- Hogy micsoda? – könyökölt fel az ágyban Ginny.
- Fiúk – szólt oda Hermione az ikreknek -, menjetek ki! Négyszemközt kell beszélnem a húgotokkal.
- Kérése számunkra parancs, Mrs Weasley! – pukedliztek.
- Ne szórakozzatok velem, kifelé! – emelte fel a hangját, mutatva, hogy ehhez most nincs kedve.
- Megyünk már, drága sógornőnk! – egyenesedtek, ki majd egy vigyor kíséretében kimentek.
- De azért majd a fejleményekről mi is szívesen tudnánk! – szólt még az ajtó mögül Fred, aztán végleg becsukódott az ajtó.
Hermione pálcájával rámutatott, mire a kulcs elfordult.
- Így biztos senki nem fog minket megzavarni.
- Hermione! Ne húzd az agyam! Mi az, hogy nem Harrytől terhes az a nő?
- Nyugalom, Ginny! – intette le. – Mindent el fogok mondani, de előtte beszélgetünk. Végül is lassan már hat éve nem találkoztunk.
- Mit akarsz? – kérdezte ingerülten.
- Ginny! Nagyon megváltoztál! – rázta a fejét. – Én voltam a legjobb barátnőd.
- És te ennek ellenére csaptál be! – mondta sértődötten.
- Te miről beszélsz? – lepődött meg Hermione.
- Elmondtad Harrynek, hogy terhes voltam! – vágta a fejéhez.
- Mikor?
- Még otthon.
- Dehogy mondtam el. Megígértem neked, hogy nem mondom el, és be is tartottam.
- Ez biztos?
- Ginny! Sosem hazudtam neked. De most beszéljünk másról! – váltott témát Hermione. – Miért csókoltad meg Kevint? – kérdezte vádlón, s közben leült arra a helyre, ahol még néhány órával korábban Harry ült.
- Szerintem ez egyértelmű – felelte szemlesütve.
- Szerintem meg nem. Mikor visszaértem Juliette-tel, ti itt ültetek, mint egy igazi boldog pár. Fogtátok egymás kezét. Én úgy láttam, hogy kibékültetek, és Harry is ezt mondta. Aztán beszélsz Juliette-tel, és meg megcsókolod a gyógyítódat. Nem Ginny, ez egyáltalán nem egyértelmű. Mit mondott Juliette? – tapintott rá a lényegre.
- Hogy terhes. Ez nem elég indok? – kérdezte dühösen.
- Mihez, hogy a három gyereked apja előtt enyelegj Kevinnel?
- Hogy szakítsunk!
- Ginny! Ezt te sem mondod komolyan! Te sosem voltál ilyen. Mindig küzdöttél azért, amit akartál. Tudom, hogy szereted Harryt, és azt is, hogy megbocsátottál neki. Valamit mondott Juliette, ugye?
- Azt, hogy terhes – ragaszkodott hozzá Ginny.
- Neki egy, neked meg három gyereked lesz Harrytől. Te állsz előnyben. Nem ez a baj.
- Ja! – kiáltott fel gúnyosan. – Azt el felejtettem említeni, hogy házasok. De azt hiszem, ezt tudod.
- Hallottad már azt a szót, hogy válás? – kérdezte ugyancsak gúnyosan.
- Mert Juliette belemenne a válásba, ugye?
- Mert Harry mellette maradna, ugye?
- Jó, mindegy – hagyta abba a veszekedést Ginny. – Azt mondtad, hogy nem Harry a gyerek apja. Hát akkor ki?
- Azt nem mondhatom el, de abban biztos lehetsz, hogy a te gyerekeiden kívül Harrynek nincs több gyereke. Szóval igazán megbocsáthatnál már neki!
- Hermione! Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Sokkal ugyan nem lett jobb, de jó tudni. Viszont most kérlek, menj el, mert szeretnék aludni – zárta volna le a beszélgetést. Közben pedig úgy csinált, mintha aludni készült volna.
- Arra ne is gondolj! Nem megyek innen sehová, amíg mindent el nem mondasz! – maradt a helyén, és közben egyenesen Ginny szemeibe nézett.
- Mit mondjak még?
- Azt, hogy miért nem rohansz rögtön Harryhez?
- Azért mert… - kezdte a magyarázkodást. – Mert nem, és kész!
- Ginny! – szólt rá mérgesen. – Te megváltoztál! Mi lett veled?
