolyodott el ravaszan Harry.
- És hogyan?
- Ezt bízd rám! Biztos itt lesz! Nos, akkor számoljuk össze, hogy kik lesznek – Hermione felpattant.
- Várjatok! Hozok egy papírt és leírjuk! – Kiment a szobából.
- Nem lett volna egyszerűbb a két kezünkön megszámolni? - - kérdezte Harry. Ron vállat vont.
- Ő azt szereti, ha minden tökéletes. – Hermione visszatért egy pennával és pergamennel a kezében.
- Akkor kezdjük!
- Hát… Mr és Mrs Weasley – Hermione gyorsan leírta. – Charlie, Fred, George, Percy, Dumbledore professzor, Luna, Neville, Seamus, Dean Thomas Parvati és Padma Patil. Ennyi a DS-ből. Esetleg Lavender? - Nézett félszemmel Ronra. Hermione féltékeny arckifejezést vágott, és ezt Ron is észrevette. Átölelte felesége vállát bíztatóan.
- Én csak téged szeretlek! – suttogta felesége fülébe.
- Én is szeretlek, drágám! – csókolta meg férjét Herm, majd újra a papírra nézett és leírta Lavender Brown nevét. – A minisztériumból meghívjunk valakit?
- Kingsley-t! Ő is szívesen eljön, tuti! – mondta Ron.
- a Roxfortból Remust és családját!
- Remus, Tonks és Teddy? – kérdezte vissza Herm, de már írta is a neveket.
- Pontosan! Akkor még Hermione szülei!
- Ők nem tudnak jönni, Harry! Hawaiira mennek és pont karácsonykor.
- Ki még?
- Rose, Hugo, Charlie felesége és a gyerekeik. Ja, mi hárman és Ginny! Ennyi! – Hermione elkezdett számolni.
- Ez összesen huszonhét fő!
- Tavaly több volt! – emlékezett Harry.
- Igen! Tavaly negyvenen voltunk! – Sóhajtott Hermione. – De legalább kisebb helyen is elférünk. Akkor huszonhét főre kell ételt készítenünk és terítenünk. December huszonegyedike van. Elkészülünk huszonhatodikára? – kérdezte kételkedve Hermione.
- Biztos! Most azonnal elküldjük a meghívókat, eleget késlekedtünk idén. Ezt tavaly már a vacsora előtt másfél héttel elintéztük. A házimanók csinálnak valami finom ételt – Ránézett Hermionéra, aki dühös tekintettel nézett rá, és már szólásra nyitotta a száját, de Harry beléfojtotta a szót – persze, pénzért dolgoznának. Ja, és Ginnynek ne küldjetek meghívót! Neki személyesen mondom el holnap. Gondolom a Malfoy-kúriában élnek. – Ron bólintott. – Holnap az lesz az első dolgom, hogy felkeresem, persze úgy, hogy drága férje ne vegye észre, hogy ott jártam – gúnnyal mondta ki a „férje” szót.
- Jól van! Én lefekszem! Nagyon álmos vagyok! – mondta Hermione. Ron csodálkozva nézett rá. Tudta, hogy felesége képes lenne akár egész éjszaka ébren lenni.
- Máris? Még csak hét óra van! Beteg vagy? – kérdezte ijedten Ron.
- Nem, de fárasztó volt a nap! – Felállt és odasétált férjéhez, lehajolt és szájon csókolta férjét.
- Menj csak! – mondta Harry. Mikor Hermione kiment a szobából, Ron gyanakodva Harry felé fordult.
- Mostanában nagyon fáradékony és reggelente is későn kel fel, ami tőle nincs megszokva. Sokat émelyeg mostanában, és reggelente órákat tölt a fürdőszobában. Múltkor már szó szerint összeesett. – Ron csak most vette észre, hogy mit beszél. – Jézusom! Hányinger, émelygés, ájulás, fáradékonyság! Ezek a dolgok a… a… - Ron nem bírta kimondani, így hát Harry mondta ki helyette.
- A terhesség jelei! Roncimonci apa lesz! – mosolygott Harry Ronra. Ron úgy érezte, hogy szerencse, hogy ül, mert ha nem ülne, már összeesett volna. Nem hitte el, hogy ismét apa lesz.
