Második fejezet: A találkozás

Az első pár nap elég fura volt a fiataloknak. Nehéz volt megszokniuk. Más szabályok vannak Németországban, mint Angliában és ez így van Bostonban is. És Harry magával hozta egy komoly kapcsolatát is. A menyasszonyát, Gabriella Cortezt is. Már több éve együtt voltak és Harry úgy érezte, hogy szereti. A nő hasonlított Ginnyre. Olyanok voltak, mint két tojás. Bár Molly mindig is ellenezte apja kapcsolatát Gabriellával, Harry mégis eljegyezte és egy házba költözött vele. Molly azt szerette volna, hogy apja őrizze meg anyja emlékét. De Molly valóban ismerte Gabriellát. Gonosz nő volt. Sosem szerette a gyerekeket. És Mollyt is utálta. De Harry ezt nem is sejtette. Ő azt a nőt ismerte, aki mindig kedves a gyerekekkel és az emberekkel, de a nő velejéig romlott volt. Mikor Harry nem volt odahaza, sokszor megfenyegette Mollyt, hogy intézetbe adja, de Molly sosem félt tőle. És nemsokára az a nő nem parancsolhat neki, ha hozzámegy az apjához, ha nem. Néhány héten belül, Hamarosan betölti a tizennyolcat. És akkor önálló lesz. Egyik nap elmentek az Aurorképző iskolába és a folyosón álltak, az igazgatóra várva. Molly kicsit félt, hogy nem fogják felvenni, de apja mindig megnyugtatta. És Harry jobban imádta lányát, mint bármit. Mikor Mollyra nézett, mindig eszébe jutott Ginny, mikor fiatal volt.
- Vajon mi lehet vele? – kérdezte Harry. Molly felé fordult.
- Mit mondtál, apa?
- Semmit, kicsim. De ne idegeskedj, biztos felvesznek.
*
Eközben a folyosó másik végén egy fiú vitatkozott anyjával.
- … én vissza akarok menni Németországba! Érzem, hogy itt nem lesz jó nekem!
- De jó lesz, kincsem. Biztos vagyok benne. Jól fogod érezni magad és sok barátod lesz - nyugtatta fiát Ginny.
- De nem ismerek itt senkit! És te se! Hogy lehetsz ilyen nyugodt?
- Ha a helyedben lennék, én is ideges lennék, hisz most dől el, hogy tanulhatsz-e itt. Feszült vagy és ez érthető. – James most az ablak felé fordult, Ginnynek pedig elkalandoztak a gondolatai. Eszébe jutott a sok emlék, ami Londonhoz kötötte. A szülei, a barátai, és a szerelme. Harry Potterről a tizennyolc év alatt semmit sem hallott. Nem írt róla semmit az újság, és nem is emlegették már Voldemort gyilkosát. Annak az időnek vége szakadt, Harry Potter pedig egy normális ember lett. Legalábbis Ginny így gondolta. A vörös hajú nő nem gondolta, hogy Harry Potter még mindig híres, és szinte hetente írtak róla az újságok. De nem Németországban, hanem Angliában. De szinte mindegyik arról szólt, hogy hova tűnt a „kis túlélő”? Visszatér-e még valaha szülőföldjére Harry Potter? Miért tűnt el Harry Potter? De Ginny erről semmit sem sejtett. Csak az érdekelte, hogy élete szerelme és kislánya boldogok legyenek és soha ne érje őket semmi.
*
Harryt és Mollyt egy boszorkány az igazgatói irodába hívta. Harry odasúgta lánya fülébe:
- Nem lesz semmi baj!
- Remélem én is. – Bementek és leültek. Az igazgatónő egy kedves, megértő nő volt. A hírek szerint sokan szerették. Harry azonnal megkedvelte, és Molly is.
- Jó napot, Mr Potter! Miss Potter!
- Jó napot! – köszönt egyszerre a két Potter.
