Harry és Ginny rohantak a legközelebbi bejárathoz, ami a Titkok Kamrájába vezetett. Mindketten halálosan rettegtek. Féltek, hogy elveszítik lányukat. Ginny nem hibáztatta Dracót. Nem tudta hibáztatni. Ebben a helyzetben még Harry sem tudta volna megvédeni. Megérkeztek a Foltozott Üstbe. Nem sokan tudták, de a kocsma pincéjében volt egy alagút, ami a Titkok Kamrájába vezetett. Harry és Ginny már lent is voltak a pincében és nyitották az alagút ajtaját, ami nem ment könnyen, mivel jól el volt torlaszolva. Tudták, hogy az alagútban még egy rakat védőbűbáj vár rájuk, de azok sem érdekelték. Az volt a céljuk, hogy kihozzák Kate-t. Életben. Mire kiértek az alagútból, mind a ketten véresek és fáradtak voltak, de Kate tartotta bennük a lelket. Már látták Mardekár Malazár hatalmas szobrát, amiből régen a nagy baziliszkus jött ki, de Kate-t és Chót sehol sem látták. Mindkettejük kezében ott volt a pálca és készültek a támadásokra, amivel valószínűleg Cho készült. Végül meglátták az ájult Kate-t odakötözve az egyik kígyószoborhoz. De Chót sehol sem látták. Ginny elindult a lánya felé, hogy eloldozza köteleit, de hirtelen rajta is kötelek jelentek meg. Elkezdett lebegni és odarepült az egyik kőszoborhoz, majd a kötelek maguktól odakötözték. Most Harryn volt a sor, hogy segítsen, de ő sem tudott védekezni, mert nem tudta, hogy honnan jön a támadás. Ő is egy kőszobornál végezte. Megkötözve.
- Kate? Kate! Kicsim, ébredj fel, kérlek! – könyörgött Ginny. – Harry! Ugye nem…
- Nem halt meg! De már nincs sok hátra neki! – mondta egy női hang. – Ahogy neked sem! – Nézett Ginnyre. – Rég láttuk egymást! – mosolygott Cho. Ginny mérgesen nézett rá. Az arca tele volt dühvel. – Te emlékszel még, Harry? – mosolygott gúnyosan Cho. – Hát persze, hogy emlékszel!
- Te álnok kígyó! Engedd el a lányom! – üvöltötte Ginny, mire Kate kinyitotta a szemeit. – Kate? Jól vagy? Bántott ez a nő?
- Mi történt? – kérdezte a lány. Chóra nézett. – Ki maga? Anya, miért vagyunk itt? Miért vagyunk megkötözve? Potter professzor miért van itt? – Cho gúnyosan felnevetett.
- Potter professzor? Potter professzor? – kapott levegőért Cho, mert már majdnem megfulladt a nevetéstől. – Harry! Eltűröd, hogy így nevezzen?
- Anya! Miről beszél…
- Cho Changnak hívnak! Szólíts csak Chónak! Megengedem neked erre a pár percre. És most mesélek neked valamit, jó? Hol is kezdjem? Áh… megvan! Nos… Az édesanyád egész életedben hazudott neked!
- Anya! Mit hazudtál nekem?
- Ezt is elmesélem!
- Ne merészeld! – mondta Ginny.
- De hát tudnia kell az igazat! Nos… ott kezdem, hogy édesanyád kijárta a Roxfortot, elment a minisztériumba dolgozni. Ott találkozott a régen látott udvarlójával. Egy bulin össze is jöttek. Boldogan éltek. Öt év múlva megkapták Draco Malfoyt munkatársnak.
- De ki az a férfi? Ki volt édesanyám udvarlója?