- Ez… ez… Fantasztikus! Apa leszek! Apa leszek! Szerinted Hermione tudja már?
- Biztos, hogy tudja! Gratulálok, haver!
- De még nem biztos, hisz Hermione még nem mondta nekem!
- De a jeleket nem bírja leplezni, talán azt akarja, hogy te gyere rá a jelekből.
- Lehet! Majd holnap rákérdezek! Mit kellene még megbeszélnünk? – kérdezte Ron.
- Szerintem, semmit – válaszolta Harry.
- De van még valami! – Harry kérdően nézett rá. – Vissza akarod még kapni Ginnyt, vagy békén hagyod? – Harry ravaszan elmosolyogott.
- Ez titok! – Ránézett órájára. – Figyelj, nekem most mennem kell! Sok dolgom van még! – Harry felállt. – Egyedül is kitalálok. Szia, Ron! – Barátja is felállt és kezet ráztak.
- Szia, Harry!
*
Másnap délben Ginny a konyhában állt és ebédet csinált férjének és lányának. Kate és Draco elmentek az egyik közeli parkba játszani és beszélgetni, mert a Roxfortban nem sok idejük volt ilyesmire. De Ginny örült, hogy végre egyedül lehet egy kicsit. Magányra volt szüksége. Végig kellett gondolnia életét. El akarta dönteni, hogy elmondja- e Kate-nek az igazat, vagy hagyja, hogy Kate Dracót tekintse apjának. De nem jutott közös nevezőre. De a végén családján akadtak meg gondolatai. Az anyján és az apján. Annyira szeretett volna találkozni velük. És ezt karácsonykor érezte így, minden évben. Csak azért nem ment el karácsonyra szüleihez, mert akkor minden kiderülne, mert biztos volt benne, hogy valamelyik bátyja elmondja Kate-nek, hogy ki az igazi apja. Gondolataiból a csengő ébresztette fel. Megszólalt az ajtócsengő. Anélkül, hogy levetett volna kötényét, elindult az ajtó felé, hogy megnézze, ki a jövevény. Megállt az ajtó előtt pár pillanatra, majd kinyitott az ajtót. Nagy meglepetés érte, mert Harry állt előtte. Harry, mint mindig, most is mosolygott. Ginny arcáról leolvadt a mosoly. Nem hitte volna, hogy Harry Potter valaha is meglátogatná.
- Szia! – köszönt Harry.
- Te mit keresel itt? – kérdezte Ginny.
- Bemehetnék? – kérdezte Harry. – Ezt jobb lenne zárt körülmények között megbeszélni.
- Gyere csak! – Kitárta az ajtót, Harry pedig belépett a házba. – Erre gyere! – Ginny elindult, Harry utána. Megérkeztek a könyvtárba. – Itt nem zavar senki sem.
- Emlékszem, ebben a szobában törtük magukat Malfoyjal, hogyan mentsünk meg Voldemorttól téged és Kate-t. – Harrynek eszébe jutott egy kérdés, amit már rég szeretett volna feltenni Ginnynek. – Ha már Kate-ről van szó! Nem úgy volt, hogy Mirandának fogjuk hívni?
- De igen! Csak meggondoltam magam! Nem akartam, hogy bármi rád emlékeztessen, így Mirandából Kate lett – mesélte el Ginny.
- Szerintem, mesélhetnél róla valamit. Mi történt veletek a tizenegy… illetve tizenkét éve alatt?
- Hát, jó! Ülj csak le! – Harry leült. Ginny pedig kiment a szobából, majd kávéval tért vissza és egy fényképalbummal. – Itt vagyok! Hoztam neked egy kávét! – Lerakta Harry elé a csészét. – Nos, ebben az albumban minden fontos eseményről van kép. Tessék! – Átnyújtotta Harrynek a fényképeket. – Ha bármire kíváncsi vagy, kérdezz nyugodtan. – Ginny leült Harryvel szemben, aki rögtön kinyitotta az albumot. Az első képen egy újszülött kislány mozgó képe volt. – Ez Kate születése után készült pár órával. A legelső fényképe volt. – Harry tovább lapozott(de csak pár másodperc után, mert minden egyes képet jól meg akart nézni és nagyon kíváncsi volt lányára) A következő kép azt a napot ábrázolta, mikor Kate először járt. Majd Kate első szülinapja. Utána Kate először mondja Ginnynek, hogy „anya”. És így követték egymást a fényképek. Harry az utolsó laphoz ért az albumban, de a legutolsó kép nem Kate-t ábrázolta. A képen Ginny és Harry volt azon a napon, mikor eljegyezték egymást.