- Még kérded? – Egy könnycsepp végigcsorgott az arcán. – Tizenhat évesen életem szerelme azt mondja, hogy nem kíváncsi tovább se rám, se a gyerekre. Egyedül nevelem a lányom hat évig, aztán egyszer csak betoppan az életembe, és egy újabb hiba miatt most megint terhes vagyok. Aztán jön a felesége, aki lehet, hogy nem tőle, de terhes. Kell még valami?
A könnyek egyenesen patakzottak a szeméből, és nem is akarta eltakarni. Hat év után először elengedhette el magát. Nem kell senki elől sem titkolnia az érzéseit. Az összes feszültséget kiadhatja magából.
- Ginny, ezek hamarosan mag fognak oldódni – bíztatta barátnőjét Hermione.
- Nem, Hermione! Valamit még nem mondtam le, és emiatt nem is fog – szipogta.
- Ginny, én még most is a legjobb barátnőmnek tartalak. Akivel mindig mindent megbeszélhettem. Kérlek, mondd el, hogy mi a baj. Talán tudok segíteni! Kérlek!
- Nekem is még mindig te vagy a legjobb barátnőm – mosolygott hálásan.
- Mondd el, attól jobb lesz!
- Rendben van – adta be a derekát. – De előtte ígérd meg, hogy nem csinálsz semmit, és nem mondod el senkinek! – kötötte ki.
- Ígérem – bólintott.
- Tudod, mikor Juliette elmondta, hogy terhes, hűen önmagamhoz nem hagytam annyiban. Olyan voltam, mint szoktam lenni – engedett meg egy enyhe mosolyt Hermione felé -, makacs. Azt mondtam neki, hogy nem engedem, hogy csak úgy elvegye tőlem Harryt. Hat éven keresztül hibát hibára halmoztam, és nem hallgattam meg. De most, hogy tudom, mi volt a terve, és megértette velem, hogy csak engem és Sophie-t akart biztonságban tudni, sikerült neki megbocsátanom, és végre kibékülhettünk. Képzeletemben már a közös életünket tervezgettem. Megmondtam neki, hogy küzdeni fogok kettőnkért.
- Nagyon helyes! – vágott közbe mosollyal az arcán. – Ez a mi Ginny Weasleynk!
- Igen ez, de aztán az a nő azt mondta, hogy számított erre a reakciómra. És azt mondta, hogy… Hermione, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi marhaságot!
- Ginny, aki előbb cselekszik, és aztán gondolkodik, az Harry és nem én. És Harry is megváltozott. De mondd már el végre!
- Jól van. Szóval, azt mondta, hogy ha nem mondok le önként Harryről, akkor Sophie-val történhet valami…
- Micsoda?! – pattant fel a székéről. – Megfenyegetett? Juliette? Sophie-val? Ezt nem hiszem el!
- Hermione, kérlek, nyugodj meg! – csitítgatta.
- Ginny! Nyugodjak meg? Én azt nem értem, hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni?!
- Már beletörődtem. Érted már? Ezért nem akarok kibékülni Harryvel. Az én boldogságom nem ér annyit, hogy Sophie-nak valami baja essen.
- Ginny! Ebbe nem törődhetsz bele! – mérgelődött a lány, s közben fel-alájárkált. – Ezt nem hagyjuk annyiban!
- Hermione! Megígérted, hogy nem csinálsz semmit!
- Én nem is, majd te! – nézett rá Ginnyre.
- Micsoda? – képedt el.
- Elmondod Harrynek! – magyarázta.
- Kizárt!
- De igen. Meg fogod tenni! Ginny, szereted Harryt, és ő is szeret téged. Ketten együtt mindent meg tudtok oldani.
- De ha az a nő megtudja, hogy elmondtam akárkinek is… - akadékoskodott.
- Ginny! Komolyan azt gondolod, hogyha Harry ott van veled, akkor megengedné, hogy bárki is bántson titeket! Te nem voltál ott a végső csatában. Harry majdnem feláldozta magát, csakhogy mi élhessünk. Gondold el, hogyha ezt akarta megtenni közönséges emberekért, akkor mit tenne érted és a lányáért!
- Tudom, de én akkor is félek – sóhajtott szomorúan, majd visszahanyatlott az ágyára.
