Harry a nappaliban ült, és két újszülött gyermekét tartotta a kezében, közben pedig mesélt nekik, mintha mindent megértenének. Harry be akarta pótolni mindazt az időt, amit nem tölthetett Sophie-val, és épp ezért az összes szabadidejét a két kis lurkóval töltötte.
A két csöppség már két hónaposak voltak, és ez idő alatt hatalmasat nőttek, szüleik nagy örömére.
Ginnyék tartottak tőle, hogy az ikrekben Harry apja és Ginny bátyjainak génjei fognak keveredni, és biztosra vették, ha ez így lesz, akkor McGalagony sírva fog kirohanni az órákról. Harryt kevésbé, Ginnyt jobban aggasztotta, hogy gyerekei egykor majd akár a Roxfort legnagyobb csínytevői lehetnek.
- Add ide, elviszem őket aludni – sétált be a nappaliba a vörös hajú nő. – Lassan indulnod kéne.
- Annyira nincs kedvem menni – dünnyögte válaszul. – Szívesebben maradnék itt veletek – állt fel ő is.
- Harry! Ez a legénybúcsúd! Igaz, neked már nem az első – tette hozzá somolyogva -, de attól még el kell menned! Jó buli lesz!
- És te meg itthon maradsz pesztonkának?
- Hát, igazából áthívtam néhány barátnőmet, ha nem gond!
- Már miért lenne? – vonta fel a szemöldökét.
- Hát ez mégis csak a te házad – felelte csöndesen.
- Ginny! – szólt határozottan. – Ne csináld már ezt! Ez ugyanannyira a te házad is, mint az enyém! Azt hívsz meg ide, akit akarsz. Kivéve, ha az illetőnek nem csak barátkozási célja van.
- Hülye! – dorgálta meg nevetve, majd átvette tőle a kis Gloriát.
- Ej, Ginny! A gyerekek agya ilyenkor még szivacs! Mindent megjegyeznek, amit mondasz. Gondolom, nem akarod, hogy az első szavuk egy ilyen csúnya szó legyen?! – kacsintott vidáman, majd elindultak a gyerekszoba felé.
- Ezt honnan vetted? – kérdezte őszinte kíváncsisággal útközben.
- Tudod, az egyik nyáron megnéztem egy mugli sorozatot, ott mondta a, hogy is hívják… ööö… nem emlékszem a nevére, bocs!
- Semmi gond – legyintett, miután lefektette az ágyába Gloriát. Közben pedig Oliver is a helyére került, és nyugodtan szunyókált tovább.
- Amúgy Sophie is ilyen nyugodt volt, mint ők? – érdeklődött az ikreket figyelve.
- Nem, az első néhány hónapban rengetegszer éjszakáztam vele, de nem bánom, mert megérte – mosolygott.
- Anyu! – szaladt be a szobába az említett.
- Sss! – pisszegte le az apja.
- Tessék, drágám – fordult oda hozzá Ginny kedvesen.
- Megjött Hermione néni, meg Lottéék – válaszolta.
- Akkor megyek.
- Azt hiszem – sóhajtott Harry -, itt az ideje nekem is indulnom!
- Hidd el, jó buli lesz! De hát mit magyarázom! Neked már volt egy legénybúcsúd!
- Ginny! Meddig akarod még azt a hibát nekem felemlegetni?! – kérdezte kicsit ingerültebben, mint kellett volna.
- Jól van, bocs – felelte hidegen.
- Jaj, Ginny! – ölelte meg. – Ne haragudj, nem úgy értettem! – csókolt bele a nyakába.
- Jól van, csak menj már! – tért vissza vidám hangjához. – Sziasztok! – üdvözölte barátnőit, mikor leértek a lépcsőn.
- Szia, Ginny! – ölelte meg nagy kedvvel Lotte. – Harry! – nézett végig a férfin.
- Sziasztok! Akkor én is megyek! – majd odahajolt Ginnyhez és egy csók kíséretében megölelte.
- Vigyázz magadra! – suttogta kedvese fülébe a nő.
Harry kisétált a házból, majd bandukolt még egy ideig a kihalt utcán, aztán egy sikátorban egyszerűen hoppanált.
Pillanatok múlva egy kertes ház hátsó udvarában találta magát. Harry, miután teleszívta a friss levegővel tüdejét, elindult a hátsóbejárat felé.
