7. Meglepi!

Korán ébredtem fel, talán túl korán. Az ablakon
besütött a nap egyenesen az arcomra. S ott a huncut napsugarak táncot jártak, szóval nem pihenhettem tovább egy percet sem. Álmosan ültem fel az ágyamban. Beletúrtam szénakazal hajamba, ami mindenfelé állt. Ásítozva másztam ki az ágyamból, a lányok még mélyen aludtak. Szuper. Kedvetlenül ballagtam a fürdőbe. – Istenem már megint a mosdókagylón hagytam a pálcám! Rossz szokás és még baj is lehet belőle. Tűnődve forgattam az ujjaim között. „Milyen is legyen a mai frizurám? Egyszerűen kiengedve, vagy laza konty, vagy..?” Spekuláltam egy darabig, majd jobb ötlet híján kifésültem, ezután szép hullámokat varázsoltam az egyébként sablonosan sima hosszú szőke hajamba. Elégedetten pillantottam a tükörbe. A tükörmásam megmozdult a tükörben - pedig én mozdulatlanul álltam a tükör előtt -, óvatosan rám nevetett. Én csupán halványan elmosolyodtam. Már meg sem lepődöm. A suli tükrei mind ilyenek. Ha a tulajdonosa beletekint, szinte mindig életre kelnek. Az enyém roppant szerény, nem csinál soha semmi különöset, csak mosolyog vagy játszik a hajával. Unalmas. De érdekes ez csak akkor történik meg, ha a tükör gazdája elég nyitott a varázslatra. Nagyot sóhajtottam. Nehéz napom lesz ez tény. Blaise. Elméláztam és maga előtt láttam a Mardekáros fiú meleg, borostyán barna tekintetét, ami néha olyan színt ölt, mint az olvasztott csoki. Kellemes meleg szín. Megborzongtam. Blaise. Hirtelen ötlettől vezérelve újra a tükörbe néztem. A tükörképem kipirult arccal a semmibe bámult. Mielőtt rosszra gondolhattam volna elhagytam a fürdőt. Kate és Rita egymással beszélgettek, Pansy hisztizett és becsapta maga után az ajtót, de úgy, hogy az egész kastély beleremegett. Anne néhány pillanatig némán állt a helyén, majd ő is távozott.

- Mi történ Pansyvel?

- Csak a szokásos.

- Dracóért sírt, ti meg finoman felvilágosítottátok, hogy nincs nála esélye? - húztam fel a jobb szemöldökömet, majd a ládámhoz léptem és kotorászni kezdtem benne.

- Aha, az elmaradhatatlan unalom blokk. - bólintott Kate. - Mit keresel ilyen nagy lendülettel?

- A miniszoknyámat.

- Tél van.

- Tudom.

- Meg fogsz fázni! - szólt közbe Rita, akinek a kezében ott volt a törölköző meg egyéb érdekes dolog s éppen a fürdő felé igyekezett. - Egyébként is minek ez a nagy felhajtás? Csak nem bepasiztál? - rám kacsintott, majd eltűnt az ajtó mögött. Ezt még válaszra se méltattam, majd boldogan kaptam ki a ládámból a keresett ruhát s az ágyamra dobtam.

- Szóval igen vagy nem? Ki a szerencsés? - lépett mellém Kate.

- Hmm. Nem kifejezetten szerencsés az illető.

- Szóval, igen! – ugrott az ágyamra. - Jaj de jó! Mért nem mondtad hamarabb?

- Mert nem volt biztos a dolog… - motyogtam magam elé, majd elő vettem ládámból a fehér ingemet, a fekete harisnyámat.

- És most az? - kíváncsiskodott a barátnőm.

- Elég legyen Kate. - terelgető mozdulatokkal lekergettem az ágyamról. – Majd mindent meg fogsz tudni, addig is, öltözködj! Még lekéssük a reggelit. - mosolyogtam rá bátorítóan.

