Harry, karjában a még mindig elalélt Ginnyvel, egyenesen a szobájukba hoppanált. Letette a lányt az ágyra, előkapott egy bőröndöt és belepakolta a legfontosabb holmijukat. Ginny ez alatt elaludt, amit Harry nem is bánt, mert így egy ideig nem lesz gondja azzal, hogy a lány újra hisztizni kezd. Miután mindent összeszedett, varázslattal összezsugorította a bőröndöket, és zsebre rakta őket.

Ismét az ölébe kapta, a kába lányt, és újra hoppanált.

Egy nagy kertes házhoz érkeztek. A ház színe kanárisárga volt, és egy nagy, fehér erkély díszelgett előtte. Az épület mögött, volt egy csodaszép kert, tele virágokkal, főleg sárgarózsákkal.

Harry, a fehér bejárati ajtóhoz rohant, és bekopogott.

-          Igen? - nyitott ajtót, egy hosszú, szőke hajú, fiatal lány, nyomában egy fehér cicával.

-          Szia, Luna! - köszönt a férfi.

-          Harry! Hát te meg, hogy kerülsz... - a pillantása a kezében lévő lányra esett. - Miért hoztad el, Ginnyt a kórházból? - A lány, már rég nem volt olyan lökött, mint régen, és hamar rájött a tényekre.

-          Honnan tudsz róla?

-          Ronék... mindent elmondtak! - A "mindent" erősen megnyomta. Hangja egyre ridegebb lett.

-          Nem volt más választásom, Luna! Ami pedig, Ginnyt illeti, ha nem hozom el, akkor bezárták volna egy szörnyű helyre, és azt nem hagyhattam!

-          Azon a szörnyű helyen, talán meggyógyulhatna! És, hogy érted, hogy nem volt más választásod, mint megcsalni, Ginnyt?!

-          Ez hosszú, és nincs sok időnk! Luna, kérlek, szólj, Nevillenek, beszélnem kell vele! - Luna, egy ideig csak átható tekintettel bámulta, Harryt, majd hátrafordult, és bekiáltott.

-          Neville!

-          Igen? - hallotta Harry a férfi hangját.

-          Gyere le, kérlek! - kiáltott Luna.

-          Mi a baj? -  kérdezte, az ajtóba érve, de ekkor megpillantotta Harryéket.

-          Mit csinálsz te itt?

-          Neville, kérlek! Ne nézz így rám te is! Már rég rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam, és megbántam. De jóvá akarom tenni!

-          Úgy, hogy elrabolod, Ginnyt a kórházból?! - Hangja egyszerre volt gúnyolódó, és szemrehányó.

-          Különben bezárnák egy diliházba! - ellenkezett.

-          Ott, talán meggyógyíthatják!

-          Talán! Hát, persze! A te szüleid is meggyógyultak, mi?!

-          Az, teljesen más! Az én szüleimet, megkínozták! - Neville kezdte elveszíteni a türelmét. 

-          Nézd, én nem vitatkozni akarok veled! A te szüleid is... megőrültek. Tudod, hogy mit érzek. Kérlek, segíts nekem, mert tudom, hogy csak én segíthetek neki, hogy olyan legyen, mint régen! - Nyomott egy csókot Harry felesége homlokára.

Neville, egy ideig csak nézte, Ginnyt, majd sóhajtott.

-          Miben segíthetnék? - Hangja sokkal nyugodtabb volt, mint az előbb.

-          Kérlek, Neville, adj nekem néhány fiola nyugtatót! Te orvos vagy, biztosra veszem, hogy van neked!

-          Minek az neked?

-          Nem, nekem kell, hanem Ginnynek.

-          Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.

-          Kérlek!

-          Na, jó! Maradj itt! - Azzal, Neville visszament a házba.

-          Mihez akartok kezdeni, Harry? - kérdezte Luna, bizonytalanul.

-          Elviszem külföldre, és megváltoztatom a nevünket.

-          Harry! Ginny most még nyugodt, de hamarosan újra agresszívvé válhat. Mit akarsz vele kezdeni így? Az életed talán végleg tönkreteszed. Örökké nyugtatón fogod tartani Ginnyt?!

-          Nem örökké, csak amíg szükséges!

-          Ami lehet, hogy végleges! - vetette ellen.

