|
Harminchatodik fejezet: Meglepetések
Egyikük sem tudott aludni. Harry hallotta, ahogy Piton forgolódik az ágyában - valami nem hagyta nyugodni. Ő is fordult egyet, hogy a másik oldalára kerüljön, és nagyon jól tudta, hogy a férfi is tisztában van vele, hogy ébren van.
- Mért tetted? – hallatszott hirtelen a bájitalmester ágya felől.
A fiú nem tettette, hogy álmos, vagy éppen a hangra kelt fel.
- Mert így segíthettem – vágta rá rögtön Harry egyszerűen, holott biztos volt benne, hogy a férfi nem erre kíváncsi.
Piton az oldalára gördült, így fordulva felé.
- De azt komolyan kellett gondolni – jelentette ki halkan.
- Komolyan gondoltam – felelte Harry, de szinte érezte Piton szúrós tekintetét, hiába legyen sötét a szobában, így gyorsan hozzátette. – Most erre mit mondhatnék?! Kint van, nem?
Most hogy megállapította a nyilvánvalót, már nem igazán tudta volna elkerülni a konkrét választ, amit tanára várt tőle.
Piton türelmetlenül megemelte a hangját.
- Potter, ne táncolj az idegeimen, és még kevésbé tettesd az ostobát!
Harry elhúzta a száját.
- Oh, idáig azt hittem ostoba vagyok.
A férfi felhorkant.
- Jól van, jól van – mondta halkan Harry, bár nem tervezte, hogy erről beszéljen a bájitalmesterrel. – Nem akartam, hogy meghaljon, és Voldemort következő áldozatának könyveljük el, holott volt valami, amit megtehettem magáért ennek elkerülése érdekében. Én már… régóta nem gyűlölöm magát, és bár a mai napig nem értem, hogy ismerhetett félre ennyire… nos, már nem érdekelt. Sokat köszönhetek magának, többek között a mai megmenekülésemet is Voldemort befolyása alól. Tudtam, hogy képes leszek… öhm, őszinte érzelmekkel kihozni a látomásai és fájdalmai közül.
Piton sokáig hallgatott, és a fiú igazából nem is várt valami kitörő reakciót. De tény, hogy rendesen elgondolkodtatta a férfit.
- Én sem gyűlöllek. Korábban bolond voltam – ismerte el a bájitalmester. – Számíthattam volna csapdára a Nagyúr részéről… - sziszegte ingerülten, és hallatszott, hogy saját magára dühös a leginkább.
Harry azonban nem akarta, hogy a férfi feladva személyiségét azt higgye, hogy elvárja tőle a kitárulkozást, és minden apró hibájának beismerését.
- Nem számít – mondta gyorsan, félbeszakítva. – Egy horcruxszal kevesebb hála magának és az igazgató úr kutatásainak, és ennél most semmi sem fontosabb.
Megint csend, majd egy halk szó.
- Köszönöm.
Harry nem reagált, csak elmosolyodott, majd annyit mondott.
- Jó éjt, uram!
*******************************************************
Harryért délelőtt természetesen lejöttek a barátai az órák után, a délutáni tanítás előtti nagyobb szünetben, és miután Madam Pomfrey gyógyultnak nyilvánította, elhagyhatta a gyengélkedőt. Ellenben Pitonra még megannyi vizsgálat várt, amit igazán mogorva és savanyú ábrázattal viselt, mire Harry kifelé menet maga sem értette miért, bátorítóan rámosolygott, és elköszönt tőle.
A férfi sötét szemei követték a mozgását, és még hallotta a mély hangot.
- Viszlát, Harry.
A fiú ezek után már csak a barátaira koncentrált, akik gyanúsak voltak neki. Ron és Hermione megint valami apróságon civakodtak, ami nem lett volna túl meglepő, de nem tűnt olyan igazi heves szóváltásnak, inkább csak… félrevezetőnek.
Ginny valami olyasmiről beszélt Harrynek, hogy reméli emlékszik még rá, hogy mostanában tervezték a DS edzést, és ha jól érzi magát, délután össze is jöhetnének, elvégre ez az ő számára semmilyen megerőltetéssel sem jár.
Harry csak hallgatta, és figyelte milyen rövid időre hajlandó csak a lány a szemébe pillantani, mígnem megunva a dolgot a klubhelyiségbe érve felhúzott szemöldöke alól nézett rájuk.
- Reeendben – húzta el a szót. – Mit találtatok ki?
