|
Harminckilencedik fejezet: Kihívás, egy-kettő
Harry kíváncsi volt, és valljuk be, egy kissé ideges is. Ahogy már a park füvét taposták, mellette pedig, Dumbledore és Piton haladtak, már volt ideje gondolkodni rajta, hogy miért is tartanak oda, ahova. Azon kívül ugyanis, hogy hova mennek, mást nem árultak el neki, azt is talán csak amiatt, mert valahogy mégis hoppanálnia kellett.
- A Minisztériumba készülünk, Harry – tájékoztatta az igazgató, amin nem kissé lepődött meg. – Ezért kérlek, koncentrálj majd arra az utcára, ahonnan egykor Mr. Weasleyvel mentetek a tárgyalásodra.
Harry nem értette. Minek kellene azok után, amit eddig Carameltől és Scrimgeourtól tapasztalt, így kiöltözve megjelennie előttük.
Legszívesebben sose látná őket többé. Csak úgy, ahogy Umbridge-ot se. Az eddigi tapasztalatai a Minisztériummal mondjuk úgy, hogy cseppet sem pozitívak.
- Uram, miért…? – kezdte, de Dumbledore mosolyogva félbeszakította.
- Oh, Harry, világossá válik majd a számodra, ha ott leszünk, de sajnos előre nem árulhatunk el konkrét információkat. Nem lenne túl hivatalos, és félünk, hogy esetleg emiatt nem fogadják majd el a teljesítményedet.
Miféle teljesítményét? – nézett fel Harry aggódva. Azon felül, hogy kikelt az ágyból Ginny mellől, nem készült semmire. Erre kiderült, hogy nem akárhova készülnek, és nyilván elvárnak tőle valamiféle… bizonyítást. Nagyon nem tetszett neki ez a nyomás.
- Perselus ragaszkodott hozzá, hogy helyben tájékoztassunk. Szerinte így jobban kitűnik majd a felkészültséged – folytatta az igazgató, a bájitalmesterre pillantva huncutul csillogó kék szemeivel.
Harry nem volt benne biztos, hogy ez jót jelent. Bár fényévekre voltak a korábbi kapcsolatuktól, sokszor még mindig bizonytalan volt, hogy mire számítson egy ilyen vérbeli mardekárostól, akit ráadásul Perselus Pitonnak hívtak.
Most, hogy már a birtok határában jártak, ismét a férfire pillantott.
A bájitalmester mintha… kicsit várakozásteljesnek tűnt volna, ami megerősítette korábbi elképzeléseit. De aztán a sötét szemek viszonozták a tekintetét, és a bennük lévő furcsa bizakodás, mely felé irányult, megnyugtatta.
Piton nem akar neki rosszat, csak elvár tőle valamit, és azt akarja, hogy bármi is vár rá, azt igazán, a legjobb képességei szerint oldja meg. Ebből pedig megértette, hogy akármire is készüljenek, azt ők kezdeményezték, nem a Minisztérium.
Nem nyugtalankodott hát tovább, elfogadta, hogy amint odaérnek, megtudja a titkot. Ráadásul Dumbledore lenne az utolsó, aki kiszolgáltatná őt a miniszter kénye kedvének.
- Jól van, Harry – szólalt meg Dumbledore. – Az említett utcában találkozunk.
A fiú bólintott, mire az igazgató eltűnt, aztán Piton intett neki, hogy most induljon ő, s így a férfi maradt utoljára a sorban.
*******************************************************
A Minisztériumban a hétvége ellenére is meglehetősen és meglepően nagy volt a nyüzsgés, bár a férfiak és nők megkülönböztető talárjainak tanúsága szerint, csupán néhány osztály lehetett most is szolgálatban.
Köztük az aurorokkal, akik olykor sietve távoztak, majd egy másik társuk dolgát végezve kissé fásultan érkezett vissza. Mikor Dumbledore-ékkal elindultak az ellenőrző asztal felé, éppen az aurorok egy nagyobb csapatuk hagyta el a fogadócsarnokot, egy határozott fellépésű varázslóval az élen, aki nyilván a parancsnokuk lehetett.
Harry komoran nézte őket. Voldemort sosem pihen, folyamatosan azon dolgozik, hogy rettegésben és készültségben tartsa az embereket.
