|
Negyvenkettedik fejezet: Nyugalom – most még
A visszaút az iskolába valahogy sokkal könnyebbnek és gyorsabbnak bizonyult. Vagy csak jobban várta, mivel kifejezetten kimerültnek érezte magát. Akár a kisgyerek, aki míg oda nem értek a kérdéses helyre, izgatottan kérdezgeti, ott vagyunk már? Mert hosszúnak érzi a távot. Hazafelé pedig szinte már észre sem veszi, mert már élményekkel, impulzusokkal teli, és csupán pihenni szeretne, és a megszokott környezetben lenni. Mindenhol jól, de a legjobb otthon, a barátai és szerelme körében.
A Roxfortba lépve tanárai nem bocsátották el rögtön Harryt, Piton még magához hívta, és ellátta pár bájitallal, mondván, ezeknek biztosan jobban örül tőle, mint hogy fel kelljen mennie a gyengélkedőbe, és Madam Pomfrey szakavatott, ámde túlbuzgó és idegre mászó kezei közé kerüljön. Harry vigyorogva hallgatta ezt a kifejtést, azt ugyanis már korábban észrevette, hogy a bájitaltanárával hasonlóan vélekednek a gyengélkedőn eltöltött időről, és mindarról, ami ott vár rájuk.
Dumbledore mindeközben csak csendesen nézegette őket, és mosolygott a szeme, habár jól láthatóan mélyen a gondolataiba merült, valamilyen a másik kettő számára ismeretlen vidékre. Mikor aztán Piton is késznek, és ellátottnak ítélte, indulhatott vissza a Griffendél toronyba, kezében szorongatva a képzését bizonyító okiratot.
Mielőtt elfordult volna, még megszólította az igazgatót.
- Uram, mit csináljak ezzel? – emelte meg a kezét, benne a pergamennel. – Úgy értem, nyilván nem fogom kikiáltani, hogy miért voltam távol, de gondolom a barátaimmal, megoszthatom a hírt.
Dumbledore mosolyogva nézett rá.
- Ez nem titok, Harry. Eleve kétlem, hogy nem fog kiszivárogni a Minisztériumból a vizsgád híre, és huzamosabb ideig megőriznék annak feltételeit és kimenetelét a zártkörű hivatalnoki láncban. Attól tartok, ennél azért nagyobb a hírneved, és jóval többen érdeklődnek a körülötted zajló történések iránt. Természetesen Scrimgeour nem fog neki örülni – csillantak meg huncutul a szemei a félhold alakú szemüvege mögött – ahogy Tom sem, de neked csupa előnyöd származik majd belőle. És ez az egyetlen, ami számít – mondta, ezúttal komoly hangon. – Éppen ezért, annak árulod el, akinek akarod.
- De óvatosan a gyengeségeid és erősségeid megemlítésével – tette hozzá Piton, fekete szemeivel a kissé távolabb álló fiúra figyelve. – Amit nem tudnak, nem áll módjukban felhasználni ellened, és ostobaság lenne mindenkiben megbíznod még a hírhedt önképző körödön belül is. Emellett nem csak tisztelőid, de irigyeid is lesznek, amiből előbb-utóbb ellenségek születnek. Tehát…
- Lankadatlan éberség – fejezte be helyette Harry, mire a bájitalmester ajkai megrándultak, de aztán csak rábólintott. – Értem, uram, és köszönöm a felkészítést. – Azzal biccentett két tanárának, és az ajtó felé indult.
- És Mr. Potter! – szólt utána Piton, mire a fiú hátranézett. – Értesítsen majd a következő szakkör időpontjáról.
Harry felvont szemöldökkel, kissé gyanakvóan méregette tanára arcát.
- Miért?
A keskeny ajkak gúnyos mosolyra húzódtak.
- Ó, arra majd időben rá fogsz jönni.
Mintha ez a válasz egy kicsit is megnyugtatta volna Harryt.
*****************************************************
Harry belépve a portrélyukon már tudta, hogy első körben semmi kedve válaszolgatni a kérdésekre háztársaitól, akiknek feltűnt a távolléte és elegáns öltözéke. Leginkább barátai és szerelme társaságára vágyott, azon felül is az ágyára, és egy kis gondolkodásra, hogy miként is legyen tovább.
