- Nem? Ginny, de hát én szeretlek! – hökkent meg Harry.
- Én is szeretlek, Harry! – mosolygott sejtelmesen a vörös hajú nő.
- És... és akkor? – dadogott a férfi még mindig térden állva.
- Harry, én nem lehet életed egyetlen nője.
- Miért nem? – értetlenkedett.
- Mert már egyszer voltál nős – válaszolt huncut mosollyal.
- Akkor lennél életem nagy szerelme? – próbálkozott újra.
- Nem vagyok már így is az? – tért ki a válasz elől ismét.
- Ginny! Ne játssz velem! – türelmetlenkedett Harry.
- Tegyél fel egyenes kérdést!
- Ginevra Weasley, lennél a feleségem, életem további részében?
- Ugye, hogy megy ez?! – nevetett a nő.
- Ginny! Kérdeztem valamit! Most te jössz! – szakította meg idegesen a nő nevetését.
- Szerinted?
- Most már tényleg nem tudom – felelte, miközben zavartan megvakarta a tarkóját.
- Igen, Harry! – kiáltott vidáman. – Mrs Potter akarok lenni életem végéig!
- Azt hiszem ez megoldható – vigyorgott a férfi, majd felállt és felkapta a mennyasszonyát és alaposan megforgatta.
- Harry! Tegyél le! – kacagta. – Két gyerekkel a hasamban ez nem épp jó előnyös.
- Ne haragudj! – kapott észbe, majd letette a földre, de továbbra sem engedte el a nőt, szorosan húzta magához, már amennyire a nő gömbölyödő hasa ezt engedte. – Nagyon megijesztettél – suttogta.
- Sajnálom – duruzsolta. – Tudod, hogy szeretlek, ugye?
- Én is nagyon szeretlek – mondta Harry, majd megcsókolta a nőt.
Sokáig álltak a gyertyafényes vacsoraasztal mellett, és összeölelkezve csókolóztak, és kizárták a külvilágot. Aztán végül Ginny szakította félbe a kellemes elfoglaltságot.
- Hogy kérdezhetsz olyat, hogy életem egyetlen nője? – forgatta a szemeit.
- Jó, most már beismerem, ott volt Juliette, de tudod, vele alig két napig voltunk házasok – mentegetőzött.
- Ne rá gondolok. És mi van Sophie-val, és a kicsivel? – simított végig a kerek hasán.
- Ginny, ezt most nem gondolhatod komolyan – nézet egy kicsit hitetlenkedve újdonsült mennyasszonyára. Érezte, hogyha nem áll mihamarabb az útjába, jó eséllyel töltheti a mai éjszakát az egyik vendégszobába.
Az elmúlt héten, amíg a lyoni házban vigyázott Sophie-ra, kicsit utána olvasott a terhesség velejáróinak, és most eszébe is jutott az egyik: hirtelen hangulatváltozások. Ráadásul ez Ginny temperamentumával ötvözve elég ijesztő lehet a kívülállónak, de még a férfi is kicsit megijedt.
Harry nem akarta avval tölteni az első IGAZI és remélhetőleg egyben az utolsó eljegyzésének az estéjét, hogy veszekedjen szerelmével.
- Mit nem gondolhatok komolyan? – hisztizett. – És ne nézz így! Ez nem egy hangulatváltozás!
- Ginny… - próbálkozott erőtlenül.
- Nincs semmi Ginny! Hogy menjek egy olyan férfihez, aki csak magára tud gondolni! Felfogtad már, hogy öt hónap múlva már három gyereked lesz! Bár hogy is foghatnád fel? Még te magad is egy nagy gyerek vagy! Fogalmad sincs, hogy kell bánni a gyerekekkel! – kelt ki magából.
- És szerinted ki miatt nem tanulhattam meg gyereket nevelni? – ordítozott most már Harry is.
- Ne hogy még azért is engem okolj, mert te önfeláldozóan mindent eldobtál magaddal, csak azért, hogy három évig rohangálhass Voldemort után!
- Mert ha szerinted én nem ölöm meg Voldemortot, akkor milyen jövője lenne a gyerekeinknek?
- Jajj, Harry Potter! Ha ennyire élvezed a népszerűséget, akkor menj vissza Angliában, és élj a rajongóiddal! – vágta Harry fejéhez a sértést, majd visszament a székhez, megfogta a táskáját és elrohant.
Harry kétségbeesetten zuhan le az egyik székre, és kezébe temette az arcát.
- Gratulálok! – dünnyögte magának.
Tudta, hogy ha nem ment volna bele az egész vitába, akkor most Ginny ott ülne vele szemben, és már az esküvőt tervezgetnék.
Ehelyett most teljesen máshol vannak, és valószínűleg egyikük sem boldog túlzottan.
A férfi tudta, hogy ez Ginnynek csak egy újabb hiszti rohama, de azt nem tudta, hogy tehetné jóvá. Úgy döntött, hogy elpakol, és visszamegy Giselle néni lakására. Ha szerencséje van, akkor Ginny elfelejtette az egészet, és már otthon alszik. Ám mikor hazaért, a Ginnyvel közös szobájuknak ajtaja zárva volt, és előtte pedig egy bőrönd volt, ami a férfi holmiját tartalmazta.
Harry mélyet sóhajtva fogta meg táskáját és lemondóan átballagott a szomszédos vendégszobába. Még mielőtt lefürdött volna, meglátogatta a már békésen alvó lányát. Megcsókolta a homlokát, majd vett egy forró zuhanyt, és befeküdt az ágyba, de álom nem jött a szemére.
Habár a szobák közti falak nem mondható vékonynak, hallatszott a nő zokogása. Harry nem tudta, mit tegyen. Hiába ment volna át hozzá, elutasító választ kapott volna, így tovább gondolkodott a megoldáson.
Mikor reggel Ginny vöröslő, kisírt szemekkel felébredt, nagyon megbánta a tegnap esti vitájukat Harryvel.
- De hisz csak meg akarta kérni a kezem! – szidta le magát, aztán mikor felült meglátta az éjjeli szekrényén lévő tálcát, amelyen csupa finomság; egy nagy csésze, gőzölgő tea, illatozó péksütemények, egy szál, vörös rózsa volt, egy mélykék, bársony ékszerdoboz, és egy levél.
Mosolyogva helyezte el a tálcát az ölében, és elsőként a levelet kezdte olvasni.