- Miről lenne szó? – kérdezte az igazgató.
- Tudja, mi néhány napja költöztünk Londonba. A lányom auror szeretne lenni, ezért a legjobb iskolát szeretném neki. Így jutottunk el ide.
- És a lánya hova járt tanulni?
- A Roxfortba.
- Értem. Gondolom, hogy letette RAVASZ-t.
- Igen, persze. Itt a papír, amin az eredmény látható. – Harry átnyújtotta a papírt a nőnek. Az igazgató felvette szemüvegét és magában olvasta. Mikor a végéhez ért, ránézett Mollyra.
- Ez mind nagyon szép, Miss Potter. Sötét varázslatok kivédéséből, átváltoztatástanból, gyógynövénytanból és bájitaltanból kiváló vizsgát tett. Ez nagyon szép. A többi mind várakozáson felüli, kivéve a jóslástant, mert az már nem fért bele a várakozáson felülibe, egy kicsit lejjebb csúszott. De a hírek szerint maga sem volt valami jó a jóslásból, Mr Potter.
- Nem. Reméltem, hogy az anyja jóslástehetségét örökli, mert ő „várakozáson felüli” minősítést kapott az RBF-en és a RAVASZ-on is.
- És ő nem kísérte el magukat?
- Ő meghalt a lányom születésekor.
- Óh, sajnálom.
- Köszönjük. – Harry témát akart váltani. – Nos, akkor…
- Miss Potter mától iskolánk tanulója. – Molly arca felragyogott.
- Köszönjük. Akkor mi most mennénk, mert sok dolgunk van. – Felálltak. – Viszlát.
- Viszontlátásra. És kérem, hogy küldjék be a következőt.– Távoztak az irodából. Az ajtóban már látták is a következőt, aki az iskolába szeretne járni. Harry egy pillanatra megtorpant. A fiú nagyon hasonlított rá. És volt valami olyan benne, ami Mollyra hasonlított. De elmentek mellette. Mikor már messze voltak, Molly szólt apjának.
- Apa. Az a fiú nagyon hasonlított rád. Láttam rólad egy képet, mikor még fiatal voltál. Az a srác olyan volt, mint te tizennyolc évesen. Fekete haj, zöld szem.
- Mire célzol ezzel? Tudod, hogy hány olyan fiú szaladgál az utcán, aki úgy néz ki, mint én?
- Nem sok – suttogta Molly.
- Mit mondtál? – kérdezte az apja.
- Semmit.
- Na, azért.
*
Ginnyt és Jamest is behivatta az igazgató. Ginny is mutatta a fia vizsgáinak eredményeit. Az igazgatónő furcsán nézett.
- Ez nagyon különös. Az előbb volt egy lány, akinek ugyanilyen bizonyítványa volt, csak ő a Roxfortba járt. Ugyanezekből a tárgyakból volt kiváló és a jóslástanból volt a leggyengébb. A lány azt mondta, az apja is gyenge volt jóslásból. Állítólag a lány anyja volt mindig jó belőle. De ez most nem is fontos. A lényeg az, hogy a fia fel van véve.
- Köszönjük és örülünk, hogy felvette ebbe az iskolába. Mi most mennénk, ha nem gond.
- Nem gond. Viszontlátásra.
- Viszlát.- Kimentek. Az igazgató gondolkozott még a két gyerekről, aztán szólította a következőt. Mikor Ginnyék kimentek, azonnal egy ismerős arccal találkoztak. Legalábbis Ginny ismerte. Draco Malfoyjal.
- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim? Ginny Weasley. Rég láttalak.
- Igen, rég. De nem bántam volna, ha még egy pár évig nem találkozunk.
- Ez az a híres szeretet, amiről a Weasleyk híresek?
- Igen, ez. De te halálfaló vagy, neked nem jár szeretet, főleg nem egy Weasleytől.
