- Mikor is kapnánk legközelebb ételt, Jack?
- Ööö… körülbelül 3 óra 42 perc múlva.
Jim meghökkent.
- Ilyen pontosan megjegyzed? – kérdezte szájtátva.
- Mindent megjegyzek, ami kajával kapcsolatos – mosolygott Jack, és megsimogatta a hasát. – Habár semmi ilyenre nem emlékszem, csak érzem. Azt pláne, hogy milyen borzalmasak a levesek.
- Akkor van időnk nézelődni – szólt Jim, és körülnézett a folyosón, ahova kiléptek a szobából. Legalább tizenöt hasonló ajtó nyílt még a folyosóról. – Nem tudod, hogy lehetne bezárni ezt az ajtót?
- Asszem emlékszem valamire…
Jack pár percig próbálkozott, míg rátalált a helyes varázsigére.
- Colloportus! – A pálcából egy zöld fénycsóva távozott, és az ajtóba csapódva bezárta azt.
- Szép volt haver!
- Csak sokat olvashattam régebben latin könyveket, azért tudom kitalálni ezeket – mosolygott Jack. – Na menjünk, hátha megtudunk valamit arról, hogy miért is szállásoltak el minket ide. Esküszöm, lassan elsorvad a testem!
- Egyébként – szólt Jim, miközben elindultak a folyosón -, neked nincs olyan fura érzésed, hogy valami fontosra, valami hihetetlenül fontosra nem emlékszel?
- De, én is érzek hasonlót. Tudnám, mi lehet az!
Jim és Jack sorban nyitották ki az ajtókat, de semmi jel nem utalt arra, hogy valaki még élne a házban rajtuk kívül.



- Hát, megnéztük az összes ajtót, haver – szólt végül Jack, és még egyszer körülnézett. A folyosó végén ajtó helyett egy könyvespolc állt.
- Nem lehet, hogy a könyvespolc egy titkos átjárót nyit? – kérdezte Jim.
- Ezt könnyen megtudhatjuk. Alohomora! – kiáltott fel, és a pálcáját a folyosó végére irányította. A kék fénycsóva becsapódott a könyvespolcba, majd a közepén kettényílt, és egy ember alakú nyílást alakított ki.
- Biztos, hogy jó ötlet oda bemenni? – kérdezte reszketve Jack.
- Meg akarod tudni miért vagyunk itt, vagy nem? Az előbb még olyan magabiztos voltál, most meg vissza akarsz menni?
- P…pókok! – kiáltotta Jack, és Jim mögé állt, hogy ne lásson előre. Jim hangosan nevetett.
- Mi olyan vicces ebben? Te semmitől sem félsz?
- Fogalmam sincs. Ha nem tudnád, semmire nem emlékszem – mondta nevetve Jim, majd elindult a nyílás felé. – Na, jössz vagy sem?
- Megyek – szólt Jack magabiztosan, és követte Jimet. A nyílás egy sötét folyosóra vezette őket, ahonnan egy perc múlva kiértek. Egy szobába érkeztek, ami nappalinak tűnt – tele volt a pihenés különböző módszereit felkínáló eszközökkel. A falakon üres festmények sorakoztak végig.
- Hűha! – bukott ki Jackből.
- Tényleg szép. Várj csak, hallod ezt? – A szoba egyik ajtaja felől egyre közeledő hangokat lehetett hallani.
- Ezek ide jönnek! – suttogta Jim, és behúzta magával Jack-et a legközelebbi dívány alá. Éppen időben, ugyanis az ajtó épp kinyílt, és két férfi lépett be rajta.