Dumbledore nem nagyon vesztegette az idejét. Odabiccentett az őrvarázsló felé, s egész fellépése mutatta, hogy akármit is fog mondani, nem tűr ellentmondást a részéről. Még ha bejelenti, hogy éppen most foglalja el az intézményt, akkor sem. A minisztériumi dolgozó láthatóan nem is készült ilyesmire, s Harry észrevette, hogy Piton az orra alatt halványan mosolyog. Alighanem öreg barátja viselkedése miatt. Dumbledore azon emberek közé tartozott, aki bizony ha akart valamit, nagy valószínűséggel el is érte.
- Harry Potter, Perselus Piton és Albus Dumbledore, meghallgatás ügyében – mondta az igazgató. – Mr. Spinners, az aurorparancsnok, már vár minket.
Harry egy pillanatra megdermedt. Meghallgatás? Az aurorparancsnokkal?
Rendben, talán mégis aggódhat egy kicsit.
Az őrvarázsló csak leírta a bemondottakat, majd biccentett, hogy mehetnek. Dumbledore megindult, de nem a liftek felé, hanem egy oldalfolyosóra, amelyből rengeteg ajtó nyílt, néhány mögül furcsa zajok szűrődtek ki.
Harry követte két tanárát, egyre nagyobb idegességgel és türelmetlenséggel. Most már igazán mondhatnának valamit!
Aztán láthatóan megérkeztek. Dumbledore megállt egy, a jobbról nyíló ajtó mellett lévő íróasztalnál. Egy középkorú férfi ült mögötte, aki felnézett, majd felismerve az idős mágust, fel is állt.
- Üdvözlöm, igazgatóúr!
Dumbledore mosolygott.
- Mr. Robson. A fiatalembert – intett Harry felé, mire a férfi érdeklődve fordult oda, hogy megnézze magának a zavartan álló fiút, akinek külön időpontot kértek erre az alkalomra.
Persze azonnal felismerte a jellegzetes sebhelyről, kócos hajáról, zöld szeméről. Maga is ismerte Harry szüleit, és nagyra tartotta őket.
Így rámosolygott.
- Üdvözlöm, Mr. Potter – majd visszafordult Dumbledore felé, aki most türelmesen folytatta.
- … meghallgatásra, és vizsgáztatásra kísértük.
- Értem – biccentett a férfi, és visszaült a székére, hogy az előtte lévő űrlapra lejegyezze. – Felkészítői? – pillantott vissza fel az igazgatóra.
- Jómagam, és a jelenlévő Perselus Piton, a Roxfort professzora.
- A vizsgázó teljes neve? – bár látszott, hogy ezt a kérdést leginkább csak a formaságok miatt teszi fel.
- Harry James Potter – válaszolt még mindig Dumbledore, míg az említett csak kapkodta a fejét, és sápadtan nézett a „felkészítőire”, ahogy pillantása olykor-olykor követte Mr. Robson tollának mozgását, mikor a férfi éppen nem Dumbledore válaszaira várakozott, hanem szorgalmasan írt.
- Elvárási szint?
Az igazgató itt összenézett Pitonnal, majd tekintete Harryre siklott, míg a bájitalmester azt felelte.
- A legmagasabb.
Mr. Robson ezúttal nem írta le rögtön a választ, kétkedve és csodálkozva nézett a két professzorra.
- Biztosak benne?
Harry idegesen nézett Dumbledore-ra.
- Uram…
- Egészen biztos – felelte az igazgató.
A hivatalnok tekintete ekkor Harryre fordult, aki bosszúsan meredt az ősz mágusra, amiért figyelmen kívül hagyta iménti próbálkozását.
Mr. Robson alaposan szemügyre vette a fiút, így a zöld szemek kihívóan rásiklottak, és viszonozták a pillantást.
- Maguk tudják – szólt végül, és lejegyezte az elvárást. Ötös szint. – Születési idő, kora?
Dumbledore megadta a kért adatokat.
Mr. Robson megint felnézett.
- Ő lesz a legfiatalabb, ha sikerül neki. Főleg a legmagasabb képzettséggel.
Az igazgató mosolygott.
- Készen áll rá. Harrynek minden adottsága megvan, ha nem több is.
Az említett viszont most már igazán dühös volt. Ökölbe szorította a kezét, és készült, hogy ezúttal nagyobb hangerővel adja tudtukra, hogy még mindig fogalma sincs, mi az ördög folyik itt, ám mikor nyitotta a száját, Piton megérezve a kitörését, megfogta a karját, és kissé arrébb húzta.