- Pedig a te szeretetedre már rég vágyom. Mióta is? Áh, húsz éve. Hol bujkáltál eddig? – Ránézett Jamesra. – Látom, időközben gyereked is született. Ki az apa? A híres Harr…
- Fogd be! – kiáltott rá Ginny. – James, menj haza. Nemsokára megyek én is. Beszélnem kell Dracóval.
- Rendben. Akkor otthon. – Azzal elment, de előtte egy mérges arckifejezést küldött Dracónak. – Draco! Ha valaha is szerettél, nem mondasz Jamesnek semmit Harryről. Kérlek!
- De miért? Talán a híres Harry Potter elhagyta a gyerekét?
- Neked ez legyen mindegy.
- Nem bízol bennem?
- Nem. De ez nem meglepő. Ha bebizonyítod, hogy megérdemled a bizalmam, akkor majd megtudod. De addig ne is álmodj róla. De te mit keresel itt?
- Én itt tanítok.
- Te? Tanítasz? – nevetett Ginny.
- Miért olyan meglepő? – kérdezte Draco.
- Mert te sosem voltál tanulós típus. Most meg tanár vagy. Ez elég fura.
- Ja. Apám mérges is volt érte, de már meghalt, úgyhogy mindegy. De én nem engedtem, hogy beleszóljon, Ez az én életem. És elegem lett abból, hogy én úgy táncolok, ahogy apám fütyül. De tudod, hogy mikor lett elegem belőle először? – Ginny megrázta a fejét. – Mikor megtudta, hogy beléd szerettem, akkor mindent elkövetett, hogy elfelejtselek. Bájitalokat itatott velem, varázslatokat próbált. De a szerelmem olyan erős volt, hogy egyik sem hatott. És apám meg akart ölni engem. Nem akarta, hogy szégyent hozzak a Malfoy névre azzal, hogy egy Weasleyt szeretek. De végül ő okozta a saját halálát.
- Te…te megölted?
- Nem, nem én öltem meg. A saját átka ölte meg. Azt hiszem, az a varázslat, amit rám küldött, csak a gonoszokra hat. De én akkor már nem voltam gonosz. Így hát lepattant rólam az átok, és az apámat találta el.
- Óh, de te nem sajnáltad?
- Nem, hisz megérdemelte. Lehet, hogy Voldemort volt anyám gyilkosa, de az apám is benne volt. Ő kínozta. És én sosem bocsátottam meg neki. Ott van, ahol megérdemli. A pokolban. És remélem, hogy már eleget bizonyítottam, hogy beavass a titkodba. Bennem megbízhatsz. Én szeretlek, és sosem árulnálak el. Nem lennék képes rá. De épp megyek haza, elkísérhetlek? – Ginny egy kicsit vonakodott, de a végén belement.
- Jól van. Gyere. És megiszunk egy kávét. Nem lakom messze – mondta Ginny. – Igaz, hogy James otthon van, de ő mindig a szobájába rejtőzik, ha meghívok valakit. Elindultak az iskolából és egész úton beszélgettek. Megérkeztek a házhoz. A ház gyönyörű volt kívülről és belülről is. Draco helyet foglalt a kanapén. Ginny kiment a konyhába, hogy behozza a két csésze kávét. Draco addig körbenézett a nappaliban. Sok fénykép, Ginny vizsgáinak eredményei, a diplomája. De Draco észrevette, hogy nem eredeti. Mikor Ginny visszatért, Draco azonnal rákérdezett.
- Ki elől akarod titkolni azt, hogy nem titkárnői diplomád van? – Ginny leült és szomorú tekintettel nézett Dracóra.
- James elől. Ő nem tudhatja, hogy nem titkárnő vagyok. Ha meglátná azt, hogy én igazából auror vagyok, akkor baj lenne, mert rájönne, hogy én is ott tanultam, ahol őt ma felvették, és tizennyolc évig éltem Londonban. Ő ezt nem tudja. Ahogy Harryről sem tud. És a testvéréről sem.
