1.fejezet

Szenvedés

Már javában lefelé ment a nap az égről, amikor egy 22 éves vörös hajú nő üldögélt egy padon, egy parkban. A lány csinos volt ugyan, de mégis borzasztóan sápadt volt és karcsú. Úgy nézett ki, mint aki már hónapok óta nem evett. Ginny Weasley - merthogy így hívták a fiatal nőt - a lemenő napot nézte, miközben emlékezett. Eszébe jutottak az iskolás évei. Ezek az emlékek egy átlagos embernek meglehetősen furcsák lehettek, hisz az iskola egy boszorkány-és varázslóképző volt. Ginny, egy boszorkány volt. Sorra megrohamozták azok az emlékek, melyek egy fekete hajú, zöld szemű, tehetséges, bátor, híres, ifjú fiúhoz - Harry Potterhez - kötötték. Csodás időszak volt az a lány számára. Eszébe jutott milyen volt, amikor együtt kiszökdöstek esténként az iskola parkjába, milyen volt mikor újra és újra szerelmet vallott neki. Hirtelen tovaszállt a suli utolsó éve, jött az eljegyzés, az esküvő, az azt követő mesébe illő, csodás 2 év.  Azonban ahogy az ősz beköszöntött, úgy siklott tovább a boldogság egy szörnyű szeptemberi délutánon, hogy átvegye helyét a fájdalom, a keserűség és a könnyek.

Ginevra Molly Weasley Potter. Amennyire szerette ezt a nevet egykor, most olyan keveset jelentett számára. Hisz mi jut eszébe róla? Szenvedés és még több szenvedés.

Eszébe jutott egy, ma már nevetségesnek hangzó szöveg: "Harry Potter & Ginny Potter az álompár."Így nevezték őket egykor. Most már azon kevés emberek is, akik tudnak róla - mert próbálják ezt eltitkolni - mi az igazság, ők már csak mind sajnálattal néznek a lányra, amelyet Ginny csak még nehezebben visel el, mintha megvető szemekkel bámulnának rá, pont úgy, ahogy azt a férje is teszi már jó ideje.  Hogy miért is? Jól emlékezett még arra a szörnyű napra mikor minden megváltozott. Ginevra az égre emelte tekintetét és hagyta, hogy az iszonyatos emlékek átjárják.

1 évvel ezelőtt:

A 21 éves Ginny Potter boldogan rohant végig az úttesten, kezében egy borítékkal. A borítékban volt élete legszebb gyümölcsének kézzel fogható bizonyítéka. Bár aki jobban megnézte enyhén gömbölyödő pocakját az is rögtön rájöhetett a tényekre. Alig várta, hogy megmutassa az ultrahang képet első kisbabájukról, Harrynek.

Az egyetlen, amit a következő pillanatban felfogott az egy autó dudájának hangja volt. Majd jött az iszonyatos fékcsikorgatás és mire észbekapott, az autó már egyenes felé száguldott. Hirtelen egy másodperc töredékéig érezte a fejébe nyilalló fájdalmat, majd minden elsötétült.

Ginevra borzasztó fejfájásra ébredt fel, a szemét pedig valami furcsa fény zavarta. Először akárhogy próbálkozott is nem sikerült kinyitnia a szemét. Hirtelen nem tudta hol van, még akkor sem mikor nagy nehezen sikerült körbenéznie, de aztán végül rájött: a Szent Mungóban volt. Érezte, hogy valaki gyengéden megszorítja a kezét. Miután végre rájött hol van, kissé megrendülten tapasztalta, hogy a kéz biztosan nem a férjéé.  Oldalra nézett és megpillantotta a kéz tulajdonosának aggódó arcát. Hermione Granger Weasley volt az, legfiatalabb bátyjának a felesége.

-          Hogy vagy Ginny? - kérdezte a barna hajú lány, aggódva.

-          Mi történt? - kérdezte gyengén, Ginny.

-          Baleseted volt! Elütött egy mugli autóvezető. 

-          Te jó ég! Mióta fekszem itt?

-          2 napja! - szólalt meg szomorúan Hermione mellől Ginny bátyja, Ronald Weasley. 

Ginny körülnézett és megpillantotta az ágya végénél ülő férjét is. Harry lehajtott fejjel, szomorúan ült ott, szótlanul. Oda se ment feleségéhez és ezt, Ginny meglehetősen furcsának találta. Ettől hirtelen nagyon rossz előérzete támadt.

-          Mi van a babával? - kérdezte hirtelen, amikor rájött mi okozhatta ezt Harrynél. Hermione és Ron szomorúan néztek egymásra, de egy ideig egyikük sem szólalt meg. Ginny szemében már könnyek gyűltek, mert a legrosszabbtól tartott.

-          Sajnálom, de... - szólalt meg végül mégis Hermione, de nem tudta befejezni.