- Harry, figyelj rám! – a zöld szemek az övéibe fúródtak. – Az igazgató úrral régóta terveztünk egy hasonló lépést. Szükséged van minderre, hogy se a Minisztérium, se a Nagyúr ne rángathasson majd kötélen. Mindaz, amit az utóbbi időben tanultál, ide vezetett el.
- De mért nem szóltak? Azt sem tudom, mire számítsak, ki az az ember, akihez beküldenek, vagy hogy mit jelent a meghallgatás. Egyáltalán miféle vizsga vagy próba ez? – szakadtak ki Harryből a kérdések és kételyek.
Mostanra Dumbledore is csatlakozott melléjük.
- Nyugodj meg, fiam – mosolygott rá Harryre. – Mindent tudsz, amire szükséged lesz. Felesleges lett volna, és az elterjedése miatt nem is tartottam túl bölcs lépésnek, ha előre értesítünk minderről. Perselusszal kidolgozott szisztéma szerint tanítottunk, így elhiheted, ha azt állítom, hogy nem fogsz semmilyen teljesíthetetlen feladattal találkozni.
Harry hogy kicsit lenyugodjon, mélyet sóhajtott. Egyelőre nem csillapodott túlságosan az ingerültsége, és vizsgadrukkja. Ez túl fontos lépés volt, ezt jól látta Piton és Dumbledore arcán.
- A Minisztériumot is csupán egy nappal ezelőtt értesítettem, és kértem időpontot a számodra, hogy a rosszakaróid ne tudjanak közbelépni. A Miniszter elé még nem jutott el a vizsgakérvényed, és amennyiben ma teljesíted a követelményeket, az aurorparancsnok pedig hitelesíti, már nem is lesz alkalma felülbírálni. Mr. Spinners régi ismerősöm, nem hajlik meg egyik akarat előtt sem, és ez a te esetedben döntő jelentőségű.
- Más szóval csakis arra kapsz értékelést és olyan eredménnyel, ahogy valóban sikerült megoldanod a feladatot, mindenféle érdek nélkül – folytatta Piton. – A Kiválasztottnak ez nagy ajándék – tette hozzá a férfi, de Harry ezúttal nem hallott ki a szavaiból gúnyt.
- Rendben – mondta halkan a fiú. – Tehát azért kellett így felöltöznöm, mert kérdéseket tesznek majd fel, akár egy mestervizsgán?
Dumbledore bólintott.
- Ez igazán helyes megfogalmazás. Az elméleti, más néven mágia ismereti meghallgatáson nem lehetünk bent veled, de a gyakorlati vizsgán bent leszünk.
Harry a szemben lévő falat bámulta.
- Még mindig nem értem, hogy engedhetik ezt a RAVASZ-ok letétele előtt.
- Oh, az nem feltétele egy ilyen képesítés megszerzésének – csillogott huncutul az igazgató szeme. - Egyszerűen csak nem alkottak erre vonatkozóan szabályt, hiszen nem felételezik, hogy ennyi idősen bárki képes lehet rá.
Harry erre azonnal felé fordult.
- Akkor honnan veszi, hogy én meg fogom tudni oldani? Uram, én tudom, hogy sok mindent tanítottak nekem, de…
- Harry – tette a kezét a vállára Dumbledore. – Te vagy a legtehetségesebb diákom, és mindig teljes erődet beleadtad, hogy fejlődj. Nem hagyhatjuk ki ezt az alkalmat, az okirat megszerzése után ugyanis már senki sem vitathatja rátermettségedet. A miniszternek meg lesz kötve a keze, az aurorokkal megegyező szinten fogsz állni ilyen fiatalon, a közvélemény bizakodni kezd, és még inkább melléd áll, az ötös elvárási szint pedig kivételes helyet biztosíthat a későbbiek során a számodra.
Harry sápadtan nézett rá.
- Nem lehetne inkább csak a hármassal kezdeni? – kérdezte bizonytalanul, mert mi tagadás, meg volt ijedve.
Dumbledore kedvesen elmosolyodott.
- Magad is meglepődsz majd rajta, milyen egyszerűen fogod teljesíteni az elvárási szintet.
- Igazgatóúr! – csendült közbe a hivatalnok hangja.
- Elnézést – szorította még meg Harry vállát az idős mágus, majd Pitonra pillantva visszament az asztalhoz Mr. Robson mellé.
Harry visszanézett Pitonra, aki látva a tekintetét, ismét beszélni kezdett.