Ron nem nézett rá, Ginny ártatlan arcot vágott, Hermione pedig azonnal felkapott egy könyvet, és a mögül mondta.
- Nem tudom, mire gondolsz. Én éppen Ront próbáltam jobb belátásra téríteni.
Harry az említettre nézett, aki csak a vállát vonogatta, majd Ginnyre, és egyre biztosabb lett benne, hogy valami nincs rendben.
- Ha valami baj lenne, elmondanátok, ugye? – kérdezte a lány szemeibe nézve.
- Nem történt semmi, Harry – nyugtatta meg gyorsan Ginny. – Még egyszer sosem követném el ugyan azt a hibát, mint Michaellel és Malfoyal tettem.
A fiú erre láthatóan kicsit megnyugodott és hátra dőlt a fotelban, ahova leültek a kandalló elé. Ez azonban még nem magyarázta meg a rejtélyt.
Mindenesetre Ginny folytatta.
- Délután már mehetünk együtt órára – mosolygott. – Aztán megtarthatnánk a DS edzést. A többiek nagyon izgatottak, szeretik ezeket az összejöveteleket.
Harry nem viszonozta a mosolyát, inkább elgondolkodott egy pillanatra.
- Hüm… én meg még attól tartottam, hogy a tegnapi nap után azt sem fogjátok hagyni, hogy egyedül kössem be a cipőfűzőmet. Erre tessék… - fejezte be, és zöld szemeivel kutatóan nézett barátaira.
Ginny elakadt, majd összenézett Ronnal, és kissé elvörösödtek, Hermionéból pedig még mindig nem lehetett látni semmit, csak a barna tincseit.
- Már mondtam, hogy neked ez nem lehet megerőltető. Hiszen olyan könnyedén oldod meg azokat az igéket, amiket tanítasz nekünk – szólalt meg végül Ginny. – De tény, hogy egy pillanatra sem hagyunk szem elöl, tőlem pedig kartávolságnál messzebb ne merészelj kerülni – tette hozzá, és ez már igazán őszintén hangzott.
Harry nyitotta a száját, hogy válaszoljon, mikor megállt mellette egy negyedikes fiú, és megszólította.
- Harry, üzenetet hoztam neked az igazgatótól.
A fiú felnézett, és elvette a felé nyújtott levelet.
- Köszönöm – mondta, mire a barna hajú, mosolygós srác biccentett, és továbbállt, felkeresni évfolyamtársait.
Harry felnyitotta az üzenetet, és ahogy olvasni kezdte, látta, hogy pontosan az áll benne, amire számított.
„Harry, gyere fel kérlek az irodámba, két órakor, Mr. Malfoy ügyének kapcsán. Mr. Cornert korábban már meghallgatták, ahogy Madam Pomfrey beszámolóját is. Természetesen Ms. Weasley vallomására is szükségünk lesz, hiszen őt is támadás érte Mr. Malfoy indíttatására. Ezért örülnék, ha mindketten megtisztelnétek a látogatásotokkal.
Albus Dumbledore
U.i: csokipocak”
Harry megmosolyogta a jelszót, majd felnézett a kíváncsian várakozó barátaira.
- Nos, csak hogy tudjátok, tisztában vagyok vele, hogy az imént hazudtatok, és valamit eltitkoltok előlem, de most más dolgunk lesz. Ginnyvel jelenésünk van Dumbledore-nál a támadás kapcsán. Úgy tűnik, a délutáni órákat is megúszom.
Ron morgott valami olyat, hogy ez nem ér, bezzeg ő… de különösebben nem kommentálta a dolgot, mert más miatt meg mintha szégyellte volna magát.
Hamarosan azonban Hermione vezetésével mégiscsak el kellett indulnia órára, így Harry nem is igazán törte már magát, hogy megtudja, mi is a nagy titok, amiről őt nem akarják tájékoztatni.
Míg barátai jó diákhoz méltón elmentek, addig Harryt nem különösebben foglalkoztatta a dolog, hiszen egy órára bemennie tökéletesen felesleges lett volna, Ginny pedig - akinek lyukas órája volt, ugyanis bájitaltanra kellett volna mennie -, természetesen azonnal kapott az ötleten, hogy kettesben maradjanak szerelmével a klubhelyiségben kedvenc helyükön ücsörögve.