- Haver! – jött elibe Ron. – Már azt hittük, nem is jössz! – veregette hátba, majd a nappaliba kormányozta.
- Nem sok kedvem volt hozzá! – dörmögte az orra alá.
- Ugyan! Na gyere, ne kéresd magad! – azzal bementek a nappaliba, ahol jó néhány ismerős férfi volt. – Emberek! Meghoztam az áldozatot!
- Milyen áldozatot? – fordult hátra ijedt arckifejezéssel az „ünnepelt”.
- Gyere, Harry! – húzta be Dean. – Ülj le, és helyezd magad kényelembe!
- Hozok még sört! – ajánlkozott fel Seamus.
Hiába voltak varázslók, nem vetették meg a mugli ínyencségeket. Néhány évvel korábban még nem ismerték a sört, de nem sokkal később Dean bevezette őket e finomságok rejtelmeibe. És azóta előszeretettel isszák a sört, vagy az utánozhatatlan ír whisky-t.
- Hogy vagy, Harry? – huppant le mellé a kanapéra Neville.
- Semmi kedvem ehhez – morogta válaszát.
- Meghiszem azt! – nevetett. – Szívesebben lennél otthon velük, igaz?!
- Pontosan! Én jól érzem magam veletek, de…
- Nekem nem kell magyarázkodnod! – intette le a volt Griffendéles. – Én is pont így éreztem, mikor az én legénybúcsúm volt. Akkor minden percemet Hannah-val akartam tölteni – sóhajtott nosztalgikusan.
- És most nem akarsz? – lepődött meg Harry.
- Hát…
- Hát?
- Tudod, néha úgy érzem, hogy túl sok belőle – ismerte be őszintén. – Van, hogy nem telik el olyan nap, amikor ne veszekednénk. Neville, miért nem vitted ki a szemetet?! Elmosogattál?! Ugye nem felejtetted el a bevásárlást?! – utánozta ironikusan feleségét. – De azért még szeretem! - tette hozzá gyorsan Harry arcát látva. – Csak néha sok belőle.
- Remélem, mi nem jutunk idáig – nézett kétségbeesetten.
- Hát, ahogy én Ginnyt ismerem – kuncogott. – Bár, téged se kell félteni.
- Nagyon szeretem – mondta végül.
- Látszik – válaszolt mosolyogva. – El se hiszem – emlékezett vissza.
- Mit?
- Hogy volt, mikor én is szerelmes voltam Ginnybe – mondta egy kicsit félősen.
- Mi? – kiáltotta egy kicsit hangosan. – Te?
- Igen, én. De ne aggódj, nem lett belőle semmi!
- Mikor?
- Negyedikben, meg ötödikben.
- Hát, izé…
- De már nem vagyok! Persze még mindig nagyon szép… De Hannah-t szeretem – tette hozzá Harry elég mogorva arcát látva. – Azt hiszem, megyek, iszok valamit. Kérsz? – pattant fel gyorsan.
Harry csak intett fejével, hogy nem, és Neville már el is húzta a csíkot.
- Mi ez a mogorva arc, Harry? – dobta le magát ugyanarra az oldalra Ron, ahol korábban Neville ült.
- Neville most mondta el, hogy szerelmes volt Ginnybe.
- Mikor?
- Tíz éve.
- És? – vonta meg a vállát. – Harry! Ne legyél már ilyen! Érezd magad jól utoljára! Utána úgyse tudod! Örülj neki, hogy kiszabadulhattál otthonról! Képzelem, mi van ott most, három gyerekkel! – horkantott.
- Ron, én szeretek otthon lenni! És semmi kedvem ehhez a ricsajhoz! Az ittlevők felét még csak látásból se ismerem! Nem azt mondom, hogy jöjjünk össze valami meghitt teadélutánra, de ehhez semmi kedvem. A ricsajtól fáj a fejem, és nem akarok részegen hazamenni. Már csak egy sztriptíz lány hiányzik!
- Ööö…
- Merlinre! Ron! Ugye nem hívtál táncos lányokat?! – nézett reménykedve barátjára.
- Most miért?! – védekezett zavartan a leendő sógor. – Mindenki örült volna neki! Ráadásul ez az utolsó nap, hogy legálisan bámulhatod mások cickóit.
- De én nem akarom mások mellét bámulni! Nekem pont elég Ginny mellei! – ellenkezett dühösen.
