Harryt olyannyira meghökkentette Piton támogatása, hogy meg is feledkezett idegessége nagy részéről. Nagy levegőt vett, mielőtt belépett volna a mutatott ajtón, és hálásan fogadta Dumbledore támogató kezét a vállán.
A szoba kisebb volt, és barátságosabb, mint amire számított. Nyilvánvalóan nem félelmet és feszültséget akartak kelteni a vizsgázóban, hanem kényelmes, beszélgetésre alkalmas környezetet teremteni. Elvégre az igazi próbatétel maga a gyakorló, és annak hangulata alighanem éppen elég lesz. Ki tudja majd, mivel kell szembenéznie odabent.

Az egyik falon két nagy ablak kapott helyet, és a köztük húzódó üres falrészlet előtt helyeztek el egy hosszabb asztalt. E mögött ültek a bírák, három idős férfi személyében. Az asztal másik oldalán, velük szemben egyetlen fekete, szövettel bevont kényelmesnek tűnő szék volt kikészítve. A középen ülő, hosszú szakállú mágus félmosolyra húzta a száját, mikor észrevette a közeledő fiút.
- Üdvözlöm, Mr. Potter – intett az üres ülőalkalmatosság felé, jelezve, hogy már csak azt várják, hogy elfoglalja a helyét.

Harry végre észbe kapva gyorsan elindult a bizottság elé, és mielőtt leült volna, illedelmesen biccentett, és köszönt. Jól látszott, a három férfin, hogy nagy tapasztalat van a hátuk mögött. Megfontolt arccal mérték végig a fiút, ám nem tűntek barátságtalannak.
- A nevem Mr. Spinners, én elnökölök majd mindkét vizsgája alkalmával – mutatkozott be a középen ülő mágus. – A mellettem ülő két úr Mr. Wetmer – mutatott jobbra -, és Mr. Borton – biccentett a másik oldalra.

Harry állta a tekintetüket, mindegyikükkel farkasszemet nézve egy darabig. Nem tapasztalt semmiféle kísérletet a legilimentálásra, de még ehhez talán nagyon az elején jártak.
- Mint azt bizonyára tudja, ez egy meghallgatás – folytatta Mr. Spinners. Úgy tűnt, leginkább ő fogja levezetni az elbeszélgetést. – Nem tételeket kell számon tartania, viszont kíváncsiak leszünk rá, mennyire ismeri a mágia természetét – itt az előtte nemrég megjelenő papírra pillantott, és egy másodpercre mintha csodálkozva felhúzta volna a szemöldökét. – A dokumentum szerint ön a legmagasabb szintű megmérettetésre regisztrálta magát.

Két munkatársa erre megmozdult, és érdeklődve, ismét végigmérték a kissé aggodalmas Harryt. A fiú azt azért értékelte, hogy egyáltalán nem kezdték bámulni a sebhelyét, és bár bizonyára megvolt bennük a tudat, hogy Harry Potter ül velük szemben, nem úgy tűnt, hogy bármiféle megkülönböztetés várna rá.
Mr. Spinners is az arcába nézett.
- Igen uram – szólalt meg ekkor a fiú. – Az igazgatóúr és Piton professzor, a másik felkészítő tanárom szerint alkalmas vagyok a sikeres letételére.
- És maga hogy gondolja? – szólalt meg első ízben Mr. Wetmer.

Harry úgy döntött, ha nem tapasztal semmiféle rosszindulatot, a legjobb út az őszinteség.
- Aggódom. Úgy jöttem ide, hogy nem tudtam a vizsgáról, bár az utóbbi hónapokban rengeteget tanultam, ezért reménykedem is. Nem szeretnék csalódást okozni a professzoraimnak, és természetesen vonz a lehetőség, hogy megfeleljek egy ilyen nehéz elvárás során. Ezzel bizonyítanék magamnak, és tudnám, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítésem.
- Nos, a gondolkodásmódja kellemesen érett, így kétlem, hogy az elkövetkezendő percekben ne értenénk szót – bólintott vissza az idős mágus.