- Erre emlékszem. – Ginny kikapta Harry kezéből az albumot. Mosolyt erőltetett arcára. – Hát, ennyi! - Harry mosolygott, mert tudta, hogy Ginny még mindig szereti, ha ilyen képeket tart az albumban.
- Nem félsz, hogy Kate meglátja azt a képet? – kérdezte Harry.
- Nem, mert nem is tud erről az albumról. De ha meg is találja, a képet csak azok látják, akik szerepelnek rajta, vagyis csak te és én látom. Ha megtalálja, neki ez csak egy üres oldal. – Harry már nem mosolygott.
- Mindent kiterveltél – mondta szomorúan Harry.
- Volt rá időm! De – Ginny észbe kapott, hogy még mindig nem tudja, minek jött ide Harry -, miért vagy itt?
- Tényleg! Szeretnélek meghívni egy vacsorára december huszonharmadikán, vagyis négy nap múlva, hogy megbeszélhessük régóta titkolt dolgainkat.
- Nagyon kedves vagy, de Kate…
- Kate-nek nem kell jönnie, ha nem akarod. De Draco nincs a vendégek listáján. Kate jöhet, de Malfoy nem – mondta komolyan Harry.
- Hát, jó! De így se, úgy se megyek el, úgyhogy hiába fáradtál. – Harry gonoszul elmosolyodott.
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani és fel is készültem rá. De biztos, hogy ott leszel.
- Te nem mondod meg nekem, hogy mit csinálok. Ha nem akarok menni, akkor nem megyek.
- De el fogsz jönni. Különben Kate megtudja az igazat. - Ginny nagy szemekkel nézett Harryre.
- Te aztán mindent jól kiterveltél. Hogy vagy képes zsarolni? – kérdezte mérgesen Ginny.
- Ez nem zsarolás. Mondjuk úgy, hogy kérek tőled valamit, és te is hasznot húzol belőle.
- Ez zsarolás. Jól van! Elmegyek! – Harry büszkén elmosolyogott. – Hol lesz ez az egész hülyeség?
- A Potter- kúriában. – Ginny azt hitte, hogy szívinfarktust kap.
- Én…Én nem megyek oda, és ezt te is tudod.
- Ginny! Arra az estére tegyük félre a viszályt, ami kettőnk között van és legyen békés vacsoránk.
- Kik lesznek még?
- A DS néhány volt tagja, a Roxfort pár tanára, Hermione, Ron, a gyerekek és a…
- Szüleim, igaz? – kérdezte váratlanul Ginny.
- Igen! Ők is ott lesznek! Na, mit válaszolsz? Jössz vagy nem!
- Elmegyek, de utána leszállsz rólam és Kate-ről. – Harry kivett a zsebéből egy meghívót, és Ginnynek nyújtotta.
- Tessék! Remélem, tényleg nem hazudsz és eljössz.
- Akkor már mehetsz is! Kitalálsz egyedül? – kérdezte Ginny türelmetlenül és hátat fordított Harrynek.
- Igen! Szia, Gin! – Ginny erre visszafordult Harryhez és elkezdett sziszegni.
- Nem vagyok Gin!
- De igen! Ha nem lenne benned az a régi Gin, akkor be sem engedtél volna. A mielőbbi viszontlátásra!
- Helló! – köszönt Ginny. Harry már az ajtó előtt állt és nyitotta. Ginny teste azt mondta, „hadd menjen” de a lelke mást diktált” Nem engedhetem el megint” Ginny kifutott a könyvtárból. – Harry! Várj! – Harryt ez a kiáltás örömmel töltötte el. Már rohant volna Ginnyhez, de Ginny gyorsabb volt, és mire Harry megfordult Ginny már ott is volt és megcsókolta a távozó férfit. Úgy csókolta, ahogy még sosem. Ebben a csókban benne volt minden, amit Harry iránt érzett. Szerelem, vonzalom, vágyakozás. Mikor a csóknak vége lett, Ginny tudta, hogy nem lett volna szabad ezt tennie, de nem érdekelte. Nem látta őket senki, akkor nem is bánja. – Bocsáss meg. Nem tudtam uralkodni magamon – kért bocsánatot Ginny.
