Ginny és Harry mindenkinek bejelentették, hogy hamarosan összeházasodnak, és hogy kisbabájuk lesz. A Weasley házaspár nagyon jól fogadta, és örültek, hogy a lányuk és Harry végre összeházasodnak és boldogok. Igazából, mindig is kételkedtek Ginnyben, hogy valaha is visszafogadja Harryt, azok után, ami történt. De mikor kiderült minden, reménykedtek Ginny és Harry szerelmében, hogy legyőzi az akadályokat, és a kapcsolatukat beárnyékoló személyeket. Ginny furán érezte magát, hogy ilyen gyorsan túllépett Dracón. Szégyellte is magát emiatt. De Ginny és Harry boldogabbak voltak, mint valaha. Volt egy boldog családjuk, hamarosan újabb gyerek érkezik a családba, és szerették egymást. Kate és Nicolas nagyon örült annak, hogy hamarosan testvérük lesz. Kate már több éve várt arra, hogy anyja bejelentse, hogy babát vár. És Nicolas is mindig egyedül volt. Sohasem volt egy játszótársa sem, mert az anyja eltiltotta minden más gyerektől. Mikor Harry és Ginny ezt megtudta, még jobban megvetették Chót, mint előtte. Reménykedtek abban, hogy Cho legalább jó anya volt, de belátták, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ginny és Harry együtt járt az orvoshoz és boldogan hallgatták az Luna ( ő volt az orvosuk) beszámolóját, hogy a kisbaba egészséges lesz, és hogy jól van. Luna azt is elmondta, hogy egészen biztos, hogy a baba egészségesen is fog a világra jönni. Ginnynek sincs semmi baja. Boldogan távoztak a rendelőből. Ginny már két hónapos terhes volt. Még benne volt a vetélés első három hónapjában, de Luna kizárta a vetélés lehetőségét. És Harry is. Úgy gondolta, hogy Ginnynek a vetéléshez valami nagyon nagy trauma kell. De bele sem mert gondolni, hogy Ginny elveszítheti a babát. Ginnynek sokat kellett pihennie. A baba márciusra volt kiírva. Igaz, Ginnynek Kate-nél is hamarabb indult be a szülés, ahogy Hermionénak is Rose-nál és Hugónál. De ez most másképp volt. Ron és Hermione babái még a vártnál is későbbre jöttek. Július tizenharmadikára volt kiírva, de már augusztus ötödike volt. Ron és Hermione épp az orvosra várt, mert a babák nagyon rugdalóztak. A kórház folyosóján ültek, mikor Hermione azt érezte, hogy vízben ül.
- Ron! Ron! Elfolyt a magzatvíz! – sikította Hermione. A folyosón mindenki rájuk nézett. – Szólj Lunának most! Siess!
- Rendben! Rohanok! Tarts ki! – Ron elrohant, Hermione pedig összeszorított fogakkal leült, hogy kicsit enyhítse a fájdalmat. De nem jött be. Jött Luna és még egy pár ápoló egy tolószékkel.
- Hermione, tudsz járni?
- Nem hiszem.
- Akkor ülj le ide. Felkészítünk a szülésre és megszüljük a babát. Ron, segíts neki átülni ide – kérte Luna Ront. Luna már tizenöt éve orvosként dolgozott a Szt. Mungóban. Ős segítette világra Rose-t és Hugót is. És Kate-t is. Tapasztalt volt. Sok babát segített már világra. – Ron! Bent akarsz lenni a szülésnél? – Ron Hermionéra nézett, aki bólogatott.
- Igen, szeretnék.
- Jól van. Kb. öt perc, amíg felkészítjük a szülésre, addig te értesítsd a többi családtagot. A szülőket, a te szüleidet és készítsd fel őket, hogy hamarosan duplán lesznek nagyszülők. – Azzal eltűnt Hermionéval együtt. Ron értesítette Hermione szüleit, a saját szüleit, Harryt és Ginnyt, Fredet és George-t és Percyt. De nem reménykedett benne, hogy Percy eljön. Egy ápoló szólt neki, hogy Hermione a műtőben vár rá. Ő rohant. Felvette az előírt ruhát és ment, hogy fogja Hermione kezét. Hermionénak nagyon fájt, de Ron bíztatta, hogy nagyon jól csinálja. Hermione már nem bírta tovább, abbahagyta a gyakorlatot, amit annyiszor gyakoroltak. Ron elkezdett gondolkozni, hogy mivel bíztathatná Hermionét. Végül eszébe jutott valami.
- Hermione, nyomd! Én tettem ezt veled! Ha akarod, ordíts velem, de nyomd a babát! – Hallotta, hogy egy baba felsír. Luna megdicsérte Hermionét.
- Szép volt Hermione. Kisfiatok van. De nézzük a másikat. – Odaadta a babát egy nővérkének, az pedig elvitte, hogy megfürdesse és ruhát adjon rá. De Hermione már végképp feladta. Ronnak eszébe jutott valami, hogyan bosszanthatná fel szerelmét.
- Hermione, ez női munka! Ezt neked kell megcsinálni! – Tudta, hogy Hermionét fel tudja idegesíteni azzal, ha valamire azt mondja, hogy női munka. Bevált. Hermione folytatta és nem adta fel. Néhány perc múlva még egy baba felsírt.
- Kislány. Jól csináltad, Hermione! Szép volt. Csodaszép kislány. – Azt a babát is odaadta egy nővérnek. – Hamarosan láthatjátok őket, de most meg kell őket fürdetnünk. – Intett egy ápolónőnek. – Légy szíves, toldd Hermionét a szobájába. A babákat nemsokára beviszzük. Biztos, hogy a nagyszülők már kíváncsiak rájuk. – Az ápoló már tolta is Hermionét a szobájába, Ron pedig Lunával ment. – Mi lesz a nevük?
- A kisfiúnak Tom, a kislánynak pedig Felicity – mondta büszkén az apuka.
- Gyönyörű nevek. Főleg a Felicity. Neville mindig is Alice-nek akarta hívni a lányát, ezért mi az Alice nevet adtuk neki. De rég is volt már. – Luna (mint mindig) a semmibe nézett. Úgy nézett, mint amikor megismerte Harryéket ötödikben. Akkor, mikor a hintóval mentek a Roxfortba.
- Ti nem terveztek másik babát? – kérdezte Ron. Luna elmosolyodott. Ron tudta, hogy Luna nem szereti ezt a témát. Sok gyereket segített már világra, sok nővel beszélt már terhességről, sok nőt próbált már rávenni, hogy tartsa meg a gyereket, amit el akartak vetetni. Mindig sikerült meggyőznie mindenkit. De magáról sosem beszélt. Sosem említette, hogy gyereket szeretne. Pedig Ron mind a négy gyereke születésénél látott már Luna arcán valami furcsát, valami nem vidámat. – Luna, mi a baj?
- Ideje már, hogy megtudd, miért is nincs több gyerekünk Nevillel. Hogy miért Alice az egyetlen. De ezt nem a folyosón szeretném megvitatni. Gyere az irodámba. – Bementek a folyosó végén lévő irodába. Luna intett Ronnak, hogy üljön le. – Nos, gondolom, tudni szeretnéd, hogy miért nincs több gyerekünk. – Ron bólintott. – Tudod, Alice is nagyon nehezen jött össze. De sikerült. Pedig szerettünk volna egy kisfiút is! – Luna már könnyezett.
- Mi történt? – kérdezte Ron.