- Testvéréről? - kérdezte Draco. Meglepte az, amit Ginny mondott az előbb.
- Igen, az ikertestére, Molly. Harryvel úgy láttuk jónak, hogy elválasszuk őket a születésük után. James velem él, Molly pedig Harryvel. De nem tudom, hogy hol. Szerencsére. Ha tudnám, már rég odarohantam volna, hogy láthassam a lányom. Az egész akkor kezdődött, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Azonnal elmondtam Harrynek, aki örült neki. De aztán azt mondta, hogy nem állunk készen rá. És aztán jött azzal, hogy feleségül akar venni. De én nem akartam hozzámenni. Fiatal voltam és hülye. Így hát szakítottunk. Ahányszor csak találkoztunk veszekedés lett a vége. Mindenki próbált minket kibékíteni, de senkinek sem sikerült. Aztán kiderült, hogy ikreket várok. És azt találtam ki, hogy jobb lenne, ha a babákat szétválasztanánk. De mikor eljött a perc, hogy örökre elhagyjam a lányom és a szerelmem, legszívesebben visszavontam volna az összes hülyeséget, amit kitaláltam. Nem hagytam volna, hogy elmenjenek. És ez így van tizennyolc éve. Semmit sem tudok róluk. Bárhol lehetnek. A föld bármely részén.
- De te még mindig szereted, igaz? – Ginny bólintott.
- Igen. Nagyon, és nagyon nagy bűbáj kell hozzá, hogy ne szeressem. – Draco lehajtotta a fejét. – De kérlek, ne utálj érte. Én szívesen lennék a barátod. Te vagy az egyetlen barátom a városban. – Draco Ginny szemébe nézett.
- Örülök, hogy így gondolod. Sosem reméltem volna, hogy valaha is ezt mondod nekem, azok után, amit veled tettem. Hiszen te is tudod, hogy milyen gonosz voltam veletek. Mindent megtettem, hogy elválasszalak Harrytől. És nagyon sajnálom is. – Ginny megfogta Draco arcát.
- Én sosem haragudtam rád. Na jó. Volt idő, de ez már nem él bennem. Az a Ginny meghalt. És ha nem tervezel valami gonoszságot ellenem, akkor ez így is marad. – A szőke férfi közeledni kezdett Ginny felé. Ginny nem húzódott el. Draco már csak pár centire volt tőle. Draco már érezte Ginny ajkait, mikor valaki rájuk nyitott. James állt az ajtóban. Így a csók elmaradt.
- Bocsánat a zavarásért.
- Ööö… nem zavarsz, kicsim. Bemutatom neked Draco Malfoyt.
- Mi már találkoztunk.
- Tudom, de jó, ha tudod, hogy kicsoda. Dracóval együtt jártunk iskolába. Egy évfolyammal felettem járt.
- Németországban?
- Nem. Amikor fiatal voltam, a Roxfortba jártam.
- Áh, értem. Jó tudni. Hallottam már róla. Gondolom, maga a Mardekárba járt.
- Igen.
- Sejtettem. Csak a gonosz férgek járnak oda.
- James! Ez nem volt szép! Kérj bocsánatot!
- Nem szükséges. Igaza van. Én akkor nem voltam jó. Gonosz voltam.
- De akkor sem szép ilyet mondani. Kérj bocsánatot.
- Nem. Nem kérek bocsánatot. Láttam, amit láttam. Ha nem nyitok be, akkor nem tudom, mi történt volna.
- Nem történt volna semmi – mondta Draco.
- Dracónak igaza van.
- Azt hittem, hogy megőrzöd az apám emlékét. De úgy látszik, hogy tévedtem. Tizennyolc év alatt nem láttam egy férfit sem melletted, és most tessék! Három napja vagyunk itt és te máris felhozol valakit!