-          Nem! Ugye nem? - kezdett el hisztérikusan sírni Ginny.

-          Őt nem tudták megmenteni! De te élsz! - próbálta Hermione nyugtatni, de hiába. Ő csak a kisbabáját akarta visszakapni. Gyenge vigasz volt számára, hogy túlélte. Harry maradt az utolsó vigasza, érte még képes volt élni, de megrémítette ez a távolság, ami a fiatal férfiből áradt.

-          Igen! Ő él! De a fiam nem! Pedig Ginny volt a felelőtlen! - szólalt meg most először, hidegen a férfi. Ginny egy ideig sápadtan nézett a férjére, aki most ránézett, és szeméből szinte gyűlölet áradt.

-          Harry! - csattant fel, Ron.

-          Ez az igazság! - vágott vissza. - Megölte a még meg sem született fiamat!

-          Te... engem... hibáztatsz? - kérdezte remegő hangon a vörös hajú nő, aki még most sem tudta elhinni Harry szavait.

-          Úgy van! Pontosan téged, mert TE tehetsz róla!

-          Harry ne légy kegyetlen, kérlek! Így is fáj! Miért tetézed?

Harry felállt és kiviharzott a kórteremből. Ginnynek patakokban ömlöttek a könnyei. Elvesztette a gyermekét, és nagyon úgy tűnt, hogy még a férjét is. Úgy érezte ezt már nem éli túl.

-          Cssssss! Nyugodj meg, Ginny! Harry most bunkó volt, de majd megnyugszik! Még nagyon fáj neki, és így próbál erősnek mutatkozni, hogy dühöng.

-          Meglátod, belátja majd, hogy hülye volt és meglásd, lehet még egy csapat gyereketek! - ölelte meg Hermione a lányt, Ron pedig a hátát simogatta.

Ginny reménykedett benne, hogy Harry majd valóban lenyugszik és helyre jön minden, de nem így történt. Harry nem változott meg. Ha egyszer-kétszer be is ugrott Ginynhez a kórházba, mindig nagyon távolság tartó volt, és csak alig néhány perceket töltött ott.

Ginnyt néhány nap múlva hazaengedték, de Harry, aurori feladataira hivatkozva nem ment el érte. Így Ronék vitték őt haza. Harry nem volt otthon és csak hajnalban ért haza. Azután a kanapén aludt. Így ment ez folyton. Számtalanszor próbált Gin közeledni a férje felé, de hiába. Ő nem hagyta. Egy idő után újra egy ágyban aludtak, de a lehető legtávolabb egymástól. Ettől kezdve Harry sosem engedett a lánynak, még meg sem csókolta soha. Az életük aligha volt nevezhető házasságnak. Alig beszélgettek, a partikra együtt jártak ugyan, de csak, hogy a média azt higgye a házasságuk tökéletes. Nem akarták, hogy az emberek csámcsoghassanak róluk, ezért fenntartották a látszatot. Ginnynek azonban kezdett nagyon elege lenni ebből a látszat házasságból és tudta - bármenyire fájt is ez neki, de ez az út csak egyfelé vezethetett, mégpedig a válás felé.

A jelenben:

Ginny lassan elindult haza. Nem kellett sietnie, hisz ki várta oda haza? Egy üres lakás, amit aligha nevezhetett otthonának, mint inkább a pokolnak.

Amikor az ajtóhoz ért hangokat hallott kiszűrődni a nappaliból. Egy bűbájjal felerősítette a hangot, így már rendesen hallhatott mindent.

-          Azon keseregsz egy éve, hogy miatta vesztetted el a gyereketeket, amikor inkább össze kéne szedned magad, és dolgoznod kéne egy új babán! Tönkreteszed a húgom életét is! - ordította Ron.

-          Ő is tönkretett engem a felelőtlenségével! - ordított vissza, Harry.

-          Ő a feleséged, hogy beszélhetsz így róla!?

-          A feleségem, sajnos! - Ginny úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe.

-          Mi? El akarsz válni tőle? - kérdezte, Ron sápadtan.

-          Nem tudom, hogy mit akarok! - mondta halkan, Harry.

-          Mi?! - Ginny nem bírta tovább hallgatni, úgy döntött, hogy bemegy.

-          Bocs, hogy zavarok, fiúk! - szólt közbe a lány. - Lám, lám! Itthon vagy? - kérdezte színpadiasan, Ginny. - Mi van, kidobott a szeretőd?

-          Milyen szerető? - lepődött meg, Ron.

-          Hülyeségeket beszél! - morgott Harry.

-          Igaz! Az inged biztos azért bűzlött olyan büdös olcsó parfümtől, amilyet én sose használnék, legfeljebb egy hülye prosti! Vagy az undorító vörös rúzs a gallérodon? Az biztos magától került oda, mert engem egy éve a közeledbe se engedsz! - ordított Ginny.