- Jól van, Teréz anya, jól van. De ha közlöd valakivel, akkor az én legyek!

- Ámen! – meghajoltam előtte majd gyorsan öltözködni kezdtem. Nem telt bele tíz perc én az oda varázsolt tükör előtt álltam teljes harci díszben.

- Huh… - kuncogott a barátnőm -, ha nem tudnám, hogy te vagy akkor most biztos azt hinném egy másik bolygóról csöppentél közénk.

- Nos, meglehet - mondtam zavartan, s félve néztem végig magamon miközben azon járt az eszem tetszeni fogok-e így Blaise-nek. És ha nem, akkor bekaphatja a bal bokámat!

- Tudod, mi hiányzik még? - állt mellém. Mivel nem kapott választ magától folytatatta. - Valami vadító smink!

- Vadító… - suttogtam magam elé. - Mit értesz az alatt, hogy vadító?

- Nos, erre! – nem tétovázott egy másodpercet sem, rám szegezte a pálcáját. Halkan maga elé suttogott valamit, amit nem hallottam, majd mosolyogva meg szólalt. – Na, milyen? Ugye tetszik? – nagy erőfeszítésembe került, hogy kinyissam a szememet, amit becsuktam a „hókusz-pókusz” idejére.

- Tökéletes – sóhajtottam. S tényleg az volt. A 60-as évek divatja szerinti vörös rúzs kiemelte a fehér arcomat. – Köszönöm! - fordultam felé. Ő csak legyintett, majd Rita után kiáltott, aki azóta sem jött ki a fürdőből. Válasz csupán annyi érkezett: - Mindjárt jövök! – Kate előre küldött reggelizni, mondván úgyis utolérnek. Én tétováztam egy darabig, majd engedelmesen elhagytam a szobát. Az ajtó nyikorogva csukódott be mögöttem, ezzel akaratlanul elértem, hogy a klubhelyiségben mindenki rám emelje a tekintetét. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna, de a Mardekáros büszkeségemnek hála, (talán ez az egyetlen ok, amiért ebbe a házba járok) felemelt fejjel és kihúzott háttal lépkedtem le a lépcsőn. És a legnagyobb meglepetésemre Blaise lent várt. Mikor elé értem ő a kezét nyújtotta, amit én el is fogadtam.


- Jó reggelt, Holly. – magához húzott és lágyan megcsókolt ott mindenki szeme láttára. Igaz, hogy ezt mát megtette bájitaltanon, de ez csók sokkal, sokkal lágyabb volt és édesebb, szerelmesebb… Te Szent Szűz és Izaura! Nem… én… nem… és mi van, ha még is beleszerettem Blaise Zambinibe? Ez butaság… minden bizonnyal az…

- Neked is Blaise. - halványan rámosolyogtam miután elváltunk, ő végigsimított az arcomon, majd újra a kezem után nyúlt, hogy kéz a kézben hagyhassuk el klubhelyiséget. Ám mikor egy üres folyosóra értünk, ő elengedte a kezemet, majd zsebre dugta és ezt mind úgy, mintha nem is történt volna köztünk semmi alig öt perce. Hirtelen olyan hiányérzetem támadt, átjárta testem-lelkem.


- Na, hogy tetszem? Meg vagy elégedve az eredménnyel? - böktem játékosan oldalba. Ő csak rám emelte borongós barna szemeit.

- Szép vagy. – óvatosan lehelte maga elé ezt a két szót, majd újra érdekesebbnek tűnt számára bőrcipője orra, mint az én arcom.

- Köszi - mondtam, majd újra erőt vett rajtam a játékos énem. - Te Zambini, mit szólnál, egy csillagos téli estén, mondjuk ma este a szükségszobájában egy kellemes randevúhoz? Akaratlanul is hozzábújtam és kivettem a zsebéből a kezét, majd a kezemet az övébe csúsztattam. Épp jókor, mert kiértünk a Nagyteremhez vezető folyosóra.