„Sajnálom a tegnap estét! Kérlek, bocsáss meg!
Ez tegnap nálam maradt! Remélem, szívesen hordanád…
Szeretlek Titeket!
Harry”

Mikor Ginny vidáman kinyitotta a dobozkát, újra felbukkant az a meseszép gyűrű, amit tegnap Harrynek kellett volna az ujjára húznia.
Ennek ellenére boldogan vette fel, és elégedetten konstatálta, hogy Harrynek remek ízlése van. Ez után mélyen beleszagolt az illatozó rózsába, majd hozzákezdett az evéshez. Elvégre mégis csak három helyett eszik.
Miután mindent elpusztított a tányérról, felkelt és felöltözött. Vörös, feldagadt szemeivel nem tudott mit kezdeni, de hát már úgyse kell sehova mennie, hiszen alig van egy hónapja a vizsgáiig.
Halkan lépkedett a lakásban, nem tudta hol vannak a többiek.
Végre megtalálta Harryt és Sophie-t, akik a nappaliban voltak, és az apa a londoni életről mesélt lányának. Ginny elmosolyodott, mert igazán szép látványt nyújtottak együtt. Nem akart megzavarni őket, ezért nekidőlt az ajtófélfának és nézte az idilli családképet.
Mikor aztán Harry is észrevette, kérdőn nézett felé. Erre Ginny mosolyogva felemelte a bal kezét, és felmutatta a gyűrűt az ujján. Harry vigyorogva állt fel, és nagy léptekkel ment oda a nőhöz, majd magához ölelte és szenvedélyesen megcsókolta.
- Sajnálom, hogy hülye voltam! – mondta szinte némán Ginny.
- Nem – ellenkezett a vőlegény. – Én sajnálom, hogy nem vagyok elég türelmes hozzád!
- Papa! Jössz már? – hallatszott a türelmetlen Sophie hangja messziről.
- Megyek, kicsim! – válaszolt, majd megfogva mennyasszonya kezét, odasétálta kanapéhoz, és leültek, majd tovább folytatták a mesélést.
Néhány órával később, mikor csak ketten ültek egymás mellett, a nő feje a férfi vállán pihent, és hallgatták egymás légzését, Harry szakította meg a csendet.
- Mikor akarod az esküvőt?
- Nem tudom! Az lenne az értelemszerű, ha még a kicsik születése előtt megtennénk, de én még halasztanám. Legalább, amíg meg nem születnek. Tudom, hogy az még öt hónap, de hidd el, hamar el fog repülni.
- Miért akarod tologatni? – kérdezte a férfi nyugodtan.
- Tudom, hogy szerinted ez butaság, de nem akarok úgy kinézni az esküvőmön, mint egy mennyasszonyi ruhába öltöztetett víziló. Tudom, hogy nagyon hiúnak hangzik, de életem legszebb napján szeretnék én a legszebbnek kinézni.
- Megértelek, és teljes mértékben elfogadom a döntésedet! Tehát, akkor mikor legyen?
- Mit szólnál egy szép novemberi naphoz?
- Nekem mindegy! Csak az a lényeg, hogy a feleségem legyél! – mondta, majd újra megcsókolta.

