Huszonnyolcadik fejezet: Egy család

„Nicolas Chang
Született: 2011. június 31.
Anyja neve: Cho Chang
Apja neve: Draco Malfoy”


- Nem! Az nem lehet! Draco? – kérdezte Ginny könnyes szemmel. Kingsley sajnálkozva nézett rá.
- Nagyon sajnálom, Ginny! Draco az apja! – Ginny lerogyott az egyik székre, Harry pedig megfogta a kezét, de Ginny kirántotta a sajátját Harryéből. Harry nem értette, mi a baja. Tudta, hogy Ginnyt váratlanul érte Draco megcsalása, de nem kellene elijeszteni maga mellől mindenkit.
- Ne érj hozzám! – ordított rá Ginny. – Ne merészelj hozzám nyúlni! – Ginny már zokogott. Arcán szomorúság, bánat és gyűlölet volt. Harry nem bírta nézni, hogy Ginny szenved. Nem érdekelte, hogy Ginny nem akarja, hogy hozzáérjen, mégis megölelte. Ginny először tiltakozott, de a végén beleolvadt az ölelésbe, és Harry vállán zokogott. – Miért tette? Miért? – De Ginny már tudta a választ. – Mert nem feküdtem le vele soha. Azért tette.
- Ginny! Ne rágódj rajta! Már nem számít. Meghaltak. Már nem lényeges. Most csak Nicolas a fontos. Nem az a lényeg, hogy kik a szülei, hanem az, hogy a kisfiú biztonságban és szeretetben nevelkedjen. – Suttogta Ginny fülébe. Ginny ettől egy kicsit magabiztosabb lett, mert belátta, hogy Harrynek igaza van.
- Igaz! Sajnálom, Harry! Nagyon sajnálom!
- Nem történt semmi, Ginny! – Kingsley újra megszólalt.
- Még így is örökbe akarjátok fogadni? – kérdezte. De inkább Ginnynek címezte a kérdést. Ginny felnézett Harry vállából és bólogatott.
- Igen. Persze. Harrynek igaza van. Nem lényeg, hogy ki az apja és az anyja. Csak az a lényeg, hogy boldog legyen a mi családunkban. – Ginnynek hirtelen eszébe jutott valami. – De Draco tudta, hogy ő az apja? Egyáltalán tudott a gyerekről? – Kingsley újra a papírra nézett. Kereste Draco aláírását az anyakönyvi kivonatban, de nem találta.
- Nincs rajta az aláírása, vagyis nem. Bizonyára Miss Chang elhitette az orvosokkal, hogy az apa meghalt. Csakis ilyen esetben nem írják alá ezt a papírt. Draco nem tudta. De ha nem hiszel az én szavamban, kérdezd meg tőle – mosolyodott el Kingsley. Ginny nagyra nyitotta a szemét. – Van rá még – ránézett az órájára -, négy órád. – Harry értetlenül nézett hol Ginnyre, hol Kingsley-re. „Miről beszélnek ezek?” kérdezte magától.
- De honnan tudsz róla, Kingsley?
- Láttam a szemedben, mikor beszélni akartál az állítólagos Narcissával. Te sosem kedvelted azt a nőt. Miért akarnál beszélni vele? És szégyen ezt bevallani, főleg, hogy én vagyok a miniszter, de egész végig az ajtó előtt álltam és a tárgyalóteremben nem két nő, hanem csak egy nő beszélt. Egy férfihang is megszólalt, ami nem lehetett Narcissáé. És a hang Draco Malfoyé volt. Ami azt jelenti, hogy Draco felvette az anyja alakját. De a legfurcsább az volt, hogy mikor az aurorok kivitték a teremből, ő az tátogta, hogy „szeretlek”. És ugye két nő ezt nem mondja egymásnak, ha már nem látták egymást húsz éve. Főleg, ha gyűlölték egymást.
- Ezt miért nem mondtad, Ginny? – kérdezte Harry. Ginny Harryre nézett és felállt.
- Mert nem hittem, hogy fontos. Csak pár napja van abban a testben és az is letelik pár óra múlva. Nem hittem, hogy lényeges. Ne haragudj rám.
- Nem haragszom – válaszolta Harry lágyan. – Nem tudnék rád haragudni. Szeretlek! – mondta Harry. Ginny most készült először kimondani Harrynek, sok éve, hogy szereti.
- Én is szeretlek. Nagyon.
- Ezt már vagy tizenhárom éve nem mondtad nekem. Ja, de igen. Egyszer a Szükség Szobájában a tanév elején – mosolygott Harry. Ginny ismét Kingsleyhez fordult.