- Nem szokásos vizsgakérdésekre kell számítanod, akkor ide sem hoztunk volna ilyen hirtelen, hiszen egyáltalán nem a bukás a célunk – mondta, mert látta, hogy ez nyugtalanítja a legjobban a fiút. – A mágia alaptételeire lesznek kíváncsiak. Miként, milyen módon hasznosítod, s ha elméletben egy adott feladat elé állítanak, hogyan oldanád meg a szituációt. Nincsen húszas, vagy tízes kérdés, és arra a jó válasz. Ez egy próba, hogy lássák, hogyan boldogulsz, milyen értelmezés szerint cselekszel, mennyire tudod a saját mágiádat az uralmad alatt tartani, és legfőképpen, hogy ismered-e a világunkat irányító erőket.
Harry most már bizakodóbban nézett rá, és eszébe ötlött, mi mindent tanítottak neki ezzel kapcsolatban az igazgatóval.
- Azt hiszem, értem, uram.
Piton bólintott.
- Biztos voltam benne, hogy így lesz. Használj okklumenciát, ha úgy véled, szükséges, mert olyasmire kérdeznek rá, amiről nem szeretnéd, ha tudnának, de ne hagyd, hogy észrevegyék. Ahogy az igazgatóúr mondta, Mr. Spinners azon kevesek egyike, akitől megfelelő bírálást várhatsz, így ne próbáld félrevezetni, és ne felejtsd, hogy ő maga is kiválóan ért a legilimenciához.
- Nem a Kiválasztottként fognak megítélni, de elkerülhetetlen, hogy rákérdezzenek a köztetek lévő kapcsolatra, és hogy miként kezeled, mit szűrsz le belőle. Hiszen ez a te esetedben szorosan összefügg a természetbeni mágiáddal.
Harry elgondolkodva nézett maga elé. Mégis miként válaszolhat egy ilyen kérdésre? Hogy sokszor veszélyesen közel van hozzá, hogy Voldemort irányítsa? Nem hitte, hogy ez nagyban hozzájárulna a sikeres vizsgaeredményéhez.
- Tehát ez a meghallgatás része – tekintett fel ismét a fekete szemekbe. – Mikor és mi várható a gyakorlatban?
Piton az igazgató felé nézett.
- Albus közbenjárásának hála, egy napon kerül sor mindkettőre. Természetesen kapsz majd alkalmas öltözéket, ezt a minisztérium szabja ki. Rendszerint hasonlóan vértezett, mint az aurorok talárja és munkaruhája, hiszen alaposan próbára fognak tenni. Az ötös szint kívánalmai magában foglalnak minden mágiával kapcsolatos törvényszerűséget, az elemi varázslatok, igézések, idézések, bűbájok, átkok, ártások, non-verbális, alanytól függően pálca nélküli varázslatok, alkalmazások bemutatását.
Harry erre nagyot nézett.
- Pálca nélküli? Én eddig úgy tudtam, hogy ez nagyon ritka.
- Te képes vagy rá – szólalt meg Piton. - És ők ezt tudni fogják, amint belépsz a terembe. A vizsgapályán nincsenek titkok. Minden képességedet alkalmaznod kell majd, ugyanis aszerint alakítják ki számodra a feladatokat.
A fiú hirtelen elővette a pálcáját, és elvégzett egy némító bűbájt, amelyről tudta, hogy a védelem nem mutathatja ki.
- Ez nem veszélyes? – kérdezte aztán Harry. – Úgy értem, ha Voldemort fülébe is eljut, mi mindenre vagyok képes, és csináltam itt végig… Ráadásul, rengeteg dolog van, amit maga tanított, és hasznát vett halálfalóként. Ez talán árulkodó lehet, önre nézve.
Piton halványan elmosolyodott.
- Nocsak, Harry, olykor erősen mutatod a mardekárosok ismertetőjegyeit. Meglepő, hogy még erre is gondoltál, és alapjában véve igazad is lenne. Itt jön azonban a használat kérdése. Fekete mágiát nem alkalmazhatsz odabent, viszont megtanítottam neked hogyan játszhatod ki, hogy csak maga az átok legyen sötét, ne az indíttatás. Te ebben különösen jó vagy.
- Emellett Albus Dumbledore beíratta magát, mint felkészítő. Gondolom, innentől nem kell magyaráznom – vonta fel a szemöldökét a bájitalmester.
Harry bólintott.
- Amennyiben mégis eljutna a hír Voldemortig, sokkal jobban érdekelné, hogy mire készített fel az igazgató, és nyílván minden ismeretemet neki tulajdonítaná.