- Nincs miért bocsánatot kérned! De én megyek, mert sok dolgom van. Szia! – Odahajolt Ginnyhez és megcsókolta száját nagyon lágyan.
- Szia! - Harry elment.
*
Elérkezett a szenteste. Ginny és Kate a karácsonyfát díszítették, Draco pedig a konyhában volt és figyelt a süteményre, ami az ő találmánya volt. Ginny még ezért is büszke volt férjére, hisz Draco főzött és sütött, ha Ginnynek valami baja volt. Volt olyan is, hogy Kate jobban szerette „apja” süteményét, mint az anyjáét. Ginnyék befejezték a karácsonyfa díszítést, Kate felment a szobájába, Ginny pedig a konyhába ment, hogy megnézze, mit hozott össze férje. Mikor belépett a konyhába, Draco nem volt ott, ami azt jelentette, hogy kisurrant a hátsó ajtón. De Ginnyt az lepte meg, hogy Draco ott hagyta a süteményt a sütőben, pedig ilyet még sohasem tett. Fogalma sem volt, hogy hova tűnhetett el férje, pedig Draco sohasem tűnt el szó nélkül. Ez azt jelentette, hogy Ginnynek kell befejeznie a süteményt.
*
Draco sétált az utcán. Esett a hó, és fekete kabátja már tele volt hóval. Bekanyarodott egy házba, ami nem volt valami nagy szám. Kinyitotta az ajtót, kopogás nélkül. Elindult a nappali felé. Draco sokszor járt ebben a házban, úgyhogy kiismerte magát. Beért a nappaliba, a kanapén ott ült Cho. Látszott rajta, hogy tűkön ült, annyira várta Dracót.
- Megtetted? – kérdezte Cho, mikor meglátta Dracót.
- Előbb köszönhetnél! És nem! Nem tettem meg és nem is fogom! Ginny nem akarja, és én nem kényszerítem semmire! – Chón látszott, hogy csalódott. Biztos volt benne, hogy Draco teljesíti a kérését.
- Ez esetben…
- Nem teszel semmit! Ha megteszed, esküszöm, saját kezemmel öllek meg. De előtte megkínozlak. – Cho elmosolyodott.
- Draco! Mindenki tudja, hogy te még egy madár életét is képtelen lennél elvenni.
- Nem fogom már megtenni! Ne is kérd!
- Akkor hát! Elkezdem a nevelt lányoddal, jó lesz?
- Ha egy ujjal is hozzáérsz…
- Akkor mi lesz? Elfenekelsz? – gúnyolódott Cho.
- Menj a francba! – Azzal elrohant a házból. Azt hitte, hogy Cho nem lenne képes bántani senkit, mert gyáva hozzá. Eközben a házban Cho új látogatót fogadott.
- Nos, a kislány tizenkét éves, vörös hajú, zöld szemű. Könnyű lesz elkapni. Kíváncsi vagy még valamire, Lucius? – A kérdezett megfordult és levette csuklyáját. A csuklya Lucius Malfoyt takarta.
- Nem, Chang! Ennyi elég lesz ahhoz, hogy a halálba kergessem Pottert, de mindenek előtt bosszút álljak a fiamon.
*
A szenteste békében telt Malfoyéknál. Kibontották az ajándékokat. Kate és Ginny felszolgálták a vacsorát, jóízűen ettek, majd lefeküdtek. Potter házban azonban nem volt valami nagy sürgés-forgás. Csak Harry, Ron és Hermione voltak ott, na meg a gyerekek. Hermione bevallotta Ronnak, hogy bővül a Weasley család, és hogy a kisbaba júliusra várható.
