Segítség, felfordult az életem!

Első fejezet

Ginny Weasley elgondolkozva sétálgatott az Abszol út macskaköves utcáin, és a múlt történésein gondolkozott. Tisztán látta maga előtt Harry Potter arcát...


2000. április

,,…Ginny, valamit el kell mondanom – szólt Harry egyik este mikor Ginnyvel, saját kis házukban a  kandalló előtt üldögéltek a nappaliban.
- Igen, Harry? – A nő legbelül azt kívánta, bárcsak Harry mondandója az lenne, hogy hozzámegy-e feleségül. Ginny már régóta várt a pillanatra, hiszen évek óta voltak együtt. A háború után, ami számukra sikeres volt, Harry ugyanis legyőzte Voldemortot, és a varázslóvilág megmentője lett, összeköltöztek.
- Szóval, a helyzet az, hogy nekem… – A férfi nyelt egyet mielőtt elsuttogta volna a számukra végzetes szavakat, és közben erősen koncentrált, hogy véletlenül se nézzen a lány szemeibe – szeretőm van.
- Micsoda? – sikított fel Ginny és talpra ugrott. - Mióta?
- Körülbelül fél éve. – Harry elszánta magát és ránézett a lányra, aki ájultan rogyott össze.
Ginny egy kórházban ébredt és családja ott állt az ágya mellett, aggódó arccal. Mikor a lány Harryről kérdezte őket, nem adtak egyenes választ, ehelyett nyugtatgatták, csitították, miközben egy könnycsepp gurult le a lány arcán. ’’


