"- Most látom először – mondta Ginny.
- Ne hazudj, Ginny!
- Ne merd a szádra venni a nevem. és a fiamét se.
- Ő az én fiam is! Ahogy Molly a te lányod, úgy James az én fiam is.
- Mi? - A két tini egyszerre tátotta el a száját.
- Te vagy az anyám? – kérdezte Molly sírva.
- Te vagy az apám? - kérdezte James mérgesen. – Nem, az nem lehet! Az apám meghalt! Anya, ugye hazudik? – Ginny rájött: itt az ideje, hogy beavassa fiát a múltjába."

- Nem, kicsim. Nem hazudik. azt mondja, ami az igazság. - vallotta be Ginny.
- De...de miért titkoltad előlem? Tudod, hogy bennem mindig megbízhattál! – torkollta le James.
- Ideje elmagyaráznom, hogy mi történt tizennyolc évvel ezelőtt. Elmagyaráznunk nektek, hogy miért döntöttünk így.
- Hál’ istennek! Végre megtudhatjuk, hogy mi is történt?! Elmondod, hogy miért hagytad el apámat?! Elmondod, hogy miért választottál el testvéremtől?! Hálás lennék! És azt hiszem, hogy Molly is! – üvöltött James, és nem érdekelte, hogyha bárki meghallja.
- James, kérlek! Ne ordíts velem!
- Ne ordítsak?! Ne ordítsak?! Van fogalmad róla, hogy mit érzek?! Hogy mi érzünk?! Az egész életünk hazugság! Már épp beletörődtem, hogy azzal a pasival mindenhova eljárkálsz – Harry gyomrában életre kelt egy szörnyeteg. Nem gondolta volna, hogy Ginny mással is találkozgat. -, és kiderül, hogy él az apám! Tudod te, hogy mit érzek?! – tört ki könnyekben James.
- Nem, kicsim. Nem tudom, hogy mit érzel, mert én nem mentem át ilyeneken. És tudom, hogy most gyűlölsz, de ne vess meg. Ez volt a legjobb, amit tehettünk. – Molly és Harry csak kapkodta a fejét. Ők nem vitáztak. Molly tudta, hogy él az anyja, igaz, hogy ő egy kicsit meghatódott, mert nem sejtette, hogy a legjobb barátja a testvére, és így megismerhette az anyját. De ő örült ennek az egésznek. Megtalálta az anyját. Egyedül James viselkedését furcsállta. Ő miért nem örül? Harry nem is sejtette, hogy James ilyen az anyjával. Nem tudta, hogy ilyen durva. Még az sem volt a mentsége, hogy kamasz. Senkinek sem szabad így beszélnie az anyjával, ha megbántotta, ha nem.
- Ebből elég!!! Nem beszélhetsz így az anyáddal!
- Miért nem? Azt ne mondja, hogy maga sosem veszekedett az anyjával, mert az nem hiszem el!!
- Én nem veszekedtem vele, mert az én anyám egy éves koromban meghalt és az édesapám is. Az anyám nővére nevelt fel. És tőlük sosem kaptam szeretetet. A férje mindig is gyűlölt és a fiuk is. Míg ők a nagy kényelemben éltek, én a kis lépcső alatti gardróbban aludtam. Ott töltöttem életem tizenegy évét, míg ki nem derült, hogy varázsló vagyok. – James arckifejezése megenyhült. – Azután már nem mertek bántani, mert féltek, hogy megátkozom őket. – Harry arcán is végig folyt egy könnycsepp.
- Oh, sajnálom, hogy ilyen otrombán mondtam.
- Tudom, hogy feldúlt vagy. Mindannyian feldúltak vagyunk, de ha leülünk és mindent megbeszélünk, akkor minden jó lesz. – Ginny nem hitte volna, hogy Harry ilyen gyorsan belopózik James szívébe. James bizalmát csak azok nyerték el, akiben tényleg megbízott. De James már öt perc alatt megbékélt apjával.
- Harrynek igaza van. Üljünk le valahova és beszéljük meg. Sok mindent meg kell tudnotok. – Így is tettek. Mivel Ginny háza volt közelebb, odamentek. Molly és James egymás mellett, hátul Ginny és Harry egymás mellett. Harry próbált közeledni Ginnyhez. Meg akarta fogni a kezét. Mikor már sikerült, Ginny lenézett a két összekulcsolt kézre, majd Harryre. Egy pillanatra megálltak. Egymás szemébe néztek folyamatosan. Harry és Ginny arcán látni lehetett, hogy szerelmesek. Az arcuk minden egyes vonala lágy volt. Közeledni kezdtek egymás felé. A szájuk már majdnem összeért, mikor Ginny elhúzódott. Harry nem szólt semmit. Elengedte Ginny kezét, és mentek tovább. Pedig már rég várt arra a csókra. Mikor Ginny elhúzódott, egy világ omlott össze benne. Biztos volt benne, hogy Ginny már nem szereti. De nagyot tévedett. Ginny is nagyon szerette, de nem tehette meg. Nem akart még egyszer viszonyba bonyolódni Harryvel. Nem viselte volna el, ha még egyszer azokat hallotta volna, mint tizennyolc évvel azelőtt. Harry jelent meg előtte tizenkilenc évesen. „Az a gyerek nem a szerelmünk gyümölcse! Mi nem szeretjük egymást sosem és most sem szeretjük egymást!” Ezek keringtek a fejében, míg meg nem érkeztek Ginnyék otthonába. Mikor Harry belépett, máris otthon érezte magát. Minden olyan volt, amit ő elképzelt. A ház tükrözte Ginnyt. Rendszerető, kedves, vidám.
- Üljetek le. Mindjárt jövök. – James és Molly egymás mellé ült le a kanapéra. Harry furcsállta, hogy Molly ilyen csendben van. Máskor be sem áll a szája. Most meg egy szó sem hagyja el a száját. Néhány perc múlva megjelent Ginny, kezében csészékkel. Letette az asztalra.
- Meséljetek el mindent! Hogyan ismerkedtetek meg? Hogyan jöttetek össze? Miért választottatok el mindet? Miért válltatok el egymástól? – kérdezte Molly. Harry és Ginny összenézett.
- Az apátok volt a bátyám legjobb barátja és az én megmentőm. Mikor elsős voltam, megmentette az életem. De nem ekkor szerettem belé. Kislánykoromban imádtam, mikor apám a híres Harry Potterről mesélt. Bár nem is ismertem, de belé szerettem. Halálosan. Az életem adtam volna Harry Potterért. Majd megismertem. Ott állt peronnál és tudatlanul nézett, hogyan is kellene bemennie a vágányhoz. Anyám segített neki. Majd összebarátkozott a bátyámmal. Így kerültünk fokozatosan közel egymáshoz. De a … - Ginny nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó. Ginny nem tudta, hogy ki lehet az. De a végén meglátta a jövevényt. Draco Malfoyt. Egy csokor rózsa volt a kezében. De rögtön látta, hogy megzavart valamit.
- Szia, Ginny! Áh, látom, hogy megzavartam valamit! – Harry már felállt, és minden vágya az volt, hogy kidíszíthesse a szöszi képét. Már tudta, hogy ő volt az a férfi, akivel Ginny eljárkált.