Bosszú

1. fejezet: Csak egy a sok közül

Egy hűvös augusztusi hajnalban Ginevra Weasley arra ébredt, hogy nincs egyedül a szobájában. Az alak termetéből következtetve egy férfi volt.  Csöndben odaosont a rémült lányhoz, majd a szájára tapasztotta a kezét. Ginny félelmében és kétségbeesésében kapálózni kezdett. A férfi még mindig Ginnyt tartva elővette a pálcáját, és elmotyogott egy „Lumos”-t. A kis szobát rögtön beragyogta a pálca fénye. De akkor már Ginny is tudta, hogy kihez van szerencséje, vagy éppen szerencsétlensége.
- Malfoy! Mit keresel itt? – sziszegte Ginny. A lány szeme villámokat szórt a fiúra.
- Érted jöttem, Weasley. - válaszolta Draco Malfoy, kaján vigyorral az arcán. De Ginnynek így sem tudta elkerülni a figyelmét, hogy Draco nagyon megváltozott a nyáron. Természetesen jó értelemben. Jobban nézett ki, mint valaha. Gyönyörű égkék szemeit gondosan eltakarta egy szőke hajtincs. Mindent összevetve: Ginny észre sem vette, hogy a fiúnak feltűnt: a lány szeme hosszan időzik Dracón.

- Mi az, hogy értem jöttél? – Ginny már teljességgel meg volt zavarodva. Mit akarhat tőle Draco?
- Nyugi, Weasley lány! Majd két hét múlva mindenre fény derül. Majd még találkozunk. És ne feledd el, hogy ezúttal nem fogsz kikosarazni. – Mire Ginny odanézhetett volna, addigra Malfoy már dehopponált.

Két hét elteltével Ginny már kezdte elfelejteni az augusztus végén történteket. Azonban furdalta oldalát a kíváncsiság. Miért látogatta meg Draco, azon a reggelen a szobájában? És a legfontosabb: Mit akarhatott tőle? Ezekre nem találta a választ, de tudta, hogy a mai napon, azaz szeptember elsején minden kérdésére megtalálja a választ. Hangos léptekre lett figyelmes. Draco Malfoy belépett a Roxfort Express egyik fülkéjébe. Abba, ahol Ginny négy barátnője mellett ült.
- Prefektus vagyok. Mindenki tűnjön ki innen azonnal! Két pont a Griffendéltől! Weasley te maradsz!

A lányok riadtan kibotorkáltak a vonat fülkéjéből, és átmentek egy másik fülkébe.
- Hát így állunk, Malfoy! Végre megkaphatnám a választ, hogy miért törtél rám hajnalok-hajnalán? Van egyáltalán róla fogalmad, hogy mi lett volna, ha bárki a családból felébred? – mondta Ginny, bár az utolsó mondat kissé hisztérikusan csengett.

Draco leült egy sóhajtás kíséretében. Egyenesen Ginny szemébe nézett. A kék és a barna szempár hosszasan vizsgálgatta egymást, majd végül a fiú szóra nyitotta elképesztően tökéletes ajkait.

- Egyfolytában azon gondolkoztam, hogy mit tudhat Potter, amit én nem. Miért jársz vele, ha megkaphatsz bárki mást. Tulajdonképpen engem is. Habár én túl jó lennék neked - jegyezte meg.

- Hát ez elképesztő. Két hete rám törtél, most meg közlöd velem, hogy becses személyeddel kéne járnom. Most pedig én közlöm veled, hogy ne is álmodj róla. És ami pedig Harryt illeti: Mindent tud, amit te nem, és mindenben jobb, mint te. – Ginny felpattan az ülő alkalmatosságról, ugyanazzal a lendülettel kirohant a vonat folyosójára, és bevágta maga mögött az ajtót.

Hisztis liba – gondolta Malfoy.

Teltek-múltak a napok és a hetek. Draco egyre kedvetlenebb lett. Látszólag gyötörte valami. Ginny tudta, hogy mi: Ő. A lány már nem bírta tovább nézni, hogy Draco bámulja, és néha megjegyzést tett rá, de ugyanakkor bókol is neki. Érezte, hogy neki is egyre jobban tetszik a mardekáros fiú. Nem bírta tovább. Kölcsön kérte Harry köpenyét és alkalom adtán követte Dracot a mardekárosok klubhelyiségébe. Addig a napig várt, míg Draco egyedül nem maradt a folyosón. Odament a fiúhoz, akit látszólag meglepte, hogy ott találja Ginnyt.

