Ginny mosolyogva lépkedett a sorok között apja kíséretében, és sugárzott róla a boldogság. Harry elgondolkodott rajta, hogy talán sose látta még ennyire szépnek a nőt, és hogy még ő maga sem érezte magát ennyire boldognak soha.
Ginny egyszerű hófehér ruhát viselt, hatalmas uszállyal és egy aprócska fátyollal. Haját a Muriel nénitől kapott diadém díszítette, kezében pedig egy gyönyörűséges csokor volt a legszebb virágokból.
Mikor odaértek az oltárhoz, Arthur átadta lánya kezét leendő vejének.
- Nagyon vigyázz rá! – figyelmeztette mosolyogva. – Ha valami rosszat hallok, akkor az összes Weasleyvel meggyűlik a bajod, és nem vagyunk ám kevesen!

- Ne aggódj, Arthur! Életem végégig vigyázni fogok rá, sőt még utána is! – biztosította vidáman leendő apósát.
- Rendben van, akkor hát – emelte le Ginnyről a fátylat, majd megcsókolta a homlokát -, legyetek nagyon, nagyon boldogak!
- Köszönöm, apa! – válaszolt könnyes szemmel Ginny.
Harry is megpuszilta a nőt, miközben magához ölelte, aztán együtt, kézen fogva az oltárhoz léptek. A szertartást ugyanaz az ember vezette, aki korábban Fleurt és Billt adta össze, és aki a gyászbeszédet mondta azon a sötét napon a Roxfort udvarán, Dumbledore temetésének céljából. Azóta talán még kisebb lett, és abból a kis hajából, ami akkor is bozontosan állt, most még kevesebb meredezett szerteszét. Felcsendült lágy hangja, és elkezdődött a szertartás.

- Kedves vendégeink, azért gyűltünk ma itt össze, hogy megünnepeljük eme két szerelmest, miközben együtt lépnek a házasság szent kötelékébe…
Harry nem is hallotta, mit mond a pap. Végig vigyorogva figyelte a mellette álló gyönyörű nőt, aki néha megrovóan pislantott felé, hogy ne őt bámulja, de mindezt szinte hiába, mert Harrynek semmi sem volt annyira érdekes, hogy levegye a tekintetét szerelméről.
Hallotta, amint Ginny vidáman ejti ki a száján a boldogító igent, majd érezte, ahogy egy könyök erőteljesen bökdösi az oldalát.
- Harry James Potter, elfogadod-e a melletted álló Ginevra Molly Weasleyt?

- Persze, vagyis igen! – vágta rá habozás nélkül.
- Akkor e perctől férj és feleség vagytok! Gratulálok!
Harry megcsókolta Ginnyt, és észre sem vette, amint a szertartást vezető öregúr pálcáját meglendítve ezer és ezer ezüst csillagot varázsolt köréjük, evvel szentesítve meg frigyüket.
Hallotta, amint a násznép felállva tapsolja meg őket, de őt ez sem érdekelte. Csókolta Ginnyt, amennyire csak tudta. Éreztetni akarta vele, hogy soha nem fogja magára hagyni, és hogy mindörökké boldogak lesznek. Aztán kelletlenül ugyan, de mégis abba kellett hagyni eme kellemes elfoglaltságot, mert már Sophie rángatta a dísztalárjának alját.
- Tessék, drágám? – hajolt le hozzá apja, miközben felesége már a gratulálók hadát fogadta.
- Giselle néni azt mondta, hogy most már én is olyan nevű vagyok, mint te. Tényleg? – kérdezte őszinte kíváncsisággal.

- Azt hiszem, igen – bólintott. – De anyukádat is meg kell kérdezni – tette hozzá.
- Miről? – fordult oda hozzájuk az említett.
- Hogy Sophie is Potter legyen – felelte a férje.
- Ja, hogy az! Már elintéztem! – legyintett, azután visszafordult az üdvözlőkhöz.
- Mikor? – állt fel Harry, és kezet fogott Arthurral. – Köszönjük szépen!
- Már egy hete. Mikor Hermionéval voltam a Minisztériumban. – Közben őt is sorba ölelgették a családtagok. Köztük a háklis Muriel.
- Hát, Ginevra! Hat évig egy szót se hallunk rólad, aztán beállítasz három gyerekkel! –házsártoskodott. – És ez a ruha! – sipákolt tovább. – Ha már egyszer van három gyereked, nem járkálhatsz akármilyen ruhában! Vigyáznod kell a tisztességedre, már ami megmaradt belőle.