*
Elérkezett a vacsora éjszakája. Harry izgult, hisz a Weasley család egyik tagja sem tudta, hogy Ginny is jelen lesz a vacsorán. Ginny azt találta ki, hogy fontos találkozót beszélt meg egy barátnőjével az aznapi estére. Érkeztek a vendégek, de Ginny még sehol sem volt. Harry azt hitte, hogy már nem jön el. Mindenki megérkezett, aki el tudott jönni. A Weasley család összes tagja, Remus és családja, Luna és Neville, Dean és Lavender, Dumbledore nem tudott eljönni. Így voltak húszan. Mr Weasley észrevette, hogy van egy plusz teríték is.
- Harry, fiam! Kié az a teríték?
- Egy olyan vendégé, aki úgy látszik, nem tud eljönni. – Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Harry felállt és indult kinyitni az ajtót. Kinyitotta, és Ginny állt előtte. A ruhája zöld volt, haja kontyban volt.
- Már azt hittem, hogy nem is jössz! – mosolygott Harry, mire Ginny is visszamosolygott.
- Ezt az estét a világ hét csodájáért sem hagytam volna ki. – Harry beengedte Ginnyt, és lesegítette kabátját. De nem bírta kihagyni, hogy ne csókolja meg Ginnyt. Mikor ajkuk összeért, Ginny az utolsó pillanatban meghátrált. – Sajnálom, Harry, de nem tehetem. Már így is hazudnom kell Dracónak. Ő soha nem hazudott nekem. – Harry kicsit csalódott volt. De ez az este nem róla szólt, hanem Ginnyről és a többi Weasleyről.
- Semmi baj. Megértelek. Nos, úgy terveztem az estét, hogy te megérkezel. Én bemegyek, hogy elmondjam, megérkezett egy vendég, mire te bejössz az ebédlőbe. Érthető?
- Ühüm. Tudom az utat. Menj csak. – Harry bement az ebédlőbe.
- Megérkezett a várva várt vendég, akit már mindenki várt.
- Én nem várok senkit már! -. Mondta Mrs Weasley.
- De ezt a személyt már régóta várja, biztos vagyok benne. Nos, akkor be is hívnám. Gyere be! – Ginny bátortalan léptekkel elkezdett lépkedni. Már csak pár lépés választotta el az ajtótól, mikor az ki is nyílt előtte. Már látta az asztal sarkát. Beljebb haladt, és már néhány személyt látott is. Már beért és hirtelen mindenki eltátotta száját, vagy fura hangokat adott ki.
- Ginny? – suttogta egyszerre Mr és Mrs Weasley. Mind a ketten olyan képet vágtak, mintha halottakat látnának, de Ginny nem lepődött meg ezen.
- Igen! Én vagyok! – mosolygott halványan Ginny. Anyja elkezdett közeledni felé, és megérintette arcát, hogy biztos nem álmodik, és hogy biztos nem szellemet lát. Mikor megérezte lánya meleg bőrét, biztos volt benne, hogy lányával áll szemben. Mikor már le akarta venni kezét lánya arcáról, Ginny anyja keze után kapott, és visszahelyezte arcára. – Kérlek, ne engedj el még egyszer! – sírt Ginny és átölelte anyját. Szorosan átölelték egymást, és Molly lánya fülébe suttogott.
- Soha! Soha nem engedlek el még egyszer. Édes kislányom – könnyezett az asszony. -, annyira hiányoztál nekem. Nekünk. Miért nem jöttél haza? – kérdezte tőle, mikor szétváltak, de Ginny nem válaszolt, hanem odarohant apjához, aki időközben felállt az asztaltól. Apja szorosabban ölelte lányát.
- Azt hittem, hogy örökre elveszítettelek, édes kicsim! – sírt már Arthur is. Ginny már fuldokolt könnyeitől. – még egyszer soha ne tegyél ilyet. Ne hitesd el mindenkivel, hogy meghaltál. Alig hiszem el, hogy itt vagy és téged ölellek. Kislányom! – Elengedte lányát. Most testvérein volt a sor, hogy átöleljék elveszett húgukat. Mindegyik átölelte, és valami szépet suttogott fülébe. Mikor Ronon volt a sor, Ginny meghátrált és nem engedte, hogy Ron átölelje. De Ron nem is próbálkozott tovább. „Ha Ginny nem akarja, hogy megöleljem, akkor nem erőltetem” Ginny leült. Arra az elhatározásra jutottak, hogy vacsora után mindent megbeszélnek. Így hát, gyorsan eltelt a vacsora é átmentek a nappaliba. Mindenki elült és várták Ginny beszámolóját.