- Sokáig próbálkoztunk, míg Alice összejött. Ennek már tizenkét éve. Egy nap boldogan újságoltam Neville-nek, hogy babánk lesz. Majd kiugrott a bőréből, annyira örült. Megszületett Alice. Nagyon nehezen viseltem azt a kilenc hónapot. Az orvosom furcsállta is, hogy egy ilyen erő nő, mint én, hogy gyengülhet el ennyire a babavárás kilenc hónapja alatt. Rendes nők dolgoznak a terhesség első négy-öt hónapjában. De nekem még egy hónapot sem volt szabad. Majdnem beleőrültem, hogy nem dolgozhatom. Nagyon nehéz volt. Hisz, én azelőtt még betegszabadságot sem vettem ki soha. Már a munkahelyemen éltem szó szerint. Az orvos sem tudott okot mondani, hogy úgy legyengültem. Mikor az ötödik hónapban jártam, az orvoshoz elmentünk ultrahangra. Az orvos elmondta, hogy ikreket várok. Büszkék voltunk. És én azt hittem, hogy ez az oka annak, hogy legyengültem. – Ron megfogta Luna kezét. – De nem ez volt. A szülés két hónappal korábban indult be, ami az ikreknél állítólag normális. De én éreztem, hogy baj van. Bejöttünk a kórházba, és az orvos azt mondta, hogyha természetes úton szülném meg a babákat, akkor mind a hárman meghalnánk. Ezért a császármetszést választottuk. Én egész végig aludtam. Mikor felébredtem, csak egy babát láttam, és Neville-t. Ő ott ült mellettem és könnyezett. Majd bejelentette, hogy az egyik kisbabánk meghalt. És ez nagyon fájt. Kiderült, hogy kisfiú volt. Én depressziós lettem. Neville miattam vett ki egy rakat szabadnapot a Roxfortból. Addig Bimba professzor ment vissza. Egyszerűen nem voltam kíváncsi a lányomra. Az anyám és Neville gondoskodott róla. De egyre többet hallottam az utcán a suttogó hangokat. „eldobta magától a saját gyerekét.” „Nem törődik a kislányával.” „Nem vállal felelősséget a lányáért, pedig ő az anyja, nem az apjának és a nagyanyjának kellene foglalkoznia. Ilyen rossz anyát még sosem láttam.” Betelt a pohár. Nem bírtam elviselni, hogy igazuk van. Attól a naptól fogva úgy szerettem a lányom, mint senki mást. Egyik nap azt vettem észre, hogy Neville visszament dolgozni, édesanyám pedig nincs mellettem. Éreztem, hogy megbíznak bennem, ha Alice-t velem hagyták egyedül. Azelőtt sosem tették, mert féltek, hogy ostobaságot teszek. De jó volt tudni, hogy olyan voltam, mint a szülés előtt. A különbség az volt, hogy a szülés előtt nem volt gyenge pontom, ma már van. Alice. Ha bármi baja esne, azt nem tudnám elviselni. Mikor Alice betöltötte a hármat, terveztünk egy másik kisbabát, de nem jött össze. Elmentem egy orvoshoz. Ő egy iszonyatos dolgot mondott nekem. Azt mondta, hogy az is csoda volt, hogy Alice életben maradt, hogy egyáltalán megfogant. És aztán jött a hideg zuhany. Elmondta, hogy valószínűleg volt valami betegségem, mikor tizenhét éves voltam. Valami gyulladás, amitől nem lehet gyerekem. Már értettem, hogy miért volt olyan nehéz a szülés, miért viseltem nehezen a kilenc hónapot és hogy miért halt meg a kisfiam. Soha többé nem lehet gyerekem. Nekem minden eszembe jutott. Az az idő, amikor tizenhét voltam. Eszembe jutott, hogy az orvosnak igaza volt. Beteg voltam. És nehezen gyógyultam fel. De amitől a legjobban féltem, Neville reakciója volt. Hazaértem, és küldtem neki egy baglyot, hogy muszáj hazajönnie. Ő jött is. Nem bírtam ki sírás nélkül. Mikor belépett, már akkor sírtam és ő látta, hogy nagy baj van. Elmondtam neki mindent. Mindent, amit az orvos mondott. De Neville nem ordított, nem is fenyegetett, hogy elhagy. Ellenkezőleg: azt mondta, hogy mellettem lesz halála napjáig. Azt mondta, hogy nem baj, ha nem lesz több gyerekünk, hisz ott van nekünk Alice. És ott vagyunk egymásnak. De én mégis belekezdtem egy nehéz kezelésbe, ami még most is tart. Dolgozom, de a munka után orvoshoz megyek. Azt hittem, hogy nem lesz nehéz gyerekeket világra segíteni. De akkor nagyon nehéz volt. Alice betöltötte a hatot, én pedig visszamentem dolgozni. Nagyon nehéz volt látni, hogy olyan sok nő várja boldogan a gyermekét. De én nem élhettem át még egyszer. De azt még szívszorítóbb volt nézni, hogy vannak olyan nők is, akik meg akarnak szabadulni ettől az áldástól. Én persze mindig meggyőztem őket, hogy a gyerek az Isten ajándéka, és más nők egy rakat pénzt ölnek abba, hogy gyerekük legyen. És azt is mondtam azoknak a nőknek, hogyha nem is akarják megtartani, szüljék meg és adják oda olyan szülőknek, ahol boldogan felnőhetnek. És már én is azok közé a nők közé tartozom, akik sok pénzt áldoznak arra, hogy gyerekük legyen. – Már Ron is könnyezett. – De még most sem sikerült. Ha így halad az ügy, akkor fel fogom adni.
- Annyira sajnálom. Ha tudom, akkor nem beszélek így a gyerekekről.
- Semmi gond. Nem tudhattad. De most menj és nézd meg a gyerekeid. Én addig beírom a születésük időpontját. Kérlek, ezt a dolgot csak annak mondd el, akinek nagyon muszáj.
- Ne félj. Nálam a titkotok biztonságban van. – Kilépett az ajtón. A folyosón meglátta a családot. Hermione szüleit, a saját szüleit, Charlie-t, Fredet és Geroge-t, Ginnyt és Harryt. Ami Ront meglepte, hogy Percy is eljött. Mindenki gratulált az ikrekhez. – Azért egy kicsit féltem, hogy valami baj van, mert majdnem egy hónappal később jöttek a vártnál. De egészségesebbek már nem is lehetnének. Megszületett Tom és Felicity. – Harry és Ginny mosolygott, ahogy Fred és George is. Ron Percyhez fordult. – Örülök, hogy eljöttél. Bevallom, hogy nem vártam azt, hogy te is eljöjj. Már megszoktam a hiányod. De ezt ne vedd rossz néven. – Percy is elmosolyodott.
- Már nem vagyok olyan, mint régen. Most már mindig számíthattok rám. – Ron megveregette bátyja vállát és megölelte.
- Bocsássatok meg, de én most bemegyek Hermionéhoz.
- Menj csak – mondta kórusban a Weasley házaspár és a Granger házaspár. Ron elindult a folyosón. Volt egy jó ötlete, hogy kik lehetnének az egyik baba keresztszülei. Beért Hermionéhoz, aki még ébren volt. – Szia, kicsim.
- Szia!
- Nagyon ügyes voltál. – Leült az ágy szélére. - Lenne egy kérdésem.
- Kérdezz bátran.
- Szeretném, ha Felicity keresztanyja Luna lenne, a keresztapja pedig Neville. Megoldható?
- Igen, de nem úgy volt, hogy Charlie-t kérjük meg? Mi ez a hirtelen változás? – Ron mindent elmesélt. Hermione is sírt a történet végén. – Szegény! Hogy bírta ki azt, hogy elvesztette a gyerekét? Én belehaltam volna.