-          Mem számít! Nekem csak ő a fontos! - nézett rá, Ginnyre, olyan áhítattal, ahogy csak egy igazán szerelmes férfi képes.

-          Ginny nem akarná ezt! - Harry, már épp ellenkezett volna, de akkor visszatért, Neville.

-          Itt is vagyok! Tessék! - Neville Harry kezébe nyomott egy fa dobozt. - Benne vannak a nyugtatók, és egy pár fecskendő is. A vállába add majd be neki. És vigyázz, hogy ne nyugtatózd túl, mert az veszélyes lehet!

-          Rendben! Köszönöm, Neville!

-          Vigyázzatok magatokra! - mondta, Luna.

-          Ti is! - Harry halványan elmosolyodott, majd megpördült a tengelye körül, és hoppanált.

Harry és Ginny, Madridban bukkantak fel. Spanyolországban kevesebb varázsló élt, mint bárhol másutt, és Harry Potter nevét is csak kevesen ismerték itt. Persze ezt a fiú nagyon jól tudta. Ezért is hoppanált épp ide. Harry megpillantott, nem messze tőlük egy mugli hotelt. Igyekezett minél előbb oda érni, hogy ne sokan figyeljenek fel, a lányra az ölében. Mikor a szálloda elé ért, maga felé fordította a pálcáját, és igyekezett minél észrevétlenebbül elmotyogni, a minden nyelv varázslatot. Ez lehetővé teszi, hogy bármilyen nyelvet megérthessen, és beszélni tudja.

-          Jó napot! - köszönt Harry a recepciós nőnek. A nő nagyjából a negyvenes évei végén járhatott, hajában már itt-ott észrevehetőek voltak az ősz hajszálak. Az arca kemény, és szigorú volt. Harrynek, egy pillanatra McGalagonyt juttatta eszébe.

-          Jó napot, uram! - nézett fel a nő, a papírokból.

-          Szeretnék egy szobát kivenni!

-          Egy, vagy két ágyas szobát? - Harry megállapította, hogy nem csak a vonásai, de a hanghordozása is szigorú. 

-          Egy ágyasat.

-          Értem! Megtudhatom a nevét? - Harry, egy ideig tétovázott. - Christian Turner.

-          Ön angol? - Harry bólintott.

-          Ahhoz képest, elég jól beszéli a nyelvünket.

-          Igen! Tudja, a nyelvtanulás csodákra képes! - Hangja kissé gúnyolódóvá vált, mert kezdett nagyon elege lenni ebből a kotnyeles nőszemélyből.

-          És megkérdezhetem a kisasszony nevét is? - Ginnyre siklott a pillantása.

-          Hogyne! - mosolygott kényszeredetten Harry. - Miranda Turner a feleségem.

-          És, mondja mi történt a... feleségével?

-          Hát, tudja, ma van a szülinapja és kicsit felöntött a garatra! - vigyorgott Harry.

-          Tessék, a kulcs! - nyújtotta át a nő. - Bőröndje, nincs?

-          Ez is hozzá tartozik a szobafoglaláshoz? - kérdezte ingerülten Harry.

-          Nem, de...

-          Szóval, hányas szoba?!

-          2. emelet, 124-es szoba.

-          Köszönöm!

Mikor felértek a szobába, Harry óvatosan lefektette, Ginnyt az ágyra.

Harry rendelt némi ételt. Épp letette a telefont, mikor Ginny ébredezni kezdett. Harry odament hozzá, és letérdelt az ágy mellé a földre.

-          Ginny! - szólítgatta gyengéden, de a lány felhúzta a térdét, és az ágytámlához kuporodott. A férfi, meg akarta simogatni, Ginevra arcát, de az ellökte a férfi kezét.

-          Hagyjon békén! - kiáltotta. - Maga rossz ember, ne nyúljon hozzám!

-          Ginny, nyugodj meg! Nem foglak bántani. Nincs mitől félned! Semmi baj! - próbálta Harry megnyugtatni, de, Ginny egyre csak sikoltozott.

-          Nem akarom! Nem akarom! Hagyjon békén! Hagyjon békén! - Ginny hirtelen felugrott az ágyból, és az ajtó felé rohant, de Harry utolérte, és lefogta. Erősen tartotta, de igyekezett mégis, minél gyengédebben.