- Pontosan – vizsgálta az arcát Piton. – Azonban, az ilyen iratokat a legnagyobb gonddal védik, hiszen óriási mészárlás lenne, ha az aurorok névsora is nyilvánosságra kerülne. Nem hinném, hogy tartanod kell az eshetőségtől.
Harry elhúzta a száját.
- Higgye el, ha valamit megtanultam életem során, az az, hogy a törvényszerűségek rám sosem alkalmazhatóak. Tartok ettől a vizsgától, és talán a következményeitől is – ismerte be.
Tanára komolyan nézett rá.
- Véleményem szerint, csak nyerhetsz mindezzel. Az igazgatóúr sosem sodorna veszélybe a döntésével. Látom, még nem érted, milyen lehetőségekhez juthatsz, kezedben egy ilyen bizonyítvánnyal. Arról nem is beszélve, hogy miután végeztél a Roxfortban, és nyilvánosságra kerül, a közvélemény azonnal elismeréssel áll majd az oldaladra.
- Mr. Robson – bökött fejével a hivatalnok felé – nem mondott ostobaságot. Ha sikerrel jársz, te leszel a legfiatalabb, aki bizonyítottan ilyen hatalommal és tudással bír.
Harry a fekete szemekbe nézett, és tekintete nagyon furcsa volt.
- És biztos, hogy jó lesz ez nekem?
Piton egy ideig hallgatott, és néhány hónappal ezelőtt még talán rá is mordult volna, hogy hagyja abba az állszenteskedést, de most komolyan vette minden kétségét, és elgondolkodott rajta.
- Muszáj, hogy melletted álljanak. Egymagad nem fogod tudni megvívni ezt a háborút – válaszolt végül csendesen. – És sajnálom, hogy ezt kell mondjam, és éppen én világosítalak fel róla, de Dumbledore-ra sem támaszkodhatsz mindig – jelent meg egy kis él a hangjában. - Előkészíti a számodra, hogy átvehesd a helyét. Téged fognak követni, amikor eljön az idő, és szembe szállunk a Nagyúrral. Onnantól nem marad más fegyvered, mint az eszed, erőd, és akaratod. Vezetőnek nem pusztán születni kell.
Harry hitetlenkedve nézett tanárára.
- Maga is tudja, hogy erre nem leszek képes.
Piton felhúzta a szemöldökét.
- Én azt tudom, hogy pár hónapja még abban sem bíztam, hogy képesek leszünk együtt a horcruxok nyomába indulni. Most viszont itt vagyunk, folyamatosan fejlődsz, és már csak egyetlen lélekdarab van hátra.
Ez persze nem volt igaz, hiszen a medálról még mindig nem sikerült megbizonyosodniuk, ráadásul Voldemortban volt az utolsó, legerősebb próba.
Már nyitotta a száját a válaszra, de ekkor Dumbledore szólította meg.
- Harry! Ha megbeszéltetek mindent, gyere, kérlek.
- Igen, uram – válaszolt a fiú kábán, és még utoljára Piton szemébe nézett. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet-e valóban a legjobb tudása szerint megfelelni ezen a próbán. Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy Dumbledore és Piton a legtöbbet várják tőle. Pontosabban azt, amiről úgy gondolják, hogy képes rá. Vajon mit szólnak majd barátai és Ginny, ha visszamennek, és beszámol nekik minderről? Ugyanakkor… valahol el kellett ismernie, hogy örülne, és büszke lenne, ha sikeresen megoldaná ezt. Bizonyítási vágy a két felkészítője, és önmaga felé. Ráadásul úgy megnézni a miniszter arcát, amikor majd megmutatják neki a teljesítményéről szóló dokumentumot.
Sóhajtott egyet, s miközben fordult vissza az ajtóhoz, még maga elé suttogta.
- Nem fog sikerülni.
Ekkor egy erőteljes kéz ragadta meg karját, és mikor visszanézett, Piton sötét tekintetével találta magát szemben. A férfi láthatóan elvesztette a türelmét. Sosem arról volt híres.
- Mindent alkalmaztál már a gyakorlatban, az érzékeid fejlettek, a mágiád már egészen a tiéd, és Merlin szerelmére, nagyobb varázserőd van, mint ebben a Minisztériumban bárkinek. Szedd össze magad! Mindent tökéletesen el tudsz végezni, amire szükséged lehet.
Harry csak nézett rá, némileg hökkenten.
- Igen, uram.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