-          Elég! - kiabált Harry.

-          Mi van? Félsz, hogy a bátyám megmutatja neked a bal horgosát?

-          Harry! Igaz az amit Ginny mond?

-          Ugyan, Ron! Össze-vissza beszél! Jól tudod, hogy érzelmileg labilis!

-          Nem vagyok...

-          Talán ideje lenne indulnod, Hermione már vár! - szólt közbe Harry.

-          Megyek! Sziasztok! - mondta rövid tétovázás után, majd hoppanált.

Ginny felrohant a lépcsőn, de Harry utánaszaladt. A nő berohant a szobájukba és bevágta Harry előtt az ajtót. Harry szemrebbenés nélkül kinyitotta és bement.

-          Elmondanád mit műveltél, te agyalágyult nőszemély?!

-          Arra gondolsz, hogy leégettelek Ron előtt? Mi az? Félsz, hogy rájön a piszkos kis ügyeidre?!

Harry elkapta, Ginny csukóját és közel húzta magához. Nagyon erősen szorította a kezét, de a lány, bármilyen eszelős dolgoknak tűnik is, nem a fájdalommal foglalkozott, hanem azzal, hogy a férfi megérintette és ilyen közel húzta magához 1 éve először.

-          Ugye tudod, te lány, hogy egy döntésembe és egy szavamba kerül, és te már nem vagy többé tisztességes asszony! Mert ugye nem kell mondanom, mekkora szégyen a varázsló világban elvált nőnek lenni?! Most az a megtiszteltetés ér téged, hogy Harry Potter felesége vagy! Becsüld, hát meg! - sziszegte a fogai között. Ginnynél elszakadt a cérna.

-          Tisztességes asszony?! Na, ne nevettess! Hisz ezerszer megaláztál már az elmúlt egy év alatt. Megcsalsz, durva vagy és minden tekintetben ellöksz magadtól! Csak, mert egy rohadt autó elütött és elvesztettem a gyerekünket! Szerinted nekem könnyű?! Én is ugyanúgy szenvedtem, sőt jobban, mert te is ellöktél magadtól! Az a bajod, hogy én túléltem, a baba meg nem?! Ha mindketten meghalunk, akkor jobb lenne? Ha én is meghalok, akkor még ma is szeretnél?! - folyt végig egy könnycsepp, Ginny arcán.

-          Nem erről van szó! Hanem arról, hogy bizonyítottan te vagy a hibás a balesetért! A figyelmetlenséged ölte meg a kisbabánkat! 

-          Belátom, hibáztam! De már eleget szenvedtem! Most már örökké gyűlölni fogsz?!

-          Nem gyűlöllek! - Ezt Harry már sokkal halkabban mondta.

-          Akkor? Miért löksz el magadtól? Hisz a feleséged vagyok!? - Ginny, azt a kezét, amit nem szorított Harry, lassan felcsúsztatta a fiú mellkasán. Harry ennyit sem engedett már jó ideje, de most nem rázta le a kezét. Csak mélyen belenézett felesége mogyoróbarna szemeibe. Ginevra látta, hogy férje szeme tele van bizonytalansággal, de ugyanakkor valami mást is látott megvillanni a szemében. Talán a vágyat? Erre az észrevételre a lány bátrabb lett. Elkezdte kigombolni a férfi ingének gombjait, de ekkor Harry elengedte a lány csuklóját és hátrébb lépett. Gin látta, hogy a fiú szemében nincs harag, sokkal inkább félelem és kétség. Ginny szemében könnyek gyűltek. A szégyen elemi erővel csapott le a lányra, hisz ismét elutasították. Ezt nem bírta tovább. Berohant a fürdőszobába, magára zárta az ajtót, leült a köre, felhúzta a térdeit és sírva fakadt.

Harry leült az ágyra és arcát két kezébe temette. Érezte, hogy könnyei szabad utat kaptak, de nem érdekelte. Micsoda szörnyeteg vagyok én, hogy tönkretettem a saját feleségemet?! - gondolta fájdalmasan, mikor meghallotta, hogy Ginny keservesen zokog. Harry hallotta, hogy a fürdőszobában csobog a víz. Egy ideig még ült az ágyon, végül fogta magát, átöltözött, majd elment.

Ginny a kádban ülve meghallotta, hogy csapódik a bejárati ajtó. Megint a szeretőjéhez megy! - gondolta, Ginny. Órákon át sírt, végül a könnyei elapadtak. Az az eszelős ötlet fészkelt végül a gondolatába, hogy mennyivel könnyebb lenne most maga mögött hagyni ezt a keserű világot.  Elmerült a vízben és hagyta, hogy a sötétség körül ölelje. Már csak egy mondat visszhangzott a fejében: A szenvedésnek örökre vége!