Ginny keserűen felsóhajtott, hiszen ennek már két éve. Azóta nem is látta és nem is beszélt a fiúval. Úgy tudta, a szeretőjével él, de őt is sokszor megcsalja. A nő, mióta régi szerelme elhagyta, senkibe se szeretett bele, de még futó kapcsolatai sem voltak, teljesen magába zárkózott. Barátnői folyton vitték fogadásokra-, bulikra a lányt, de nem élvezte túlságosan ezeket az összejöveteleket. Hermione azonban beszélgetős napokra hívta legjobb barátnőjét, de Ginny ott se volt hajlandó annyira megnyílni, mint régen.
Ez a nap sem volt különb, mint a többi, a nő csak azért ment el otthonról, mert sürgősen be kellett vásárolnia. Próbálta minél gyorsabban elintézni a dolgait, reménykedve benne, hogy nem találkozik ismerőseivel. De nem volt ilyen szerencséje, amint belépett a Boszorkánykonyha nevezetű kis üzletbe, valaki a nevén szólította. Mikor odafordult és rádöbbent ki áll előtte, legszívesebben elrohant volna. Ugyanis Harry Potter állt előtte. Vegyes érzelmek kavarogtak benne, düh, kétségbeesés és fájdalom, de aki a lány arcába nézett, ezt nem vette észre. A férfit teljesen lenyűgözte a nő, úgy érezte nem is kettő, hanem öt éve telt el. Ginny vörös haja lágyan omlott vállára, szemei igéző, csokoládé barnák voltak, igaz nem csillogtak úgy, mint régen. A nő titokban megcsodálta a férfit, Harry haja változatlanul szanaszét meredezett mintha nem rég túrt volna bele, fekete inge szépen kiemelte izmos alkatát, szemei smaragd színben ragyogtak.
- Ginny, te vagy az? Teljesen megváltoztál! Hogy vagy? – kérdezte a férfi.
- Még kérdezed? – A nőben hirtelen fellángolt a düh.
- Ne hidd, hogy nem bántam meg… - motyogta Harry egész halkan majd sarkon fordult és szó nélkül kisietett a boltból.
Ginny döbbenten meredt utána, megvette gyorsan a szükséges dolgokat, és kiviharzott az üzletből. Mint akit üldöznek, rohant végig a boltokon, megvett mindent, ami miatt egyáltalán elhagyta az otthonát. Hazafelé egyfolytában Harry utolsó mondatán töprengett. ,, Ne hidd, hogy nem bántam meg’’. Ez vajon mit jelenthetett? Ginny egyszerűen nem tudta miért mondta neki ezt a férfi.
Mikor hazaért kis kertes házába, ami kívülről úgy festett, mint a Roxfort kicsiben, gyorsan bezárta az ajtót, és a konyhába sietett, hogy kipakoljon és csináljon magának ebédet. A berendezés régies és figyelemre méltó volt, a fal mentén futó szekrény sor rejtette a tűzhelyet, a hűtőgépet. A másik falnál egy kicsiny fa ebédlőasztal és két szék, az asztal feletti falon pedig egy óriási festmény volt egy gyönyörű erdőről. Ginny kipakolt az ebédlőasztalra, és onnan mindent elrakosgatott a helyére. Behelyezett a sütőbe egy kisebb csirkét sülni, majd megterített egy főre. Mikor lerakta a terítéket, egy szomorkás mosoly futott át az arcán, mert még emlékezett, mikor két főre kellett terítenie. Ekkor csöngettek, a nő az ajtóhoz sietett, és kitárta. Nem tudta elhinni ki áll az ajtóban, levegőt vett, hogy mondjon valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. Először a boltban fut össze Harryvel, és pár órával később pedig a férfi becsönget hozzá? Ez a nap egyre furcsább, gondolta a nő.
- Szervusz, Ginny! – mosolyodott el Harry az ajtóban, nem tehetett róla, de ismét lenyűgözte a nő látványa.
- Ööö… szia! – suttogta a nő. Harry kezében egy hatalmas csokor virág volt.
- Szeretnék elnézést kérni a délelőtti viselkedésemért. Egyszerűen csak nem tudtam, mit mondjak, olyan váratlanul találkoztunk. Jut eszembe, ezt neked hoztam! – És odanyújtotta a lány felé a csokrot. Ginny gépies mozdulatokkal elvette az ajándékot, majd úgy határozott, beinvitálja a férfit ebédre, ha már hozott neki virágot.
-  Köszönöm, meghívhatlak ebédre? Éppen beraktam sülni a csirkét, és több embernek is jut belőle bőven – erőltetett mosolyt az arcára a nő.
- Örömmel maradok. Köszönöm, beszélgethetnénk az elmúlt két évről. Arról, hogy mi történt azóta velünk!? Mit szólsz hozzá?
- Remek ötlet. Gyere, szerintem nemsokára kész van az ebéd. – Majd becsukta a férfi mögött az ajtót.
- Gyönyörű házad van, Ginny. Ezek a festmények, a tapéta… lenyűgöző! – nézett körbe Harry és tekintete a lányon állapodott meg, aki erre elpirult, és gyorsan elfordult. Együtt kimentek a konyhába, Ginny gyorsan elővett még egy terítéket és leültette Harryt. Kivette a sütőből a csirkét, majd szépen elhelyezte a tányérokon. Mialatt csöndben ettek, lopva pillantásokat vetettek egymásra, és amikor találkozott a tekintetük, mindketten gyorsan az ételre koncentráltak. Mikor befejezték az evést, Ginny elmosogatott és elpakolt. Majd egy üveg pezsgővel és két pohárral bementek és leültek a nappaliban. Ez a szoba is, mint minden része, a háznak pazar látvány volt. A falak bordóra voltak festve, az egyik falnál egy kandalló és egy nagy könyvespolc helyezkedett. A kandallóval szemben hívogató kényelmes, nagy fotelek és egy hatalmas dívány állt. Harry az egyik fotelbe ült, míg Ginny a díványon helyezte kényelembe magát. Kitöltötték a pezsgőt majd koccintottak, és pár percig némán nézték a lángokat a kandallóban, majd Harry megtörte csendet.
- Mivel foglalkozol most, Ginny?
- Gyógyítónak tanulok, jövőre vizsgázom, és ha minden jól sikerült a Szt. Mungóban fogok dolgozni. Neked milyen a munkád? Még mindig a minisztériumban dolgozol? – kérdezte a lány.
- Igen, nemrég léptettek elő auror parancsnoknak. – Harry hangjából kicsendült némi büszkeség.
- Ez fantasztikus, Harry! – Ginny őszintén gondolta, amit mondott, viszont a következő kérdésénél a lány hangja élesen csengett. – És a nőkkel mi a helyzet?
- Már nem vagyok együtt… azzal a nővel… aki miatt… – Harry nem bírta végigmondani a mondatot, de Ginny tudta, hogy mit akart mondani.
Ekkor Ginny nem tudta miért, de hirtelen felállt, beleült a férfi ölébe és forrón megcsókolta. Harry egy percig sem habozott, viszonozta a csókot. Ginny viszont, mikor rájött, mit tett, felpattant Harry öléből és a férfire meredt. Mikor a nő megszólalt, hangja idegesen csengett.
– Nem tudom miért tettem, bocsáss meg! Két évig nem látjuk egymást, aztán amikor találkozunk ez lesz a vége? Ez így nem lesz jó, mert elválnak útjaink – magyarázkodott Ginny.
- Nem muszáj elválnunk, Gin! Figyelj, megbántam, amit tettem és meg tudom magyarázni, hiszen szerettelek, és soha nem voltak köztünk nézeteltérések. – A férfi felállt, odalépett a lányhoz és egyik kezével átkarolta a nő derekát, miközben a nő hajába túrt.
- De ez nem így működik! Elhagysz, aztán két év múlva visszajössz azzal, hogy megbántad? Én még mindig szeretlek, Harry! Nem érted még mindig? Szeretlek! – Az utolsó szót már kiabálta. A férfi döbbenten nézett rá, majd két keze közé fogta az arcát, és ezt suttogta:
- Én is szeretlek! – megcsókolta a lányt, de ő kitépte magát Harry karjai közül és felszaladt az emeletre.

