„Hadd mutatkozzak be. A nevem Ginevra Weasley, de mindenki csak Ginnynek hív. Londonban lakok egy albérletben barátnőimmel Amyvel, Jessicaval és Nathalival. Hermione is itt lakott addig, míg össze nem jött a bátyámmal. 23 éves vagyok, és nemsokára megkezdem kemény munkával járó életemet az Auror Parancsnokságon. Végre vége az unalmas, tanulással töltött éveknek az iskolapadban. Izgalom, ez hiányzik az életemből. Izgalom, kaland és egy észveszejtően szexi pasi az ágyamból. Na jó, azért ennyire ne kalandozzunk el. Elég lenne, ha mellettem lenne, bár az sem hátrány, ha minimum egy félisten az ágyban. Már megint elkalandoztam, így soha nem fogok a végére jutni.

Esetleg meséljek az iskolai éveimről?

Roxforti éveim elteltek, már az a kevés, amely megmaradt a háború után. Nagyon sokat őrlődtem, vajon milyen szakmát válasszak. Aurori vagy inkább gyógyítói szakra menjek. Végül döntésképtelenségemet Hermione oldotta meg. Eléggé jó meggyőző ereje van. Na, azért nem panaszkodhatok. Az aurori szakmára nagyon helyes pasik jelentkeznek, és ezek zömével jártam is. Mint már előbb említettem, Ron és Hermione összejöttek. Nagyon örültem nekik, de egyben féltékeny is voltam. Ezt nem akartam kimutatni nekik, de szerintem Hermionet nem tudtam átverni. Igen, féltékeny voltam. Ők megtalálták az igaz szerelmet egymásban, míg én egyik férfi karjaiból sodródok a másikéba. Nem szeretném ezt az életet élni, de nem tehetek mást. Akit szeretek rám sem hederít, már nem tetszem neki.

És igen, elértem Harryhez is a mesélésben. A háború után vártam, hogy esetleg megkeres, vagy megkér, hogy kezdjük újra a kapcsolatunkat. De csalódnom kellett, semmi sem történt. Helyette valami hugrabugos libával kezdett járni. Összetörtem, de Hermione tanácsára más fiúkkal kezdtem járni, hogy legalább megtartsam a régi Ginny látszatát. Nem akartam a fájdalmamat kimutatni Harry és a világ felé, de azért méltányoltam volna, ha legalább megmagyarázza tettét. Azt hittem minden rendben lesz Voldemort bukása után, hisz ez volt az egyetlen akadálya szerelmünknek. Most már ebben is kételkedek. Lehet, hogy csak bennem volt meg.

Az Aurorképző sem volt leányálom. Öt év Harryvel egy osztályban, miközben végig kellett néznem, ahogy kikezd minden lánnyal. Kompenzáltam magam az osztály férfi tagjaival. Bosszúból, féltékenységből, dühből? Már magam sem tudom, de látszólag nem nagyon hatottam meg. És, hogy még jobban kínlódjon megsebzett szívem, sikerült Amynek pont a Harryével szemben lévő lakást kinéznie. Legyen szegény mentségére, hogy nem tudhatta ki a szomszédunk. Persze én tiltakozni akartam, de Jessicanak sikerült lebeszélnie róla. Észérvekben sosem volt híján, mindig meg tudott győzni egy-egy hangzatos monológjával. És ebben is igaza volt.

Mégpedig:

1: Londonban már nincs más, jó állapotban lévő, ekkora nagyságú, kiadó ház;

2: Láthatom Harryt, mégha ez néha fáj is, és mindig tudhatom az aktuális barátnőjének kilétét; valamint

3: ugyan ebből kifolyólag Harry is láthatja a pasijaimat, így féltékeny is lehet.