- Te ne ordíts velem! Egy szóval sem mondtam, hogy nem tisztelem az apád emlékét! Én nagyon szerettem őt és most is szeretem! Értsd meg, kicsim, hogy senki nem helyettesítheti őt az életemben! Az édesapád egy kivételes ember volt! És különös! Én nem lennék képes mást szeretni! De te még nem tudod, hogy milyen a szerelem! Ha olyan helyzetbe kerülsz, mint én vagyok, akkor majd ordíthatsz velem, de egyelőre még nem! – Ginny már sírt. - Nem tudod, hogy milyen érzés elveszíteni a legnagyobb szerelmedet! Te nem tudod! És most menj a szobádba!
- Sajnálom, anyu! Igazad van. Kérlek, ne haragudj rám. Csak olyan fura téged egy idegen férfival látni.
- Semmi baj, de tényleg menj a szobádba. Nekem még beszélnem kell Dracóval. – James felment a szobájába. – Sajnálom ezt a kis jelenetet.
- Semmi baj, de nekem mennem kell.
- Ne menj még. Beszélgessünk.
- De nekem mennem kell, mert várnak az iskolában.
- Akkor menj nyugodtan. – Ginny nehezen, de engedte, hogy Draco elmenjen.
*
Harry és Gabriella a kanapén ültek. Meghitten beszélgettek. Tervezgették az esküvőjüket, beszéltek a jövőjükről. De Harry szívesebben tervezte volna Ginnyvel. Nem tudta, mi lett régi szerelmével. És nem tudta, mi lett fiával. Már rég szeretett volna találkozni fiával, de nem tudta, hol van.
- … és három koszorúslány lenne. Harry, figyelsz rám? – Harryt ez felébresztette az emlékeiből.
- Mi? Ja, az jó lesz.
- De te mire figyelsz?
- Csak elgondolkodtam.
– Min gondolkoztál?
– A múltamról, de mindegy, most már nem számít.
- Mesélj a múltadról! Annyit tudok rólad, hogy híres vagy.
- Nem szeretném háborgatni a múltat és igen, híres voltam. Azt hiszem, hogy most is írnak rólam az újságok, de nem értem miért. Rég volt az az idő, amikor nagy tetteket követtem el a városért, a világért. Megöltem a világ leggonoszabb varázslóját.
- Ezt még sosem mesélted.
- Mert nem láttam szükségesnek.
- Ha szeretsz, akkor elmondod az egész történetet.
- Figyelj, te nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzz! Még nem vagy a feleségem!
- Igaz, hogy még nem vagyok, de amíg nem jöttünk Londonba, addig nem volt semmi gond! Úgy látszik, hogy London megváltoztatott. Nem mehetnénk vissza Bostonba? Ott jobb volt neked is és nekem is.
- Én most nem magamra gondolok, hanem Mollyra. Neki itt kellene élnie, ha iskolába akar járni! És ő ide akar járni! Nem engedem el egy teljes évre! Szóval, maradok! Te mehetsz! Engem nem érdekel! – Gabriellának könnybe lábadt a szeme.
- Te nem szeretsz engem, igaz? Te még mindig a lányod anyját szereted!
- Nem erről van szó!
- De nagyon is erről van szó! De ő már meghalt! Felejtsd el és szeress engem!
- Nem halt meg! Él és virul! – Harry csak akkor vette észre, hogy legnagyobb titkát árulta el a nőnek, mikor látta Gabriella arckifejezését.
- Él?! És ezt csak most mondod?!
- Ne ordíts, légy szíves! Ha Molly meghallja, akkor nagy baj lesz! És te nem ismersz engem eléggé! Sok mindent nem tudsz még rólam! Te azt hiszed, hogy csak emberek élnek ezen a földön? Nagyon tévedsz!
- Ezt hogy érted? Mi az, hogy nem csak emberek élnek ezen a földön?
- A világ tele van különös emberekkel! És én is egy különös ember vagyok! Javítok, én is különös vagyok.
- De amit mondtál, az ugyanaz.
