- Már megint! – kiáltott dühösen Harry, mikor belépett a fürdőszobába. A fürdő el volt árasztva vízzel és egyéb anyagokkal, amik a vécéből jöttek ki. – Ez a hülye vécé! Kétnaponta folyamatosan elromlik! Gin, kérlek, hívd fel a szerelőt! A vécé megint elromlott. – Ginny felrohant a mosdóba. – Felhívtad?! – Gin bólintott. – Esküszöm, ez a vécé meg van átkozva! – Ginny elnevette magát.

 - Ki átkozná el pont a MI vécénket? – Harry megvonta vállát. Majd elkezdett gondolkodni.

 - Tudom, hogy ki volt! Voldemort! Ő átkozta meg! De még nem is az a legnagyobb baj, hogy elárassza a fürdőszobát! Képzeld, tegnap este a vécéülőke a fenekembe harapott! Még most is sajog… – simította meg fenekét. Ginny arcáról lehervadt a mosoly.

 - Nekem pedig lenyelte a kabátom! Fogai nőttek és megette a kabátom! A kedvenc kabátom! – kezdett el könnyezni Ginny. Harry odament és meg akarta ölelni, mikor Ginny eltávolodott. – A bűzlő kezeddel ne fogdoss össze! Két napja itt járt McGalagony és itt volt vécén. Már egy órája benn volt, és nem tudtam, hogy mit csinál annyi ideig. Hát bejöttem és láttam, hogy a vécében kotorászik. Megkérdeztem, mit csinál, erre azt felelte, hogy a vécébe esett a kedvenc zöld talárja. Én meg erre azt kérdeztem, hogy azt ugye már nem akarja felvenni. Erre ő tudod, mit felelt? – Harry megcsóválta a fejét. – Azt, hogy „Nem, kedveském, nem akarom felvenni, de a zsebében maradt a szendvicsem”. – Harry elnevette magát.

 - És meglett a talár? – Ginny megcsóválta a fejét.

 - Dehogy lett. Most, hogy jobban szétnézek, az egyik darabján épp rajta állsz! – A fekete hajú férfi maga alá nézett és látott egy zöld selyem darabot. Rögtön felugrott és azt ordította:

 - Fujjjj… Ez undorító! – Ekkor jött a szerelő. Meglepődtek, hiszen a pumpákkal és egyéb szerkentyűkkel megjelenő szerelő Ron volt.

 - Ron! Te mit keresel itt? – kérdezte a húga.

 - Hívtatok, és én jöttem. Na, hol az a klotyó manó? – Elkezdte pumpálni a vécét.

 - Ron… nem a vécével van a gond, hanem a… - De már késő volt. Ron pumpája eltűnt. A vécé ülőke lenyelte.

 - Istenem… mi a fene ez? – kérdezte ijedten, de pár másodperc múlva már mosolygott. – Ez semmi ahhoz képest, amit ma délelőtt láttam Neville Longbottomnál! – legyintett a vörös hajú srác.

 - Miért, mit láttál?

 - Egy vécéajtót, amire az volt ráírva, hogy „ A budiban ne időzz, mert megöl a budigőz.”. De ez semmi! Öt különböző nyelven volt írva! – Ginny megcsóválta a fejét, majd távozott. – Mi a baja a drága húgocskámnak?

 - Semmi különös. A vécé megette a kabátját. Szegény megsiratta.

 - Jobban vigyázhattál volna a feleséged kabátjára! – mondta szemrehányóan a hősies báty. – Akkor, mit csináljunk a vécéülőkével? – Harry megvonta a vállát.

 - Nem t’om. Le kellene venni, és ki kellene dobni. – Ron bólintott.

 - Oks. De te kezded! – A fekete hajú srác nagy levegőt vett és elkezdett közeledni a vécé felé. Hirtelen fogta meg a vécéülőkét. Kifújta a levegőt.

 - Ez simán ment. – De már meg is bánta, amit mondott. A vécének ugyanis ismét kinőttek a fogai és megharapták Harry ujját, amiből spriccelt a vér. – Au… - mondta és elkezdte szopni az ujját. Ron undorodva nézte a jelenetet.