Második fejezet

- Ginny, várj! Kérlek, beszéljük meg! – A férfi a lány után rohant, de mikor Ginny elérte a szobáját, bevágta Harry orra előtt az ajtót.
A szobában Ginny az ágyához rohant, összegömbölyödött rajta, átfogta a térdét és kitört belőle a sírás. ,, Miért csókoltam meg? Hiszen elhagyott két évvel ezelőtt! Szeretője volt, és most meg azt mondja, mindig is szeretett. Mi ütött belém? ’’ A lány nem bírta fékezni a gondolatait, ismét felszínre törtek emlékeinek képei. Amint a szobájában ül és keservesen sír, családja nem kérdez semmit Harryvel kapcsolatban, nehogy rosszat mondjanak. Évekig szenvedett és most végre, amikor már majdnem túltette magát a történteken, megjelenik a férfi, aki gyógyíthatatlan sebet ejtett rajta és azt mondja: szereti.
Eközben Harry megállás nélkül dörömbölt az ajtón, majd mikor úgy látszott, semmi esély arra, hogy kinyissa a nő az ajtót neki, lecsúszott a fal mellett a földre és várt. Átadta magát a gondolatainak. ,, Hogy-hogy megcsókolt? Szeretem, hiszen idejöttem, és megbántam a dolgokat. De fog nekem hinni valaha? Miért voltam olyan hülye? Miért, miért, miért?”
De Harry pontosan tudta a választ…

1999. November

„Harry vígan sétálgatott az Abszol úton és karácsonyi ajándékot keresett Ginnynek. Lassan öt éve annak, hogy együtt vannak, miután legyőzte Voldemortot semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy együtt legyen a lánnyal. Arra gondolt, hogy a Szenteste megfelelő pillanat lenne arra, hogy megkérje Ginny kezét, így hát minden ékszerboltba bement, ami mellett eddig elhaladt, de nem találta meg, amit keresett. Már majdnem feladta, és úgy döntött, majd megpróbálja másnap, mikor valami csillogásra lett figyelmes az utca másik oldalán. Odasétált és a bolt kirakatában ahonnan a csillogás jött, megpillantotta a tökéletes gyűrűt szerelme számára.
Kifele jövet a boltból, zsebében egy kis bársonydobozzal, ami a gyönyörű gyűrűt rejtette, már azokat a szavakat fogalmazta, amivel megkéri a lány kezét. Ekkor azonban egy csuklyás alak termett mellette és pálcát szegezett rá.
- Gyere velem! Ne akard, hogy erőszakkal kelljen rávennem – parancsolta az idegen. Harry körbenézett, páran rá és a mellette álló személyre meredtek, és nem akart átkokat küldeni mindenki előtt a köpenyes alakra, így némán követte őt. Az alak a Foltozott Üst felé vezette, majd mikor beléptek az ajtaján a pulttól legtávolabbi asztalhoz ment és leült, majd intett Harrynek, hogy üljön le.