- Nézd, Draco… Tudom, hogy tetszem neked. – mondta Ginny, fülig elpirulva. Elkezdte vörös hajtincseit csavargatni. Látszólag rettenetesen zavarban volt.

- Nézd, Weasley. Én is tudom, hogy tetszem neked – gúnyolódott Malfoy.

- Ezt meg honnan veszed?

- Na, ne csináld már! Egyfolytában a társaságomat keresed, bámulsz, és ha beszélünk, mint például most, akkor a hajad tövéig elpirulsz, és legjobban egy répára hasonlítasz.

Ginny halk sírásban tört ki. Létezne, hogy ez a tökéletes fiú gúnyt űzne belőle? Lehet, hogy Draco mindvégig csak gúnyt űzött volna belőle, Ginnyből, amit a haverjaival eszeltek ki?

Mielőtt még Ginny megszólalhatott volna, hogy a fiú fejéhez vágjon valamit, Draco odalépett hozzá. Ginny és Draco arca vészesen közeledett egymáshoz. A fiú már meg tudta volna számolni Ginny orra hegyén lévő szeplőket. Ginny is meg tudta volna számolni Draco szempilláit. Azonban az utolsó pillanatban Ginny elhúzódott, és éppen távozni készült. Volna. Biztos így is lett volna, ha Draco meg nem fogta volna a lány kezét, és magához nem húzta volna.

- Ginny. Szeretlek! – suttogta a fiú.

- Én is téged! –válaszolta a lány.

*

Harrynek feltűnt, hogy szerelme nagyon sokat van tőle távol. Egyre ritkultak a romantikus pillanatok. Ennek az lett a következménye,hogy Harry Potter végre rászánta magát: beszél barátnőjével. Szemtől-szemben. Csak ők ketten, négyszemközt. Ginny nem tud jól hazudni. Ezt sajnálatos módon mindketten tudták. Harry úgy érezte, hogy ezernyi repdeső pillangó ugrál a gyomrában. Teljes szívéből szerette Ginnyt. De már tudta, hogy a lány másképp érez. Harry arra lett figyelmes, hogy egy vörös hajú lány bemászik a portrélyukon. Tudta, hogy most jött el az Ő ideje.

- Ginny! Beszélnünk kellene…- kezdte bizonytalanul a fiú. Egy izzadságcsepp legördült halántékán. Nagyon kellemetlenül érezte magát.

- Sajnálom, Harry….- zokogta Ginny. Azonban a lányon egyáltalán nem látszott, hogy sajnálta volna a történteket, holott még azt sem tudta biztosan, hogy Harry tudja-e: Ginny már Dracot szereti.

- Sokra megyek vele. Megcsaltál azzal a görény Malfoyjal! Hogy tehetted ezt, te utolsó kis…- Harry már rántotta volna elő a pálcáját. Az utolsó pillanatban úrrá lett rajta a pánik. Nem tudta volna volt barátnőjét sohasem bántani. Még mindig szerette.

- Ne haragudj, Harry. De azt hiszem vége. Beleszerettem Dracóba. És ő is szerelmes belém – felelte erre a lány fülig pirulva. Valódi érzéseket táplált Malfoy miatt.  Nem érzett lelkiismeret furdalást. És annyira szerelmes volt, hogy az sem érdekelte, mit érez Harry. Csak azt tudta, hogy Dracóval akar lenni.

- Ginny. Menj! – válaszolta Potter. Hangja tökéletesen érzéketlen volt. Smaragdzöld szemei vészjóslóan csillogtak. Szénfekete haja kócosan meredt a semmibe. Mondjuk úgy: Harry utálta, hogy ilyen kócos, és semmi nem hatott rá. Harry a legtermészetesebb, szinte unott arckifejezését vette fel. Látszólag tökéletesen hidegen hagyták a történtek, de belül valósággal tombolt! Utált mindenkit Hermione és Ron kivételével!

*

- Draco, megmondtam Harrynek –mondta Ginny fojtott hangon a fiúnak.
- És? Mit reagált? –kérdezte Malfoy, egy önelégült mosollyal az arcán.