- Mikor vihetjük el a kisfiút? – kérdezte.
- Ha aláírjátok ezt a papírt, akkor három napon belül. – Ginny fogott egy tollat és aláírta, utána pedig Harry. – Rendben. Minden megvan az örökbefogadáshoz. Mostantól ti vagytok a törvényes gyámja. Három napon belül elviszem hozzátok, hogy megismerjétek és hogy ott élhessen veletek.
*
Ginny (miután megbeszéltek mindent Kingsley-vel) az Askaban felé vette az irányt. Rettegett a dementoroktól, de muszáj volt beszélnie Dracóval. Aztán eszébe jutott, hogy Kingsley és a minisztérium többi tagja elküldte a dementorokat az Askabanból. Most az aurorok vigyáztak a foglyokra.
- Kit keres, Ginevra? – kérdezte a szolgálatban lévő auror, aki nagyon jól ismerte Ginnyt és családját. Arthur régi barátja volt, és sokat beszéltek még most is. – Csak mondj egy nevet és odakísérlek.
- Köszönöm, Viktor, de egyedül is odatalálok. Csak mondd, hogy hányas cellában van Narcissa Malfoy?
- A… - Lenézett egy papírra, amin a rabok neve volt. -, kilencvenhetesben. Biztos megtalálod egyedül?
- Igen. De azért köszönöm. Viszlát, Viktor.
- Viszlát, Ginevra. – Ginny elindult és nézte a számokat a cellák ajtaján. „Egy…Kettő…Három... Ha ez így megy tovább, sohasem érek oda” gondolta magában. Már vagy tíz perce sétált, mikor az egyik cellában egy nyöszörgő hangot hallott. Ránézett a cellaszámra.
- Hetvennyolc? Honnan ilyen ismerős ez a szám? – Elkezdett gondolkodni. Nem látta a nyöszörgő hang forrását, de tudta, hogy egy rab hangja. Elég ismerős hang volt Ginny számára. – Hetvennyolc? – Benézett a cellába, de olyan sötét volt, hogy nem látott semmit. – Hahó? Van itt valaki? – Végül eszébe jutott, hogy ki van a cellában. Még Kate születése után pár hónappal kapták el. Voldemort hű szolgája volt.
- Maga az, Ginevra? – kérdezte odabentről valaki.
- Igen, én vagyok! Jól van, Peter? – kérdezte Ginny. Ez a férfi segített Voldemortnak elkapni Ginnyt. De Ginny most megsajnálta őt.
- Ki az a Peter? – kérdezte. – Engem nem Peter-nek hívnak. Engem Féregfarknak hívnak! – ordított Peter Pettigrew. – Én vagyok Voldemort nagyúr hű szolgája. Csakis én voltam hű hozzá! De Potter megölte! De a Nagyúr vissza fog térni és megöli őt. Megöli! Megöli! – ordított. Ginny már érezte a hangján, hogy nem ép az elméje. Nem bírta tovább hallgatni. Elindult, hogy megkeresse a kilencvenhetes cellát. Nem bírta elhinni, hogy Peter Pettigrew ilyen sorsra jutott. Abban biztos volt, hogy az Askabanba fog jutni, de azt nem hitte, hogy meg fog őrülni. De belátta, hogy ez nem volt kizárva sosem. Ginnyt mindig is érdekelte, hogy miért volt James és Lily Potter barátja, ha közben elárulta őket. De eszébe jutott, hogy Harry már mesélt neki erről. Félt Voldemort Nagyúr haragjától. Gyávaságból tette. Félt a haláltól. Inkább elárulta a barátait, mint hogy meghaljon. Ginny sétált tovább. Elérkezett a kilencvenhetes cella elé. Nem mehetett be, de látta, hogy valaki bent alszik a földön. És az a valaki nem egy nő volt. Azt feltételezte, hogy Draco átváltozott. De azt az őrök észrevették volna. De azt is észrevette, hogy az a valaki nem lélegzik, nem ad semmi életjelet.
- Draco? Te vagy? Draco? – De a férfi nem mozdult. – Élsz még?! Draco?! Válaszolj, kérlek! Draco?! Viktor! Viktor, gyere gyorsan! - Nem volt biztos benne, hogy Viktor meghallja a hangját, de reménykedett benne, hogy valami módon hallja. Egyszer feltűnt egy alak a folyosón. – Viktor! Nézd! Mozdulatlanul fekszik! Meghalt?! – Ginny már sírt. – engedj be hozzá! Kérlek! Könyörgök!