- Mitől, Ginny? Harry szeret, te is őt. Van egy gyönyörű lányotok, és lesz még kettő. A szüleid és a testvéreid mindenben támogatnak, és van egy csomó barátod még. Mitől félsz?
- Nem tudom. Olyan fura. Végre kezdtem beletörődni a sorsomba. Kezdtem megszokni, hogy reggel egyedül fogok felkelni. Most minden meg fog változni. Hermione, lehet, hogy nem látszik, de én rengeteget változtam. Mi van, ha Harry majd nem értékeli ezt a változást?
- Ginny! Hányszor mondjam még, hogy Harry sze-ret té-ged! – szótagolta.
- Jól van értem. Hol van most? -kérdezte, amivel sikerült egy hatalmas mosolyt csalni a másik arcára.
- A hotelban. Ha jól sejtem, akkor nem szívesen megy vissza a szobájában, úgyhogy szerintem a mi szobánkban.
- És ööö…
- Idehívom neked – vigyorgott. – És úgy, hogy azt ne tudja meg Juliette. Tudom! - tette hozzá Ginnyt látva. – Nem soká itt leszek – mondta, aztán sietve távozott.

*

- Szerinted hol van már Hermione? – kérdezte türelmetlenül a férje, Ron.
- Fogalmam sincs – válaszolt Harry. - Nyugi, haver! Ismered Hermionét!
- Harry! De jó, hogy megvagy! Beszélnünk kell! – rohant be az ajtón az említett.
- Neked is szia, drágám! – füstölgött Ron.
- Szia, szívem! – mondta majd egy mosoly kíséretében adott hőn szeretett férje arcára egy puszit.
- Mi történt? – kérdezte Harry. – Egyáltalán hol voltál ilyen sokáig?
- Nyugalom – intette csendre a két férfit a nő. – Először Juliette-nél jártam, aztán pedig meglátogattam Ginnyt.
- Mit csináltál te ott? – kérdezték szinte egyszerre.
- Helyre hoztam az életedet, Harry – újságolta büszkén.
- Hogyan?
- Gyere be, majd Ginny elmondja! – tért ki a válasz elől.
- Dehogy megyek! – válaszolt enyhe dühvel a hangjában Harry.
- Tessék? – lepődött meg Ron és Hermione is. – Mi az, hogy nem mész be?
- Meguntam, hogy Ginny játszik velem! Egyszer halálosan szerelmes belém, aztán meg öt perc múlva a gyógyítójával csókolózik.
- Harry! – lépett közelebb hozzá Hermione. – Én teljes mértékben megértelek. Sok mindenen mentél már keresztül, de muszáj bemenned hozzá.
- Mégis minek?
- Mert olyan dolgokat mondhat neked, amilyeken még te is meglepődsz!
- Azt képzelem! – szólt gúnyosan. – De valahogy nincs kedvem végighallgatni, hogy elmondja, hogy nem is tőlem, hanem Kevintől terhes!
- Harry! Te részeg vagy? – döbbent meg a nő.
- Ittam néhány pohárral, miért olyan nagy baj ez? – vágta a fejéhez a kérdést.
- Te nem szoktál inni!
- Elég szar napom volt. Ennyit megengedhetek magamnak!
- Harry! Azért vagyok itt, hogy megoldjam a problémádat…
- Melyiket? Hogy Ginny játszik velem, vagy hogy az a nő, akit immár egy napja a feleségemnek mondhatok, nagy bánatomra gyereket vár tőlem?
- Mindkettőt – felelte már ő is ingerülten. – Először is, Juliette nem tőled terhes!
- Micsoda? – tátotta el a száját Ron, aki mindeddig az egyik fotelban ült, és nézte a vitatkozó párost.
- Úgy bizony! Ebben biztos vagyok – nézett diadalittasan az előtte álló két férfira. – A többit pedig Ginny fogja elmondani. Úgyhogy szedd össze magad, és menj be hozzá!
- Ööö… én… izé… - habogta Harry a meglepettségtől. – Hermione… segítenél?
- Persze! – válaszolt gyorsan, majd rábökött a pálcájával.
- Kösz, így sokkal jobb – hálálkodott. – És bocs az előbbiért. Kicsit tényleg sokat ihattam.
- Kicsit? – vonta fel a szemöldökét Ron. – Ez már a második üveg.