- Semmit! Semmi nem volt leolvasható az arcáról. Érted? Abszolút semmi. Legalább egy icike-picike érzelem kiülhetett volna az arcára…

Ginny nem várta meg, hogy ezekre a szavakra mit reagál Draco. Őszintén? Dracót sem érdekelte ebben a percben semmi. Fel sem fogta Ginny szavait. A mélybarna szempár a kékbe fúródott. Draco megfogta a lány aprócska kezeit, és magához húzta. Már borzalmasan közel voltak egymáshoz. Egy héten belül már másodszorra összefúródott a tekintetük. A barna szempár egyfolytában a kéket vizsgálgatta. Draco hátulról óvatosan megfogta Ginny halántékát, és magához húzta. Egészen addig, amíg csak pár centiméter választotta el az ajkukat egymástól. Ajkuk egy pillanat múlva összeért. Ginnynek még sohasem volt ehhez fogható érzése. Draco nagyon lágyan csókolta a lányt.

2. fejezet: Csak ő és senki más

A 16 éves Ginevra Molly Weasley ült az ágyán és éppen írta a számmisztika leckéjét. Valahogy nem volt kedve lemenni a könyvtárba a többiekkel.  Főleg azért nem, mert tudta, hogy péntekente a mardekárosok is ott szoktak tanulni. És marhára nem volt ahhoz kedve, hogy a csípős megjegyzéseiket hallgassa. Azt gondolta magában, hogy nagyon örül, hiszen végre hétvége van.  Nagyon nehéz hete volt. Szakított Harryvel és összejött Draco Malfoyjal.  Ginny arra eszmélt, hogy valaki kopogtat az ajtón. A vörös hajú lány gyorsan mondott egy „szabad”-ot. Egy barna hajú lány bedugta a fejét az ajtón.

- Szia, Ginny. Szerintem Harryt nagyon megbántottad az imént. - kezdett bele Hermione.
- Ne haragudj, de nem érdekel. Egy szénfejű fapofa lett. Én már Draco személyében találtam meg a szerelmet.

- Már ha ezt szerelemnek lehet nevezni - morogta Hermione az orra alatt.

Ginny elindult a könyvtárba. Úgy döntött, hogy mégis inkább a könyvtárba megy. Meg akarta mutatni Harrynek, hogy szakításuk ellenére nem ő, Ginny az áldozat.

Le is ért a könyvtárba. De szerencsére Potternek nyoma veszett. Hahahaaa… nem mer Ginny szemébe nézni. Gyáva! De viszont ott volt Malfoy! Kétségtelenül gyönyörű szemeivel Ginnyt nézte. Ezt a lány is észrevette. Ha tehette volna, odaült volna Draco mellé.  De érezte, hogy Draco nyilvános helyen akarja tartani a három lépés távolságot. Azonban Ginny nem így volt ezzel. Legszívesebben most is megcsókolta volna a fiút. Azonban benne is volt annyi tolerancia, hogy nem fog odamenni a könyvtárba Dracóhoz. Az angol fegyelemhez mindig is tartotta magát, és nem fog ezen 1000 fiú kedvéért sem változtatni. Vérbeli angol volt, és az is marad örökre.

- Ginny – szólalt meg Draco a terem másik végéből. És intett egyet a fejével, hogy kövesse.

- Rendben. Megyek. - És rámosolygott a fiúra, aki egy apró fél mosollyal viszonozta a kedves gesztust.

Kiértek a folyosóra. Ginny megölelte a fiút, akinek az arcán önelégült mosoly terült el. Csakhogy látszott rajta, hogy fülig szerelmes Ginnybe. Hoppá! Neki is van szíve. Mégpedig nem is kicsi. Ugyanakkor igyekezett megőrizni a hideg, rosszfiús jellemét. Nem kis sikerrel. Bolondultak érte a lányok. De őt csak egy lány érdekelte: éppen az, aki ott állt, szorosan a karjai közé fonódva. Csak ő kellett neki, és senki más!

- Vigyázz, jön Piton professzor úr – suttogta Draco.

- Hol? - kérdezte gyorsan Ginny.

- Tehát… nem láttad Zambinit, Weasley? - kérdezte Malfoy, mivel közeledett Piton, és nem akarta, hogy az ölelkezésük szemtanúja és a beszélgetésük fültanúja legyen.

Piton elhaladt mellettük, de úgy, mint aki egy másik bolygón él. Ügyet sem vetett a két diákra, akik már egymás kezét fogták, amint befordult a tanár a folyosón. Hát úgy is mondhatnánk, hogy sok alkalmat kihasználtak. Már csak egy dolog hiányzott. Az, hogy az összes lány az osztályban megtudja, és őrá irigykedjenek.

- Figyelj, Draco. Holnap Roxmortsi hétvége lesz. Nincs kedved eljönni? – kezdte óvatosan a lány.