- Nem, drágám. A kettő nem ugyanaz. Gondolkozz! Mit mondtam?
- Először azt mondtad, hogy te egy különös ember vagy. Másodszor pedig, hogy különös vagy. A kettő ugyanaz.
- Nem. Én nem vagyok ember. Csak ennyi a különbség.
- Ne szórakozz velem! – mondta Gabriella.
- Én nem vagyok ember! És ezt ideje megtudnod! Molly sem ember, ahogy az anyja sem! Molly boszorkány! Én pedig varázsló vagyok!
- Ti megbolondultatok! Ilyesmi nem létezik!
- De igen! London fele varázsló és boszorkány. De ha akarod, bebizonyítom. – Harry elővette a pálcáját. – Orchidessis! – kiáltotta el magát és egy kis szobor egy csokor orchideává változott. Gabriella halálra rémült.
- Ez nem lehet! Ez csak egy kis trükk. Én most álmodom!
- Tudod mit? Menj vissza Bostonba! Engem hagyj békén. És ha ezt valakinek elmondod, egy jó kis felejtésátkot szórok rád. – Gabriella néhány perc múlva távozott a házból. Molly néhány perccel Gabriella távozása után lement a nappaliba.
- Hol a banya?
- Elment!
- Na és mikor jön vissza?
- Soha! Legalábbis remélem.
- Ez azt jelenti, hogy szakítottatok és nem lesz esküvő?
- Nem lesz esküvő. – Molly odarohant apjához és megölelte.
- Ez a legjobb hír, amit valaha is hallottam. De örülök neki. Istenem, már rég vártam erre a percre. – Molly arca most hirtelen komor lett. – Csak egy dolog van, amit jobban szeretnék.
- Mit, kincsem? – kérdezte Harry,
- Azt, hogy egyszer az életben lássam az édesanyámat.
- Te is tudod, hogy ez lehetetlen.
- Igen, tudom. De azt mondják, hogy a varázslók képesek visszahozni halottakat.
- Lehetetlen, kicsim!
- Tudom! Azt nehéz visszahozni a halálból, aki még él. – Harry azt hitte, hogy összeesik.
- Te miről beszélsz? Édesanyád meghalt.
- Nem vagyok süket. Hallottam minden szót. Máskor beszélgessetek halkabban. De miért titkoltad?
- Mert így láttuk jónak. Úgy véltük, így jobb lesz neked.
- Rohadt jó.
- Ne beszélj csúnyán. Tudod, hogy nem szeretem.
- Ebben a helyzetben te mit tennél? Tizennyolc évig élsz abban a tudatban, hogy az anyád halott, és egy nap kiderül, hogy az egész életed hazugság.
- Én sajnálom. Tudod, hogy milyen nehéz az, hogy ugyanolyan vagy, mint az anyád? Mikor reggel meglátlak, olyan, mintha az anyádat látnám. És ez nagyon nehéz.
- Nem, tényleg nem tudom. És sajnálom, hogy ilyen sok gondot okozok neked.
- Te nem vagy gond. Sosem voltál. De készülj, mert holnap iskolába mész.
- Jó éjszakát!
- Neked is, Molly!
*
Molly már alig várta az első napot az iskolában. Az első órája Sötét Varázslatok Kivédése volt, amit magas fokon oktattak az iskolában. A tanár Draco Malfoy volt. Belépett a tanterembe. Mr Malfoy ott állt a tanári asztal mögött.
- Jó napot!
- Szervusz! Miben segíthetek…
- Molly Potter.
- Potter? Te Harry Potter lánya vagy? – A lány bólintott. Dracónak elakadt a szava. – Értem. Nos, gondolom új vagy itt.
- Igen, és nem tudom, hogy mi itt a szokás.