- Muriel! – lépett oda Harry apósa, majd erélyesen arrébb kísérte a nőt, aki közben egész dugót csinált a gratulálni vágyók körében.
- Ne is foglalkozz vele! – legyintett a sorra jutó Hermione, majd ő is megölelte sógornőjét. – Mikor a mi esküvőnk volt Ronnal, olyanokat mondott, hogy… De nem is folytatom! Gratulálok! Annyira boldog vagyok, hogy végre összeházasodtatok! Ronnal már vagy második óta erre a napra vártunk! Igaz? – fordult a férjéhez, aki ott állt mellette, de Ginny egyik véla barátnője teljesen lekötötte a figyelmét.
- Ron! – ripakodott rá.
- Hm? – szólt, de szemeit továbbra is a kecses, hosszú, ezüstös szőke hajú alakon legeltette.
Harry is odafordult, és elégedetten nyugtázta, hogy számára jelenleg semmilyen hatással nincs egyetlen egy véla sem. Amíg ennyire szerelmes…

- Semmi! – sóhajtott Hermione, majd odébb vonszolta férjét - aki ennek kevésbé örült -, hogy helyet adjanak az érkező Neville - Hanna párosnak. Őket követte néhány professzor a Roxfortból, élükön McGalagonnyal és Hagriddal. Aztán a volt iskolatársak: Seamus, Dean, a Patil ikrek. A volt DS tagok: Luna, a Creevy-fivérek és Cho Chang, aki a Darazsak fogójának kíséretében érkezett. Ginnyt mindössze egy szóra méltatta, míg Harrynek egész ódákat zengett.
- Jajj, Harry! Olyan rég láttalak! – ugrott a nyakába, a többieket figyelmen kívül hagyva.
- Öhm… Én is! – lepődött meg Harry, és tartott tőle, hogy újdonsült feleségének ez a jelenet egyáltalán nem lehet ínyére, így gyorsan és minél észrevétlenebbül próbálta meg magáról lefejteni a nő karjait, kevéske sikerrel. A nő válla felett észrevette felesége szúrós tekintetét. És hiába próbált mindent megtenni ellene, nem tudott szabadulni tőle.

Látta, hogy Cho kísérője is kissé zavart arcot vágott.
- Öhm… Cho! – próbált segíteni Harrynek. – Gyere, ne tartsuk fel a sort!
- Ugyan, Chaz! – válaszolt, miközben végre – Harry és a násznép nem kis örömére -, lemászott az ifjú férjről. – Harry! Hogy vagy? Annyira rég nem beszéltünk!
- Hát, mint látod, megnősültem – felelte, és próbált eltávolodni tőle.
- Igen – húzta el a száját. – Azt is hallottam, hogy volt egy esküvőd már májusban is! – mosolygott. – Talán ez is csak annyi ideig fog tartani! – súgta sejtelmesen a férfi füleibe, miközben adott arcára egy puszit, majd odébb állt. – Majd később még beszélünk! – tette hozzá sietve.
- Azt hittem, sose megy már el! –füstölgött a felsége.
- De már elment! – suttogta a fülébe, majd magához húzta, és belecsókolt a nyakába. Közben egyre csak gyarapodtak az emberek, akik jó kívánságukat szerették volna továbbítani az ifjú párnak.

Egy bő fél óra múlva már mindenki váltott néhány szót egyikükkel. Harry néhány pálcaintéssel átrendezte az egész udvart, helyet adva a zenekarnak és a táncolni vágyó tömegnek. A parkett szélén pedig a már felállított öt-hat személyes asztalokhoz igazította a székeket. A zenekar számára előkészített színpaddal szemben kapott helyet a legnagyobb, ahol ránézésre tíz-tizenkét ember fért el, közepén egy hatalmas, emeletes, fehér színű tortával, melynek tetején két marcipánfigura volt, amelyről még messziről is meg lehetett állapítani, hogy Harryt és Ginnyt mutatja.
A vendégsereg elfoglalta a számára kijelölt helyet, amelynek megtalálását kis kártyák segítették.
Szerencsére senki se vette észre, hogy az ünnepelt pár eltűnt a tömeg szeme elől, és nem csak ők, hanem az ikrek és Sophie is.