-          Ginny! Nyugodj meg, szívem! Semmi baj! Semmi baj! - mondogatta Harry, mialatt hátulról a haját, a nyakát csókolgatta.

-          Nem, nem, nem! Nem az én hibám! Nem én tehetek róla, hogy elvesztettem! Valaki elrabolta! Valaki elvette! - sikoltozott. Harry gyorsan varázsolt a szoba köré egy hangszigetelő bűbájt.

-          Senki, nem rabolt el semmit, édesem! Nyugodj meg!

-          De igen! Elrabolták őt! Elrabolták a kisbabámat! - zokogott hisztérikusan Ginny.

Harry, úgy érezte beleőrül a fájdalomba. Nem hitte volna, hogy Ginnyt is, ilyen mélyen megviselte a kicsi elvesztése. A fiú jobban gyűlölte magát, mint eddig bármikor. Most bármit megadott volna, csak, hogy mindent, előről kezdhessen.

-          Ginny, nyugodj meg! - Harry tudta, hogy nincs más választása. - Invito! - A varázsszóra odarepült, egy fiola, és egy fecskendő. Gyorsan befecskendezte, Ginny vállába a nyugtatót. Ginevra sikoltozása, egyre halkult, akárcsak a kapálózása, de még mindig motyogott.

-          Keressük meg a rossz embert, aki elvitte! Keressük meg! Keressük meg!

-          Megkeressük, édesem! Megkeressük! - bizonygatta Harry, könnyes szemekkel, mialatt gyengéden visszafektette feleségét az ágyba. Ginny szép lassan újra szótlanságba zuhant, végül némán elkezdte bámulni a szoba egyik sarkát.

Harry legszívesebben zokogni kezdett volna, de tudta, hogy erősnek kell lennie, Ginnyért.

Harry, egy tányér levessel a kezében, leült Ginny mellé, az ágyra. A levest letette az éjjeliszekrényre, majd felültette a lányt.

-          Ginny! Most enned kéne egy kicsit! - Harry, borzasztóan meglepődött, mikor a lány ránézett. A fiú felemelte a kanalat, és mert egy keveset a levesből. Ahogy Ginny szájához érintette a kanalat, annak ajkai szétnyíltak, és lenyelte az ételt. Harry boldogan elmosolyodott. Ez volt a bizonyíték, hogy Ginny még nem őrült meg teljesen. A leves elfogyasztása után, Harry egy hálóinget varázsolt feleségére, magára pedig egy pizsamát.

Harry, lassan ledöntötte, Ginnyt az ágyra, majd ő is lefeküdt mellé. A férfi, gyengéden átkarolta a lányt, és magához húzta. Harry, egyszer csak észrevette, hogy valami altatódalt dúdol, a lány fülébe, aki ettől hamarosan, már mély álomba is merült.

Harry, ahogy ránézett, a karjaiban fekvő szerelmére, képtelen volt megállni, hogy rá ne hajoljon az ajkaira, és egy lágy csókot ne leheljen rájuk. Amikor, azonban ajkaik összetalálkoztak,  Ginny váratlanul karjait, Harry nyaka köré fonta, és élvezettel csókolt vissza.

Harry, nem volt benne biztos, hogy nem csak álmodik, de, ha mégis, akkor sohasem akart felébredni. Egyre szenvedélyesebben csókolta a lányt, de végül észhez tért, és megszakította a csókot, majd kissé elhúzódott. Ginny szeme csukva volt, és a keze, amivel, Harry nyakát ölelte, szép lassan ellazult. A lány aludt. Harry, nem értette, hogy lehet ez, de azt mindenképpen tudta, hogy ezek szerint, Ginny érzései, a fiú iránt, még ha mélyen is, de ott vannak.

Harry, lágyan beletúrt felesége hajába, és egészen közel húzta magához. A fiú, lefeküdt a lány mellé, arcát belefúrta a vörös hajzuhatagba, majd hamarosan, követte Ginnyt az álmok, csodás mezsgyéjére.

Ron, idegesen járkált le-föl, Harryék házának nappalijában. Hermione, a kanapén ülve próbálta nyugtatni férjét.

- Ron, nyugi! Még a végén te is... megőrülsz!