Harry úgy döntött, hogy utána olvas pár dolognak a DS edzésre, amit nem utolsó sorban tudnia kéne majd a Pitonnal folytatott különóráján is. Mivel barátai ennyire beleélték magukat, neki pedig nem volt jobb dolga, így ellenére sem volt, hogy valóban megtartsák azt a foglalkozást.
Ginnynek pedig - mivel számára csak az volt a fontos, hogy a fiúval legyen -, így is kitűnően el tudta foglalni magát. Harry letelepedett a vastag szőnyegre, szembe a kandallóval, hátát a kanapénak vetve, és felnézve kedvesére mutatta neki, hogy üljön oda hozzá. Ginny mosolyogva tett eleget a kérésnek.
Leült közvetlen Harry elé, annak széthúzott lábai közé, s mikor már ott volt, a fiú enyhén behajlította a térdét, szorosan magához húzta a lányt, aki egészen a mellkasához simult, aztán felnyúlt a kanapéra készített könyvért, és Ginny kezébe adta.
- A száznyolcvannegyedik oldalra lapoz, kicsim.
A lány tudta, hogy így kényelmesebb lesz az olvasás, így egyik kezét Harry térdére támasztva felütötte a könyvet, míg a fiú a fejét a vállára hajtotta, és közösen olvasni kezdtek. Ginny imádta a fiú ilyetén közelségét. Harry közben szinte öntudatlanul, a lány tincseivel játszott, s néha előrenyúlt, hogy valamit jobban megnézhessen, megakadályozva szerelmét a gyors lapozásban.
Két óra előtt nem sokkal aztán fel kellett hagyniuk az idilli hangulattal, Harry kézen fogta Ginnyt, és elindultak az igazgatói iroda felé.
- Ne próbáld menteni a helyzetet, mert másokat már meghallgattak az ügyben – mondta halkan a fiú, mikor már a csigavonalban felfelé haladó lépcsőn álltak.
- Nem állt szándékomban hazudni, Harry – vágta rá azonnal Ginny, némileg megbántott hangon. – Gondolhatod, hogy előtte sem Malfoyt, hanem téged akartalak biztonságban tudni.
Harry sóhajtott.
- Rendben. Malfoy nem hiszen, hogy nagyon el szeretne innen menni, így megpróbál majd pár dolgot szerintem – tette hozzá sötétebb hangon a fiú.
Nem is tévedett nagyot. Mikor az igazgató kiszólt, hogy menjenek, már az irodában volt a kicsapatás veszélyét nem igazán jól tűrő mardekáros, Piton, mint a házvezető tanára - bár még igencsak sápadt volt az arca, állapította meg Harry -, valamint a most furcsán komor arcú Dumbledore.
Malfoy gyűlölettel kapta feléjük a tekintetét, és - természetesen akinek a társasága a legkevésbé sem tetszett neki -, Harry nyugodtságát látva szemei még jobban összeszűkültek. Mintha odaköpött volna felé pár szitkot, majd visszafordult az igazgatóhoz. Úgy tűnt, a két griffendéles érkezése egy vitát szakított félbe.
- Apám nem fogja ezt hagyni, ezt maga is tudja. A felügyelő bizottság tagja, emellett a miniszterrel is remek kapcsolatot ápolnak…
- És úgy gondolja, hogy egy főben járó átok alkalmazását is elnézik majd magának? – érdeklődött Dumbledore, és láthatóan nem tetszett neki a fiú gőgös és ideges megnyilvánulása, amiben a megbánás legkisebb jele sem mutatkozott, ellenben majdhogynem fenyegetőzni kezdett.
Harry megvetően elhúzta a száját, és kissé megérintette Ginny kezét, amikor észrevette, hogy a lány szinte remeg a dühtől, ahogy a szőke fiút figyelte.
- Nem tudják bizonyítani, hogy valóban én átkoztam-e meg Cornert. Még kevésbé azt, hogy ráuszítottam volna Weasleyre – sziszegte Malfoy.
- Amennyiben így lenne, Mr. Malfoy, természetesen nem folytatnánk ezt a beszélgetést – vetette ellen az igazgató. – Nem az ártatlansága szempontjából vitatjuk a kérdést, ez egy kihallgatás, ha úgy tetszik, melynek célja, hogy eldöntsük, végleges, vagy csupán felfüggesztett eltanácsolást kapjon-e. A házvezető tanára közbenjárásának hála vetődött fel egyáltalán a lehetőség, hogy enyhített büntetést kapjon.