- Neki sem kellett sok. Akkor beleegyezel?
- Persze. Hívd ide a családtagokat és Lunát is. Ha bírod, akkor Neville-t is.
- Már megyek is. – Ron beterelte a családtagokat Hermione szobájába és elment megkeresni Lunát. Ő is megérkezett. – Nos, lenne néhány bejelentenivalónk. Először is: köszönjük mindenkinek, hogy kiálltatok mellettünk és segítettetek nekünk a kilenc hónap alatt. Bevallom, hogy nem könnyű egy ikreket váró kismama minden kívánságát lesni – Hermione elmosolyodott. -, de ti segítettetek és így könnyebb volt. Másodszor: köszönjük Lunának, hogy segített világra hozni őket. Benne bízunk a legjobban a kórházban. Harmadszor: eldöntöttük, hogy kik legyenek a babák keresztszülei. Szeretnénk, ha Tom keresztapja Charlie lenne és a keresztanyja pedig Charlie felesége, Amanda. _ Ron kivette a kiságyból Tomot és odaadta Charlie-nak. – És szeretnénk, ha Felicity keresztanyja Luna lenne. – Lunán látni lehetett, hogy nem számított rá. – a keresztapja pedig Neville. Ő most nincs itt, de majd megbeszéljük vele. Mit szólsz hozzá, Luna?
- Hát, ez váratlanul ért. Biztosak vagytok benne? – Ron bólintott. – Akkor persze, hogy elvállalom. A keresztelőre néhány hét múlva sor került. Luna nagyon örült, hogy ilyen kedves szerepet szántak neki. Hálás volt Ronnak és Hermionénak, hogy ilyen megértőek voltak, és hogy még arra is megkérték, hogy legyen Felicity keresztanyja. Már biztos volt abban, hogy Ron már nem úgy tekint rá, mint egy kábult lányra, aki mindig a fellegekben jár. A két gyerek keresztelését egy vacsorával ünnepelték meg, ahol szinte minden családtag megjelent. Ott volt Mr és Mrs Weasley, Mr és Mrs Granger, Charlie Weasley, Charlie felesége és két gyerekük, Fred és George Weasley, Percy Weasley, Ginny és Harry, Luna és Neville, Kate, Nicolas(akit a család gyorsan a szívébe fogadott), Rose, Hugo, és a két kisbaba. A családtagokon még meghívták Dean Thomast, a Parvati ikreket, Seamus Finnigant, és Lavender Brown-t. Hermione és Ron Ginnyt és Harryt kérte meg, hogy segítsék megrendezni a vacsorát. Ők persze azonnal elvállalták, igaz, hogy Ginnynek pihennie kellett volna, de nem azért, mert az orvos azt javasolta, hanem mert Harry féltette. Így hát nem is nagyon engedte Hermione és Ron háza közelébe. Mindig mondott neki valamit, ami Ginnyt annyira lefoglalta, hogy ne tudjon átmenni segíteni. Mikor a vacsorára mindenki megérkezett, Ron és Hermione Mrs Weasley segítségével behozták az ennivalókat. Minden elfogyott. Hermione és Luna társalgásba kezdtek, így Ronnak kellett behoznia tortát. Mrs Weasley intett Lavendernek, hogy segítsen behozni Ronnak a tortákat. Lavender örömmel ment Ron után. De Hermione észrevette és rászólt.
- Lavender! Majd én kimegyek! Te itt vendég vagy! – Lavender csalódottan ült le. Ginnynek eszébe jutott egy régi, de hasonló emlék. Épp a Roxfortot ostromolták, a Főnix Rendjének megmaradt tagjai és a DS tagjai a Szükség Szobájában rejtőzött el. Harrynek fel kellett mennie a Hollóhát klubhelységébe, ahova Cho kísérte volna fel. De Ginny rászólt, hogy majd Luna felkíséri, és Cho erre nagyot csalódott. Ronék behozták a tortákat. Mindeni annyit evett, amennyit akart. Persze Ron vitte a legtöbbet. A két torta közül majdnem ő ette meg egyedül az egyiket. De végül ő is betelt. Egyedül Ginny nem evett, mert a torta látványától rosszul lett. Ronnak a sok torta után ki kellett mennie levegőzni. Hermione annyira elmerült a beszélgetésben, hogy nem vette észre, hogy Lavender után ment. Ron megállt a kerti ajtónál és nézte az égen a csillagokat. Egyszer csak érezte, hogy valaki hátul átölelte. Rögtön arra gondolt, hogy Hermione.
- Hermione! Ne hagyd ott a vendégeket. Még a végén azt mondják, hogy modortalanok vagyunk. – Megfordult, hogy felesége arcába nézzen. De nem Hermione állt mögötte. – Lavender, mit akarsz? – kérdezte mérgesen.
- Beszélni veled! Van néhány dolog, amit még tisztáznunk kell.
- Például? – türelmetlenkedett Ron. Semmi kedve nem volt, hogy egy helységben legyen Lavenderrel.
- Emlékszel még arra az évre, amikor jártunk? – Ron bólintott. – Már akkor is viszonyod volt Grangerrel? – Ron úgy nézett rá, mint egy idiótára.
- Nem. De ő nem Granger, hanem Weasley. Ezt jobb, ha megszokod.
- Nekem ő mindig Granger marad. De te csak kihasználtál. Kíváncsi voltál, hogy milyen járni valakivel, igaz? Én szerettelek. És most is. Mi van Grangerben, ami bennem nincs meg?
- Hiába kérdezed, és hiába magyarázom el, úgy sem érted meg. Nem fogadod el, hogy nem szeretlek, mert Hermionét szeretem. És van négy gyerekünk, és nekem ők a legfontosabbak. És most kérlek, távozz a házamból, amíg még nyugodt vagyok. – A hangja tényleg nyugodt volt, de a szívét egy szörnyeteg marcangolta. Legszívesebben kidobta volna nőt, de a büszkesége visszatartotta. De a nőn nem nagyon látszott, hogy távozni akarna. És Ront ez dühítette a legjobban. – Te olyan vagy, mint Cho Chang. Mindent megteszel, hogy tönkre tedd a házasságomat, igaz?
- Én tudom, hogy nem vagy boldog. – Ron már elmebetegnek tartotta.
- Te azt látod, amit szeretnél. Boldog vagyok. Most született nemrég két gyerekem is. Aki nem látja, hogy boldog vagyok, az őrült. Szerintem menj, és vizsgáltasd meg magad egy pszihiáterrel. Az talán majd segít rajtad. Vagy keress magadnak valakit, aki képes szeretni. Én nem vagyok rá képes. Ha most igent mondanék arra, hogy veled akarok lenni, akkor sok embert bántanék meg vele. Elsősorban Hermionét, mert szeret engem és ha veled lennék, ő abba belehalna. A gyerekeimet, mert meggyűlölnének, ha elmennék tőlük. És téged. Téged, mert nem szeretlek. És szerelem nélkül nem működik egy kapcsolat. Értsd meg. Biztos van valaki, aki téged szeret, bár még nem is tudod. Menjünk vissza a többiek közé és felejtsük el ezt a beszélgetést. – Lavender egy kicsit visszakozott, de a végén belement. Mikor beléptek, látták, hogy Percy be akar jelenteni valamit.