Hát igen, mondtam, hogy elég jók az érvei. Az Aurorképzőben ismerkedtünk meg. Amy a cserfes, Jess a realista, Nati az álmodozó. Egyikünknek sem volt és most sincs komoly kapcsolata, csak maximum egy hónapig tartóak és azok is általában a képzőbe járókból. Hát igen, 400 férfi aurorjelöltre voltunk öten, míg Mione ki nem eset a szinglik életéből. Ezzel a keserűséggel ért véget az iskolai életem fénypontja. Tanulással és rengeteg sóvárgással Harry után.

De most megkezdődik az igazi élet, bár ott sem leszek Harry mentess. Lassan zárom soraimat, mert ha jól sejtem Amy mindjárt betöri az ajtómat.

- Megyek már, megyek – kiáltom ki ingerülten barátnőmnek. Miért kellett kimozdítania kis világomból?

- Ginny kész vagy már? – kiállt vissza még mindig csukott ajtóm mögül.

- Kész mire?

- Tudod, nyílt egy új szórakozóhely az Abszolúton. Megbeszéltük, hogy egy bulival búcsúztatjuk szabadságunkat. Holnap megkezdődik a kivégzésünk a melóhelyen. Csak valami jó pasi lenne a főnök és akkor…

- Mindjárt kész vagyok, várjatok meg a nappaliban – szakítottam meg ábrándozását.

Hát igen, kicsit elfelejtkeztem arról, hogy megígértem nekik a bulizást. De most már beugrott, Mione is jön, meg Parvati, Padma és Luna.

Tanácstalanul álltam szekrényem előtt. A fekete farmeremet vegyem fel a zöld, eléggé mélyen dekoltált topommal vagy inkább a kék szoknyámat? Jézusom kicsit sem vagyok függő. Fekete és zöld. Na nem, nem akarom és kész. Még a végén valaki azt hinné, hogy direkt vettem fel. Akkor kék szoknya és a zöld top marad. Mélyenszántó elmélkedésem közepette sikerült elkészítenem magam. Fekete tűsarkú csizmám, egy szolid smink, hajegyenesítés. Már megint dörömbölnek.

- Jössz már?

- Mindjárt Jess – válaszoltam rögtön, megcsodáltam művemet a tükörben, majd kilibbentem az ajtón.

- Hűha Ginny, csak nem pasizni készülsz? – kérdezte Nati vigyorogva, de azért a kacsintás nem maradhatott el mondandója közben.

- Még az is lehet. Na menjünk.

Az utcán gyorsan végig siettünk a sikátoron és elértük az Abszolút bejáratát. Néhány mozdulat után elénk tárult társadalmunk igazi valója. Fényesen kivilágított kirakatok és egy nagy tábla hirdette:

Óriási nyitóbuli az Arany Villámban

Gyere és légy része az univerzumnak

Minden hölgynek ingyen belépés és fogyasztás

Gyere és élj az alkalommal

Vidáman sétáltunk tovább a macskaköves utcán, míg meg nem pillantottuk a lányokat. Parvati vidáman integetett felénk, bár mintha a fejével kicsit oldalra biccentene. Megtorpantam és magammal húztam Amyt.

- Ginny, mi van? – kérdezte aggodva, majd megfordult és szembe találta magát rosszullétem okozójával, aki egy méterre állt tőle.

- Ginny minden rendben, nem érzed jól magad? – kérdezte bársonyos hangján, amitől még jobban kocsonyás lett a lábam, összecsuklottam volna, ha nem kap el.

- Nem, semmi baj Harry – reménykedtem benne, hogy nem hallja meg hangomban a remegést.

- Rendben, akkor gyertek, menjünk be.

Ahogy odaértem Mione mellé, kétségbe esetten súgtam oda neki.

- Mit keresnek itt?

- Sajnálom Ginny, de Daniel fent volt nálunk, megkérdezte Ront, nincs-e kedve ide jönni, és nem tudtam őket lebeszélni vagy rábeszélni egy másik helyre – válaszolta szégyenkezve.

- Semmi baj, nem a te hibád, csak egyvalamit ígérj meg, nem engeded, hogy Harryvel kettesben maradjak – kértem félve.