- Kislányom! Mesélj nekünk a lányodról – kérte Mr Weasley. Csak Luna tudta közöttük, hogy hogyan történt az egész történet, mert ő egész végig tudta, hogy hol van Ginny, és hogy mit csinál. Ginny mindent elmondott Kate-ről, és Dracóról, de persze úgy, hogy senki se tudja meg, hogy Kate apja nem Draco.
*
Eközben Draco és Kate játszottak a kertben. Már besötétedett, de ők még mindig tudtak játszani. Egyszer egy sötét alak hoppanált a kertbe. Draco először észre sem vette. Csak akkor vette észre, mikor Kate szólt neki. De Draco nem tudott reagálni, mert a sötét alak ráküldött egy kábító átkot, amitől ő elesett és elájult. Az alak elkapta Kate-t és hoppanálni készült vele. Draco felébredt az ájulásból.
- Engedd el! – ordította és előkapta pálcáját.
- Ne is álmodj róla, fiam! – mondta az álarcos. Draco felismerte ezt az álarcot. Valamikor Voldemort halálfalói hordtak ilyet. De Draco a hangot is felismerte, mert az nem változott.
- Fiam? Apa, te vagy? – kérdezte az álarcostól, de közben egyre közelebb lépett hozzá.
- Nem vagyok az apád, te áruló! – Lekapta az álarcot. Lucius Malfoy volt. Draco próbált közelebb menni hozzá, de nem volt egyszerű megközelíteni.
- Őt engedd el! Vigyél el engem! Nem ő kell neked! – Próbálta lenyugtatni apját.
- De ő kell nekem! Kell ahhoz, hogy neked fájdalmat okozzak, de ami annál is jobb: megöljem Pottert. Biztos nem fog otthon ülni és várni, hogy ez a kislány meghaljon.
- Ahhoz, hogy elvidd, meg kell ölnöd engem
- Ha az kell, megkapod. – Lerakta a kislányt és egy varázslattal megkötözte. – Gyere és harcolj férfiként. – Nem volt hosszú küzdelem. Természetesen Lucius nyert, Draco pedig ott feküdt a fűben és vérzett az egész arca. Felkapta Kate-t és hoppanált.
- Apa!!! – kiáltott Kate.
- Erről tudnék mesélni neked! – mondta gúnyos mosollyal Lucius.
Mikor Draco felébredt, látta, hogy Kate nincs sehol. Nem foglalkozva azzal, hogy csurom vér, és hogy fáj mindene, elindult arra a vacsorára, ahova Ginny ment. Tudta, hogy Ginny Harryhez megy, hogy találkozzon szüleivel.
*
Az este a Potter házban jól telt. Harry csengetést hallott, így elment kinyitni az ajtót. Az ajtóban Draco állt, csurom véresen.
- Ginny…Ginny hol van? – kérdezte erőtlenül.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Harry mérgesen.
- Vészhelyzet van! Beszélnem kell Ginnyvel! – Anélkül, hogy Harry kinyitotta volna az ajtót, Dracónak volt annyi ereje, hogy berontsa az ajtót és bemenjen a nappaliba. Mindenki meglepetten nézett, de Ginny már ott is állt előtte és fején a sebet nézte.
- Mi történt veled? – kérdezte Ginny aggódva.
- Kate… Kate – próbálta kinyögni Draco.
- Mi van Kate-vel? – Ginny még jobban megijedt.
- Elvitték! Apám elvitte?
- Mi? – Ginny szeméből már folytak a könnyek.
- Apám elvitte. Bocsáss meg, hogy nem tudtam megvédeni!
- Az nem lehet! Miért?
- Én tudom, hogy hol vannak!
- Hol? Induljunk azonnal!
- A Titkok Kamrájában! Cho meg akarja ölni Kate-t. – Ginny és Harry tekintete találkozott. Látszott rajtuk, hogy nagyon félnek.
- Cho? – Ginny már minden reményt elvesztett.
- Ott akarja megölni, ahol te is majdnem meghaltál.
- Apa! Vidd be Dracót a Mungóba, hogy lássák el a sebet. Én megyek, és megkeresem Chót.
- Én is megyek! – mondta Harry.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