- … és hamarosan összeházasodunk. Ő most nem lehet itt, de mindenkit üdvözöl. – Ron ismerte Percy barátnőjét, de nem hitte, hogy ilyen komoly a dolog. A bejelentésen látszott, hogy Percy nagyon illemtudó. Néha túlságosan is. Mindenki tapsolt. Az első, aki átölelte Percyt az Ginny volt. Pedig mikor Percy a miniszter mellé állt, Ginny volt vele a legdurvább. De ez már a múlté volt. Ginny és Percy kibékültek és már nemcsak testvérek, de barátok is voltak, ami Percynél nagy szó volt. Utána sorban ölelték át Percy-t és sok boldogságot kívántak nekik. – Az esküvőt körülbelül fél év múlva tartjuk. De lehet, hogy hamarabb. Az a lényeg, hogy itt mindenkit szeretettel várunk. – Ránézett órájára. – De nekem most mennem kell a minisztériumba. A mielőbbi viszontlátásra. – Azzal hoppanált. Hermione odasétált Ron mellé. Lassan az összes vendég elment, kivéve Ginnyt és Harryt.
- Most, hogy már mindenki elment – Ránézett Ronra. -, miről beszéltél Lavenderrel? – kérdezte Hermione higgadtan. Ron már tudta, hogy felesége látta, hogy Lavender kiment utána.
- Semmiről, drágám.
- Biztos beszéltetek valamiről, ha annyi ideig kint voltatok. Ugye nem történt semmi közte…
- Nem! Hermione, ne is gondolj ilyesmire! Én téged szeretlek! Egy olyan akaratos lányt, mint Lavender Brown-t sohasem lennék képes szeretni. Ahhoz meg kellene őrülnöm. De nem lennék képes téged elhagyni, mert szeretlek. Negyedik óta szeretlek. Én sem vettem észre, de mikor Viktor Krummal láttalak, szívesen bevertem volna a képét. Ekkor jöttem rá, hogy nemcsak jó barátként szeretlek, hanem te vagy életem értelme. De azt hittem, hogy semmi esélyem nálad. Minden nap, mikor felébredek, rád nézek, és azt hiszem, hogy még mindig álmodom. Hisz, sosem hittem, hogy belém szeretsz. Mindig azon a véleményen voltam, hogy te jobbat érdemelsz. Nem egy tökkelütöttet, aki sosem figyel, többet eszik, mint egy troll.
- De beléd szerettem. És nem a külsőd miatt. Én a lelkedet, a szívedet szerettem meg. Mindig jószívű, kedves, aranyos, bátor, őszinte voltál. Én ezekbe szerettem bele. És ha már itt tartunk. Én is azon a véleményen voltam, hogy egy ilyen könyvmolyt megszerethet valaki. De jöttél te. Ha nem is első látásra, de beléd szerettem. Az évek folyamán egyre közelebb kerültünk egymáshoz. De Viktor Krumra mindig barátként tekintettem, sosem másként. De én Lavender Brown-nal voltam hadilábon. Halálosan féltékeny voltam, hogy te nem velem csókolózol és nem velem sétálsz. És tudod milyen érzés volt most látni, hogy kimentél vele? – Hermione sírt. – Azt hittem, hogy… hogy elveszítlek. Tudom, hogy milyen az a nő. Amíg meg nem kap valamit, addig küzd érte. Hasonlít Cho Changra. Ő is egy szívtelen bestia volt. – Ron odalépett felesége mellé, átölelte és megcsókolta.
- Erre még nem is gondolj. Nem veszítesz el engem soha, mert én mindig veled leszek. Tizenkét éve megfogadtam, hogy melletted leszek jóban-rosszban. Történjen bármi, én mindig veled leszek. – Ismét megcsókolták egymást. Hermionénak még látszottak könnyei, de Ron kezével letörölte azokat. Harry és Ginny csak nézték őket. Tudták, hogy Ron és Hermione szeretik egymást, de ők még sosem látták őket ilyen meghittem. Nem akarták félbeszakítani őket, ezért lassan elkezdetek hátrálni. De Ron és Hermione szétváltak. Azonnal észrevették, hogy a jegyespár távozni készül. – Ti hova mentek? – kérdezte Ron.
- Kettesben akartunk hagyni titeket, hátha tervezitek az ötödik Weasleyt – mondta Harry. Erre mindenki nevetett.
- Nem, azt hiszem, hogy nem vállalunk több gyereket – mondta Hermione, majd Ronra nézett. – Bár, lehet, hogy még egyszer bevállaljuk. De nem biztos. Attól függ, hogy mit szól hozzá a család. Tudjátok, hogy harminchat éves vagyok és ilyenkor már nem jó gyereket vállalni, mert bármi történhet vele. Nekem nincs hozzá bátorságom. De ha úgy hozza az élet, akkor szívesen felnevelek még egyet.
- Egyetértek – mondta Ron. – De előbb várjunk egy kicsit, míg a kicsik betöltik a kettőt, vagy hármat. Tudjátok, hogy a gyerekek sokat féltékenykednek a kistestvérre. Valaki a körmét rágja, hogy szülei figyeljenek rá, vagy a haját tépi. Ezért jobb, ha a gyerekek már nagyobbak. – Ginny egész végig csendben volt, a vacsora alatt sem szólalt meg, csak amikor Percynek gratulált. – Ginny, valami baj van? – Ginny a hasát fogta, mintha valamije fájna. - Ginny? Hallasz egyáltalán?
- Mi? Ja… igen, mindent hallok.
- Sápadt vagy. Jól érzed magad? – aggódott Harry.
- Nem igazán. Hányingerem van és fáj a hasam is.
- Ettél valamit ma este? – Ginny a fejét rázta.
- Valami baj van a babával – kérdezte ijedten Ginny. – Érzem, hogy nincs minden rendben. – Amint kimondta ezeket a szavakat már ájult is. Annyit érzett, hogy valaki elkapja.
*
Mikor felébredt, egy kórteremben ébredt. Látta, hogy Harry ott ül mellette és fogja a kezét. De Harry arcán nem volt nyoma félelemnek. Valaminek örült. Harry ebben a pillanatban észrevette, hogy Ginny figyeli.
- Szia! – szólt Harry. – Jól érzed magad?
- Igen. De mi a bajom.
- Semmi. Az orvos azt mondta, hogy emésztési zavar okozta az ájulást és a rosszullétet. Az emésztési zavar pedig attól volt, hogy nem ettél semmit, üres volt a gyomrod. – Harry arca komoly lett. – Ha nem akarod elveszíteni a gyerekünket, akkor vigyázz magadra. Luna ugyan kizárta a vetélést kilencvenhét százalékban. De mi lesz, ha mi abban a maradék három százalékban vagyunk, mi? Ginny, te tényleg azt akarod, hogy elveszítsük a…
- Hogy mersz ilyesmit kérdezni, Harry James Potter! – Harry tudta: ha Ginny az egész nevét mondta, akkor már nagyon mérges. – Azt hiszed, hogy én annyira el akarom veszíteni ezt a gyereket? Hát nem! Hogy mersz ilyenre még gondolni is? Nem akarsz engem? Mert akkor most szólj, ne az oltár előtt! – Harry arca meglágyult.
- én nagyon szeretlek, de ebben a percben kicsit felelőtlennek tartalak. Tudod, hogy gyereket vársz, mégsem ettél eleget, pedig az ilyenkor veszélyes! De meg sem fordult a fejemben, hogy meggondoljam magam! Tizenhárom éve hagytalak elmenni, most nem fogom! Szeretlek! Szeretlek, Ginevra Molly Weasley! És ezen a leggonoszabb varázslat sem változtathat! – Megcsókolta a vörös hajú nőt. Pár perc múlva szétváltak.
- Mikor mehetek haza? – kérdezte Ginny.