- Ki vagy? – Harry kérdésre a csuklya alatti személy elvigyorodott.
- Ó, Harry Potter te még nem ismersz engem, ezt el is felejtettem. Hiszen amikor legyőzted a Nagyurat nem gondoltad volna, mit vagyis kit hagyott maga után igaz?
- Akkor elárulod nekem, hogy ki vagy és mit akarsz?
Az idegen egy pillanat erejéig habozott, majd leemelte csuklyáját. Harry visszahőkölt, az arc, amit maga előtt látott, hasonlított Voldemortéra azzal a különbséggel, hogy egy nő ült előtte.
- A nevem Alicia és én vagyok a Nagyúr lánya – vigyorgott a nő.
- A... lánya? – Harry teljesen ledöbbent.  – Ki az anyád?
- Bellatrix Lestrange.
- Te jó ég. – A férfi viszolygott a gondolattól, hogy az a nő és Tudjukki képesek voltak gyereket nemzeni.
- Látom, undorodsz Harry Potter, de ne hidd, hogy te vagy az első, akinek ilyenek a reakciói!
- Mit akarsz tőlem? – A férfi elhúzódott az asztaltól, hogy még csak véletlen se érjen a nőhöz.
- Azt akarom, hogy hagyd ott a szerelmedet, hagyd el Weasleyt, mert ha nem teszed, akkor Potter megöllek téged és őt is!
- Mi a hasznod ebből? – nyelt egyet a férfi.
- Kezded sejteni, hogy mi a tervem, ugye? – A nő hangja gúnyos volt.
- Nem, sejtelmem sincs! – hazudta Harry. Volt egy abszurd gondolat, de próbálta kiverni a fejéből.
- Gyereket akarok tőled! – Alicia arca vágyakozó volt.
- MICSODA? – ordította válaszul a nővel szemben ülő. – SOHA!
- Halkabban! – intette le a férfit. – Mások is vannak itt!
Valóban, Tom, a csapos furcsán nézett rájuk és pár pultnál ülő varázsló is feléjük tekintgetett. Harry tudta jól, hogy valamit ki kell találnia, hogy a nő békén hagyja őt. Ő nem fogja neki megadni a gyereket, akire vágyik. Soha. Szereti Ginnyt és meg akarta védeni, de ez a nő mégis csak Voldemort lánya. Mit tegyen? Szereti és meg akarja védeni szerelmét, ezt a két gondolatot ebben a helyzetben, hogy Alicia vele szemben ült, nehéz volt összeegyeztetni. A nő hirtelen felállt, és Harryn átfutott a remény, hogy talán lemond ördögi tervéről a nő, de csalódnia kellett.
- Hat hónapot kapsz, Potter! Ha még akkor is együtt leszel Weasleyvel, nos, akkor tudod mi lesz a következménye.
A nő megengedett magának egy utolsó vigyort, majd kisietett a kocsmából. Az elhűlten ülő Harryt otthagyta maga mögött.”