Valahol hasznosnak, ugyanakkor kicsit veszélyesnek tartotta a mai nap eredményeit. Még mindig nem bízott benne igazán, hogy Dumbledore-nak igaza lesz, és a bizonyításai révén követni fogják őt az emberek. A Minisztérium a hatalom, azzal szemben pedig Voldemort, akitől a világos oldal, míg él, rettegni fog.
Ő pedig csak egyetlen ember, egy fiatal férfi, aki leginkább az életben maradásáért, és szeretteiért küzdött. Egy egész ellenállást vezetni azonban egészen más feladat. Mégis tudta, hogy ezt várják majd tőle. Látta Dumbledore szemét, a csillogást benne, a terveket. Harry a mostani végzettségével kikerül a képzési mókuskerékből, nincs rá szüksége, hogy bekerüljön az auror programba. Egyenrangú fékén kezelhetik a vezető beosztású sötét varázsló vadászokkal. Amennyire könnyebbé vált, ugyan annyira meg is nehezült az élete. Sejtette, hogy nem megy majd minden ilyen egyszerűen, és fiatal kora miatt lesznek, akik nem fogadják majd el.
Mindezen felül azonban, fontos döntésre jutott. És úgy gondolta, hogy az egyetlen hely, ahol ezt nyilvánosságra hozhatja, a DS összejövetel. Természetesen nem veszítette szem elől Piton intelmeit, de ezen tervei nem is tartoznak az említett, saját életét veszélyeztető kategóriába. Pontosabban nem az árulás által nyújtottba, mivel a háborúban semmi sem életbiztosítás, kiváltképp az, ha az ember nem pusztán a minisztérium által elfogadott úton kíván járni, hanem inkább egy bizonyos főnix énekét követné. Amire immár nem látott semmilyen akadályt.
Lelkesen köszöntötték a klubhelyiségben, láthatóan remek hangulat uralkodott, bizonyára az év végének közeledte adhatta a lendületet, még ha a vizsgák réme is helyet foglalt valahol mélyebben, a lelkiismeretesebb diákok lelkében. Nem is akarta tudni, milyen lesz Hermione a RAVASZ előtt. Már eddig is sokszor az idegeikre mászott. Meg… tulajdonképpen Harrynek most nem is maradt miért izgulnia. Persze le kell tennie a vizsgáit neki is, hiszen iskolai követelmény, de ezen felül, nem rémisztette a kimenetele. Lenézett a kezében tartott bizonyítványra, és egy pillanatra nyugtalanító gondolat fészkelte magát az agyába. Mit szólnak majd hozzá a barátai?
Ronnak legalább volt eddig kinek panaszkodnia, és kivel együtt szenvednie, de most… Hermionének meg talán rosszul esik majd, hiszen ő rengeteget tanul, Harry meg…
De aztán megrázta a fejét, és megnyugtatóan mosolyogva lépett oda barátaihoz, akik már várták, érezhető kíváncsisággal és aggodalommal.
Ginny máris mellette volt, és alaposan végignézett rajta.
- Fáradt vagy – mondta halkan. – Azt hiszem, lesz mit mesélned.
- Jók a megérzéseid, kicsim – húzta magához Harry a lányt.
Aztán Ronékra nézett.
- Nincs kedvem a zsivajhoz, és a részleteket nem is mesélném el másnak. Felmehetnénk a Ginnyvel közös szobánkba? Ott garantáltan nem lesz rajtunk kívül más.
- Persze – bólintott rá azonnal Hermione, és ők is felálltak szerelmével együtt.
Miután mindnyájan a hálóban voltak, Hermione látva Harry ajtóra vetett jelzésként szolgáló pillantását, előhúzta pálcáját, és hangszigetelte azt. Addig a fiú fáradt sóhajjal az egyik ágyra mászott, és hátát a falnak vetve nézett barátaira.
Ginny mellé telepedett, Ron és Hermione pedig a szemben lévő ágyon foglaltak helyet. Mikor megvoltak, Harry mosolyogva emelte a kezét, és a benne lévő összetekert pergament a barna hajú lány felé dobta.
- Hermione – biccentett, hogy nyugodtan nyissa szét, és nézze meg mi az. – Ezért voltam távol.
A két Weasley kíváncsian pislogtak Hermionéra, aki mikor meglátta a dokumentum szövegét értékelését és eredményszintjét, csak meredten nézte egy ideig, mígnem döbbenten felemelte a tekintetét, és Harryre bámult.
- Ezt hogy csináltad? – nyögte.