- Jól van! Felfogtam, és mondtam már, hogy bocs! Mit akarsz még? – dörrent rá. – Amúgy is, mi az, hogy nem tőlem terhes? Ki mástól lenne?
- Azt majd ő elmondja, ha akarja. Nem is lényeges. De menj már be Ginnyhez! Már nagyon vár!
- Jó, de a ruháim a másik szobában vannak. Köntösben meg mégsem rohanhatok be!
- Várj – mondta Hermione. Elővette pálcáját, és látszott rajta, hogy erősen koncentrál. Aztán egy fekete farmer, egy méregzöld ing és egy pár cipő egy pár zoknival egyetemben került az ágyra.
- Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte kábultan Ron.
- Mindegy! – intette le. – Harry! Vedd fel a ruhád, aztán irány a Szent Frigyes!
- Kösz! – válaszolta, miközben felkapta az elővarázsolt ruhákat. – Megyek is! De mi lesz Juliette-tel? – fordult vissza az ajtóból.
- Miatta ne aggódj! Ha valami baj lenne, azt mi elintézzük. Te csak menj!
- Köszönöm.
Harry becsukta az ajtót és szélsebesen lerohant a portához. Ott beállt az egyik kandallóba, kimondta a Szent Frigyes szót, és pillanatok múlva már a hatalmas előcsarnokban találta magát.
Felrohant a 32-es lépcsőn, és már a lépcső tetejéről látta az ott ülő Weasley családtagokat.
Az ikrek egymásnak dőlve, míg a Weasley-házaspár egymás karjaiban szunyókáltak. Harry, hogy ne ébressze fel őket, amennyire csak halkan tudott, úgy ment be a kórterembe. Ott találta az ágyon Ginnyt, aki egy kicsit se tűnt álmosnak, pedig neki se volt könnyű napja.
- Szia – köszönt halkan a férfi.
- Szia – viszonozta Ginny.
- Hermione mondta, hogy beszélni akarsz velem.
- Igen. Mondott valamit még? – kérdezte félszegen.
- Csak annyit, hogy nem én vagyok Juliette gyerekének az apja. Azt mondta, hogy te mindent megmagyarázol.
- Valami olyasmi – bólintott a nő, de Harry szemébe továbbra sem mert belenézni. – Először is szeretnék bocsánatot kérni Kevin miatt.
- Ginny, ha őt sze…
- Nagyon nagy hibát követtem el. Kérlek, hallgass végig, aztán majd utálhatsz.
- Rendben van – egyezett bele.
- Az egész akkor kezdődött, mikor Juliette beszélt velem. Elég sok mindent mondott, többek közt, hogy terhes. Mégpedig tőled.
- Én nem… - vágott újra közbe Harry.
- Aztán nem sokkal korábban itt volt Hermione, és elmondta, hogy nem tőled. Azt nem, hogy kitől, de ez már nem is lényeges. Mindennek ellenére én mégsem akartam neked megbocsátani. Erre ő kiszedte belőlem ennek az okát is. Juliette nem csak a terhességét közölte velem.
- Hát?
- Megkért, hogy tartsam magam távol tőled, mire én nem, hagytam magam. Aztán… Harry! Ígérd meg, hogy nem csinálsz őrültségeket!
- Mi történt? – kérdezte meglepetten.
- Ígérd meg!
- Megpróbálom – mondta kelletlenül.
- Ennyi is elég. Szóval akkor azt mondta a kedves feleséged…
- Ginny, én…
- Hogy ha nem hagylak békén, akkor valami történhet Sophie-val – mondta ki végül, aztán fél szemével Harryt fürkészte, aki rögtön felpattant.
- Hogy mit mondott? – kelt ki magából. – Mi az, hogy megfenyegetett?
- Harry…
- Miért nem mondtad el, Ginny?
- Mégis mikor? – Most már Ginny se volt félszeg. – Hívtalak volna be magamhoz, mikor kint áll a feleséged?
- De hát, akkor is! – akadékoskodott.
- És amúgy is féltem! Nagyon megijedtem! Nekem Sophie a mindenem! Ha ő nem lenne, akkor valószínűleg az életem semmit sem érne!
- Ginny, nekem is fontos Sophie! Már megmondtam, hogy értetek bármit megtennék! – ült vissza kicsit nyugodtabban a székre, majd lassan felemelte Ginny állát. – Szeretlek.
- Én is téged! – felelte a nő, aztán egy forró csókban forrtak össze.