Miután Harry szemei előtt leperegtek ezek a képek, a leszámolás is eszébe jutott. Erősen élt benne annak az estének az emléke, amikor - mivel nem volt más választása - megölte a nőt, aki - miután Harry elhagyta Ginnyt - egyre borzasztóbb dolgokat követelt tőle. A férfi megborzongott, és gyorsan elűzte az emlékképeket. Két évbe telt, mire csapdába csalta a nőt és végzett vele, azóta próbálta rászánni magát, hogy elmondja mindezt Ginnynek.
Most, hogy ott ült szerelmének hálószobája ajtaja előtt, úgy érezte, nemsokára elérkezik az a pillanat, amikor az őszinteség lesz a legfontosabb dolog.
Ginny eközben a szobájában gondolkodott és az iménti csókra gondolt, teljesen belebódult még a gondolatába is. Úgy döntött kimegy Harryhez, hogy megbeszélhessék a dolgokat és bocsánatot kérjen. Az ajtóhoz osont, majd halkan résnyire kinyitotta, Harry a fal mellett ült és maga elé meredt, mikor meghallotta az ajtó nyílását, odakapta a fejét és mikor találkozott a tekintete a nővel, szomorkásan elmosolyodott. Ginny kitárta az ajtót és csak annyit mondott:
- Gyere be, kérlek!
Harry feltápászkodott a fal mellől és bement a szobába, Ginny bezárta maguk mögött az ajtót. A férfi látszólag zavartan állt a szoba közepén és a padlót fixírozta. A lány lassan odasétált hozzá, megfogta a kezét és odahúzta az ágyhoz ezzel jelezve, hogy jobb lenne, ha ülve beszélgetnének. Várták, hogy valamelyikük belekezdjen a mondandójába, és mikor elszántan kinyitották egyszerre a szájukat és levegőt vettek, hogy rázúdítsák a másikra gondolataikat, elnevették magukat. Végül Harry szólalt meg:
- Ginny, kérlek, meg kell hallgatnod. Meg tudom magyarázni, miért tűntem el két éve, nyomós okom volt rá, meg akartalak védeni és ez csak így volt lehetséges. Kérlek, hallgass meg.
- Rendben, Harry! Hallgatlak! – A nő megengedett magának egy mosolyt.
A férfi rámosolygott, majd belevágott, elmesélte attól az estétől kezdve a történetet, amikor az Abszol úton vásárolt karácsony előtt, mindent elmondott Aliciáról. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy Alicia Voldemort lánya volt, Ginny émelyegni kezdett. Elmesélte, hogyan végzett a nővel, mi volt a terve vele. Mikor a mondandója végére ért, mélyen a lány szemébe nézett és kereste benne a megértést, vagy a dühöt. Mikor megtalálta a jobbik lehetőséget, megkönnyebbült és szomorúan rámosolygott a lányra. Ginny nagyot sóhajtott és visszamosolygott.
- Harry… - suttogta. – Megbocsátok! Ha sejtettem volna, hogy mindezt azért teszed, hogy megvédj engem, akkor talán könnyebb lett volna az az időszak, amikor elveszítettelek.
- Szeretlek, Ginny! – A férfi szavai őszintén csengettek. Közelebb csúszott a lányhoz, magához húzta és megcsókolta, ezúttal Ginny nem lökte el magától, hanem viszonozta a csókot. Percekig nem váltak szét, majd amikor mégis megtették boldogan ölelték egymást, Harry a lány hátát simogatta és közben a fülébe suttogta ismét, hogy szereti.
- Én is szeretlek, Harry! – suttogta kicsit meghatottan Ginny. Nem értette, miért érzékenyült el ennyire. A férfi hirtelen megfogta két oldalról az arcát és a lány szemébe nézett.
- Akarlak, Ginny! – Hangja kicsit rekedtes volt. Ginny szívét melegség és a szemeiben égett vágy, és hirtelen megcsókolta Harryt. Ginny keze lecsúszott a férfi nyakán az ingje elejéhez, és fél kézzel ügyesen kigombolta az ing felső gombjait, miközben Harry keze bejárta Ginny testét, keresve hol találhat fedetlen területet. A férfi ledöntötte a nőt az ágyra és felé hajolt kérdőn nézve a lányra, Ginny bólintott és elmerültek szerelmük beteljesülésében.