- Ne félj, vannak mások is, akiknek ez az első napjuk. Menj oda a sarokba, ott vannak a többiek is. Hamarosan kezdjük az órát. – Molly odament a többi új gyerekhez. Draco pedig elgondolkodott. A lány olyan, mint Ginny tizennyolc évesen. És mellé még Potternek is hívják. Draco nagy botrányt sejtett, ha kiderül, hogy előkerült Harry Potter. – Nos, kezdjük az órát. Először is: néhány új diákot fogadunk ma. Miss Pottert, Mr Weasleyt és Miss Forgert. Mind a hárman most jöttek Londonba és egyben az iskolánkba is. Miss Forger, maga üljön oda Mr Finnigan mellé. – A lány leült. – Mr Weasley, maga üljön oda. – Draco egy üres padra mutatott a terem hátulján. – Miss Potter, maga pedig mellé. – Ők is leültek. Mikor Molly meglátta Jamest, rögtön apjára gondolt. ”elképesztő, hogy mennyire hasonlít az apámra!” gondolta Molly. Eközben James fejében is ilyen gondolatok jártak. „Olyan, mint anyu!” Mikor vége lett az első órának, Molly és James egyszerre mentek ki a teremből, de másfelé vették az irányt. De Molly első napja mégsem volt zökkenőmentes. Az iskola udvarán leült egy kis padra. Már egy fél órája ült ott, mikor néhány lány ment oda hozzá.
- Te Harry Potter lánya vagy?
- Igen.
- És te is olyan felvágós vagy, mint az apád?
- Az apám nem felvágós! Ő egy rendes apa!
- Akkor te még nem ismered! Sok rossz pletyka kering róla!
- Mondj egyet! – Molly nem tudta elhinni azt, amit azok a lányok mondtak.
- Például azt, hogy volt barátnője, mégis más lányokkal járt el!
- De ez nem igaz! Ő nem tenne ilyet! – Molly már sírt.
- Ja, persze! Azért nincs anyád, mi?
- Az anyám meghalt! – füllentett Molly. - És nektek ehhez semmi közötök!
- Jaj, eltört a mécses? – gúnyolódott az egyik.
- Hagyjátok békén!!! – kiáltott egy hang a háttérből. A lányok hátrafordultak és eltátották a szájukat.
- Te ne szólj bele! Rólad is tudnék mesélni, Weasley!
- Tényleg? Én meg rémdenevér-rontást szórok rád. Abban profi vagyok! Háromig számolok és ti eltűntök innen! Egy… kettő… - a lányok elszaladtak. – És vissza ne gyertek! – James közelebb lépett Mollyhoz. – Ne sírj, már elmentek.
- Te is ki akarsz gúnyolni?
- Nem. Én nem vagyok olyan, mint ezek a pletykás libák. De ha látják, hogy sírsz, azzal csak okot adsz arra, hogy többször piszkáljanak.
- Ha te nem jöttél volna, akkor nem tudom, hogy mi történt volna. Lehet, hogy verekedés lett volna belőle.
- Ez az első lecke: egy auror nem mutathatja magát gyengének, ha egy gyenge pontjára tapintanak. De te most gyengének mutattad magad. A te gyenge pontod az, ha sértegetik az apádat és az anyád emlékét. Ha jól hallottam, azt mondtad, hogy már nem él.
- Igen! Már meghalt! A születésemkor! – hazudott ismét Molly. Nem akarta senkinek elmondani, hogy anyja lemondott róla a születésekor.
- Meg tudlak érteni. Én is így vagyok. De nekem az édesapám halt meg. Nem is ismertem. Egy fényképet sem láttam róla, de anyám szerint pont olyan volt, mint én.
- Az én apám is ezt mondja az anyámról. – Molly és James egy idő után elválaszthatatlan barátok lettek. Mindig együtt voltak. James mesélt anyjának Mollyról, és Molly is mesélt apjának Jamesről.
- Szóval, már van is barátod? – kérdezte Ginny.
- Igen, és nagyon kedves lány. A neve Molly és ő is most jött az iskolába.