- Nem is tudom. Talán, igen – válaszolt Draco. – Benne vagyok. Semmi dolgom nincs - tette hozzá egy sejtelmes mosoly kíséretével a fiú. – Nagyon szeretlek. - Draco ezt már magában tette hozzá, mert nem akarta, hogy Ginny gyengének és sebezhetőnek lássa ez által

*

Ahogy közeledett a Roxmortsi hétvége, Ginnyn annál jobban úrrá lett az idegesség. Nagyon várta a randit és azt akarta, hogy minden a lehető legjobban menjen. Tudta, hogy Draco sokkal jobb Harrynél. Ezzel mindenki tisztában volt. Ebben az esetben a mindenkire Ginny vihogós barátnői értendőek.

Elérkezett a péntek, majd a szombat. Azaz a Roxmortsi hétvégi kirándulás. Randi! Ginny a találka előtt egy órát készülődött és nézegette magát a tükörben. Többé-kevésbé elégedett is volt a látvánnyal. Délelőtt tizenegy órakor Draco már az előcsarnokban várta, hogy együtt induljanak. Ginny látta, hogy közeledik a fiú. Úgy érezte, ezernyi kis pillangó fickándozik a testében. Hirtelen izzadni kezdett, és úgy érezte, hogy menten elájul.

- Szia. Akkor… indulhatunk?

- Igen, persze – válaszolta a lány, kissé félénken.

Már a Mézes Falás kisutcájában haladtak, amikor Ginny érezte, hogy Draco megtorpant.

- Baj van? – kérdezte a lány.

- Nincs. Mindegy.

Hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy egy csuklyás, hosszú fekete hajú nő előugrik egy ház mögül, pálcát ránt rájuk. Draco azonban résen volt és berántotta egy terebélyes fa mögé a lányt. Ginny halálra rémült. Elakadt a lélegzete is. Vakon bízott Malfoyba. Mi a fene ez? Valami halálfaló támadás?

- Nocsak, nocsak…- kacagott gúnyosan a nő. Leesett az állarc a fejéről. A fekete hajú nő Bellatrix Lestrange volt. Szokásos gúnyos vigyorát rávillantotta Malfoyra. Nagyra nyitotta száját, és egy piros fénycsóva indult Ginny felé. Szerencsére Draco résen volt és azonnal elkapta a lányt, mielőtt még eszméletét vesztve a földre rogyott volna. Felkapta gyorsan a lányt - lélegzetét is visszafojtva – és rohanni kezdett vele a kastély felé. Gyorsan átvágott a sövényen és a kapun. A szíve azt parancsolta, hogy ne a gyengélkedőre vigye a szerelmét, hanem egyenesen Dumbledorehoz. Ezt diktálta a józan esze is. A bölcs igazgató gyorsabban tudna segíteni, és át is látná a helyzetet. Felért az emeletre, de nem tudta a jelszót.
- Fóka, krumpli… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Mi a jelszó?!
- Ginny! – szólalt meg egy kétségbeesett üvöltés a fal melletti ajtótól. Ott állt Harry Potter. Ő, aki Túlélte, ott volt tetőtől talpig. Hiába zárt be a lelkében vagy 100 ajtót a múlt, nem bírta nézni, hogy  a volt barátnője ott fekszik, bizonyára eszméletlenül az ellensége karjaiban, aki éppen az igazgatói iroda jelszóját próbálja kitalálni.

- Ne fáradj féreg…. A jelszó benned rejlik. Vagyis patkányfarok a jelszó! - És ezzel a végszóval faképnél hagyta őket.

- Köszönöm… Potter – mondta Malfoy a semminek. Ismerte nagyon jól Harry Pottert. De most csak egy érzelemtől mentes gyáva alakot tudott maga elé idézni.
Draco felszaladt a csigalépcsőn, bár az eleve mozgott, de akkor is az volt a szeme előtt, hogy minél hamarabb oda kell érnie. Kopogás nélkül berontott az irodába.

- Professzor úr… Ginny Weasleyt megtámadták! Bellatrix Lestrange kábító átkot küldött rá.

Dumbledore professzor ahelyett, hogy nyomban intézkedett volna, óriási szemeket meresztett Malfoyra., és így szólt:
-  Ifjú Malfoy!  Te ezt elmondtad nekem, és a hölgyet mentetted meg, ahelyett, hogy a rokonod irháját védted volna?

- Ne azon gondolkozzon,hogy ÉN mit csináltam, hanem inkább azon, hogy mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel.