Harry elgondolkodva kutatta a lány arcát, hogy a hitetlenkedő döbbeneten kívül miként is értékelhette a megtudtakat, ám egyelőre elvonta a figyelmét másik két társuk.
- Mégis mi az? – dőlt oda barátnőjéhez Ron.
- Harry? – bökte meg Ginny is a mellette ülő fiút.
- Nos – kezdte Harry, mikor látta, hogy Hermione is a válaszára vár, míg Ron arca hasonló elképedést kezd mutatni, ahogy haladt az olvasásban a barna lány kezében változatlanul tartott pergamenen. – Mint kiderült, Piton és Dumbledore edzései a nyilvánvalón kívül egészen más célokat is szolgáltak. Egyenesen a Minisztériumba vittek, ahol egy bizottság előtt kellett elméleti és gyakorlati vizsgát tennem, méghozzá az ötös szintű mesterfokozat elvárásával.
Ginny szemei elkerekedtek, ahogy hallgatta szerelmét.
- Hogy micsoda? – nyögte, majd bátyjára pillantott, hogy összenézzenek, és Ron jóváhagyólag bólintson, hogy bizony valóban ezt olvasta, aztán vissza Harryre – De hát az az „egyszerű” aurori szint felett van.
Harry fáradt mosollyal bólintott, majd belefogott, hogy elmesélje mi minden is történt vele aznap. Hermione egyre izgatottabban dőlt előrébb, és látszott, hogy minden apró részletet alaposan megjegyez magának, habár azt megállta, hogy ne kérdezzen közbe. Ron olykor felnyögött, különösen a kút említésénél, ahol ők is úgymond emlékképként barátjukra támadtak. A kígyókon nem lepődtek meg barátai, annál inkább a vízzel teli szoba és a rengetek szellemalak említésekor. Harry elmagyarázta nekik, hogy milyen meglátásokra jutott ezzel kapcsolatban, bár Ginny arcán látta, hogy néha igencsak késztetést érzett rá, hogy elrohanjon az igazgatóhoz, és beolvasson neki, hogy ne az ő szerelmét használja a játékaira, folyton veszélybe sodorva.
- Ez baromi életveszélyesnek hangzott – jegyezte meg Ron, mikor Harry a beszámoló végére ért. – Mi van, ha nem jössz rá a megoldásokra?
Harry vállat vont.
- Mr. Spinners azt mondta, hogy a személye sérülésre figyelnek, és kimentik a vizsgáztatót. Bár gondolom az egyenlő a bukással, vagy legalábbis a választott szintnél egyel alacsonyabb elérésével. Abban a teremben valóban nincs titok. Minden egyes képességedet alaposan ki kell játszanod, hogy tovább tudj lépni.
- Az elméleti vizsgán tehát leginkább magát a mágiát és magadat kell ismerned? A lehetőségeidet? – kérdezte Hermione érdeklődve.
- Igen – bólintott Harry, és már kezdte sejteni, mi jár a lány fejében. – Ésszerűség, jó meglátások, és őszinteség kell hozzá. Nem kérdeznek lehetetlen tételeket, és oldalak felsorolását sem a könyvekből. Itt a boldogulásról szólt minden, a megfelelő felkészültségről, tájékozottságról. Hiszen hallottad, az imént mondtam el, milyen kérdéseket is kaptam.
- Hm… igen, megjegyeztem őket – hajtotta le a fejét Hermione elgondolkodva.
Harry felhúzta az egyik lábát, és komoly hangon szólat meg.
- Képes vagy rá te is – Hermione azonnal ráemelte a tekintetét -, erre a részére mindenképp. Látom, hogy szeretnéd megpróbálni. Nálam sokkal inkább ismered a mágiaágakat, mugli születésű ellenére jóval több szokását átlátod a varázslótársadalomnak, mint néhány aranyvérű. De őszinte leszek Hermione, a gyakorlati részéhez nagyobb felkészültség szükséges, mint amit a DS-ben nyújtani tudok. Rá kell jönnöd minden benned rejlő lehetőségre, képességre, és azokat megtanulni alkalmazni is. Mert ha oda bekerülsz, a legteljesebb próbákkal tesztelik majd őket.
