Első fejezet: A múlt

2000. július 30.

- Boldog szülinapot! – köszöntötte Ginny szerelmét. Harry Potter azon a nyáron töltötte tizenkilencedik életévét.
- Köszönöm. – Megcsókolta kedvesét. – De hol marad az ajándékom? – kérdezte Harry huncutul.
- Itt – mutatott Ginny a hasára. Harrynek azonnal leesett miről beszél Ginny.
- Ginny, te… te babát vársz?
-Igen! Kisbabát várok. Örülsz neki?
- Hogy örülök-e? – kérdezte Harry boldogan. – Jobban örülök, mint az életnek. Jobban örülök, mint bárminek az életben. Szeretlek! – Ismét csókolóztak. – Várjunk csak! Hisz még mi nem állunk készen erre. – Ginny arcáról lehervadt a mosoly.
- Ezt hogy érted? Te… te nem akarsz gyereket?
- Még korai, Ginny!
- Korai? Ez olyan, mintha engem tagadnál meg! Ez a gyerek – mutatott hasára -, a szerelmünk gyümölcse! Nem engedem, hogy tégy ellene valamit!
- Én szeretlek! Sosem tagadnálak meg titeket! De hozzám kell jönnöd!
- Én nem megyek hozzád! – ordította Ginny. – Szeretlek, de nem akarok tizenhét évesen férjhez menni! Lehet, hogy néhány hét múlva betöltöm a tizennyolcat, de akkor is fiatal vagyok a házassághoz. És te is!
-Tudod mit? Az a gyerek nem a szerelmünk gyümölcse! Mi nem szerettük egymást sosem és most sem szeretjük egymást! Nem mondom, hogy vetesd el, de ha megszületik, felváltva fogunk rá vigyázni! Én nem vagyok képes egy házban élni veled!
- Életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor összejöttem veled! Meg kellett volna hagynom téged Cho Changnak! Lehetsz híres, akkor sem szerethet téged mindenki! Vedd feleségül őt! Légy vele boldog! Engem hagyj békén!
*
Teltek-múltak a hónapok, Ginny és Harry kerülte egymást. Ginny szülei próbálták őket kibékíteni, de nem sok sikerrel. Hermione és Ron is próbáltak segíteni, de szintén nem jártak eredménnyel. Csak annyira találkoztak, hogy megbeszéljék a baba dolgait. Ginny egy nap az orvosnál megtudta, hogy két babát vár. És ezt el is mondta Harrynek. Harry örült a nagy hírnek. Ez nap megbeszéltek egy találkát.
- Szia!
- Szia! Beszélnünk kell!
- Szerintem is! – Leültek.
- Mi legyen a gyerekekkel? – Ginny azonnal válaszolt.
- Az lenne a legjobb, ha az egyik velem élne, a másik pedig veled. De sohasem tudnák meg, hogy van egy testvérük. A kisbabának, akit te fogsz nevelni, azt mondod, hogy én már meghaltam. És én is ezt mondom az én kisbabámnak.
- Biztos vagy benne, Ginny? – kérdezte Harry. Ismerte Ginnyt. Nem tenne ilyet. Most pedig szemrebbenés nélkül mondja, hogy válasszák el egymástól a két gyereket, és fosszák meg őket egy szülőjüktől és az ikertestvérüktől. Nem tudta, hogy Ginny a szíve mélyén ilyen. Ő nem ebbe a Ginnybe szeretett bele. Ő abba az életvidám, kedves, humoros lányba szeretett bele. De aki most előtte ült, az nem volt se vidám, se kedves. Abban is kételkedett, hogy az igazi Ginny ül előtte.
- Igen. Biztos. – De a szíve jobban fájt, mint máskor. Nagyon nehezen mondta ki ezeket a szavakat és tudta, hogy Harry szörnyetegnek tartja. De ez lesz a legjobb. Látni akarta, hogyan nő fel a két kisbabája. De ebben nem lesz része.
- Sajnálom, hogy ilyen nő lettél, Ginny! Én nem hittem, hogy ilyen vagy a szíved mélyén.
- Jobb, ha te nem hiszel semmit. Semmi közünk többé egymáshoz.
- De valami örökre összeköt majd minket.
- Igen. De sosem fogom engedni, hogy találkozz azzal a kisgyerekkel, akit én fogok felnevelni. – Majd faképnél hagyta Harryt.
*
Ginny három hónapon belül megszülte a két babát. Egy fiút és egy lányt. Mikor Ginnyt betolták a kórterembe, Harry ott volt a két kisbabával és simogatta őket. Tudta, hogy egyiküket most látja utoljára. Ki akart használni minden percet. Mikor meglátta Ginnyt, azonnal odarohant hozzá.
- Csodálatos gyerekeink vannak. Köszönöm neked! Köszönöm, hogy nem vetetted el azért, mert az elején kiborultunk.
- Eszembe sem jutott elvetetni és ezt te is tudod – mondta Ginny gyöngén. – De holnap elmegyünk.
- Rendben. Én már beletörődtem a döntésedbe. Én úgy döntöttem, hogy a kislányt szeretném, mert ő hasonlít rád. Vörös a haja és barna a szeme.
- Én is így gondoltam, mert a fiút én szeretném. Ő rád emlékeztet. És valamit szeretnék, ami emlékezted rád. Hisz az „örökké” hosszú idő.
*
Másnap Ginny már össze volt csomagolva. Harry bement hozzá, hogy utoljára láthassa fiát és élete nagy szerelmét. Annak ellenére, hogy sokat veszekedtek és azt mondták, hogy nem szeretik egymást, Harrynek megmaradtak az érzései. De biztos volt benne, hogy Ginny már nem érez iránta semmit. Legalábbis ő így gondolta. Ginny ott állt a kórteremben a kislányával kezében és sírt. Mikor meglátta az érkező Harryt, azonnal visszarakta a kicsit az ágyba és letörölte könnyeit.
- Tudom, hogy nehéz. Ne is próbáld leplezni könnyeid. Fáj és ezt mindketten tudjuk. Búcsúzz el tőle és én is elbúcsúzom a fiamtól. És tőled is szeretnék elbúcsúzni. Lehet, hogy nem szeretjük egymást, de én szeretnék tőled is elbúcsúzni, hisz te vagy a gyerekeim anyja. És most látjuk egymást utoljára. – Ginny odalépett Harryhez és átölelte.
- Sosem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz elválni tőled és a lányomtól. De biztos jobb lesz, ha nem találkozunk többé. Búcsúzz el a fiunktól és menjünk. – Harry úgy tett, ahogy Ginny mondta. Karba vette fiát, ejtett pár könnycseppet, és búcsúzóul megcsókolta fia homlokát.
- Ég veled. Hiányozni fogsz. – Átadta Ginnynek fiát. – De mi lesz a fiam neve, ha szabad tudnom? – kérdezte Harry.
- James. Így fogom hívni.
- Édesapám után? – Ginny bólintott.
- És a lányom neve? Hisz róla te döntesz.
- A lányunk neve Molly lesz a te édesanyád után.
- Köszönöm. – Ginny megint sírt. – De most menjünk, mert ha tovább maradok, nem tudom elhagyni a lányunkat. Ég veled, Harry!
- Ég veled, Gin! – Ginny kiment a kórteremből, és nem érdekelte, hogy ezer ember látja, hogy sír.