Ginny és Harry karjaikban az ikrekkel és előttük Sophie-val a lépcsőn mentek a nő korábbi szobája felé. Itt volt az ideje, hogy a két kis csöppséget lefektessék, és szerettek volna egy kicsit együtt lenni, még mielőtt Ginny és Harry néhány napra elutaznak nászútra, a Karib-tengerre.
A gyerekekre a Weasley-nagyszülők fognak vigyázni, de ebbe nagyon kevesen voltak beavatva a biztonság miatt.

Miután fény derült Ginnyre és Sophie-ra májusban, a firkászok azóta egy perc nyugalmat se hagytak nekik. Folyamatosan ott loholtak a nyakukban egy friss és szaftos pletyka reményében. Aztán amikor egy beszélgetésüket hallgatták ki a szerelmeseknek, kiderült az újabb Potter-babák érkezése. Harrynek ezzel még nem is volt különösebb problémája. Elismerte, őt már sosem fogják békén hagyni. De sajnos akkor is voltak Rita Vitrolhoz hasonló publicisták, akik mindenben a rosszat keresték.
Egy alkalommal olyan cikk látott napvilágot, amely szerint Ginny csak azért megy hozzá Harryhez, hogy eltussolja az újabb botrányt, hogy újfent egyedül szülne meg egy gyereket, akinek apai oldalát kétely fedi. Ginny ekkor annyira kiborult, hogy a gyógyítók szerint ez már a babákra is káros volt. Harry beperelte a cikk íróját, és bírói rendeletet kért, miszerint az újságírók – legyen az jó vagy rossz szándék – nem közelíthetik meg a Potter-család egyik tagját sem ötven méternél közelebb valamelyik családtag írásos engedélye nélkül.
Továbbá Harry tartott azoktól a női rajongóktól, akik miután kiderült ez az egész história, megfenyegették Ginnyt. Sokan, akik elvakultan szerelmesek – vagyis azt hitték, hogy szerelmesek – Harrybe, úgy gondolták, hogy Ginny gyerekei közül egyik se Harryé, és hogy mind ez csak azért van, hogy magához kötözhesse a férfit. Pedig ezt bármelyik gyerek láttán meg lehet cáfolni: Sophie kísérteties hasonmása apjának, míg az ikrek kettejük tökéletes keveréke.

Mikor McGalagony nem sokkal korábban meglátogatta őket, azt mondta, Oliver tiszta James, hiszen az idősödő professzor már Harry apját is ismerte csecsemőkora óta.
A kis család benyitott a régi szobába, ami ugyanolyan volt, mint amikor Ginny hét éve itt hagyta. Ugyanazok a mozgó poszterek, ugyanazok a színek, ugyanaz az elrendezés és ugyanazok a holmik. Kivéve a két babaágyat, amit ők hoztak ide, hogy a lefektethessék a kicsiket. Ginny nagy ruhája miatt nehezen tudott leülni az ágyára, de Harry segítségével ezt is megoldották. Sophie ez idő alatt újra áttanulmányozta az apró szobát, amiben nem járt túl sokszor, de mindig is érdekelte, hogy élhetett az anyukája.

- Anya – fordult hozzá kíváncsian, mikor a régi ruhásszekrényből előhalászta anyja elsős iskolai talárját. – Ez a tied?
- Igen – bólintott. – Mi ilyeneket hordtunk az iskolában – válaszolt, miközben elvette Gloriát Harrytől, és megetette.
- Én is oda fogok majd járni? – kérdezte vágyakozva.
- Majd akkor, ha jól viselkedsz – felelte apja sejtelmesen, majd leült Ginny mellé, és megcsókolta. – Olyan jó így – sóhajtott boldogan.
- El se tudod hinni, hányszor álmodtam már erről – nézett rá könnyes szemmel, de hatalmas mosollyal.
Gloria közben elaludt a karjaiban, és most Harry takargatta a kiságyban. Közben Ginny elővarázsolta az újabb üveg tejet, és Oliver is enni kezdett.
- Mami kimehetek? – kérte mézesmázosan szüleit Sophie.
- Menj, de ne csinálj semmi rosszat – intette óva az apja.
- Okés – kiáltott vissza az ajtóból, aztán még mielőtt Harry rászólhatott volna, hogy csendesebben, már csak a lépcsőn dobogó hangokat hallották.
- Sose hittem volna, hogy ez megtörténik velem – sóhajtotta az ifjú férj, miközben hátra dőlt a szoba egyetlen foteljában.
- Mi? – nézett fel a nő, miután Olivert is sikerült ágyba tenni.
- Hogy egyszer itt fogok ülni ebben a szobában úgy, mint a szoba tulajdonosának férje és gyerekeinek az apja.