- Ginevra! Nem tehetem! Lehet, hogy játssza magát!
- De meg kell néznie! Muszáj megnéznie! Mi van, ha meghalt? – kérdezte ijedten Ginny.
- Akkor meghalt. Nem tehetünk semmit. Az Askabanban nincs orvos.
- De kérem, engedjen be! Vállalom a felelősséget.
- De én nem! Ha magának bármi baja esik, én leszek a hibás.
- Sajnálom, de muszáj bemennem! – mondta Ginny, és behúzott egyet Viktornak, amitől a férfi összeesett és elájult. Ginnynek sajgott a tenyere, de meg kellett néznie, hogy él-e még Draco. Elvette a kulcsokat, és berohant a cellába. Letérdelt a test mellé, és megfogta a kezét, hátha kitapogatja a pulzusát. De nem érzett semmit. Ezután a férfi nyakára tette a kezét. Ott sincs semmi. Ezek szerint Draco meghalt. Megfordította a testet, de az nem Draco alakjában volt, nem is Narcissáéban. Egy arctalan test volt. Nem volt arca, csak teste. – Meghalt! Meghalt és el sem búcsúzhattam tőle – sírt Ginny. – De ennek így kellett történnie. Sajnálom, Draco! Bárhol is vagy, remélem, ott megtalálod a boldogságot és a békességet. Ég veled! – Azzal kiment a cellából, visszarakta Viktor zsebébe a kulcsot, és rászórt egy felejtésvarázslatot, ami kiszedte a férfi fejéből a most történeteket. Ha felébred, nem fog emlékezni, hogyan került oda és hogy Ginny valaha is ott járt.

*
Mikor hazaért a Malfoy házba, Harry várta. Csak Harry tudta, hogy Ginny az Askabanba ment. Hallotta, hogy Kate már csomagol. Lehallatszott a nappaliba is. Harry megkérte őket, hogy költözzenek a Potter házba. Így legalább a kisfiúnak nem kell két helyen laknia. Kate rögtön beleegyezett, de Ginny egy kicsit vonakodott. De mivel látta Kate arcán a lelkesedést, ezért ő is belement. Így elérkezett a pakolás ideje. Ginnynek és Kate-nek csak a ruháikat és egyéb csecsebecséiket kell elvinniük Harry házába, mert a sok bútort már nem lehetne hova rakni, mivel a Potter ház már eléggé túlzsúfolt Mrs Weasley miatt. Mikor Ginny megszökött, az anyja elkezdte berendezni Harry házát, hogy elterelje a saját és Harry figyelmét. Harrynek csak egy kérése volt: hogy a gyerekszobához ne nyúljanak. Így is lett. Igaz, Mrs Weasley kicsit elméretezte a házat és ezért sok mindennek nem akadt helye a házban, így padláson, a pincében és a garázsban porosodnak.
- Szia! – köszönt Harry.
- Szia! – köszönt vissza Ginny. Látta Harry arcán, hogy egy kicsit bizonytalan, de azt nem tudta, hogy miért. – Mi a baj? Talán meggondoltad magad a költözést illetően? – kérdezte Ginny nyugodtan, de a szíve nagy ijedségbe esett.
- Nem, dehogy! – mentegetőzött Harry. – Remélem, hogy nem haragszol meg, de…
- Mi a baj? Rossz hír? – kérdezte Ginny. Harry elmosolyodott.
- Összecsomagoltam neked! – jelentette ki Harry. Ginny erre elnevette magát. Közelebb lépett Harryhez, és úgy csinált, mintha mérges lenne.
- A frászt hozod rám! – Harry átölelte Ginnyt és a fülébe suttogott.
- Pedig nem volt szándékomban. – Megcsókolta Ginnyt.
- Hé, menjetek szobára! – mondta a szobába belépő Kate, mire Ginny és Harry szétrebbentek. – Amúgy, kész vagyok! De felmehetek még egy kicsit, ha zavarok – mosolygott huncutul a kislány.
- Nem! Inkább induljunk! Még össze kell pakolni a házban! – Harry furán nézett Ginnyre.
- Házamban minden a helyén van, nem kell ott pakolni. Azt hiszed, hogy rendetlen vagyok? – kérdezte Ginnytől Harry, tettetett megsértődéssel.
- Úgy emlékszem, hogy te… - Megcsókolta Harryt. -, rendetlen vagy. Mindig szanaszét van minden.
- Már nem. Most már foglalkozom a renddel is. Régen talán nem, de most igen. De szerintem is induljunk. Holnap jön Nicolas és nem fogadhatom rendetlenséggel. – Ginnyre nézett. – Vagyis, nem fogadhatjuk rendetlenséggel.