- Majd az is kiderül. De azt nem mondtam, hogy anyád szerelmes volt abba a férfiba egész addigi életében. Nos, megkapták Dracót. Draco persze minden erejét abba vetette, hogy szétválassza őket, de nem sikerült neki, mert édesanyád terhes lett attól a férfitól. Már el is jegyezték egymást, de egy másik nő beleavatkozott az életükbe. Lefeküdt a gyereke apjával. Anyukád persze rajtakapta őket. Eltűnt tizenegy évre. A tizenegy évben hozzáment Drco Malfoyhoz. A gyerekét pedig tiltotta az igazi apjától. Most elárulom a szereplőket, jó? Én voltam az a nő, aki lefeküdt az anyád vőlegényével.
- De ki volt az a másik férfi? – könnyezett Kate. Már tudta, hogy ő nem Draco Malfoy lánya.
- Az a másik férfi volt ő – mutatott Harryre.
- Fogd már be! – mondta már Ginny is sírva.
- Már nem! A lányod úgy is tudja már, hogy ő nem is Malfoy. Ő egy Potter. – Kate azt hitte, hogy rosszul hall. Mindenre számított, csak erre nem.
- Potter vagyok? Maga az apám? – nézett Harryre.
- Igen! – mondta Harry őszinte arccal. – Én vagyok az igazi apád! – Ginny már teljesen kikészült.
- Igaz ez, anya? – fordult anyja felé.
- Igen. Igaz.
- Miért titkoltad? Miért hagytad el? – Kate már fuldokolt könnyeitől.
- Mert megcsalt ezzel a nővel – mutatott Chóra, akit látszólag nagyon szórakoztatott a jelenet.
- Ha már itt tartunk! Ő nem szabad akaratából csalt meg – vallotta be Cho mosolyogva. Ginnyt villámcsapásként érte ez a vallomás. – Bizony! Egy varázslat volt az egész! És te hülye voltál, drágám! – nézett Ginnyre. – Tudtad, hogy kitalálok valamit, hogy elvegyem tőled!
- Te ribanc! Mi jó neked abban, hogy tönkretettél egy családot? – Harry is hülyének érezte magát.
- Engem nem érdekel, hogy milyen család voltatok. Engem mindig is csak Harry érdekelt. De most már Kate is tudja az igazat. Szegény lány! De alkudjunk! Elengedem Kate-t és Ginnyt, ha Harry pedig velem jön és… - Mondatát nem bírta befejezni, mert megérkezett Draco. Egyedül.
- Tudod mit, Cho? Elengeded őket, és nem lesz semmi bajod – szegezte Chóra a pálcáját.
- Te is itt vagy? Rólad is van egy jó sztorim! Ez inkább neked fog fájni! – nézett Ginnyre. – A férjed tizenkét éve elárul téged. Mindig is segített nekem. A férjed egy áruló. – Ginny a szívroham szélén állt.
- Draco, igaz ez? Segítettél neki? – Draco Ginnyre nézett és szomorú arcot vágott.
- Sajnálom, Ginny! Későn vettem észre, hogy engem is csak felhasznál ellenetek.
- Ezt te nem tehetted velem! Te… te becsaptál - nézett le Ginny megtörten a földre.
- Jaj, ne legyen már ilyen rossz a hangulat. Tudjátok mit? Ma még nem öltem meg senkit! Te leszel az első! – mutatott Ginnyre.
- Őt hagyd békén! – mondta dühösen Harry.
- Ezzel elkéstél, Harry! Nem kellett volna belészeretned. Akkor ma nem lennénk itt. De ne húzzuk tovább az időt. – Ginnyre emelte pálcáját. – Adava Kedavra! – Ginny behunyta a szemét, hogy ne lássa, hogyan néz Harry, és hogy ne lássa, hogyan néz rá Kate.Várta, hogy mikor találja el az átok, de az nem akart odaérni. Csak annyit hallott, hogy valaki azt mondja” Szeretlek, Ginny!” Kinyitotta szemét és ott feküdt előtte Draco. Arcán még egy mosoly volt látható, de élettelen szeme a semmibe meredt.
- Draco! – kiáltotta Ginny.