- Nem biztos, hogy nem állok készen – csillogtak eltökélten a barna szemek. – Nem vagyok annyi mindenre képes, mint te. Kétlem, hogy még lenne mit megismernem magamban, így nem is állok majd annyi akadállyal szemben, mint amiket te tapasztaltál ma.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte Harry enyhén félredöntött fejjel. – Ha nincs másodikban a párbajszakkör, fogalmam sem lenne róla, hogy párszaszájú vagyok.
- Nos, az biztos hogy ő nem az – szólt közbe Ron.
- Fogd be – szólt rá Ginny. – Most egyáltalán nem az a lényeg.
- Mire gondolsz pontosan? – vonta fel a szemöldökét Hermione.
Harry zöld tekintet végigsöpört rajta.
- Tizenhét vagy, Hermione. Erős, és mindig tanulsz valami újat, de te is tudod, hogy ha akarod, és összpontosítasz, képes lehetsz a legteljesebb non-verbális igékre, sőt, talán egyszerűbb pálca nélküli varázslatra is. Szerintem időt kéne még hagynod magadnak. Önszántamból bizony én sem mentem volna el. És ne felejtsd el, hogy a két igen hatalmas mágus készített fel.
Hermione azonban láthatóan leragadt valahol, meg kissé elpirulva, csodálkozva meredt barátjára.
- Mi van? – kérdezte Harry tanácstalanul.
- Komolyan úgy hiszed, hogy vagyok elég jó ahhoz, hogy képes legyek akár pálca nélkül is varázsolni, mint te?
Most Harryn volt a csodálkozás sora.
- Mért ne lennél? Hermione, te vagy a legtehetségesebb boszorkány az iskolában. Vagy emlékeztetnem kell téged arra az aprócska tényre, hogy iskolaelső vagy?
- Ginny megölelnéd helyettem? – kérdezte a barna lány csillogó szemekkel barátnőjét.
Ginny vidáman bólogatott
- Örömmel - és valósággal rávetődött Harryre, aki nevetve karolta át, és élvezte, ahogy a vörös hajzuhatag selymesen beteríti mellkasát és nyakát.
- Akkor legyen körforgás? – kérdezte aztán, elhelyezve maga mellett kedvesét, aki láthatóan, ha már ott volt, nem is nagyon akart arrébb mozdulni, és fejét inkább Harry vállára hajtotta, egyik kezét elvezetve a háta mögött, a másikat pedig a mellkasán átfonva. – Most nekem kéne megkérnem Ront, hogy öleljen vissza helyettem? Lusta boszorka – dohogta vidáman -, ahelyett, hogy ő maga jött volna ide.
Hermione nevetve csóválta a fejét, hát még mikor Ron valóban magához vonta, és megcsókolta. Aztán ismét Harryre fordultak a lány barna szemei.
- Viszont azt tanácsolod, várjak vele.
- Én… igen, azt – bólintott a fiú. – Tudom, hogy most a RAVASZ miatt is izgulsz, és…
- Várjunk! – szólt közbe Ron. – Neked akkor azt már le sem kell tenned igaz?
A zöld szemek felé fordultak.
- Le kell, követelmény, bár a kimenetele egy ilyen papírral – intett a Hermione mellett, az ágyon fekvő pergamen felé – a kezemben, aligha számít.
- És aligha okoz majd gondot – mondta halkan Ginny, hangjában jól hallható büszkeséggel.
Harry elmosolyodott, és száját a lány homlokához érintette, végigsimogatva egészen a halántékáig. Ginny feljebb emelte a fejét, és ajkaival megkereste Harryét. Néhány játékos, gyengéd csók után szétváltak, majd a fiú ismét Hermione felé fordult.
- Tehát, mint ahogy mondtam, mielőtt drága barátom félbeszakított volna – Ron itt vigyorogva meghajtotta magát -, ha komolyan a fejedbe vetted, segíthetek felkészülni. A szintekben igaz nem vagyok biztos… - tűnődött el, ám Hermione megkímélte ettől.
- Nincsenek illúzióim, valószínűleg legalább évekbe telne még, hogy elérjem az ötös szintet. De örülnék az egyszerűbb változatának, mert az szinte aurori papír, habár én nem annak szeretnék tovább tanulni. Így meglehetne mindkét bizonyítványom. Szóval Harry, nagyon szívesen venném a segítségedet.
- Ezt akkor meg is beszéltük – bólintott a fiú, majd fáradtan helyezkedett egy kicsit. – Ha nem haragszotok, most jól esne egy kis pihenés és lazítás.