Harry elmosolyodott, és várta az első kérdést.
- Mindezek alapján tehát – rendezte el Mr. Spinners a pergameneket – teljes körű ismereteket várunk el. Albus és Piton professzor felkészítésével… be kell valljam, Mr. Potter, kíváncsivá tett – mondta a férfi, és éles, szürkés tekintete vesébe látóan járta körbe Harry arcát. – Lássuk akkor. Célszerű a pálcájával kezdenünk. Tudja, miként ítélik meg a társadalmunkban ennek az eszköznek a fontosságát, és hogy milyen törvényszerűségek igazak rá?
Harry egy pillanatig hallgatott, és azonnal Ollivander jutott az eszébe, mikor annak idején megvette nála Voldemort testvérpálcáját.

- Tudom, hogy sokan úgy tartják, a pálca választja a varázslót. Leginkább ez a mágikus rezgések miatt terjedt el. Minden fa, és eszköz, ami a magját alkotja maga is különleges, és erővel bír. Ezek együttese lép kapcsolatba a varázsló hatalmával, éppen ezért tökéletesen csak egyetlen pálca, a sajátja egészíti ki a mágiáját, felerősítve azt használata során. Vannak varázslatok, amire egyes pálcák alkalmasabbak, és ez már korán megmutathatja a tulajdonosa erősségét. Idézésekben, bűbájolásban, átváltoztatásban lesz-e eredményesebb – felelte aztán jól átgondolva.
Mr. Borton bólintott.
- Az öné miben segíti?

- Az érzelem alapú varázslatok az erősségeim, és az összetett, egy idejű használatuk. Ebben úgy gondolom, fontos szerepet játszik, hogy Dumbledore professzor főnixének tolla adja a pálcám mágikus magját.
- Ez figyelemre méltó képesség – jegyezte meg az imént kérdést feltevő idős férfi. – A főnixek önmagukban is erősek, és a lélekre nagy befolyással bírnak. Az előbb elmondottak alapján úgy látom, tökéletesen ki tudja használni ezeket az előnyöket. De tisztában van a veszélyeivel?
- A kiszámíthatatlanságára gondol? – kérdezte kissé bizonytalanul Harry.

Mr. Borton ismét biccentett.
- Vagyis, talán nem ez a jó szó rá – mondta ekkor Harry. – Minden pálcában és varázslóban megvan a lehetőség mindkét indíttatásra és cselekedetre, értem itt a világos és sötét mágiát. Még csak nem is a varázslat, vagy az ige a sötét, hanem a használója lelke, az okai, amiért alkalmazza. Ha elég közelről megvizsgáljuk, szinte bármely varázslattal ölhetünk, nem csupán a halálos átokkal. Mégis, ha valaki ártani akar, azt használja, mert egyetlen mozdulat, csak gyűlölni kell hozzá, és az sokak számára egyszerű. De a következménye, a lenyomata ott marad a lelkében. A szándék sötét árnyékként emlékezteti a vétkére – ahogy ezt mondta, akaratlanul is felrémlett előtte, hogyan nézhetett ki, mikor Voldemort elkészítette a horcruxokat.

A gyilkosság pillanatában a lelke széthullott, és minden alkalommal kiszakította magából az egyik darabját. Szörnyű módja ez az öncsonkításnak. Egy pillanatra megborzongott, ami nem kerülte el a vizsgáztatói figyelmét. Jóváhagyólag bólintottak, jelezve, hogy láthatóan a fiú megértette a mágia egyik legfontosabb alapelemét. Ahogy ember sem születik eredendően gonosznak, úgy a mágia sem lehet csupán fehér vagy fekete.
- Úgy tűnik, sokat gondolkodott már a kérdésen – szólalt meg ismét Mr. Spinners.
- Mint tudják, az életem nem egyszerű, és egy olyan ellenféllel állok szemben, akit nehéz elérni, de számomra egyre könnyebb kiismerni. Minél többet látok, érzek, tapasztalok, annál jobban értem, hogy mivé lehet az ember, ha enged a hatalom csábításának és beteges hajszolásának.