- Apa!! – kiáltotta Kate, és még jobban elkezdett sírni. Cho elkezdett hátrálni.
- Ő akarta! Ő ugrott az átok elé! Magának köszönheti a halálát! Ostoba! – magyarázta valakinek a kamra egyik sarkába. Erre valaki elkezdett suttogni.
- Megölted a fiamat. Ezért meglakolsz – lépett ki az árnyékból Lucius Malfoy. Cho elkezdett hátrálni. Ginny és Kate teljesen összetörtek, Harry pedig figyelte a jelenetet. Sajnálta Dracót, de meg is vetette.
- Ő ugrott az átok útjába.
- Nem szöksz meg! Most megkapod a jutalmad! – Lucius arcán látszott, hogy nem akarta fiát holtan látni. Elkapta Chót, nyakához szegezte a pálcát és mormogott valamit, amitől Cho összeesett. Odafordult Harryhez. – Nem halt meg! Minél előbb hívjatok segítséget, nehogy megszökjön. Hátralevő életét az Askaban falain belül fogja eltölteni. Ott fog megrohadni. Megtudja, milyen szenvedni. Eddig ő játszott más érzéseivel, de most ő ment tönkre. És nem fogom megengedni, hogy valaha is kijöjjön a börtönből. És ti pedig - nézett Ginnyre és Kate-re -, temessétek el a fiamat békességben. Ti voltatok a családja, ne hagyjátok, hogy ez a rosszvérű nő bármi rosszat is mondjon róla. Ha segített is neki, azért tette, hogy titeket megvédjen.
- De magával mi lesz? – kérdezte Harry, miközben lefejtette a kötelet a kezéről.
- Én visszamegyek az eltűntek világába. Mindenkinek jobb, ha azt hiszik, hogy meghaltam.
- Elküldöm a patrónusom segítségért a minisztériumba – mondta Harry és elővette a pálcáját. Megidézett egy patrónust és a szarvas máris ment útjára.
- Én… én pe-pedig el-elküldöm a szül-szüleimhez – mondta Ginny még mindig sírva és szomorúan.
- Menni fog, Ginny? Tudsz most szépre gondolni? – nézett Ginnyre.
- Meg-megpróbálom! Expecto Patronum! – A pálcából előtört az őzsuta. Elindult a kamra kijárata felé.
- Sikerült! Ügyes voltál! – Meg akarta ölelni Ginnyt, de Ginny elindult Draco teste felé. Lehajolt hozzá, kezeit szemeire tette, és óvatosan és lágyan lecsukta őket. Ginny tudta, hogy Draco becsapta őt, de nem haragudott rá. Nem tudott. Drco tizenkét évet adott neki az életéből és ennyit megtehet. Odafeküdt Draco széttárt karjaiba, és elkezdett sírni. Harry meghatottan nézte a jelenetet. De nem tett semmit. Tudta, hogy Ginny el akar búcsúzni attól a férfitól, aki (ha nem is egész életében) támogatta. De elfeledkeztek Kate-ről. Kate ott állt az egyik szobornak támaszkodva és sírt. Szeme piros volt. – Kate! – Elindult a lány felé.
- Ne jöjjön közelebb! – nyújtotta ki a kezét a lány. – Tartsa távol magát tőlem!
- Kate! Beszélnünk kell! Beszéljük meg ezt az egészet.
- Nincs miről beszélnünk. Már értek mindent. Ezért volt olyan sokszor anyám közelében. Ezért próbáltak olyan sokan mondani valamit, de valaki mindig közbeszólt. Myrtle is ezt akarta elmondani. De maga sosem lesz az apám. Ez én apám mindig is ő lesz – mutatott a halott férfira, akit még mindig Ginny ölelte magához.
- El kell fogadnod az igazat. Ő már nem jön vissza. Ő már… már meghalt – csuklott el a hangja. – Bele kell törődnöd, ahogy édesanyádnak is. Nélküle kell folytatnotok az életeteket. De én itt vagyok mindkettőtöknek – Kate erre odament anyjához, letérdelt, és megfogta anyja szabad kezét. Ginny erre fájdalmasan megszólalt.