- Erre nem vagyok kíváncsi! – fintorodott el. – Amúgy meg élvezd ki! Hidd el, hat év múlva imádkozni fogsz, hogy részt vehess ilyeneken! Mit gondolsz, a csajok mit csinálnak?! – rántotta meg a vállát.
- Biztos beszélgetnek – válaszolt.
- Aha, meg ahogy te azt elképzeled!
- Jaj, Ron! Otthon vannak Sophie-ék is! Nem fognak pasasokat hívni!
- Reménykedj benne! – vigyorgott.
- Elmegyek – mondta határozottan, majd felállt.
- Hova? – képedt el Ron.
- Nem tudom. Akárhova! Lehet, hogy beülök a Foltozott Üstbe, vagy a Három Seprűbe! Jöhetsz, ha gondolod, de én megyek!
- Nem hagyhatom itt a házat! – mutatott körbe.
- Te tudod! Azért kösz mindent! – köszönt el, majd a kijárat felé indult.
- Várj már! – kiáltott utána, majd utána rohant. – Jó, jó! Csak egy percet kérek! Megkérem Neville-t, hogy őrködjön! Csak öt perc!
- Rendben.
Harry és Ron tíz perccel később már a Három Seprű felé baktattak Roxmorts főutcáján. Mikor megérkeztek, kiválasztottak egy eldugott asztalt, és rendeltek egy-egy lángnyelv whiskyt
- Izgulsz? – kérdezte Ron.
- Nem tudom – válaszolt bizonytalankodva. – Ma délutánig még az volt minden vágyam, hogy Ginny a feleségem legyen, de ma már te voltál a második, aki azt mondta, hogy nem jó a házasság – vallotta be.
- Én? Mikor mondtam ezt?
- Hát, mikor arról a sztriptíz csajról beszéltél.
- Én egy szóval se mondtam, hogy nem jó a házasság! – ellenkezett. – Minden egyes percet élveztem, amióta Mióval együtt vagyok! Én csak azt mondtam, hogy az esküvő után nem láthatsz majd mindennap olyat.
- De én nem is akarok! Amúgy meg Neville is mondta, hogy valami mást érez Hannah iránt. Én ezt akarom érezni Ginny iránt húsz év múlva!
- Ne aggódj! Ezt fogod! Nyolc éve ezt érzed, nemde?! Neville más… Ne is figyelj rá! – legyintett.
- Igazad van! – hálásan mosolygott. – Emlékszel, mikor először itt voltunk? – váltott nosztalgikus hangra.
- Mikor kiszöktél? – vigyorgott Ron is.
- Aha. Amikor megtudtam egyet, s mást Siriusról.
- És mikor jól megleckéztetted Malfoyékat?!
- Milyen képet vágott! – nevetett a fekete hajú.
- A hős Malfoy megijed néhány hógolyótól! – hahotázott a vörös.
- És emlékszel, hogy elsőben, hogy bújt Hagrid mögé a rengetegben? – folytatta.
- Mintha szellemet látott volna!
- És emlékszel, mikor Umbridge kitűntette? Milyen nagynak hitte magát.
- És mikor másodikban felvettük Crak és Monstro alakját?
Harry és Ron egész éjjel nosztalgiáztak, mindent újra átélve. Elsőtől egészen hatodikig, ami Harry szerint élete egyik legboldogabb hat éve volt. Leszámítva néhány halálesetet, ami beárnyékolta a boldogságát.
- És mikor megetted azt a csokit, amit Romilda Vane küldött nekem Valentín-napra? tényleg elhitted, hogy szombat reggel, kilenckor Lumpslucknál van különórán? – fogta a hasát Harry.
- És mikor párt akartunk hívni a bálra? Úristen, de szerencsétlenek voltunk! El se hiszem, hogy szerelmes voltam Fleur-be.
- Én meg Chóba!
- Igyunk a régi szerelmekre! – emelte a poharát Ron.
- Utoljára! – mondta Harry, majd kiitta pohara tartalmat, és ez is a többi üresen álló mellé került.
Olyan éjfél körül jöttek ki, és kicsit botladozva elsétáltak a falu szélére, abban a reményben, hogy hátha addigra kijózanodnak annyira, hogy tudjanak hoppanálni.
Mikor Harry megérkezett a Grimmauld térre, már mindenhol csend honolt. Néhány lámpa világított az utca túlsó oldalán, így a férfinak nem kellett attól tartania, hogy meglátják a muglik.
Bement a házban, de ott se volt semmi zaj.