- Azonnal. Stimula – mondta ki a varázsigét a tanár. Egy pillanat múlva az ájult lány magához tért.  Felült, mint aki azt se tudja, hogy hol van. Tényleg nem tudta.

- Merlin gatyája!  Miss Weasley! Hogy érzi magát? – kérdezte jóságosan a professzor.

- Gyengének, nagyon. Mi történt velem? Mi ez az érzés? - kérdezett vissza.

- Bellatrix elkábított, de nem tudni, hogy miért. És én felhoztalak ide…

- Attól tartok, Draco, hogy a hölgynek pihennie kell.  A gyengélkedőre semmi szükség, de én úgy vélekedem, hogy egy kiadós alvás biztos nem fog a kárára válni. Elmehetnek… és még valami. Tartsák maguknál állandóan a pálcájukat,és megjegyzem, az sem lenne hátrány, ha  elkísérnéd Ginnyt mindenhová.

Malfoy erre egy fintorral válaszolt.  Nem volt kedve ahhoz, hogy játssza a szőke herceget fehér lovon, mint a koszos mugli mesékben. De az viszont ínyére volt, hogy többet lehet a lánnyal.

Ginny immár a saját lábán tette meg az utat a mardekárosok klubbhelyiségéig. Nem tudta, hogy mi vezérelte erre a tettre, de megkérdezte Dumbledore professzort, hogy had aludjon nála a lány, azzal a feltétellel, hogy külön ágyban alszanak,  és kiábrándító bűbájt szór rá, amikor beosonnak a fiú külön szobájába.

- Szóval ez lenne az… a Mardekár ház klubhelyisége. Harry már… - Ginny itt már elharapta a mondatot, mert rájött, hogy ezzel veszélybe sodorhatja Harryéket. Szerencsére Malfoy túlságosan elfoglalt volt, hogy észrevegye az „aprócska „nyelvbotlást”.

- Aludhatok ezen az ágyon? –kérdezte Ginny. Bár a lány meg sem várta, hogy Draco szóhoz jusson. A fiú éppen azon ügyködött, hogy a két ágyat különválassza egymástól, de Ginny nem törődött ezzel. Levetette magát az egybetolt ágyakra és azon nyomban mély álomba szenderült.

- Ginny…- Gyönyörű szőke haját megrázta, hogy a tincsei ne zavarják abban, hogy szüntelenül bámulja a lányt, ahogy édesdeden alszik. Szeretett volna hinni benne, hogy ez nem csak egy szép álom, hanem benne él. Egy valóra vált álom. Ugyan semmi kétsége nem volt hozzá, hogy tényleg igazi. Ez a gyönyörű lány az ő barátnője, és nem a féreg Harry Potteré. Draco nem sokkal később lefeküdt aludni. Azonban alig több, mint két óra múlva felriadt,és úgy döntött, hogy kimegy sétálni a folyosóra. Ugyan ez tilos volt, de magasról tojt a szabályokra. Ő elvégre Malfoy. Nem? DE!

A szőke fiú, acélkék szemével végigpásztázta a folyosót, hogy megbizonyosodjon róla, egyedül van. Csak úgy céltalanul belebotlott egy másik fiúba, aki úgy látszik, hogy azonos véleményen volt a szabályokról, mint Draco. Nagyon kócos, szénfekete haja össze-visszaállt. Pálcáját Draco szemébe világította.

- Potter…- sziszegte Malfoy.

- Malfoy…- Harry Potter zöld szemeivel gonoszan nézett Dracóra. Annyi mindent mondott volna neki. Ha lehetősége lett volna, hagyta volna, hogy a saját pálcájából villanjon a zöld fény, majd egy test csapódjon élettelenül a földre.

- Menj innen – suttogta Harry.

- Oh, na mi van? Elszerettem a csajodat, Potterke? Most nincs itt anyuci-apuci, hogy megvédjenek.

- A szüleim halottak… a szívemet összetörte más-más ezerszer. Szarok rá magasról, hogy hogyan sértegetsz, te… - Az utolsó szónál már csak egy érthetetlen sziszegés jött ki Harry torkán. Elrohant a másik irányba. Látszólag nagyon megviselték az imént történtek. Ginnyt mindeninél jobban szerette, és szeretni is fogja, míg világ a világ. Szereti őt, de tudta, hogy a szerelem fáj, és akármennyire összetörte a szívét a lány. Tudta, hogyha igazán szereti, el kell engednie. Mégpedig vagy most, vagy soha. Együttlétük emlékét örökre szívében fogja őrizni.

