- Juliette! – suttogta megsemmisülten Harry. – Hogy kerültél ide?
- Pont úgy, ahogyan te! Ne felejtsd el, hogy én is auror vagyok! – nézett dühösen a férfi szemébe a felesége.
- Harry! Mit akar az jelenteni, hogy Mrs Potter? Ugye csak annyit, hogy van egy elveszett testvéred, és neki a felesége? – kérdezte Ginny, bár ezt ő sem hitte le.
- Harry! – futott be Hermione. – Sajnálom! Nem tudtam visszatartani! Kiszedte belőlem! – ismerte be bűnbánóan.
Harry felállt, és elengedte a még mindig értetlenül néző Ginny kezét, és közelebb ment a nejéhez.
- Juliette! Kérlek, most menj ki! Majd később megbeszéljük!
- Hah! Harry Potter! Egyszer már leráztál, nehogy azt hidd, hogy még egyszer megteheted! Itt fogok mind addig maradni, amíg vissza nem jössz velem Londonba!
- Figyelj! Nem mondtam, hogy menj vissza Londonba, csak a kórteremből menj ki! Ginny még csak most ébredt fel – mondta, de csak annyira hangosan, hogy Ginny ne értse.
- Harry! Mi ez az egész? – Ginny megpróbált felkelni, de Hermione odarohant hozzá, és visszatuszkolta az ágyba.
- Ginny! Maradj nyugton! Minden ki fog derülni!
- Arról én kezeskedem! És most rögtön meg is tudsz mindent! Nem baj, ha tegezlek? Tudod, elég sok közös van bennünk! – gúnyolódott a nő, miközben a friss férjét nézte.
- Hermione! Maradj itt Ginnyvel, én mindjárt jövök! – szólt barátnőjének. – Juliette, te pedig most rögtön kijössz velem! – karon ragadta, és kivezette.
- Harry! Most azonnal eressz el! – ellenkezett, de nem tudott elszabadulni az erős szorításból.
- Irány kifele! – szólt ellenkezést nem tűrő hangon, és becsukta maguk után az ajtót.
- Na, ide figyelj, Harry Potter! Nem vagyok a tulajdonod! Nem ráncigálhatsz, ahova akarsz! Most visszamegyünk, és te szépen mindent kitálalsz annak a nőnek!
- Te nem mész sehova! – sziszegte dühösen. – Egyáltalán mi a fészkes fenét keresel itt?
- Hogy mit? – háborodott fel. – Eljöttem a férjem után, aki otthagyott, mintha soha nem is ismert volna!
- Harry! Mi történt? – lépett oda hozzájuk Mrs Weasley.
- Semmi, Molly! Mindjárt megoldjuk! Juliette szépen haza megy, én meg vissza Ginnyhez!
- Azt csak képzeled! – fenyegetőzött még mindig Harry erős karjaival viaskodva. – Nem fogok hazamenni nélküled! Megmondtam! – Aztán egy pillanatra sikerült kitépnie magát a szorításból, és ez a rövid idő elég volt, hogy előhúzza a pálcáját, és másokat megelőzve sóbálvány átkot szórjon az egész folyósóra.
Mikor végigézett az emberszobrokon, elégedetten elmosolyodott, megigazította a ruháját és a haját, kihúzta magát, és felszegett állal benyitott riválisához.
- Juliette! Mi történt kint? Hol van Harry? – kérdezte meglepetten a barna hajú nő.
- Ő kint van – válaszolt, és ezután Hermionét is megdermesztette.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte félve a vörös hajú, miután felfogta, mi lett sógornőjével.
- Beszélgetni – válaszolta nyugodtan.
- Miről?
- Inkább kiről! Harry Potterről.
- Mi közöd van neked hozzá? – Ginny előre félt a választól.
- Ami azt illeti elég sok. Én vagyok a felesége – jelentette ki, és látva Ginny reakcióját, egy kicsit elmosolyodott.
- Hogy mije? – kapkodott levegő után.
- A felesége. Tegnap este volt az esküvőnk, ami miattad tönkre ment.
- Miattam? – csodálkozott, és lassan az első könnycsepp is kipottyant a szeméből.
- Igen. Harry tegnap tudta meg, hogy kómában voltál. De most én kérdezek! Tényleg terhes vagy?
- Igen – válaszolt félszegen.
- És Harrytől? - mire a másik csak bólintott. – Mikor akartad elmondani neki?
- Soha.
- Micsoda? – most a félig francia nő csodálkozott el. –De hát ő az apja!
- És? Az első gyerekével se foglalkozott túl sokat!
- Akkor nem is akarod visszakapni? - kérdezte kicsit fellélegezve és reménykedve.
- Az még tegnap, illetve egy hete volt. Szeretjük egymást!
- De hát az én férjem!
- Igen, ez sok mindent megváltoztat.
- Jó, akkor el kell, mondjam, hogy ne is álmodozz Harryről! Ő az ÉN férjem! És nem fogom hagyni, hogy csak úgy otthagyjon! – fenyegetőzött.
- Micsoda? De hát én vagyok a gyerekei anyja!