Ginny persze nem mozdult, ellenben Ronék felálltak.
A vörös fiú odament barátjához, és megszorította a vállát.
- Gratulálok haver, szép volt. Most már nem bánhatnak el velünk olyan könnyen a halálfalók.
- Köszönöm – mosolyodott el Harry. – De nem ám. Azt hiszem, elég erős ellenfélként tarthatnak majd minket számon.
Ron vigyorgott, Hermione ellenben kissé elsápadt a halálfalók említésére.
- Harry, ha ez hivatalos, mi lesz Voldemorttal és Pitonnal? Az ő helyzetével.
A fiú megnyugtatóan nézett rá.
- Ne aggódj, Dumbledore jó szokásához híven mindenre gondolt. De ezt majd legközelebb mesélem.
- Rendben – egyezett bele a lány, láthatóan megkönnyebbülve, majd Ronnal magukra hagyták a szerelmeseket.
- Ginny – szólította meg kedvesét Harryt, végigsimítva hosszú haján. – Mit szólnál hozzá, ha lefeküdnénk?
A lány huncut kuncogásba kezdett.
- Mármint úgy érted, ha ledőlnénk egy kicsit.
Harry kissé meghúzgálta a vörös tincseket.
- Pontosan tudod, hogy mire gondoltam.
Ginny most már nevetett, és eltávolodott annyira a fiútól, hogy az kényelmesen elhelyezkedhessen az ágyon, aztán megvárta, míg kitárja a karjait. Ekkor ő maga is mellé feküdt, fejét a mellkasára hajtva.
- Ugye nem sérültél meg komolyabban? – ujjaival apró köröket kezdett Harry hasára rajzolgatni.
- Nem volt vészes. Inkább stresszes és fárasztó. De Piton adott pár bájitalt, amitől sokkal jobb lett.
Ginny hallgatott egy kicsit, majd megjegyezte.
- Tudod furcsa, hogy mennyit javult vele a kapcsolatod. Egészen… emberivé vált. Úgy tűnik, odafigyel rád, és igazán azon van, hogy minél jobban megvédhesd magad.
Harry elmosolyodott, miközben karjával kedves haját és hátát simogatta.
- Én is így érzem. Sőt, egyféle sorsközösséget.
Ginny keze egy pillanatra abbahagyta játékát.
- Mire gondolsz?
- Mindkettőnk életét Voldemort határozza meg, és a legtöbb lépésünket, ha akarjuk, ha nem, ő irányítja. Mi… hozzá vagyunk kötve. Döntéseket csak aszerint hozhatunk, kihez is köt valójában a hűségünk, mennyire tartunk ki, vagy vagyunk képesek együtt működni azért, hogy legyőzhessük. Most már, Piton is érti ezt, és megtanulta, hogy számíthat rám, és bízhat bennem.
- És te örülsz ennek – mondta Ginny. Nem kérdés volt, kijelentés.
- Piton félelmetes ellenfél, a diákjai a negyedét sem sejtik, mire képes, mégis tartanak tőle, és tisztelik. Én láttam, dolgoztam vele, és volt szerencsém megtapasztalni azt is, milyen akkor, ha nem a szokásos maszkját viseli. Igen, már eljutottam odáig, hogy hálát adjak azért, mert a mi oldalunkon áll, és biztos vagyok benne, hogy nagy segítségemre lesz. Ahogy én is az övére.
Ginny felhúzta az egyik lábát, és Harryére fonta.
- Csak tudd, mit csinálsz. Mindig. És hallgass rá és Dumbledore-ra. Jól jegyezd meg, Harry Potter. Veled akarok megöregedni, ezért ajánlom, hogy vigyázz magadra!
Harry kissé szorosabbra vette a lány körül a karjait.
- Ilyen előre tervezünk? – kérdezte csendes, vidám hangon.
Ginny játékosan a mellkasába fúrta az arcát, majd felkönyökölt a fiú mellett, és hirtelen komoly lett az arca, ahogy szabad kezének ujjaival elkezdte körüljárni Harry vonásait, arcélét, és hajvonalát.
A zöld szemek gyengéden követték mozdulatait, leginkább tekintetét térképezve. Aztán Ginny megszakította a csöndet, és halk hangon beszélni kezdett. Látszott, hogy igazán elmerült az érzéseiben és gondolataiban.