- Nem gondoltam, hogy utánam jön. Néhány órája még boldogan tervezgettük a jövőt, most meg itt fekszik holtan. Hallottatok már ennél nevetségesebb dolgot? Draco! Istenem! – elkezdett zokogni.
- Ginny! – megérkeztek Ginny szülei, testvérei, és a rend többi tagja. – Kislányom, mi történt? – kérdezte az apja. Harry szólalt meg, mert látta, hogy Ginny nem fog válaszolni.
- Cho megölte.
- Ginny! El kell vinnünk innen!
- Hova? A hullaházba?
- Ginny, ez már nem Draco. Mikor meghalt, megszűnt Dracónak lenni – magyarázta Harry.
- Miért? Istenem miért? Nem ezt érdemelte! – Harry odasétált és felkapta Ginnyt. Ölbe vette és elindult vele a kijárat felé, miközben simogatta a hátát. Intett Arthurnak és Ronnak, hogy hozzák Kate-t és Chót. Cho még mindig meg volt kötözve, így nem sok esélye volt a szökésre. Fred kapta a hálátlan feladatot, hogy Chót kivigye. Kate-ről pedig Ron gondoskodott. Ginnyt és Kate-t bevitték a kórházba. Kate-t megvizsgálták, de nem volt semmi baja fizikailag. Lelkileg viszont összeomlott. Egy külön kórtermet kapott. Altatót kapott, hogy nyugodtan aludjon, rémálmok nélkül. Ginnynek viszont fizikailag és lelkileg is megsérült. Egyik keze eltört, zúzódások voltak testén, arcán pedig volt egy vágás, amit Cho egyik csapdája okozott. Ginnyt is külön kórterembe fektették és telenyomták nyugtatóval. Harrynek nem volt semmi baja, minden sebet elláttak az orvosok. Mivel Ginnyhez nem engedtek be senkit lelki állapota miatt, ezért Kate-hez ment először. Mikor belépett a kórterembe, a lány az ágy szélén ült és nézett ki az ablakon. Harry odaült mellé, és nagyon csodálkozott, mert a lány nem húzódott el tőle, hanem nekidőlt. Harry átkarolta.
- Sajnálom, hogy olyan csúnya dolgokat mondtam tegnap, de… - kezdte még mindig kimerülve.
- Semmi baj. Megviselt Draco halála és az is, hogy megtudtad, hogy én vagyok az apád.
- Tudja, mindig is azt szerettem volna, ha maga a rokonom lenne. És most tessék. Kiderült, hogy az apám. Minden gyerek arról álmodik, hogy ilyen apja legyen. De meg kell értenie, hogy nekem idő kell ahhoz, hogy megszokjam a gondolatot, hogy maga az apám és nem Draco Malfoy. Idő kell, hogy megszokjam, hogy magának kell azt mondanom, hogy „apa”. De idővel esküszöm, hogy menni fog.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. Tudod, én is nehezen fogadtam, hogy varázsló vagyok. Jó, talán nem olyan nehezen, mint most te az igazat, de nehéz volt. Tizenegy éves voltam. Egyszer csak beállított a házunkba egy óriás, akit Hagridnak hívnak, és elmondta, hogy varázsló vagyok. Az is kiderült, hogy a szüleim nem autóbalesetben haltak meg, hanem Voldemort ölte meg őket. Azóta persze már Voldemort is meghalt. És ezt Dracónak is köszönhetjük, mert ő mondta ki a halálos átkot Voldemortra.
- Mesélj valami történetet, ami rólad és anyáról szól.
- Elmesélem azt a történetet, mikor Voldemort elrabolta és majdnem megölte anyádat. Jó lesz? – a lány bólintott.