- És nem tudod elhinni, hogy hányszor álmodtam ilyet, mikor még kislány voltam – bazsalygott Ginny.
- Bárcsak a szüleim is itt lehetnének velem – álmodozott Harry. – Szerinted ők is büszkék lennének rám? – nézett most feleségére.
- Már miért ne lennének? Legyőzted Voldemortot. Te vagy a leghíresebb varázsló világszerte. Huszonnégy éves vagy, és már több fejezetet szenteltek a te történetednek a Mágiatörténeti könyvekbe, mint a XIII. századi koboldlázadásoknak – nevetett, majd nem törődve a ruhájával, Harry ölébe ült.
- Tudod, hogy nem erre gondolok – ölelte át.
- Tudom – bólintott. – De bele gondoltál már abba, hogy Sophie négy év múlva már arról fog tanulni, hogy a saját apja mit csinált, amikor annyi idős volt, mint ő? És talán majd esszét kell írnia a te életedből…
- Az még messze van – legyintett. – Én a mának élek! – vigyorodott el sokat mondóan, majd forrón megcsókolta hitvesét.

Ginny kuncogva húzódott el férjétől, amikor megérzett valami keményet.
- Harry – dorgálta meg a férfit kacagva. – Már a nászéjszakán gondolkodsz?
- Én nem tehetek róla – dünnyögte zavartan. – Ilyen hatással vagy rám!
- Hát akkor – pattant fel, és elkezdte kisimítani szoknyáját -, azt hiszem, itt az ideje, hogy lemenjünk a vendégekhez. Már biztos észrevették, hogy eltűntünk.
Ginny kiment a szobából egyenesen a fürdőbe, hogy kicsit átalakítsa ruháját, hogy kényelmesebben tudjon mozogni a nap hátralevő részében. Levarázsolta magáról a hosszú uszályt, és kiszedte a hajából is a fátylat és a diadémot. Megigazította a sminkjét, aztán visszament Harryért.
A férfi már a kiságyak mögött állt, és gyönyörködött a babákban.
- Mehetünk? – lépett mellé neje.
Harry nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott, megfordult, majd kart karba öltve kiléptek a szobából, és lesétáltak az ünneplő nép közé.

- Hol voltatok? – szaladt eléjük Mrs Weasley. – Már mindenki rátok vár, és már mindenki farkaséhes! Ehetnénk végre?
- Igen – válaszolt anyjának Ginny. Aztán odasétáltak a legnagyobb asztalhoz. Harry segített leülni neki, majd ő is helyet foglalt közvetlen mellette. Az asztalnál ültek Ginny testvérei: Bill és felesége, Fleur; Charlie, az ikrek, Ron és Hermione, a Weasley-szülők és Giselle. Ettől az asztaltól közvetlenül balra volt egy másik asztal, ahol szinte csak gyerekek ültek, köztük a kis Sophie is, aki már érkezésükkor nagyon jól beilleszkedet, és hamar megtalálta a közös hangot unokatestvéreivel.
Harry felállt, és a násznéphez fordult. Hangját mágikusan felerősítette, és amikor egyszer elköhintette magát, mindenki elnémult.
- Szóval, nagy és bölcs professzoromat és mentoromat idézve, csupán két szót szeretnék szólni az egybegyűltekhez – mondta zengő hangon. – Jó étvágyat!

Mindenki nevetett és tapsolt. Aztán megjelentek az asztalokon a finomabbnál finomabb fogások.
Az ebéd nagyon jó hangulatban telt. Harry nem is emlékezett rá, mikor látott már ennyi vidám embert egy helyen. Bár, elgondolkodott rajta, hogy vajon csak azért lát-e most mindent sokkal szebbnek, mert a világ legboldogabb emberének érezte magát?
Mikor az asztalokon már csak az üdítők maradtak, azok közül is főleg az ízletes pezsgő. Itt volt az ideje, az apalánya táncnak. Ginny felállt, és apjával az oldalán a táncparkett közepére sétált. A zenekar belekezdett egy lassú, romantikus számba, majd mindenki előtt táncolni kezdtek. Molly, Giselle és Hermione – bár Harry szerint ő inkábba hormonok miatt – a zsebkendőjük csücskével törölgették könnyes szemük sarkát.