Tizennyolc év múlva:

Ginny és James azt a tizennyolc évet Németországban töltötte. Ginny dolgozott. Egy hivatalban dolgozott. James tizenegy éves korában varázslóiskolába került, és most végzett nem régen. Auror szeretett volna lenni. És Ginny erre büszke is volt. De ez azt jelentette, hogy vissza kellett menniük Angliába, mert ott van a legjobb aurorképző iskola az egész világon. Ginny még most is gyászolta szerelmét és lányát. Nem telt el nap, hogy ne gondolt volna rájuk. De James mindig is tudta, hogy apja meghalt, az ikertestvéréről pedig nem is tudott. Pedig sokszor mondta az anyjának, hogy szeretne egy apát és egy testvért, de vágya sosem teljesült. Már csak pár nap volt a költözésig, de James nehezen vált meg a németországi emlékektől. Ginnyt egy perc alatt meggyőzte. James sosem tudta, hogy anyja tizennyolc éven keresztül Angliában élt. Semmit sem tudott anyja életéről. Csak annyit, hogy hol dolgozik, mikor és hol született. Nem tudta, hol járt iskolába, hol tanult meg varázsolni és hogy ki volt James apja. Nem ismerte nagyszüleit. Eljött a költözés napja. Anya és fia izgatott volt, hisz James először járt Angliában, Ginny pedig nem akart ismerősökkel találkozni. De tudta, hogy úgy is találkozik valakivel. De ő egyetlen ember közelségétől rettegett a legjobban: Harry Potterétől.
*
Harry és Molly Bostonban éltek tizennyolc évig. Molly(ahogy szülei is) a Roxfortba járt iskolába. Volt olyan, hogy az apja csak karácsonykor és szünetekben látta. De Harry is elzárkózottságban élt. Senki sem tudta, mi történt vele azelőtt, mielőtt Bostonba költözött volna. Molly pedig nem sejtett semmit. Sem az anyjáról, sem a testvéréről. Ő is úgy tudta, hogy anyja meghalt. Harry is aurorként dogozott Bostonban. És Molly is auror szeretett volna lenni. Ők is Angliát választották. Így hát ők is költöztek. Egy gyönyörű házat vettek Londonban, az Odú közelébe. Bár Molly sosem tudta, kik a nagyszülei, Harry félt, hogy találkozik velük. De ő is csak egy személytől rettegett a legjobban: Ginny Weasleytől.