A lányok nyílván már hazamentek, vagy lefeküdtek aludni, ugyanis a Franciaországból jött vendégeket mind ők szállásolták el.
Harry felment a hálószobájában, de még mielőtt lefeküdt volna, elment lezuhanyozni. Gyors zusolás után, még megnézte az ikreket, és a kis Sophie-t, aztán bebújt Ginny mellé az ágyba. Nem akarta felébreszteni, de a nem sikerült.
- Szia – hallotta az álmos hangot.
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni – mondta, miközben hátulról átkarolta mennyasszonyát.
- Úgyis meg akartalak várni – fordult meg, és adott egy csókot Harrynek. – Jó buli volt?
- Nem igazán, így aztán Ronnal elmentünk Roxmortsba, és beültünk a Három Seprűbe, ott beszélgettünk egy kicsit, aztán hazajöttem. A tied?
- Mi sokat beszélgettünk, meg ugye volt, akik nem is ismerték egymást! De végül is jól telt. De ne aggódj, nem hívtunk Chippendale-fiúkat – kuncogta, majd szorosan a férfihez bújt. – Szeretlek – súgta.
- Én is téged – majd egy csók után mindketten elaludtak.
Másnap sokáig nem keltek fel. De végül arra ébredtek, hogy Sophie kiabál nekik.
- Apa! Anya! Gyertek már! Kész az ebéd! – rángatta apja vállát. – Giselle néni! Nem jönnek!
A hangzavarra a két kis csöppség is felriadt és újult erővel segítették nővérüket a szülők felriasztásához.
Először Ginny nyitotta ki a szemeit és vett erőt magán, hogy átmenjen az ikrekhez. Nem sokkal később aztán Harry is kikászálódott, és fáradtan átslattyogott a szomszéd szobába a bömbölő ikrekhez. De mire már odaért ki is ment az álmosság a szeméből, és vidáman vette kezébe kisfiát.

A délután hamar eltelt, anélkül, hogy valami érdemlegeset is tettek volna. Az esküvőt a Weasley-hagyományokhoz híven az Odú kertjében rendezték. A díszítést, és mindenféle szervezkedést pedig a család többi tagja vállalták magukra.
Este hét fele megérkezett Ron és Hermione. Utóbbi három hatalmas utazótáskával, és a férje kezében egy válláfán egy becsomagolt halványlila ruha lógott.
- Megjöttünk – suttogták, nehogy az ikreket felébresszék.
- Nem kell suttogni! – jött eléjük Harry. – Épp most ébredtek fel. Gyertek be!
A páros bement a konyhába, ahol nagyban folyt a sürgés-forgás. Giselle épp a vacsorát készítette, Ginny pedig próbálta megetetni Olivert.
- Ginny – fintorodott el a bátyja. – Nem mennél fel?
- Már miért mennék fel? – vágott vissza élesen.
- Mert itt más emberek is vannak. Emberek, akik nem szokták meg, hogy a fél melled kilóg a ruhádból!
- Ha nem tudnád, éppen próbálom megetetni az unokaöcsédet! Nem megyek sehová! Ez tök természetes!
- Neked lehet, de nem akarom a kishúgom melleit látni! – vitatkozott.
Harry és Hermione mosolyogva figyelték a szópárbajt a sarokból, aztán mikor kezdett elfajulni a helyzet, Harry felkísérte Ginnyéket a gyerekszobába.
- Nem értem, hogy miért nem ő megy el! – ellenkezett.
- Ginny! Te vagy az okosabb! És tudom, hogy ez természetes, de én sem szeretem, ha rajtam kívül más is látja a melleidet – suttogta huncutul a nő fülébe, mire az fülig elvörösödve.
Miután a két legifjabb Potter is jóllakott, a többiek is nyugodtan megvacsorázhattak.
- Harry! – állt fel az asztaltól Mio. – Azt hiszem, ideje menned!
- És ha másik szobába aludnék – próbálkozott újra.
- Jaj, Harry! Csak holnap délutánig bírd ki! – mosolygott. – Ugye nem akarod, hogy balszerencsétek legyen, mert megláttad a mennyasszonyt az esküvő előtt?!
- Nem, de ehhez miért kell elmenjek itthonról?! Olyan nagy ez a ház! Simán elkerüljük egymást!
- Harry! – nézett rá szigorúbban a nő.
- Jól van, megyek! Azért elbúcsúzhatok tőle?!
