- Hát, haver, nekem még mindig van egy olyan érzésem, hogy ezek a botok különlegesek – szólt Jack, és a falhoz dűlt.
- Egy hónap óta ezt mondogatod, akkor csinálj vele valamit! Szerintem csak játékbotok, amit gazdag gyerekeknek adtak, hogy játsszanak velük – de mi nem hiszem, hogy gazdagok lennék, mivel talár van rajtunk. – Jim leporolta talárját, ami már kezdett szürkülni.
- Te tényleg semmit nem érzel, mikor megfogod? Mikor én a kezembe veszem, akkor olyan furcsa érzés tör rám… mintha energia söpörne át a testemen… Te ilyet nem érzel?
- Most, hogy mondod, éreztem már én is ilyet.
- Na látod! Bárcsak ki tudnánk jutni innen a segítségével…
- Egy bottól ne nagyon remélj semmit. Nézd, étel! – Harry az ajtó felé mutatott, ami alatt betoltak két tál hideg levest.
- Hé! Várjon! Ki maga? – kiáltotta Jack, de a titokzatos személy keze már eltűnt.
- Hagyd, semmi értelme – intette le Jim Jacket, aki az öklét rázta az ajtó felé. Pár perc alatt bekanalazták az ételt, és visszatértek a sarokba, ahol ültek azelőtt.



- Még egyszer meglátom a kezét, nem engedem, hogy kihúzza! – szólt újra Jack, és dühében meglendítette a botját. Megdöbbenésére az arany szikrákat árasztott a végéből.
- Mi a… Láttad ezt?
- Mit? – kérdezett vissza Jim, aki már majdnem elaludt.
- Ezt! – Azzal Jack újra meglendítette a botot, ami újra szikrákat árasztott.
- Ezt hogy csináltad?
- Fogalmam sincs, de próbáld meg te is!
Jim is elővette a botját és megsuhintotta. Az ő pálcája viszont nem arany, hanem kék szikrákat árasztott.
- Azta! Te is tudsz ilyet! Jim… nem lehet, hogy ez egy varázspálca?
- Egy mi? – hökkent meg a kérdezett.
- Egy varázspálca, tudod… sok mese szól arról, hogy az emberek tudnak varázsolni. Mi van, ha mi is tudunk? Lehet, hogy emiatt zártak be minket!
- Na ne viccelj! Csak szikrákat tudunk csinálni, a varázslók ennél többre képesek. Például, csinálj fényt!
- Ööö… rendben, megpróbálom. – Jack felállt és erejét megfeszítve koncentrált a botra, és elképzelte, hogy az fényt áraszt magából.



- Na, kedves varázsló barátom? – kérdezte pár perc után Jim.
- Nem működik úgy, hogy elképzelem. Lehet, hogy valami varázsige kell hozzá!
Jim a hasát fogta a nevetéstől.
- Ez már sok. Te tényleg hiszel ebben? Azok a szikrák is csak biztos be vannak építve a botokba.
- Na jó, figyelj… Van a fényre valami latin szó, itt van a nyelvem hegyén… áhá, megvan. Lux lucis!
A bot végéből enyhe világosság tört ki, de csak egy röpke pillanatig.
- Most nevess, Jim! – vigyorgott rá barátjára Jack, aki megszólalni se tudott. – De ez biztos nem a helyes varázsige, csak közel állok hozzá…
Jack pár percig gondolkodott, körbe-körbe sétálva a szobában.
- Luxorom! – A bot vége egy kicsivel nagyobb fényt adott, mint az első próbálkozás után.
- Luxom! – A bot vége egyre jobban izzott, de még mindig kialudt egy másodperc után.
- Lumox! – A bot már majdnem megtartotta a fényét.
- Lumos! – A bot vége körül egy nagy fénygömb alakult ki, és nem aludt ki.
- Szép volt, Jack – találta meg végre a hangját Jim. – És hogy oltod el?
- Várj csak, latinul az éjszaka… Nox!
A pálca fénye kialudt.



- Nem semmi – tátotta el a száját Jim. – Ha már tudunk varázsolni, megpróbálhatnánk kijutni innen, nem?
- Most te jössz, találj ki valamit.
- Könnyű azt mondani.
- Nos, lássuk! – Jim az ajtóhoz lépett és varázspálcáját a kulcslyukra irányította.
- Alhimna!
Jack kétrét görnyedt a nevetéstől, és a padlóra feküdt.
- Mi olyan vicces?
- Semmi, semmi.
- Valahol el kell kezdenem!
- Igen, de ennek az alhamalának semmi köze a latinhoz.
- Miért, az feltétel?
- Nem, csak a Lumos és a Nox is latin szóból ered. És a latin az egyik legfontosabb nyelv, szóval sok mindent alapoztak arra.
- Honnan tudsz ilyen sokat?
- Nem tudom, csak érzem, ösztönösen jön. Lehet, hogy elfelejtettük az emlékeinket, de a tudás az megmarad.
- Na, akkor valami latinosat… Jim leült, és próbált kitalálni egy olyan szót, ami hasonlított a latinra.



- Alhomnus! – szólalt meg egy idő után. A pálca vége kéken felizzott, de ki is aludt.
- Alohomnia! – A kék fény mérete megnövekedett, és úgy tűnt, mintha ki akarna törni – de mire megtehette volna, eltűnt.
- Alohomorus! – A fény már majdnem elvált a pálca végétől, de ismét kialudt.
- Alohomora! – Kék fénycsóva távozott Jim pálcájából, és a kulcslyukba csapódott. Ebben a pillanatban az ajtó kinyílt.
- Hűha! Ez szép volt, haver!
- Kössz! Nos, nem akarjuk felfedezni a házat?
- Rendben Jim, de aztán óvatosan! Ha észrevesznek minket, akkor nekünk lőttek!
- Csak utánad! – mosolygott Jim, és előreengedte Jacket, majd ő maga is kilépett a szobából.