Két perc múlva Harry is felállt, és odasétált a párhoz, majd átvette apósától felesége kezét, és ezután ők táncoltak.
Mindenki mosolyogva nézte őket, hogy mennyire szép párt alkotnak így együtt, és hogy mennyire süt róluk a szerelem. Néhány perccel később több pár is csatlakozott hozzájuk, és lassan megtelt a parkett. Kicsivel később már vidámabb és sokkal pörgősebb számra csörögtek.
Harry nagy bánatára rengetegen akartak táncolni mind vele, mind Ginnyvel, így hát kénytelen, kelletlen elváltak egymástól. Harry legelőször szerelme után hat éves kislányával, Sophie-val táncolt végig néhány számot, majd Sophie otthagyta őt, hogy Oliver Wood legidősebb fiával, Noah-val táncolhasson.

Harry fáradtan roskadt le a székébe, és onnan nézte a táncoló tömeget. Szinte már mindenkivel táncolt, aki itt volt. Fájtak a lábai, de még a lagzi felénél sem jártak. Ez idáig valamelyikük mindig meglátogatta az ikreket, hogy minden rendben van-e velük.
Lassan közelített az óra a nyolchoz, és itt volt az ideje felvágni a hatalmas tortát. A pár együtt szúrta bele a kést, mire a többiek boldogan tapsoltak, és beálltak a kóstolóra várók sorába.
Ezek után a zenekar újra rákezdett, s a násznép most újra a parketten táncolt. Tizenegykor elérkezett az ideje annak, hogy Ginny eldobja mennyasszonyi csokrát.

- Lányok! Gyertek! És semmi csalás! Pálcák a táskában! – szabta ki a szabályokat, miközben felállt a színpadra háttal a vendégseregnek.
- Egy… Kettő… Három!
Majd nagyot lendítve a csokrán hátra dobta, és a hajadonok sikongatva nyújtózkodtak érte, majd a tömeg szélén álló mit sem sejtő, álmodozó arcú Luna kezébe esett. Mindenki döbbenten nézte, hogy vajon tesz-e valami utalást arra, hogy van-e olyan, akivel tervezgethetné az esküvőjét, de Luna csak magában állt, szorította a csokrot, és pirulva a szandálját nézte.
Ginny lemászott a pódiumról, megkereste Harryt, majd a fülébe súgott.
- Itt lenne az ideje, hogy menjünk. Te nem így gondolod?
- Dehogynem! – csillant fel Harry szeme.
- Disznó! – bokszolt bele nevetve a hasába, majd adott egy csókot neki.
- Na jól van! – lépett oda hozzájuk Ron. – Itt az ideje, hogy szobára menjetek! – Erre a pár enyhén elvörösödött, a többiek pedig hangosan felkacagtak.
- Gyertek – fogta meg Hermione férje kezét. – Elvisszük hozzánk a kicsiket, mert már én is kezdek álmos lenni.

A pár egy órán keresztül búcsúzkodott a rokonoktól, barátoktól és a többi vendégtől, majd Sophie-val kiegészülve, öten mentek fel Ginny volt szobájába. Sophie lépett be legelőször, majd lehuppant az ágyra.
- Szia, drágám – lépett oda Ginny Oliver ágyához, de ijedtében majdnem elájult. Harryre volt szüksége, hogy ne essen össze. – Harry! Nincsenek itt! – sikoltott ijedtében, majd kétségbeesetten a férjére nézett.
- Biztos, csak valaki elvitte őket. Hol van anyukád? – kérdezte, és közben próbálta magát erősnek mutatni, holott ő is ugyanannyira meg volt rémülve.
- Ginny! Harry! Nézzétek! – szólt Hermione egy cetlivel a kezében.
Az aggódó szülők rögtön odarohantak a barna hajú nőhöz, és kikapták a kezéből a levelet, melyen csak ennyi állt.