- Ön szerint hibás, ha valamely varázslónak szokatlan ereje van? – kérdezte kíváncsian Mr. Wetmer, akin látszott, hogy különösen érdekli Harry erre adott válasza.
- Nem – rázta meg a fejét a fiú. – Önmagában nem az árt, ha valaki nagyobb hatalommal bír. Dumbledore professzort sosem nevezném rossznak, vagy sötétnek, ugyanakkor senkinek sincs pusztán jó oldala. A döntés az, amit minden alkalommal meghozunk, bármekkora erőnk legyen, és mindenféle ráhatással szemben is védünk akár. Az, merre indulunk, mit miért, és hogyan teszünk, mi a helyes, és helytelen. Hibás döntést hozhatunk, de az nem feltétlen sodor sötétségbe, függetlenül a képességeitől. Bizonyára tudják, hogy másodéves koromban kiderült, hogy párszaszájú vagyok.

A férfiak bólintottak, és érdekes mód élvezték a beszélgetést.
- Azonnal sötét varázslónak bélyegeztek – folytatta Harry -, lévén ez a képesség ezredek óta így maradt meg az emberekben, noha magam sem voltam vele tisztában, hogy egyáltalán létezik, és hogy mit kezdhetnék vele. Azon kívül, hogy értem a kígyókat, kétlem, hogy bármi másra használhatnám, főleg nem ártó szándékkal, mégis gyanakvóan fogadták ezt a fejleményt az iskolában. Azóta természetesen megtanulták, hogy ez sem feltétlen gonoszság, de a mai napig megborzonganak még a legjobb barátiam is, ha hallják, hogy így beszélek – vont vállat Harry.
- Ön szerint, ez miért van így?

- Tisztában vagyok vele, hogy Voldemort is párszaszájú – örömmel fogadta, hogy a vizsgáztatói nem remegtek meg a sötét mágus nevének említésére -, sajnos volt benne részem, miként használja, és az ő kezében valóban sötét hatalom. Ahogy a sárkányokat a pusztítással, a főnixeket az újjászületéssel és lélekgyógyítással, úgy a kígyónyelvet a gonoszsággal azonosították. A hagyományokat nehéz levetkőzni, ki kell érte állni, és bebizonyítani, hogy nem feltétlen igaz minden esetben a megszokott értelmezés.
- Ezek szerint az uralma alatt tudja tartani valamennyi képességét – döntötte egy kissé oldalra a fejét Mr. Spinners.

- Úgy gondolom, igen – bólintott Harry. – Korábban sok problémám volt a hirtelen természetemmel és meggondolatlanságommal, amely hibámért súlyos árat fizettem – gondolt szomorúan a Siriusszal történtekre. - Sokszor az élet a legjobb tanítómester, és mutatja meg a helyes utat, ha mi magunk nem találjuk. Azóta jobban odafigyelek, ahogy nőtt a hatalmam, és mind jobban fejlesztettem a képességeimet, rájöttem, hogy nem engedhetem meg magamnak a forrófejűséget, mert felelősséggel jár. Annál is inkább, hogy általában nagyon is észnél kell lennem, ha életben akarok maradni. Voldemort ritkán pihen, ha a megölésem a cél. – Meghallgatói értőn bólintottak.
- Mit tapasztalt a tanulmányai során, hogyan lehet a legeredményesebben kihasználni valamennyi képességünket? – érkezett a következő kérdés.