- Csak ne olyan sietősen – szólt Luna az ajtóból. – Most még pihenned kell egy kicsit. Tizenkét éve én sem hallgattam az orvosomra, mikor terhes voltam, és nagy veszélybe sodortam vele Alice-t. Majdnem megöltem. És nem szeretném, ha te is így járnál. A harmadik hónap mindig nagyon kritikus. De ha túl leszel rajta, tényleg kizárhatod a vetélést. Ha most nem hoztak volna be és nem vizsgállak meg, nagy baj lett volna. És most választ várok, Ginny! Miért nem ettél?
- Mert nem volt étvágyam. – Luna megcsóválta a fejét.
- Helytelen válasz. Egy terhes nőnek van étvágya.
- Nem tudom. Nekem nincs étvágyam még most se.
- De enned kell, különben nagy baj lesz. Azt ajánlom, edd meg az ebédedet, különben infúzión keresztül foglak etetni. Sziasztok. – Kiment a kórteremből.
- Nem hittem volna, hogy Luna ilyen akaratos is tud lenni – mondta Ginny.
- De igaza van. Vigyáznod kell magadra. Én előtte beszéltem Lunával és azt mondta, hogy holnap hazamehetünk. Itt voltak a szüleid, Ron, Hermione és Kate. De még aludtál. Nicolast nem engedtem be, mert féltem, hogy megijedne.
- Jól tetted. Szegény még kicsi ahhoz, hogy felfogja, mit történik. De mondd meg neki, hogy nemsokára kiengednek és majd mesélek neki valami szép történetet. De mit nem meséltél még neki? Nem akarom neki kétszer elmesélni ugyanazt a sztorit.
- Még nem meséltem neki a Félvér Herceges sztorit. Veled akartam elmesélni, de te minden este elmentél Lunával és nem volt rá alkalmam. Ahhoz a sztorihoz a te érzéseid is kellenek. Egy dolog, hogy én szerelemből megcsókoltalak és boldog voltam, de nem tudom, hogy te mit éreztél. Lehet, hogy azt mondtad magadnak:”Jaj, ez fajankó rosszabbul csókol, mint ahogy elképzeltem”. – Ginny nevetett.
- Te nagyszerűen csókolsz. És ezt senki sem vitathatja. Ha valaki azt mondaná, hogy rosszul csókolsz, akkor beverném a képét.
- Voldemort biztos ellenezné. – Mind a ketten nevettek.
- Az ő képét is beverem. Te csókolsz a világon a legjobban. – Ginny most az egyszer füllentett. Visszaemlékezett arra napra, amikor Dracóval összeházasodtak. Amikor csókra került a sor, Draco lágyan, szenvedélyesen csókolta. Ginny azt a csókot sosem felejti el. Azt a csókot tartja a világon a legjobb csóknak. És szégyellte is magát, hisz jegyben jár egy férfival, aki szereti őt és ő mégis egy másik férfi csókjáról álmodik.
- Ginny! Baj van? Annyira elkalandoztál. Mintha nem is te lettél volna.
- Nem. Csak elgondolkodtam.
- Talán Draco jobban csókol nálam? – kérdezte Harry.
- Nem. Dehogyis.
- De megfordult a fejedben, igaz?
- Volt egy csók, ami a tiédnél is jobb volt. Az a csók, amit az esküvőnkön adott.
- Értem. – Harry kicsit csalódott volt, de nem akarta kimutatni. Ginny ennek ellenére is észrevette.
- De ne haragudj érte. Kérlek!
- Nem haragszom. Jó tudni, és örülök, hogy őszinte vagy hozzám. De én megyek és elújságolom, hogy magadhoz tértél. Szia!
- Szia!
*
Másnap Ginny hazament. Harry ment be érte a kórházba. Ginny örült, hogy végre hazamehet, de félt is, mert tudta, hogy Harry dühös volt. Dühös, mert hülyeséget csinált. És azért is( bár nem mondta ki), mert Ginny bevallotta, hogy élete legjobb csókját nem Harry adta neki. Mikor hazaért, Kate és Nicolas várta. Amint belépett az ajtón, már rohantak is, hogy megöleljék. Ginny visszaölelte őket. Nem hitte volna, hogy Nicolas megszereti. Azt hitte, hogy örökölte anyja génjeit. De nem. Nico megszerette Ginnyt. Mikor elengedték egymást, Ginny felment a hálószobájába kicsomagolni. Harry nem követte, mert ő Nicolasra vigyázott. Nyitotta az ajtót. Lerakta bőröndjét az ágyra és elkezdte kiszedni belőle a ruhákat. Ahhoz képet, hogy csak három napig volt a kórházban, Harry két hétre csomagolt neki ruhát. Kinyitotta szekrényt, hogy berakhassa a ruhákat. De valami kiesett. Egy kis kulcs volt. A mérete alapján Ginny arra gondolt, hogy naplóé. De a vörös hajú nő nem vezetett naplót. És Harry se. Legalábbis ő úgy tudta. De a kulcs már nagyon régi volt. Ginny arra következtetett, hogy Harry valamikor naplót írt és a kulcs az egyik ruhájában maradt. Így hát elhatározta, hogy megkeresi azt a kis könyvet, amit az a kulcs nyit. Este Harrynek el kellett mennie beszélni Dumbledore-val a Roxforti állásáról. Dumbledore már talált a következő évre bájitaltan tanárt és átváltoztatástan tanárt is. De Harry sem akart visszamenni. Ginny mellett akart maradni, amíg meg nem születik a baba. De Ginny próbálta meggyőzni, hogy így legalább Kate mellett lehet egy teljes tanévben. Ez Harryt kicsit átlendítette a tanítás oldalára. Mikor Harry elment, Ginny lefektette Nico-t és „jó éjszakát” kívánt Kate-nek. Meg akarta találni a naplót. Tudta, hogy Harry még őrzi valahol a szobában. Elkezdett kutatni. A szekrényben nem volt és az éjjeliszekrényben sem. Kereste az ágy alatt, ott sem találta. Felnézett a szekrény tetejére és látott egy doboz könyvet. Óvatosan felment érte, de mikor leért, rájött, hogy egy egyszerű varázslattal is lehozhatta volna. De ez most egy kicsit sem tudta érdekelni. Csak az érdekelte, hogy a napló végre a kezében legyen. Tudta, hogy önzőség, mert kíváncsi Harry titkaira, Harry álmaira, Harry gondolataira. De a kíváncsisága nagyobb volt. Kiszedte a dobozból a könyveket, és elkezdte őket nézni. Volt ott egy rakat kviddiccs újság, régi Roxforti könyvek, és egy rakat könyv Hermionétól. De volt ott néhány vékony könyv is, amire évszámok voltak írva. Ginny megtalálta azt, amit keresett. Hat naplót tartott a kezében. Már csak azt a naplót kellett megkeresnie, amibe a kulcs illik. Hármat kapásból kizárt, mer azokon nem volt zár. Ismerte Harryt: Csak akkor rakott valamire lakatot, ha valamit titkolni akart. Végül megtalálta a naplót, amibe illeszkedett a kulcs. Harry ötödikes naplója volt. Ginny kíváncsian nyitotta ki. Tudta, hogy Harry abban az évben volt szerelemes Chóba, így hát elkezdett lapozgatni. Megtalálta azt a napot, amikor Harry csókolózott Chóval. Ginny csak azt hitte, hogy csak csók volt kettőjük között ötödikben. De nem. Lapozott és lapozott. Talált egy oldalt, ami Ginnyt kíváncsivá tette.