Pár órával később mindketten pihegve és fáradtan simultak egymáshoz a meleg takaró alatt. Az üresség, amit Ginny érzett, mióta Harry elhagyta, most nyom nélkül eltűnt, sokáig kellett várnia arra, hogy újra egymásra találjanak, de mikor megtörtént, ő volt a legboldogabb nő a világon.
- Harry… - suttogta Ginny.
- Igen, drágám?
- Ez fantasztikus volt! – mosolygott a nő a férfira. Harry visszamosolygott, az utóbbi pár óra kétségkívül az elmúlt évek legszebb órái voltak számára.
- Én is így gondolom! – vigyorgott a lányra, aki erre enyhén elpirult. Mielőtt elfordulhatott volna, hogy takarja az arcát a férfi elől, Harry megfogta a karját és magához húzta szerelmét, és végig simított az arcán a pirosság mentén.
- Ginny, valamit szeretnék kérdezni! – A férfi bizonytalanul nézett szerelmére.
- Mondd csak!
- Szóval, arról lenne szó, tudom váratlan és hirtelen, és mivel nemrég bukkantam fel újra, lehet, hogy elhamarkodott, de már nem tudok tovább várni! – Harry lecsúszott az ágyról, magával húzva a nőt, ő maga letérdelt szerelmét pedig maga elé állította. Ginny arcán átsuhant a felismerés, de úgy érezte, hogy képtelen lenne megszólalni. Harry a földön heverő nadrágja felé nyúlt és elővett egy piciny dobozkát az egyik zsebéből, majd így szólt:
- Ginerva Weasley, tudom sok mindenben hibáztam. Ígérem életem végéig szeretni foglak és kiállok melletted jóban és rosszban. Hozzám jössz feleségül? – A férfi kinyitotta a kis dobozt és felragyogott a sok kis gyémántgyűrűbe foglalt alakja. A nő viszont csak állt, döbbent tekintettel és rámeredt, hirtelen nem tudta mit mondjon.
- Gin? – Harry egyre jobban elbizonytalanodott a kínos csöndben, egyre jobban zavarta, hogy ott térdel meztelenül szintén meztelen kedvese előtt.
Ginny hirtelen elmosolyodott és felhúzta a férfit a földről.
- Igen! – suttogta, és az öröm könnyei folytak végig az arcán. Harry az ujjára húzta a gyönyörű gyűrűt, és felnézett a nő arcára, menyasszonya örömében felsikított és a nyakába vetette magát. Ennek az eredménye az lett, hogy mindketten a földre estek, a puha szőnyeg azonban felfogta az esést, miközben össze-vissza csókolták egymást. Harry hirtelen kedvese fölé gördült, és elkezdte a nyakát csókolgatni, majd egyre lejjebb és lejjebb haladva kényeztetette szájával a gyönyörű nő testét. Ginny egyre nehezebben tudta visszafogni magát, megragadta a férfi vállát és alá csúszott, az ajkaival a férfiét kereste és követelően csókolta. Harry felnyögött majd fél kézzel lehúzta az egyik takarót az ágyról és úgy, hogy meg ne szakítsa a csókot, beterítette vele felhevült testüket.

Harmadik fejezet

- … és akkor megkérte a kezem, szóhoz sem jutottam, elhiheted, kinyögtem egy igent, aztán tovább élveztük az éjszakát. – Ginny vigyorogva fejezte be a leánykérés történetét. Az Abszol úton az egyik kávézóban ült barátnőjével és egyben Ron feleségével, Hermionéval.
- Oké, oké… ennyi elég volt! – nevetett fel a barna hajú nő – Tudjátok már, mikor tartjátok az esküvőt?
- Úgy gondoltuk, hogy két hét múlva az Odú melletti réten fogjuk tartani. Szabadtéri esküvőt akartam mindenképpen. Hiszen itt a tavasz és gyönyörű idő van.
- Gondolom, a szüleid már tudják! – mosolygott Hermione.
- Igen tudják, nagyon örültek neki, hogy végre boldog vagyok!
Ekkor két férfi tűnt fel a kávézó ajtajában és tekintetükkel a két nőt keresték. Ginny mikor észrevette őket, felpattant a székéből és odaintett nekik. Úgy tűnt, észrevették mivel elindultak az asztaluk felé.
- Hello, mindenki! – köszönt Ron a lányoknak majd lehuppant a Hermione melletti székbe és egy csókot lehelt felesége szájára. Eközben a fekete hajú férfi Ginny mellé ült le, szerelme rámosolygott, majd megcsókolta Harryt. Egyre jobban beleélték magukat a csókba és kezdték homályosan érzékelni a külvilágot.
- Hé, emberek! Ezt tartogassátok az esküvőre! – kiáltott rájuk Ron. A párocska szétrebbent és mindketten fülig vörösödtek. Harry gyorsan kiegyenesedett ültében és sötéten nézett legjobb barátjára. Ginny, hogy megtörje a csendet, leendő férje felé fordult és beszélni kezdett:
- Képzeld, Drágám, pont most meséltem Hermionénak a leánykérésről és az esküvőről.
- Igen? Lemaradtam valamiről? Még van intézni való az esküvővel kapcsolatban? – kérdezte Harry.
- Nem, már mindent elintéztünk! – mosolygott büszkén Hermione.
- Az jó! – motyogta Ron miközben felesége sütijét majszolgatta, ami eddig érintetlenül feküdt a tányéron. Mikor felnézett a többiekre, három vigyorgó arcot látott maga előtt, majd mind egyszerre nevettek fel. Ginny közelebb húzódott szerelméhez és azt suttogta:
- Ilyen az, amikor minden megváltozik.