Harry most Pitonra pillantott, aki egy ideig állta a tekintetét, és a szemébe nézett. A fiú jól tudta, a tanár ezt találta ki a mardekáros védelmére. Talán ha Malfoy visszatérhet az iskolába, esetleg letenni a RAVASZ vizsgákat, Voldemort még nem kéreti maga elé, hanem kivárja mindezt. Furcsa, de mintha ezt maga Malfoy is megértette volna, mert egy időre elhallgatott, és elgondolkodni látszott. Nyílván sejtette milyen lehetőségei vannak, és Harry valahogy kétellte, hogy máris öldökölni és kínozni akar, szolgaságra kényszerítve.
Végül a szőke fiú gőgösen felvetette a fejét, és ismét az igazgatóra nézett.
- A feladatomat félbe szakíthatom, de ha egy mód van rá, letenném a vizsgáimat, mert kevéssé értékelném, ha a családunk becsületén folt esne amiatt, hogy próbálni követtem azon eszméket, amelyet minden aranyvérűnek tennie kéne – itt vetett egy gonosz oldalpillantást az irodában lévő lányra.
Harry nem hitt a fülének, Ginny felszisszent mellette, Dumbledore pedig hidegen megszólalt.
- Mr. Malfoy. A nemesség nem a születés joga. A cselekedetek határozzák meg.
Mikor meghallgatták Harry és Ginny beszámolóját, amibe Malfoy olykor-olykor megjegyzéseket szúrt, végre elhagyhatták a jelenleg igencsak nyomasztó hangulatú szobát. A mardekáros, ha Harryről volt szó, egyszerűen képtelen volt kompromisszumra, így talán észre sem vette, mennyire vágta maga alatt a fát. Piton egyre dühösebbnek tűnt, Harry pedig már nem akart mást, csak visszamenni a klubhelyiségükbe, és nem foglalkozni többé Malfoyal. Már nem érdekelte, hol köt ki végül a fiú. Ostoba volt és elvakult. Ugyan olyan, mint az apja.
*********************************************************
Nagyjából egy órával később, mikor beszámoltak mindenről barátaiknak, Hermione csak a fejét csóválta, Ron viszont kicsit csalódottnak tűnt. Talán azért, mert felmerült, hogy Malfoy mégsem végleges eltanácsolásban részesül. Harry magában elismerte, hogy Piton valóban mindent megpróbált, és ha ezek után kudarcot vall, akkor az már végkép nem az ő hibája.
- Draco nem élt a lehetőséggel eléggé, inkább felsőbbrendűségét hangoztatta, ahelyett, hogy gondolkodna – mondta halkan, a tűzbe bámulva.
- Nem semmi beszélgetés lehetett – bólintott Ron.
- Ne foglakozzunk többet vele – vette át a szót Ginny. Túlságosan felhúzta már magát az egészen. Most inkább arra vágyott, hogy Harryvel és a többiekkel legyen, vidáman eltöltve az idejüket. – Hermione, megszerveztél mindent délutánra?
A lány elvigyorodott.
- Persze.
Harry felnézett rájuk.
- Mi mindent? – hangjában gyanakvás volt.
Ginny könnyedén legyintett.
- Oh, tudod, a DS edzés. Megbeszéltük, hogy a nap folyamán mindenkinek szólunk, hogy készüljenek.
- Aha – reagált Harry nem túl meggyőzötten. Aztán megvonta a vállát, és inkább csak annyit kérdezett. – Hány órára szervezkedtetek?
A két lány összenevetett, majd Hermione azt mondta.
- Ötre, hogy sok mindenre legyen időnk.
Harry megcsóválta a fejét. Ez már félreérthetetlen célzás volt. De hogy mire, azt a kérdéses időpontig aligha tudhatja meg.
- Addig már nincs sok hátra. Felmegyek átöltözni – mondta, azzal felállt, és elindult a szobájuk felé. Szokatlan volt neki a másik lépcső használata, elvégre hat évig mégiscsak a fiúkhoz, és nem a lányokhoz járt fel.
A gondolat kétértelműségén aztán elvigyorodott, és nem is csodálkozott, mikor a háta mögött hallotta Ginny hangját.
- Megyek én is.
Mikor már fent voltak, Harry meglepődve látta, hogy szerelme az ő ládája elé pördül, miközben valami olyasmiről csacsog, hogy felvehetné azt a szép éjkék színű ingét, azzal a farmerral, ami annyira jól áll rajta. A fiú nem foglalkozott különösebben a témával, így csak megvonta a vállát. Ha Pitonhoz készülne, nyílván ellenkezne, hiszen úgy is elég megviselt lesz, de a DS-re nem volt szükség ilyesfajta óvintézkedésekre.