- Mindjárt jobb. De nem azt mondtad, hogy rend van? – kérdezte gyanakodva Ginny. Harry elpirult.
- Egy kicsit füllentettem.
- Mekkora az a kicsi? – Harry még jobban elpirult.
*
Ginny és Harry másnap már alig várta, hogy megérkezzen a kisfiú. Előző nap mindent rendbe raktak, és összepakoltak. Ami Ginnyt nagyon meglepte, hogy Kate nem ellenkezett a testvér ellen. És elérkezett Ginny és Harry első közös éjszakája tizenhárom év óta. És ezt Harry és Ginny sem tervezte unalmasnak. Az egész egy ajándékkal történt, amit Ginny adott Harrynek. Az ajándék alaposan be volt csomagolva. Harry elkezdte bontani. Végén egy jó vastag albumot talált. Az album első tíz oldalán fényképek voltak benne. A fényképek Ginny és Harry múltját ábrázolták. A közös múltjukat.
- De miért csak párkép van benne? A vége teljesen üres – értetlenkedett Harry. Ginny az ölébe ült.
- Azért van még benne hely, mert én a szerelmünket hosszú távra tervezem, és akkor még nagyon sok közös képünk lesz. Remélem, ezt az albumot megtölthetjük kettőnk szerelmével. Így ha valaki megtalálja, majd tudja, hogy egy igazi szerelmespáré volt. Olyanoké, akik teljes szívűkből szerették egymást. – Harry erre felkapta Ginnyt és az ágyra fektette. Azon az éjszakán nem volt más, csak ők ketten.

*
Mikor reggel Harry felébredt, minden az eszébe jutott. És azt is észrevette, hogy Ginny már nem fekszik mellette. Viszont finom tükörtojás illatot érzett. Megnyugodott, mert tudta, hogy Ginny a konyhában van. De hangokat is hallott. Felöltözött, és kiment a konyhába. Harry útközben betért Kate szobájába, és örömmel nézte, hogy Kate teljes nyugalomban alszik. Megpuszilta lánya arcát, és már ment is a konyhába. A konyhában Ginnynek társasága is volt Ron és Hermione szerepében. Ginny ott ült és Hermione kezét fogta. Közben mosolyogva beszélgettek. Hermione a hetedik hónapban járt, de azt senkinek sem árulta el, hogy a baba lány-e vagy fiú. Ron is ott ült felesége mellett.
- Jaj, még emlékszem Rose születése napjára. Az ebédlő asztalnál ültünk és egyszer érzem, hogy a baba nagyon rúg és valami nedves dolgon ülök.
- Jaj, ne is mondd! – mondta Ginny. – Én este az ablakpárkányon ültem. Néztem kint az esőt. Egyszer érzem, hogy rettentően fáj. Felébresztettem Dracót és rögtön mentünk a kórházba. Fájt, de büszke is voltam, hogy valami jót adok a világnak. A világra. – Ginny észrevette az érkező Harryt. – Jó reggelt, álomszuszék! – Odament és megcsókolta. Ron és Hermione egymásra néztek és elmosolyodtak.
- De rég álmodunk már arról, hogy még egyszer így láthassunk titeket. Rég volt már, hogy ezt tettétek.
- Hát igen. Rég. Nagyon rég. De már boldog család vagyunk és ez a lényeg. És ti is nemsokára eggyel többen lesztek. – Ron és Hermione ismét egymásra néztek. – Valami baj van? – kérdezte ijedten Ginny.
- Nem, semmi! Csak kiment a fejemből, hogy nektek még nem is mondtuk.
- Mit? – kérdezte egyszerre Harry és Ginny.
- Azt, hogy ikreink lesznek. Kettes ikrek. – Ginny és Harry elkezdte ölelgetni Hermionét és Ront. Harry Ron fülébe súgott. – Csak véghez vitted. – De a nők is meghallották.
- Mi vitt véghez a kedves férjem?
- Áh, semmit! – válaszolta Harry.
- Tudni akarom.
- Hát, mikor hatodikosok voltunk a Roxfortban, fogadtunk Ronnal.
- Na, és miben?
- Azt, hogy valamelyikünk feleségének muszáj ikreket szülnie. Az nyer, akinek először lesznek ikrei. És Ron megvert. – Ekkor csöngettek.