- Nos, az egész az én második évemben történt. Nyáron kezdődött. Megjelent egy Dobby nevű házimanó, aki meg akarta tiltani nekem, hogy visszamenjek a Roxfortba. De nekem a Roxfort az otthonom volt, így visszajöttem. Megismerkedtem a legjobb barátom húgával, Ginny Weasley-vel.
- Anyával? – szólt közbe Kate.
- Igen. És ahogy kiderült, Ginny szerelmes volt belém, de én még nem szerettem őt. Később elkezdődött valami nagyon érdekes dolog. Én hangokat kezdtem hallani és egy nap Ronnal és Hermionéval találtunk egy falfeliratot, amire az volt írva, hogy „kitárult a Titkok Kamrája. Az utód ellenségei: rettegjetek” És ott volt Frics macskája, kővé dermesztve. Fricset te is ismered, nem? Még mindig a Roxfortban dolgozik. Nos, mindenki azt mondta, hogy én írtam a falra ezt és én akarom megölni az összes mugliivadékot. Utána kiderült, hogy mi is az a Titkok Kamrája.
- Mi?
- A Titkok Kamráját Mardekár Malazár építtette. A négy alapító közül csakis ő akarta azt, hogy a mugliivadékok ne tanulhassanak a Roxfortban. A másik három alapító ezt nem fogadta el, így Malazár elhagyta az iskolát, de előtte megépíttette a kamrát. Azt mondta, hogy a kamrát csak az ő utódja nyithatja ki és szabadíthatja ki belőle a borzalmat, amit rejt. Egy baziliszkuszt. Egyre több diák dermedt kővé, de senki sem tudta, hogy ki a tettes. Egyik nap, a kviddicsmeccs előtt a gyengélkedőre hívattak engem és Ront. Borzalmas dolog történt. Hermionét is kővé dermesztették. Egyre nehezebb volt kideríteni, hogy ki a tettes. De később rájöttünk, hogy ki az utód. Voldemort volt. És még az is kiderült, hogy egy diákot szállt meg, hogy véghez vigye a mugliivadék irtást. Édesanyádat szállta meg, aki akkor még csak elsős volt. De a végén Voldemort eltűnt, anyád pedig megmenekült.
- Miért pont velünk történik ez? Mit tettünk, hogy ezt érdemeljük? – fakadt sírva a kislány. Harry jobban magához ölelte.
- Nyugodj meg! Ha bármi bajod lesz, édesanyád nem éli túl és én se! Meg kell nyugodnod!
- Anya? Ő hogy van? – kérdezte végül a lány.
- Nem túl jól. Sok a testén a sérülés és zúzódás. A keze eltört és az orvosok szerint nem sok választotta el az idegösszeroppanástól. Most alszik. Még egy ideig megfigyelik és ha jobban lesz, eltűnnek a zúzódások és a keze is rendbe jön, akkor hazamehet. De téged már holnap kiengednek.
- Ki fog rám vigyázni?
- Először úgy volt, hogy én, de nekem muszáj elintéznem a dolgaimat. Ezért a nagyszüleid elvállalták, hogy vigyáznak rád.
- Végre megismerhetem a nagyszüleimet és a többi rokonom?
- Igen! Édesanyádnak hat bátyja van, így mondható, hogy nagy a család. Az egyik nagybátyádat már ismered.
- Ron Weasley? – kérdezte Kate.
- Igen. Ő. És most már azt is tudod, hogy miért hasonlít rád annyira Rose.
- Azért, mert az unokatestvérem. Akkor Hermione pedig a nagynéném?
- Igen. Ahogy Hugo is az unokatestvéred. De az édesanyád egyik bátyja sajnálatos módon tizenhárom éve meghalt egy vérfarkas támadásban, és szeretnélek megkérni, hogy ezt ne említsd a nagyszüleid előtt. Nagyon nehezen viselték el, és most sem szeretik emlegetni.
- Nem szólok róla. Hogy hívták?
- Bill Weasley.
- Biztos nagyon kedves volt. Neki nem volt gyereke?
- Volt felesége, de gyereke nem született.