Harry egy kicsit elgondolkodott, aztán csak ennyit mondott.
- Ismerd meg önmagad, fogadj el mindent, ami te vagy, és ne hagyd, hogy befolyásoljanak.
Mr. Spinners elmosolyodott.
- Igazán ügyes összefoglaló. Kifejtené bővebben?
- Nem fogjuk tudni a mágia által nyújtott lehetőségeket kihasználni, ha nem fogadjuk el, hogy mindez egészen hozzánk tartozik, és a részünk. Ha gyűlölném magamban a párszaszót, nem fogadhatnám el azt a részemet, és talán valóban gonosznak tartanám, pusztán azért esetleg, mert Voldemort is képes rá. Holott ezzel a képességgel sikerült megmentenem egy nagyon kedves barátom életét. Mint korábban említettem, csak az a fontos, hogy mire használjuk az erőnket.

- Tudja, miként robbant ki a jelenleg is dúló háború, és Voldemort – ejtette ki Spinners is a nevet – hogy szerzett magának ekkora befolyást?
Harry megmozdult a székében. Nehezen tudna igazán pontos indokot mondani anélkül, hogy megemlítené, mi mindent is tud a sötét nagyúr múltjáról és indíttatásáról.
- A hamis igék sok embert befolyásoltak, és a hatalom, ha nekünk nincs belőle elég, vonzó lehet. Voldemort mindig is tudta, miként kell beszélni, kinek mit ajánlani, és elképesztő ereje révén sokak szemében követendő példává lépett elő. Azzal már senki sem törődött, hogy mi is irányítja valójában, hogy mennyire emészti a gyűlölet és megvetés azok iránt, akik szerinte kevesebbek nála.

- Ennyi lenne? – kérdezte Mr. Wetmer.
- Sosem csak ennyi – felelte Harry komolyan és halkan. – Hagytuk, hogy így legyen. Korábban kellett volna lépni, nem elfogadni a hatalmát, hanem tenni ellene. Voldemort mostanra megfélemlíti az embereket, és csak nagyon kevesen szállnak vele szembe. Mostanra óriási jártassága van a fekete mágiában, megismert mindent a témában, és ezáltal veszélyes, mert olyan ismeretek birtokában van, amiben én például sosem leszek. Félnék elmerülni abban, amiben ő járt.
- Nem vonzza? – kérdezett rá nyíltan Mr. Borton.

- Vonz? Taszít – jelentette ki Harry teljes meggyőződéssel. – Olyan mélységekbe, sötétségbe, gyűlöletbe merülni borzasztó veszélyes, mert talán sosincs visszaút. Eltorzul az ember… olyan lennék, amilyen nem akarok – rázta a fejét a fiú, zöld szemei furcsa fénnyel égtek. – Jártam az elméjében, és ő is járt az enyémben. Éreztek már tiszta gyűlöletet, keserűséget, bosszút, megvetést, és elviselhetetlen fájdalmat? Ilyen, ha Voldemort magával húz. Nincs benne… egy cseppnyi jó érzés, ő már maga a gonosz, ezt tette saját magával. Gondolja – nézett bele Mr. Borton kissé elképedt tekintetébe -, hogy erre vágynék?

- Akkor hogy próbál szembe szállni? Pontosan milyen kapcsolat van maguk között? – kérdezte Mr. Wetmer. Mostanra láthatóan mindhárom férfi egészen belemerült a beszélgetésbe.
- Mi vagyunk az érem két oldala – felelte rövid hallgatás után Harry. – Ő a sötétség. Beteríti a világot, félelmet kelt, és hatalmat akar mindenki felett. Én vagyok… a tenni akarás, az élet képviselője, a fény és… Dumbledore szerint a szeretet. Az egyetlen érzés, amit Voldemort sosem értett. Ő az a gonosz, aki olyan változást hozna, amit senki sem szeretne, én az akarok lenni, aki helyreállítja a békét, és ezért mindent megtenne. Tudom, ez így most – nézett fel gondolataiból egy kicsit elpirulva Harry – nagyon költői, de…

- Nem – rázta meg a fejét Mr. Spinners. – Nagyon is értjük, Mr. Potter. Kiválóan felvezette a lényeget, és meglepő, hogy ennyi idősen ilyen mélyen képes eltöprengeni a hiba valódi okairól. Értem már, hogy a hírnevén túl, Albus miért magát választotta.
Harry zavartan biccentett, majd mielőtt bármit is mondhatott volna, már fordult is a tekintete ismét Mr. Borton felé.
- Sosem… félt? – kérdezte a férfi.
Harry kis mosollyal vállat vont.