- Megérkezett! Megérkezett! Nicolas itt van! – mondta Ginny boldogan. Már szaladt is kinyitni az ajtót. Az ajtóban ott állt Kingsley és egy kisfiú. A kisfiúnak szőke haja és szürke szemel volt. Draco nem is tudta volna letagadni, hogy a kisfiú az övé. Kiköpött olyan volt, mint az apja. Mint a Malfoyok. Ginny remélte, hogy olyan gyerek lesz, mint Draco volt az utolsó pár évében. Nem szeretett volna egy házban élni egy olyan gyerekkel, aki olyan, mint Lucius Malfoy. Lenézett a kisfiúra, egyenesen a szemébe. De gonoszságnak nyoma sem volt. Inkább szeretetnek és boldogságnak. Ginny azt hitte, hogy Cho sohasem lenne jó anya, de végül belátta: attól, hogy valaki gonosz, az nem azt jelenti, hogy a gyerekével is rosszul bánik. – Szia! – köszönt a kisfiúnak. Letérdelt, hogy egy fejmagasságban legyenek. – Nagyon jó, hogy végre itt vagy. Már nagyon vártunk. Engem Ginevrának hívnak, de szólíts bátran Ginnynek. Gyere be! De előbb rakd le a kabátod. – Segített a kisfiúnak levenni a kabátot és a végén a fogasra akasztotta. – Gyere csak! Ne félj, nem bánt senki! Menj egyenesen. – A kisfiú kicsit bátortalanul indult el, de a végére Ginny úgy látta, hogy magabiztos lett. Ekkor Kingsleyhez fordult. – Szia! Nagyon vártunk már titeket!
- Azt láttam. De nekem sietnem kell vissza. Épp, hogy elbírtam szabadulni. De nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a kisfiú jó helyen van. Vigyázzatok rá. Viszlát. – Azzal távozott. Ginny elindult a konyha felé. Mikor belépett, látta, hogy a kisfiú már meg is barátkozott Ronnal és Hermionéval. Ott ültek, mint egy boldog család. Nicolas Harry ölében ült és mosolygott. Ginny nem hitte, hogy Nicolas ilyen gyorsan elfogadja őket. És kételkedett Harry reakciójában is. Nem tudta, hogy hogyan fogadja majd Harry Draco Malfoy fiának közelségét. De belátta: feleslegesen idegeskedett. Miután Hermione és Ron elment, Ginny és Harry megmutatta Nicolasnak a szobáját. Lefektették.
- Ginny! Harry! – szólt a kisfiú, mikor már épp távozni akartak.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva Ginny.
- Mesélnétek nekem valamit? – kérlelte a fiú a két felnőttet. Harry és Ginny egymásra nézett. Tudták, hogy ugyanarra a mesére gondolnak. Azt a történetet fogják elmesélni, amikor Harry megtudta, hogy varázsló. Harry első évét, és azt, amikor Titkok Kamrájában bajba került.
- Hát, persze! – mondták egyszerre. – Meséld te, Harry! Te jobban tudod, mint én!
- De azért te is el tudnád mesélni.
- De neked jobban megy.
- Jól van! Akkor mesélek én! De te is légy itt! – Leült Nicolas ágyára. – Nos, az egész egy kisfiúról szól. Ő is a Roxfortba járt régen. Ez a történet az ő második évében történt. De azért jó, ha ismered a történet előzményeit. A kisfiú egy árva gyerek volt. Az anyja nővérének családja nevelte fel, akik nem nagyon szerették a fiút. A lényeg az, hogy a kisfiú nem ismerte a szüleit és más élő rokonát a nagynénjén és a nagybátyján kívül. Amikor a kisfiú tizenegy éves lett, megtudta, hogy varázsló. És megtudta, hogy szülei nem balesetben haltak meg, hanem egy gonosz varázsló, Voldemort ölte meg őket. Ezt a hírt egy óriás mondta el neki, akit Hagridnak hívnak. Még most is a Roxfortban tanít. Az is kiderült, hogy a nagynénje és nagybátyja tudott erről. A kisfiúnak döntenie kellett: vagy a nevelőivel marad, akik gyűlölik, vagy elmegy a Roxfort Varázslóképzőbe. A kisfiú természetesen a Roxfortot választotta. Elmentek Hagriddal az Abszol Útra bevásárolni. Bevásároltak. Végül már csak a varázspálca maradt. Ollivander, az akkori pálcaárus rögtön felismerte a fiút. Elmondta, hogy úgy emlékszik arra napra, amikor a szülei megvették a pálcájukat, mintha tegnap lett