 - A kezed a vécében volt… - Harry ránézett az ujjára. Gondolkodott, majd megrántotta a vállát, mintha azt akarná mondani, „Kit érdekel?” – Jól van. Ne bénázz itt nekem! Majd én is megpróbálom! Még jó, hogy itt van a… - Belenyúlt a táskájába, és kirántotta a slusszkulcsát. A baj az volt, hogy nem azt kereste, hanem a sárkánybőr kesztyűjét. -… a slusszkulcsom. A kesztyűm a kocsiban maradt. – Harry a saját fejére ütött. – Jól van, na! Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint te.

 - Mióta jársz te autóval? – Ron csak nézett.

 - Nem én akarok. Hermione kötelez rá. Múltkor a hoppanálás nem sikerült, mert a két kezem az Odúban maradt, a többi testrészem meg a házunkba hoppanált. – Harry elmosolyodott.

 - Én ezt máshogy hallottam! Azt hallottam, hogy a két…

 - Jól van. Tényleg nem a kezem volt – pirult el Ron. – De most a vécéülőkét kellene eltávolítani.

 - Oké. Nekem van itthon egy kesztyűm. Charlie bátyád hozta Romániából, miután feleségül vette a magyar mennydörgőt. – Majd elment a kesztyűért. Két perc múlva már ott is volt. Felvette a kesztyűt, majd ismét megfogta az ülőkét. De az hirtelen felordított. Harry hátra ugrott, Ron pedig felkiáltott.

 - Ne érjetek hozzám, otromba vérárulók! – suttogta az ülőke. Harry felismerte a hangját és felnevetett.

 - A nagy Voldemort! Mi van? A halálfalóid a hátsójuk alá kívánnak? – Ron csak nézett, majd felnevetett.

 - Ha-ha-ha – mondta Voldi. – Dumbledore még megbánja ezt. – Harry abbahagyta a nevetést.

 - Dumbledore? Hogy jön ide Dumbledore?

 - Ő változtatott ülőkévé! Azt mondta, élvezzem, hogy mások trónként tekintenek rám! Két éve történt, hogy találkoztam azzal a dilis vénemberrel. Egy váratlan pillanatban ülőkévé változtatott, majd eladott húsz sarlóért az „Értékes Tárgyak Gyűjtőhelye” nevű üzletben. Sokáig porosodtam ott, míg a drága véráruló felesége, a mocskos Weasley meg nem vett. Eleinte nem tudtam, hogy hova kerültem, de mikor rájöttem, elhatároztam, hogy bosszút állok a Potter családon.

 - Azért haraptál a fenekembe?

 - Szerinted miért, te idióta. Egyébként nagyon rossz ízű a feneked. Ha a Bogoly Berti Minden Ízű Drazsé egyik darabja lenne, rögtön kiköpném és ráfognám, hogy szardíniás. – Ron kuncogott egy kicsit.

 - Nagyon vicces – mondta rosszallóan Harry.

 - A feleséged feneke viszont nagyon szép. Formás és… - Harry neki akart rontani a vécéülőkének, de Ron lefogta.

 - Hé! Megint megharap!

 - Igazad van! De nem maradhat itt! Égessük el! – Jött a váratlan ötlet Harrytől.

 - Hozzám ne merj érni! – sziszegte az ülőke.

 - Ron! Beszélhetnénk négyszemközt veled? – Ron bólintott.

 - Hát persze, cimbi! – Kimentek a fürdőből.

 - Mit csináljunk vele?

 - Nem t’om. Várj csak! Tudom már! Égessük el! – Harry megint fejbe vágta magát.

 - Én is ugyanezt mondtam az előbb!

 - Ja… akkor… várj, van még egy ötletem. Hozzuk vissza Merope Gomoldot. A drága Voldemort anyuciját. Voldemort biztos hallgat az anyujára.

 - Ezt honnan veszed?

 - Voldemort bukása után megjelent egy cikk róla. Egy halálfaló nyilatkozott róla, miszerint Voldemort beszél álmában. Szó szerint ez volt a cikkben: ” Hallottam, hogy a Nagyúr beszél álmában, és azt mondja: Mami, Voldi jó kisfiú volt. Mindig hallgat rád. Anyuci. (…)

 - Értem. De Merope évtizedekkel ezelőtt meghalt.