- Upsz! Elfelejtettem említeni egy aprócska részletet! Harrynek lett volna egy kis meglepetésem tegnapra.
- Nem, az nem lehet… - rázta a fejét.
- De, pontosan, lehet. Terhes vagyok! Még pedig az én férjemtől!
- Nem. Harry azt mondta, szeret engem! – Ginny nem akarta elhinni. Tíz perce még olyan boldog volt. Kibékült Harryvel, és már a képzeletében a közös életüket építgette. Erre most jön ez a nő, hogy terhes, és Harrytől.
- És te elhitted?! Pedig azt mondták, hogy okos vagy! Hát nem hagyott már el egyszer? – vigyorogta gonoszul.
- De én érzem, hogy szeret! – ellenkezett.
- Jaj, szívem! És? Harry az én férjem! És ha még így is beadná a válópert, gondold el, hogy mekkora botrány lenne! Véletlenül kiszivárogna a sajtónak, hogy a nagy Harry Potter el akarja hagyni a terhes feleségét egy másik nőért! Harry még mindig ugyanannyira tart az újságoktól! Gondolod, hogy belemenne?
- Ezt nem tennéd – beszélt maga elé, aztán felemelte a fejét, és a gonoszul csillogó szempárba nézett.
- Óh, dehogyis nem! Sőt képes vagyok én rosszabbra is! Jól gondolom, hogy Harry felajánlotta, hogy gyere vissza Londonba?
- Igen, de…
- Te pedig visszautasítod! – szólt közbe.
- Hogy mit teszek?
- Nem fogadod el. De ha mégis, annak súlyos következményei lesznek! Sophie-nak hívják a lányod, ugye?
- Mit akarsz tenni vele?! – rémült meg.
- Hát, egyelőre semmit. De ha Harry mégis otthagyna, akkor volna ötletem… - mondta gonoszul, semmi érzelmet nem mutatva.
- Nem mered! – rázta a fejét.
- Csak próbáld ki!
- Figyelj, ööö…
- Juliette!
- Figyelj, Juliette! – Ginny hangja remegett. – Mindent megteszek, csak ne bántsd Sophie-t!
- Én is épp így gondoltam. És mivel már amúgy is hat éve egyedül neveled, semmi gond nem lesz.
- Jó – egyezett bele, de könnyei már az arcán folytak végig.
- Akkor te megmondod Harrynek, hogy nem szereted, és elhagyod. Akkor pedig mi – itt finoman végig simított saját hasán – boldogan élhetünk. Értettél? – Ginny csak bólintott. – És ha eljár a szád, akkor nagyon megbánod!
- Juliette! Ginny! – törte be az ajtót egy fekete hajú férfi. – Szerelmem, jól vagy? – szaladt oda a vörös hajúhoz, és meg akarta csókolni, de ő eltolta. – Jól vagy? Mit tett veled ez az őrült? – mutatott a feleségére.
- Harry! Miért beszélsz rólam így? – vette fel a legártatlanabb képét. – A feleséged vagyok, és szeretlek. Csak annyi a hibám, hogy utánad jöttem!
- Aki normális, az nem fagyasztja le az egész folyosót! – tombolt Harry, mire Kevin jött be az ajtón.
- De kérem! Mi ez az üvöltözés? Ez egy Ispotály! Itt betegek vannak! – méltatlankodott. – Ginny! Úristen! Figyelj, jól vagy? – rohant hozzá, mire a másik két alak is felé fordult.
És valóban. Ginny annyira elsápadt, hogy a fehér fal mellette koszosnak tűnt, és a szeme is teljesen beesett volt, továbbá még mindig patakzottak a könnyei.
Míg Harry aggódva figyelte a gyógyítót, addig Juliette magában vigyorogott.
- Ginny! Mi baj van? – faggatták. – Nagyon fehér vagy? Mit érzel?
- Jól vagyok, Kevin! – felelete, majd mikor a férfi közel hajolt hozzá, hogy alaposabban szemügyre vegye a szemeit, egy hirtelen felindulásból megcsókolta a férfit.
Harry teljesen ledermedt, és csak nézte a csókolózó párost, ahogy Ginny egyre jobban elmélyítette a csókot. Eleinte Kevin ugyan ellenkezett, de aztán feladta, és élvezettel viszonozta.
- Ginny, drágám! Jól… - rontott be az ajtón az anyja, utána sorban a többi Weasley, és a még kint álló rokonok, ismerősök. Mindenki megrendült a látványtól.
Mikor a fekvő nő észrevette, hogy már egy kisebb stadionnyi ember bámulja őket, elengedte a férfit, és arca a haja tövéig elvörösödött.
- Ööö… sziasztok! – Mosolyt erőltetett az arcára, és mintha mi sem történt volna, beszélt hozzájuk. – Mi szél hozott errefelé?
- Hát, George! Itt valami nem stimmel! – suttogta ikertestvére fülébe Fred.
- Ahogy mondod! Szerintem a mi drága hugicánk most tudta meg, hogy Harry megnősült.
- És ahogy ismerem, most épp visszavág! – egészítette ki, ahogy születése óta mindig.