volna. Ollivander először bükkfapálcát adott a kezébe, ami sárkányszívhúrból készült, kilenc hüvelyk hosszú, elegáns és rugalmas darab volt. De nem volt jó. A következő juhar-főnixtoll kombináció volt, ami hét hüvelyk hosszú volt. De ez sem volt jó. A következő: ébenfa és egyszarvúszőr, ami nyolc és fél hüvelyk volt. De ez sem sikerült. Ezután még egy rakat pálcát a kezébe adott, de egy sem volt az igazi. Végül talált egyet, amit először nem akart odaadnia fiúnak. A fiú csak annyit hallott, hogy „miért ne?” Majd előjött a sorok közül. A fiú kezébe adott egy pálcát. Magyal és főnixtoll. Tizenegy hüvelyk. Ez bevált. A fiú ezt a pálcát kapta. De Ollivander furcsállta. Végül elmondta a fiúnak, mi olyan furcsa ebben. Ollivander minden pálcára emlékezett, amit valaha eladott. És az a főnix, aminek a farktolla a fiú pálcájában volt, csak két tollat adott. Az egyik a fiúéban volt. A másik pedig egy gonosz varázslóéban. Azé a varázslóé volt a másik pálca, aki megölte a fiú szüleit. Voldemortéban. Ezek után kapott Hagridtól egy hóbaglyot, amit Hedvignek nevezett el. És a fiú észrevette, hogy mindenki megbámulta őt. De nem is sejtette, hogy miért. Végül Hagrid elmondta neki, hogy ő az a fiú, aki legyőzte Voldemort Nagyúrat, mikor még csecsemő volt. Ezért bámulta őt mindenki. Mert mindenki ismerte. Ő volt a fiú, aki túlélte Voldemort átkát. A halálos átkot. Később, mikor már a King’s Cross pályaudvaron sétált, látott egy családot, akik szintén varázslók voltak. Az anyjukkal együtt hatan voltak. Négy fiú, egy kislány – Ránézett Ginnyre-, és az anyjuk. A fiú odament hozzájuk segítséget kérni. A nő örömmel segített neki. Mindent elmagyarázott, amit tudni kell. Három idősebb fiú bement egy úton a vonathoz. Így már csak négyen álltak kint. A nő elmagyarázta, hogy a legkisebb fia is most megy majd először a Roxfortba. A lánya pedig jövőre. A vonaton ismét találkozott a fiúval, akivel odakint. Elkezdtek beszélgetni. A fiú bemutatkozott. Ronald Weasleynek hívták. – Ginny megszorította a kezét. Azt hitte, hogy Harry véletlen mondta ki Ron nevét, de mikor Harry visszaszorított, tudta, hogy szándékos volt. - A fiú is bemutatkozott. És egyszer láttak bejönni egy lányt. A lány eleinte nem volt szimpatikus egyiküknek sem. Még nem is beszélgettek vele, de már tudták, hogy a lány egy könyvmoly. A lány is bemutatkozott. Hermione Grangernek hívták. A lány elkezdett beszélni. Csak beszélt és beszélt. Végül eljutott a Roxforti házakhoz. Megkérdezte, hogy Ron melyik házba akar kerülni. Ron azt mondta, hogy a Griffendélbe. Hermione is a Griffendélt mondta. A fiú nem igazán értette, hogy Ron és Hermione miről beszélnek. A lány elmondta, hogy a Roxfortban a diákok különböző házakba osztják a diákokat. A lány elkezdett a könyvből idézni. „ha vakmerő vagy és hősi lelkű, Házad a Griffendél. Oda csak az kerül, ki semmitől sem fél. Hugrabugnak nyájas népe békés és igazságos. Oda mész, ha türelmes vagy s jámbor – ez világos. A bölcs öreg Hollóhátban éles elmék várnak. Kiknek a tanulás kaland, oda azok járnak. Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, ne is tekints másra: a Mardekár való neked. Ott lelhetsz sok társra.” Miután elment, Ron elmondta, hogy mindegy, hogy melyik Roxforti házba kerül, csak ne Hermionéval legyen egy házban. A vonat megérkezett. Hagrid várta az elsősöket. Csónakkal közelítették meg a Roxfortot. Az iskolában egy boszorkány várta őket. Minerva McGalagony. Ő kísérte be őket a Nagyterembe. Elmagyarázta, hogy a Teszlek Süveg osztja be őket a házakba. Először Hermione Granger nevét mondta. Hermione kiment. A süveg a Griffendélbe osztotta, ahogy Ront és a fiút is. Ron és a fiú örök