- Kislánykoromban, mikor kezdtem rájönni, hogy amit irántad érzek már nem pusztán rajongás és vonzalom, hanem szerelem, igyekeztem elképzelni, milyen lehet veled. Ahogy figyeltelek, vékony, izmos, magas alakodat, kirobbanó erőt sejtető egyéniségedet, mind jobban vonzottál. Mindig is hatással voltál rám, akárhányszor az arcodba és azokba a ragyogó smaragdzöld szemeidbe néztem, kisfiús mosolyoddal, kedvességeddel. Úgy gondoltam olyan lehetsz, mint az életben: határozott, hűséges, odaadással és szeretettel teli. Most, ahogy így élek melletted, rájöttem, hogy az álom mindvégig igaz volt. – Harry csak hallgatta, és nem mert megszólalni. - Az első szeretkezésünk alkalmával azonnal tudtam, hogy ahogy soha eddig, most sem kellett csalódnom benned – mondta, miközben ujjaival továbbra is Harry arcát és haját cirógatta.
- Gyengéd voltál, odafigyelő, ugyanakkor tudtad, hogy mit akarsz, s hihetetlenül érzéki és szenvedélyes voltál – folytatta Ginny. - Akkor fontos dolgokat és tapasztalatokat tanítottál, és egy olyan élménnyel és érzéssel ajándékoztál meg, amelyből végérvényesen kiderült számomra, hogy nem fogok soha többé másra vágyni. Senki másra, mert nekem te vagy kitalálva, a tökéletes férfi - mosolyodott el. – Az igazi ember, aki mellett boldog vagyok, legyenek bármilyen körülmények. És akibe teljes szívemmel, lelkemmel szerelmes vagyok. Fantasztikus férfi vagy Harry, akivel jól érzem magam és felengedhetek, mindegy hogy éppen mit csinálunk – vigyorodott el sokatmondóan. – Biztonságot adsz.
- Ginny – suttogta Harry, mikor látta, hogy a lány befejezte. Ajkaival belecsókolt kedvese kezébe, amivel arcán játszott. – Én… - kezdte, majd megrázta a fejét – nem. Itt az ideje, hogy én is elmondjam mindezt.
Ginny nem tudta pontosan mire gondolhat, de vágyta a fiú valamennyi szaván.
- Nagyon lassan jöttem rá, mit is jelentesz nekem, mert valójában az érzelmeimmel kapcsolatban nagyon is határozatlan vagyok, hiszen számomra az egyenlő a lehetséges veszteséggel. Márpedig félelemmel telve nehéz közel engedned valakit magadhoz. De te szinte észrevétlenül törted át a falakat – cirógatta végig mosolyogva a lány haját, aki jólesően belesimította arcát Harry tenyerébe.
- Először csak azt éreztem, mennyire fontossá váltál a számomra, eleinte úgy gondoltam, mint barát - folytatta. - Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem egyszerűen vonzódom hozzád, de vágyom is arra, hogy a társaságodban legyek, mert jól éreztem veled magam, bíztam benned, mert őszinték voltunk egymáshoz. Egyáltalán nem foglalkoztatott másik lány, és az ellened irányuló támadások is ráébresztettek egy nagyon fontos dologra: Addigra már fülig beléd szerettem – mondta, mire Ginny melegen rámosolygott, ő pedig közelebb hajolt, hogy megcsókolja.
- De ha te nem tettél volna értünk annyit, én nem léptem volna, mert még veled kapcsolatban is bizonytalan voltam amiatt, hogy milyen régóta felnéztél rám, és féltem, hogy amit érzel, nem teljes mértékben nekem, magamnak szól, hanem a hős Harry Potternek – kedvese közbe akart szólni, de a fiú felemelte a kezét és nem engedte.
- De te gyorsan eloszlattad mindezt, és rávezettél, hogy sokkal jobban szeretsz, mint ahogy én azt el tudtam volna képzelni.
- Ebben bizony teljesen igazad van – mosolyodott most már el Ginny.
- Erre egészen biztosan csak az első együtt töltött éjszaka jöttem rá – viszonozta a gesztust Harry, és ismét végigsimította a lány haját, végigvezetve ujjait egészen a nyakáig. – Kimondtad, hogy szükséged van rám, és onnantól kezdve nem tudtam nem érezni és észrevenni, milyen hihetetlen érzelmeket közvetítesz felém. A szüleim és Sirius óta te voltál az első, aki mellett igazán azt éreztem, hogy szeret engem, feltételek nélkül. Ronék a barátaim persze, de ők egymáshoz tartoznak Hermionéval.