Közben Ginny is átöltözött, méghozzá úgy, hogy Harry egy ideig nem is volt hajlandó másfelé nézni, csak az előtte lévő lányra. Kedvesének feltűnt a csillogó zöld tekintet, így mosolyogva lépett végül oda a fiú elé.
Végignéztek egymáson. Harry megállapította, hogy Ginny eszméletlenül szép ebben az alakját kiemelő sötét színű nadrágban, és azt is látta, hogy mintha csak hozzá öltözött volna, a lányon is kék színű meglehetősen izgató kivágású hosszú ujjú felső volt, kissé kiszélesedő végződéssel.
- Nagyon szép vagy – jegyezte meg. – De mi van, ha valami igazán komoly feladattal látlak majd el titeket? Jól fogod magad ebben érezni mozgás közben?
Ginny csak sejtelmesen mosolygott.
- De még mennyire, hogy jól – csókolt bele a fiú nyakába, majd ismét a szemébe nézett, miközben Harry magához ölelte. – Igazam volt. Fantasztikusan nézel ki ebben a ruhában – simította végig a kezét kedvese mellkasán.
Harry elmosolyodott, és ráhajolt a lány szájára, aki azonnal viszonozta a csókot. Ginny önkéntelenül is a fekete tincsekbe túrt, míg ajkai közé engedte kedvese nyelvét. Harry még szorosabban húzta magához, ujjaival a lány felsője alá kíváncsiskodva, ezzel egy élvezetes sóhajt kiváltva belőle. Hosszan kényeztették egymást, mígnem kissé zihálva elváltak.
- Mennünk kell – mondta Harry.
- Máris sajnálom, hogy megszerveztem ezt az edzést – felelte Ginny csillogó szemekkel.
Harry elvigyorodott, és kézen fogva a lányt, levezette a klubhelyiségbe. Ron és Hermione már a fotelban ücsörögtek, ők is egészen szépen kiöltözve. Oké – gondolta magában a fekete hajú fiú – itt már bizony nem edzés lesz a dologban.
- Hűha – nézett végig az újonnan érkezőkön Hermione. – Gratulálok, Ginny. Ízlésesen, szépen kihangsúlyozva, hogy egy pár vagytok, mégis kihozva mindkettőtökből a legjobbat. Harry, borzasztóan jól nézel ki. Na persze amúgy is… - mondta még gyorsan, mire Ron a combjára csapott.
Harry felnevetett, Ginny pedig büszkén álldogált mellette.
- Na gyerünk – mondta a fiú. – Most már kíváncsi vagyok mit találtatok ki.
Nagyjából tíz perccel később már a Szükség szobája előtt álltak. Ginny lépett az ajtóhoz, hogy háromszor elsétáljon előtte, s mikor úgy gondolta, ez lesz a megfelelő beállítás, kinyitotta, és mind a négyen bementek.
Aztán Harry azon nyomban megtorpant, mikor a szokásos tömeg egy kellemes zenével áthatott, fényekben játszó, és igencsak buli hangulatot árasztó szobában fogadta.
- Meglepetés! – kiáltották a legtöbben, akik észre is vették, nem éppen a fejüket tömték valamiféle sütivel, amit ha jól látott, Dobby hurcolt körbe, most egyenes Harry felé tartva.
- Harry Potter uram – sipította a kis manó. – Dobby is gratulál uramnak, bár nem tudja pontosan, hogy mit vitt véghez, de azt mind tudjuk, hogy ezzel ismét nagy csatát nyert Tudjukkivel szemben.
Harry csak nézett.
- Öhm, köszönöm.
A házimanó boldogan mosolyogott, majd továbbállt. Ezután sokan léptek oda hozzá, nagyjából ugyan ezeket mondogatva.
- Rád is fért már egy kis lazítás, így hálás lehetsz Ginnyéknek – mondta Seamus megveregetve a vállát.
- Tudom, hogy ismét nagy dolgot tettél a világos oldal győzelméért – ért oda Neville is -, ezért megérdemled, hogy most téged ünnepeljünk. Nem zavar, ha nem árulod el, pontosan mit csinálsz. De szeretném, ha tudnád, hogy szívesen segítek neked bármiben, ha majd szükséged lesz rá.