- Hány unokatestvérem van?
- Hát… nem sok. A nagybátyáid többsége még mindig nőtlen. Nos, ha megszámoljuk, akkor Hermionénak és Ronnak kettő, Charlie-nak is kettő. Frednek és George-nak nincs, ahogy Percynek sincs. Négy. De lesz még több.
- És a keresztszüleim?
- Van két keresztapád.
- Kettő? Hogyhogy?
- Mikor Ginny és én téged vártunk, nem tudtuk eldönteni, hogy melyikük lenne jobb, így mindkettőjük a keresztapád lett. Illetve, nem lett a keresztapád, mert nem kereszteltek meg, mivel édesanyád elhagyott. De ők mindig is keresztlányukként szerettek téged.
- És kik ők? – kíváncsiskodott Kate.
- Fred és George Weasley.
- Testvérek?
- Sokkal többek egymásnak, mivel ők ikrek. Ráadásul van egy Varázsvicc Vállalatuk az Abszol Úton. A nevük már a világ minden részén ismertek. Mármint a világ minden varázslórészén ismertek. A muglik nem tudnak róluk, szerencsére. De egy szó, mint száz: viccesek. Néha már túlzottan is.
- Oké! Ez eddig – Elkezdett a kezén számolni -, négy nagybácsi. Még van kettő.
- Hát… ott van még Percy, aki a minisztériumban dolgozik a miniszter társaként. Nem túl jó a kapcsolata a családjával, mert előbb jár az esze, mint a szíve. Sokat veszekszik a nagyszüleiddel. Volt olyan, hogy a miniszter mellé állt, és nem a családja mellé, mikor a családjának szüksége lett volna rá. De ez még Cornelius Caramel idejében volt.
- Caramel? Ennyi erővel lehetne Kinder is. – Mindketten nevettek.
- Ja, és még ott van Charlie. Neki van két gyereke, és egy szép felesége. Romániában dolgozik. Sárkányokkal foglalkozik. De most a családod minden tagja a folyosón vár, hogy bejöhessenek.
- Tényleg? – csillant fel a kislány szeme. – Akkor miért nem jönnek?
- Nem tudták, hogy szeretnéd-e látni őket.
- Hát persze, hogy szeretném őket látni. Ez nem kérdés. Már rég egy nagycsaládra vágytam. Jöjjenek be. Szólsz nekik, a…apa? – kérdezte a kislány bátortalanul. Harry a kislány szemébe nézett.
- Azt mondtad, hogy apa?
- Igen! Azt! De szólj nekik, kérlek! Annyira szeretném már megismerni őket.
- Rendben! Szólok nekik! – Kiment a teremből és rögtön a család felé vette az irányt. – Nagyon szeretne titeket látni. De jobb lesz, ha kettesével mentek.
- Bemehetünk mi először? – kérdezte Mrs Weasley és megfogta férje kezét.
- Ühüm. Menjetek. De ne izgassátok fel. – Mr és Mrs Weasley felállt és elindult a kórterem felé. Mikor beléptek, már látták is Kate-t, aki már nem az ágyban volt, hanem az ablak mellett állt és nézte a fákat.
- Szia! – köszönt bátortalanul Molly.
- Nem tudom, hogy most mit mondjak. Annyiszor elképzeltem már ezt a jelenetet. Elképzeltem, hogy találkozom a nagyszüleimmel és a többi rokonommal. És mire megérkezik ez az alkalom, még azt sem tudom, hogyan köszönjek nekik. Hisz, nem találkoztunk soha, így nem mondhatom azt, hogy „sziasztok”De ha azt mondom, hogy „csókolom” vagy „jó napot” az meg sértés. Most bizonytalan vagyok.
- Nyugodtan köszönj csak sziával – mondta Mr Weasley, és a kislány mellé lépett. – Én vagyok a nagyapád. Arthur Weasley, de szólíts csak nagyapának, vagy ha nagyon bátor vagy nagyfaternak – mondta mosolyogva Arthur. A kislány elnevette magát.