- Mért pont csillagfényes éjszakán? - nézett rám somolyogva.

- Igazán olyan vagy! Minden szerelmes lány leghőbb vágya egy csillagos, éjszakai randevú! Ne mondd, hogy nem érted! - néztem rá csalafintán. Blaise vállat vont, majd kivette a kezét kezemből s derekamra csúsztatta. - Tudod, hogy a szerelmes párok késő esténként kiszöknek a parkba sétálni, gyönyörködni a csillagokban és a teliholdban!

- Rendben Holly. Ha ez minden álmod, akkor én nem állok ellent. - lovagiasan maga elé engedett, hisz’ már a zsúfolt Nagyterem ajtajánál voltunk. Egymással szemben foglaltunk helyet az asztalnál. Draco már várt minket. Mikor látta, hogy nézünk egymásra, és én vörösödve pirulok Blaise csibészes mosolyától, felhúzta mind a két szemöldökét, s csevegő hangon megkérdezte jól érezzük-e magunkat. Ha esetleg még is valami betegségtől viselkedünk ilyen idiótán szívesen felkísér mindkettőnket a gyengélkedőre, majd kaján vigyorral az arcán megdicsérte a mini szoknyámat. Ekkor az én szívem csücske valószínűleg bokán rúgta az asztal alatt, mert panaszos au hagyta el a száját. Belőlem akaratlanul is kitört a nevetés és párperc múlva csatlakozott hozzám Draco is. Blaise sokáig nézte, hogy már szinte a könnyünk csorgott a nagy vihogástól, ő egyáltalán nem nevett, sőt gyanús, zöld féltékenység szikrák lobbantak a szemében.



- Ez egyáltalán nem vicces! - csapott az asztalra, de ahelyett, hogy elnémultunk volna még jobban röhögtünk. Hiszen olyan abszurd volt ez a helyzet. Draco Malfoy a Mardekáros herceg megdicsérte Holly Wilson Hű De Gáz Mardekáros mini szoknyáját, és Blaise Zambini Az Álom Pasi baromira féltékeny, pedig nincs is mire.


- Az mondod? - nézett rá Draco a szemét törölgetve.


- Azt! - sértődött meg.

Én próbáltam enyhíteni a komorságán.

- Na de nyuszó-muszó!

- Nyuszó-muszó? - emelte fel a fejét. - Mit mondtál, mi vagyok én?

- A történelem nem ismétli meg magát. Ahogy én sem.
Elfintorodott. Én még kuncogtam egy sort rajta, majd megpróbáltam enni, kevés sikerrel. Jobb dolgom híján szórakozottan néztem Draco mostanra megkomolyodott orcáját, melyen néha még fel-feltűnt egy pimasz vigyor, s csodálkozva tekintettem a mellette ülő komor fiúra. Blaise arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni, ami igazán meglepett. Csak néha fujtatott maga elé, ezzel kisebb hurrikánt idézve elő a szalvéták manók hajtogatta szabályos rendjében. Óvatosan a keze felé csúsztattam az enyémet, nem húzta el, ezért bátortalanul megérintettem. Éreztem, hogy megborzong, majd dühösen felnézett. Rámosolyogtam és próbáltam a tekintetemmel üzenni, hogy még egy picit tartson ki. Blaise kihúzta a kezét az enyém alól, majd morgott valamit, hogy elment az étvágya és majd órán találkozunk. Aztán elment. Itt hagyott. Se egy puszi, se egy helló, semmi. Sokáig néztem a távolodó alakját és próbáltam lenyelni a könnyeimet kisebb-nagyobb sikerrel. Kicsit később Draco józanító hangja ütötte meg a fülemet.


- Ne is törődj vele Wilson. Ő ilyen, majd kigyógyul a féltékenységéből. – mondta rezignált mosollyal az arcán. – Különben tegnap este óta ilyen. - intett, hogy álljunk fel, mert el fogunk késni, ha így folytatjuk.