- Igen, rám is számíthatsz! – kiáltott fel Ernie.
- Meg rám!
- Én is itt vagyok ám! – érkeztek a hangok.
- Látjuk – morogta valaki, mivel a lelkes üdvrivalgó kiverte a kezéből édességét.
Harry felnevetett.
- Észben fogom tartani. Köszönöm.
- Remekül nézel ki – lépett oda pár lány mosolyogva, alaposan végignézve a fiún, majd Ginny tekintetét látva gyorsan tovább is haladtak.
Harry vigyorgott, majd gyorsan komoly kifejezést erőltetett magára, ahogy szorosan megölelte a lányt, majd tettetett szigorral azt mondta.
- Ezért még elkaplak, Ginny – ígérte, hiszen jól esett neki ez az egész, de azért nem nagyon szerette az ilyen felhajtást.
Mire a lány huncutul, kihívóan a fülébe súgta.
- Megígéred?
Harry válaszul forrón megcsókolta, és Ginnynek ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy tudja, esten igen-igen jól fogja magát érezni.
- Lehet, hogy megszállottak vagyunk, de igazán gyakorolhatnánk is egy kicsit, ha már itt vagyunk – érkezett valahonnan Dean hangja. - Nagyon élvezem az órákat.
Harry nevetett.
- Biztos, hogy megszállottak vagytok. Az a sok idő, amit velem eltöltöttetek, látom volt rátok némi hatással.
A többiek felnevettek, majd miután leült a hangzavar, Harry intett egyet a pálcájával.
- Ám legyen – mondta kicsit huncutul vigyorogva.
Hermione ezt észrevéve azonnal megjegyezte.
- Jaj nekünk.
- Ugyan – legyintett Harry. – Mivel idáig is jól éreztük magunkat, arra gondoltam, hogy rendezhetnénk egy kis játékos párbajt. Amolyan mugli kidobót. Mit szólsz Dean? – nem véletlenül őt kérdezte. A szobatársa – eredetileg – minden sportot szeretett, ami származása miatt nem is meglepő.
A fiú elnevette magát, majd vidáman csillogó szemmel elővette a pálcáját.
- Még jó, hogy benne vagyok.
Sokan persze értetlenül néztek, mire Harry magyarázni kezdte a szabályokat.
- Jól van emberek. Csinálok mindjárt egy kis helyet. A dolog lényege a következő. Megadok olyan átkokat, amiket használni lehet a cél érdekében. Ezeknek a hatása csupán annyi, hogy akit eltaláltok vele, érezni fogja ezt, de nem okoz sérülést, és a pálcátok is a kezetekben marad. A játék kiesésre megy. Két csapatban felállunk egymással szemben, és pajzsokat valamint mindenféle félreugrást, lebukást bevetve igyekezzük elkerülni a másik csapat embereinek az átkait. Akit eltaláltak, az félreül, és nem avatkozhat többet az eseményekbe. Kiválóan gyakorolhatjuk ezzel a célzást, és a védekezésünk hatékonyságát – lépett arrébb, hogy pár bonyolult varázslattal kialakítsa a pályát.
- Garantáltan meg lesztek mozgatva – vigyorodott el Harry, miután végzett. – Nyílván a legügyesebbek maradnak utoljára, akiknek akár lehet az a jutalmuk, hogy következő alkalommal kitalálják az edzés után milyen hasonló dolgot csináljunk.
Dean csak vigyorgott.
- Ez fantasztikus lesz.
A többiek is nevetgélve húzták elő a pálcáikat, míg Harry két csapatra osztotta őket.
- Remek ötlet, Harry – mondták háztársai.
- Valóban szórakoztató, izgalmas, ugyanakkor mégis edzés – mondta Hermione is elgondolkodva. – Gyorsan kell majd védekeznünk, és mozognunk… - felnézett barátjára. – Játszva tanítani, igaz Harry?
A fiú mosolyogva vállat vont.
- Az a legjobb. Észre sem veszitek majd, mennyit fejlődtök, holott csak játszunk. Nem vérre megy, és élvezhetjük a társaságot. Közben a reflexeitek, reakcióidőtök javul.
A többiek bólintottak, majd izgatottan felállt egymással szemben a két csapat. Harry nem igazán csodálkozott rajta, mikor őt inkább bírónak osztották be, mondván, akik ellene játszanának, semmi esélyük nem lenne a győzelemre. Ő csak vigyorogva beállt középre a terem szélén, majd elindította a vidám párbajt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