3. fejezet: Mocskos vér

Ginny kifejezetten jól érezte magát. Bár nagyon hiányzott neki az, hogy a griffendéles barátnőivel lehessen, mégis biztonságban érezte magát.

*

- Hello, Ginny. – köszönt rá Parvati .
- Ó, szia.

- Dumbledore üzeni, hogy keres téged. Fontos ügyben - tette hozzá a másik lány.

- Rendben. Köszönöm, hogy szóltál. – zárta le végül a beszélgetést Ginny.

Futólépésben közeledett az igazgatói iroda felé. Bemondta a jelszót, és a kőszörny félregördült. Kopogtatott Dumbledore irodájának az ajtaján. 

- Jó reggelt, Miss Weasley. – mosolygott az öregúr.

- Jó reggelt… miért hivatott? – vágott a közepébe a lány.

- Azért, mert a Minisztérium kiszagolta, hogy te egy mardekáros szobában tartózkodsz védelmi célokból, és ők nem tartják helyesnek, hogy így van. Ezért figyelmeztetésben részesítettek engem, és azt mondták, hogy egy griffendéles védelmezőre lenne szükséged. Ez az utolsó lehetőség.

- Na de kire gondol? A bátyámra? – kérdezte mosolyogva Ginny.

- Nem. Te is tudod, hogy a bátyád… öhm… nem a legmegfelelőbb erre a feladatra. Te is pontosan tudod, hogy egy olyan védelmezőre van szükséged, aki tényleg meg tud védeni ,és nem utolsó sorban griffendéles.

- Elárulná végre, hogy kire gondol?

- Természetesen Harry Potterre.

- Hogy mi??? Ezt maga sem gondolhatja komolyan. Nem vagyok hajlandó vele lenni – kelt ki magából a lány.

- Ginevra! Vagy Harry Pottert választja védelmezőjéül… vagy a halált! Véresen komolyan beszélek. Nem kívánok írni a szüleinek. Jobb, ha ez így… nem is tudom, hány szemközt marad. A Minisztérium emberei sem fogják tájékoztatni az édesapját.

- Rendben – mondta a lány, de közben egy könnycsepp legördült gyönyörű szép arcán. – Megteszem, még akkor is, ha testem-lelkem nem kívánja…

- Annak nem is kell – kacsintott rá az öreg igazgató.

Ginny becsapta az ajtót, és sírva rohant a Mardekárház pincéje felé. Út közben beleütközött egy szőke fiúba. A barátjába!

- Hát te? Mi a fene…- A fiú félresimított egy hajtincset a lány könnyes szeméből.

- Potter fog ezentúl vigyázni rám. Dumbledore és a Minisztérium parancsa… hogy… – Ginny már nem tudta befejezni, mert Draco egyre jobban közeledett hozzá. Lágy csókban forrtak össze.

- És most menj! – mondta hidegen Draco. Potter! Ez az ő hibája. Ő intézte úgy! De ebből nem eszik! A barátnőjét nem kaphatja vissza. Akármennyire is szeretné. Ha addig életben is marad, akkor is meg fogja bosszulni ezt az egészet. Még azt is meg fogja bánni, hogy túlélte a  Sötét Nagyúr gyilkos átkát. – Gondolta magában a fiú.

Ginny Weasley elindult a Griffendél-toronyba.

*

Eközben Draco Malfoy a harmadik emeleti fiúmosdó felé tartott. Az sem érdekelte, hogy ott lesz-e egy bizonyos kísértetlány.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! – ordított Draco. A könnycseppek záporoztak szemeiből, majd végül legördültek gyönyörű arcán.  – Most mi a fészkes fenét kezdjek magammal? Ginny a mindenem! Ezt nem fogom kibírni! Egy Malfoy mindent megkap!  – Malfoy tökéletes ujjait az egyik mosdókagylón pihentette.  Ki akarta nyitni a csapot, hogy megmossa az arcát.

- A fenébe! Ez… nem működik – sziszegte a fiú. Nem kerülte el a figyelmét, hogy egy apró kígyó van a csap oldalán. Draco előrántott egy szikét a talárjából, majd óvatosan megmarkolta, hogy az ujjait nehogy felsértse vele. Tudta, hogy komoly baja nem eshet. Elvégre varázsló. Ennek teljes tudatában fogta a szikét, és jó erősen rávágott a kezére. Csuklójából fröcskölt a vér.

- Undorító vagyok – suttogta. – Ez már a saját bosszúm magamhoz. A vér egyenletesen fröcskölt felkarjából.