Lépteink megtörték a néma csendet a folyósokon. Nem bírtam tovább ezt hallgatást, s remegő hangon megszólítottam Dracot.


- Mért mi volt tegnap este, hogy ilyen ingadozó a kedély állapota? - Draco hangosan felnevetett és direkt kínzott a hatásszünettel.

- Te ne tudnád?! Ne jászt az eszed Wilson! Blaise elmondott nekem mindent. Tényleg mindent! - mondta határozottan mikor élő kérdőjellé merevedtem egy pillanatra.

- A szükségszobájára gondolsz Malfoy?
- Arra is. És arra is, hogy titokban jegyben jártok és, hogy csak a látszat miatt jártok.

- Szóval mindent tudsz, ezért jogodban áll sértegetni, mi?
- Ezt nem mondtam… - morogta, de ezt én már csak fél füllel hallottam ugyan is ott hagytam a folyosó közepén. És meg se álltam SVK teremig. Pulzusom az egekben járt a fülemben lüktetet a vér, a térdeim remegtek, és ami a legfontosabb nem értettem semmit.


Blaise. Blaise? Blaise!


Nyugtalanul foglaltam helyet Rita mellett. Blaise rögtön felém sandított a mellettem lévő padsorból, majd intett, hogy üljek át mellé. Nem tétováztam. Felemeltem a táskámat és a cuccaimat, majd könnyedén lehuppantam mellé. Ő az ajtót fixírozta egy darabig mikor az ajtó még mindig nem tárult fel, és nem jelent meg Piton, felsóhajtott. Idén a mi drága házvezető tanárunk tartja a SVK órákat. Nem mintha azt kívántam volna tavaly szilveszterkor, hogy bárcsak Perselus Piton tartaná az egyik kedvenc tantárgyamat. De hát Dumbi döntése és hibája is lesz, ha a diákok a csillagvizsgáló torony legmagasabb ablakát választják Piton helyett. Én személy szerint meg fogom érteni őket, komolyan. A gondolatmenetemből Blaise sziszegése, húzott vissza a valóságba.

- Wilson!

- Igen? - fordultam felé mosolyogva. Már megint mosolygok és megint csak rá, és már megint rózsaszín szemüveg került a szemem elé! Á, de siralmas vagyok!


- Komolyan gondoltad a dolgokat reggeli előtt vagy az csak a tömegnek szólt?

- Milyen kishitű vagy! - mondtam visszafogott nevetéssel.

- Kösz. Még jó, hogy nem ökör, bár nekem már így is úgy is mindegy - morogta a kis sértődékeny.


- Persze, hogy neked szólt! - ráncigáltam meg a talárját, mert elfordult tőlem. – Jaj! Blaise, Blaise, Blaise! Tudod, hogy szeret… - amilyen gyorsan csak tudtam elfordultam tőle, bár láttam a kérdést a szemében, Piton felé fordultam, aki rögtön fel is szólított, ahogy a terembe lépett.


- Miss Wilson!

- Igen, tanár úr?

- Álljon fel és adjon magyarázatot, mit keres Mr. Zambini mellett!

Hogy ez mindent észrevesz, milyen kis aljas ez a Piton!

- Helyet cseréltem Mr. Malfoyjal. - ez így is volt, mert Draco már az én alig kihűlt helyemre tudott csak lehuppanni az utolsó pillanatban
Gúnyosan mért végig, majd megszólalt.


- Rendben, leülhet. De egy valamit jegyezzen, meg az én óráimon nem viselhet ilyen kihívó ruhadarabokat. - flegmán rábólintottam és könyvem után nyúltam. Kinyitottam 107-ik oldalon a házvezetőm parancsának megfelelően. Ám ekkor Blaise felém csúsztatott egy papírdarabot, amire csupán ennyi volt rá firkantva.