„1995. január tizennégy vasárnap

Megtörtént. Én sem tudom, hogy, de megtörtént. Pedig nem lett volna szabad. Már biztos vagyok benne, hogy nem szeretem. Hogyan tehettem? Hisz őt csak Cedric érdekli, nem én. Mi lesz, ha elmondja valakinek? Muszáj elkerülnöm. Hisz nem szeretem. De miért? Miért velem? Hogy feküdhettem le vele? Nem szerelemből, az biztos. Én vagyok a legostobább a világon. Elszúrtam….”


Ginny nem olvasta tovább. Erre nem gondolt volna. Becsapottnak érezte magát. Elhitte Harry szavait. Harry mindig azt mondta, hogy Ginnyvel volt először, de Harry szava már nem nagyon győzte meg Ginnyt. Egy napló mindig igazat mond. És Ginnynek is eszébe jutott, hogy Harry abban az évben egész furcsa volt. Már sírt. Legszívesebben tört-zúzott volna. Hallotta, hogy Harry hazaért és jön felfelé a lépcsőn. Már nyitotta az ajtót. Ginny nem törölte le könnyeit. Harry fejéhez akarta vágni a történteket. Harry már a szobában volt és látta Ginny könnyeit.
- Mi a baj, Gin? – kérdezte ijedten Harry.
- Semmi. – Harry odament Ginny mellé és leült. Ginny erre felpattant.
- Mi ütött beléd? – Ginny Harryvel állt szemben.
- Kérdezhetek valamit? – Harry bólintott. - Élvezted? Jobb volt, mint velem? – kérdezte Ginny zokogva. Harry érthetetlenül nézett rá.
- Gin, miről beszélsz? Jól vagy?
- Gondolkodj. Segítsek? 1995. január tizennégy. Nem rémlik? – Harry már értette miről beszél kedvese.
- Ginny, az nem volt…
- Komoly? Nem volt komoly? Ha nem is volt, miért hazudtál? Miért? Ennyit jelentek neked?
- Nem. Sokkal többet jelentesz nekem.
- Akkor miért nem mondtad el?
- Mert nem hittem, hogy fontos.
- Fontos?! Még hogy nem fontos?! Lehet, hogy neked nem, de nekem igen! Ezzel bebizonyítottad, hogy hazug vagy! Lefogadom, hogy akkor nem bűvölt meg! Józanabb voltál, mint valaha.
- Nem. Nem voltam józan. Azon a hétvégén Roxmortsi hétvége volt. Chóval lementünk. És megsértettük a Roxfort szabályait, mert alkoholt ittunk.
- De ki adott nektek alkoholt?! Kiskorúak voltatok! – Harrynek nem kellett válaszolnia, mert Ginny már tudta. – Láthatatlanná tévő köpeny?! A köpennyel?! – Harry bólintott.
- Én nem voltam józan. Ő igen. Ő itatott le. De én csak téged szeretlek. Azt hiszem, hogy akkor is téged szerettelek, csak nem vettem észre. Hülye voltam, mert nem vallottam be magamnak, hogy szeretlek.
- De kedves! – sírt Ginny. – Akkor is becsaptál, hazudtál. Erre nincs mentség. – Harry odalépett Ginny elé, és megfogta az arcát.
- Szeretlek. És nem érdekel más, csak te. – Már Harry is könnyezett. Kétségbe volt esve. Félt, hogy elveszíti Kate-t és Nicolas-t. de a legjobban Ginny elvesztésétől félt. Még egyszer nem élné túl, ha elmenne. – Szeretlek. Nem tudom elmondani, hogy mennyire. Ezt szavakban nem lehet elmondani. És ha nem érzed azt a szerelmet, amit irántad érzek, akkor te sohasem szerettél. – Megcsókolta Ginnyt. Ginny már nem ellenkezett. Szerette Harryt. Nagyon. Fájt, hogy így kell látnia. Látta szemében a kétségbeesést.
- Harry, nekem muszáj elmennem. Most hagyj békén. Egy kicsit elmegyek sétálni, hagyj nyugtot nekem. Kérlek, értsd meg. – Felkapta kabátját és kiment a házból. Lassan sétált. Gondolkoznia kellett.
*
Harry azonnal felhívta Ront, hogy jöjjön át egy kicsit, mert beszélni akar vele. Ron két perc múlva az ajtóban állt.
- Szia! – köszönt Ron, mikor Harry ajtót nyitott neki. Látta barátja arcán, hogy nincs minden rendben. – Mi történt?
- Gyere be. – Ron leült a nappaliba és várta barátja beszámolóját. – Bocs, hogy ilyenkor iderángattalak, de muszáj valakivel beszélnem.
- Hol van Ginny? – Harry lehajtotta a fejét. – Hol van Ginny? – ismételte meg a kérdést a vörös hajú férfi. – Mi történt? Látom, hogy nincs minden rendben. Hol van a húgom?
- Elment.
- Mi az, hogy elment? – kérdezte Ron idegesen.
- Összevesztünk.
- Min?
- Életem legnagyobb hülyeségén.
- Mi volt az? – Ron nem akart kíváncsiskodni. – Bocsáss meg. Nem kellene mindenbe beleütnöm az orrom.
- Semmi baj. Muszáj valakinek elmondanom. Huszonegy éve titkolom. Még Ginnynek sem mondtam el soha. Ma este elmentem Dumbledore-hoz, hogy beszéljek vele a Roxforti állásomról. Mikor hazaértem, Ginny a hálószobában volt és sírt. Egy könyvet tartott a kezében. Le akartam ülni mellé, de ő felpattant. Nem értettem, hogy miért viselkedik így. Utána azt kérdezte, hogy” Élvezted? Jobb volt, mint velem?” – Ron még mindig nem értette. – Én még mindig nem értettem az egészet. Utána mondott egy dátumot. Rögtön rájöttem, hogy mire céloz. Én ötödikben… ötödikben lefeküdtem Chóval. – Ron elnevette magát.
- Nagyon vicces vagy, Harry. Úgy értettem, hogy lefeküdtél Changgal. – Ránézett barátjára, de arcán látni lehetett, hogy nem viccelt. Ron arcáról is lehervadt a mosoly. – Hogy történt? – Harry mindent elmesélt. – Hogyan tehetted ezt a húgommal? Nem elég, hogy tizenkét éve megtetted, most kiderül, hogy húsz éve is lefeküdtél azzal a nővel? És ne gyere azzal, hogy részeg voltál! Én is voltam már részeg, de én még tudtam irányítani az életem! – Ronnak eszébe jutott valami. – Várjunk csak! Te nem is bírod az alkoholt! Már egy pohár bortól is kóvályogsz. – Ron már megértette a barátját. – És gondolom, az volt az első alkalom, hogy alkoholt ittál volna! – Harry bólintott. – Akkor megértelek, haver. Sajnálom, hogy letámadtalak, de egy kicsit beleéltem magam Ginny szerepébe.
- Semmi gond. Utálom magam. Szeretem Ginnyt, de mégis hagytam, hogy elmenjen. Ostoba vagyok és hülye. Életem szerelme egy órával ezelőtt elment és nem hinném, hogy még egyszer megbocsát.
- Meg kell keresnünk. Áthívom Hermionét, hogy vigyázzon Kate-re és Nicolasra. Ha valami ostobaságot csinál, akkor baj van. A húgom elég hirtelen haragú. Csak ne menjen hozzá Voldemorthoz. – tréfált Ron. Próbálta felvidítani barátját. Harry el is nevette magát, de nem tartott sokáig a mosolya. Ron küldött egy baglyot Hermionénak. Pár perc múlva megérkezett Mione és a négy gyerek. Ron elmondta feleségének, hogy mi történt. Ő megértő volt Harryvel és nem tépte le a fejét. Ron és Harry már ment is.