- Hogyne félnék. Tisztában vagyok vele, mennyivel nagyobb a tapasztalata, és pont elég alkalommal álltam vele szemben ahhoz, hogy lássam, mire képes. Éppen ezért leszek minden erőmmel ellene.
Az idős mágusok összenéztek.
- Nézzék, ez egyáltalán nem ellentétes – folytatta Harry. – Megvan a lehetőségem, hogy tegyek valamit. A szüleim is ezt tették, és a barátaik, mellettem is itt állnak a szeretteim, és nem fogom nézni a pusztítást, ahelyett, hogy védem azt, ami fontos a számomra. Bár gondolkodom, többnyire az érzelmeim vezérelnek, ezért élek még.

Itt megrázta egy kicsit a fejét.
- Úgy érzem ez a lényeg. Ezért vagyok képes minden fontos és magas szintű érzelem alapú varázslatra, innen ered a tenni akarás, a segítségnyújtás, és ezért leszek mindig több, mint Voldemort, bármennyire is féljenek tőle. Tudják… valójában ő is fél. Az ismeretlentől, a haláltól, a sötéttől. Mégis oda menekül, mert ott azt hiszik az emberek, hogy elérhetetlen, elpusztíthatatlan. Pedig csak egy senki, aki retteg tőle, hogy egyszer jön majd valaki, és elveszi a hatalmát pusztán azzal, hogy megöli. Hiába a rengeteg év tanulás, az akár démonokkal kötött szövetség, mert a legfontosabb dolog hiányzik belőle… - Harry itt elakadt, mert rájött, hogy borzasztóan beleélte magát a magyarázatba és levezetésekbe, és talán most csinált hülyét magából.

Felnézett és szemei zöldje kissé vibrált az érzelmektől.
- Sajnálom.
- Én nem – felelte komolyan Mr. Spinners. – Kivételes fiatalember maga, Mr. Potter. Ezért is hiszem el, hogy a végén ön kerül majd ki győztesen.
Harry pislogott, a másik két vizsgáztató pedig, bólogatott az iménti szavakra.
- Mit gondol, a világunkat irányító, meghatározó erők merre hajlanak? – dőlt egy kissé előrébb Mr. Wetmer.

Harryt meghökkentette a kérdés, s rövid időre kibámult az asztalt keretező ablakok egyikén.
- Úgy gondolom, szükség van az egyensúlyra, és a minket körbehálózó mágia ezt tudja – nézett vissza. – Míg itt van Voldemort, ekkora hatalommal, a világos oldalon vele szemben helyet foglal Dumbledore professzor, mintegy kiegyenlítve, és kordában tartva. Nagy erővel bíró mágusok mindig voltak, a kérdés, hogy melyik úton indultak el, és hogy később ki állta az útjukat. Nem hiszem, hogyha létre jön egy ilyen gonosz, sosem lesz valaki, aki szembefordulhat vele, csupán fel kell állnia, és vállalnia ezt. És biztos van olyan hatalom, ami az egyiket, míg egy másik erő a másikat támogatja. Egyszerűen csak… nem szabad ölbe tett kézzel ülni, és folyton csak várni, hogy mi fog történni, mert akkor a következő sötét úr, valóban átveszi majd a világunk irányítását.

