Celatum Mens Mentis
5. fejezet
Összeesküvés

Kingsley Shacklebolt mágiaügyi miniszter dühösen vágta az asztalhoz az aktát, ami az újabb tömeges muglibalesetet elemezte.
- Már megint a Lestrange-csapat! Nem lehet igaz! – gondolta, majd elküldte patrónusát, és kilépett az irodájából.
- Jó reggelt, miniszter úr! – A köszönő férfi jobb kezét felemelve tartotta – nyilvánvalóan kopogni akart.
- Jó reggelt, Ludovic! Ha nem zavarja, most nem érek rá.
- De uram! – próbálkozott a köpcös. – Az angol kviddicsválogatottról van szó!
- Nem érdekel, Bumfolt, a Lestrange-ügy sokkal fontosabb.
- Oh, szóval a Lestrange-ügyről van szó! Akkor nem is zavarom magát, miniszter úr. További kellemes napot! – szólt Bumfolt, és elindult a Brit-Ír Kviddicsliga Központi Irodája felé.
- Várjon csak! – szólt utána a miniszter. – Néhány kobold tett nálam látogatást tegnap délután. Azt mondták, hogy maga fogadást kötött velük négy évvel ezelőtt a Trimágus Tusa győztesére, de vesztett. Azt állítják, hogy maga nem fizette ki őket! Igaz ez? – A miniszter összehúzta a szemöldökét, és megrovóan nézett Bumfoltra.
- Öhm – az öregedő varázsló láthatóan zavarban volt. - nos, igen, tényleg nem fizettem ki őket, de nem igaz, hogy vesztettem! Igenis nyertem! Legközelebb, ha erre járnak, szóljon nekem, majd én beszélek velük.
- Rendben, Bumfolt. Nos, a viszontlátásra – szólt a miniszter, majd beszállt a legközelebbi liftbe. Háta mögött nagyot sóhajtott Bumfolt, és fejét ingatva elindult az ellenkező irányba.



Tíz perccel később egy férfi, csuklyával a fején belépett a Foltozott Üstbe.
- Mit adhatok? – kérdezte Tom, a kocsmáros.
- Egy lángnyelv-whiskyt – felelte amaz kissé rekedt hangon, és leült az egyetlen üres asztalhoz. A fogadó tele volt, nyüzsgött az emberektől. Öt percig várt, amíg belépett egy másik csuklyás, és leült hozzá.
- Üdvözöllek, Avery – köszönt az újonnan érkezőnek.
- Kingsley – biccentett Avery. – Miért hívattál?
- Ezt magadtól is tudhatnád. – A miniszter kortyolt egyet whiskyjéből, és kért még egyet Averynek.
- Szóval, nincs hozzáfűznivalód?
- Tudod, hogy Rodolphus a csoport vezetője. Olyan bűbájjal kezelt mindenkit, hogy ha valamilyen módon tudatnám a terveit mással, ott helyben meghalnék. Csak annyit mondhatok, hogy nagy veszély fenyeget, és az egész varázsvilág veszélyben van.
- És persze a házba se lehet bejutni – húzta el a száját a miniszter.
- Fidelius-bűbáj, és a titokgazda Macnair. És ha megpróbálnék bevinni valakit a házba, akinek nincs a karján a Sötét Jegy, mindketten elájulnánk és elkapnának minket.
- Hiszek neked, hiszen együtt nőttünk fel. Tudom, hogy az Imperius alatt álltál hosszú ideig. Ismerlek, nem követtél volna el ilyen tetteket magadtól. Ha sikerül leleplezni a tervet, akkor elintézem, hogy töröljék az elfogatási parancsot ellened.
- Köszönöm, Kingsley.



- Egyébként azt elmondhatod, hogy – ezen a ponton a miniszter szeme elkerekedett, és egy Avery háta mögötti pontra nézett.
- Mit láttál? – kérdezte Avery, miután hátrafordult.
- Mintha Lestrange fejét láttam volna – dörzsölte a szemét. – Biztos csak képzelődtem. Szóval, azt elmondhatod, hogy kik vannak benne a szervezkedésben, nem?
- Természetesen. Nem vagyunk sokan, de Rodolphus szerint hamarosan sokkal többen leszünk. – Miután a miniszter kérdőn nézett rá, Avery felnevetett. – Tudod, a terv, amiről nem beszélhet senki!
- Igen, igen… folytasd! – mondta, és elővett egy jegyzettömböt.
- Szóval, Rodolphuson kívül a testvére, Rabastan, valamint Mulciber, Macnair, Rover, Selwyn, Wilkes, Yaxley, Travers, Scabiort és Runcorn. A többieket ki akarják szabadítani az Azkabanból.
- Megvan – szólt a miniszter, és letépte a teleírt lapot jegyzettömbjéről, és pár percig nézegette azt.



-  Szóval tizenegyen rajtad kívül – szólt végül. -  Mi tagadás, Rodolphus és Rabastan ügyesen elmenekültek a Roxfortból a csata után. A tetszhalott-varázs nagyon hatásos bűbáj…
- El sem tudod képzelni, hogy meglepődtem, mikor Rodolphus beálított hozzám! A Sötét Nagyúr halálával feloldódott az Imperius-átok, és éppen hozzád készültem, mikor bekopogtatott! Persze ő nem tudta, hogy az Imperius alatt tettem mindent, emiatt megbízott bennem. És elmondta, hogy mit terveznek a fivérével… Nekem pedig bele kellett mennem, különben ott helyben megölt volna.
- És mi lesz, ha a terv sikerül?
- Akkor nekem végem – sóhajtott Avery, és nézegetni kezdte a poharát – Nem értheted, miért, de akkor én biztosan meghalok. Emiatt feláldozom majd az életem valakiért, hogy ne feleslegesen haljak meg.
- Feláldozod magad… valakiért?
- Hallottál már Merlin barlangjáról? – A miniszter megrázta a fejét. – Minden kívánságot teljesít, de nem önzetlenül. Ellenszolgáltatást kér érte! És mit gondolsz, mit kérhet egy másik életért cserébe?
- Értem már - szólt, és kinézett az utcára. – De remélem, nem történik meg.
- Én is remélem. Tom, még két Lángnyelv-whisky-t! – szólt Avery a fogatlan csaposnak. – Ezt a kört én állom – szólt mosolyogva.



- Potter és Weasley hogy vannak? – kérdezte a miniszter, miután kiitták poharukat.
- Rodolphus minden nap háromszor ad nekik enni, mint mindig. De csak levest, és abba is valami bájitalt rak, ami szükséges a ri… a tervhez. Majdnem kimondtam, jóságos Merlin!
- De csak majdnem, szóval semmi bajod nem lesz – veregette vállon a miniszter Averyt. – Akkor még életben vannak.
- Igen, de ha hamarosan nem léptek közbe, nem éppen túl jó állapotban fogtok rájuk találni.
- Hála Rodolphus bűbájainak… - fintorgott.
- Ha kimondanám a hely nevét, a felénél kiszakadna a nyelvem a helyéről, te is tudod.
- Igen, Avery, tudom, és nem hibáztatlak érte. Nos, nekem mennem kell, Ludo Bumfolt megint kitalált valami marhaságot a kviddicsválogatottal kapcsolatban – vigyorgott a miniszter. – Viszlát, Avery.
- Viszlát, Kingsley.