- Hova mehetett? – kérdezte Ron.
- Nem tudom. Az Odúban nincs, az biztos, mert Molly már szólt volna.
- Szerintem ne is menjünk, mert letépi a fejed.
- Igazad van. Hova mehetett volna még? – De Harrynek már eszébe jutott, hogy Ginny hova menekülhetett. – Én tudom, hogy hol van. Gyere utánam. – Pár perc múlva megérkeztek egy hatalmas házhoz. Az ajtaja nyitva volt, ami azt jelentette, hogy valaki odabent van. Harry emlékezett, hogy bezárta azt az ajtót. A Malfoy-kúria ajtaját. Harry elkezdett közeledni az ajtó felé. Ron szorosan a nyomában volt. Átkutatták a ház összes zugát, de Ginnyt nem találták.
- Szerintem tévedtél, Harry.
- Nem, itt kell lennie. Biztos vagyok benne. – Harrynek eszébe jutott még egy helység, ahol még nem voltak. A könyvtárban. Ginny azelőtt minden szabadidejét ott töltötte. És mikor Draco meghalt, a könyvtárba vitték az összes holmiját. Harry nyitotta a könyvtárajtót. A Malfoy ház könyvtára hatalmas volt. Egy rakat polc, legalább tíz oszlop, amiben csak könyvek voltak. Harryék minden sort megnéztek, de Ginny sehol sem volt. Elérkezett az utolsó sor. Harry csak egy vörös hajzuhatagot látott, ami épp most szaladt a könyvtár kijárata felé. – Ginny! Állj meg! Kérlek! – elkezdett rohanni Ginny után. Látta, hogy rohan ki a házból. Harry (nem törődve Ronnal) utána rohant. Csak az utcán bírta elkapni, de akkor is le kellett fognia, hogy ne bírjon tovább szaladni.
- Gyűlöllek! – verte Harry mellkasát zokogva. – Hazudtál! Hazudtál és én hittem neked! Hogy lehetek ilyen hülye? Minden szavad el elhittem! Miért tetted ezt velem? Én mindig szerettelek! Szültem neked egy gyereket, és hamarosan egy másodikat is! Örökbe fogadtam egy gyereket, hogy boldogok lehessünk és legyen jövője! Azt hittem, hogy már mindenünk megvan! És én hozzád akarok menni? Igen, mert szeretlek! És történjen bármi, én szeretlek! És a feleséged akarok lenni! – Harry arca felragyogott. Azonnal megcsókolta Ginnyt.
- Esküszöm, hogy soha többé nem titkolok el semmit. Esküszöm az életemre. Szeretlek.
- Én is szeretlek!
- Menjünk haza! – Ginny bólintott. Ron épp akkor futott be. Látta, hogy Ginny és Harry közt szent a béke. Mikor hazaértek, mindent megbeszéltek. Másnap reggel pedig elmentek Mollyhoz és Arthurhoz, hogy bejelentsék, három hét múlva megtartják az esküvőt. Molly és Arthur örömmel fogadta a hírt.
*
A három hét elég volt ahhoz, hogy Kate-nek egy koszorúslány ruhát csináltassanak, meghívják a vendégeket, elkészüljön Ginny ruhája, a templomot feldíszítsék, megrendeljenek minden szükséges dolgot, felállítsák a sátrat a Potter-ház kertjében, megbeszéljenek minden fontos dolgot a pappal. Elérkezett az esküvő napja. Mindenki lázas izgalomban készült az ifjú pár esküvőjére. Harry épp öltözött Ron segítségével, mikor megérkezett Nicolas.
- Apa, nem tudom begombolni az ingemet! – Harry elmosolyodott. Odasétált nevelt fiához és begombolta ingét.
- Így jó lesz? – a kisfiú bólintott és szaladt ki a szobából. – De ne piszkold össze magad! – kiáltott Harry utána. – Alig hiszem el, hogy ma megnősülök. Már tizenhárom éve várok erre a napra.
- Elhiszem, haver. Elhiszem. De ne aggódj. Ginny már nem találhat ki semmit.
*
Eközben Ginny lázas izgalomban készült, Hermione segítségével. Ginny fehér ruhát viselt. Két részes ruha volt. Taft anyagból készült. A ruha felső része nagyon különleges volt, a húzások miatt. Virágdíszítése végigfutott az egész ruhán. A virágok fehérek-, és krémszínűek voltak. Fátyla a derekáig ért. Haja ki volt engedve. A csokrában rózsák voltak.
- Gyönyörű vagy, Ginny! – mondta Hermione.
- Köszönöm, Mione! De nagyon izgulok! Félek, hogy az oltárnál történik vala…
- Nem, Ginny! Semmi sem fog történni, mert én figyelek mindenre. Fél óra múlva te már Mrs Potter leszel. Végre megkapod azt, amit már régóta megérdemelsz. Lesz egy boldog családod, és végre te is boldog leszel. Emlékszem, amikor a Roxfortba jártunk, te csak álmodoztál erről a napról, de végre eljött. Sosem hitted, igaz?
- Nem. Nem hittem, hogy Harry beleszeret egy ilyen lányba, mint én vagyok. A családomat mindenki vérárulónak tartotta és…
- Harry nem a családodba szeretett bele. Ő téged szeret. Őt az sem érdekelné, ha mugliivadék lennél, úgy, mint én. Ha nem szeretne, nem küzdött volna azért, hogy megtaláljon titeket, és hogy végre kiderüljön, mit tett Cho tizenhárom éve.
- Jaj, Mione! Te mindig meg tudsz nyugtatni. A legnehezebb helyzetekben is.
- Készülj, Ginny! Öt perc és az oltár előtt leszel.
*
Harry az oltárnál várta mennyasszonyát. Megszólalt a nászinduló és megjelent Kate, virágokkal a kezében. Ő volt a koszorúslány. Mögötte Nicolas. Ő hozta a gyűrűket. Harry oldalra nézett és látta, hogy a vendégek között ott van az édesanyja és édesapja. Mellettük pedig Sirius. Ránézett Mrs Weasleyre, aki elmosolyodott. Harry már tudta, hogy Mrs Weasley visszahozta a szüleit erre a napra. Visszamosolygott. Számára ez volt a legszebb meglepetés. Visszanézett lányára, aki épp most ért az oltárhoz, megpuszilta apja arcát, és leült. Nicolas is letette az oltárra a gyűrűket, és leült. És végül meglátta kedvesét. Elmosolyodott és elámult, hogy szerelme milyen gyönyörű. Ginny ott lépkedett a padok között, apjával. Végül odaértek az oltárhoz. Harry rámosolygott Ginnyre. Arthur átnyújtotta lánya kezét Harrynek.
- Vigyázz a lányomra. Szeresd és tedd boldoggá.
- Úgy lesz, Mr Weasley. – Azzal Mr Weasley elment Mrs Weasley mellé és leült mellé.
- Azért gyűltünk itt össze, hogy tanúi legyünk eme két ifjú házasságkötésének. Ha bárkinek valami ellenvetése van eme frigy ellen, az szóljon most, vagy hallgasson örökre. – Vártak pár másodpercet, aztán a pap folytatta. – Helyes. Harry Potter, akarod-e az itt megjelent Ginevrát házastársadnak? Kitartasz-e mellette jóban-rosszban?
- Igen.
- Tisztelni fogod?
- Igen. – Harry Ginny felé fordult.
- Akkor most mondd utánam. Én, Harry Potter tisztelni foglak…
- Én, Harry Potter tisztelni foglak – ismételte a pap után.