- El, de úgy csinálsz, mintha soha többé nem látnád! Csak egy estéről van szó!
Harry nem törődött a nő utolsó kijelentésével. Kihúzta Ginnyt a nappaliba, ahol szorosan magához húzta, és forrón megcsókolta.
- Nagyon szeretlek, ugye tudod?!
- Én is szeretlek – válaszolt a nő. – Nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem! – majd újra megcsókolta. – Holnap várlak az oltárnál! Ne késs el! – vigyorgott, majd egy újabb csók után megfogva a már előkészített ruháit, Ronnal együtt az ő lakásukra hoppanáltak.
Harry rögtön elment lezuhanyozni, és le is feküdt az egyik vendégszobába. De még sokáig nem jött álom a szemére. Azon gondolkodott, hogy holnaptól meg fog változni az élete.
Eközben Ginny is lefeküdt aludni. Hiányzott neki Harry közelsége, ezért megkérte Sophie-t, hogy aludjon vele, és az ikreket is áthozta a szobájába. Mikor a három gyerek már egyenletesen szuszogott, ő még mindig forgolódott. Aztán az jutott eszébe, hogyha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy férjhez fog menni Harryhez, és szül majd neki még két gyereket, körbe röhögi.
- Mennyire megváltozott minden! – sóhajtott halkan. Aztán magához húzva Sophie-t, végül ő is elaludt.

Másnap reggel szinte kipattant a szeme. Csodálkozott, hogy az ikrek milyen csendesen végigaludták az éjszakát, de hát itt volt az ideje, hogy megetesse őket. Halkan felvette Gloriát és Olivert. Az utóbbit befektette az ágyba Sophie mellé, és Gloriával a karjában ő is visszabújt a meleg paplan alá, majd először a kislányt, utána a fiút etette meg.
Nyolc óra körül ment le a konyhába, ahol már nagy volt a zsivaj. Mindenki ott volt; Hermione, Mrs Weasley, Giselle, Lotte, Claire és Juliette is, bár ő a nagy hasa miatt nem nagyon tudott mit segíteni, de szívesen szóval tartotta a többieket.
- Jó reggelt!
- Szia, Ginny! – üdvözölték majdnem egyszerre.
- Ezt gyorsan edd meg, aztán sipirc a fürdő! – utasította Hermione. – Így is késésben vagyunk!
- Úristen, már csak hat óra! – nézett a szekrényen álló nagyórára.
- Bizony-bizony, úgyhogy csipkedd magad! – nevetett az anyja. – Jól van, akkor Giselle és Claire velem jön, a többi itt segít – parancsolgatott Molly, aztán a hármas hoppanált.
Reggeli után Hermione Ginnyt, Lotte Sophie-t és Juliette pedig az ikreket öltöztette.
A díszes társaság háromnegyed kettőkor ment át a Weasley-házba, ahol még el kellett végezni az utolsó simításokat.
- Gyönyörű vagy, kincsem! – ölelte meg egyetlen lányát Arthur.
- Köszönöm, papa! – mondta könnyes szemmel.
- Legyél nagyon boldog! – csókolta homlokon. – Indulhatunk?
- Azt hiszem – bólintott. Ginnyről sugárzott a boldogság.

Harry kint már izgatottan várta, mikor kezdődik már. Tudta, hogy a mennyasszonyok mindig késnek, de hogy ennyit?! Lassan már negyed órája el kellett volna kezdeni. Harry már attól félt, hogy Ginny faképnél hagyta, de aztán az ajtón kilépett a levendula színű ruhában a kis Sophie. Vidáman ugrált a sorok közt, és néhol egy-egy marék virágszirmot kiszórni a vörös szőnyegre.
Őt követte az ugyancsak levendula színű Claire és Lotte, akik az ikreket tartották. És az utolsó koszorúslány Hermione volt.
Ő is a beállt a helyére, és vidáman nézett körbe. Ugyan november közepe volt, Harryék egy bűbáj segítségével elérték azt, hogy a ház körül, egy bizonyos távolságban a nyarat is meghazudtoló meleg idő legyen.
Hermione már három perce állt az oltárnál, de Ginny még mindig nem tűnt fel. A vőlegényben újra előjött a félelem, de amikor felcsendült a nászinduló, reménykedve nézett az ajtóhoz, ahol Ginny állt, hatalmas fehér ruhában, karöltve az apjával…