barátságot kötött. De Hallowenkor egy troll bejött a Roxfortba és megtámadta Hermionét. Ron és a fiú megmentette. Ezentúl, ők hárman elválaszthatatlan barátok lettek. De az egész évben volt valami fura. A fiú, mielőtt még az iskolába jött, látta, hogy Hagrid kivesz egy kis csomagot a Gringotts egyik széfjéből. Később rájöttek, hogy abban a csomagban a Bölcsek Köve volt. De sajnos nem tudták, hogy hova rejtették a Roxfortban. De azt sejtették, hogy valaki el akarja lopni, hogy halhatatlanná váljon. Ők Perselus Pitonra gyanakodtak. De senki sem hitt nekik. Egyik este kisurrantak. Elmentek a harmadik emeleti folyosó tiltott részére, ahol volt egy ajtó. Dumbledore mindenkinek megtiltotta, hogy odamenjen. Mikor beléptek, láttak egy háromfejű kutyát, akit Bolyhoskának hívtak. De a kutya aludt, ami azt jelentette, hogy valaki elaltatta és megelőzte őket. Észrevettek egy titkos csapóajtót a kutya lába alatt. De mire sikerült kinyitniuk, a kutya felébredt. Gyorsan beleugrottak, de valami furcsa varázslényre estek. Ördöghurokra. Az volt a titka, hogy el kellett lazulni és a növény akkor elengedi. Erre Hermione jött rá. Természetesen. Másodjára a fiú. De Ron képtelen volt lazítani. Hiába bíztatták, nem sikerült neki. Végül Hermionénak eszébe jutott, hogy mit nem szeret az ördöghurok. A napfényt. Hermione elmondta a varázslatot és Ron már ott is volt. A következő feladatban az árva fiúnak volt a legnagyobb feladata. Seprűn kellett lovagolnia. Hármuk közül ő bánt a legügyesebben a seprűvel. Egy kulcsot kellett elkapnia, hogy ki bírják nyitni az ajtót. A fiú sikeresen végrehajtotta. A következő feladat egy sakktábla volt. Először észre sem vették, hogy sakkozniuk kell. Ronnak tűnt fel, aki nagyon okos és ügyes sakkozó volt. Egy hatalmas sakktáblán álltak. De a legrosszabb az volt benne, hogy mind a hárman bábuk voltak. Ron irányította az egész mérkőzést. Végül Ronnak is fel kellett áldoznia magát, hogy a fiú tovább tudjon menni. Ron leesett a lóról. Hermione odaszaladt mellé és elkezdte ébresztgetni. Szólt a fiúnak, hogy menjen tovább. A fiú el is indult. De kiderült, hogy a követ nem Piton professzor akarja ellopni, hanem Mógus professzor, a legcsendesebb professzor az iskolában. De kiderült, hogy őt is irányította valaki. Valaki, aki a tarkójára nőtt. Voldemort. És a háttérben ott volt Edevis Tükre. Voldemort azt mondta a fiúnak, hogy adja oda a követ, és akkor együtt visszahozzák a fiú szüleit. A fiú meglátta a szüleit a tükörben. Egy vörös hajú, zöld szemű nőt, és egy fekete hajú, barna szemű férfit. De a fiú rájött, hogy Voldemort úgy is megölné. Így nem adta oda a követ, ami a zsebében volt. Erre Voldemort el akarta kapni. De a fiú azelőtt pár perccel hozzáért a kőhöz, így valami fura anyag került a kezére. Kezeit Voldemort és Mógus arcára rakta és azok elkezdtek bomlani. Mikor már összeesett Mógus teste, a fiú csak egy felé tartó szellemet látott. A fiú összeesett és a kő kigurult a kezéből. Amikor magához tért, Dumbledore professzor ott ült az ágyánál és mosolygott. Majd oldalra nézett. A szekrény tele volt mindenféle finomsággal. A professzor elmondta, hogy azokat a rajongói küldték. És azt is, hogy ami a pincében történt, az hét pecsétes titok, így az egész iskola tud róla. A fiú megtudta, hogy már három napja fekszik a gyengélkedőn. De a fiút csak a kő érdekelte. Dumbledore elmondta neki, hogy Mógusnak nem sikerült elvennie. És végül azt is elmondta, hogy a kő, hanem a fiú volt veszélyben. És a követ megsemmisítették. De ez nem gátolja meg Voldemortot, hogy ismét visszatérjen. A fiú már csak egy dologra volt kíváncsi: Mógus miért nem tudott hozzáérni? Az igazgató erre is