- … minden időt együtt vészelünk át.
- Minden időt együtt vészelünk át – ismételte Harry.
- ... akkor is, ha szegények, betegek leszünk.
- Akkor is, ha szegények, betegek leszünk – mondta Harry.
- … mindhalálig együtt maradunk.
- Mindhalálig együtt maradunk – mondta Harry.
- Ginevra Weasley, akarod-e az itt megjelent Harry Pottert házastársadnak? Kitartasz mellette jóban-rosszban?
- Igen.
- Tisztelni fogod?
- Igen. – Ginny is elismételte azt, amit az előbb Harry.
- A gyűrűket! – az ifjú pár felhúzta egymás ujjára a gyűrűket.
- És most csókolja meg a mennyasszonyt – mondta a pap. Ez a csók más volt, mint a többi. Mindenki tapsolt. Mikor szétváltak, elindultak a templomból kifelé.
*
Harryék fogadást rendeztek az esküvő utánra. Sokan megjelentek. Minden rokon (Muriel néni is, Ron legnagyobb bánatára), a barátok, az iskola tanárai, és a legfontosabb személyek. Harry és Ginny egész este elválaszthatatlanok voltak. Csevegtek mindenkivel, táncoltak.
- Lányok, repül a csokor. – Minden lány Ginny háta mögé ment és várták a csokrot. Ginny már dobta is. Kate kapta el. – Kicsim, nem vagy te túl fiatal ehhez? – mosolygott lányára.
- Én nem tehetek róla. – Ginny odament hozzá és megölelte lányát.
- Lesz nap, mikor ez az egész történet rólad fog szólni. Lesz nap, mikor a te esküvődre gyűlnek össze az emberek. De addig is, élvezd a gyerekkort, kicsim. És használd ki az élet minden percét. – Kate ismét átölelte anyját. Harry mosolyogva nézte ezt a jelenetet.
- Szeretlek, anyu!
- Én is szeretlek, kincsem!
*
Miután minden vendég elment, Hermione és Ron elvitte Kate-t és Nico-t, Ginny és Harry felmentek a hálószobába. Ez az este csak a kettőjüké volt. Mikor felértek a szobába, Harry megcsókolta Ginnyt szenvedélyesen. Ginny vissza. Ginny körül eltűnt a világ. Nem is vette észre, hogy halkan felnyögött, mikor Harry a hátát simogatta és mintha a ruhája alatt fellobbant volna a bőr. De Harry meghallotta, és szorosabban magához húzta Ginnyt, és még szenvedélyesebben csókolta.
- Akarlak, Ginny! – suttogta Harry.
Ginny felnézett és tudta, hogy tekintete tele van vággyal. Harry nehezen vette a levegőt, mintha nem akart volna hinni a szemének. Aztán újra megcsókolta Ginnyt. Mintha elégett volna a Ginny utáni vágyban. Lassan levetkőztette a nőt – Ginnynek legalábbis lassan. Keze nyomán Ginny testén az izgalomtól borzongás futott végig. Ginny akarta, hogy Harryé legyen. Jobban, mint valaha. Harry végtelen türelemmel szeretgette, de egyszerre eltűnt az önuralma is. Közösen omoltak le a világ peremén a szenvedélyek forró, sötét szakadékába.
Hat hónap múlva:
Harry és Ginny a parkban ültek, egy padon. Fogták egymás kezét és beszélgettek a jövőről. Tervezgették a gyerekeik sorsát, és a születendő gyerekük nevét. Ginny hirtelen éles fájdalmat érzett, majd felkiáltott.
- Drágám, mi a baj? – kérdezte Harry aggódva.
- Azt hiszem, hogy…jön a…a baba – nyögte ki Ginny és még egyet felordított.
- Már? De még van egy heted a szülésig!
- Ne nekem mondd, hanem a gyerekünknek! Azonnal vigyél kórházba!
- Persze, szívem. Gyere. Nincs messze a kórház!
- Először segíts felállni, utána mehetünk!
- Ja, persze! Gyere, segítek felállni. – Felsegítette feleségét és lassan közeledni kezdtek a park melletti kórházhoz. Mikor beértek, Luna azonnal a segítségükre rohant. Hozott egy tolószéket, és leültette Ginnyt.
- Nyugalom, minden rendben lesz – mondta Luna. Ginny ettől kicsit megnyugodott. – Szültél már egy csodálatos kislányt, most sem lesz másképp.
- Luna! – ordított rá Ginny. Harry elmosolyodott.
- Szóval, lányom lesz – mondta Harry. – Ezt titkoltad előlem három hónapon keresztül? – Ginny bólintott.
- Remélem, hogy nem baj. Biztos fiút szerettél volna. – Ginny szomorúan lesütötte fejét. Harry leguggolt és felemelte Ginny állát.
- Nekem mindegy, hogy fiú vagy lány. Az a lényeg, hogy egészséges legyen. – Ginny elmosolyodott. De ekkor újra éles fájdalmat érzett.
- Luna! Jön a baba! Ez száz százalék!
- Rendben! David, gyere és készítsd fel Mrs Pottert a szülésre. Harry, te bent akarsz lenni? – Harry bólintott. – Akkor te velem jössz és felveszel egy ruhát. Utcai ruhában nem jössz a szülőszoba közelébe.
- Megyek, csak értesítem a családot. Pár perc és ott vagyok. – Luna rohant a szülőszobába, mert hallotta, hogy Ginny felkiált. Harry értesített mindenkit és ő is ment a szülőszobába. Ginny ügyesen csinálta. Harry ott állt mögötte, fogta a kezét és bíztatta. Harry már látta a baba fejét. Eddig nem volt semmi gond. A baj ott kezdődött, hogy Harry meglátta a vért. Megtántorgott és összeesett.
- Nővér, hozzon repülő sót, és szedd fel a padlóról. – A nővér úgy tett, ahogy Luna mondta neki. Harry néhány perc múlva felébredt. De az ébredést nem a gyógyszer, hanem a gyereksírás okozta.
- Lányod van, Ginny! Egészséges és gyönyörű lányod! – Ginny már nem hallotta, mert elnyomta az álom.
*
Mikor magához tért, egy kórteremben volt és egy férfit látott, kezében egy csecsemővel. Harry volt. Harry észrevette, hogy szerelme felébredt.
- Szia, Gin!
- Szia! – mondta Ginny még mindig gyengén.
- Nézd meg a lányunkat! – Harry átadta a kislányt Ginnynek.
- Lily Luna Potter. Így fogjuk hívni. Lily az édesanyád után, Luna pedig a barátunk és egyben orvosunk után. Hogy tetszik?
- Nekem nagyon tetszik! Örülök, hogy az édesanyám nevét adod neki.
- Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, ez volt az első név, ami az eszembe jutott. De mikor mehetek haza?
- Holnap. Mikor aludtál Kate és Nicolas is itt volt, és megnézték a húgukat. Ja, és a szüleid is itt voltak. Azt mondták, hogy majd eljönnek hozzánk, ha már jobban érzed magad, és kipihented magad.
- Az csodálatos lesz.
*
Az első pár hét fura volt Harrynek. Még sosem élt kisbabával egy házban. Főleg egy olyan kisbabával nem, aki az ő gyereke volt. De már megszokta az éjszakai kelést, a pelenkázást és a fürdetést. Tudta, hogy Ginnynek sokat kell pihennie, mert nagyon kimerítette a kilenc hónap. De végre boldognak érezte magát. Visszakapta a lányát, született egy második lánya, örökbe fogadták Nicolast, és aminek a legjobban örült: visszakapta szerelmét tizenhárom év után.