- Már őrült vagyok, mert megint magára hagytam azt a szemetet, a húgommal!

- Na, de Ron...

- Látod, nem?! Elvitte minden cuccukat, és Ginny is eltűnt! Ez szerintem elég egyértelmű!

- Az. De épp ezért nyugodj meg! Harry vigyáz rá!

- Ja! Mint eddig, mi?

- Már, mondta, hogy megbánta.

- Ne merd még védeni is!

- Én, nem védem, de...

- Hermione! Ő a húgom! Aggódom érte, mert eltűnt!

- Ezt értem, de...

- Nincs, semmi de!

- Hagynád, hogy egy rohadt mondatot végig mondhassak?! - akadt ki, Hermione.

- Bocs! - motyogta, Ron.

- Így mindjárt más! Ha megakarjuk őket találni, akkor először is, meg kell nyugodnunk! Aztán pedig, ki gondoljuk, hogy hová vihette, Harry, Ginnyt!

- Igazad van! - sóhajtott, Ron,beleegyezően. 

- Tudom! - mosolyodott el kissé a lány.

Reggel, Harry az ablakon át, beáradó fény ébresztette. Ránézett, a mellette alvó, Ginnyre és aggodalom fogta el. Az éjszaka alatt, vagy háromszor kellett benyugtatóznia, mert felébredt, és rögtön sikoltozni kezdett. A fiú tudta, hogy ez így nem megoldás. A nyugtatók, nem tesznek jót hosszú távon, és így nem fog rendbe jönni a lány. Harry teljesen tanácstalan volt. Felkelt, elhúzta a behúzott függönyt, és kinézett az ablakon. Nézte a csodás várost, és gondolkodott. Nem tudta eldönteni, mi lenne a jobb megoldás. Menjen el egy mugli orvoshoz, Ginnyvel?! Vagy, inkább jöjjön a  varázslat, és Ginny újra a régi lesz?! De, hiszen nem tudtak segíteni rajta a Mungóban sem. Csak beakarták zárni egy szanatóriumba! Jelen pillanatban, teljes káosz volt az élete. Se barát, se család, se senki... Pedig, most bárki jól jönne, aki tanácsot adhatna neki, mert úgy érezte egyedül teljesen tehetetlen, és hamarosan ő maga is össze fog omlani.

Harry meghallotta, hogy, Ginny ismét mocorogni kezd mögötte. Gyorsan megfordult. A lány felült, de nem csinált semmit, csak kiszemelt magának egy pontot és azt nézte, szüntelenül.

Harry leült a lány mellé, mire az elhúzódott, és összekuporodott, akár egy félős kisgyerek.

- Mi a baj? - kérdezte nagyon gyengéden, Harry, mikor látta, hogy a lány ismét a sírás határán van. Ginny, egyre messzebb húzódott a férfitól. A fiú észre vette, hogy Gin néha lopva rápillant az éjjeli szekrényre mér odakészített, fecskendőre. A férfi rögtön rájött mi a baj.

- Félsz, attól? - mutatott, Harry az éjjeliszekrényre. A lány, erre még jobban összekucorodott.

- Ígérem, többé nem használom! - mondta, Harry őszintén. - Én, csak neked akartam jót vele, drágám! De többé nincs rá szükség! Csak bízz bennem, édes! - Harry, eközben egyre közelebb húzódott, Ginnyhez, az utolsó szót, már szinte csak suttogta.

Szájuk, már csak, alig néhány centire voltak egymástól, de Harry félt, hogy megijeszti a lányt, ezért nagy nehézségek árán arrébb húzódott.

Felkapta, a most már viszonylag nyugodt lányt, és a fürdőszobába vitte.

A kád szélére ültette, egyik kezével megtartotta, a másikkal pedig megnyitotta a meleg vizet.

Nagyon óvatosan, hogy meg ne rémítse a lányt, elkezdte kigombolni a háló ingét. Azonban, három gomb után, a keze megremegett, és végül nem is gombolta tovább. Félt, hogy a lány látvány mit váltana ki belőle, hisz már egy jó ideje, borzasztóan vágyott imádott feleségére. Végül sóhajtott, és erőt véve magán, megszabadította, Ginnyt a hálóingtől, és a fehérneműtől is, ezután óvatosan beleengedte a kádba.