- Mollynak hívják? Az édesanyámat is így hívják. Nagyon szép név. Ha lenne lányom, így hívnám.
- Tudod, neki meghalt az édesanyja, és az apja egyedül neveli. Arra gondoltunk, hogy szervezünk egy vacsorát és meghívjuk az ő apját és téged is.
- Ez remek ötlet! Én benne vagyok! Biztos nagyon rossz anya nélkül felnőni – mondta Ginny. Nem is sejtette, hogy lányáról beszél.
*
Eközben Molly is az apjával beszélt.
-… és nagyon kedves. Ő apa nélkül nőtt fel. Szóval, a lényeg, hogy rendezünk egy vacsorát és meghívjuk az ő édesanyját és téged is.
- Én benne vagyok. Fantasztikus!
- De kérlek, ne untasd őket a régi történeteiddel.
- Én sosem untatom az embereket.
- Na, erről beszélhetnénk! – nevetett Molly. Erre Harry jól megcsiklandozta.
*
A vacsora egyre közeledett. Harry és Ginny nem sejtett semmit. Ginny egy zöld selyemruhát vett fel, kék színű virágok díszítették. Haját nem kötötte össze.
- Anya, gyere már! Elkésünk! Tudod mit? Úgy is tudod, hogy merre kell jönni. Majd jössz.
- Menj csak! Tíz perc és én is megyek!
- Szia!

*
Molly is sürgette apját.
- Gyere már! Kit érdekel, hogy hogyan nézel ki?
- Engem érdekel. Nem akarok rossz benyomást kelteni az első találkán.
- Nem baj! Kész vagy! Haladjunk! – Molly megfogta az apja kezét és elkezdte ráncigálni.
- Jól van. Megyek egyedül is, nem kell rángatni. Menjünk.
*
Megérkeztek a vacsora helyszínére. James már ott volt. Harry azt hitte, hogy magát látja. De tévedt. A fiú csak külsőleg hasonlított rá. Más tulajdonságai voltak, mint Harrynek tizennyolc évesen. James türelmes volt.
- Szia, James! – köszönt Molly.
- Szia!
- Bemutatom az apámat. Ő Harry Potter!
- Üdvözlöm, Mr Potter.
- Szólíts Harrynek.
- Rendben…Harry.
- Édesanyád hol van?
- Mindjárt jön, de jelenése volt a tükör előtt.
- Biztos olyan, mint Molly. A lányom képes órákat a tükör előtt állni.
- Az anyám is. – Ekkor zajt hallottak és James megnézte, hogy ki érkezett. – Megjött az anyám.
- Honnan tudod? – kérdezte Molly.
- Megismerem a hangot. Az ő cipőjét száz közül is megismerem. A hangját meg főleg. Ekkor megszólalt a hang, amit Harry már régen hallott.
- Bocsánat a késésért!
- Szia, anya! – Harry megfordult, hogy lássa a nőt. Mikor meglátta, azt hitte, hogy szellemet lát. És Ginny is ugyanígy nézett. – Bemutatom az anyámat! Ginevra Weasley!
- Ginny – suttogta Harry.
- Harry.
- Ti ismeritek egymást? – Harry Jamesre nézett, Ginny pedig Mollyra. Ginny és Harry álma valóra vált: találkoztak a gyerekeikkel. Úgy álltak ott, mint egy család.
- Most látom először – mondta Ginny.
- Ne hazudj, Ginny!
- Ne merd a szádra venni a nevem. És a fiamét se.
- Ő az én fiam is! Ahogy Molly a te lányod, úgy James az én fiam is.
- Mi? A két tini egyszerre tátotta el a száját.
- Te vagy az anyám? – kérdezte Molly sírva.
- Te vagy az apám? - kérdezte James mérgesen. – Nem, az nem lehet! Az apám meghalt! Anya, ugye hazudik? – Ginny rájött: itt az ideje, hogy beavassa fiát a múltjába.