Harry egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta.
- Megrendültem attól a hatalmas mértékű odaadástól és vágytól, ahogy velem szeretkeztél. És én igyekeztem mindent megtenni, hogy viszonozhassam, mert legalább ugyan annyira szeretlek. Az az első éjszaka nekem nem csupán a szeretkezés élményét adta. Mikor feleszméltünk, és te azt mondtad csodálatos volt, és láttam valamennyi érzelmedet a szemedben, teljesen megnyugodtam, és boldog voltam. Azóta pedig tagadhatatlanul mind jobban szeretlek, és amíg ezt te is így érzed, semmiképp sem akarok rajta változtatni. Már többszörösen van miért kitartanom, és a folyamatos fenyegetés ellenére örülök, hogy valóban itt álltok mellettem. Egyedül nem megy. Talán Piton is erre jött rá.
Ginny fénylő szemmel hallgatta már jó ideje a fiút. Tudta milyen kevés ember élvezi azt a fajta teljesen nyílt bizalmat, amit most itt tanúsított felé. Harry ritkán beszélt az érzelmeiről, rendszerint kitér előle, vagy pár szóval tisztázta, hogy jól van, ne aggódjanak, bírni fogja.
- Ahogy az imént mondtam, és ezt komolyan gondoltam Harry, ha rajtam múlik, akkor veled élem le az életemet – mondta halkan.
Harry melegen elmosolyodott, s nézte még egy darabig a lány arcát, majd odahajolt, és hevesen megcsókolta.
*****************************************************
A következő hetekben egyre megerőltetőbbé váltak az elvárások. Közeledtek a vizsgák, amit minden tanár igen komolyan vett. Még Remus is folyamatosan gyakoroltatta őket, és mindig mondta, kinek milyen hibája volt, és mivel kell számolnia, ha ezt elrontja.
Harryt bár a vizsgák nem rémítették, így is volt éppen elég feladata. A kviddicsidény záró meccsére készültek, és játszották le a még így is meglepően lelkes csapattal és közönséggel. Vagy éppen azért voltak ilyen felszabadultak, mert kellemes változatosságot és szabadságot jelentett az iskola épületétől és a benne eltöltött hosszú órákig tartó tanulástól.
Harry nem is gondolta, hogy az iskolaelsőknek így megszaporodnak a feladatai az év végének közeledtével, arról nem is beszélve, hogy emiatt Hermione társasága kissé veszélyessé vált. Míg Harry aránylag jól bírta a gyűrődést, a lány kötelességtudata és a rengeteg tanulás között őrlődve rosszabb napjain maga volt a megtestesült fúria.
Ront nem egyszer lehetett látni menekülni előle, vagy Harryt gyorsan elkapva félrehúzódva, ráhagyva Ginnyre a barátnője megnyugtatását. Na persze húga vérmérsékletét sem kellett félteni. Olykor éppen Harry volt az, aki javasolta, hogy menjenek ki egy kicsit repülni, mielőtt vér fog folyni.
- Kár, hogy nincs idő a DS-re – jegyezte meg az egyik ilyen alkalommal Ron.
Harry egyetértően bólintott.
- Mindenképpen be akarok iktatni a vizsgák előtt egy edzést. Utána pedig, van a szünet előtt egy szabad hetünk, akkor akár tarthatunk majd egy dupla összejövetelt is. Egyébkén is el szeretnék mondani a többieknek pár dolgot, és mindazt, amit tanultunk, besűríthetnénk ismét egy játékos megmérettetésbe. Amolyan búcsú buliként.
- Remek ötlet – vigyorgott Ron. – A legutóbbit is imádtam.
- Ezen felül – emlékezett vissza Piton kérésére Harry -, készül itt még valami.
Ron érdeklődve fordult felé.
- Mi készül?
- Ha én azt tudnám – mondta barátja. – Piton arra kért, hogy tájékoztassam a legközelebbi edzésünk időpontjáról. Bár bízom benne, nem igazán tudom, mire számítsak tőle.
Barátja csupán egy pillanatig hallgatott, és bámulta Harryt, amikor hirtelen megtorpant, és izgatottan, ugyanakkor némileg idegesen kijelentette.
- Hát nem egyértelmű? Párbaj.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