tudott választ adni. Azt válaszolta, hogy „ az édesanyád az életét adta érted. Ha van olyan dolog, amit Voldemort nem tud felfogni az a szeretet. Ezért nem tudott hozzád érni Mógus, akiben nem volt más, csak gyűlölet, kapzsiság és becsvágy…neki, aki megosztotta lelkét Voldmorttal, őrjítő kín megérinteni egy olyan embert, akit ilyen tiszta jóság védelmez. „ A fiúnak eszébe jutott még egy kérdés. Hogyan került hozzá a kő? Dumbledore azt válaszolta, hogy „Csak olyan ember juthatott hozzá a kőhöz, aki arra vágyott, hogy megtalálja – nem pedig arra, hogy használja.” Mikor a fiú távozott a gyengélkedőről, egyenesen az évzáró lakomára ment. Dumbledore pedig kihirdette a legjobb házat, ami a Mardekár lett. De mégis volt pár döntő változás. Ron sakkjátszmájáért ötven pont jutalmat kapott. Hermione aki tűzzel szemben is hidegen tudott gondolkodni, szintén ötven pontot kapott. És a fiú bátorsága miatt hatvan pontot kapott. Hermione bejelentette, hogy a Griffendél utolérte a Mardekárt. Így a Griffendél lett a nyertes ház. Elérkezett az indulás napja. A fiú a Roxfort expresszen ült és egy albumot lapozgatott, amit Hagridtól kapott búcsúajándékba. És mikor leszállt, látta, hogy egy vörös hajú lány a nevét kiabálja.”Anya! Anya! Ott van! Harry Potter!„– Ránézett Ginnyre, aki szintén mosolygott. - De az anyja szigorúan rászólt”Maradj már csöndben, Ginny, és…
- Ne mutogass, mert illetlenség – fejezte be Ginny. Nicolas megértette: Harry magáról és barátairól mesélt egy sztorit.
- Ezzel lezárult egy évem. De most megbocsátasz egy percre? Muszáj innom egy pohár vizet. Később visszajövök és mesélek még valamit.
- A második éved meséld el! Kérlek!
- Rendben! Az lesz a következő. – Kiment a szobából, Ginny pedig utána.
- Szép mese volt. Én majdnem elaludtam – mosolygott Ginny. – De Dracóról nem mondtál semmit. Pedig neki is volt szerepe abban az évben.
- Nem akartam máris legyalázni az apját. Az első estéjén mondjam el neki, hogy mindig is gyűlöltem az apját?
- Jól van! Igazad van! De menj és mesélj neki! – Megcsókolta Harryt. – Én lefekszem. Nem érzem jól magam.
- Rendben van. Remélem, reggel jól leszel.
*
Eltelt két hét. Harry minden este mesélt Nicolasnak valamit. Mindig valamit, ami vele már megtörtént. De egyre jobban féltette Ginnyt, mert Ginny az utóbbi időben sokszor volt rosszul és valamelyik nap még el is ájult. Hiába faggatta szerelmét, Ginny nem mondott semmit. Egyik nap, Harry mikor hazaért, Ginny ott várta a nappaliban a kanapén. Az ölében egy dobozzal. Egy nagyon apró dobozzal. Harry odament hozzá.
- Szia! Valami baj van? Olyan furcsa vagy most! – Ginny még mindig nem szólt.
- Szia! Nincs semmi! Tessék, ezt neked vettem! – Átadta Harrynek a dobozt. Harry elkezdte bontogatni. A végén egy apró cipőt húzott elő a dobozból. Egy babacipőt.
- Ginny, te…te…
- Igen! Kisbabánk lesz! – Harry felugrott és megölelte Ginnyt.
- Annyira szeretlek, és olyan boldog vagyok. Szeretlek! Köszönöm! Köszönöm!
- Én is nagyon szeretlek! Örülök, hogy boldog vagy!
- De remélem, hogy most nem tervezed, hogy elhagysz!
- Nem. De ez csak rajtad múlik – mosolyogtak.
- Ez nem véletlen! Nekem is mondanom kell valamit! Vagyis kérdeznem! – Elengedte Ginnyt és letérdelt. – Leszel életem nője? – Ginny rögtön rávágta.
- Nem.
- Mi? – kérdezte Harry.
- Nem lehetek életed nője, mert itt van Kate. Ő is nő és ő is fontos neked. Vagyis, nem. – Harry értette, hogy mire akar kilyukadni.
- Áh, értem! Akkor megoldjuk máshogy! Leszel a feleségem?
- Ez már jobb! A válaszom igen! – mosolyogott Ginny. Elkezdtek szenvedélyesen csókolózni. Kate és Nicolas mosolyogva nézték a jelenetet. Mindketten tudták már: hamarosan egy család lesznek.