Rendben. Nyolckor találkozunk a megszokott helyen.


Gyorsan a cetlire írtam választ, majd kénytelen-kelletlen figyeltem az órára, bár lelkileg csak a mellettem ülő fiú rezdüléseit érzékeltem.
Az órák szépen lassan teltek. Draco próbálkozott a kibéküléssel, bár tudtam, hogy ő sosem fogja kimondani, hogy bocsánat, hisz’ ő egy Malfoy. De éreztem, hogy lágyabb hangnemben szól hozzám. A hangja nem jutott el a fülemig, mert nem érdekelt, csak egy valami, az pedig nem volt más, mint Blaise meleg keze, amit hol a derekamon tartott, hol meg a kezem szorongatta.


Ahogy haladt az idő, én egyre feszültebb lettem. Hol a randi miatt az álom pasival, hol meg a csicsergő lányok miatt. Akiknek most jutott el a tudatukig, hogy nem azért fogjuk egymás kezét, mert barátok vagyunk. Az egyik szünetben már a következő órámra igyekeztem, kivételesen Blaise és Draco társasága nélkül, mikor az egyik kis csicsergő, vihorászó lány belém szaladt. Elejtette a könyveit, szétszóródtak a kőpadlón. Én bolond segítettem neki összeszedni. Mikor nagyjából kész voltunk, rám nézett, hogy megköszönje, de ahelyett azt sikoltozta, hogy: Úristen, úristen ez a lány Blaise Zambini barátnője! Na, nekem se kellett több otthagytam csapot-papot és elrohantam. Nem mintha szégyellném Blaise-t, szó se róla, csak ez a lány - történetesen házbéli - a huszadik zaklatott rajongója volt. Nagyot sóhajtottam, ahogy elhagytam a folyosót. Próbáltam mindent magam mögött hagyni kevés sikerrel, ugyanis Anne és Rita kiáltott utána. Mire utolértek már Kate is mellettem tolongott.


- Jaj, drágám! Hát Blaise az! Blaise a kedvesed! - csípett meg Kate.

- Úgy van. - leheltem magam elé erőltetett jókedvvel.

- Holly. Mondd csak, Blaise-nek tetszett a mini szoknyád? - nézett rám nevető szemekkel Rita.

- Ki van zárva, hogy nem! Hallottam, Draconak panaszkodott, hogy túl sok fiú fordul meg utánad, de mindegyiket elintézte egy jól irányzott átokkal! - hadarta Kate, miközben a vállamba csimpaszkodott.

- Hihihi - ez Anna, ám ő hamar el is hallgat, majd bocsánat kérően visszanéz ránk, mondván dolga van a klubhelyiségben.

- Semmi baj – mondtam, majd igyekeztem a többiekkel lépést tartva befurakodni a Nagyterembe. Vacsoraidő van, ilyenkor mindenki egyszerre bejutni, komolyan néha olyanok, mint egy éhes disznócsorda. Forgolódva foglalok helyet. Hol ez tökkelütött Blaise és a szoknyavadász Draco? Nem tűnik fel egyikük sem. Kate mond valami vicceset s a többiek nevetnek. Én egy lesajnáló grimaszt vetek rájuk és a tányérom felé fordulok. Előttem jobbnál jobb falatok, de én egyikhez sem nyúlok hiszen nem is vagyok éhes. Gyorsan odasúgom Ritának, hogy mennem kell és, hogy este találkozunk.


Alig hagytam el a Nagyteremhez vezető fő folyosót, mikor valaki hirtelen magához rántott. Nem tudtam ki a támadóm, megijedtem, sikoltoztam, rugdostam, mind hiába, erősen tartott, majd nagy nehezen bevonszolt az egyik üres terembe. Ekkor végre elengedett, rögtön felé fordultam. Az arcát nem láttam tökéletesen, már elég sötét volt odakint és a teremben nem égett a lámpa, de a hangját hallottam.

- Meglepi!