- Nagyfater? Én a nagyapámat sosem nevezném így. De az ajánlat nem rossz. – A kislány szó nélkül megölelte a nagyapját. Most Mrs Weasleyn volt a sor, hogy közelebb lépjen az unokájához. A kislány elengedte nagyapját és odarohant a nagyanyjához. Molly erre sírva fakadt. Régóta szerette volna megölelni az unokáját, de nem tudta, hogy hol van. Sokáig beszélgettek, majd végül magára hagyták a kislányt. Ezután Fred és George ment be hozzá. Jól elszórakoztak, nevetették Kate-t és vicceket meséltek neki. A család összes tagja bemutatkozott. Kate végre boldog volt. A sok szörnyűség után végre megismerhette a családját. De az apját nem hozhatja vissza a halálból.
*
Harry most Ginnyhez tartott. Belépett a kortermébe. Ginny ott feküdt az ágyon és aludt. Odaült mellé és megfogta a kezét. Erre Ginny kinyitotta a szemét. Amint meglátta, hogy Harry fogja a kezét, kirántotta a kezét Harryéből.
- Szia! Jól érzed magad? – kérdezte Harry.
- Lehetnék jobban is. Kate? Ő hogy van?
- Jól. Megúszta pár karcolással. De te nem. Eltört a kezed és nagyon csúnya vágás van az arcodon.
- Nem érdekel! Meg akarok halni! Meg akarok halni! Nincs miért élnem!
- Hülye vagy, Ginny? Itt van neked Kate! Bolond vagy, ha meg akarsz halni, mikor annyi ember van itt, aki szeret téged! A szüleid, testvéreid, lányod és én!
- De Draco már nincs. Én öltem meg. Ha én nem vagyok, akkor még most is élne.
- Nem te ölted meg. Ő szeretett téged, és ezért halt meg. Azt akarta, hogy te nevelhesd fel Kate-t. Meg akart védeni téged. Ne okold magad. Ha Draco látna, fájna neki, hogy így pusztítod magad.
- Menj el, kérlek! Menj! – kérte Ginny. Harry nem állt fel. Sőt! Odafeküdt Ginny mellé, átölelte, és elkezdte simogatni vállát. Ginny nem ellenkezett, elkezdett sírni Harry vállán. – Kérlek, ne eressz el! Ne engedd, hogy kárt tegyek magamban!
- Soha! Ha bármi bajod lesz, én nem élem túl. – Ekkor valaki berontott a korterembe. Remus Lupin volt. Látszott rajta, hogy ideges.
- Bocsánat. Nem akarlak megzavarni titeket, de rossz hírem van. Harry, beszélhetnénk négyszemközt?
- Remus, most nem al…
- Menj csak, nem lesz semmi bajom. Ha fontos, akkor nem akarom, hogy miattam a végén Harryt valami baj érje. – Harry felállt.
- Még visszajövök ma. Szia!
- Szia! – Remus és Harry kimentek a teremből.
- Mi a probléma, hogy megzavarsz?
- Cho Chang.
- Ugye nem szökött meg? – ijedt meg Harry. Ha Cho megszökött, akkor mindannyian nagy veszélyben vannak, de főleg Ginny. Cho már régóta Ginnyt akarja eltenni láb alól.
- Nem. Még rosszabb.
- Mi történt?
- Chót tegnap bezárták az Askabanba. Ma reggel az egyik őr holtan találta a cellájában. Ott lógott az egyik gerendáról.
- Felakasztotta magát? – kérdezte Harry és megcsóválta a fejét. De Remus is ezt tette.
- Nem. A legrosszabb benne, hogy nem maga akasztotta fel magát. Valaki bejutott hozzá és felakasztotta. Érted, Harry? – Harry kimeresztette szemeit. – Valaki felakasztotta Chót. Valaki nagyon nem kedvelte őt. Cho Chang halott.