 - A halottak idézéséről még nem hallottál?

 - De igen.

 - Akko’ meg?

 - Jól van, na! Hogy kezdjünk hozzá?

 - Hozz egy pár gyertyát, a varázspálcád és kezdhetjük. – Harry összegyűjtött minden fontos kelléket.

 - Itt van minden. De valamit mondani is kellene.

 - Ja, igaz. Öhm… Merope Gomold, Gomold véréből megidézlek téged. A mi ellenségünk anyja, megidézünk téged. – Harry ismét fejbe vágta magát.

 - Ez komoly dolog. Nem a bűbájos boszorkákat játsszuk! – De ekkor megjelent egy szellem. Fekete hajú, szürke szemű, alacsony, vékony nő.

 - Miért zavarjátok nyugalmam?

 - A fiadról lenne szó! – mondta Harry.

 - Tomról? – kérdezte kíváncsian az asszony.

 - Öhm… igen. De a mai világ úgy ismeri, hogy Voldi. – Ron oldalba vágta. – Vagyis, Voldemort.

 - Mit kellene tennem?

 - Nos, Dumbledore vécéülőkévé változtatta, és most pont az én vécémben van. Egyszerűen nem tudjuk kitenni innen. Vagy a kezünket harapja meg, vagy a fenekünket. El kellene égetni, hogy soha többé ne ártson senkinek.

 - És azt kéritek tőlem, hogy segítsek megölni a fiam? Nem! Ebbe nem megyek bele!

 - Akkor kellett nekünk megidézni téged – mormolta Ron az orra alatt. A szellem megcsóválta a fejét.

 - Jól van. Egy feltétellel. Nem égetitek el, hanem… tegyetek vele akármit, csak ne öljétek meg.

 - De muszáj, mert mindenkinek árt. – De látva a nő elszánt tekinteté, képtelen volt beleegyezni. – Jól van. De kérem, szedje le a vécéről. – Az asszony bement a fürdőszobába. Meglátta az ülőkét.

 - Kisfiam, mit tettek veled?

 - Anyuci, te vagy az? – kérdezte Voldemort meghatottan.

 - Igen. Kisfiam, muszáj innen elmenned. Gondot okozol. Sikerült őket meggyőznöm, hogy ne égessenek el, de ha nem jössz ki innen, megölnek.

 - De anyu! Én itt maradok! Potter a legnagyobb ellenségem, és muszáj megkeserítenem az életét! – Az anyja szigorúan nézett rá. – Jól van. Elmegyek. De csak akkor, ha te viszel ki innen. – Az anya felkapta a fiát, majd kivitte Harry hálószobájába.

 - Kihoztam. De ne öljétek meg. – Majd letett az asztalra és köddé vált.

 - Anyuci, ne menj el… - sírta Voldemort.

 - Mit csináljunk vele?

 - Nekem van egy ötletem! – mondta Ron.

Két év telt el az eset óta. Voldemort ülőke maradt. Azóta ott függött a Potter-nappali falán. Porfogónak. Sőt! Minden egyes ember csodálta a gyönyörű „régiséget”. Ez hagyomány maradt. Ezek után az összes Potter családtag a saját nappalijába vécéülőkét függesztett ki. Milyen szép hagyomány, ugye?

Tíz generációval később:

 - Kisfiam, teljesen el vagyunk adósodva! Nem tudunk megvenni még egy vécéülőkét sem, akármennyire is szeretnénk – mondta Sirius, Harry és Ginny Potter ük-ük-ük-ük unokája.

 - Épp erről akartam veled beszélni – mondta fia, Remus. – Láttam egy vécéülőkét még Potter nagypapa idejéből, nyugodjon békében. Eléggé poros, csak le kell törölgetni. – Sirius elmosolyodott.

 - Igazad van, fiam. Mi gondunk származhatna abból, ha levesszük a falról? 

Tíz perccel később:

 - A fenekem!!!

VÉGE