- Huh! Ebből megint hatalmas botrány lesz! – sóhajtotta George.
- Ne is mondd! Anya mindjárt kicsapja a hisztit!
- Szerintem meneküljünk, amíg lehet!
- Jó – mondta, és kisurrantak a szobából, ami annyira tele volt, hogyha még négy-öt ember kiment volna, akkor se tűnik fel. Mikor kiértek meglátták, hogy valaki már megelőzte őket, és a szobával szembeni hármas széken ült, magába roskadva.
- Harry! – sietett elé Fred.
- Ööö… fiúk! – zökkent ki a merengéséből.
- Hé, haver! Ne csüggedj! Ez csak egy női praktika! – vigasztalta George.
- Női praktika? – értetlenkedett.
- Nyílván most tudta meg, hogy nős vagy!
- Hidd el, ha nőket megbántják, azt nem hagyják bosszú nélkül!
- Ne is mondd, bratyó! Emlékszem, mikor két éve azt hitte az a, hogy is hívták, Fred?
- Melyiket? Amelyik megetettet a saját termékeinkkel?
- Nem. Az másik volt, amelyik felrobbantotta a konyhánkat! Pedig ott nem is én voltam a ludas! – csóválta a fejét.
- Srácok! A lényeget! – nézett rájuk Harry kétségbeesetten.
- Ja, igen! A lényeg!
- Szóval a lényeg az, hogy majd megbékél. Most csak evvel azt akarta elérni, hogy lásd, ő sem csak miattad van. Vagy valami ilyesmi.
- Legalábbis ezt mondta az a pszicho izé…
- A pszichológus? – kérdezte meglepetten Harry.
- Ja, igen ő!
- Mit csináltatok ti ott?
- Apa ajánlotta! Azt mondta, hogy a mugliknál bevált. Mi meg kipróbáltuk, és tök poén! – vigyorgott.
- Szóval azt mondta, hogy ilyenkor a nők – folytatta George, mert látta, hogy Harry megint rájuk akar szólni – így dolgozzák fel a csalódást. Ráadásul, ha Ginnyről van szó…
- Bizony, öreg! – vette át a szót Fred. – Ginny extrán nehéz eset. Emlékszem, mikor egyszer megvicceltük, annyira megsértődött, hogy nem beszélt velünk egy hétig, ami magában nem is akkora katasztrófa…
- De ott tett nekünk keresztbe, ahol csak tudott.
- Akkor tanultuk meg, hogy Ginnyvel nem lehet szórakozni! – nosztalgiázott, de Harry halk nyögése kizökkentette.
- De te ne aggódj! Majd csak jobb lesz! – veregették hátba. Észre sem vették, hogy lassan majdnem mindenki kijött a szobából.
- Harry! Ginny beszélni szeretne veled – mondta halkan Arthur.
- Minek? – kérdezte nemtörődően.
- Menj, be és akkor majd megtudod! Én itt kint megvárlak – válaszolt a felesége.
- Rendben van – egyezett bele. Felállt, és bement. Az ajtót becsukta maga után, de nem ment előrébb.
Onnan fürkészte az ágyban fekvő nő arcát, aki nem igazán látszott boldognak, de igazából semmilyen érzelem nem mutatta magát az arcán. Bár néha Harry látni vélte a sajnálatot, de nem mondott semmit.
- Harry!
- Mit akarsz, Ginny? Akkor most röhögsz rajtam egy sort, mert sikerült a nagy Harry Pottert megaláznod? – bukott ki belőle.
- Harry…
- És majd mindjárt azt is mondod, hogy az ikrek nem is az enyémek, hanem ezé a Keviné? – mutatott az ajtó felé.
- Harry! Nehogy már te legyél felháborodva! – emelte most már fel a nő is a hangját. – Azt mondtad, hogy szeretsz, és hogy sosem volt más nő az életedben! Ezt tíz perccel ezelőttig még el is hittem! Aztán betoppan a feleséged, és kijelenti, hogy tegnap este volt az esküvőd! Ráadásul terhes!
- Hogy mi? – ámult el. – Ezt ki mondta?
- Mrs Potter! – hangsúlyozta. – Az előbb jelentette be, hogy gyereket vár tőled, és esze ágában sincs elengedni téged! És akkor én vagyok a hazug? Nekem nincs jogom boldognak lenni? – szinte már kiabált Harryvel, aki még mindig nem bírta feldolgozni a Juliette terhességével kapcsolatosakat.
- Terhes?
- Igen. Lesz egy igazi kis Potter gyerek! És ha majd megszületik, a törvény nem fogja engedni, hogy csak úgy ott hagyd! Meg a sajtó sem! Nekem nem hiányzik ez a felhajtás! Sophie-t is felneveltem egyedül, az ikrekkel sem lesz másképp! És most hagyj engem békén!
- Ginny! Nem teheted ezt!
- Mit? Nem lehetek boldog? Nekem nem szabad?! Na ne nevettess, hagyj békén! És tűnj el az életemből!
- Ginny…
- Kifelé! – üvöltött rá.