Mr. Spinners elégedetten bólintott.
- Nincsen rossz jó nélkül, és fordítva – mondta maga elé. – A természetbeni mágiával hogy áll, Mr. Potter?
- Elboldogulok velük, Uram. Először nehéz volt az uralmam alá vonnom az elemeket, kihasználni a mágiám nyújtotta valamennyi lehetőséget, de ez leginkább abból adódott, hogy nem voltam még képes kellően koncentrálni. Aztán ráéreztem a rezgésekre, a természet hatalmára, ami a legősibb mágia. – Itt elmosolyodott. – A bűbájtan tanárom szerint túlzottan is barátságot kötöttem velük.

- Ezt hogy érti? – érdeklődött szintén mosolyra húzva a száját Mr. Wetmer.
- Általában meghatározó erősséggel alkalmazom őket – felelte Harry. - A szél nagyobb energiával tombol, a tűz jobban eluralkodik és lángol, de… nem kerekednek rajtam felül, csupán… - elbizonytalanodott egy kicsit. – Mintha kihasználnák, hogy a mágiám által lehetőségük van rá, és nem kell kisebb erősséggel előhívnom őket.
- Ez érthető, Mr. Potter. Ön táplálja és irányítja az elemeket, de ha ennyire természetes magánál, nem árt óvatosnak lennie.

- Magam is így gondolom – bólintott Harry. – Az utóbbi időben rengeteg kombináló varázslatot tanultam meg. Ezekkel ötvözve csillapíthatom az erejüket.
- Ó igen – tűnődött el Mr. Borton. – Ez igazán remek megközelítés. Azt kell mondjam, Mr. Potter, az oktatói kiváló munkát végeztek, és fiatal kora ellenére, remekül megértette a világunk működését. Különösen örömmel fogadtam az ellenségünkkel kapcsolatos gondolatai megosztását. Bevallom, aggódtam ön miatt. De már belátom, hogy felesleges volt.
- Ezt… nagyon köszönöm, uram – nézett a szemébe Harry. Bár a megjegyzés kétértelmű volt, hiszen aggódhatott amiatt, hogy egy üresfejű, hataloméhes valaki, aki ugyan arra az útra lép majd, mint Voldemort, de amiatt is, hogy nem elég erős ahhoz, hogy életben maradjon az ő helyzetében.

Mr. Wetmer is biccentett neki, míg Mr. Spinners a meghallgatás vezetőjeként jól láthatóan értékelést íratott egy megbűvölt pennával az előtte lévő pergamenekre. Harry némán várt, aztán pár perc múlva az idős férfi felnézett rá.
- Semmi akadálya, hogy áttérjünk a vizsgája második felére, és bebizonyítsa a gyakorlati rátermettségét is. Öröm volt önnel szót váltani, Mr. Potter – mosolyodott el barátságosan.
Harry viszonozta a gesztust. Dumbledore nem tévedett a férfivel kapcsolatban. Előítélet nélkül hallgatták meg, és láthatóan sem az a bolond miniszter, sem Voldemort nem befolyásolta.

Ezért hát ezt mondta.
- Azt hiszem, főleg, hogy rólam volt szó, én nagyobb köszönettel tartozom a pártatlan, valóban értékes kérdésekért, Mr. Spinners.
Az öregek nagyon is értőn biccentettek. Aztán Mr. Spinners korát meghazudtolóan fürgén felállt a székéből.
- Összetett értékelést kap majd, így ezeket az iratokat tovább visszük a gyakorló terembe. Minden instrukcióval ellátjuk, és a mostaninál kényelmesebb öltözettel is. Kérem, kövessen!

Harry elköszönt a másik két férfitól, akik tekintete elidőzött rajta, míg Mr. Spinners nyomában tovább haladt a mögötte bezáródó ajtón, ami egy kisebb, várakozó szobaszerűségbe vezetett. Ebből két ajtó nyílt. Az egyik egy irodába, a másik egy hatalmasnak mondható terembe.
- Miután átöltözött, és átlépi azt a küszöböt, minden képességével tisztában leszünk, amelyeket ki kell használni odabent, ugyanis valamennyi próbára lesz téve – mondta elöljáróban Mr. Spinners.
Harry bólintott. Igen, erre már Piton is figyelmeztette.