~O~O~

Egy hónappal később Ginny, aki addigra mindenkinek elmesélte, hogy ő valójában nem Virginia Stephenson, hanem Ginevra Weasley. És nem is Amerikából, hanem Angliából költözött ide, és hogy mindennek az oka egy fatális félreértés. Most több társával és két elválaszthatatlan barátnőjével ott ül a pódiumon, és várják, hogy végre letehessék az esküt, miután teljes körű gyógyítók lehetnek majd.
Miután egyszerre ismételték az egyik elnök után a szavakat, elkezdődött a diplomák kiosztása. Ginny amúgy se került volna túlságosan hamar sorra, de így, hogy újra felvette eredeti nevét, ő lett az utolsó.
- És végül, de nem utolsó sorban, szólítom Ginerva Weasleyt is, aki ez évfolyam legjobb tanulójának bizonyult, s aki több állásajánlatot is kapott Európa legkülönbözőbb és legnívósabb ispotályaitól, ám ő még is úgy gondolta, hogy visszatér Angliába kislányával, vőlegényével és leendő gyermekeivel és pályafutását ott folytatja. Nagyon sok sikert kíván hozzá az egész akadémia, Mademoiselle Weasley! – kezdett el tapsolni az akadémia egyik vezetője, majd mindenki folytatta.
Harry, Sophie, az egész Weasley-familía és Giselle néni az első sorból ujjongtak.
Miután véget ért az ünnepség, ki-ki a saját családjával távozott. Ginnynek is nagy bulit szerveztek a lyoni villában, ahol egész kis tömeg lett. Volt zene, pezsgő, hideg tálak, minden, ami egy ilyen partihoz szükséges volt. Többen már rég a táncparketten ropták, ahova Ginny néha egy-egy irigy pillantást küldött, de ezt Harryn kívül senki nem vette észre. Szívesen ment volna ő is táncolni, de öt hónaposan, két gyerekkel a hasában ez nehezen lett volna megoldható.
- Ígérem, az esküvőnkön egész éjjel táncolni fogunk! – suttogta Harry a fülébe.

~O~O~

- Sophie! Gyere le, Giselle néni hamarosan megérkezik, és segíteni kell neki felvinni a táskáit! – kiabált a Grimmauld téri ház előszobájából Ginny a lányának.
Ginnyék már majdnem három hónapja ebben a hatalmas házban éltek hárman, ugyanis, mikor ők ideköltöztek, Ronék teljesen beköltözhettek új házukba, ami annyira nem volt messze tőlük.
Mikor a nő először, hosszú évek után, belépett a házba, teljesen leesett az álla. Igaz, mikor már több mint hét éve hagyta itt, akkor is egész tűrhetően nézett ki édesanyjának köszönhetően, de most teljesen megváltozott.
A régi fekete mágiával szimpatizáló család összes emlékeztetője eltűnt, és a házban egy nagyon kellemes érzés honolt.
A ház méretéből adódóan, sikerült nagy nehezen meggyőzniük a Franciaországban maradt nagynénét, hogy költözzön hozzájuk.
Eleinte nagyon ódzkodott tőle, mondván, hogy ez most már a fiatalok élete, és ő csak felesleges lenne. De Ginnyéknek sikerült elmagyarázni neki, hogy igenis szükséges a jelenléte, ugyanis Sophie is nagyon megszerette, és ha majd az ikrek megszületnek, nagy hasznát veszik majd a jelenlétének.
Ráadásul Giselle-en is látszott, hogy nagyon megviseli a magány.
Ezért ezen a késő nyári napon érkezett el annak az ideje, hogy a Grimmauld téri Potter-ház lakóinak száma új taggal bővüljön.
- Sophie! Gyere már! – könyörgött neki az anyja.
- Mindjárt megyek! – hallatszott a válasz.
Ekkor megszólalt a csengő, Ginny pedig amennyire a hatalmas pocakja engedte elsietett az ajtóhoz, ahol Harry és francia nagynénje álltak.
- Szia, Giselle néni! – ölelte meg.
- Szia, kedvesem! Hogy vagy? Hogy bírod?
- Még jól, bár már kezd elegem lenni belőle – sóhajtott. – Gyertek beljebb!
Harry a néni csomagjaival a kezében egyenesen irányba vette Giselle leendő szobáját, hogy lepakolhasson, miközben fölfelé ment, megállt, és beszólt egy szobába:
- Sophie, menj már le! Itt van a nénikéd!
- Megyek, papa! – válaszolt engedelmesen, majd lesietett a lépcsőn.
- Nem értem, hogy miért hallgat ennyire Harryre! Akármit mond neki, ő rögtön megcsinálja – somolygott Ginny.
- Ő az apja, akit nem is ismert, és mióta tudja, hogy milyen, tiszteli, és imádja! Hidd el, én is pont ilyen voltam! Szia, Kincsem! – üdvözölte a lányt.
- Anya! Te bepisiltél? – nézett a mamája alatti tócsára a lánya.
- Úristen! – kapott a fejéhez. – Harry! Gyere! Szülök! – kiabált.