- Szóval, megszereztétek a holttesteket, Avery? – kérdezte az idősebbik, akinek haja már őszült.
- Igen, Rodolphus, mind megvan – válaszolta a fiatalabb, sötétbarna hajú férfi.
- Remek. A rituálét egy hónap múlva tudjuk elvégezni, a főzet akkor lesz kész. Pár hozzávaló még hiányzik, szerezzétek meg őket – az ősz egy listát adott át a barnának.
- Meglesz, Rodolphus. Egyébként merre tartod őket? – kérdezte Avery, miközben eltette a listát, és körülnézett.
- Egy rejtett ajtón át, a szoba végén… de hiszen ez nyitva van! – kiáltott fel Rodolphus, és futva szaladt át a folyosón. Jim magában imádkozott, hogy miután meglátja, hogy az ajtó zárva van, ne nyissa ki. Az ősz varázsló látszólag nyugodtan érkezett vissza.
- Hála istennek, az ajtó zárva! – Már azt hittem, rájöttek, hogyan kell használniuk a pálcáikat! – sóhajtott, és leült arra a díványra, ami alatt Jim és Jack rejtőzött.
- Milyen varázst is alkalmaztál rajtuk?
- Ez egy ősi latin varázslat. Néhány római császár is alkalmazta azokon a mugli alattvalóikon, akik megtudtak valamit a varázsvilág létezéséről. Sok ősi császár varázsló volt, és rengetegen voltak a Birodalomban.
- De hát akkor a varázsló elnyomottak miért nem lázadtak fel a császár ellen? – kérdezte bambán Avery.
- Mit gondolsz? Az összes varázsló beállt a császár szolgálatába. Ezért nyertek annyi háborút a rómaiak elsöprő fölénnyel – de egyszer csak megcsappant a létszámuk, és a Birodalom összeroppant.
- És hogy is működik pontosan a varázslat?
- Elfedi az összes emlékét annak, akire rászórják. Csak úgy tudja az elméje ezt a gátat eltörni, ha valami olyan szót ejtenek ki előtte, ami vele kapcsolatos, például a neve. Ezután pedig ilyen rituálékra lehet őket felhasználni, mint amit mi tervezünk. De persze ehhez kell a főzet is, amit a rómaiak nem ismertek, különben minden katonájukat feltámasztották volna.
- És ha meghallani egy olyan szót, amivel a gát megtörik, akkor mindenre azonnal emlékezni fog?
- Nem, egyáltalán nem. A gát a memóriájukban csak két hét múlva törne meg, és a bűbáj kimondása előtti fél évre csak később emlékeznének. És az sem biztos, hogy az első emlékhullámot túlélik – volt már példa rá.
- Értem már – szólt Avery. – Nos, Rodolphus, megyek, és megszerzem a főzethez a maradék alapanyagot. Meg kell látogatnom a Borgin&Burkes-t is.
- Rendben, Avery.
- Biztosan nem tudnak kijutni a szobájukból?
- Ne aggódj, Potter ott maradna az idők végezetéig, ha úgy akarnám. Tulajdonképpen csak őt kellett volna elhoznom, de látni akartam, hogy szenved a feleségem gyilkosa, hogy nap mint nap sírni látja a lányát és a menyét – ezért elhoztam Weasley-t is. Biztosan nem jut eszükbe megsuhintani a pálcájukat, és ha igen, akkor sem tudnak kitalálni varázsigéket. Ezért is hagytam meg őket, hagy örüljenek nekik, amíg tehetik.



Mikor elhangzott a Potter kifejezés, Jimet olyan erős energiahullám rázta meg, hogy az majdnem kilökte a dívány alól. Jack ellenben meg se mozdult, és „mi-a-fenét-csinálsz-a-végén-még-lebukunk” pillantást vetett rá, de a Weasley szóra ugyanúgy reagált, mint Jim. Avery és Rodolphus láthatólag semmit nem vettek észre a dívány alatt történtekből.
- Akkor én megyek. Viszlát, Rodolphus.
- Viszlát, Avery. – Rodolphus felállt, és kiment a szobából, míg Avery távozott a kúriából. Az ősz varázsló valami külföldi nyelven elmormolt egy varázsigét, és bezárta az ajtót maga után.


- Hát, majdnem észrevettek minket, haver – szólt Jim öt perccel később, miután visszalopóztak szobájukba. Nem kockáztatták a lebukást azzal, hogy megpróbáltak volna kitörni a házból.
- Két hét, és emlékekkel leszünk tele, Jim.
- Remélem is. Ha jól gondolom, a te vezetékneved Weasley, az enyém Potter – bár még soha nem hallottam egy ilyen nevet sem.
- Csak bírjam ki még két hétig ezekkel a levesekkel, és ha kiszabadulunk, esküszöm, megeszek egy egész szarvasmarhát.
- Remélem, emlékezni fogsz majd erre később is, Jack – szólt nevetve Jim, majd mindketten álomba merültek.